Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!
Fülszöveg:
„Laurie-nak és Pete-nek sosem kellett volna találkoznia. Ám a sors okkal hozta őket össze.
Hat hónappal korábban ugyanazon az estén veszítették el a párjukat és a rájuk váró közös jövőt. Gyászukkal küzdve csatlakoznak egy terápiás csoporthoz, és itt találnak egymásra.
Pete és Laurie azon kapják magukat, hogy szomorúságukból boldogság és egy új kezdet reménye kezd sarjadni. Csakhogy minél többet beszélgetnek, annál több furcsa párhuzamra bukkannak tragikus történeteik között.
Végül Pete rádöbben egy titokra, ami mindent megváltoztat. Miközben egész eddigi életüket újra kell értékelniük, csak egy dolog biztos: vannak, akiket épp olyan tévedhetetlenül vezet egymáshoz a sors, mint ahogy az iránytű mutatja északot.
Milly Johnson új regénye magával ragadó, keserédes történet barátságról, szerelemről, veszteségről, újrakezdésről és a sötétben irányt mutató sarki fényről.”
Kiadó: Pioneer Books
Kiadás éve: 2023
A mű eredeti címe: Milly Johnson: My One True North
Oldalszám: 494 puhatáblás
Fordította: Nagy Szilvia
ISBN: 978-615-664-412-1
Milly Johnson Barnsley-ban, Dél-Yorkshire-ben született, nevelkedett, és él jelenleg is. Szívből ír a dolgokról és helyekről, amiket ismer, hangsúlyozva a közösségi szellem fontosságát. Könyveiben nyomatékosan támogatja a nőket, kiemelve erejüket és szívósságukat, ünnepli a szerelmet, a barátságokat és a második esély lehetőségét.
A könyvről:
Azt hiszem, hogy az érzelmi hullámvasút még finom megfogalmazása annak, aminek ez a regény kitett. Felkavaró volt. Egy történet veszteségekről, második esélyről, szerelemről. Végig feszült, izgalmakkal és érzelmekkel teli. Tele van titkokkal és különös véletlenekkel. Az írónő nehéz témákat vonultatott fel, ugyanakkor az írásmódjával képes volt „elvenni az élüket”. Elképesztő érzékenységgel tárta fel a regény karaktereinek a lelki mélységeit, érzelmeit. Ezt akár bővebben is kifejthetném a baráti (például Pete és Sal) és családi (például Pete és az ikertestvére, Griff) kapcsolatokon keresztül, de nem teszem. Aki akarja, az elolvassa a könyvet, és látni, érteni fogja. A könyv minden egyes fejezete magával ragad.
A gyászcsoport találkozóinak egy teaház ad otthont. A nyugdíjas Molly vezeti, és nyújt ingyenes segítséget a gyászolóknak. Az ügyvéd Laurie és a tűzoltó Pete is ott találkoznak. Mindketten elvesztették a párjukat egy balesetben. A teázó barátságos, megnyugtató légköre tökéletes volt a csoportterápiákhoz. A hetvenes évei közepén járó Molly szerette segíteni az embereket a gyász folyamatában, feldolgozásában. Az emberek megnyíltak neki.
Laurie a Napi Harsona (ő volt a fogadott ügyvédjük) főszerkesztőjétől, Alan-től kapta Molly telefonszámát, és mivel tudta, hogy elakadt, és segítségre van szüksége, megfogadta Alan tanácsát. Pete szintén egy kollégájától kapta Molly névjegykártyáját. Sal hetekig hurcolta magával a névjegykártyát, mielőtt odaadta volna Pete-nek, aki próbálta azt mutatni, hogy képes megbirkózni a helyzetével. Az, hogy segítségre van szüksége a gyászfeldolgozáshoz, sértette a büszkeségét. Mivel olyasvalakik javasolták Molly Klubját, akiknek adtad a véleményére, ezért mindketten úgy döntöttek, hogy felkeresik. Az első terápiás alkalom jobb volt, mint várták.
„… azok a dolgok, amik korábban erőfeszítés nélkül jöttek, manapság nevetségesen sok energiát igényelnek.”
A gyász bonyolult, az apró lépések türelemjátéka. A szervezettség, ha van mibe fektetni az energiánkat, egy kis rutin kialakítása nagy segítséget jelenthet. Az apró kedvességek is sokat számítanak. Molly Klubjának tagjai próbáltak segíteni egymásnak utat találni a gyászfolyamaton át. A körülmények és Molly Klubja összehozták az embereket, és a legvalószínűtlenebb barátságok szövődtek. Előfordult, hogy a csoporttagok a gyűléseken túl is találkoztak.
A Napi Harsona hirdetései, illetve a hirdetéseinek kiigazítása szerintem feleslegesek voltak. Helyettük inkább szívesebben olvastam volna egy kicsit többet a gyászcsoportokról, és azokról a módszerekről, amik végig segítik az embert a gyász folyamatán.
Laurie és Alex, valamint Pete és a felesége, Tara közt is elromlott valami. Mindkét főszereplő tudta, hogy a kedvese kezd eltávolodni tőle. A nő azt is tudta, hogy okkal gyanakszik, hiszen Alex már korábban is hazudott neki, megcsalta. A halála előtt (is) érzékelhetően más lett. Alex és Tara viszonya aljas árulás volt. (Az emberek nagyon aljas módon tudnak bánni egymással.) Nem törődtek a következményekkel. Nem gondoltak bele, hogy mások életét megnyomorítják. Kegyetlenség volt hamis reményt kelteni a partnereikben. A sors furcsa fintora, hogy a haláluk napján helyesen akartak cselekedni. Elhatározták, hogy gondoskodnak arról, hogy Laurie és Pete „rendben legyenek” miután bevallottak nekik mindent, és különválnak tőlük. Erre azonban már életükben nem volt lehetőségük.
Laurie több furcsa dologra felfigyelt a balesettel kapcsolatban. Pete is hamar rádöbbent, hogy a feleségének a környéken sem kellett volna járnia, amikor meghalt. És vele kapcsolatban sem ez volta az egyetlen különös dolog. Szóval Laurie és Pete tele voltak megválaszolatlan kérdésekkel.
Hasonló korúak, könnyű volt egymással beszélgetniük. Egymásra hangolódtak. Egyértelmű volt, hogy hasznukra vált az együtt töltött idő. Könnyedebbek, mosolygósabbak lettek. Elevenebbnek érezték magukat. Az egymásra találásuk olyan volt, mintha így lett volna megírva. Sorsszerű volt.
A főszereplőknek sok akadályon kellett átküzdeniük magukat. Szomorú volt, hogy mindketten azt hitték, hogy a múltjuk sosem engedné, hogy közös jövőjük legyen. Próbálták megóvni egymást.
A „Reid szál” és az érzelmi abúzus már egy kicsit sok volt. Nélküle is sok megrázkódtatáson ment keresztül a női főszereplő. Arra viszont jó volt, hogy az írónő bemutassa, hogy milyen jelei és veszélyei vannak, ha valaki egy narcisztikus személlyel kerül kapcsolatba.
Egyetértek abban Pete apukájával, hogy rossz partnerrel lenni rosszabb, mint magányosnak lenni.
Mindazok után, amin Laurie és Pete keresztül mentek, még „talpon voltak”, békére leltek, és újra egymásra találtak. Úgy tűnt, hogy minden visszavezette őket egymáshoz.
A regényen végig érezhető volt, hogy az írónő utánajárt a témáknak, kutatott, és úgy írta meg teljes szívvel. A történet mélyén van valami szívből jövő őszinte érzés. Felhívta a figyelmet arra, hogy az élet itt és most van. Élni kell a lehetőséggel, ha adódik egy!
„Magadhoz kell ölelni az életet, és kockáztatni.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése