Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Urban fantasy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Urban fantasy. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. szeptember 11., csütörtök

Gregus Gábor: Az esszencia urai

Fülszöveg:

„Világunkat mérhetetlen vagyonok felett rendelkező, a valóságot formálni képes emberek titkos társasága hálózza be. Csupán egymással való viszálykodásuk vet gátat annak, hogy mindent bekebelezzenek, illetve az a maroknyi elszánt illető, aki felesküdött a megállításukra. A csapat azonban szélmalomharcot vív, hisz a cégbirodalmakat igazgató, dúsgazdag entitások talpnyalói már mindenhova beszivárogtak, a rendőrségtől egészen a kormányzati szervekig.

A művészet sötét gyermekei, a kicsinyes játszmáikat luxus felhőkarcolók legfelső szintjéről irányító Alkotók számára semmi se szent, ha a hatalomról van szó, hiszen mi más lenne képes még örömet okozni rideg szívüknek, mintsem egy másik halhatatlan társuk összeroppantása?”
Felelős kiadó: Gregus Gábor
Megjelent az Olvasni menő Kft. gondozásában.
Oldalszám: 400
ISBN: 9786156094445
18 éven felülieknek ajánlott!

Bár a szerzőt a könyv utolsó lapján bemutatják, én személy szerint jobban kedvelem az oldalán található bemutatkozást, mert közvetlenebb.
„Gregus Gábor vagyok. Budapesten születtem, és itt is élek.
Szabadidőmben sokat olvasok és írok, a képzelet hullámain szörfölök.
Diplomamunkámat a magyar népmesékben felbukkanó táltos alakjáról írtam.

Szeretem a szép dolgokat, az absztrakt festészetet, a komolyzenét, a horror, fantasy és sci-fi filmeket, a dr Peppert, a tócsnit, a steampunk stílust, a viharos szelet, a kardokat, az orosz realistákat, a társasjátékozást, a szumó bajnokságokat és a Napóleonról szóló könyveket.

Nem szeretem a bogarakat, a Forma 1-et, a hőséget, a tökfőzeléket és a rendetlenséget.

Elsősorban a valóságtól kissé elrugaszkodott, kalandos, misztikus regényeket preferálom. Ezekben a műfajokban kedvenceimnek számítanak Clive Barker, Stephen King, Joe Hill, China Miéville, Andy Weir vagy Neil Gaiman, de hogy a magyarokat se hagyjuk ki, Douglas Rowland (Tölgyesi László), vagy Eric Crowe (Vágó Csaba) szintén nagy példaképek. Továbbá a filmek és játékok is hatással vannak rám, és esetenként remek ötleteket adnak az íráshoz.

Azért írok, hogy örömet szerezzek. Nekem pedig az szolgál örömömre, ha valaki elolvassa a könyveimet, és azok jó szórakozást, kikapcsolódást nyújtanak számára. Mindig úgy próbálok írni, hogy könnyedén befogadható és izgalmas legyen. A cél minél inkább kiragadni az olvasót a szürke hétköznapokból, és egy olyan helyre vinni, ahol úgy érezheti, jó lenni.
És ahol bármi megtörténhet.”

A könyv erőteljesen indít, már az első fejezetben sikerült a szerzőnek megdöbbentenie, s ugyanakkor a kíváncsiságomat is felkeltenie. A leírások részletesek, így a történet eseményei filmként peregnek az ember szeme előtt. Egy nagyon véres filmként… Olvasás közben éreztem, hogy beszippant a történet. Általában ennek örülni szoktam, ám most egyáltalán nem vágytam arra, hogy azonosulni tudjak a főszereplővel, vagy bármely mellékszereplővel, ugyanis iszonyodtam a történtektől. A szerző nem kíméli az olvasót, bőven akadt már a regény első felében is rengeteg gyomorforgató, vagy épp sokkoló jelenet, ráadásul kérdés is akadt bőven, hiszen információkat csak apró részletekben csepegtet.

Az, ahogy lapról lapra haladva, egyre tisztább képet kapunk arról a morbid, visszataszító, hátborzongató és beteg világról, amiben a főszereplő próbál rájönni, hogy ki is ő valójában, egyszerűen elképesztő. Gregus Gábor mesterien szövi a szálakat, bár számomra néhol már kicsit sok volt az ármánykodás. Azt hiszem, onnantól éreztem igazán magaménak a történet sodrását, amikor belépett a képbe Kim Wagner. Adam és ő közösen indultak útnak, én pedig kicsit fellélegeztem. Igaz, hogy a 133. oldalig kellett várnom, de végre kaptam egy kis humort, amire már nagyon nagy szükségem volt.

„– … Az első Karl Schäfer, azaz Bermozheranzan.
– Hogy ki? – horkant fel Adam. – Mintha aminosavakat kevernénk a germán mitológiával. Ez az idióta nevek szektája?”

Kedvenc jeleneteim abszolút a párosukhoz köthetőek. Örültem volna, ha több a közös, boldog pillanat, amin osztozhattam volna velük, mert így rettentően komor volt végig. 
A könyv végére érve levontam a következtetést, nem volt elég a humor. Imádom a fantasy-t, és a szerző előző könyveit is szerettem olvasni, de ez a könyv most számomra brutális és megrázó volt. Ugyanakkor a legkiforrottabb és legösszetettebb, amit Gábortól valaha olvastam. Talán ezért is viselt meg jobban. Jó lett volna, ha legalább az utolsó húsz oldal ad egy kis pozitív löketet is, de bármennyire is reméltem, nem kaptam meg a hőn áhított happy end-et. Egy biztos, nem szeretnék hasonló világban élni, mint szerencsétlen főhőseink.

Ha értékelnem kellene a történetet, akkor kétféle pontozási kategória alakult ki bennem.
A történet ötletes, jól megfogalmazott, irodalmilag jól felépített, ezért ebből a szempontból a maximális értékelést adnám, ugyanakkor ha a kiváltott érzelmeket és a végső benyomást is figyelembe veszem, akkor az, jelentős mértékben változtatna, és csökkentené a pontszámot.