Vavyan Fable: Holt volt, holt nem volt… (Banyamese)

„Antidepresszáns, immunerősítő. 

Adagolás: igény szerint.

Mellékhatások: gyakori röhögőgörcs, szívtáji felmelegedés, néha pityergés. 
Hatóanyagok: humor, szeretet, szerelem, akció, őszinteség, tisztaság.

Vigyázat, ez egy Banyamese! Humort, varázslatot, hamisítatlan Fable-t, nyomokban vasreszeléket tartalmaz.”

Megjelent a Fabyen kiadó gondozásában 2014-ben.

ISBN: 978-963-930-054-5

Oldalszám: 504

Megjelenés óta ott csücsült Meseanyó újabb fantasy regénye a polcomon, de eddig nem igazán jutott rá „idő”, bár a legújabb regényét a teljes Vis Major és Halkirálynő sorozattal már újraolvastam. Igazság szerint kicsit tartottam ettől a kötettől, mert a fantasy terén igen magas mércét állított saját magának, amikor megírta az Álomhajszát és a Tündértáncot. Nekem személyes kedvenceim, úgyhogy reméltem, újra nagyot alkotott.

Már az első oldalak bizonyították, hogy nem fogok unatkozni. Könnyesre nevettem magam, ráadásul mindezt egy parkoló autóban. Csendes magányomban várakoztam az anyósülésen, elővettem hát eme remek irományt, s bár számítottam arra, hogy jócskán fogok nevetni a történet folyamán – amire kellőképp fel is hívták a figyelmet a könyv hátoldalán – arra azért nem számítottam, hogy ez már a tizenegyedik oldalon kezdetét veszi.

Névalkotásban megint jeleskedett a mi igen nagyra tartott írónőnk, ugyanis a főszereplő úrnak bőven adott. Mire végig olvastam, ismét könnyeztem a nevetéstől.

Casablanca Biscaya Cavall Conamore Dharma El Aziz Gnoma Maha Nemesis Sangraall Vadzsra Glock, kinek beceneve csak Zsömönfu. Az isteni pasiról tudni kell még azon kívül, hogy rengeteg nevet kapott drága szülőanyjától – amit szerintem nem köszönt meg – az, hogy mogyorós csoki színű haja van, magas termetű, szolidan izmos, arcformája hosszúdad, borostás, szeme „zavarbaejtően kék vagy inkább kékesszürke, esetleg szürkészöld, zöldeskék, netán mindezek együtt; íriszén sötét szegély futott körbe, az esztétikai hatást fokozandó”. Álla széles és makacsságot sugallt, ám a szélességen finomítottak azok a bizonyos gödröcskék, amik annyira jól tudnak állni egy férfinak. Ráadásul, ahogy a történet elején megtudja az olvasó, a pacáknak erogénes hangja van.

„…fülbe-agyba, szoknya alá lopakodó, borzongatóan hajlékony, játszi hang”

Pár oldallal később:

„A férfi kuncogott. Ez a hangadása is gerincvelőig hatolt, ha nem is kéjes, de taglózóan pikáns érzést keltve. A szerelem első látásra frázis helyett a szexdüh első hallásra nevezet illett volna rá. A hang, amelynek gazdájával akár láthatatlanul is megérné ágyba zuhanni. Vagy kizárólag láthatatlanul.”

 Főhősnőnk Samira Empress csinos, hosszú „vörösbarna” hajú hölgy, zöld macskaszemmel, formás testtel. Vagány, profi a közelharcban és a szájkaratéban is. Szövegezésétől egyfolytában kacarásztam, mint aki valami bogyót szedett. Nagy valószínűséggel nem keltettem túlságosan épelméjű ember benyomását.

A cselekmények fordulatosak voltak, volt itt minden, amire csak az olvasó vágyhatott. Nevetés, sírás, sírva nevetés, romantikázás, akciók, gyilkosság, szellemek, anyósok, boszorkányok, állatok, állatorvos, agyturkász, pap, bolond násznép, házasulandó pár és még sorolhatnánk.

Voltak, akik megjegyezték, hogy túl hosszú és szövevényes volt, ám én ezt is szerettem benne. Rengeteg szereplő volt, furcsábbnál furcsább jelenetek, frappáns idézetek, odaillő képek, jó hangulat. Kellően kikapcsolt, ellazított. Más volt, mint az eddig általam olvasott Fable regények, de szerettem. Kedvenc karakterem Samira, Zsömönfu és Szenzor után Befana volt. Hatalmasat alakított a banya.

Pontozás: 10/10