Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2018. május 8., kedd

Angela Marsons: Egy élet ára (Kim Stone 3.)


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Két ​kislányt, két barátnőt elrabolnak úszóedzés után. A szüleik egy időben kapnak SMS-t az emberrablóktól, akik egyelőre csak arról értesítik őket, hogy a gyerekeik életben vannak. Amikor azonban megérkezik a következő üzenet, az a szokásos követelések helyett még szörnyűbb tartalmat rejt: a családoknak licitálniuk kell, és aki többet ajánl a lányáért, azé életben marad, a másik gyereknek viszont meg kell halnia. Kim Stone felügyelő vezeti a nyomozást, és tudja, hogy ha nem sikerül a lányokat visszaszereznie, az az állásába kerülhet. Őt azonban nem ez motiválja, hanem az a tudat, hogy a két gyerek rémisztő körülmények között kénytelen eltölteni a rohanó perceket, azt az időt, amíg nem bukkannak a nyomukra. És nyomból kevés van, pedig az emberrablóknak nem ez az első ilyen ügyük. Egy anya jó ideje hiába várja vissza élete értelmét…

Angela Marsons regényei és Kim Stone karcos, igazságérzettől fűtött alakja nemcsak a hazájában örvend hihetetlen népszerűségnek, hanem megindult a világhírnév felé is: idén már húsz országban jelenik meg a sorozat.”
Kiadta: General Press kiadó
Kiadás éve: 2017
Fordította: Őri Péter
Fordítás alapjául szolgáló mű: Angela Marsons: Lost Girls
Oldalszám: 400
ISBN:978-963-452-051-1
A borítót Kiss Gergely tervezte.

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában. 
Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.
Például:
- Titokban fél a tűktől.
- A kedvenc tv műsora a Top Gear.
- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.
- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.
- Utál nyilvánosság előtt beszélni.
- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.
Egyenlőre tizenhat kötetet tervez Kim Stone-nal a szerző, bár úgy fogalmazott, hogy addig írja a felügyelőnő történeteit, amíg az olvasók szeretnék. 
A szerző honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

Már az elején magával sodort a regény lendülete. Bár az előző köteteket nem olvastam, mégis régi ismerősnek éreztem Kim Stone csapatát. Mindannyian a szívemhez nőttek pillanatok alatt. A szerző egyszer azt nyilatkozta, hogy Bryant és Kim közös jeleneteit volt a legizgalmasabb megírni, ugyanakkor már az elején igyekezett tisztázni, hogy kettejük kapcsolata sosem alakul szerelmi szállá, csak kollegiális és baráti kapcsolat van közöttük. Kim Stone felügyelőnő csapata külön egyéniség, önmagukban is határozottan kedvelhetőek, ugyanakkor egyenként más-más személyiségjegyet hoznak elő Kimből, így a segítségükkel megismerhetjük Kim Stone karakterét.

A szereplők között akadtak, akik elsőre közel kerültek hozzám, illetve voltak olyanok is, akiket én magam löktem volna a gyilkos karmaiba, annyira idegesítettek. Néha már az őrület határán jártam, mert nem voltam benne biztos, hogy miképp is ér véget ez a történet.
Rettentő feszültség, izgalom, nyomozás vár az olvasóra, ha jó a beleérző képessége. Én személy szerint némely jelenetnél szívesen kihagytam volna ezt a momentumot.
 
A humor, amit a szerző belecsempészett a történetbe, kicsit tompította az erős krimi szálat, s néha sikerült picit fellélegezni. Erre főleg a téma mibenléte miatt van szükség. A szerző igen részletesen taglalt egy-egy véresebb jelenetet, aminél bizony szükség volt a lélekjelenlétre.
Angela Marsons bármikor képes arra, hogy kiragadjon minket a hétköznapokból és egy véres, áldozatokkal és rettegéssel teli helyszínre teleportáljon minket.
A történet lebilincselő, izgalmas, fordulatokban gazdag, és számomra sokáig rejtélyes is volt. A szerző stílusa magával ragadó, mindenképpen szeretnék sort keríteni a többi könyvére is.
Mindvégig reménykedtem abban, hogy ha valaki, akkor hát Kim Stone képes lesz hazavinni a lányokat a családjukhoz. 
Ami pedig Kim Stone karakterét illeti… a szerző egyszer úgy nyilatkozott, hogy a karakterét nem kedvelheti mindenki, ahogy az a való életben sem lehetséges. Én személy szerint nagyon szimpatizáltam vele, úgy gondolom nagyon is érti a dolgát, és már az első pár fejezet után bizalmat szavaztam neki úgy, hogy az előzményeket én nem olvastam. Tetszett, hogy az írónő nem akart egy mindenki számára elfogadható és szeretnivaló karaktert kreálni, inkább fektetett hangsúlyt arra, hogy nagyszerű szakember legyen, akit valósághű tulajdonságokkal ruházott fel.

Angela Marsons történeteiben nincsenek tökéletes szereplők. Igyekszik földhözragadt maradni, ugyanakkor olyan témáról ír, ami nem csak őt, de mást is érdekelhet.

Örülök, hogy lehetőségem adódott elolvasni ezt a regényt, mert azt hiszem, újabb kedvenc szerzőt avatok hamarosan, ha minden könyve ennyire lehengerlő Angela Marsonsnak.

Pontozás: 10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése