Orbán János Dénes: A Swedenborg kávéház

„A szerelem és a halál Da Vinci kódja? Bölcsészkalauz túlvilági stopposoknak? A sokszor kiátkozott és sokszor megdicsőült irodalmi fenegyerek, OJD újabb pimasz feladványa a szakmának és az olvasóknak? Annak demonstrációja, miként lehet a pornóba hajló erotikát, a fergeteges humort, a pikareszk és szürreális kalandokat költészetbe öltöztetni? 
Emmanuel Swedenborg Leonardóhoz mérhető polihisztor volt, csak épp kevesen ismerik, mert túlságosan merészen értelmezte a kereszténységet, és ezért két évszázadon keresztül próbálták bagatellizálni tudomány- és eszmetörténeti jelentőségét. Az ő filozófiájára építkezik ez a rendhagyó regény. 
Tudjuk, hogy az álmok révén kapunk ízelítőt a túlvilágról? Egyáltalán: észrevettük, hogy meghaltunk? A Swedenborg kávéházban a szép halállal randevúzunk, aki levetíti nekünk életünk álomszerű filmjét, úgy, ahogyan szerettük volna megélni. És ahogyan halálunk után fogunk létezni: forrón, izgalmasan, egy őrült szerelemben.”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

ISBN: 978-963-293-444-0

Oldalszám: 228

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

Az íróról:

Orbán János Dénes 1973. július 4-én született Brassóban. Magyar-angol szakos diplomát szerzett Kolozsváron, majd a bölcsésztanulmányait kiegészítette Szegeden és Bécsben. Öt évig az Előretolt helyőrség főszerkesztője volt, három évig az Erdélyi híradó kiadószerkesztője és ügyvezetője, 1998 és 2014 között pedig igazgatója. Ő alapította a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávézót, és egészen 2014-ig ő is volt a tulajdonosa. Már több mint húsz éve publikál (pontosan 23.), hisz’ 1992 óta jelentek már meg versei, prózái, paródiái, kritikái és esszéi, különböző tanulmányok, szín-és bábdarabok, valamint angol, spanyol és román nyelvből műfordítást is végzett.

 Egyik írását el is hoztam nektek, hogy egy kis képet kapjatok a műveiről.

  NULLADIK SZONETT

  miként is nyújtsam át szonettemet

  - tizennégy sort, száznegyven szótagot,

  ezen rövid meg hosszú lépteket -,

  hogy megtudd: önmagamnál több vagyok?

  Téli virágként nőjenek ki tán

  papíromból a mondatok, szavak,

  hogy téged, kit a lelkem úgy kíván,

  e virágokkal elborítsalak?

  Vagy inkább tetszik, minden sor ha rács,

  s a vers kalitka, melyben átadom

  - hisz bármi fényes, úgyis csak harács,

  egy más világban van a nagy vagyon -

      a lelkem, mely a rácson át ha jár,

      az széthajlik, de mindig visszaáll?

Ritmusos és elgondolkodtató. (Szerintem)

Most pedig a könyvről:

A Swedenborg kávéház című könyv határozottan meglepett. Egyrészt, ez az első könyv, amiben egyik szereplő sem vált a kedvencemmé. Sőt… egyáltalán nem kedveltem őket. Másrészt a sűrű trágár szövegtől már a hajamat téptem. Ugyanakkor legalább megismerkedtem olyan szavakkal, amikről eddig én személy szerint nem hallottam. Volt egy pár ilyen.

Pl.: pisolygott. Először nagyokat pislogtam, hogy mégis mi a bánat lehet az a szó, hogy pisolygott, esetleg pislogott vagy mosolygott lenne, csak el lett írva? Nos, nem lett elírva, és jófelé kapizsgáltam. A pisolygott jelentése: huncutul mosolygott.

Köszönöm, ezáltal is okosabb lettem.

A könyv borítóján először meghökkentem, végül a történet befejezése után határozottan az lett a véleményem, hogy illik a könyvhöz.

Ha az író szándéka az volt, hogy sokkolja, ledöbbentse és elrettentse az olvasóit, akkor nálam ez határozottan sikerült. Ha minden ember ilyen lenne a világban, mint a történet szereplői, én bizony elköltöznék egy lakatlan szigetre, vagy taposóaknákkal venném körbe a házat, áramot vezetnék a kerítésbe, esetleg egy jó kis vizes árkot is terveznék, csak hagyjanak békén.

A könyv nem szól másról, mint züllésről, mások tönkretételéről, halálról, öngyilkosságról, gyilkosságról, féltékenységről, nemi aktusokról, anyagi javakról stb.

Orbán János Dénes mesterien ábrázolt egy határozottan deviáns társadalmat, amiben én határozottan nem szeretnék élni. A karakterei agyrémek, bár tény, hogy személyiségjegyeik igen összetettek, és sajnálatos módon egyre jobban hasonlítanak néhány mai emberre.

Vörösmarty névadásának kifigurázása miatt (Kurrah, Berreh és Duzzog ördögfiak neve helyett a történetben Kurrog, Berreg és Duzzad, mint három jó barát) kicsit megorroltam. Az egyik kedvenc iskolai olvasmányom volt a Csongor és Tünde.

Értem én, hogy Vörösmarty, Dante vagy épp Kafka kifigurázása része a történetnek, csak épp felénk a mondás is úgy hangzik, hogy „értem én a viccet, csak nem szeretem”. Legalábbis az ilyet nem.

Több jelenetnél az alábbi kérdés fogalmazódott meg bennem: „Ez mi?”

Ami kiverte a biztosítékot nálam: csecsemőfej leves. Hogy lehet ilyet kitalálni? 

Most el kellene döntenem, hogy miképp pontozzam a könyvet, tetszett-e, illetve hogy kiknek ajánljam.

El kell ismerni, hogy a stílusa egyedi.

Amennyiben az volt a szándéka, hogy egy deviáns társadalmat mutasson be nekünk 6-7 nagyobb felvonásban, akkor sikerrel járt.

A karakterei elrettentőek, ugyanakkor rémisztően emberiek voltak, szóval megint csak siker, ha ez volt a célja.

Rengeteg mindent és mindenkit kifigurázott, és létrehozott egy olyan történetet, amivel jelenleg magam se tudom, hányadán is állok.

Kiknek ajánlom? Akik kíváncsiak, hogyan lehet ábrázolni egy deviáns társadalmat, és bőven elmúltak már 18 évesek. Olyanoknak, akik nem átkozzák el az írót csak azért, mert nincs happy end, vagy nincs pozitív karakter. Mindenképpen olyanoknak, akik nem vesznek példát a negatív karakterekről.

Pontozás: 10/7