Samuel Bjørk: A bagoly röpte (Holger Munch & Mia Kruger 2.)

„Egy tinédzser lány eltűnik az ifjúsági otthonból, ahol nehezen kezelhető társaival élt együtt. Nem sokkal később a Holger Munch nyomozó által vezetett oslói gyilkossági csoport talál rá a rituális módszerekkel megölt fiatal lány holttestére. Mia Krüger, sztárnyomozó továbbra is heves küzdelmet folytat öngyilkos gondolataival és gyógyszer- illetve alkoholfüggőségével – amit az ügyben való elmélyedése tovább bonyolít. Mia még mindig az ikertestvéréről, Sigridről álmodik, akinek heroin túladagolás miatt bekövetkezett halála továbbra sem hagyja nyugodni. De mégis mi történt valójában Sigriddel?

A nyomozás egyelőre falakba ütközik, amikor egy titokzatos hacker egyszer csak felveszi a kapcsolatot Gabriel Mørkkal, a csapat rendszergazdájával, hogy egy igen felkavaró felvételt mutasson neki a meggyilkolt lány végzetéről. A filmben feltűnik a bagolynak, a halál madarának öltözött tettes bizarr körvonala is.

A bagoly röpte Samuel Bjørk újabb kifinomult és bonyolult, pszichológiailag megrázó krimije. Ezúttal mélyebbre áshatunk a Magányos utazóban megismert karakterek életében, akik nemcsak egy bonyolult emberölés megoldásában és egy brutális gyilkos megállításában próbálnak helytállni, hanem igyekeznek a saját életüket tarkító kihívásokkal is dűlőre jutni.”

Megjelent az Athenaeum kiadó gondozásában 2016. május 31-én.

Fordította: Papolczy Péter

Fordításul szolgáló mű: Samuel Bjørk: Uglen

ISBN: 978-963-293-157-9   

Oldalszám: 440

Műfaj: krimi, thriller

Samuel Bjørk-nek sikerült az, ami eddig még csak keveseknek, már a könyv elején tetőtől talpig megdöbbentett. Percekig csak néztem magam elé arra gondolván, vajon ebből mit fog kihozni a szerző? A válasz pedig nem más, mint egy határozottan izgalmas, elgondolkodtató, néha beteg, de egyáltalán nem kiszámítható történetet, ami abszolút felcsigázza az olvasó érdeklődését, magával ragadja, s nem is ereszti az utolsó oldalakig.

Ahogy azt már megszokhattuk, a szerző egy bevezető történettel indítja a könyvet, ami utalhat bizonyos cselekményszálakra, ám épp csak elejt néhány információmorzsát, amivel felkelti az érdeklődésünket.

Történetünk elején megismerhetjük Tom Pettersont, aki botanikusként látogat el cselekményünk színhelyére, hogy nyilvántartásba vegye az ott található északi sárkányfű elnevezésű veszélyeztetett növényfaj példányait. A botanikus karaktere megnyerő, én személy szerint szívesen olvastam volna róla kicsit többet. Ő az a személy, aki történetünkben megtalálta a tizenhét éves halott lányt az erdőben. A lány meztelen volt, tollak vették körül és fehér liliom volt a szájában.

Ezek után a már megszokott módon váltakoztak a nézőpontok és a cselekmények. Egy kicsit Holger Munch kerül a középpontba, majd Mia Krüger, s aztán maga az ügy. Nyomozópárosunk magánéletileg most sincs a helyzet magaslatán, bár mindkettőjüknél érezhető az előző kötethez képest a javulás. Küzdenek a régmúlt árnyaival, ám a munkájukba újra teljes gőzerővel vetik magukat, számukra csak egyetlen végkifejlet létezik: megállítani és elfogni a gyilkost. Újra előkerül a csapat, akik egy családias egységet alkotnak. Egymás között jelen van a tisztelet, a megbecsülés, a másik miatti aggodalom, s az összetartás.

A könyv olvastatta magát, a történet magába szippantott, az emberi sorsok alakulása megérintett, s egyszer csak azon kaptam magam, hogy megoldást próbálok találni a szereplők gondjaira. Ugyanakkor ott volt a gyilkos személye, akit a tettei alapján próbáltam elemezni olvasás közben.

Tetszett, hogy a szerző apránként építette fel a történetet. Odafigyelt a részletekre, s arra, hogy egyszerre ne juttasson sok információt az olvasónak. Hagyott időt gondolkodni, rágódni dolgokon, megemészteni az olvasottakat. Több cselekményszál futott párhuzamosan, rengeteg mindenre oda kellett figyelni, érezhetőek voltak a hangulatingadozások, amik mindvégig átjárták a történetet, s ezzel együtt az olvasót is. Feszültség, aggódás, izgalom, idegesség, kétségbeesés és megannyi más érzelem a sorok között.

A szereplők közül talán Gabriel állt hozzám a legközelebb. Tetszett a stílusa, a szenvedélye az iránt, amivel foglalkozott. Bár az előző kötetben is akadt neki szerepe az ügy felderítése kapcsán, a mostaninál úgy érzem, több esélyt kapott a karaktere. Amikor felkereste egy régi ismerőse, hogy megmutasson neki valamit, s kezdetét vette az igazi őrület, iszonyatosan sajnáltam őt és a társait, ám a felvétel miatt igazi haragra gerjedtem. Hogy lehet valaki ennyire beteg és kegyetlen?

Ahogy a cselekmények szövevényes szálai elém tárultak, volt, hogy kicsit megzavarodtam. Egyrészt ugye ott volt a meggyilkolt lány a tollágyon a gyertyák alkotta pentagrammák közepén, aztán ott voltak a rendőrök magánéletéhez fűződő szálak, a Miriam Munch életében bekövetkező változások, és a nyomozások közben felmerült érdekességek, amik mind összefüggtek valahol. Az író határozottan értett ahhoz, hogy a szálakat összekeverje.

Mindvégig megvolt a történetben a feszültség. Talán akkor hágott a tetőfokára, amikor Miriam Munch bajba került. Szegény nő nagyon peches, ha az előzményeket is nézzük.

Rengeteg esemény és érzelem 440 oldalon keresztül. Sok kérdés, amely végül mind megválaszolásra került. Gyilkosság, őrület, gonoszság, sanyarú sorsok, meglepetések, kegyetlenség, halál, vívódás, önmarcangolás, titkok és megannyi más színesíti ezt a könyvet. Kiknek ajánlom? Minden olyan krimi kedvelőnek, aki szereti a szövevényes szálakat, a fordulatokat, a több szálon futó cselekményeket, titkokat, és a nyomozást. Ha minden Skandináv krimi ilyen, akkor mindegyiket szeretném egyszer elolvasni. :)

Nálam Samuel Bjørk stílusa abszolút nyert. Mindenképpen elszeretném majd olvasni Mia és Holger további történeteit, s remélem, hogy egyszer mindketten révbe érnek. 

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak! 

Pontozás: 10/10

Samuel Bjørk: Magányos utazó (Holger Munch & Mia Kruger 1.)

„Holger Munch veterán nyomozó különös üggyel találja szemben magát: Oslo mellett az erdőben egy felakasztott kislányt találnak, babaruhákba öltöztetve, nyakában tábla: Magányos utazó. Már önmagában a tábla is elég lett volna, de ki és miért öltöztette a holttestet babaruhákba? Az oslói speciális gyilkossági csoport egyik nyomozója, Mia Krüger felfigyel egy fontos részletre: a halott kislány körmébe egy egyes szám van karcolva, amiből arra következtet, hogy nem ő az egyetlen áldozat. Mia rendkívüli nyomozói képességének hála a rendőrség párhuzamot von a gyilkosság és egy hat évvel korábban történt eset között, amelyben elraboltak egy csecsemőt Honefoss városából. Az újszülöttet sosem találták meg. Mia szerint a gyilkosnak köze van az eltűnt gyermekhez, és a jelen történései a rendőrség korábbi kudarcát hivatottak megtorolni. Samuel Bjork krimijében vérfagyasztó titkok nyomába ered, újabb és újabb szörnyűségeket feltárva a norvég múltból, ugyanakkor megteremti napjaink antihősét: Munch nyomozó jó modorát szakmai alázattal, simulékonyságát tökéletes szimattal helyettesíti.”

Kiadta az Athenaeum kiadó 2014-ben.

Fordította: Domsa Zsófia

Fordításul szolgáló mű: Samuel Bjørk: Det henger en engel alene i skogen

ISBN: 978-963-293-367-2

Oldalszám: 488

Műfaja: krimi, thriller

Borító: Nekem most a magyar borító tetszik jobban. Bár a történet tényleg komor és beteg néha, számomra a külföldi borító semmi jóval nem kecsegtet, olyan, mint ha azt sugallná, hogy kudarccal zárul a történet. 

Samuel Bjørk:

A norvég író, színdarabíró, zeneszerző-énekes, Frode Sander Øien írói álneve. Øien első színdarabját huszonegy évesen írta, azóta két nagy sikerű regény és öt színdarab fűződik a nevéhez. A magába forduló, a médiától szinte teljesen elzárkózó művész hat albumot adott ki eddig, emellett kortársművészeti kiállításokon szerepel és Shakespeare-t fordít. Jelenleg Oslóban él.

(forrás: Athenaeum kiadó, szerzők menü)

Személy szerint én még nem igazán vagyok „felavatott” a skandináv krimik terén, hiszen ha minden igaz, akkor Kati Hiekkapelto: Kolibri című könyvével debütáltam tavaly. Viszont úgy érzem, kezdek rákapni az „ízére”. :) Néhány könyvmoly már ajánlott nekem skandináv krimiket, – PRicsmond ajánlására fel is vettem várólistára többek között Jo Nesbo: Vörösbegy című könyvét is – szóval biztos, hogy fogok még ilyen témában olvasni.

Imádom a krimiket, thrillereket, viszont a gyerekgyilkosság téma mindig nagyon megvisel, ehhez mérten igyekeztem szakaszokban haladni, s hagytam időt magamnak arra, hogy megemésszem az olvasottakat. Valószínűleg, ha több időm lett volna olvasni, nehezebben iktatom be a szüneteket, mert a könyv egyszerűen olvastatta magát.

A regény egy 2006-os bevezető történettel indít, amikor is egy huszonöt éves tanárnő világra hozza rendkívüli szépségű kislányát, ám mivel vérzékeny, belehal a szülésbe. A gyermek apja ismeretlen, így igyekeznek felkutatni a legközelebbi élő rokonát. Kiderül, hogy a tanárnő édesanyja nem is tudott arról, hogy lánya állapotos, mire pedig a kórházba ért a gyermekért, a kicsinek hűlt helyét találták. Két hónappal később az egyik ápolót holtan találták, felakasztotta magát, s csak egy egyszavas levelet találtak mellette, ami nem volt más, mint a sajnálom. A kislány sosem került elő. Ahogy haladunk a történettel, az is kiderül, hogy ennek köze lesz Mia és Holger új ügyéhez.

Az első fejezet elején egy olyan férfi karakter tárul a szemünk elé, aki bár utálja azt, ami körülveszi, elviseli, mert a felesége ezt szereti. Megette a reggelit, aminek már a gondolatától is forgott a gyomra tekintvén, hogy másnapos volt, és elvitte sétálni a kutyájukat, akire sokszor még ránézni se bírt, annyira nem szerette. A kutya elszaladt az erdőben, nem reagált a hívásra, a gazdája némán feküdve talált rá egy kis tisztáson. Nem sokkal később látta meg a fán lógó kislányt, iskolatáskával a hátán, nyakában egy táblával, amire az volt írva: Magányos utazó. A gyermek hat éves volt, még alig indult ez az élet ösvényén.

Az első pár fejezet a történet megalapozása volt, hogy jobban megismerjük a főszereplőket, s csak utána indult el több szálon az események láncolata.

Mia Krüger nyomozónő a városból elköltözött egy szigetre, mert csendre és nyugalomra vágyott. Meg gyógyszerekre és alkoholra. Sok-sok bogyóra és alkoholra. A történet folyamán elég sok dolgot kideríthetünk róla. Például azt, hogy Sigrid nevű ikertestvére meghalt heroin túladagolásban tíz évvel a fő történetünk eseményei előtt, ő pedig mindenáron utána akart halni. Ki is tűzött erre egy dátumot. Április 18. A testvére halálának évfordulója. Mia régen vékony, egészséges és erős volt, szeme kékje mindig élénken csillogott. Ám ez már a múlté. Hollófekete haja törékeny vállára omlott (régen rövidre vágta, amíg volt hozzá ereje), betegesen sovány lett, minden bordája kilátszott, akár meg is számolhatta volna őket, arca beesett, szeme fakó és tompa. Már csak árnyéka volt önmagának. Vele kapcsolatban, legjobban talán a nagymamával kapcsolatos emlékei tetszettek. Amikor még minden jó volt.

Holger Munch nem csak rendőr, de hobbimatematikus is. Szereti a komolyzenét, s határozottan cigarettafüggő és kajaholista. Túlsúlya feszélyezi, családi és munkahelyi helyzete szintén. Ötvennégy éves, tíz éve elvált, de nem heverte még ki. Van egy lánya, Miriam – aki épp férjhez készül menni –, és egy unokája, Marion.

„Elsősorban különc megszállott volt. Kövér és barátságos különc, aki sosem nyúlt alkoholhoz, imádta a matematikát, a klasszikus zenét, a keresztrejtvényt meg a sakkot. Embernek talán egy kicsit unalmas, de rendkívüli nyomozó volt. És igazságos főnök.”

Régi főnöke Mikkelson bízta meg azzal, hogy vigyen el egy dossziét Miának, aki régi kollégája volt. Mindketten szeretettel gondoltak a régi társra. Amikor újra találkoztak, az egy nagyon jó fejezet volt. Akkor kezdtem igazán érezni, hogy valamerre haladunk a történettel. A közös párbeszédeik mindig sziporkáztak, s néha még mosolyt is csaltak az arcomra.

Ilyen párbeszéd volt még a történet kezdetén az alábbi:

„– Óvatosan vezess befelé, oké?
– Én mindig óvatos vagyok, Holger.
– Mia, te sosem vagy óvatos.
– Menj a fenébe, Holger.
– Én is szeretlek, Mia. Örülök, hogy visszajössz. Holnap találkozunk.”

 A csapat, amibe Mia belecsöppen olyan emberekből áll, akiket többnyire már a múltból ismer. Már-már családias volt a hangulat a megbeszélésen, s a komoly témák megvitatása közben is érezhető volt az együttérzés, a tisztelet, a megbecsülés és az egyetértés.

Miután megtalálták a második kislányt, igazán beindultak az események. Több cselekmény futott párhuzamosan, váltott szemszögből olvashattunk, így erőteljes koncentrációra volt szükség, hogy nehogy elmulasszunk valamit. Szerettem Mia és Holger közös jeleneteit.

A könyv mindvégig izgalmas volt, magával ragadó, lehengerlő és megrázó, s nem utolsó sorban beteges. A hetvenkettedik fejezetnél, amikor megbizonyosodtam arról, hogy a sejtéseimnek van alapja, egyszerűen rosszul voltam még a gondolattól is, milyen beteges karaktereket ábrázolt az író. Persze korántsem ez a karakter volt a legbetegebb. Sokszor éreztem olvasás közben, hogy tehetetlen és dühös vagyok. Sorban halnak meg a lányok, a gyilkos játszik mindenkivel, a rendőrök egyre kétségbeesettebben hajszolják a gyilkost, az olvasókat meg eközben a szerző hajszolja az őrületbe egy kicsit. Mi az, amit tudunk? Mi az, amit csak sejtünk? Vakvágányon járunk, vagy jó nyomot követünk? Most akkor jó fiú, vagy rossz fiú épp az, aki előttünk van? Melyik végkifejletnek szurkoljunk jobban? Ki a célpont és hol a vége az egésznek? Miért történik mindez tulajdonképpen?

Fordulatokban gazdag, hihetetlen írás. Még a legbékésebb embert is ki tudná hozni a sodrából. A karakterek összetettek, bár határozottan állíthatom, hogy a gyerekek személyisége számomra megnyerőbb volt, mint a felnőtteké. Igaz, a felnőttek között is találtam olyat, akit megszerettem. A két főszereplő nem lett kedvencem, viszont azt elismerem, hogy jó párost alakítottak. Már alig várom, hogy A bagoly röpte című folytatás is „bekebelezzen”.

Szerettem.

Ami zavart:

A hatodik fejezetben kicsit sokalltam az „a férfi, akinek a nyakára egy sas volt tetoválva” kifejezés gyakoriságát. Amikor már hatodszorra olvastam, halkan meg is jegyeztem, hogy oké, elsőre is értettem.

Pontozás: 10/10

Eredményhirdetés

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki velem játszott a 2016.05.24-én meghirdetett játékon. 

Összesen 56 jelentkező volt, ebből 52 gmail-en, 4 pedig citromail-en keresett fel a válaszokkal.

A sorsolást ezúttal a http://www.miniwebtool.com/random-name-picker/ „segítségével” hajtottam végre, az eredményt pedig itt láthatjátok:

Kellemes hétvégét mindenkinek! 

Izolde Johannsen: Róma (A kárhozat éjjele 1.)

„Ahogy a történelmet még soha nem olvastad. Ókor, középkor, újkor egymást követő évszázadok, az idő forgatagában. Birodalmak, uralkodók, országok születnek és omlanak össze, miközben nem mindennapi hősünk átéli a letűnt idő feledhetetlen eseményeit. 

Se nem fiú, se nem férfi, se nem élő se nem holt. Rabszolga, aki halálával új életet nyert s vele a bosszút, a hatalmat és a halhatatlanságot. Ifjúsága, elbűvölő álcaként takarja el valódi lényegét, s a kétezer éves kaland így válik egy vámpír létezésének letehetetlen krónikájává.”

Megjelent 2013-ban az Underground kiadó gondozásában.

Oldalszám: 522

ISBN: 978-963-087-094-8

Köszönöm Izzie-nek, hogy felhívta erre a könyvére is a figyelmem, s megmutatta a blogos beolvasót, ami alapján még jobban kedvet kaptam a történethez. :)

http://karhozatejjele.blogspot.hu/2014/10/iroma-1-fejezet-elso-resz.html

Az első nyolc fejezetbe kaphattok betekintést, ha a linkre kattintotok. :)

Véleményezés:

Először is nagyon tetszett, ahogy az írónő beleszőtte a történelmi regényébe a fantasy elemeket. Senki nem gondolná, de tökéletesen belepasszol Caspar az események sorába. Mély és összetett személyiséget kapott, ugyanakkor „életét” a kettősség jellemezte.

A történet az elejétől szépen ível felfelé, fenntartva az ember érdeklődését.

Már az első fejezetnél megvettek kilóra. Kr.e. 134. Gallia.

Tanúi lehettünk egy család igazi egységének. Főszereplőnk itt még édesanyja hasában készült a világrajövetelre, s egyáltalán nem számítottam arra, hogyan alakul az élete. Megismerhettem a szüleit, s a nővérét, aki a Menase nevet viselte. Támadás, halál, születés, rabság, egy rövid fejezet megannyi történést körülölelt. S ez még csak a kezdet…

A második fejezetben tizenöt évvel később járunk, főszereplőnk rabszolga a testvérével együtt. Először ebben a fejezetben éreztem a kettősséget, ami körüllengi Caspar karakterét. Amikor arról írt a szerző, hogy a tizenöt éves fiú puszta kézzel tépte ki egy még élő kutya szívét, elszörnyedtem. Úgy éreztem, hogy Caspar nem fogja elérni, hogy kedveljem. Ellenben a nővérét az első perctől megszerettem. Talán ezért is éreztem úgy a negyedik fejezetnél, hogy valami fontosat veszítettem el.

Ahogy az olvasó halad előre a történetben, megannyi információ kerül birtokába, s megismerheti Caspar „átváltozásának” kalandos történetét. Külső szemlélők nem igazán mondanák meg, hogy mi is lett belőle, ám az állatokat nem lehetett becsapni, a kutyák és a lovak megvadultak amint a közelükbe merészkedett, és igyekeztek eltépni láncaikat, s menekülni.

A hetedik fejezet már Kr. u. 79-ben játszódik, tehát jó nagy időintervallumot ugrottunk át, ahogy arra már Izzie felkészítette az olvasókat. (Ez a történetben többször előfordul.)

Caspar már több mint kétszáz éve gyakorolja a vámpír létet, mégis ifjúnak számít még a fajtársai között. Lobbanékony, szenvedélyes, haragos. Tetszett, hogy többnyire csak akkor gyilkolt, ha igazságtalannak tartotta az illetőt. Például az egyik fegyőrt azért ölte meg, mert erőszakoskodott a rabokkal.

Szerettem azokról az időszakokról olvasni, amikor Caspar és a „térítője” együtt járták a világot. Igazán humoros párbeszédeknek lehettem tanúi.

„– Miért kínzod őket? – térítője kíváncsian nézett rá, miután továbbsétáltak.– Miért csak én szenvedjek? – kérdezett vissza pimasz mosollyal.– Ne játssz az étellel!– Ezt pont te mondod…– Az más. Én a teremtőd vagyok, azt teszek, amit csak akarok. Még veled is átokfajzat.”

Részletesen elénk tárult Pompej pusztulása, ugyanakkor Caspar újabb fájdalmas dolgot „élt meg”, elveszített valakit, akit még fontosnak gondolt. Ám a veszteségek és tragédiák mellett új ismeretségre is szert tett.

Szerettem a leíró részeket, ugyanúgy, mint a párbeszédeket. A karakterek jellemzései mindig színesek voltak és megkapóak. Rhiannon volt a történetben az egyik kedvencem. A kapcsolatok/kapcsok közül pedig azt szerettem a legjobban talán, ami összekötötte Caspart és Pollio-t. Amikor közös jeleneteik voltak, mindig mosolyogtam.

Római történések, vámpírok, vérfarkasok, félvérek és egyéb teremtmények teszik színessé a történetet. Mindez ráadásul olyan köntösben, hogy az olvasó ne akarja egyhamar letenni a könyvet.

Család, veszteség, árulás, rabszolgaság, halál, újrakezdés, vérengzés, szeretet, aggódás, bosszú... mind-mind megtalálható ebben a regényben.

Amíg az ember olvassa ezt a kötetet, Casparral kapcsolatban több érzés is megrohamozza. Egyrészt megértés, együttérzés, helyeslés, másrészt pedig azért ott a vívódás is, mert nem mindig a jó döntést hozza. Személy szerint az elején annyira nem szívleltem, a végére viszont teljes mértékig megértettem, hogy mit miért tesz, és határozottan igazat adtam neki. A könyvet befejezvén pedig csak arra tudtam gondolni, mindenképpen szeretném a folytatást is olvasni!

Pontozás: 10/10

Köszönöm Izzie-nek a lehetőséget! :) 

JÁTÉK!

Sziasztok!

Akik követik a https://www.facebook.com/ariadneolvasmanyai/ oldalt, már tudhatják, hogy mivel a blog elérte a 35.000 oldalmegjelenítést, úgy döntöttem játékot hirdetek, természetesen könyvért.

A játékban azok vehetnek részt, akik minden kritériumnak megfelelnek.

Mivel postázni csak Magyarországon belül tudok, így megkérek mindenkit, hogy csak az játsszon, akinek országhatáron belül kézbesíteni tudják a könyvet. Természetesen ez nem zárja ki, hogy külföldről játsszatok, amennyiben meg tudjátok oldani, hogy egy ismerősötökhöz postázhassam, aki átadja majd nektek. Volt már ilyenre példa, és szerencsére minden rendben zajlott. :)

A nyereményt DPD futárral fogom küldeni, ezért a nyertestől az értesítő email-ben kérni fogom a postázási adatain kívül a telefonszámát is, amin majd a futár eléri. Mindenki ennek tudatában játsszon. Előre senki ne küldjön ilyen adatokat, a nyertest értesítem és mindent rendezünk.

A játék 2016. június 3-án, éjfélkor ér véget, addig lehet jelentkezni nálam a megfejtésekkel, az ariadne0603@gmail.com e-mail címen. A játékra való jelentkezést mindenképpen visszaigazolom egy válasz email-ben, tehát akinek nem érkezik meg, 48 órán belül, az küldje el újra, vagy próbálkozzon az ariadne87@citromail.hu e-mail címmel.

Minden játékra jelentkezőt megkérek, hogy az üzenet tárgya „Játék könyvért” legyen. Ezen kívül legyetek kedvesek feltüntetni, hogy milyen néven szeretnétek részt venni a sorsoláson. 

A sorsolás időpontja 2016. június 4. A nyertes nevét közzéteszem a blog facebook-os oldalán, itt a blogon, valamint értesítem email-ben is a nyertest. 

A nyeremény Miranda Kenneally: Kivédhetetlen szerelem című könyve, ami a Móra kiadó gondozásában jelent meg.

Kérdések, amikre válaszolnod kell, hogy részt vehess a sorsoláson:

- Hány könyvet olvastál el eddig 2016-ban? Melyik volt közülük a kedvenc és miért?

- Melyik műfajt részesíted előnyben egy könyvnél?

- Ha össze kellene állítanod egy tízes listát azokról a könyvekről, amelyeket mindenképp el szeretnél olvasni (várólistás könyvek, vagy ha úgy tetszik, akkor könyves bakancslista), mely könyvek szerepelnének a listán, és mi alapján választanád őket?

- Szerinted miért fontos, hogy olvassunk?

S két kérdés, ami a nyereményhez kapcsolódik:

- Melyik sport kapott fontos szerepet a Kivédhetetlen szerelem című könyvben?

- Miért nevezhetjük nem szokványosnak a csapatot?

Jó játékot és sok szerencsét! :)

U.i.: A bloggal/bejegyzésekkel kapcsolatos észrevételeiteket, javaslataitokat továbbra is szívesen fogadom akár a facebook-os oldalon, akár email-ben, vagy az oldalon tett hozzászólásban. 

A következő játék a negyvenezres fordulópontnál várható. 

Szentesi Éva: Hamvaimból

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: Ki ez a vagány csaj, aki lazán bemutat a halálnak, kétszer is megnyeri ellene a csatát, és aztán arra teszi föl az életét, hogy felhívja a figyelmet a rákszűrés fontosságára?

„Te vagy a felelős a saját testedért!” – mondja. Már eddig is nagyon sok nő életét mentette meg azzal, hogy kiállt a nyilvánosság elé a saját történetével. Bármelyikünkkel megeshet, amit átélt. Akik elolvassák ezt a megrendítően őszinte könyvet, és tesznek is önmagukért valamit, nagyon sok fájdalomtól megkímélhetik magukat, ha komolyan veszik az üzenetét. Ebben a könyvben végigkövethetjük Szentesi Éva gyógyulásának útját. Karcos, önironikus, őszinte írás. Megfog… és nem ereszt. Igazi. Élő. Példa.

„Sokkal többet kaptam a ráktól, mint amennyit elvett tőlem.”

Megjelent az Athenaeum kiadó gondozásában 2016. május 12-én.

ISBN: 978-963-293-159-3   

Oldalszám: 168

Ár: 2990 Ft

Szentesi Éva nevével már rengetegszer „összetalálkoztam” az internetes böngészéseim során, olvastam is annó a Rúzs és tükör című honlapon az írásait (https://ruzsestukor.com/), de először akkor kaptam fel igazán a fejem a neve hallatán – pontosabban a neve olvasásakor – amikor megpillantottam az NLCafé oldalán D. Tóth Kriszta 2014 februárjában írt bejegyzését. Akkor még a szerző műtét előtt állt, épp kemót kapott. Emlékszem, amikor a rövid interjút elolvastam, az volt az első gondolatom, hogy hihetetlen lélekjelenléte, ereje van.

Gyorsan ki is kerestem nektek a cikket (könyvjelzőztem még akkor, mert hihetetlenül megfogott a mondandója):

http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20140206/szentesi-eva-mehnyakrak/

Aztán elkezdtem követni a blogját a style magazinnál, figyeltem a bejegyzéseit, s nagyon reméltem, hogy pozitív végkifejlete lesz a történetének.

http://www.stylemagazin.hu/szentesi-eva-naploja/

Most pedig a harcának, győzelmének megkoronázásaként, megírta a Hamvaimból című könyvét, ezzel is például szolgálva, tanácsokat adva a sorstársainak, nőtársainak, s nem utolsó sorban a hozzátartozóknak is.

Ez a történet nagyon mélyen megérintett, több dolog miatt is. Egyrészt, huszonnyolc éves vagyok, pont amennyi Éva volt, amikor diagnosztizálták nála a méhnyakrákot. Belegondolni is szörnyű, hogy mennyire megváltoztathatja az ember életét egy ilyen hír és betegség. Másrészt pedig, sajnos a környezetemben többen is megvívtak vagy épp vívnak jelenleg is a rák különböző fajtáival, akik közül nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy túlélték, győztek és mára csak egy szörnyű emlék. Persze ez az egész sosem múlik el nyomtalanul. Mindig ott lesz az emberben a félsz, az a bizonyos suttogó hang, hogy bármikor kiújulhat, s ott lesz a szeretteikben is az elvesztéstől való félelem. Mégis ott van az élet, a boldog pillanatok, amikor kicsit elengedheti magát az ember, mert az utolsó kontrollon ismét negatív volt az eredmény.

Amikor az ember meghallja azt a mondatot, hogy „a diagnózis: rák”, hirtelen a mindennapi problémák eltörpülnek, és csak ez az egy szó villog neonbetűkkel vészterhesen a szem előtt. Az élet körhintája átment tornádóba és hirtelen pusztításba kezdett. Döbbenet, kétségbeesés, hitetlenkedés, összeomlás száguld végig sebesen az emberen, majd jön az erős élni akarás és a harc. Harc az életért, a túlélésért.

Sokan azt hisszük, hogy előttünk az élet, van még bőven időnk arra, amit szeretnénk, aztán egyszer csak kirántják az ember lába alól a talajt, szembesülünk az idő rövidségével, kiszámíthatatlanságával, a szeretteink és a saját halandóságunkkal.

Véleményezés:

A történet olvasásakor teljes mértékben együtt éreztem Évával. Sokkoló lehet megtudni, hogy rákos az ember. Főleg, ha előtte semmi előjele nem volt, csak hirtelen betör az ember életébe, s felforgatja azt. 

Amikor megismerhettük Éva orvosát, akit dr. Kiának nevezett, egy kicsit én is megnyugodtam. Tetszett az orvos hozzáállása. Kedves volt, törődő, profi és együttérző, nem döngölte a földbe a beteget, mint egyes kollégái. Mindvégig harcolt, amivel kiérdemelte a szimpátiámat. 

Sajnos manapság egyre kevesebb ilyennel találkozni. A mai egészségügy ugyanis már betegségügy. Sürgős vizsgálatoknál előjegyzés minimum egy, de általában három hónap (legalábbis nálunk itt helyileg), szóval kész agybaj. Szomorú, de igaz, hogy vagy meggyógyulsz, vagy meghalsz… Nem tudhatod, hogy mi bajod, amíg rendesen meg nem vizsgálnak, de ahhoz kell jó nagy adag szerencse, hogy időben bekerülj a vizsgálatokra, ráadásul utána ne egy kókler doki vegyen kezelésbe. :(
Az orvos beszámolójánál úgy éreztem magam, mint akit mellkason rúgtak. Úgy, hogy nem én vagyok/voltam a szenvedő alanya az egésznek, kapott telibe, s szorította ki a levegőt a tüdőmből. Szentesi Éva nyílt és egyenes, kendőzetlen stílusa lehetővé teszi, hogy az ember belelásson a helyzetébe, s kicsit át is élje azt. Sokkoló volt még olvasni is, ahogy a doktor vázolta a helyzetet, és felkészítette őt a nem túl jó esélyekre. 

Szerettem azokat a részeket, amelyekben a blogjából idéz.  Bár akkoriban nem igazán követtem a sorrendiséget, inkább csapongva bolyongtam a blogon, mint Thészeusz az útvesztőben, mégis érzékeltem a várakozás idegtépő perceit, s jó volt újra feleleveníteni azokat, mert így lett számomra kerek egész a történet. 

Ahogy tovább olvastam a könyvet és a felidézett régi bejegyzéseket, egyre jobban tértek vissza azok az érzések, amiket akkoriban éreztem. Rengeteg mindenre felnyitja ám az ember szemét ez a hihetetlen erejű hölgy. Többek között arra, hogy nem számít, hogy mi volt a múltban, csak a jelen számít, valamint az, hogy azt tegyük, amit igazán szeretnénk.

Végig a szerző hozzáállása az, ami segíti az olvasót a felszínen maradni olvasás közben, hiszen hihetetlen mélységekig merülhetünk az érzelmekben, talán olyanok is megérinthetnek minket, amilyenre eddig még nem volt példa. 

A jó híreknél boldogságot érzünk, ami esetlegesen vegyülhet valami más érzéssel, míg a rossz híreknél az olvasó már érzi zsigerileg, hogy a hullámvasút ismét zuhanó módba kapcsolt. Kétségbeesünk, aggódunk, félünk, mint akit letaszítottak a mélybe, s rettegéssel tölthet el a tudat, hogy talán fel sem jövünk onnan. Ez a könyv nem szövegileg, hanem tartalmilag hat az olvasóra. Érzelmileg üt, taglóz le. 

Először úgy gondoltam, minden fejezetről írok nektek egy kis összefoglalót, de nem teszem. Vannak dolgok, amiket nektek magatoknak kell elolvasnotok, anélkül hogy beharangoznám. Éreznetek kell az első olvasás okozta érzelmeket, s megillet titeket is a saját gondolatok tömkelege, amik majd elárasztanak, ha kézbe veszitek ezt a könyvet.

Szentesi Éva írásainál azt szeretem a legjobban, hogy nyílt és egyenes. Nem azért ír, hogy imádják, hanem azért, hogy kicsit jobbá tegye a világot. Tanácsot ad, fricskázik, ha arra van szükség, még saját magát is pellengérre állítja. Nem akarta saját magát jobb színben feltüntetni, őszintén, kendőzetlenül leírta, hogy miken ment keresztül.

A történetben szó esik a Beside you című dalról, s emiatt egy ideig úgy olvastam, hogy közben a dal is szólt a fülemben folyamatos ismétlésre állítva. Már akkoriban is szerettem ezt a dalt, amikor a Dalban versenyzett vele Mujahid Zoli, most azonban… különleges jelentéssel bírt.

Amíg Éva küzdött a rákkal, rengeteg minden megváltozott az életében. Barátok jöttek mentek, kapcsolatok álltak helyre vagy épp szakadtak meg, megvívta élete legnagyobb harcát, változás állt be mind a magánéletében, mind pedig a munkájában. Az akkori style magazinos főszerkesztőséget visszamondta, s bár még ír nekik külsősként, új munka, új csapat, új kihívások és új élet várta őt a WMN-nél.

Az egyik kedvenc WMN-es cikkem a napokban (május 3-án) került az olvasóközösség elé, amit szeretném, ha ti is végigolvasnátok. Tanulságos és elgondolkodtató.

http://wmn.hu/2016/05/03/szentesi-eva-neha-kell-hogy-kimondjak-azt-a-bizonyos-szot/

Ahogy a könyv végén eljutottam ahhoz a részhez, ahol a szerző hálát ad bizonyos személyeknek, én csak arra gondoltam, hogy én is hálás vagyok, mégpedig Szentesi Évának, hogy megírta ezt a könyvet.

Ez a könyv nem csak egy ember küzdelméről szól, hanem sokkal több dologról. A szeretetről, az élni akarásról, a harcról, önmagunk megismeréséről, elfogadásról, a törődésről – másokkal és önmagunkkal kapcsolatban is, – valamint arról, hogy fontos az egészségünk, ne játsszunk vele.

Pontozás: Általában az alapján pontozok egy könyvet, hogy számomra mennyire tetszett. Borító, téma, kidolgozottság, stílus, mind-mind közrejátszik ilyenkor. Természetesen ez teljesen szubjektív, egyéni vélemény. Részemről már csak azért is 10 pont, mert megírta Szentesi Éva ezt a könyvet.

A könyv bemutatója 2016. május 13-án 17:00-kor a KIOSK Budapest étteremben lesz, aki teheti menjen el. 

Helyszín: 1056 Budapest, Március 15. tér 4.

A beszélgetésben részt vesz
D. Tóth Kriszta író, újságíró, a WMN.hu alapító-főszerkesztője
Dr. Kiarash Bahrehmand szülész-nőgyógyász
és a szerző Szentesi Éva, a WMN.hu főmunkatársa
Fellép: Mujahid Zoltán
„Sokkal többet kaptam a ráktól, mint amennyit elvett tőlem.”
A belépés díjtalan!

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak, a szerzőnek pedig boldog, egészséges életet kívánok! 

Rebecca Chance: Luxus és csók (Bad Girls 1.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Korhatáros könyv!

„Amber, a gyógyszerfüggő szupermodell lassan kiöregszik a friss szépségek közül, de tényleg csak a szexipar az egyetlen út a számára? 
Skye egy éjszakai klub egzotikus táncosnője, aki bármilyen feladatot elvállal, csak hogy célt adjon kokainnal felpörgetett életének. 
Joe, a harmincas filmsztár jófiús hírnevét és újabb milliókat ígérő házasságát csak a szexfüggősége veszélyezteti. 

Petal, a világhírű rockzenész elkényeztetett lánya meg van győződve arról, hogy szupersztár lesz belőle, s bárkin átgázol céljai elérése érdekében. 
Vajon a 30 napos luxus elvonókúra alatt meg tudnak szabadulni függőségüktől, s képesek a saját kezükbe venni sorsuk irányítását?”

Tervezett megjelenés: 2016. 04. 28.

Fordításul szolgáló mű: Rebecca Chance: Bad Girls

Fordította: Szilágyiné Márton Andrea

ISBN: 978-963-293-154-8   

Ár: 2990 ft

Oldal: 600

Műfaj: női erotikus

Rebecca Chance Hampstead-ben született nemzetközi műkereskedő szülők gyermekeként. Olyan közegben nőtt fel, ahol természetesnek számított, hogy mindenki milliomos. Amikor megunta a gazdagok és kiváltságosok életét, elment Toszkánába (Toscana, Tuscany), hogy vad és bohém életet éljen egy borkészítő birtokon. Egy XIV. századi villában lakott, művészekkel bulizott, olaszul tanult, és szőlőt szedett. Azonban hívta őt a nagyvárosi élet, elutazott többek között Rómába is, ám továbbment Manhattan-be, mert csábította a ragyogó szingli lét és a folyamatos éjszakai élet. Végül egy jóképű amerikai férjjel visszatért Londonba, majd könyveiben megírta legizgalmasabb tapasztalatait.

Rebeccát érdekli a rúdtánc, a koktélozás és szereti nézni az Amerika következő topmodelljei műsort.  (életéről az írónő honlapján tájékozódhattok, fordításom a lényeget emelte ki)

Történetünk három részből áll. Egy rövid előszóból, s két nagyobb részből.

Az előszóban ízelítőt kapunk Amber Peters függőségének következményeiből, hogy minél jobban felkeltse a figyelmünket a történet iránt.

Az első részben aztán megismerhetjük az előzményeket és a főszereplőket, s megtudhatjuk hogyan jutottak el az elvonóig.

Amber

Félig angol, félig szlovák származású, mégis kinézete alapján ő a megtestesült amerikai álom.

Mandulavágású zöld szemét sűrű, festett szempillák keretezték, homokszőke haja lágyan göndörödve hullámokban omlott a hátára.

Álla szép és kerek volt, orra hosszú, egyenes és tökéletes, fogsora pedig csillogó fehér, ami csak egy tökéletes mosolyhoz kell.

Bőre lágy, ragyogó és kissé napbarnított volt, lába pedig végtelen hosszúságú, s ezzel elérte, hogy minden nő irigyelje őt és minden férfi rá vágyjon. Tizennégy éves kora óta maga volt a szexiség, ezzel is kereste a kenyerét. A testápolás olyan természetes volt neki, mint a levegővétel. Mindig kifogástalanul nézett ki.

Ebben a fejezetben Tonyval, az amerikai barátjával a jó öreg Angliában, egy vidéki vadászkúriába tartózkodott Devonshire közepén. Míg Tony vadászni, halászni járt, ő kihasználta az alkalmat, és kényeztette magát a fürdőrészlegben. Arckezelés után masszázs, manikűr és pedikűr, majd a hidromasszázs kádban való pihenés mind-mind hozzásegítette, hogy ellazuljon. Bár az is igaz, hogy a Tonyval elköltött reggeli után bevett „vitaminok” (gyógyszerek) is erőteljesen hozzájárultak az élményeihez. Később napfürdőzött egy keveset, majd visszatért a hétvégére kibérelt kőházhoz, újabb „vitaminokat” vett be.

Ha a fülszövegben és az előszóban nem írtak volna a gyógyszerfüggőségről, ennyiből már az elején rájött volna az olvasó.

Aztán az írónő részletesen leírta, hogy mennyi ideig szépítkezett, készülődött Amber, hogy már készen várja Tony-t mire visszatér a horgászatból.

Már ennél a résznél is fennakadtam picit. Alapjáraton is egy gyönyörű nőnek jellemezte őt az írónő, mégis órákat kell azzal töltenie, hogy fésülködjön, sminkeljen, csillámporral szórja be magát, majd testápolózzon és fehérneműbe bújjon?  

Aztán ott van az a rész is, amikor Tony megérkezik, megjegyzi, hogy milyen hihetetlenül gyönyörű is Amber, mégis amikor szexre kerül a sor, egy dvd-t kapcsol be, amin szintén Amber látható, és többnyire a videóval van elfoglalva az aktus közben. Ez nálam kiverte a biztosítékot. Ott fekszik alatta egy hihetetlenül dögös és élettel teli nő, mégis a nőről készült videót bámulja és nem a hús-vér nőt maga alatt…

Petal (teljes nevén Petal Serenity Dream Gold).

Híres rockzenész hírhedt kicsi lánya.

„Világos bőrével és vörösre festett, egyenetlenre vágott bubifrizurájával, sötétkék szem­ceruzával vastagon kiemelt szemével és matt pink rúzsával Petal olyan volt, mint a többi vékony, duzzogó londoni lány Camdenben. Csíkos póló, világos színek – mintha csak a szobájuk padlójáról kaptak volna fel valamit magukra –, lehajtott szárú csizma és művészien borzas haj.”

„Petal filmsztárokkal, rocklegendákkal és királyi sarjak­kal együtt nőtt fel, és bár az utóbbi években apja totálisan átadta magát a zen-érzésnek, túlságosan is jól emlékezett a tizenéves korában átélt vad partikra. Túl sok hírességet látott részegen és durván viselkedni ahhoz, hogy bárkit is tiszteljen.”

Ennyiből is látszik, hogy mennyit számít a neveltetés, illetve annak hiánya. Mit látott a lány éveken keresztül? Természetes, hogy az ő élete sem áll másból, mint bulikból, drogokból, és olyan „barátokból”, akik kiélvezik azt, hogy híres a barátnőjük. Hisz’ egész gyerekkorában mást sem látott, mint ezt a példát. A gazdagok és kiváltságosok életét, akik sajnos letértek a „jó ösvényről”, és torzult világnézettel és értékrenddel rendelkeznek.

Petal élete másról sem szólt, mint az őrült vad bulikról, az egyedi ruhákról, különböző partikról ahol lefotózzák és újra az újságokba kerül. Na meg persze arról, hogy kiélvezhesse az élet minden pillanatát, tehát drogozik (kokainozik), iszik, és lefekszik mindenkivel, akivel csak akar. Megkap mindent, amit csak szeretne. Legalábbis egy darabig. 

Joe Jeffreys

Ő a világ egyik legnagyobb filmsztárja. Mindent megkap, még kérnie sem kell. Már azelőtt a magáénak tudhatja, mielőtt rájönne, hogy tényleg szüksége van-e rá.

„Tizenhét éves korára már elképesztően jóképű volt, és csak egyre jobban nézett ki. Százkilencven centi magasan, akkora vállakkal, mint egy amerikai focis védőjátékos, maga volt a született mozisztár ritka példánya, az a fajta, akinek az életben még nagyobb a hatása, mint a filmvásznon. Hollywood Clint Eastwood óta nem látott ilyet. Szőke haja, kék szeme, töké­letesen, egyenletesen bronzbarna teste és kukoricán hizlalt, középnyugati tökéletessége elbűvölő volt.”

Úgy tartották, hogy aki Joe-val találkozott, azonnal a bűvkörébe került. Egy családi kirándulás alkalmával fedezték fel, először csak reklámokban szerepelt, majd kapott egy statisztaszerepet dögös pultosként. A mindent áttörő sikert azonban egy akciófilmben nyújtott szereplése jelentette, amiben egy kemény, fiatal zsarut játszott. Szerencséje volt, mert imádta a munkáját és tehetsége is volt hozzá.

Tetszett, ahogy a szerző írt róla:

„Imádta a munkáját és szinte mindent, ami vele járt.Emellett rendelkezett azzal a képességgel, hogy mindig boldog tudott lenni. Ilyesmivel csak a nagyon szerencsés emberek vannak megáldva. Általában úgy érezte, ő a leg­szerencsésebb pasas a földön, és miután megmászta L. A. csodálatos Runyon Canyonját, egyetlen felhőt sem látott az égen. Szó szerint és metaforikusan sem. Ott állt a csúcson, csípőre tett kézzel nézegette a drámai, napsütötte tájat, bol­dog mosollyal szívta be a szmogot, miközben két dán dogja, Hengist és Horsa a lábánál ugrált.”

Ám Joe sem volt a tökéletesség mintaképe, hiába a leírás, mert aki tovább halad a történettel (ami ajánlott), szembesül majd a botlásaival, amik miatt bajba került. Ő az a karakter a történetben, akit kicsit sajnáltam is azért, mert be kellett vonulnia a Cascabel nevű rehabilitációs intézetbe. Hozzáteszem, hogy csak azért, mert szerette az állatokat és volt humorérzéke.

Elképzeltem az arcát, ahogy döbbenten mered az ötletet kitaláló két nőre – a PR-os hölgyikére és a „menyasszonyára” – és azonnal elkezdtem nevetni. Szegény fickó, nem tudta mibe mászik bele, amikor ezzel a két nővel alkut kötött. :D

Skye

Skye Simmons, a manhattani, Éjféli Bár elnevezésű sztriptízbárban dolgozik egzotikus táncosként.

Szőke hajú, nagy kék szemű, angyalarcú nő, ruganyos és gömbölyű testtel, ami után minden férfi megfordul, és a nyálát csorgatja.

„Az iskolában nem csak a fiúk, a tanárok is beindultak rá. Nem tudott úgy végigmenni az utcán, hogy ne halljon füttyögéseket és beszólogatásokat, vagy ha mexikóiak lakta környéken járt, akkor elismerő sziszegéseket csípője minden egyes önkén­telen mozdulatát követően.”

A lány, a többiekkel ellentétben olyan közegben nőtt fel, ahol több volt a munkanélküli, mint a dolgozó ember.

 „Mindenhol bandába verődött srácok, mintha soha senki nem járna dolgozni, vagy legalábbis olyan állása lenne, aminek jövedelmére az adóhivatal úgysem tudná rátenni a kezét.”

Aztán úgy döntött, hogy elég volt ebből az életből, kamatoztatja, amije van, s beállt táncosnak a bárba. Sokféle lány megfordult ott, mind más és más típus, mégis megfelelő minőségű műsort nyújtottak az arra járóknak.

„Egy pillanatig bámulták magukat a tükörben.– Annyira más piacra dolgozunk – kuncogott Jada, aki barátnője fölé tornyosult.Skye az amerikai szőkeség archetípusa volt. Kerek arc és dacos, rózsaszín száj; egy kamasz telt, friss vonásaival, vagy egy porcelánbabáéval, ahogy Maria nevezte. De alka­ta színtiszta Barbi: valószínűtlen mellekkel és amolyan „a tej megalszik a számban”-féle, tágra nyílt szemű, ártatlan tekintettel, aminek láttán a klub törzsvendégei automati­kusan a pénztárcájuk után nyúltak.Jada minden szempontból az ellentéte volt: lélegzetelál­lító, magas és impozáns, keskeny csípővel és egy úszóhoz méltó vállakkal. Arccsontja szobrász-remekmű, és a szája olyan telt és széles, hogy nem szeretett sűrűn mosolyogni, s a mosolyát csak így hívta: „az arcomat felzabáló vigyor”.– Jobb is így – mondta Maria szenvtelenül. – Így nagyobb az esélyetek arra, hogy barátok maradjatok.”

 Talán a legjobb szó Skye-ra a megkeseredett. Úgy gondolja, az álmok hiábavalóak, s teljes mértékig utolérhetetlenek, ezért éri be azzal, ami jut. Régen olyan dolgokról álmodozott, mint a legtöbb korabeli. El is kezdte az egyetemet, kreatív írást és színjátszást tanult, de végül otthagyta és beállt a bárba táncolni. Voltak szabályai, amiket önmagával és vendégeivel egyaránt betartatott, s ettől nem is akart eltérni a későbbiekben sem.

Miután Amber, Petal, Joe és Skye is bemutatásra került, és az írónő utalásokat tett, újból Amber került sorra. Tetszett, hogy egyik főszereplőnél sem időzött el egyhuzamban túl sokáig, mert így nem ragadt le egy témánál, egy függőségnél, hanem váltakozva ábrázolta őket.

Ahogy azt Ambernél megszokhatta már az olvasó, természetesen a kedélyjavító bogyók ismét előkerültek, amit egy limuzinban ülve hazafelé szépen be is vett egy üveg drága pezsgővel. Alkohol és gyógyszer. Ügyes…

Édesanyjával élt együtt, akivel beszélgetés közben váltogatták az angolt és a szlovákot. Többnyire angolul beszéltek egymással, de a kedveskedéseket, megszólításokat szlovákul mondták.

Ebből a részletből sokkal többet megtudhat az olvasó Amberről. Többek között azt, hogy még kicsi volt, amikor az édesapja elhagyta őket, s az édesanyja éjszakánként dolgozott, hogy mindent megadhasson neki. Aztán tizennégy évesen elindult a modellkarrierje, amit édesanyja végigkísért, ahová a lány utazott, az anyja is ment vele és vigyázott rá, hogy elkerülhesse Amber mindazt, amin a legtöbb modellnek végig kell mennie. Most azonban már ott tartott, hogy hiába volt ő lélegzetelállító szépség, egy ideje már nem kérték fel divatfotózásra. Többnyire csak hétvégékre kapott felkéréseket, de azokat sem fotózásra, bár kétségtelen, hogy a hétvégékkel több pénzt keresett. Amit anyuka nem is bánt oly nagyon...

Ahogy váltakoztak az emberek és a sorsuk az ember szeme elé tárult, egyre jobban sikerült megismerni őket, s látni, ahogy harcot vívnak a világgal és önmagukkal, eközben pedig egyre lejjebb csúsznak minden téren. A világot már nem bírják elviselni józanon, csak ha valami kábulat van rajtuk. Lehet alkohol, gyógyszer, drog, a lényeg hogy stimulálja őket.  

Amikor újra Petal került a középpontba, a története újabb részéből kiderült, hogy bár a külvilágnak egy magabiztos, vagány, bulizni vágyó nő, a lelke legmélyén amiatt gyötrődik, hogy csak azért szeretik őt, mert az az apja, aki. S bármennyire is szomorú, ebben lehet valami. Mindig is léteztek érdekemberek, akik nem azt nézték, hogy ki vagy, hanem hogy mit is tudsz igazán nyújtani nekik. Amíg megkapják amit akarnak jó vagy, aztán szépen továbbállnak.

Aztán persze ott van az a tény is, hogy mennyi szeretetet kapott vajon gyerekkorában? Nem sokat. Az anyja elhagyta, az apja egy rocksztár volt, akit akkoriban a gyerekénél a bulik jobban érdekelték, a nevelőnők pedig egymásnak adták a kilincset. Problémás gyerekből, problémás felnőtt lett, aki drogokkal, alkohollal és férfiakkal próbálta csillapítani a háborgó lelkét. Aztán választás elé állították. Elvonó, vagy elzáródik a pénzcsap. Őszintén szólva még el is hittem volna, hogy aggódik az apja, ha az egész nem neki lett volna köszönhető, ráadásul elvárta, hogy a lánya ne apának hívja, hanem Goldnak (ennél a résznél mindig a szememet forgattam...). A barátjában Dan-ben viszont kellemeset csalódtam.

Négyük közül talán Skye volt az, aki leghamarabb rádöbbent, hogy nagyobb a baj, mint gondolta.

„Totál nem itt akarok tartani. De az igazán gázos dolog az, hogy fogalmam sincs, hol akarok tartani. Vagy hogy jussak el oda.”

Hihetetlen volt olvasni azokról a dolgokról, amiken keresztülmentek. A felszín mögött mindenkit bántott valami, de senkinek nem adtak esélyt arra, hogy betekintést nyerjenek. Inkább elnyomták saját magukban is a dolgokat, ami végül csendben emésztette őket legbelül.

A történések ott kezdtek igazán érdekesek lenni, amikor a második részben bekerültek a rehabra Skye-ék. Az első találkozása Joe-val meglepő és mulatságos volt.  

A rehabilitációs központba először Joe érkezett meg, aztán Skye, majd őt követte Petal, végül Amber. Egy helyen, egy időben, hasonló okokból négy különböző életet élő ember. A közös bennük a függőség, ami egyfajta pótcselekvés az életükben, ami elnyomja a sok kis titkot, amit rejtegetnek.

Tetszettek a csoportos beszélgetések, bár az utána lévő udvari társalgásokból sokkal több minden kiderül. Egyre jobban megismerjük a fő és mellékszereplőket, s lassan kialakulnak bennünk a kategóriák. Kedvelem, nem csípem, fura, aranyos, forró, és nem utolsó sorban az „ó, te jó ég” kategória, ami arra vonatkozik, amikor jócskán ledöbbenek valamin. Pl. Dr. Rafael Green-nel kapcsolatban.

Skye és Joe közös jelenetei vérpezsdítőek, és határozottan akad közöttük olyan is, amit a vad és forró jelzővel illetnék. Ők ketten teljes mértékben kiegészítik egymást, a reakcióikon rengeteget mosolyogtam.

Petal miatt viszont aggódni kezdtem, mert pár nap elteltével sem oldódott, sőt ha lehetséges, még ellenségesebbé vált a többiekkel szemben, teljesen magába fordult. Ám ez később megváltozott. Mondhatni felnőtt, és elkezdte élni a hozzá illő életet. Hogyan? Olvasd el, és megtudod. :)

Először előítéletes voltam, azonban olvasás közben rájöttem, hogy igenis van mélysége ennek a történetnek. Nem csak arról szól, hogy a gazdagok és kiváltságosok hogy próbálnak megbirkózni a problémáikkal, hanem valami sokkal mélyebb dologról. Arról, hogy lehet az ember gazdag vagy szegény, lehet modell, színész, sztriptíztáncosnő vagy épp egy rocksztár apa kicsi lánya, akkor is lehetnek olyan problémák, amik hasonló következményekhez vezetnek. Nem mondom, hogy nem értek kisebb nagyobb meglepetések olvasás közben. Voltak olyan dolgok, amiket előre megjósoltam, még mielőtt megtörténtek volna, ám voltak olyanok is, amiknél kikerekedett szemmel bámultam magam elé és csak annyit mondtam, hogy hoppá. :)

Amber és Dr. Rafe egyik négyszemközti terápiáján határozottan a döbbenet győzedelmeskedett. Ám ebből kizökkentett Amber alábbi gondolata, amitől hatalmasat kacagtam:

„Istenem – gondolta. – Ha mindenki ilyen rehab-kezelést kapna, nem léteznének a világon függők…”

A fantáziátokra bízom, hogy mire gondolhatott. ;)

A könyv elolvasása után biztosan állíthatom, hogy ismét tanultam valamit. Ne legyünk előítéletesek, még ha volt is néhány nagyon komoly csalódásunk (és most a könyvekre gondolok). Hisz’ a látszat néha csal, és okozhatnak még nekünk meglepetést, ahogy ezt tette Rebecca Chance is. Először azt hittem, hogy a történet nem fog másról szólni, mint a problémás gazdagok életéről, ám ez a könyv sokkal többet rejteget a belsejében. Amit az első kétszáz oldalnál hiányoltam, azt megkaptam a hátramaradt négyszázban. Volt mélység, őszinte és elgondolkodtató gondolatok, döbbenetes események, vicces és forró jelenetek, szóval minden, ami egy könyvhöz szükséges szerintem, ráadásul az olvasó a történet végén megkapja a happy end-et.

Pontozás: 10/9

Pontlevonás: voltak apróbb hibák, amik feltűntek olvasás közben, de igazán, ami a pontlevonáshoz vezetett, az a túlzott trágárság a könyvben. Értem én, hogy vannak olyan helyzetek, hogy kicsúszik, meg van, aki szerint „jól mutat” (bár ezzel én nem értek egyet), de számomra kicsit zavaró volt.