Thomas Cullinan: Csábítás

Fülszöveg: Javában dúl az amerikai polgárháború. John McBurney-re, az északi hadsereg súlyos sebet kapott, fiatal tizedesére félholtan bukkannak rá a virginiai erdőben. A közeli iskolába, Miss Martha Farnsworth Leánynevelő Intézetébe viszik, ahol szinte azonnal szédíteni kezdi a három nőt és az öt tizenéves lányt, akik a kifinomult déli előkelőség eme előretolt bástyáján rekedtek. Szerelmet, félelmet, szánalmat, rajongást egyaránt kivált belőlük, és a szabadságvágytól vezérelve egymás ellen uszítja őket.

De miután fény derül az ifjú és kevésbé ifjú hölgyek valódi énjére, a katonát baljós előérzet fogja el, és attól kezdve a kérdés így szól:
Kit is szédítettek meg valójában?

Thomas Cullinan regényéből Sofia Coppola rendezett nagyjátékfilmet Nicole Kidman, Colin Farrell, Kirsten Dunst és Elle Fanning főszereplésével.

 „Őrült pszichothriller… Az olvasót szinte megbabonázza az ifjú hölgyek világtól elzárt, elfeledett iskolájában történtek iszonyata.” – Stephen King a Danse Macabre-ban”

Kiadó: Athenaeum

Megjelenés: 2017. 08. 28.

Fordította: Szieberth Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: Thomas Cullinan: The Beguiled
ISBN: 978-963-293-146-3

Kötés: kartonált

Oldalszám: 512

Thomas P. Cullinan 1919. november 4-én született az Ohio állambeli Cleveland-ben, egy ír katolikus családban. Amerikai regény és drámaíró. Írt a televíziónak is. Négy könyve és számos színdarabja jelent meg. Színdarabjai többségét a mai napig játsszák. 1964-ben Ford Foundation ösztöndíjban részesült, egy berlini irodalmi konferencián képviselte az Egyesült Államokat. Heti tévéműsort írt szülővárosában, Clevelandben a WKYC nevű helyi tévétársaságnak és a Case Western Reserve Universitynek. Feleségével és fiával Cleveland-ben élt 1995-ben bekövetkezett haláláig (szívrohamot kapott).

Legismertebb könyve az 1966-ban megjelent The Beguiled / Csábítás, melyet kétszer is megfilmesítettek. Először 1971-ben, Don Siegel rendezésével, Clint Eastwood és Geraldine Page főszereplésével, majd negyvenhat év elteltével, 2017-ben újra, amit Sofia Coppola rendezett, s a főszerepekben Nicole Kidman, Colin Farrell, Kirsten Dunst és Elle Fanning látható. Bár hazánkban még friss a mozis megjelenés, azt olvastam, hogy míg Siegel filmjén erősen érezhető volt, hogy a rendező hímsoviniszta nézeteket vallott, addig Coppola női nézőpontja nem mutat harcos feminizmust, inkább csak árnyaltabbá teszi a történetet. Szó esett egy-egy kritikában arról is, hogy bár érdekes a film, csak kapargatja a felszínt, nem igazán mélyül el, ami viszont a könyvről nem mondható. Én személy szerint úgy döntöttem, hogy először elolvasom a könyvet, aztán sort kerítek a filmekre, mert érdekel, hogy mely részleteket ragadták meg akkor és most.

Elle Fanning, Nicole Kidman, Colin Farrell, Kirsten Dunst

 Érdekességképp:

Az Egyesült Államok történelmében az egyik legjelentősebb konfliktust és a legpusztítóbb háborút a huszonnégy északi és a tizenegy déli állam közt zajló amerikai polgárháború jelentette (1861 és 1865 közt). Az Amerikai Egyesült Államok legmagasabb vesztesége, a lakosság 3%-a (970.000 fő veszteség, ebből 620.000 halálos áldozat), magasabb, mint bármely más háborújában, hiszen ekkor amerikai harcolt amerikai ellen (észak és dél). A polgárháború okai és maga az elnevezés is vita tárgyát képezik, ugyanis egyesek szerint a polgárháború elnevezés téves, inkább államszövetségek közötti konfliktusnak kellene nevezni. Sokak szerint több ellentét együttes megjelenése volt a kiváltó ok. Egyrészt maga az is konfliktusforrást jelentett, hogy a déli államok kikiáltották függetlenségüket és az Uniótól való elszakadáshoz való jogukat. Másrészt ott voltak a rabszolgaság körüli véleménykülönbségek (észak ellenezte a rabszolgatartást). Harmadrészt pedig észak és dél viszonyában az újonnan kialakuló államok is problémát jelentettek, ugyanis a versengésben egy-egy új állam egyik vagy másik oldalhoz való csatlakozása az erőviszonyok eltolódását okozhatta.

Az eseményeket több nézőpontból ismerhetjük meg, mondhatni egyfajta visszatekintésként olvashatjuk a történteket. A szerző a „Lassan, de biztosan” elvet vallja. Nyugodt tempót diktál, engedi az olvasót elmerülni az adott korba, megismerni a polgárháború okozta problémákat, s rámutat, milyen könnyű megszokni a rosszat és beletörődni a megváltoztathatatlanba. Megismerhetjük a leánynevelő intézet ottmaradt diákjait és nevelőit. Levonhatjuk az első következtetéseket, majd egészen lassan kibontakozik a cselekmény. Számomra ez a rész vontatott volt, talán azért, mert az „In medias res” (= a dolgok közepébe vágva) cselekményvezetéshez vagyok szokva.

A könyv nyelvezete könnyed, egyedül Matilda Farnswort részeinél akadtak minimális gondjaim, akkor is főleg a fogalmazásbeli különbségek miatt, ám ezek könnyen áthidalhatóak voltak.

Betekintést nyerhetünk az intézményben tartózkodók életébe, megtudhatjuk, hogy ki és miért került oda, illetve miért maradtak ott úgy, hogy már hozzájuk is elért a háború szele. Alicia Simms példának okáért 1861-ben, a polgárháború kitörése után nem sokkal került be a leánynevelő intézet biztonságos falai közé. Akkoriban még huszonöt lány tartózkodott ott, történetünk idejére azonban már csak öten maradtak.

Az olvasónak résen kell lennie, ha figyelemmel akarja kísérni, ki és mit mond, ugyanis sűrűn váltakoznak a nézőpontok, ráadásul nyolc különböző. Persze ahány személy, annyi verzió. Ki így, ki úgy látta, tapasztalta.

Mindenesetre én úgy látom, hogy a történetben mindkét nem megérte a pénzét. Ahogy megismerkedésük második napján McBurney körbeudvarolta külön-külön a lányokat, az mesteri volt. Tudta, hogy hogyan hízelegje be magát a kegyeikbe. Őszintén szólva, amikor már ötödszörre adta elő az „Aki magácskának lesz majd odaadó híve, az szerencsés ember lesz” lemezét, már határozottan nevettem. Alig tudtam elhinni, hogy ennyire bedőltek a szövegének. Ahogy olvastam, igen sármos személy volt a maga húsz évével, ráadásul a tiltott gyümölcs édesebb is, de szerintem akkoriban sem ez számított mindenkinek.

A regény maga egy óriási visszatekintés, egy leírás arról, ami történt McBurney tizedes megérkezésétől a történetben leírt utolsó napig. Több szemszög, váltakozva, néha megkeverve. Ki és mikor hibázott? Hol lehetett volna elejét venni a dolgoknak? Mi volt a hibás döntés? Ki a jó és ki a rossz?

Minél tovább haladtam a történettel, annál inkább tűkön ülve vártam, mikor is jön el az „őrült pszichotriller” rész, de nem igazán akart jönni. Ármány, acsarkodás, viszályszítás, hazugság, és megannyi más jelen volt, de a thriller rész pont nem. Azt a következtetést viszont levontam, hogy mindkét fél egyformán felelős a dolgok alakulásáért, s igazság szerint egyikük feje felett sem tudnék pálcát törni, vagy ha kellene, akkor mindannyiuk hibás volt azért, amik bekövetkeztek.

Emberi sorsok, tévedések, hazugságok, intrikák tarkították a történetet, ám számomra az izgalom valahol elveszett félúton, s maradt egy egyszerű polgárháborús regény, ami inkább a szereplők lelkivilágát avatott kiemelni. Inkább nevezném lélektani regénynek, hiszen garantáltan többet kellett volna foglalkozni az intézményben élők lelki világával, akkor talán nem történtek volna olyan események meg, amik végül bekövetkeztek. Ha kiemelnénk a szereplőket a mai világba, akár csoportos pszichoterápián is részt vehetnének, mert garantáltan szükségük lenne rá. Tetszett a történet, mert érdekes volt, a karakterábrázolás megfelelő, a cselekmények felépítése követhető, ám hiányoltam a vérpezsdítő izgalmat, s ez a hiányérzet a könyv befejeztével is fennmaradt. Ettől eltekintve nem bántam meg, hogy elolvastam.

Kiknek ajánlom? Mindazoknak, akik nem vágynak őrült izgalomra, s inkább az ok-okozati összefüggések keresését részesítik előnyben, illetve azoknak, akik szeretik a lélektani regényeket, mert abba a kategóriába is besorolható szerintem.   

Pontozás: 10/8

Paulo Coelho: Az Ötödik Hegy

„A Krisztus előtti 9. században járunk. Akháb izraeli király felesége kívánságára üldözőbe veszi azokat, akik nem imádják a föníciai Ötödik Hegy isteneit, és fejét veszi az Úr prófétáinak. Illés azonban megmenekül, és az Úr angyalának szavára elhagyja Izraelt. A vérszomjas libanoni hercegnő hazájában, egy özvegyasszony házában lel menedékre, hogy ott várja ki küldetését: le kell győznie a világszép Jézabelt.

A fiatal próféta életébe váratlanul beköszönt a szerelem, a rövid békés időszaknak azonban hamarosan vége szakad, és Illésnek szembesülnie kell azzal, mit is jelent, hogy sorsát nem maga irányítja…

Paulo Coelho regényét olvasva az Ótestamentum és a 21. század találkozásának lehetünk tanúi: a bibliai Illés próféta útkeresése a ma esendő emberének állhatatos próbálkozásaira emlékeztet. A hit, a tudás, a szerelem és a sors kérdéskörét mesterien boncolgató író ezúttal is azt teszi, amihez a legjobban ért: elgondolkodtat és megríkat, tanít és mosolyt csal az arcunkra.

A szerző e korai remeke új köntösben, Nagy Viktória fordításában jelenik meg az Athenaeumnál.”

Kiadó: Athenaeum

Tervezett megjelenés: 2017. 08. 28.

Fordította: Nagy Viktória

Fordítás alapjául szolgáló mű: Paulo Coelho: O Monte Cinco

ISBN: 978-963-293-111-1

Kötés: tábla, védő

Oldal: 288 

Borító: Tetszik a színvilága és a minimalista stílusa. Egyszerű és nagyszerű.

20% kedvezménnyel megrendelhető itt:

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/az-otodik-hegy

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak! :)

A szerzőről:

Paulo Coelho 1947. augusztus 24-én született  Rio de Janeiróban, Brazíliában. Pörgős életet élt, számos akadályt kellett leküzdenie, mielőtt világszerte ismert sikerkönyvek írójaként nemzetközi hírnévre tett szert.

Napjaink egyik legkedveltebb írója, amit jórészt mondanivalójával és gördülékeny stílusával ért el. Előszeretettel ír spirituális utazásokról, gyakran boncolgatja az emberi lelket, megpróbálja elemezni, miként juthat el az egyén a boldogsághoz

Könyvei több mint 160 országban 81 nyelven jelentek meg, és több mint 215 millió példányban keltek el. A kritikusok gyakran dicsérik költői, realista és filozofikus stílusát, szimbolikus nyelvhasználatát, mely nem értelmünkhöz, hanem szívünkhöz szól. Az író 2002 óta a nagy presztízsű Brazil Irodalmi Akadémia tagja. Számos rangos nemzetközi elismerésben részesült: a Világgazdasági Fórum Kristály-díjával és a Francia Nemzeti Becsületrend Lovagi címével is kitüntették. 2005-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat is átvehette. 2007 óta az Egyesült Nemzetek békenagykövete. A legtöbb nyelvre lefordított könyv szerzőjeként 2009-ben bekerült a Guinness-világrekorderek közé. Ő a legnagyobb internetes rajongótáborral büszkélkedő szerző, több mint 29 millió követője van a közösségi média felületein.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:

Veronika meg akar halni (2001), 

Az alkimista (2002), 

Az ördög és Prym kisasszony (2002), 

A Piedra folyó partján ültem és sírtam(2003), 

Tizenegy perc (2004), 

Az alkimista - Díszkiadás (2004),

A Zahir (2005), 

A zarándoklat (2005), 

Az alkimista - Hangoskönyv(2005), 

A portobellói boszorkány (2007), 

A portobellói boszorkány-Hangoskönyv (2007), 

A zahir-Hangoskönyv (2007), 

Tizenegy perc - Hangoskönyv (2007), 

A fény harcosának kézikönyve (2008), 

A győztes egyedül van (2009), 

Brida (2010), 

Alef (2011), 

Mint az áradó folyó (2012), 

Az alkimista - évfordulós kiadvány (2012), 

Az accrai kézirat (2013),

Házasságtörés (2014),

A kém (2016),

Szabadság – Naptár 2018 (2017).

Coelho könyveiről a vélemények erőteljesen megosztóak. Vannak, akik nagyon szeretik, míg mások nagyon nem értik, s úgy gondolják értelmetlen, amit ír. Én jelenleg az arany középúton helyezkedem el. Volt már olyan könyve, ami számomra a „nagyon nem” kategóriát erősítette (a témája nem állt hozzám közel), míg volt olyan is, amit nagyon megszerettem. Az utóbbihoz sorolható a tavalyi év nagy megjelenése: A kém, ami Mata Hari életéről szólt.

Erről a könyvről is sok jót hallottam, ugyanakkor olvastam már negatív véleményt is róla. Igazság szerint rendszerint óvakodom a vallási témájú könyvektől, tekintve hogy nem az a „fajta” hívő vagyok, aki minden héten ott ül a misén és hallgatja a prédikációkat, tehát kissé szkeptikusan állok bizonyos nézetek felé, viszont érdekelt, hogy a szerző milyen mondanivalóval rukkol elő. Mondanivalója ugyanis mindig van.

Már az első részben megfogott egy mondat, ami Istenről fogalmazódott meg. Eddig mindig csak azt hallottam, hogy Isten igazságos, ő mindenkinek csak jót akar és segít. Aztán amikor rosszra fordulnak a dolgok, rögtön az első kérdés, hogy Isten ilyenkor hol van? Miért nem segít? Íme, itt megfogalmazódott az, amit inkább képes vagyok magamévá tenni gondolatilag:

„– Isten az Isten – felelte a lévita. – Mózesnek sem mondta, hogy jó-e vagy rossz, csupán annyit mondott: Vagyok. Ő tehát minden létező egyszerre: Ő a mennykő, amely lerombolja a házat, és Ő a kéz is, amely újjáépíti.”

Ahogy ezzel kapcsolatban a későbbiekben is megfogalmazódott egy gondolat, amit az Athenaeum kiadó oldalán kép formájában meglelhettünk. 

Elgondolkodtató írás, olvastatja magát és rengeteg kérdés megfogalmazódik az emberben olvasás közben. Ugyanakkor olyan mondandója is van, ami tengernyi kérdésre feleletül szolgálhat. Megfogalmazása könnyed, kivitelezése megnyerő. Jól tagolt, érthető.

Együtt merenghetünk a főszereplővel az élet nagy kérdésein, s szembesülhetünk újra és újra azzal, hogy nem minden fehér vagy fekete. Létezik Isten? Ha igen, akkor miért hagyja, hogy szenvedjünk? Egy Isten van, vagy esetleg több? Mi az élet értelme? Miért vagyunk a világon? Valóban van szabad akarat vagy marionettek vagyunk valami felsőbb hatalom kezében? Előre meg van írva a sorsunk, vagy mi írjuk életünk könyvét? Hiszem, hogy létezik szabad akarat, s emiatt a sors könyvében végtelen variáció is létezik az életünk alakulására, és rajtunk is múlik, hogy melyik verzió valósul meg. 

Sokszor halljuk, hogy az élet végeláthatatlan tanulás, tapasztalás. Mindig találkozunk új helyzetekkel, amelyekkel meg kell birkóznunk, hogy az életünk haladhasson tovább a saját medrében. S talán ez is visszatükröződik kicsit Coelho könyvéből. Vannak az ember életében hullámvölgyek, amikor kicsit kilátástalannak érezzük a helyzetet, s csak rajtunk áll, hogy mit lépünk. Beletörődünk az élet ilyen irányú alakulásába, vagy felvesszük a kesztyűt és harcolunk azért, amit szeretnénk? Mi az, ami a pozitív irányba terel?

Illés élte az életét, ácsként dolgozott, amit szeretett is, aztán megjelent nála Isten angyala, és kizökkentette őt a megszokott mederből. Üzenettel érkezett, melyet Illésnek, prófétaként továbbítania kellett Akháb királynak. Bár a szülei úgy nevelték, hogy hagyja figyelmen kívül ezeket a látomásokat és hangokat, mert veszélybe sodorhatják, ő mégis úgy döntött, teljesíti azt, amire a felsőbb hatalom kérte. Amikor ezek után hirtelen rosszra fordult minden, megkérdőjelezte a hangokat, a látomást, még Isten létezését is. Kis híján őrültnek titulálta magát, mert félt a végkifejlettől. Aztán hirtelen megbékélt a lehetséges jövőképpel, felkészült a halálra, s Isten kezébe adta az életét.

Élet, halál, szerelem, árulás, pusztítás és újrakezdés, tárul az olvasó szeme elé. Megfigyelhetjük, hogy a hit és a remény mennyire képes megváltoztatni az emberi sorsok alakulását. A szerző mesterien szövi a szálakat, a főszereplőt akár ki is emelhetné abból a korszakból, hogy elhelyezze a mai világba, akkor is megállná a helyét a történet. Évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget, hogy mi kell ahhoz, hogy igazán boldogok lehessünk. Hajszoljuk a boldogságot, mégis van, aki szerint maga az útkeresés a boldogság. Ahány ember, annyi elmélet született már erről is. Coelho a könyveiben számtalan válaszlehetőséget felsorakoztat, nekünk csak választanunk kell. S ha ez nem megy, tovább kereshetjük mi is az élet értelmét.

„– A gyermek három dolgot taníthat a felnőttnek – folytatta Illés. – Az első az ok nélküli öröm. A második az állandó elfoglaltság. A harmadik az, hogy minden erejével tudja követelni azt, amire vágyik.”

Azt hiszem, ez az idézet is megerősít minket abban, hogy meg kell őriznünk magunkban a gyermeki énünket. Örüljünk annak, amink van, foglaljuk el magunkat, s ne hagyjuk, hogy az élet akadályokat gördítsen elénk. Ha igazán akarunk valamit, tegyünk is érte.

Számomra ez a könyv egy felfedezés, ismerkedés volt. Újabb spirituális utazásra indultam a szerzővel és a könyv szereplőivel, kérdéseket tettem fel, s meg is válaszoltam néhányat. Szerettem a hasonlatokat, a bölcs gondolatokat, s azt, hogy nem mindenre van kézenfekvő válasz. Munkálkodik bennem egyfajta kettős érzés, mert elégedettséggel tölt el, hogy a könyv által választ kaptam néhány kérdésemre, ugyanakkor frusztrál, hogy újabb kérdések is megfogalmazódtak bennem, amire viszont úgy érzem, már saját magamnak kell megtalálnom a választ. Egy biztos. Megerősített a könyv abban, hogy fontos a hit és a remény az ember életében, de ami szintén ugyanilyen fontos, hogy képesek legyünk nézőpontot váltani, s más perspektívából szemlélni a világot.

„… amikor fönt vagyunk a magasban, mindent kicsinek látunk. A dicsőségeink és a bánataink mind elveszítik a jelentőségüket. Mindent odalent hagyunk ilyenkor: a győzelmeinket és a vereségeinket egyaránt. A hegy tetejéről látni lehet, milyen nagy a világ, és milyen széles a láthatár.”

Bár kicsit tartottam a vallási téma miatt a történettől, abszolút pozitív véleménnyel zárult az olvasás. Újabb Coelho könyv, aminek helye van a könyvespolcomon.

Kiknek ajánlanám a könyvet? Kortól és vallástól függetlenül mindazoknak, akik szeretnek elgondolkodni az élet nagy kérdésein, s nem zavarja őket az sem, ha a válaszok mellé újabb kérdések is megfogalmazódnak.

Pontozás: 10/10

Nyereményjáték - Sorsolás

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki velem játszott a 2017.07.23-án meghirdetett játékon.

Volt aki a nyári olvasmányt úgy értelmezte, hogy nyáron játszódjon a történet. Nos, nem vagyok én ennyire szőrös szívű. A feladat csak annyi volt, hogy olyan könyveket ajánljatok, amit egy nyári szabadságon, vagy nyári szünetben szívesen olvasnátok, vagy ajánlanátok hogy más olvassa el. 

Nagy meglepetésemre, most nem volt olyan könyv, amit többen is ajánlottak volna, így bőven akadt miből csemegézni. A listát itt közzé is teszem, hátha valaki kedvet kap valamelyikhez. Én személy szerint hetet olvastam az itt felsoroltak közül, az ajánlókkal egyet is értettem, a többire pedig sikeresen felhívtátok a figyelmem, így bővülni fog a várólistám. Köszönöm! 

Fiataloknak:

Jennifer Salvato Doktorski - Lángra lobbant nyár

Holly Smale: Geek girl sorozata

Tonya Hurley - Szellemlány

John Green: Csillagainkban a hiba 

John Scalzi: Vének háborúja 

Victoria Aveyard: Vörös királynő

Jenna Evans Welch - Firenzei nyár 

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök 

Jandy Nelson: Neked adom a napot

L.M. Montgomery: Anne az élet iskolájában

Mán-Várhegyi Réka: Szupermenők

Laini Taylor: Füst és csont leánya

A. M. Aranth: Cleadur – Dobszó a ködben

Felnőtteknek: 

Paula Hawkins - A lány a vonaton

Karen Rose: Vigyázz rám

Ruta Spetys - Árnyalatnyi remény

Kneszl Beáta Carmen: Én, a megbélyegzett - Borderline testközelből

Ernest Cline: Ready player one 

Jennifer Probst: Keresd az alkalmat

Baráth Viktóriától az Első tánc

Jane Shemilt: Lányom 

Luca Di Fulvio: A fiú, aki éjjel meglátta a napot

E.K.Blair: Bang 

Emily Arsenault: Az eltört teáspohár

Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai

Barbara Wood: Lélekláng

A sorsolást ezúttal a http://www.miniwebtool.com/random-name-picker/ „segítségével” hajtottam végre, az eredményt pedig itt láthatjátok:

Gratulálok a nyertesnek! E-mail útján felveszem vele a kapcsolatot, és egyeztetünk a nyeremény átadásáról. 

Szép délutánt/estét mindenkinek! 

Jodi Picoult: Apró csodák

„Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött szülei a fehér felsőbbrendűséget hirdetik, ezért nem akarják, hogy az afroamerikai Ruth akár csak hozzáérjen a gyermekükhöz. A kórház helyt ad a kérelmüknek, másnap azonban a kisbaba életveszélyes állapotba kerül, miközben egyedül Ruth tartózkodik a csecsemőszobában. Engedelmeskedjen a főnöke utasításának, vagy avatkozzon közbe?

Ruth habozik megkezdeni az újraélesztést, s ennek eredményeként emberöléssel vádolják. Kennedy McQuarrie közvédő vállalja az ügyét, de már a legelején váratlan tanáccsal szolgál: ragaszkodik ahhoz, hogy faji kérdések szóba sem kerülhetnek a bíróságon. Ruth, aki értetlenül áll a döntés előtt, próbálja folytatni az életét – már csak kamasz fia érdekében is -, miközben az ügye egyre nagyobb port kavar. Miután megkezdődik a tárgyalás, Ruthnak és Kennedynek ki kell vívnia egymás bizalmát, ám eközben mindketten szembesülnek azzal, hogy talán alapvetően elhibázott minden, amit a másikról – s önmagukról – tudni véltek.

Jodi Picoult végtelen alázattal, empátiával és alapossággal közelít kiváltság, előítélet és igazság kérdéséhez, s nekünk, olvasóknak sem kínál egyszerű, könnyen emészthető tanulságokat. Az Apró csodák egy rendkívüli író csúcsteljesítménye.”

Kiadta az Athenaeum kiadó.

Megjelent: 2017.06.22.

Fordította: Babits Péter

Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult: Small Great Things

Borítóterv: Laura Klynstra

Borítóképek: Thomas McShane

ISBN: 978-963-293-654-3

Kötés: kartonált, füles

Oldal: 400

Megrendelhető 20% kedvezménnyel itt:

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/apro-csodak-4

A szerzőről:

Jodi Lynn Picoult amerikai írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett, nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.

Tim Van Leerhez ment feleségül, három gyermekük született.

Picoult három gyermekével, férjével és három spánieljével New Hampshire-ben él. Műveiről és róla bővebben a honlapján olvashattok, a www.jodipicoult.com címen.

1992-ben jelent meg első könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami 2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és hatalmas olvasótábora lett.

Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.

Eddig ötven regényt és huszonhárom novellát tudhat magáénak, amiből már elég sok megjelent hazánkban is szerencsére.

A könyvről:

Jodi Picoult könyvei mindig bővelkednek mondanivalóban és érzelmekben, ez most sincs másként. Nagyon komoly témáról írt, bár aki már olvasott tőle, annak ez nem meglepetés. A kivitelezésre most sem mondhatok rosszat, hiszen érezhető, hogy alapos kutatásokat végzett a témában, nem csak a hasára csapott és kitalált valamit, ráadásul a karakterábrázolása is megnyerő.

Egyetértek a fülszövegben olvasottakkal:

„Jodi Picoult végtelen alázattal, empátiával és alapossággal közelít kiváltság, előítélet és igazság kérdéséhez, s nekünk, olvasóknak sem kínál egyszerű, könnyen emészthető tanulságokat. Az Apró csodák egy rendkívüli író csúcsteljesítménye.”

Ugye senkinek nem ismeretlen az a mondat, hogy „Minden ember egyenlőnek született…”? Valószínűleg erre szeretett volna a szerző a borítóval is utalni.

Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata egy, az ENSZ által elfogadott nyilatkozat, mely összefoglalja a világszervezet álláspontját a minden embert megillető alapvető jogokról. A nyilatkozatot 1948. december 10-én fogadták el, és az ENSZ közgyűlés 1950-ben hozott döntése értelmében a nyilatkozat elfogadásának napját minden évben az emberi jogok napjaként ünneplik.Az emberi jogok azok a jogok és szabadságjogok, amelyek minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek. Olyan alapvető polgári és politikai jogokat foglalnak magukba, mint az élethez vagy a szabadsághoz való jog, a vélemény és kifejezés szabadsága, a törvény előtti egyenlőség, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogokat, mint a kulturális életben való szabad részvétel joga, élelemhez, neveléshez és munkához való jog.A nyilatkozat egy bevezetőből és 30 cikkből áll. Ebben a 30 cikkben fogalmazza meg az emberi jogokat (az alapvető polgári, kulturális, gazdasági, politikai és szociális jogokat), amelyek megilletnek minden embert, fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül.
A harminc cikk legfontosabb elemei:- jog az élethez, szabadsághoz és biztonsághoz;- jog a művelődéshez;- jog a kulturális életben való részvételhez;- jog a magántulajdonhoz;- védelem a kínzás, a kegyetlen, embertelen bánásmód és büntetés elől;- a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága;- a vélemény és kifejezése szabadsága.

Nos, azt hiszem, a legnagyobb probléma az, hogy ezek a jogok még a mai világban sem elfogadottak mindenki számára. Mindig léteztek, s manapság is léteznek olyanok, akik jobbnak, feljebbvalóknak gondolják magukat másoknál. Ezért is történhetnek meg olyan esetek, mint amit az írónő is ábrázol a történetében.

Történetünk egy visszatekintéssel indul, amikor még Ruth kislány volt, és tanúja volt egy „csodának”. Szerettem ezt a visszaemlékezést, mert csupa pozitív hangulatot és érzést keltett, valamint megindokolta, hogy miért alakult úgy Ruth-nak és családjának élete, ahogy. Már gyermekként is egy kedves, csupa szív teremtés volt a főszereplőnk, s ez a későbbiekben sem változott.

Éveken keresztül nagyszerűen végezte a munkáját, a főnöke szerint ő az egyik legjobb nővér az osztályon, rengeteg szülésnél jelen volt, több száz gyermekről és anyáról gondoskodott már az évek során. Mindenki elégedett volt vele. Elhivatott, kedves, és hozzáértő személy. Egy napon azonban kifogást emeltek ellene a bőrszíne miatt. Felütötte a fejét a faji előítélet, ami a huszonegyedik században azért elég meghökkentő. Ruth és Marie (Ruth felettese) megdöbbenve álltak és hallgatták az apa kérését, miszerint nem akarják, hogy Ruth, vagy egy hozzá hasonló érjen a gyermekhez. A legrosszabb pedig az egészben, hogy a kórház helyt adott az apa „kérésének”, ami inkább volt utasítás, mint kérés. Vérlázító volt ezt még olvasni is. Azt megérteném, ha azért akarták volna lecserélni Ruth-t, mert rosszul végezte a munkáját, esetleg a viselkedésével lett volna bajuk, de hogy a bőrszíne miatt… Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, mások elmondása szerint is ő a legjobb nővér az osztályon, de a szülőknek mégis a bőrszín volt a lényeg. Ruth a „csoda” megtapasztalása óta arra vágyott, hogy újra megtapasztalhassa. Ezért lett csecsemős nővér, aki évtizedeken át segített világra gyerekeket, és gondoskodott arról, hogy az anyukák és gyermekeik között kialakulhasson a kötelék, ami végigkíséri őket az életükön át. Neki ez nem csak egy munka volt, hanem hivatás. Szerette, amit csinál, hiszen részese lehetett a gyermekek első pillanatainak. Nem csak nagyszerű nővér, de csodálatos anya is volt, aki mindent megtett azért, hogy fia, Edison mindent megkapjon, amire csak szüksége lehet. A legjobb iskolákba járatta, és most megvolt az esély, hogy kitűnő tanulóként egy neves iskolában folytathassa tovább a tanulmányait. Afroamerikaiként amúgy sem volt egyszerű élete, mert a környezete akarva-akaratlanul éreztette vele, hogy ő más, mint a többiek. Mégis elérte, amit akart, s jó úton haladt afelé, hogy a gyermeke is elérje a kívánt célt. Férje katona volt, aki Afganisztánban elesett, így egyedül kellett nevelnie a gyermekét, mégsem vallott kudarcot. Aztán egyszer csak kihúzták a lába alól a talajt.

A regény olvasása közben mindvégig úgy éreztem magam, mint ha egy érzelmi hullámvasúton ülnék. Rengeteg negatív érzés is helyet kapott, dühös voltam Davis szüleire, dühös a világra, hogy ez megtörténhet. Hiába, hogy ez „csak egy könyv”, sajnos el kell ismerni, hogy ez manapság még mindig előfordulhat. Nem csak előítéletes az ember, hanem egyenesen gyűlölik azt, aki valamilyen módon más. Pedig nem a hajszín, szemszín, bőrszín határozza meg, hogy milyen emberek vagyunk, hanem az, hogy mit mondunk és teszünk.

A történetet több szemszögből is megismerhetjük, így a legtöbb résztvevőt alaposan megismerhetjük, kellő információt kapunk mindenkiről és minden cselekményről. A regény felépítése összetett és átlátható. Mindvégig fenntartja a figyelmet, érdekes és tanulságos.

Ahogy Ruth Jefferson, úgy Kennedy McQuarrie közvédő is egy pozitív karakter a történetben, a családjával együtt. Amikor először olvastam róla, megismerhettem a családi hátterét, illetve azt, hogy ő az a személy, aki szívesen megváltaná a világot, ha lehetne. Férje Micah szemészorvos, lánya Violet pedig négy éves, óvodába jár. Azt hiszem, első olvasatra a szívemhez nőttek. Azt hiszem, Micah-nak és Kennedy-nek köszönhetem, hogy nevettem is a történet olvasása közben. Néha a párbeszédeik spontán nevetést váltottak ki belőlem, mert komoly témából is tudtak viccet csinálni. Oldották a hangulatot.

Az egész történetet körüllengi egyfajta szomorúság és tehetetlenség, ugyanakkor érezni lehetett, hogy a pozitív és negatív érzelmek próbálnak kiegyensúlyozódni, s csak azt vártam, hogy merre felé billen a mérleg nyelve. Akárcsak Justitia (az igazságot megszemélyesítő római istennő) mérlege, amely a polgári jogban az igazságszolgáltatás egyensúlyát, igazságosságát fejezi ki. Vártam, hogy merre billen a mérleg nyelve, és reméltem, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát, a bűnös pedig méltó büntetését.

A szerző mindig nagy hangsúlyt fektet a bírósági tárgyalásos részekre a könyveiben, most sem történt másképp. Néha lélegzetvisszafojtva olvastam és vártam, hogy mit akar kihozni az ügyész vagy épp a védőügyvéd egy-egy kérdésével. Érdekes volt és mindenképpen elgondolkodtató.

Többnyire a bírósági tárgyalásos részek szoktak a kedvenceim lenni, pont azért mert lebilincselőek, ám ebben a történetben azok az események voltak a kedvenceim, amikor Kennedy és Ruth beszélgettek az élet nagy dolgairól és felidéztek sok emléket a régmúltból. Megosztották egymással a múltukat, és bizonyos szempontból a jelenüket. Ám ha a bírósági részekből kellene választanom, mindenképpen azt emelném ki, amikor Kennedy záróbeszédet tartott. Addig is szimpatizáltam vele, ám ezek után még inkább nőtt a szememben.

A könyv számomra kicsit meglepő véggel zárult, és ennek mérhetetlenül örültem. A könyv nem csak mindvégig fenntartja az olvasó figyelmét, elgondolkodtatja és érzelmi hullámvasútra ülteti, de meglepetést is képes az olvasónak okozni. A szerző a kötet végén egy jegyzetben elmeséli, hogy miként jutott eszébe ennek a történetnek a megírása, így közelebb kerülhetünk a szerzőhöz és a történethez is. Nagyon örültem ennek a jegyzetnek, ez lett a történet megkoronázása. Számomra mindenképpen vetekedik ez a kötet a Jodi Picoult legjobb könyve címért, bár mindegyik egyedi a maga nemében.

Kiknek ajánlom? 
- Azoknak az olvasónak, akik nem zárkóznak el attól a gondolattól, hogy a világban rengeteg probléma van, és néha csak nézőpontot kellene váltanunk ahhoz, hogy ezeket felismerjük, s esetlegesen változtassunk is rajtuk. 
- Olyan embereknek, akik szeretik azokat a regényeket, melyek nehéz témákat boncolgatnak, s nem skatulyázzák be őket. 
- S nem utolsó sorban minden Jodi Picoult követőnek, hiszen ez a könyv is hozta a várva várt színvonalat.

Köszönöm a kiadónak a lehetőséget!

Pontozás: 10/10*

JÁTÉK

Szép napot mindenkinek!

Ahogy azt már a blog facebook-os oldalon láthatták a követők, tervezve volt egy játék a kerek 70.000 oldalmegjelenítés apropóján. (http://www.facebook.com/ariadneolvasmanyai)

A facebook-os oldalon megszavaztattam, hogy négy könyv közül melyik legyen a nyeremény, szóval íme az eredmény:

A lehetőségek:

1. Kóbor Barbara: Az ​utolsó nap éjszakája 

2. Mona Awad: Antilányregény

3. Iain M. Banks: Ellentétek 

4. Zoe Sugg: Girl online 

A legtöbb szavazat az alábbi könyvre érkezett: Mona Awad: Antilányregény, tehát a játék nyertese ezzel a könyvvel lesz gazdagabb.

Mit kell tennetek, hogy megnyerhessétek? Küldjetek nekem egy e-mail-t az ariadne0603@gmail.com-ra (vagy aki citromailes az az ariadne87@citromail.hu-ra, mert nem mindig jön át citromail-ről a gmail-re), a tárgyban tüntessétek fel, hogy JÁTÉK, így tudom, hogy miért írtok, majd írjátok meg, hogy ti mit ajánlanátok nyári olvasmányként. Annyi csavar van benne, hogy kérnék egy fiataloknak (tiniknek) szóló könyvajánlást, és egy felnőtteknek szólót is. Természetesen indoklással, ami 4-5 mondat legyen legalább (nem várok el kisregényt, de az sem baj, ha hosszabban kifejtitek). Mindenki tüntesse fel az üzenetében, hogy milyen néven szeretne játszani, amennyiben ez nem történik meg, az email-nél feltüntetett név kerül a sorsolási névsorba. 

Sajnos külföldre nem áll módomban postázni a horror árak miatt, ezért aki külföldi és játszani szeretne, azt kérem, hogy oldja meg, hogy Magyarországon belül valamelyik ismerőséhez postázhassam, aki majd eljuttatja neki. 

A játék 2017. augusztus 12-én éjfélig tart, a sorsolás és az eredményhirdetés pedig augusztus 13-án, vasárnap lesz esedékes. A sorsolás most is online sorsoló programmal zajlik majd. A nyertes neve a blogon kihirdetésre kerül, ezenkívül pedig email-ben is értesítem. 

Tehát: 

- e-mail küldés

- Üzenet tárgya: JÁTÉK

- 2 könyvajánló (1 fiataloknak és 1 felnőtteknek szóló könyv ajánlása) 4-5 mondat indoklás/könyv

- név megadása, amivel a sorsoláson részt veszel.

Jó játékot! :)

Sarah Dunant: A Borgiák végzete

„A Borgiák bosszúja szerzőjének új regénye a reneszánsz kori Itáliáról és a történelem egyik leghírhedtebb családjáról. A Corleonék és a Lannisterek előtt a nép a Borgiákat félte…

1502-őt írunk. Rodrigo Borgia, aki saját bevallása szerint is nőcsábász és korrupt politikus, VI. Sándor néven a pápai trónra kerül. Leánya, Lucrezia huszonkét évesen már háromszor volt férjnél, és apja terveiben csak bábként szerepel, ám kezd ráébredni saját hatalmára. Valamint itt van Cesare Borgia is, a pápa zseniális, könyörtelen és egyre kiszámíthatatlanabb fia.
Miközben a pápa az öregedés és fia egyre őrültebb viselkedése ellen hadakozik, Lucreziának boldogulnia kell az urbinói udvar intrikái között, ahol új otthonában egy újabb házasság kihívása várja, hogy elfoglalja méltó helyét a történelemben. 

Sarah Dunant ismét csodálatosan szövi a történet szálait, életre kelti a Borgia család szenvedélyes asszonyait és férfiúit, valamint Machiavelli lebilincselő figuráját. Az olvasó rajtuk keresztül élheti át a történelem egyik legbámulatosabb – és legtragikusabb – családjának kalandos történetét.”

Megjelent: 2017.06.03.

Kiadta: Athenaeum kiadó

Fordította: Goitein Veronika

Fordítás alapjául szolgáló mű: Sarah Dunant: In the Name of the Family

ISBN: 978-963-293-655-0

Kötés: füles, kartonált

Oldal: 432

Műfaj: történelmi romantikus

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

Sarah Dunant

A szerzőről: Sarah Dunant 1950. augusztus 8-án született Londonban. Brit regényíró, újságíró, rádiós műsorvezető és kritikus. Két lánya van, akik Londonban és Firenzében élnek.

A Borgiák történetével azért foglalkozik, hogy elkülönítse a történelmi igazságot és a pletykát, ami az életüket végigkísérte. Szenvedélyesen támogatta a Borgiákról készült tv sorozatot, hogy minél pontosabb és történelemhez hű legyen.

A könyvről: Kezdeném azzal, hogy imádom a borítót. Szerintem nagyon szép, szolid, mégis vonzza a tekintetet.

A történetet tekintve mondható, hogy már az előszó megfogja az olvasót, ugyanis nem másról, mint Niccoló Machiavelli-ről olvashatunk a bevezetőben, aki olasz író, filozófus, politikus volt, korának az egyik legnagyobb hatású gondolkodója. A történet egyik visszatérő karaktere. Gondolatában felidézte Michelangelo Buonarrotit, aki az olasz reneszánsz kimagasló mestere, egyike a képzőművészet legnagyobb alakjainak. Történetünk kezdetén 1502-t írunk, ekkor még csak félkész állapotban volt a Dávid szobor, mely mára a reneszánsz művészet egyik legismertebb alkotásává vált.

Az előző kötetből, A Borgiák bosszújából már ismerhetjük a szereplők többségét, de aki azt nem olvasta sem marad információk nélkül, mert ebben a kötetben is összetettek és kidolgozottak a karakterek, már-már életre kelnek a lapokról. Külön tetszik az első lapokon található összegzés és családfa, ami segíti a gondos áttekintést.

Kép a Borgiák sorozatból

A cselekmények három szemszögből engednek betekintést. Egyrészt megismerhetjük a szemszögét VI. Sándor (Rodrigo Borgia) pápának, aztán fiának, Cesare-nak, aki Valencia hercege és Itália leghírhedtebb harcosa egy személyben, és nem utolsó sorban lányának Lucrezia Borgiának a szemszögén át is ismerkedhetünk a történésekkel.

A Borgia családról az évszázadok során rengeteg mendemonda terjedt el, a tényeket elnyomták a találgatások, s egyfajta rejtély vette őket körül. Lucrezia Borgiáról olyan híresztelések terjedtek el, miszerint rengeteg szeretője volt, akik közül többet megölt üreges gyűrűjében tárolt mérgeivel. Azonban erre semmi bizonyíték nincs, sem arra, hogy bárkinek is ártott volna élete során. A körülötte kavargó intrikák inkább apja, VI. Sándor pápa és bátyja, Cesare, Valencia hercege nevéhez fűződtek.

Meg kell vallanom, rengeteg rosszat lehetett hallani és olvasni VI. Sándorról, de voltak olyan vonásai, amik miatt éreztem némi szimpátiát. Cesare viszont az a személy, akinek a cselekedeteit nem értettem meg. Persze, nagyszerű harcos volt és a húgát is szerette, ám érzelmileg szinte semmit nem lehetett róla megtudni. Élt a maga világában, és nem értette, hogy mások miért nem fogadják el. Lucrezia ellenben mindent megtett volna azért, hogy szolgálja a családja érdekeit. Egyrészt csodáltam, másrészt sajnáltam őt. Túl sok mindent kellett feláldoznia a családja érdekében. Többek között a gyermekét, Rodrigo-t is, aki még csak két éves volt, amikor Lucrezia hozzáment Alfonso d’Este herceghez. 

Lucrezia Borgia a sorozatban

Voltak jó és rossz időszakai, de sosem érezte a végtelen boldogságot. A házasságai mind üzleti érdekből köttettek, de igyekezett mindenből a legjobbat kihozni. Kétszer is meglegyintette a halál szele, ám sikerült a betegségből felgyógyulnia, de sosem lett a régi. Megváltozott lélekben. Hercegnéként több kötelessége volt, mint joga. Ráadásul egy viperafészekbe házasodott be. Szemtől szembe kedvesek voltak vele, ám a háta mögött ment a pletykálkodás, kavarás. A sógornője is egy áspiskígyó, az apósáról már ne is beszéljünk. Megkeseredett, undok, lelke mélyén gonosz ember volt a nagyherceg. Egyedül Lucrezia férje volt kedvelhető személy a d’Este családban. Bár tartózkodó volt és magának való, Lucrezia a végén igaz társra lelt benne.

Érdekes volt a történet, magával ragadó a történelem eme kora, bár ebben a kötetben is akadtak olyan dolgok, amiket nem igazán néztem jó szemmel. Számomra a legérdekesebb karakter mindenképpen Lucrezia Borgia d’Este volt.

Az utószóban olvashatjuk a szerző szavait, melyek arról is szólnak, hogyan született meg a Borgiákról szóló két regény, s mi volt a célja ezzel Sarah Dunant-nak.

„Tiszta vizet akartam tölteni a Borgiák poharába, különösképp Lucrezia személyét akartam tisztázni, aki a regényekben, operákban, filmekben és televíziós sorozatokban egy vérfertőző, méregkeverő gyilkos szajhaként van feltüntetve már évszázadok óta.A Borgiák végzete és előtte A Borgiák bosszúja igazmondásra törekszik, vagy legalábbis annyira, amennyit tudni lehet erről a színes és igen befolyásos családról.”

Örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet, még sok hasonlót szeretnék olvasni a jövőben.

Pontozás: 10/10