Fülszöveg:
„Csodálatosan szívmelengető és felemelő történet a kedvességről, az összefogásról és a szeretetről – Clare Pooley
Elragadó tanúságtétel az olvasás, a könyvtárak és a barátság megtartó ereje mellett – Booklist
June még sohasem hagyta el az álmos angol kisvárost, ahol felnőtt. A zárkózott és félénk harmincéves könyvtáros minden idejét olvasással tölti, amikor azonban megtudja, hogy a munkahelyét bezárják, kimerészkedik az olvasókuckójából, hogy megmentse a helyi közösség lelkét jelentő könyvtárat. Sokan a segítségére sietnek, és June – az édesanyja halála óta először – újra megnyílik az emberek felé. Így találkozik megint a régi iskolai barátjával, Alexszel is. Hamarosan az egész kisváros észreveszi, mit érez a segítőkész ügyvéd a nő iránt, csak épp June nem, aki nem hiszi el, hogy bárki is randizni szeretne vele. Ahhoz, hogy megmentse a szívének oly kedves könyveket, June-nak változtatnia kell az élethez való hozzáállásán. Elhatározza hát, hogy küzdeni fog a könyvtárért, és ezzel talán a boldogsághoz is közelebb kerül egy lépéssel…”
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2021
Eredeti mű: The Last Library
Fordította: Fügedi Tímea
Oldalszám: 332
Ha egy könyv címében könyvtár, könyvklub, vagy könyvesbolt van, akkor jó eséllyel felkelti az érdeklődésem. Ezzel a könyvvel is így volt. Teljesen áttudtam érezni June könyvek iránti rajongását, a regény hangulatát. Nagyon szép történet a szeretet és a közösségi összefogás erejéről. Csak nem volt annyira kidolgozva, mint kellett volna. Az alapötlet, a történet ígéretes volt, csak sajnos nem mélyült el. Hiányzott belőle valami. Nem voltak összetettebb jellemrajzok, hely- és tájleírások. Ez is azok közé a történetek közé tartozik, amikből sokkal többet lehetett volna kihozni. Elvileg a női főszereplő volt a kulcsfigura, mégis a mellékszereplők voltak érdekesebbek, „aktívabbak”. Bár ők sem lettek részletesen bemutatva. A cselekmény alapvetően kiszámítható volt, a lezárás mégis tartogatott meglepetést.
A regény főszereplője, June segédkönyvtárosként dolgozott. Elhunyt édesanyját gyászolta, és csak a könyveknek élt. Szeretett munkahelyét a bezárás veszélye fenyegette. Meg kellett tanulnia kiállni magáért és a könyvtárért. Zavart, ahogy June eleinte viselkedett. Mintha az emlékeiben akart volna élni. „Bocs, hogy élek” típusú, félénk nőként, aki még az otthonát sem akarta a saját ízlésére formálni. Elszomorító volt, hogy szinte a könyv végéig csak sodorták magukkal az események. De legalább a regény végére megtalálta a hangját.
Azt szerette a legjobban, amikor reggelente teljesen egyedül lehetett a könyvtárban. Négyéves kora óta csodákkal teli helynek tartotta. Megértem, ha valaki sokszor kellemesebben érzi magát a könyvek között, mint mások társaságában. Ugyanakkor June viselkedését sokszor a félelem uralta, és már-már az üldözési mánia határát súrolta. Nem csak a munkahelyének elvesztése miatt aggódott. Eszébe jutottak azok az emberek, akiknek fontos volt ez a hely, a mindennapi látogatók. Az egymástól teljesen különböző személyiségű, korú, és sorsú emberek összefogtak az ügyért, amiben hittek.
A szerelmi szál nagyon gyenge. June Jones és Alex Chen évfolyamtársak voltak a gimiben. A magas, kedves mosolyú férfi azért tért vissza (átmenetileg), hogy segítsen az apjának. Aranyos volt, amikor összefutottak, és beszélgettek az iskolás évekről, meg a könyvekről. Volt benne potenciál. Néhány alkalommal feltűnt az esély, hogy erősödhet ez a szál, és „húzóerőként” felpörgeti az eseményeket. Lényegesen nagyobb hatással lehetett volna a női főszereplőre, és a csoportra is. A segítségével hatásosabban eltudta volna érni a személyiségfejlődést.
Kár ezért a könyvért, mert a mondandója lényeges, tanulságos.
Szerintem egyszer ellehet olvasni, de nem az a könyv, amit újra elővennék.




















