Claire North: Harry August csodálatos élete

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Harry August a halálos ágyán fekszik. Már megint.

Bármit tesz, bárhogy dönt, ha eljön a halál, Harry mindig visszatér oda, ahonnan elindult: újra gyerek lesz, de olyan gyerek, akinek birtokában van az immár jó néhányszor leélt életére vonatkozó összes tudás. E téren soha nem változik semmi. 

Egészen mostanáig. Ugyanis a tizenegyedik élete végéhez közeledő Harry ágya mellett fölbukkan egy kislány: „Kis híján lekéstem magát, dr. August” – mondja. „Küldenem kell egy üzenetet.” 

A könyv annak történetét meséli el, hogy mit tesz Harry ez után, mit tett előtte, és hogyan próbálja megmenteni a múltat, amelyen nem változtathat, illetve a jövőt, amelyet nem hagyhat bekövetkezni.”

  

A könyvet kiadta az Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordította: Szeiberth Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: The First Fifteen Lives of Harry August

Oldalszám: 480

ISBN: 978-963-293-452-5

Mit is tudhatunk arról a hölgyről, aki Claire North néven ír?

1986-ban született Angliában, Catherine Webb néven. Pályafutása elején, saját nevén publikálta írásait, amik főképp Young Adult könyvek voltak. Később felnőtteknek szóló könyveket kezdett el írni (főleg fantasy-t), amikor a kiadója felvetette az ötletet, hogy ehhez a stílushoz új név is dukál, így születetett meg Kate Griffin. Aztán megírta a Harry August csodálatos életét, és „megszületett” Claire North írónő. Többen megkérdezték, hogy ki is ő valójában, amire az volt a válasza, hogy mindhárom összegyúrva. :)

Az írónő honlapja sok-sok információval: http://www.kategriffin.net/

A könyv nyolcvankét fejezetre tagolódik. Mondhatni elég rövidekre. Mégis szükségesnek éreztem én is, az ily módú tagolást.

A történetünkben adott egy szőke, hosszú lófarokba fogott hajú, hétéves kislány, aki megjelenik a kórházban, miközben a hetvennyolc éves dr. August haldoklik. Immáron tizenegyedszer. Már ez a tény is felvet megannyi kérdést az emberben, hát még ha kiderül, hogy miért is ment hozzá a kislány. A kezdésre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy átlagos. Az írónő tudta, hogy az olvasó grabancát már rögtön a legelején el kell kapnia, és a figyelmét úgy megragadnia, hogy az a történet utolsó soráig megmaradjon.

Hihetetlen mennyiségű adatot juttat el az olvasóhoz a könyv, és néha eléggé sokkolóak, ép ésszel felfoghatatlanok, vagy legalábbis mélyen elgondolkodtatóak. Rengeteg kérdés felmerül, amire a válasz vagy megérkezik, vagy sem. Többnyire a kérdés újabb kérdéseket szül, és a történet felénél már egy hatalmas kérdőjel villog az ember szeme előtt. Az biztos, hogy még a mai „fejlett” világban sem lenne olyan, aki kétkedés nélkül elhinné azt, amit dr. August állít. Talán ezer emberből egy lenne, aki elgondolkozna a felvetésen, a maradék kilencszázkilencvenkilenc pedig muszájdzsekit adatna a jó doktorra. Lássuk be, elég meredek a téma, és bőven okot adna a szkepticizmusra.

Kíváncsi lennék, hogy az írónőnek hogy pattant ki ez az ötlet a fejéből, illetve pontosan milyen fogadtatásra számított az olvasóktól? A témája minden, csak nem könnyed. S az is biztos, hogy rengeteg kérdést felvet, gondolatokat ébreszt, különböző érzéseket vált ki.

Ezt a könyvet nem lehet kutyafuttában elolvasni. Bár terjedelemben olvastam már nagyobb lélegzetvételnyit, témáját, mondanivalóját tekintve viszont határozottan az a véleményem, hogy hagyni kell időt magunknak arra, hogy megemészthessük a cselekményeket és a mondanivalót. Személy szerint én bő száz oldal után letettem a könyvet, és hagytam a mondanivalóját érlelődni másnapig, hátha a kérdéseimre választ is találok a már elolvasott részletben.

Annyi témát körülölel ez a könyv…

Világháborúk, családok, halál, titkos társaság, ismétlődő rendszerek, rendszertelen ismétlődések, emberi kapcsolatok, emberi természet, titkok, összeesküvések, gyilkosság, világvége, stb. Napestig sorolhatnám, és egyiket sem mondanám könnyű témának. Az egész közepében pedig ott áll a jó doktor, Harry August, aki az egészbe belecsöppent, cseppet sem önszántából, és nem tud mást tenni, csak beletörődni, és kihozni az egészből a lehető legjobbat.

Mindenesetre dr. August személyisége magával ragadó, a gondolkodásmódja pedig lebilincselő. Azt hiszem, az írónő nem kicsit alkotott ezzel a könyvvel. Nem állítom, hogy minden sorát értettem (kellett néha az a fránya google), viszont az agytekervényeimet alaposan megmozgatta.

Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mit tenne, ha ugyanúgy járna, mint Harry August? Ugyanazt, vagy legalábbis majdnem ugyanazt az életet leélni annyiszor, újra meg újra tudván, hogy veszélyes bármit is változtatni, már ha egyáltalán lehetséges. Tekintve, hogy milyen kemény időszakok vártak szegény doktorra, alighanem becsavarodnék. Ép ésszel felfogni, hogy bármi történik, visszacsöppenek ugyanabba az életbe, újra és újra átélve minden fájdalmát és nehézségét, szinte lehetetlen. Látni rengeteg embert meghalni, és semmit nem tehetsz, hogy megváltoztasd a dolgok végbemenetelét, ráadásul rád is veszély leselkedik, nem tudhatod kiben bízhatsz.

Ez az olvasmány egy cseppet sem rendhagyó remekmű. Elgondolkodtató, néha ijesztő, máskor döbbenetes és frusztráló. Bár sok kérdésre választ kaptam a történet olvasása közben, újabb és újabb kérdések születtek, amikből maradt néhány megválaszolatlan. Biztos vagyok abban, hogy ez a könyv maradandó nyomot hagy az emberben, és még sokáig foglalkoztatja az írónő által felvetett téma az olvasót.

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak! Újabb érdekes élménnyel gazdagodtam. :)

Pontozás: 10/10

Gwenda Bond: Lány a kötélen

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: "Üdvözli nézőit a Cirque American!

A tizenhat éves Jules Maroni álma, hogy kötéltáncos édesapja nyomdokaiba léphessen a magasban. A Repülő Garciák jelenléte azonban könnyen keresztülhúzhatja a lány számításait. A rivális Maronik és a Garciák ugyanis hosszú évtizedek óta esküdt ellenségként kerülik egymást…

Jules azonban nem hajlandó tudomásul venni a családi drámát, és csakis a drótkötélre összpontosít. De amikor felfedez egy pávatollat – egy hírhedt, balszerencsét hozó tárgyat – a jelmezén, Jules kis híján elveszíti az egyensúlyát. Miközben egyre több titokzatos, balszerencsét hordozó talizmán bukkan fel a színen, Jules rájön, nincs más választása: segítséget kell elfogadnia, mégpedig a legváratlanabb forrásból: Remy Garciától, aki mellesleg a Cirque legjobb légtornásza. 

De mitől óvja annyira nagyanyja a lányt? Mit tartogatnak Jules számára a Nagy Arkánum lapjai? Meg lehet-e változtatni előre megírt sorsunkat?"

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015. szeptember 21.

Fordította: Robin Edina

Fordításul szolgáló mű: Girl on a Wire (ami megjelent 2014-ben)

Oldalszám: 368

ISBN: 978-963-293-461-7

Borítóterv: Földi Andrea

Bár a külföldi borító is tetszik, most a hazai jött be jobban. Imádom a kék színt, ráadásul ez a csillagképes megoldás nagyon ötletes.

Gwenda Bond kreatív írásból diplomázott. Több ifjúsági regénye örvend nagy népszerűségnek. Ezek közül hozzánk a Lány a kötélen című jutott el, amiben a vakmerő főhősnő megismerkedik a cirkusz varázslatos és rejtélyekkel teli oldalával. Írásai megjelennek többek között a Los Angeles Times, Publishers Weekly, és a Locus Magazine oldalain. Az írónő gyermekkora óta rajong Lois Lane karakteréért, és az a szóbeszéd járja, hogy emiatt újságírói végzettséget is szerzett.

A férjével, Christopher Rowe íróval, és állatseregletükkel, többek között egy Hemingway nevű macskával a Kentucky állambeli Lexingtonban élnek egy száz éves házban.

Honlapján (www. gwendabond.com) arra bíztatja olvasóit, hogy bátran lépjenek vele kapcsolatban akármilyen közösségi fórumon (facebook, twitter és társai), mert szívesen hallana az olvasóiról, illetve ha feliratkoznak a hírlevelekre, akkor minden újdonságról tájékoztatja őket. :)

A Lány a kötélen című könyv a Cirque American sorozat első része. A sorozat minden kötete különálló történet lesz, a közös bennük természetesen, ahogy a cím is mutatja, a cirkusz. Első kötetben Jules Maroni a kötéltáncos áll a főszerepben, míg a második kötet (Girl in the Shadows) Moira Mitchell bűvésznőről fog szólni.

A történet indítása frappáns és lendületes volt, és szerencsére a végéig elkísérte a lendület. Az események viszonylag gyors folyásúak voltak.

A Maroni család érkezése nem volt zökkenőmentes, az első éjszakájuk eléggé érdekesen alakult. Verekedés, viszály, titkok, boszorkányság, próbák, vonzalom. Minden volt az első nyolc fejezetben, ami csak felkelthette az ember érdeklődését.

Szerettem nagyon azt a részt, amikor Bird Millman-ről olvashattam. Hisz’ az írónő printerest oldalán is találhatunk róla képet is (link a bejegyzés alján).

A könyvet valaki a Rómeó és Júliához hasonlította. Nos, talán néhány helyen tényleg felfedezhetünk párhuzamot a két történet között. Imádtam Jules és Remy karakterét, azt, hogy már az első pillanattól szikrázott a levegő közöttük, még ha két ellenséges család tagjai voltak, akkor is. Mindketten végletekig makacsok voltak, rafináltak, éles eszűek, elszántak és szerették volna megvalósítani az álmukat, ugyanakkor megfejteni a rejtélyt, ami a múltban történtek miatt nagy nyomással volt a kapcsolatukra. Megannyi veszély, gyűlölködés és vád, mégis mint a bimbózó rózsa megjelent a szerelem is a fiatalok között. Ahogy Dita és Sam között is. Imádtam őket, annyira tökéletes volt minden, még akkor is, ha rengeteg mindennel kellett szembenézniük.

Aztán a huszonnegyedik fejezet vége iszonyatosan megrázott. Ez a csavar igazán gonosz volt az írónőtől. Úgy éreztem magam, mint akit gyomorszájon vágtak. Nem kaptam levegőt, könnyek gyűltek a szememben, és nem akartam elhinni, hogy ez történt. Mégis megtörtént. Akkor, abban a pillanatban egy kicsit összetörtem. Reméltem, hogy ezt az egy dolgot elkerülhetjük. Végül nem így lett.

A könyv végig fordulatokban volt gazdag, és tudott meglepetést okozni. A szereplőket nagyon megszerettem, bár a nagyival szemben voltak fenntartásaim. Remy, Jules, Sam, Dita, a Maroni szülők és még a társulat néhány tagja mind-mind a szívemhez nőtt. Tökéletesen kidolgozott, életszerű karaktereket kaptunk, akik mindannyian hozzátettek a cselekmények értékéhez.

Az írónő által betekinthettünk tényleg egy olyan varázslatos világba, ahol néhány pillanatig nézőből előadóművésszé váltunk, megtapasztalva ennek a pozitív és negatív oldalát egyaránt. Titkokkal, viszályokkal, varázslatokkal és szerelmekkel tarkított történetet kaptunk, s egyaránt részesültünk boldog és szomorú pillanatokban. Nagyon remélem, hogy a kiadó a sorozat többi részére is vevő lesz, és eljut hozzánk a többi kötet is. Kíváncsian várom ugyanis, hogy legközelebb is képes lesz-e az írónő varázslatot bocsátani rám. Most sikerült. Nagyon megszerettem a történetet, bár egy kicsit vérzik a szívem egyes jelenetek miatt.

https://www.pinterest.com/gwenda007/girl-on-a-wire/

Az alábbi linken Gwenda Bond saját albumát láthatjátok, ahol összegyűjtött néhány képet a könyvvel kapcsolatban. Többek között láthattok egy képet Bird Millman O’Day-ről, aki a könyvben Jules Maroni nagy kedvence, s aki a “Golden Age of the American Circus,” egyik leghíresebb előadóművésze, kötéltáncosa volt.

A könyvet hálásan köszönöm az Athenaeum kiadónak! S ajánlom szívből mindenkinek! Érdemes figyelemmel kísérni az írónő munkásságát. :)

Pontozás: 10/10

Az olvasás éjszakája

 Mondhatni, mi mindig kimaradunk. :) Legalábbis eddig felénk nem igazán hallatott magáról a rendezvény, pedig Alexandra nálunk is van. Mindenesetre érdemes a közelben lakóknak megtekinteni a különböző rendezvények programjait, hisz' sok érdekesség teret kap ezen a szép napon. :)

Aki pedig nem tud elutazni a helyszínek egyikére sem, az se búsuljon. Ti is csinálhattok magatoknak jópofa programokat, vagy kedvenc könyvetekkel és egy bögre forrócsokival/teával/kakaóval bekuckózhattok és végigolvashatjátok az éjszakát. :) 

Légy részese te is valamilyen módon ennek a kezdeményezésnek. :) Ha gondolod, írd meg, hogy te mivel készülsz erre a neves eseményre. 

A programokról, helyszínekről az alábbi linken tudtok bővebben tájékozódni:

 www.azolvasasejszakaja.hu

Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg (Egyetlen 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Wes és Kiersten legjobb barátja, Gabe igazi balhés srác: egyik lányt fogyasztja a másik után, sötét haja és tetovált karja sem riaszt el senkit. Sőt. 
Saylor igazi mintadiák: nagyszerű eredményei vannak, ösztöndíjat kap, kiválóan zongorázik, de valami mégis hiányzik az életéből – és a játékából. 
A szenvedély. 

Ők ketten egy zaklatott délutánon egy gyakorlóterembe futnak össze – szó szerint –, és bár elsőre taszítják egymást, hamar kiderül, hogy valami furcsa módon egy húron pendülnek. 

Aztán egy napon Saylor önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézetben. Az ápoltak közül kiragyog Hercegnő, a nyaktól lefelé bénult lány. 
De mit keres ott Gabe minden nap? Mire Saylor választ talál a kérdésre, menthetetlenül belegabalyodik Gabe életébe. Vajon együtt sikerül megküzdeniük a múlt döntéseinek következményeivel?”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordította: Szilágyiné Márton Andrea

Fordításul szolgáló mű: Rachel Van Dyken: Toxic

Oldalszám: 328

ISBN: 978-963-293-448-8

Borítóterv: Földi Andrea

Ez a borító a történethez képest nekem kissé túl vidám. A külföldi egy orrhosszal győzött. Talán a sok fekete miatt, ami visszatükrözte a könyv hangulatát (legalábbis részben).

Kicsit félve folytattam a sorozatot, mert az előző kötetben annyira megszerettem a szereplőket, hogy attól tartottam, már csak csalódhatok.

Gabe Hyde volt az a srác a történetben, aki igazi rosszfiúnak mutatta magát, tele volt tetoválásokkal, falta a nőket, mégis ő volt az is, aki elsőként védte, támogatta, biztatta és vigasztalta Kiersten-t. Persze az unokatesóját, Lisát mindig piszkálta, ami kölcsönös is volt, de sosem volt sértődés, és igazából szeretik egymást. Az akkori mellékszerepből viszont most főszerepbe lépett, és tartottam tőle, hogy elveszíti a történet során azt a rosszfiús bájt, ami miatt imádtam.

Lássuk, igazam volt-e?

Gabe-et már az előző részben is körüllengte valami titokzatosság, érezhető volt a feszültség, főleg amikor Wes a kórházba került, és ott beszélgettek. Aztán már az elején elkezdett lehullani a fátyol a titokról, és felfedezhettük a sebezhető, önmarcangoló Gabe-et.

Az alábbi idézet a 9. fejezetnél olvasható, és Gabe gondolata:

„A zene az életem – talán ezért is hagytam el olyan hosszú időre. Nem éreztem azt, hogy megérdemlem az életet – többé már nem.”

Majd jött a 17. fejezetnél Wes Michels mondása: „Mindenki maszkot visel. A maszkok sokféle méretűek és formájúak. Az egyetlen gond a felpróbálásával az, hogy illik rád. Milyen könnyen esünk bele abba a csapdába, hogy nem is kell annak lennünk, akik vagyunk! Milyen könnyen győzzük meg magunkat, hogy el kell fednünk azt, amilyennek születtünk! Ez tragédia – tragédia, hogy a félelem elválaszt minket a sorsunktól. Ez pokoli – amikor annak az embernek a helyébe, akivel megalkottak, valami olcsó szemfényvesztő lép.”

Rengeteg minden történt, és igazán bepillantást kaphattunk Gabe világába, életébe. Nem mondom, hogy nem értek apróbb meglepetések. Régmúlt történései kerültek napvilágra, kiderült, hogy bizonyos emberek nem teljesen azok, akiknek mondták magukat, és még sorolhatnám.

A történetben megismerhettük Saylor-t, akinek fő szaka az egyetemen a zene volt. Zongorázott, de hiányzott a játékából a szenvedély. Ehhez viszont hosszú, tanulságos út, rengeteg szenvedély és szenvedés árán juthatott csak hozzá.

Jó volt újra olvasni az előző kötet szereplőiről, mert igencsak közel kerültek hozzám az olvasás során. Wes abszolút kedvenc volt, aki most is, mint mindig bölcs meglátásaival terelgette az eltévelyedett báránykákat. Ugyanakkor Lisa is nőtt egy hatalmasat a szememben, Gabe pedig... nos, az előző kötethez képest sem csalódtam. A zongorás részeket egyenesen imádtam. 

Bár az előző kötetet is belengte az a bizonyos mélabú és félelem, amit a rákos megbetegedés váltott ki, mégis rengeteg pozitív, humoros vagy megható jelenet volt, ami miatt az ember fent maradt a felszínen. Ebben a kötetben azonban határozottan mélymerülést végez az olvasó. Sokkal nyomasztóbb, szomorúbb, megrázóbb. 

Hiszen miről is szól ez a könyv? Rossz döntésekről, félelemről, menekülésről, bűntudatról, titkokról, betegségről, gondoskodásról, gyászról, önmarcangolásról, barátságról, családról, új szerelemről, kötődésekről.

Sok témát körülölel, és van mondanivalója. Azt hiszem talán ezért szerettem igazán. A pozitív mondanivalótól, ami igazán elgondolkodtatja az olvasót. Kíváncsian várom a folytatást. Ha nem csal a megérzésem, akkor a következő kötet Lisáról fog szólni. S ha így van, abban biztosak lehetünk, hogy hatalmasat fog csattanni, főleg ha Lisa karakterére gondolunk. 

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10

Előző részről a véleményem itt:

http://ariadneolvasmanyai.blogspot.com/2015/09/rachel-van-dyken-egyetlen-egyetlen-1.html

Rachel Van Dyken: Egyetlen (Egyetlen 1.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval – szó szerint –, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről. Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni. Rachel Van Dyken Egyetlen trilógiájának első kötete egy nem mindennapi páros történetét meséli el. Megvédhet-e a szerelem a rémálmoktól? És mi történik, ha a halálos kórral kell szembenézni?”

Kiadta: Az Athenaeum kiadó 2014-ben.

Fordította: Szilágyiné Márton Andrea

Fordításul szolgáló mű: Rachel Van Dyken: Ruin

Oldalszám: 296

ISBN: 978-963-293-355-9

A borítóval kapcsolatban felmerült bennem az a gyötrő kérdés, hogy vajon miért nem maradhatott a külföldi? A hazai sem rossz, de a külföldi rosszfiús nekem jobban bejön.

Külföldi borító

A történet első pár oldala már megalapozta a hangulatomat. Hatalmasat nevettem. Először Lisa és a lámpa, majd Weston, Kiersten meg a kockák. Határozottan mulattató szituk.

Tetszettek a párbeszédeik, a könnyed kis flörtök, és nagy átlagban minden. Megkedveltem a szereplőket, és szorítottam a pozitív végkifejletért. Mindketten eleget szenvedtek már. Ráadásul a mellékszereplők is olyanok voltak, akiket az ember barátnak kíván maga mellé. Lisa egy kicsit lökött, de igazán jó szívű csaj, Gabe pedig tökéletes barát, igazi védelmező.

Rengeteg jó megjegyzés volt a könyvben, úgyhogy simán ideidézhetném nektek a könyvet, de igyekszem megállni egy két gyöngyszemnél.

„Szent isten! Hazaviszek egy lányt. Valaki rakjon tüzet – mert a pokol hivatalosan is befagyott” <- Weston aranyköpése a 27. fejezetnél.

"Lassanként elkezdtem a mosolyáért élni, az érintéséért, mindegy, miért. A fenébe, ha felém intett, a szívem még mindig cigánykereket vetett." <- Kiersten 36. fejezet.

A könyv olvasása közben két hangulat között ingáztam. Egyszer nagyon nevettem, máskor meg a könnyeimet törölgettem, hogy folytathassam az olvasást. Szerencsére a családom már hozzászokott, hogy ingadozik a hangulatom, amikor olvasok. Végül a 46. fejezet végén már sírtam és nevettem egyszerre, ami mosolyt csalt az apukám arcára.

Meg kell vallanom, kicsit előítéletes voltam. Tartottam a borító miatt attól, hogy túl nyálasra veszi a figurát az írónő, de szerencsére nem ez történt. Úgy volt jó, ahogy volt. Mély lélegzeteket vettem, hogy lecsillapodjon a háborgó lelkem, ami mindvégig a pozitív végkifejletért szomjazott. Ez a könyv alapjaiban rengette meg a világomat. Mindent lehet rá mondani (például kiszámítható), de az biztos, hogy hat az ember érzékeire. Én biztosan érzelgőssé váltam olvasás közben. 

Pontozás: 10/10

Samantha Shannon: A Mímes rend (Csontszüret 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Paige a Csontszüret sorozat első kötetének végén kiszabadul a Sheol I brutális világából, de a bajok csak most kezdődnek: sok szökevény még mindig bujkál, őt pedig mind közül a legveszélyesebbnek nyilvánították… Ahogy a Scion mindent látó szeme Paige után fordul, a mímeslordok és mímeskirálynők bandái számára összehívják az Abnormális Unió tanácsát. Jaxon Hall és a Hét Pecsét vezető szerepre készül, de egy végzetes fenyegetés híre terjed a látók között, és mindenhol sötét titkok sejlenek..”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordította: Bottka Sándor Mátyás

Fordításul szolgáló mű: The Mime Order

Oldalszám: 560

ISBN: 978-963-293-450-1

Borítóterv: Földi Andrea

Meg kell jegyeznem, hogy bár a külföldi borító valamivel jobban illik a történethez (főleg a lepkék miatt), nekem a magyar borító ugyanúgy tetszik. 

Külföldi borító

Történetünk írójáról és az első kötetről már írtam nem is olyan régen: http://ariadneolvasmanyai.blogspot.com/2015/09/samantha-shannon-csontszuret.html

Nagyon örültem, mikor a második kötetet megkaptam az Athenaeum kiadótól, amit ezúton is szívből köszönök. :) Nagy örömet okoztak vele. 

Amikor kézbe vettem, először elvégeztem a szokásos kis „rituálémat”, ami a könyv megtapogatásából, belelapozásából és megszaglásából áll. Bár már az e-book világa egyre elterjedtebb, lássuk be, semmi sem fogható a nyomtatott könyv illatához, tapintásához. Persze az e-book olvasó annyival praktikusabb, hogy egy hosszabb útra akár ötszáz könyvet is magammal vihetek, nem szakadok meg, míg 4-5 olyan nyomtatott könyv, ami legalább ötszáz oldal igencsak tekintélyes súllyal bír. Na de alaposan elkalandoztam, jöjjön a könyv.

A történet három részre van tagolva: A lázadó, A Rephaiták titka, A monarchia napjai.

Könyvünk ott kezdődött, ahol az előző kötet zárult. Paige és társai menekültek Sheol I-ből, vissza Scionba, ahol nem várt rájuk sokkal nyugodtabb élet. Menekülés közben sok társuk leszakadt, volt, aki meghalt, s volt, akiről semmi biztosat nem tudtak.

Senki nem nyugodhatott egy pillanatig sem, a veszély örökké a nyomukban járt, szinte már árnyként követte őket. Paige éppen csak megmenekült az egyik vészből, már ott várt a következő sarkon rá a másik. Folyton megverték, megvágták, megszúrták, üldözték, majd gyilkossággal vádolták, fenyegették.

Fordulatokban, cselekményekben nem volt hiány. A karakterek fejlettek, erőteljesek, felületesség egyáltalán nem jellemezte őket. Az írónő ügyelt a részletekre, ami szerintem nagyon fontos. Örültem, hogy több bepillantást kaptunk Eliza életébe, ahogy a többi mellékszereplőébe is. Utalást kaptunk Zeke és Nadine előző lakhelyére, és szerencsére a fiú közelebb is került hozzánk, míg Nadine sajnos erőteljes hanyatlást mutatott. Vakon Jaxon-t követte, mert utálta Page-et, s ezzel testvérét is elszakítva attól, akit szeret.

Már az előző kötetben sem kedveltem igazán Jaxon Hall-t, ebben a kötetben viszont már egyenesen utáltam. Sok dolgot megtudhattam róla, mégsem sikerült megkedvelnem. Ha pontos akarok lenni, a hideg síelt a hátamon, amikor arról olvastam, milyen helyzetekben kacagott fel. Főleg miután kiderült, hogy a Sápadt álmodó egy eszköz a számára, és bármikor odadobná az ellenségnek, ha a lány ellent mondana neki. Na meg ugye ott volt az a bizonyos 549. oldal, amikor úgy igazán ledöbbentem. Mindent kinéztem volna Jaxon Hall-ból, de ezt azért nem.

Már túl voltam kétszáz oldalon, és még szinte semmi szó nem esett Arcturus Mesarthim Nagymesterről. Az előző részben imádtam a Paige-el közös jeleneteket, így már nagyon hiányzott ebből a kötetből.  Aztán végre felbukkant. Annyira örültem, hogy végre ő is része lesz a kötetnek, hogy sikerült örömkönnyeket hullajtanom szegény könyvre.

Nick és Arcturus bemutatkozása nem igazán indult zökkenőmentesen, de büszke voltam a nagymesterre, hogy ennyire állta a sarat. Na meg persze Nick-re is, aki ebben a kötetben is igaz barátként viselkedett. Nagyszerű karakter. Arcturus után eddig ő a favoritom.

Tetszett, hogy a Nagymester újabb részleteket árult el Paige-nek a rephaitákról. Az meg különösen, amit a 369. oldalon mondott neki. A szívem hirtelen kivirágzott, úgy éreztem szárnyat növesztek. Annyira vártam már, hogy ez a mondat „elhangozzon”, még ha nem is ilyen formában számítottam rá. Amit hiányoltam a könyv első feléből, utána elkísérte a kötet második felét végig. Határozottan Arcturus párti lettem. Bár két külön faj, én szorítottam Paige és Arcturus furcsa kis románcának. Persze ez akadályokba ütközik, hisz’ ott vannak a Rantenek, akik nem igazán néznék jó szemmel, ha a Nagymester összeszűrné a levet egy emberrel. (De ez kit érdekel? Én akarom, hogy sikerüljön nekik!) A Rantenek (Ranten = a megsebzettek) szintén rephaiták, de ők képviselik a „jók” oldalát. Legalábbis Nashira vérúrnőékkel szemben állnak. Márpedig az ellenségem ellensége a barátom. :) A viadal után történtek alatt pedig bebizonyították, hogy bármennyire is lenézik az embereket (mert szerintük az ember csak halált teremt), mégis kiálltak értük. Itt kezdtem el felnézni Terebelle-re és társaira, bár Errai-val kapcsolatban még kicsit bizalmatlan voltam.

Rengeteg minden történik a könyvben, az írónő egy pillanatig sem hagyja lankadni az olvasó figyelmét. Egy rőtkabátos itt, egy rephaita ott, egy emita amott, a következő pillanatban meg már tolvajok, gyilkosok, zsiványok, mímes lordok és úrnők. Kétségbeesés, düh, elszántság, árulás, szeretet és szerelem, mind-mind megtalálható ebben a kötetben. Sok harc, vérontás, halál, és még nincs vége. Sok emberről kiderült, hogy nem az, akinek mutatta magát, és rejtett titkok kerültek felszínre. Egyik döbbenetből estem a másikba. Vajon mi várható még az elkövetkezendő kötetekben? Van esély arra, hogy kis csapatunk győztesen kerüljön ki ebből a háborúból? Esetleg arra, hogy pozitívan zárul a sorozat a sok vérontás után?

Remélhetőleg még sokat olvashatunk a már jól ismert szereplőkről. Eliza, Danica, Nick, Nell, Josh, Arcturus, Paige, Zeke és persze a Ranten-ek mind-mind közelkerültek a szívemhez. Nagyon remélem, hogy a következő kötetben kiderül mi lett Michael sorsa, és hogy visszatalál-e a Nagymester oltalma alá.

Az írónőnek ihletben gazdag időszakot kívánok, hogy mielőbb megszülethessen a folytatás, mi pedig minél előbb olvashassuk! Nagyszerű történettel varázsolja el az olvasóit, és még sok hasonló varázslatra szüksége van az emberiségnek. :) Minden percét élveztem, mára pedig határozottan függővé váltam. Kérem a következőt!!!

Pontozás: 10/10, de csak azért mert ez a maximálisan adható. Kedvenc a kedvencek között is.  

A könyv megvásárolható itt 20% kedvezménnyel: 

http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/a-mimes-rend

Sara Crowe: Campari reggelire

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Sara Crowe, frissen debütált az írói pályán, eddig ugyanis főleg színészként ismerhettük. Első regénye, a Campari reggelire 2014-ben jelent meg külföldön, az Athenaeum kiadónak köszönhetően pedig idén szeptemberben nálunk is megjelenhetett.

Fülszöveg: „Az ember élete tele van borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi élete… és odaég a pirítós. 

1987-ben Sue Bowl élete fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes férfifalóval. 

Ám Sue-t mindig arra bíztatta az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat – neki pedig ott volt a szavak szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába, Green Place-be kötözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogár kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve…”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordításul szolgáló mű: Campari for Breakfast

Fordította: Beke Zsolt

ISBN: 978-963-293-454-9

Oldalszám: 328

A könyv, az alábbi sorokkal indít:

„A füveskönyv

A Füveskönyv nemcsak kalendárium volt, hanem jegyzetfüzet és bölcsességgyűjtemény is. Gyakran adták ajándékba gyereknek, hogy felkeltsék az érdeklődésüket a tanulás és a világ iránt. Egy nagyon személyes napló, amelyben az idézetek és tanácsok mellett megfértek az újságkivágások, levelek és receptek.

Lényegében egy könyv valakinek az életéről.

Giovanni Rucellai, egy, a régmúltban élt olasz költő a Füveskönyvét egy gazdag salátához hasonlította.”

Tetszett, hogy a történet több szemszögből is megmutat valamit. Egyrészt a fő szál, maga Coral Garden füveskönyve volt, a másik nézőpontot pedig Sue Bowl gondolatain keresztül ismerhettük meg.

Sue egy átlagos nyolcvanas évekbeli tini, aki úgy érzi, kihúzták a lába alól a talajt, elveszítette szeretett édesanyját, Buddleia-t (a nyári orgona latin neve), és még csak próbálgatja a szárnyait az írás terén.

A könyv elején megzavarodtam kissé, mert Coral néni füveskönyvében 1986-os dátummal Evelyn William Garden halálozásáról volt szó, akinek két lánya, Coral és Buddleia őrzi emlékét, míg Sue szemszögéből (1987-ben) arról olvastam, hogy az édesanyját, Buddleia-t veszítette el, és mennyire hiányzik neki.  Aztán a 43. oldalon kiderül, hogy a lány édesanyja szeptemberben hunyt el, míg Evelyn májusban. Aztán kiderült, hogy Evelyn William Garden nem más, mint Coral édesapja. Szóval egyik ámulatból a másikba estem.

Sue Bowl-ról elég sok információt kapunk olvasás közben. Tizenhét éves, elutazik édesanyja testvéréhez, ahol írhat nyugodtan, és emellett munkát is vállal a Tostie nevű kávézóban. A főnöknő elég szigorú, ám nem veszi kedvét, mivel Mrs. Fry fiai is ott dolgoznak, akik helyesek és segítőkészek.

Joe a kedves és segítőkész, míg Icarus Sue ideálja, bár túl sokat nem beszél (a könyv vége felé ki is derül, hogy miért). Akárhányszor meglátom a nevét, már fülig ér a szám. Határozottan érdekes választás volt ez a név. Bár a bátyjuk meg Sandy, szóval igazán nem akadhatok fent az Icaruson sem. :)

Joe szimpatikus karakter. Közvetlen, segítőkész, jó beszélgető társ. Szeret olvasni, és igyekszik mindenbe belevonni Sue-t. Már a legelején megkedveltem, és ez végig így volt a történet legutolsó betűjéig.

Igazság szerint Icarus karakterében nem sok vonzó dolgot fedeztem fel, így róla túl sok mindent nem is írnék. Talán csak azt, hogy még a várakozásomat is alulmúlta. :(

Coral néni gyakorlatias, hagyománytisztelő. Szenvedélyes, ugyanakkor neki is van olyan tulajdonsága, ami miatt igazán emberi. Méghozzá a vásárlási láz, ami miatt elég nagy katyvaszba kerültek a történetben. Igazi csupa szív nagynéni, aki nagyszerű támasz Sue-nak.

Delia, a lakótárs és egyben Coral barátnője, élettel teli, nyughatatlan és néha igencsak furcsa. Anyja egy kiállhatatlan, egoista és idegesítő lánynak, szóval nem lehet könnyű neki.

A rögtönzött panzió többi lakójáról pedig egyöntetűen elmondhatom, hogy különcek de szerethetőek. Mindenkiről kellő információt csepegtet az írónő, és kellőképp belevonja őket a történetbe. 

A történet szövevényes volt, és rengeteg információt elraktározott.

Ami nem igazán tetszett, az a névválasztás volt. Evelyn és Sandy mint férfinév? Anyám borogass! Nem csoda, hogy az elején azt hittem, amit.

A könyvben a kedvenc részeim többnyire az írói műhelyhez köthetőek. Nagyon szerettem ezeket a foglalkozásokat, mert sokkal több kiderült Coral néniről, Sue-ról és a többiekről, mint bármikor máskor.  

A legkedvesebb és legmeghatóbb pedig talán a 215. oldalon található levél volt. Egyszerre éreztem át Sue és édesanyja fájdalmát, és kezdtem átlátni igazán a történet lényegét. Talán itt fordult meg minden bennem. Ami először unalmasnak, vontatottnak tűnt, értelmet nyert. S nem meglepő, hogy innentől volt igazán fordulatokban gazdag a könyv. A végén már komolyan sajnáltam, hogy ennyi volt. Úgy szerettem volna még olvasni Joe-ról, Sue-ról, illetve jó lett volna megtudni, hogy alakult a későbbiekben Coral néni élete.

A történet humoros volt, megható, elgondolkodtató. Elég sokáig körüllengte a titokzatosság homálya, ami jó volt, mert nagyon szeretem a rejtélyeket, rejtvényeket. Magam elé képzeltem a nagy házat, a furcsa és talán kicsit különc társaságot, és néhány pillanatig úgy éreztem, én is jelen vagyok a történetben. Imádtam az írói műhely feladatait, gyűléseit, a szövevényes szálakat egyes személyek között, és a hangulatot, amit magával vonzott mindvégig.

Bár humorral volt fűszerezve, a könyv elég sok elgondolkodtató, mély érzelmet kiváltó témát boncolgatott. Az öröm, vidámság, boldogság, szerelem mellett elég sok düh, csalódás, tehetetlenség, gyász és rejtély volt jelen a könyvben, ezzel megadva egy olyan hangulategyveleget, ami garantáltan letarolja az olvasót. Néha olyan érzésem volt, mint amikor a Vadvirágok lányait olvastam. Magával ragadott a könyv hangulata, nem láttam és nem hallottam.

A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10

Játék könyvnyereményért!

Születésnapi játék könyvnyereményért!

2015. november 20-án lesz 4 éves a blog. Ennek örömére  játékot hirdetek.

A játékban való részvétel feltételei:

1. Légy követője a blognak valamilyen formában

- facebook-on https://www.facebook.com/ariadneolvasmanyai

- vagy a blog oldalán feliratkozva a rendszeres olvasók közé (webhelyre feliratkozás), illetve bloglovin-on kövess.

2.  Találd ki, hogy az idei olvasmányaim közül mely könyvekből származnak az alábbi idézetek!

a.) „Lehet, hogy nincsenek szörnyek, de a mitológia homálya talán valódi tényeket takar.”

b.) „A szavak olykor nagyobb sebet ejthetnek, mint a legélesebb fegyverek.”

c.) „Az összetört szív fájdalma hasonló a szeretteink elvesztése miatt érzett gyász fájdalmához.”

d.) „Kamaszkorban nagyon sok dráma történik. Vágyakozások, felfedezések, a szörnyű kényszer, hogy tartozzunk valahová, a félelem, hogy nem vagyunk olyanok, mint a többiek.”

e.) „Az apám megtanított rá, hogy bármekkora a veszteség tovább kell élni. … Az élet döntések sorozata. Jó vagy rossz döntések, ezeket lehetetlen előre megjósolni. Akkor sem, ha az embernek van egy aduász az ingujjában. De megtehetem, hogy a legjobbat hozom ki abból, ami megadatott."

f.) „Nem szabad azzal törődni, vajon mások mit várnak tőled. Csak akkor lehetsz boldog, és csak úgy érhetsz el bármit az életben, ha azzal foglalkozol, ami igazán érdekel, amibe tényleg lelkesen veted bele magad. Az élet túl rövid ahhoz, hogy folyton azt kérdezgessük, „mi lenne ha”.”

g.) „Igazán csodálatos, milyen titokzatos módon keveri a sors a kártyát, amikor szerelemről van szó.”

A megfejtéseket az alábbi e-mail címre várom: ariadne0603@gmail.com Az üzenet tárgya Blogszülinapi játék legyen. Kérem, a jelentkezők mindenképpen jelezzék, hogy hol és milyen néven követik a blogot.
A nyeremény postázását csak Magyarország területén vállalom. Kérek mindenkit, csak ennek tudatában játsszon! Köszönöm!

A nyeremény pedig nem más, mint Kristin Harmel: A felejtés édes íze című könyve.

Ha az összes oldalmegjelenítés eléri a sorsolás napjáig a 25.000-t, akkor pluszban kisorsolom V.A. Richardson Windjammer-ház című regényét

 illetve ha a facebook-os követők száma eléri a 200 főt, akkor pluszban még kisorsolom Celia Rees Vágyak évadja című kötetét.

November 20-ig még bőven van idő, így teljesíthetőek a feltételek. :)

A sorsolás eredménye 2015. november 21-én, szombaton lesz kihirdetve a blogon.

Addig is jó olvasást, jó játékot mindenkinek! 

Update: Mindenkinek küldök válasz email-t, hogy biztos legyen hogy megkaptam. Aki nem kap 48 órán belül választ, az küldje el újra. Amennyiben arra sem kap választ, akkor az ariadne87@citromail.hu email-címre küldheti. Köszönöm! :) 

Leitner Olga: Bakker, azok a csodddálatos férfiak!

Leitner Olga, a népszerű Bakker, anya lettem! (2014) című könyv szerzője új könyvvel rukkolt elő az olvasóközönségnek.

Mit is tudhatunk a szerzőről?

Sokoldalú személyiség, aki nem riad vissza attól, hogy véleményét formába öntse, és segítséget nyújtson az azt kérőknek. Író, újságíró, párkapcsolati és életvezetési tanácsadó. Végzettségét tekintve közgazdász, ám rájött az évek során, hogy írás és „lélekbúvárkodás” nélkül nem tud létezni. Szerintem ezért sokan hálát is adnak a sorsnak. :) (Információk: www.naszfrasztreningek.hu)

 

Most pedig a könyvről:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „A nagysikerű Bakker, anya lettem! című könyv folytatásában Leitner Olga, a férfiakra jellemző magatartásmintákat kifigurázva arra keresi a választ, hogy „miért egyszerűbb például megjátszani az orgazmust, minthogy elmondjuk a párunknak, hogy most nincs kedvünk hozzá? Miért érezzük sokszor úgy, hogy a férfi csak szexet akar tőlünk, s miért nem értik, hogy mi viszont szeretkezni akarunk? Van-e különbség a szex és a szeretkezés között? Vajon mit szólnának a férfiak, ha tudnák, hogy a szexuális együttlét alatt olykor a másnapi teendőinken, konkrétan az ebéd menüjén jár az eszünk? És miért hisszük azt, hogy ha egy napig nem halljuk az imádott férfitől a „szeretlek” szót, akkor már nem is szeret minket? A fő kérdés pedig: mindezekből a keszekusza, sokszor saját magunk számára is bonyolult és néha nevetséges gondolatmenetekből miért nem ért és érez semmit a férfi?!” 

Ez a szókimondó, vicces, laza stílusú könyv, ugyanakkor szinte érthetetlen lelki vívódásokkal és eddig kimondatlan bölcsességekkel nagy bólogatásokra és hatalmas nevetésekre ösztönzi majd a nők azon rétegét, akiket foglalkoztatnak a párkapcsolatok útvesztői.”

 Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Borító: Földi Andrea

Oldalszám: 240

A könyv egy előszóval nyit, amelyet Borsos-Kőszegi Erika pszichológus írt, ezt követi az írónő bevezetője, majd rátér magára, a könyv témájára.

Először kicsit tartottam a könyvtől, mert lássuk be, az írónő elég ingoványos talajon járt, ráadásul ő maga is elismerte a bevezetőben, hogy akadnak majd benne elég „randa dumák”, amikért nem igazán vagyok oda (még ha néha a saját számból is kicsúszik ez-az… amiért roppantul haragszom is magamra és igyekszem nullára redukálni ezen alkalmakat).

Aztán a 16-20. oldalakon már határozottan éreztem, hogy lehet bármilyen „randa duma” a könyvben (ami nem volt túl sok szerintem), nem fog az értékéből veszíteni a szememben. Olvasás közben mosolyogtam, bólogattam, hümmögtem nagyokat, vagy épp döbbenten néztem, hogy ugye ez most nem komoly? Leitner Olga rátapintott a lényegre sok helyen.

A 43-45. oldalaknál hirtelen nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. A férfiak által adott válaszok kissé elkeserítőek voltak, Olga reakciói viszont határozottan mosolykeltők.

Ahogy haladtam a könyvvel, erőteljesen kezdem kiakadni. Tényleg! A 78. oldal ugyanis kiverte nálam a biztosítékot. Komolyan vannak ilyen férfiak? Én már az első kérdezz-felelek kérdéspár után is közöltem volna az illetővel, hogy köszöntem szépen, kalap-kabát agyalágyultkám. Valakinél ugyanis vállon felül súlyos bajok vannak, forduljon szakemberhez mielőbb. 

A 132. oldal után pedig most már határozottan nem tudok úgy nézni a Trónok harcára, mint előtte. Juj!

Miután befejeztem az olvasást, rengeteg dolog járt a fejemben.

Egyrészt ijesztően sok olyan felvetés, vélemény volt, amivel egyetértettem, másrészt rengeteg olyan is volt, amitől én személy szerint a falat vakarnám. Amit a könyvből igazán leszűrtem, az az emberi természet sokszínűsége. Az írónő nem húzza rá a férfiakra a vizes lepedőt, bármennyire is gondolják az urak most épp ezt, ahogy a nőket sem „csak” dicsfényben tünteti fel. Az érem két oldalát próbálta meg úgy bemutatni, hogy közben mindkét fél kapott tanácsokat, fricskákat a viselkedéssel kapcsolatban, illetve rámutatott egyes viselkedésjegyekre, amiket csak akkor tapasztalunk magunkon, ha jobban górcső alá vesszük magunkat, és az embertársainkhoz fűződő viszonyunkat.

Pár frappáns idézet a könyvből:

A könyvet ajánlanám mindenkinek nemtől és kortól függetlenül, feltéve, ha az olvasó rendelkezik azzal a készséggel, hogy nem vesz mindent halálosan a szívére, tud nevetni önmagán és másokon is, s nem mellesleg nyitott egy olyan véleményre, ami humoros köntösbe foglalva latolgatja a férfiak és nők helyzetét a világban. A könyv ugyanis bemutatja a férfiak és nők viselkedését egyaránt (általánosságban, ami alól persze vannak kivételek), elgondolkodtat, megnevettet.  

Köszönöm az Athenaeum kiadónak a lehetőséget.

Pontozás: 10/10

Lindsey Kelk: Aki mer, az nyer

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Eleged van a saját életedből? Próbálj ki egy másikat! Sophie Kinsella rajongóknak kötelező olvasmány. A regény főhőse, Tess Brookes a kötelességtudat mintapéldánya. Évek óta szorgalmasan dolgozik a reklámügynökségen, és ezerrel húzza az igát. 

Amikor eljön a várva várt és megérdemelt előléptetés ideje, Tesst nem nevezik ki kreatív igazgatónak. Sőt, megszűntetik a munkakörét, és elbocsátják a reklámügynökségtől.

A történtek után Tess őrült elhatározásra jut. Véletlenül felveszi lakótársa telefonját, és elfogadja a Vanessának szóló felkérést. Úgy dönt, ha a becsületesség eddig nem vezetett eredményre, akkor kipróbálja, milyen Vanessának lenni. Hogy kicsoda Vanessa? Egy önző és lusta nőszemély, aki ennek ellenére mindig tele van jól fizető fotós megbízásokkal. 
Így alakul, hogy Tess profi fotósnak kiadva magát elutazik Hawaii-ra. Végül is régebben készített néhány jó amatőr képet 
Tessre rengeteg slamasztika és Nick személyében egy észbontóan szexi, megrögzött nőcsábász újságíró vár a gyönyörű szigeten. Csak győzzön bárkiből és bármiből kikecmeregni!”

 Kiadta a Kulinária kiadó 2014-ben.

Eredeti mű: Lindsey Kelk: About a Girl

Fordította: Molnár Júlia Dóra

Oldalszám: 364

Műfaját tekintve chick lit

A borítónál nagyon tetszik, hogy meghagyták az eredetit.

Lindsey Kelk 1980. október 3-án született Angliában. Eddig 12 könyve jelent meg, ebből kettő csak ebook-ban, tíz pedig nyomtatott kiadásban. 2015-ben Los Angeles-be, Californiába költözött, előtte pedig New Yorkban élt és dolgozott, gyermekkönyveket szerkesztett, amikor épp nem a saját könyvét írta. (Forrás wikipedia)

Az írónő egyszer azt nyilatkozta, hogy bár szereti a nyüzsgő és varázslatos New York-ot, nagyon hiányzik neki a szülőhelye.

Már az első fejezet magával ragadott. Rengeteget nevettem, a kínos és kevésbé kínos szituációkon, kissé idétlen szereplőkön. Sokan Sophie Kinsellához hasonlították, és azt hiszem, tényleg párhuzamot vonhatunk az két írónő stílusa között. A történet magával ragadja az olvasót, szórakoztatja mindvégig.

Tess élete fenekestül felfordul, hirtelen maga sem hiszi el, hogy egyszerre ennyi dolog éri. Előléptetésre számít, kirúgják. Aztán lefekszik az egyik legjobb barátjával, aki utána közli vele, hogy nem tudja hányadán állnak. Végül már az ágyból sem akar kimászni, teljes önsajnálat, önutálat, semmit sem ért, nem tudja, mit akar. Ekkor csörren meg a lakótársa telefonja, s hirtelen minden szebb megvilágítást kap. Hirtelen ötlettől vezérelve kiadja magát Vanessának, és elutazik Hawaii-ra, ahol kezdetét veszi az igazi kaland. Hazugság, intrika, rengeteg humoros jelenet, romantika, szex, barátság öleli körül az egész történetet. Túl sok meglepetést ugyan nem okoz a történet, mégis élvezhető formában tálalják elénk a dolgokat, ami elegendő egy kikapcsolódásra.

Tess karakterével nem igazán tudtam hányadán állok, mert igen fura volt a személyisége. Azonban a könyv egész információáradat, sok mindent megtudhatunk a nőről, és lassan megértjük őt magát is.

Nick az a tipikus pasi, aki jóképű, szexi, ám igazi énjét jól titkolja, s inkább egy felületes, bunkó férfinak állítja be magát. Szerencsére ez csak a látszat, mert nagyon sajnáltam volna, ha tényleg ennyi lett volna a karaktere.

Amy, Tess legjobb barátnője igazi szabad szellem, igyekszik élvezni az életet, s mindenben támogatni Tess-t.

Paige egy igen érdekes karakter, akit többnyire nem kedveltem, ugyanis bármennyire kedves is volt, irritált a viselkedése. Egyedül a könyv végén mondtam azt, hogy „na, végre kezd normális lenni”.

Kekipi a Bennett család alkalmazásában állt, és ő volt az egyik kedvenc karakterem a történetben. Humoros volt, összeszedett, segítőkész, nyíltszívű. Rengeteg mindenbe belerángatta Tesst a kalandja során, amiért az olvasó szerintem roppant hálás, mert a közös jeleneteik adják a könyv legjobb részeit.

Albert Bennett pedig a másik kedvenc. Udvarias és kedves öregúr, aki arra készül, hogy átadja a stafétát a fiának (aki egy unalmas, öntömjénező, igencsak unszimpatikus figura), ő pedig visszavonuljon végképp a divatvilágból. Sok olyan történetet mesél el a főszereplőnknek, ami bőven ellátja Tesst gondolkodnivalóval.

Ismét sikerült beletrafálnom, belekezdtem egy újabb sorozatba. Nem vagyok sorozatellenes, de annyi megkezdett sorozat van, amit szívesen olvasnék tovább, de nem folytatják a megjelentetést, hogy félve kezdek már neki egy újabbnak. Mindenesetre az írónő munkásságát érdemes figyelemmel kísérnie annak, aki szimplán csak egy könnyed, kikapcsolódásra vágyik.

Pontozás: 10/9