Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2015. szeptember 28., hétfő

Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg (Egyetlen 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Wes és Kiersten legjobb barátja, Gabe igazi balhés srác: egyik lányt fogyasztja a másik után, sötét haja és tetovált karja sem riaszt el senkit. Sőt. 
Saylor igazi mintadiák: nagyszerű eredményei vannak, ösztöndíjat kap, kiválóan zongorázik, de valami mégis hiányzik az életéből – és a játékából. 
A szenvedély. 
Ők ketten egy zaklatott délutánon egy gyakorlóterembe futnak össze – szó szerint –, és bár elsőre taszítják egymást, hamar kiderül, hogy valami furcsa módon egy húron pendülnek. 
Aztán egy napon Saylor önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézetben. Az ápoltak közül kiragyog Hercegnő, a nyaktól lefelé bénult lány. 
De mit keres ott Gabe minden nap? Mire Saylor választ talál a kérdésre, menthetetlenül belegabalyodik Gabe életébe. Vajon együtt sikerül megküzdeniük a múlt döntéseinek következményeivel?”


Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.
Fordította: Szilágyiné Márton Andrea
Fordításul szolgáló mű: Rachel Van Dyken: Toxic
Oldalszám: 328
ISBN: 978-963-293-448-8
Borítóterv: Földi Andrea
Ez a borító a történethez képest nekem kissé túl vidám. A külföldi egy orrhosszal győzött. Talán a sok fekete miatt, ami visszatükrözte a könyv hangulatát (legalábbis részben).


Kicsit félve folytattam a sorozatot, mert az előző kötetben annyira megszerettem a szereplőket, hogy attól tartottam, már csak csalódhatok.
Gabe Hyde volt az a srác a történetben, aki igazi rosszfiúnak mutatta magát, tele volt tetoválásokkal, falta a nőket, mégis ő volt az is, aki elsőként védte, támogatta, biztatta és vigasztalta Kiersten-t. Persze az unokatesóját, Lisát mindig piszkálta, ami kölcsönös is volt, de sosem volt sértődés, és igazából szeretik egymást. Az akkori mellékszerepből viszont most főszerepbe lépett, és tartottam tőle, hogy elveszíti a történet során azt a rosszfiús bájt, ami miatt imádtam.
Lássuk, igazam volt-e?

Gabe-et már az előző részben is körüllengte valami titokzatosság, érezhető volt a feszültség, főleg amikor Wes a kórházba került, és ott beszélgettek. Aztán már az elején elkezdett lehullani a fátyol a titokról, és felfedezhettük a sebezhető, önmarcangoló Gabe-et.
Az alábbi idézet a 9. fejezetnél olvasható, és Gabe gondolata:
„A zene az életem – talán ezért is hagytam el olyan hosszú időre. Nem éreztem azt, hogy megérdemlem az életet – többé már nem.”

Majd jött a 17. fejezetnél Wes Michels mondása: „Mindenki maszkot visel. A maszkok sokféle méretűek és formájúak. Az egyetlen gond a felpróbálásával az, hogy illik rád. Milyen könnyen esünk bele abba a csapdába, hogy nem is kell annak lennünk, akik vagyunk! Milyen könnyen győzzük meg magunkat, hogy el kell fednünk azt, amilyennek születtünk! Ez tragédia – tragédia, hogy a félelem elválaszt minket a sorsunktól. Ez pokoli – amikor annak az embernek a helyébe, akivel megalkottak, valami olcsó szemfényvesztő lép.”

Rengeteg minden történt, és igazán bepillantást kaphattunk Gabe világába, életébe. Nem mondom, hogy nem értek apróbb meglepetések. Régmúlt történései kerültek napvilágra, kiderült, hogy bizonyos emberek nem teljesen azok, akiknek mondták magukat, és még sorolhatnám.

A történetben megismerhettük Saylor-t, akinek fő szaka az egyetemen a zene volt. Zongorázott, de hiányzott a játékából a szenvedély. Ehhez viszont hosszú, tanulságos út, rengeteg szenvedély és szenvedés árán juthatott csak hozzá.
Jó volt újra olvasni az előző kötet szereplőiről, mert igencsak közel kerültek hozzám az olvasás során. Wes abszolút kedvenc volt, aki most is, mint mindig bölcs meglátásaival terelgette az eltévelyedett báránykákat. Ugyanakkor Lisa is nőtt egy hatalmasat a szememben, Gabe pedig... nos, az előző kötethez képest sem csalódtam. A zongorás részeket egyenesen imádtam. 

Bár az előző kötetet is belengte az a bizonyos mélabú és félelem, amit a rákos megbetegedés váltott ki, mégis rengeteg pozitív, humoros vagy megható jelenet volt, ami miatt az ember fent maradt a felszínen. Ebben a kötetben azonban határozottan mélymerülést végez az olvasó. Sokkal nyomasztóbb, szomorúbb, megrázóbb. 
Hiszen miről is szól ez a könyv? Rossz döntésekről, félelemről, menekülésről, bűntudatról, titkokról, betegségről, gondoskodásról, gyászról, önmarcangolásról, barátságról, családról, új szerelemről, kötődésekről.
Sok témát körülölel, és van mondanivalója. Azt hiszem talán ezért szerettem igazán. A pozitív mondanivalótól, ami igazán elgondolkodtatja az olvasót. Kíváncsian várom a folytatást. Ha nem csal a megérzésem, akkor a következő kötet Lisáról fog szólni. S ha így van, abban biztosak lehetünk, hogy hatalmasat fog csattanni, főleg ha Lisa karakterére gondolunk. 

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10

Előző részről a véleményem itt:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése