Jodi Picoult: Életszikra

„Zaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a helyszínre siet. A telefonjára érkező üzenetekből jön rá, hogy tizenöt éves lánya, Wren is a klinikán tartózkodik. De vajon hogy reagálnak a túszok? Egy nővér úrrá lesz saját pánikrohamán, és segít egy sebesült nőn. Egy orvos a hite miatt gyakorolja hivatását… Most éppen ezt a hitet teszi próbára az élet. Egy magzatvédő aktivista páciensnek álcázva tapasztalja meg, milyen annak a gyűlöletnek a kereszttüzében lenni, amit őt is szított. De vajon mi a túszejtő valódi célja? A lebilincselő történet visszafelé halad az időben, így az emberi sorsok szépen lassan bontakoznak ki.
Jodi Picoult korunk egyik legvakmerőbb írója. Most éppen azt boncolgatja, hogyan lehet egyszerre figyelembe venni a várandós nő és a még meg nem született gyermeke jogait. Az Életszikra beszélgetésre, vitára inspirál… és talán megértésre sarkall.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018. október 24.

Fordította: Goitein Veronika

Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult: A Spark of Light

Borítóterv: Laura Klynstra

Borítóképek: Shutterstock

ISBN: 978-963-293-831-8

Oldalszám: 368

Beleolvashattok itt:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1552551.pdf

A szerzőről:

Jodi Lynn Picoult amerikai írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett, nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.

Tim Van Leerhez ment feleségül, három gyermekük született.

Picoult három gyermekével, férjével és három spánieljével New Hampshire-ben él. Műveiről és róla bővebben a honlapján olvashattok, a www.jodipicoult.com címen, vagy követhetitek a magyar hivatalos rajongói oldalát a www.facebook.com/JPfunpagehu linkre kattintva.

1992-ben jelent meg első könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami 2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és hatalmas olvasótábora lett.

2016-ban Magyarországon is megjelent a lányával, Samantha Van Leer-rel közös ifjúsági regénye, a Sorok között, majd még ugyanebben az évben a Lapról lapra című folytatás is, ami hatalmas sikernek örvend külföldön és a hazai piacon egyaránt. Számomra nagyszerű élményt jelentett, hogy betekintést nyerhettem az általuk teremtett világba, és abszolút kedvenccé vált ez a két kötetes „mese”, mely a felnőtt szíveket is képes rabul ejteni.

Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.

Eddig több mint ötven regényt és huszonhárom novellát tudhat magáénak, melyeknek magyar nyelvű kiadásait kizárólag az Athenaeum kiadó gondozza.

A könyvről:

Először is megjegyezném, hogy szemkápráztató a borító. Imádom a színskálát, amit felvonultattak. Van, akinek első látásra vidám borítónak tűnhet, ugyanakkor szerintem a vélemények, lehetőségek és az emberi sorsok sokszínűségét szimbolizálja.

Egy nagyon kemény, lelket próbáló, több pártra osztó témát feszeget az írónő. Bár megszokhattuk már, hogy ő mindig igyekszik tabu témákat boncolgatni, mégis talán ez a könyv eddig a legkeményebb témailag.

Abortusz. A terhesség megszakítása (nem egészségügyi okok miatt). Helyes? Helytelen? Mikortól számít gyilkosságnak? Mi vezethet oda, hogy egy nő erre az elhatározásra jusson? Meg lehet érteni egy ilyen döntést?

Világszerte törvényileg szabályozzák az abortuszt. Európában már nem létezik kizárólag a nő akaratától függő abortusz, mindenhol jogi korlátok közé szorítják.  Vannak olyan országok, amelyek az indikációs korlátozások módszerét követik, tehát valamilyen meghatározott ok miatt lehet csak a terhességet megszakítani, ilyen, ha a nő élete veszélyben van, vagy ha erőszak következménye a terhesség. Ezt a módszert alkalmazza Magyarország is. Ugyanakkor léteznek olyan országok, akik az időbeli korlátozások módszerét követik, ahol az anya szabadon dönthet a terhesség megszakításáról  egy meghatározott időpontig – általában a fogamzástól számított 12 hétig.

 Ázsiai országokban az iszlám, buddhista és hindu kultúrkörökben szigorúan ellenzik az abortuszt.

A magzat fejlődése

A könyv elején található egy idézet, ami igazán kifejező.

„Nem az a kérdés, hogy szélsőségesek leszünk-e, hanem az, hogy miféle szélsőséget képviselünk. A szeretetben leszünk szélsőségesek, vagy a gyűlöletben.” Dr. Martin Luther King Jr.

A cselekményvezetés időrendben visszafelé halad, a tragédiával, lövöldözéssel és túszejtéssel indul, majd ezután folyamatosan időrendben visszafelé haladva derül ki, hogy kit milyen okok vezéreltek, hogy megjelenjen a központban, és megtegye, amit végül megtett.

Mondhatni nekünk kell újra felgöngyölíteni a gombolyag szálait, hogy kiderüljön az ok-okozat.  Lassan megismerhetjük a szereplőket, fő és mellékszereplőket egyaránt, mindenki életébe betekintést nyerhetünk, s a szerző nagyszerű érzékkel mutatja be a pro és kontra véleményeket az abortusszal kapcsolatban. A könyv lezárásaképp pedig kapunk egy prológust, valamint a szerző megjegyzését és a köszönetnyilvánítását.

Nagyon szimpatikusnak találtam Hugh McElroy karakterét, aki a történetben több szerepet is betöltött. Elsősorban apa volt, aki bármit megtett volna a lányáért, Wren-ért. Aztán testvér, hiszen Bex és ő többségben csak egymásra számíthattak. Majd végül, de nem utolsósorban túsztárgyaló. Nem is akármilyen. A regényt olvasva betekinthetünk a családi hátterébe, a munkája körülményeibe, megtudhatjuk, hogy lett belőle az, aki, s ezáltal szépen lassan megkedveljük őt.

A túsztárgyalóban és a túszszedőben két dolog volt közös. Az egyik, hogy mindketten egyedülálló szülők voltak, a másik pedig, hogy bármit megtettek volna a lányaikért, hogy megóvják őket.  A kérdés csak az volt, hogy milyen módszerekkel és milyen áron? Meddig mehet el az ember, hogy megóvja a szeretteit?

Felmerült bennem a kérdés, hogy ha Beth őszinte tudott volna lenni az édesapjával, elkerülhető lett volna az ámokfutás?

Vagy ha Hugh átadja az ügyet egy kollégájának, más lett volna a végkifejlet?

Olvasás közben folyamatosan jött a mi lett volna, ha… kérdés.

Ahogy haladtam visszafelé a történetben, úgy vált szimpatikussá Dr. Ward karaktere. Segítőkész volt, humoros, kedves. Végül elértem a tragédia reggelén történt beszélgetéséhez a magzatvédő aktivistával, és azt vettem észre, hogy jogos és igazán elgondolkodtató kérdéseket tett fel Allen-nek. Azóta is azon jár a fejem, hogy Allen helyében én mit válaszoltam volna.

Jodi Picoult célja nem az volt a könyv megírásával, hogy állást foglaljon a témában, inkább próbálja mindkét oldal indokait felsorakoztatni, s arra biztatni az olvasókat, hogy gondolják bele magukat a másik álláspontot képviselők helyzetébe is. Vita helyett beszélgetésre ösztönöz, észérveket vonultat fel, és erőteljesen érzelmi húrokat penget, így az olvasónak esélye sincs kívülállónak maradni. Azt hiszem, leginkább toleranciára buzdít, hogy ne bélyegezzünk meg valakit a döntése miatt, mert nem tudhatjuk, hogy végül miért hozta meg azt a döntést.

Ezt a könyvet olvasva az embernek rá kell jönnie, hogy nem minden fekete vagy fehér. Nem jó, ha az ember fanatikusan csak a saját igazát akarja érvényesíteni, minden észérvet félresöpörve.

Egyetértek a könyv végén található szerzői megjegyzésben foglaltakkal, miszerint mindkét tábornak le kellene ülnie, és figyelmesen végighallgatnia a másikat, s tiszteletben tartani akkor is, ha nem egyezik a véleményük.

Ahogy azzal is mélyen egyetértek, hogy rengeteg mindent át kellene gondolnia az emberiségnek, mert ha bizonyos élethelyzetekben több segítséget kapnának a nők, nem biztos, hogy annyian az abortuszra gondolnának.

A könyvet nemtől függetlenül ajánlom mindenkinek, hiszen a gyermekvállalás vagy épp a gyermek nem vállalása nem csak a nő döntésének kellene lennie, hanem közös döntésnek, bár a történet épp arra hoz többnyire példát, hogy a nő egyedül kénytelen megoldást keresni a helyzetre, és rákényszerül erre a nem éppen könnyű döntésre.

A történet felkavaró, néhol megrázó vagy épp meglepő, és kétségbeejtő, hogy ez mennyire valóságos. Bár Jodi Picoult regényének eseményei fiktívek, akár a mindennapokból kiragadott dokumentumregény is lehetne. A történet karaktereinek élethelyzetére a valóságból is könnyűszerrel lehetne példát hozni, ahogy azt a szerző meg is tette, hiszen rengeteg abortuszon átesett nővel beszélt, megismerve hátterüket, okaikat, lelki vívódásaikat.

Nem könnyű téma, de ahogy Picoult regényeivel kapcsolatban már egy párszor elmondtam, szükséges.

Pontozás: 10/10

Vajda Pierre: Ripityom – Jávor Pál, aki kétszer halt meg

„Jávor ​Pál a huszadik század legismertebb és legnépszerűbb magyar férfi színésze, nyolcvan film főhőse. Ahány film, annyi Jávor Pál! 
Volt egy korszak, amikor Jávor Pál, a színész testesítette meg az összes magyar társadalmi toposzt a szerepein keresztül. Nincstelen, jóképű törtető, lángoló hazafi, reformer mérnök, nyalka huszártiszt, eladósodott földesúr, reménytelen, öngyilkosságra hajlamos bússzerelmes, városi polgár, krakéler párbajhős, kedélyes úri huncut, zsidó és keresztény, de mindenekelőtt mindig mosolygós férfiideál, aki képes meghódítani a közönséget, nemre és korra való tekintet nélkül. Az idő tájt mindenki a szíve mélyén egy kicsit Jávor szeretett volna lenni.

De ki is volt valójában Jávor, amikor nem a filmvászonról vagy a színpadról küldte csábos mosolyát? Trianon áldozata, a torz vágyakban élő magyar virtus megtestesítője, irigyelt filmsztár, női szívek elrablója, csélcsap nőcsábász, példás férj, nemzeti hős, aki helytállásával a vészkorszakban kiemelkedett az átlagos magyar sorstörténetből? Aki csak itt, ezen a tájon, a magyar nyelvbe zárt zsigeri tehetségével volt képes életben maradni, kiteljesíteni színészi képességeit. Nincsen számára más hely, legyen az éppen roncsolt demokrácia, tomboló fasizmus vagy kommunista önkényuralom, csakis itt. Magyarországon, magyarok között.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018. október 10.

Kötés: tábla, védőborítóval

Borító: Halasi Zoltán

Oldalszám: 448

ISBN: 978-963-293-830-1

Itt olvashatsz bele:

https://athenaeum.hu/media/kiadok/pdf/139468928.pdf

https://mindennapkonyv.hu/hirek/friss/javor?fbclid=IwAR3JUTttFkWFoBpOXJ3dcvt-TNSgEwbLgh8nLfaBrwYI3lWsDEmt-Cc1gyk

A szerzőről az alábbiakat olvashatjuk a könyv belső borítóján:

Vajda Pierre eredeti foglalkozására nézve filmrendező, az utóbbi években televíziós gasztronómiai szakértőként lett ismert, szenvedélye minden, aminek köze van az evéshez, főzéshez. Aztán egy megvilágosodott pillanatban Jávor Pál oly sok változatban ismert arca, gesztusai jelentek meg Pierre képzeletében, egyre sürgetőbben arra kényszerítve őt, hogy nézze újra a filmjeit, kutasson, ismerkedjen a Jávor-jelenséggel, a korral. Ez érlelte Pierre-ben, hogy ha enni, írni és filmezni is akar egyszerre, akkor írjon regényt, a közel nyolcvan Jávor-film után, egy összefoglaló nyolcvanegyediket, egy igazi Jávor-filmet. Ez a Ripityom.

A könyvről:

Amikor a kiadó értesített arról, hogy hamarosan megjelenik egy életrajzi könyv Jávor Pálról, már tudtam, hogy egyszer olvasni fogom. Mindig is kíváncsi voltam minden idők egyik legnagyobb színészére, hiszen apukámnak köszönhetően már egészen fiatal korom óta ismerkedem a filmjeivel. 

Ágai (Ágay) Irén és Jávor Pál a Maga lesz a férjem című filmben (1937)

Egyik kedvencem az 1937-es Maga lesz a férjem című filmje, melyben Ágai (Ágay) Irén volt a partnere. Hihetetlen alakítást nyújtottak mindketten. 

Másik kedvencem pedig Jókai Mór: Fekete gyémántok című könyvének megfilmesítése volt, melyben magát Berend Ivánt alakította. 

Több helyen is írták, hogy a magyar némafilmgyártás Jávor Pállal végződött, a hangosfilmgyártás pedig vele indult el, hiszen ő formálhatta meg az első magyar hangos-, és egyben zenés film férfi főszerepét. Nem csoda hát, hogy kíváncsi voltam, mi újat tudhatok meg erről a sokak által nagyra tartott férfiról. Olyan nagyszerű színésznőkkel és színészekkel dolgozhatott együtt, mint Karády Katalin, Szörényi Éva, Tolnay Klári, Dajka Margit, Muráti Lili, Turay Ida, Szeleczky Zita, Ágai Irén, Kiss Manyi, Kabos Gyula, Csortos Gyula, Gózon Gyula, Páger Antal, vagy épp Latabár Kálmán. Ugyanakkor hihetetlen, hogy mennyi híres magyar szerzővel is volt szerencséje találkozni. Mondhatni a kor nagyjai köszönnek vissza a könyv lapjairól.

Jávor Pál, eredetileg Jermann Pál Gusztáv 1902. január 31-én született Aradon. Szegényes körülmények között éltek, sokszor költöztek. Édesanyja az Állami Főreálba íratta, de az iskola helyett szívesebben járt az Uránia és az Apolló mozikba.

Az első világháború alatt kiszökött a frontra és leveleket kézbesített a katonáknak, később az Aradi Hírlap újságíró gyakornoka lett.  Dániába szeretett volna utazni, végül Budapesten kötött ki, mert érvénytelenítették a jegyét. Beiratkozott az Országos Színművészeti Akadémiára, s talán itt mondható, hogy megpecsételődött a sorsa.

Tetszett a szerző stílusa, ahogy az egész Jávor-jelenséget bemutatta. Mesélt a Színművészetire kerülésről, az első bukásról vagy épp a sikerekről, amelyek érték. Bemutatta az emberek Jávorhoz fűződő kapcsolatait, érzéseit, gondolatait. A jellemzését pedig abszolút helytállónak éreztem.

„Úgy mulatni, sírni, vigadni, búsulni, krakélerkedni, ahogy Jávor, senki sem tudott – aki, ha önmagát adja is, mégis az idealizált, legendákba vesző magyar lelket alakítja, hiszen mást nem is tudhat, mert ott csörgedezik a vérében, a sorsában, a génjeiben. Jávor a mozdulataival, a gesztusaival, a kissé éneklős, reszelős hangjával, szelíd bájával, vagy haragba, indulatba fojtott testbeszéddel, szomorú tekintetével szólítja meg a magyar álmodozókat, de az ébereket, realistákat is. Szükség van rá.”

(Krakélerkedni = kötözködni)

Szó esett Jávor magánéletéről, nősüléséről, hogy mennyire szájára vette a nép, mert elvált, két gyermekes, zsidó nőt akart feleségül venni. A válás akkoriban nem számított igazán elfogadhatónak, és a nő családja sem akarta, hogy Olga egy léha színészhez kösse életét, ám Jávor Pál és Landesmann Olga kitartása végül megenyhítette a családot, a szülők úgy döntöttek mégsem tagadják ki Olgát, áldásukat adják a frigyre.

Vajda Pierre-nek köszönhetően megismerhettük Jávor Pál életének fontosabb állomásait. Hihetetlen történelmi utazás volt ez számomra, rengeteg információval gazdagodtam, s a leírásoknak köszönhetően, szinte tanúja voltam az eseményeknek.

Jávor épp az A Noszty fiú esete Tóth Marival című filmben játszott, amikor Fényes Szabolccsal íratott magának egy nótát, a mester pedig boldogan teljesítette a kérést. Vajda Pierre így írt az eseményről:

„A Ripityom kifejezetten Jávor kérésére született. Eszelős ritmusú, a mulatós dal esszenciájaként is felfogható, Jávor megveszekedett virtusának, keserűségbe oltott, a végzetet mindig kihívó, szerencséjét túlpróbáló, kétségbeesett férfierőt sugalló nóta. Halálba kergető, de az elmúlást sutba vágó győzelmi induló”

Mit gondoltok? Tényleg az? Itt meghallgathatjátok:

A könyv szerzője igyekezett visszaadni Jávor Pált az olvasóknak. Ha kis időre is, de úgy gondolom sikerült. Egy ember munkássága, víg, vagy épp édes-bús hangulattal átszőtt élete köszön vissza a lapokról. Míg a filmjeit nézve láthatjuk az ezerarcú Jávort, a sármőrt, a hőst, az amorózót, a cigányzenére mulatozót, a szenvedélyest, a víg kedélyűt, addig Vajda Pierre könyvének köszönhetően megismerhetjük az embert, a fiút, a színészt, a férjet, a magánembert. A könyvnek köszönhetően már nem csak egy nagyszerű színészt látok, hanem az életútját is, hogy hogyan lett az, aki. Az utolsó oldalakat már nehéz szívvel olvastam, ugyanakkor vigasztalt, hogy a nehézségek és viszontagságok ellenére is, azért szép élete volt. A felesége és a színház volt a mindene. 

Jávor Pál és felesége, Landesmann Olga

A könyvet szívből ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy kicsit többet megtudni Jávor Pálról, és a korszakról, amiben élt és alkotott.

Köszönöm a szerzőnek és a kiadónak, hogy olvashattam a könyvet.

Pontozás: 10/10

U.i.: Imádom a régi filmek plakátjait. 

Angela Marsons: Vérvonal (Kim Stone 5.)

„Deanna Brightmant egyetlen pontos, szívet ért szúrással gyilkolták meg. Az egykori szociális munkás holttestére egy meglehetősen rossz környéken találnák rá, ezért a bűntény sokaknak egy balul sikerült rablótámadásnak tűnik. Kim Stone nyomozó azonban nem elégszik meg az egyszerű magyarázatokkal.

Amikor nem sokkal később egy kábítószerfüggő, fiatal lány holttestére bukkannak a korábbi áldozatéval megegyező sérüléssel, a nyomozó már biztos abban, hogy egy hidegvérű sorozatgyilkost kell keresniük. De milyen nyomon indulhatnak el, ha látszólag semmi sem köti össze az áldozatokat?

Ám Kim Stone-nak nem csak a rejtélyes gyilkosságsorozat ügyét kell megoldania. Egy váratlan levél ugyanis meglehetősen fölzaklatja az életét. Dr. Alex Thorne pszichiáter már egy korábbi esetnél is kis híján az őrületbe kergette, ezúttal pedig a börtönből nyúl Kim után, a legérzékenyebb pontján támadva a felügyelőt, akinek így ismét szembe kell néznie a testvére gyilkosával: a saját anyjával.”

Kiadó: General Press

Megjelent: 2018. szeptember 20.

Fordította: Őri Péter

Fordítás alapjául szolgáló mű: Angela Marsons: Blood Lines

A borítót tervezte: Kiss Gergely

Oldalszám: 352

ISBN: 978-963-452-191-4

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában.

Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.

Például:

- Titokban fél a tűktől.

- A kedvenc tv műsora a Top Gear.

- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.

- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.

- Utál nyilvánosság előtt beszélni.

- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.

A szerző honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

A könyvről:

Az előző két kötet olvasása közben nem igazán éreztem azt, hogy hiányoznak az előzmények, hiszen így is kerek egészet alkotott mindegyik kötet a maga nemében. Most viszont erőteljesen éreztem, hogy el kellett volna olvasnom az első két kötetet is, hogy teljesen érthessem, mi játszódik le ebben a részben. Hiszen visszatért a második kötetből másoknak jól ismert Alexandra ​Thorne, és csöppet fejtörést okozott a mi jó öreg Kim Stone nyomozónknak. Ha ettől a kis hiányosságtól eltekintek (és a következő kötet olvasása előtt most már aztán tényleg pótolom az első két kötetet) kaptam egy élvezhető regényt, volt benne érdekesség, most sem hiányoztak a gyilkosságok, a nyomozás és a csapat, amit úgy szeretek. 

Két cselekményszál futott egymással párhuzamban, alaposan megbonyolítva az olvasók számára a fonalkövetést, a szereplők számára pedig a nyomozást. Néha már nem tudtam, hogy ki melyik szálhoz kapcsolható, persze ez szépen lassan rendeződött.

Alex Thorne próbálkozása kicsit erőltetett volt szerintem, bár jó volt picit mélyebben betekinteni Kim Stone nyomozó múltjába, magánéletébe, és örültem, hogy újra megmutatta az érzékeny oldalát, melyet nem sűrűn enged felszínre törni. Kim Stone mindig profi, erős, intelligens és roppant makacs benyomást kelt, ám a szerző minden kötetben tesz arról, hogy tudjuk, a főszereplőnk sem tévedhetetlen, és nem is hibátlan. Megmutatja a szakmai és az emberi oldalát, a motorok iránti szenvedélyét, és a csapathoz fűződő kapcsolatát egyaránt.

A másik szál erőteljes volt és kissé felkavaró. A gyilkos kilétére nem derül azonnal fény, jó ideig arra sem jön rá a nyomozócsapat, hogy mi a közös az áldozatokban. Végül azonban sikeresen felgöngyölítik az ügyet.

Összességében tetszett, a sorozat kedvelőinek mindenképpen ajánlom, hogy ne hagyják ki. A szerzőnek nem ez a legerőteljesebb kötete, ám határozottan megért egy próbát. A folytatást pedig várom továbbra is.

Pontozás: 10/9

Anders de la Motte: Halálos ősz

„1990 ​nyarának végén öt gyerekkori barát gyűlik össze egy dél-svédországi bányatónál, egy kisváros közelében. A sikeres érettségit akarják megünnepelni, ám egy váratlan esemény hatására felszínre törnek a köztük feszülő ellentétek, és az este tragédiába fordul. Másnap hajnalra már csak négyen maradnak – az ötödik barátjuk testére a tó sötét vizén lebegve találnak rá. Vajon szerencsétlen baleset történt? Vagy esetleg valaki a fiú halálát akarta?

Ez esetben miért zárja le a rendőrség olyan hirtelen az ügyet?

Úgy tűnik, a kérdések örökre megválaszolatlanul maradnak, huszonhét év múlva azonban új rendőrfőnök érkezik a kisvárosba, egyenesen a stockholmi gyilkossági ügyosztályról. Anna Vesper épp a tragikusan elhunyt fiú szülei házát veszi bérbe, így léptennyomon találkozik a fiú haláláról szóló pletykákkal. Ahogy egyre több ellentmondásra bukkan, Anna szinte az ügy megszállottjává válik, és újraindítja a nyomozást. Azt azonban nem sejti, hogy ezzel nemcsak a karrierjét, hanem a saját maga és a lánya, Agnes életét is veszélybe sodorja. Egyesek ugyanis bármit megtennének azért, hogy ne derüljön ki az igazság…”

Kiadó: General Press Könyvkiadó

Megjelent: 2018

Fordította: Dobosi Beáta

Fordítás alapjául szolgáló mű: Eredeti mű: Anders de la Motte: Höstdåd

Borító: Kiss Gergely tervezte

Oldalszám: 448

ISBN: 978-963-452-165-5

A szerzőről:

Anders de la Motte (1971. június 19. Billesholm) nyolc évig a svéd rendőrségnél dolgozott, később az egyik nagy IT-cég biztonsági szakértője lett, jelenleg pedig nemzetközi biztonsági szakértőként tevékenykedik. 2010-ben elnyerte a Svéd Bűnügyi Írók Akadémiájának elsőkönyves díját, 2015-ben pedig a legjobb kriminek járó díjat.

http://www.salomonssonagency.se/anders-de-la-motte

A General Press kiadó fennállásának harmincadik évfordulóját interjúsorozattal ünnepelte, egyik interjúalanyuk nem volt más, mint Anders de la Motte. A teljes interjút a Minden nap könyv weboldalán olvashatjátok.

https://mindennapkonyv.hu/interju/kerdes-es-valasz/korabban-rendorkent-dolgoztam-interju-anders-da-la-motte-tal

A könyvről:

Néha olyan érzésem volt olvasás közben, mintha egy tábortűz körül üldögélnék, hallanám a tűz ropogását, a meleg szinte égetné az arcom és hallgatnám a mesélőt, aki egy lebilincselő történettel szórakoztatná a jelenlévőket.

A múlt és jelen történéseit váltakozva ismerhetjük meg, 1990 augusztusának, és 2017 őszének eseményeibe kapunk betekintést.

Mindkét időbeli cselekményláncolatnál fokozatosan adagolja a feszültséget az író, tudja, hogy mennyi az elég, kellemes ütemben haladnak az események, és apránként megismerkedünk a szereplőkkel is.

Anna Vesper és lánya Agnes 2017 őszén a skånei Nedanåsba költöztek, hogy új életet kezdjenek. A kisváros rendőrfőnöki posztját tölti be Anna, aki úgy gondolta, jó hely lesz egy nyugodt kisváros, hogy túltegyék magukat a közelmúltban történteken. Ám a nyugalom messzire elkerüli őket.

Anna és Agnes karaktere kedvelhető, Milo pedig abszolút kedvenc lett. Voltak nagyon kedvelt szereplői a történetnek, és voltak akik már az elejétől taszítottak.

Annát nem hagyja nyugodni egy huszonhét évvel azelőtt történt haláleset, amit bár balesetnek nyilvánítottak, túl sok homály lengi körül. Amikor kérdezősködni kezd a kisváros lakóinál, érezhető, hogy elhallgatnak valamit. Vannak, akik bármit megtennének, hogy a sötét kis titkuk mindörökre titok is maradjon.

A történet fordulatokban gazdag, izgalmas, érdekes, lebilincselő, olykor érzelmes.

Faltam a sorokat, s bár voltak gyanúsítottaim, sosem gondoltam volna, hogy ekkora döbbenet lesz a végkifejlet. Mindvégig lekötött, s csak azt vettem észre, hogy vége a könyvnek.

Ha a szerzőnek a többi regénye is ilyen, nyert magának egy új követőt. Egy apró részletbe se tudnék belekötni, tökéletesen kidolgozott, agyafúrt, magával ragadó. A szerző stílusa egyedi, tetszett, hogy végre tényleg nyomozhattam olvasás közben, és nem tudhattam soha, hogy mi vár rám a következő lapon. Imádtam a történetet, és nagyon sajnáltam, hogy Simon így végezte. Jobb életet érdemelt volna.

10/10

Peter Swanson: Védtelenül

„Kate ​Priddy mindig is szorongó típus volt, ám miután a barátja kis híján végez vele, egyetlen szó határozza meg az életét: a rettegés. Amikor az édesanyja előáll az ötlettel, hogy a lány fél évre költözzön a másod-unokatestvére, Corbin bostoni lakásába, a férfi pedig az ő londoni otthonába, Kate vonakodva ugyan, de igent mond. Abban bízik, hogy az új környezetben végre maga mögött hagyhatja a múltat, és megszabadulhat a démonaitól… 

Ám alig ér Bostonba, máris sokkoló felfedezést tesz: a luxuslakások egyikében, a közvetlen szomszédságában megölnek egy Audrey nevű lányt. Túl sok a véletlen egybeesés, és mind az unokatestvérére tereli a gyanút. Ráadásul a lány furcsa dolgokra lesz figyelmes a lakásban…
A lidérceivel küzdő, érzelmileg labilis Kate már saját magában sem mer bízni.
És úgy tűnik, az őt megbéklyózó félelmek nem is teljesen alaptalanok – hamarabb és közelebb öltenek testet, mint gondolná…

Peter Swanson legújabb, hátborzongató, tűpontos thrillerében az emberi psziché legsötétebb bugyraiba enged bepillantást, egy olyan dermesztő világba, ahová minden bizonnyal egyikünk sem akarna önszántából ellátogatni.”

Kiadta: General Press könyvkiadó

Megjelent: 2017

Fordította: Kiss Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: Peter Swanson: Her Every Fear

Oldalszám: 288

ISBN: 978-963-452-083-2

Borító: Kenyó Ildikó tervezte, Clem Onojeghuo fotójának a felhasználásával készült.

A szerzőről:

Peter Swanson a Massachusettsi Egyetemen tanult irodalmat és kreatív írást. A könyveit több mint harminc nyelvre lefordították, valamint számos elbeszélése és verse jelent meg különböző folyóiratok hasábjain. A massachusettsi Somerville-ben él a feleségével és a macskájával, jelenleg a következő kötetén dolgozik.

Az első regénye bekerült a Los Angeles Times Book Award jelöltjei közé. A második, Egy gyilkosság ára című regényét, amely megkapta a New England Society Book Awardot, jelölték a Brit Krimiírók Szövetségének Ian Fleming Steel Dagger díjára.

A szerző oldala: http://www.peter-swanson.com/

A könyv olvastatja magát. Már az elején érezhető egy bizonyos belső feszültség, ami kitörni készül.

A főszereplő nő, Kate pánikbeteg, ami a vele történtek ismeretében nem is csoda. Új életre, változásra vágyik, egy kis távolságra, hogy összeszedhesse magát. A szülei és terapeutája tanácsára átköltözik hat hónapra egy másik kontinensre, hogy kiterjessze a határait. Végül egyik rémálomból a másikba csöppen.

Szerintem nagyon érdekesen építette fel a szerző a történetet, az elején számomra szinte mindenki gyanús volt, amíg meg nem ismertem Corbin szemszögét. Onnantól olyan események láncolatával találtam magam szembe, ami kissé megbolygatta a lelkivilágomat.

A tizenötödik fejezettől tudni lehetett, hogy ki a gyilkos, ettől függetlenül a későbbiekben sem találtam unalmasnak.

A fülszövegben hátborzongató thrillernek nevezték a regényt, számomra viszont a borzongás kimaradt. Talán azért, mert ennél azért erősebb, durvább és részletesebb könyvekhez vagyok szokva.

A védtelenül című könyv egy kíméletesebb krimi, olyanoknak ajánlom, akik még csak ismerkednek a kategóriával és nem nagyon szeretnek mélyrehatóan belemerülni egy zakkant gyilkos lelkivilágába, gondolatmenetébe. Ugyanis hiába volt váltott nézőpont, meg visszatekintés, maradtak azért bőven homályos foltok az elkövető lélektanát, indítékait illetően. Ugyanakkor, ha ezektől a kis hiányosságoktól eltekintünk, egy érdekes, néhol izgalmas könyvet kapunk.

Pontozás: 10/8

Cookie O'Gorman: Nindzsalány

„Snow-Soon Lee tizenhét éves, koreai, és Bruce Lee a pél­daképe. A harcművészet koronázatlan királynője nem az a bulizós típus, de ha felheccelik, akár egy vadidegen, dögös srácot is hajlandó lesmárolni a moziban, hogy bebizonyítsa, nem csak a gyilkos ütéseivel tud hatni a fiúkra. Ja, hogy a kapucnis szívtipró a dúsgazdag szenátorjelölt egy szem fia? Uppsz… Semmi vész, úgysem találkoznak többé. Vagy mégis? Ash lerázhatatlannak tűnik, és kissé paranoiás anyja a csa­ládot ért halálos fenyegetések miatt elképesztő ötlettel áll elő: azt akarja, hogy Snow legyen a suliban a fia testőre. Vajon meg tudja védeni a nindzsalány Asht a titokzatos zsa­rolóktól? És Snow-t ki védi meg az újabb csókoktól?”

 Kiadta: Móra könyvkiadó

Kiadás éve: 2018

Fordította: Erényi Mónika

Fordítás alapjául szolgáló mű: Cookie O'Gorman: Ninja Girl

Oldalszám: 320

ISBN: 978-963-415-666-6

A könyv hátuljában az alábbi szerzőbemutatást olvashatjátok:

Cookie O’Gorman történeteit humor és szellemes párbeszédek jellemzik, és garantáltan mindenki szívét melegséggel töltik el. Művei szenvedélyes első csókokról, agyas csajokról, nyálcsorgatóan szexi pasikról és szétszakíthatatlan barátságokról szólnak.

Cookie reménytelenül romantikus típus, vérbeli Harry Potter-rajongó, és a különcség legnagyobb pártfogója. A gyengéje a csoki, a kínai kaja és az ázsiai sorozatok. Úgy véli, a való életben éppen elég bánattal kell szembenéznünk, pontosan ezért próbál a könyvbeli szereplőknek mindig boldog befejezést írni. A Kamuzások, kavarások volt az első regénye, melyet a Nindzsalány követett.

Akár a könyveiről szeretnétek vele beszélni, akár másról, minden üzenetre örömmel válaszol.

Weboldal: http://cookieogorman.com

Twitter: http://www.twitter.com/CookieOwrites

Facebook: http://www.facebook.com/cookieogorman

A könyvről:

Már egy ideje a polcomon csücsül ez az ifjúsági regény, mely a LOL könyvek sorozatcímke alatt fut a kiadónál. Hogy mi is az a LOL könyv?

"Ugye tudod, minek a rövidítése a LOL? Ha valami nagyon tetszik, vicces, röhejes vagy éppen szánalmas, na az LOL. Ha unod már a vámpírokat meg az egyéb misztikus lényeket, új sorozatunkban belevaló, hétköznapi csajokról olvashatsz, akiknek az élete tele van ilyen vicces, időnként meg persze romantikus pillanatokkal. Válaszd ki a hangulatodhoz legjobban illő történetet, és a végén úgy érzed majd: ez tényleg LOL!" 

Számomra azonban kicsit mást is nyújtott a LOL könyv, mint nevetést. Talán tini fejjel nem feltétlenül veszi ezt észre az ember, de mélyenszántó gondolatokkal is rendelkezik némelyik, és egész jó tanácsot ad a mai tiniknek (kár hogy egyet-kettőt nem tini fejjel olvastam el, talán másképp álltam volna a világhoz).

A szerző első könyve nagyszerű bemutatkozás volt, nagyon jól szórakoztam a történeten, elgondolkodtatott a mondanivalója, és elég sűrűn helyeseltem olvasás közben. Ezután természetesnek vettem, hogy a második könyvét is elolvasom az írónőnek.

Egyáltalán nem bántam meg. Arra gondoltam, hogy elolvasom az első fejezetet, aztán gyorsan elvégzem, amit még terveztem mára, és csak utána folytatom. Nos, ebből nem lett semmi, mert a századik oldalon vettem észre, hogy kicsit túlteljesítettem a tervezetet.

Magába szippantott a történet, már az elején is szórakoztatott, ráadásul az első kötetből már ismert Ash a főszereplő, ami garantálta, hogy fájni fog a rekeszizmom a nevetéstől. Rengeteget nevettem. Egyszerűen imádtam Ash és Snow párosát, annyira viccesek, aranyosak, édesek voltak együtt. Ash karaktere most sokkal szerethetőbb volt, mint a Kamuzások, kavarások kötetben, ahogy az sejthető is volt, a szerző itt engedte kibontakozni a karakterét, és megmutatta, hogy egy imádnivaló srác bújik meg a sznob, kissé egós srác álarca mögött. Snow karaktere is nagyon jó lett, örültem, hogy végre egy olyan főszereplő lányt kreált az írónő, aki erős, bátor, és kivételesen ő az, aki megvédi a főszereplő srácot és nem fordítva. Sajnáltam azért, hogy más lányok kigúnyolták azért, mert Bruce Lee mániás volt (ami szerintem tök érthető), és jobban szerette a farmert vagy a melegítőt, mint az egyberészes ruhákat, vagy szoknyákat. Én teljes mértékig azonosulni tudtam vele. Persze azért Ash is megtartotta a maga férfias kisugárzását, és ettől volt kerek egész a történet. A mellékszereplők is kedvelhetőek voltak, én személy szerint főleg a szülőket imádtam, meg a visszatérő két kedvencemet, Sal-t és Becks-et, de bőven tudnék még kedvelhető szereplőket sorakoztatni. Akit rühelltem az első perctől, az ki is érdemelte a történet során az utálatomat, szóval megnyugodtam, hogy jók a megérzéseim.

Imádtam! Kövezzetek meg, de szerintem a szerző hozta a formáját, és a debütáló regényéhez hasonlóan, most is színvonalas történettel rukkolt elő. Imádtam a karaktereket, a cselekményvezetést, még ha én személy szerint sejtettem is, hogy ki áll a dolgok hátterében. Tetszett, hogy a humoron és a romantikán kívül valami mást is beleszőtt a szerző az események láncolatába.

Egy szó, mint száz, ez a történet is humoros és aranyos, kellemes kikapcsolódást nyújt, nem csak tiniknek.

Pontozás: 10/10

Paulo Coelho: Hippi

„Aki ​igazán meg akarja ismerni önmagát, annak először a világot kell megismernie.

Paulo, a lázadó brazil ifjú Amszterdamban összefut Karlával, a holland lánnyal, aki őt szemeli ki arra, hogy közösen Nepálba utazzanak.
Manapság, amikor minden arról szól, hogy fogyasztói igényeinket kielégítsük, talán nehéz elképzelni, hogy valaha fiatalok egy csoportja szembeszállt az anyagi javakat halmozó szülőkkel, és a régi normáktól elhatárolódva felépítette saját kis világát. Többen indultak el egy kemény, fapados buszon Ázsia ismeretlen tájaira. Kalandos útjuk során nemcsak a veszélyekkel, hanem az előítéletekkel is szembe kellett nézniük. Hiszen mindenki drogmámorban fetrengő léhűtőket látott bennük.
Paulo Coelho regényéből – mely a szerző élményekben gazdag élettörténetéből is jócskán merít – megtudhatjuk, hogy itt saját utat kereső fiatalokról volt szó, akik alapjaiban szerették volna megrengetni a világot, hogy visszatalálhassanak az ősi filozófiákhoz. 

A népszerű író ezúttal a hippik izgalmas zarándokútjáról, valamint egy rendhagyó szerelmi történetről mesél.”

Kiadó: Athenaeum

Megjelent: 2018.08.28.

Fordította: Nagy Viktória

Fordítás alapjául szolgáló mű: Paulo Coelho: Hippie

Oldalszám: 256

ISBN: 978-963-293-808-0

Borítóterv: Földi Andrea

Térkép: Christina Oiticica

A Biblia-idézetek Károli Gáspár fordításában szerepelnek.

A szerzőről:

Paulo Coelho 1947. augusztus 24-én született  Rio de Janeiróban, Brazíliában. Író, az ENSZ békenagykövete.

Pörgős életet élt, számos akadályt kellett leküzdenie, mielőtt világszerte ismert sikerkönyvek írójaként nemzetközi hírnévre tett szert.

Napjaink egyik legkedveltebb írója, amit jórészt mondanivalójával és gördülékeny stílusával ért el. Előszeretettel ír spirituális utazásokról, gyakran boncolgatja az emberi lelket, megpróbálja elemezni, miként juthat el az egyén a boldogsághoz.

Könyvei több mint 160 országban 81 nyelven jelentek meg, és több mint 215 millió példányban keltek el. A kritikusok gyakran dicsérik költői, realista és filozofikus stílusát, szimbolikus nyelvhasználatát, mely nem értelmünkhöz, hanem szívünkhöz szól. Az író 2002 óta a nagy presztízsű Brazil Irodalmi Akadémia tagja. Számos rangos nemzetközi elismerésben részesült: a Világgazdasági Fórum Kristály-díjával és a Francia Nemzeti Becsületrend Lovagi címével is kitüntették. 2005-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat is átvehette. 2007 óta az Egyesült Nemzetek békenagykövete. A legtöbb nyelvre lefordított könyv szerzőjeként 2009-ben bekerült a Guinness-világrekorderek közé. Ő a legnagyobb internetes rajongótáborral büszkélkedő szerző, több mint 29 millió követője van a közösségi média felületein.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:

Veronika meg akar halni (2001), 

Az alkimista (2002), 

Az ördög és Prym kisasszony (2002), 

A Piedra folyó partján ültem és sírtam(2003), 

Tizenegy perc (2004), 

Az alkimista - Díszkiadás (2004),

A Zahir (2005), 

A zarándoklat (2005), 

Az alkimista - Hangoskönyv(2005), 

A portobellói boszorkány (2007), 

A portobellói boszorkány-Hangoskönyv (2007), 

A zahir-Hangoskönyv (2007), 

Tizenegy perc - Hangoskönyv (2007), 

A fény harcosának kézikönyve (2008), 

A győztes egyedül van (2009), 

Brida (2010), 

Alef (2011), 

Mint az áradó folyó (2012), 

Az alkimista - évfordulós kiadvány (2012), 

Az accrai kézirat (2013),

Házasságtörés (2014),

A kém (2016),

Szabadság – Naptár 2018 (2017).

Az ötödik hegy (2017)

Utak - Naptár 2019 (2018) 

Coelho könyveiről a vélemények erőteljesen megosztóak. Vannak, akik nagyon szeretik, míg mások nagyon nem értik, s úgy gondolják értelmetlen, amit ír. Tény, volt már olyan könyve, ami a témája miatt nem állt hozzám közel és ezért az egyszer olvasós kategóriába soroltam, ám volt olyan is, amit érdekesnek, elgondolkodtatónak találtam. Az utóbbihoz sorolható a 2016-os év nagy megjelenése: A kém, ami Mata Hari életéről szólt. Imádtam, mert az első sortól az utolsóig lekötötte a figyelmem, szórakoztatott és valós információt is tartalmazott.

Jelen könyv, témáját tekintve olyan korszakot mutat be, amiről már rengeteget hallottam, illetve láttam a Miloš Forman által rendezett Hair (1979) című filmet, ami a hippi mozgalom idején játszódik, ezért nagy érdeklődéssel vártam, hogy a szerző mit tud még hozzátenni a hallottakhoz, látottakhoz.  

 Ahogy több helyen is olvasható, a hippi kultúra eredetileg ifjúsági mozgalom volt, ami az 1960-as évek elején bontakozott ki az Egyesült Államokban, és onnan terjedt el szerte a világban.  Elsődleges célja a társadalomból való kivonulás, a korábbi kötöttségek alól felszabadított életmód kialakítása volt.

A hippik saját közösséget alkottak és a szexuális forradalom követőivé váltak. Gyakran vettek részt háborúellenes demonstrációkon, a szabadelvű nézeteiket hirdetve.

Voltak, akik különböző tudatmódosító szereket is használtak, míg mások csak pszichedelikus rockot hallgattak, melyeket különböző tudatmódosító szerek (LSD, meszkalin, cannabis, stb.) inspiráltak, és a módosult tudatállapot hangulatát igyekeztek visszaadni.

„A hippi divatnak és értékeknek nagy hatása volt a kultúrában, befolyásolták a popzenét, televíziót, filmet, irodalmat és művészetet.A hippi divat friss, egyedi, színes és fantáziadús. Erre a divatra jellemző a hosszú haj, a trapéznadrág, a hímzett blúzok, a tölcsérujj, a virágmotívumok. A sok fonott, illetve békejellel díszített, esetleg saját kezűleg gyártott ékszer (pl. nyaklánc, karkötő, fülbevaló). A hippik öltözetének jellegzetessége volt a színkavalkád, illetve az össze nem illő vagy ellentétes színű ruhadarabok párosítása. A viseletekből sok alapult a hagyományos indiai, nepáli, közép-amerikai, bali népviseleten. A hippik nem engedhették meg maguknak a márkás, drága ruhák vásárlását, ezért használt, összefoltozott ruhákat hordtak. Legtöbbször maguk készítették a ruháikat rongyokból, régi ruhákból. Ezeket festették, díszítették, varrták kedvük szerint. Ezért is olyan egyediek ezek a ruhadarabok. A manapság divatos vintage és retro stílus is hasonlít ehhez.” /wikipédia/

Magával ragadott, ahogy a szerző mesélt. Szinte megelevenedett előttem a történet, láttam a szebbnél szebb helyeket, az embereket, akik igyekeztek kilógni a tömegből és megtalálni önmagukat. Élni akartak, és megismerni a világ minden csodáját, megtapasztalni az élet adta lehetőségeket, ismerkedni, szabadnak lenni. Nyitottak akartak lenni a világ felé, nem akartak beleragadni az örök taposómalomba. Iskola, munka, családalapítás, munka munka hátán, miközben elrohan mellettünk az élet. Ugye ismerős? Én személy szerint teljes mértékben megértem a mozgatórugójukat, hiszen kinek nincsenek vágyai, álmai? Ki ne szeretné megismerni a világot? Felfedezni, magáévá tenni, megtapasztalni?

Nagyon érdekes volt Paulo Coelho szemszögén át szemlélni az akkori világot, a kor eseményeit, bár ahogy a könyv elején el is hangzik, volt olyan rész, amit megváltoztatott, ám megtörtént eseményeket elevenít fel a könyv. Talán pont ezért kötött le annyira. Annyi mindent hallottam vagy épp olvastam a hippi korszakról, tudni akartam, hogy mennyi belőle az igaz, vagy épp mit tud még hozzátenni a szerző.

Néha elég kemény dolgokon kellett keresztülmennie, nem tudom, én hogyan reagáltam volna egy adott szituációra. Persze a világ felfedezése, a szabadság gyakorlása nem mindig jár pozitív élménnyel, hiszen rengeteg veszély fenyegeti az embert, főleg ha elhagyja a komfortzónáját és ismeretlen helyre megy, ahol nincs egy ismerős sem, akihez fordulhatna gond esetén.

Érdekes volt a Karlával való találkozása, a megismerkedésük napján tett látogatásaik, ismerkedéseik. Olyan zenészek, együttesek is említést kaptak a könyvben (Beatles, Santana, Carly Simon, Simon & Garfunkel), akiknek a zenéit még én is hallgattam kölyök koromban, vagy épp hallgatom mai napig. Ilyen volt a Beatles is, amiért a mai napig odáig vagyok.

Azt tudtam, hogy John Lennon vérbeli hippi volt, gyakran hangoztatta, hogy szeretkezz, ne háborúzz, és igyekezett minden lehetséges módon tiltakozni a háborúk ellen.

John Lennon és Yoko Ono

„A Beatles utolsó két évében Lennon legtöbb idejét Yokoval és a vietnámi háború ellen való tiltakozással töltötte. 1969. március 20-án John Lennon és Yoko Ono megesküdtek Gibraltáron. A mézesheteiket Amszterdamban tartották „Egy ágyban…” a békéért („Bed-In” for peace). Később ugyanezt megismételték Montréalban is. Ezen második performance alatt vették fel a „Give Peace a Chance” című dalt, ami a békemozgalmak nemzetközi himnusza lett. A média egyszerűen egy excentrikus párnak tekintette őket, de még mindig fontos szerepet játszottak a háborúellenes megmozdulásokban és a feminista mozgalomban.” /wikipédia/

Végül aztán Karla és Paulo elindultak egy hosszú úton az ismeretlenbe. Hajtotta őket a kalandvágy, a változni akarás, a boldogsághajszolás és még megannyi érzés és gondolat. Érdekes volt a velük történtekről olvasni. Ugyanakkor a társaikról is szerettem olvasni, akik velük tartottak az úton. Jó volt ennyi embert, ennyiféle életet megismerni. Rengeteget változtak a kalandozásaik során a szereplők. Egyfajta útikönyvet is kaptunk ezzel a regénnyel, ugyanakkor lélektani, önismereti dolgokat is feszegetett a szerző, azt hiszem, erre mondanánk azt, hogy mindent bele könyv, azaz mindenből csippentett és tett bele az író, gondolván mindenki szemezgesse ki belőle a neki valót.

Ez a könyv nekem is egy hatalmas utazás volt, megismertem embereket, célokat, motivációkat, kalandokat, különböző helyeket, vallásokat, a hippi létet. Mindenképpen érdekes volt, bár a drogok és egyéb tudatmódosító szerek használatának szükségességét nem igazán értettem. 

Pontozás: 10/10