Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2018. november 20., kedd

Jodi Picoult: Életszikra


„Zaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a helyszínre siet. A telefonjára érkező üzenetekből jön rá, hogy tizenöt éves lánya, Wren is a klinikán tartózkodik. De vajon hogy reagálnak a túszok? Egy nővér úrrá lesz saját pánikrohamán, és segít egy sebesült nőn. Egy orvos a hite miatt gyakorolja hivatását… Most éppen ezt a hitet teszi próbára az élet. Egy magzatvédő aktivista páciensnek álcázva tapasztalja meg, milyen annak a gyűlöletnek a kereszttüzében lenni, amit őt is szított. De vajon mi a túszejtő valódi célja? A lebilincselő történet visszafelé halad az időben, így az emberi sorsok szépen lassan bontakoznak ki.
Jodi Picoult korunk egyik legvakmerőbb írója. Most éppen azt boncolgatja, hogyan lehet egyszerre figyelembe venni a várandós nő és a még meg nem született gyermeke jogait. Az Életszikra beszélgetésre, vitára inspirál… és talán megértésre sarkall.”
Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2018. október 24.
Fordította: Goitein Veronika
Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult: A Spark of Light
Borítóterv: Laura Klynstra
Borítóképek: Shutterstock
ISBN: 978-963-293-831-8
Oldalszám: 368
Beleolvashattok itt:
A szerzőről:
Jodi Lynn Picoult amerikai írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett, nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.
Tim Van Leerhez ment feleségül, három gyermekük született.
Picoult három gyermekével, férjével és három spánieljével New Hampshire-ben él. Műveiről és róla bővebben a honlapján olvashattok, a www.jodipicoult.com címen, vagy követhetitek a magyar hivatalos rajongói oldalát a www.facebook.com/JPfunpagehu linkre kattintva.
1992-ben jelent meg első könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami 2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és hatalmas olvasótábora lett.
2016-ban Magyarországon is megjelent a lányával, Samantha Van Leer-rel közös ifjúsági regénye, a Sorok között, majd még ugyanebben az évben a Lapról lapra című folytatás is, ami hatalmas sikernek örvend külföldön és a hazai piacon egyaránt. Számomra nagyszerű élményt jelentett, hogy betekintést nyerhettem az általuk teremtett világba, és abszolút kedvenccé vált ez a két kötetes „mese”, mely a felnőtt szíveket is képes rabul ejteni.
Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.
Eddig több mint ötven regényt és huszonhárom novellát tudhat magáénak, melyeknek magyar nyelvű kiadásait kizárólag az Athenaeum kiadó gondozza.
A könyvről:
Először is megjegyezném, hogy szemkápráztató a borító. Imádom a színskálát, amit felvonultattak. Van, akinek első látásra vidám borítónak tűnhet, ugyanakkor szerintem a vélemények, lehetőségek és az emberi sorsok sokszínűségét szimbolizálja.
Egy nagyon kemény, lelket próbáló, több pártra osztó témát feszeget az írónő. Bár megszokhattuk már, hogy ő mindig igyekszik tabu témákat boncolgatni, mégis talán ez a könyv eddig a legkeményebb témailag.
Abortusz. A terhesség megszakítása (nem egészségügyi okok miatt). Helyes? Helytelen? Mikortól számít gyilkosságnak? Mi vezethet oda, hogy egy nő erre az elhatározásra jusson? Meg lehet érteni egy ilyen döntést?
Világszerte törvényileg szabályozzák az abortuszt. Európában már nem létezik kizárólag a nő akaratától függő abortusz, mindenhol jogi korlátok közé szorítják.  Vannak olyan országok, amelyek az indikációs korlátozások módszerét követik, tehát valamilyen meghatározott ok miatt lehet csak a terhességet megszakítani, ilyen, ha a nő élete veszélyben van, vagy ha erőszak következménye a terhesség. Ezt a módszert alkalmazza Magyarország is. Ugyanakkor léteznek olyan országok, akik az időbeli korlátozások módszerét követik, ahol az anya szabadon dönthet a terhesség megszakításáról  egy meghatározott időpontig – általában a fogamzástól számított 12 hétig.
 Ázsiai országokban az iszlám, buddhista és hindu kultúrkörökben szigorúan ellenzik az abortuszt.
A magzat fejlődése
A könyv elején található egy idézet, ami igazán kifejező.
„Nem az a kérdés, hogy szélsőségesek leszünk-e, hanem az, hogy miféle szélsőséget képviselünk. A szeretetben leszünk szélsőségesek, vagy a gyűlöletben.” Dr. Martin Luther King Jr.

A cselekményvezetés időrendben visszafelé halad, a tragédiával, lövöldözéssel és túszejtéssel indul, majd ezután folyamatosan időrendben visszafelé haladva derül ki, hogy kit milyen okok vezéreltek, hogy megjelenjen a központban, és megtegye, amit végül megtett.
Mondhatni nekünk kell újra felgöngyölíteni a gombolyag szálait, hogy kiderüljön az ok-okozat.  Lassan megismerhetjük a szereplőket, fő és mellékszereplőket egyaránt, mindenki életébe betekintést nyerhetünk, s a szerző nagyszerű érzékkel mutatja be a pro és kontra véleményeket az abortusszal kapcsolatban. A könyv lezárásaképp pedig kapunk egy prológust, valamint a szerző megjegyzését és a köszönetnyilvánítását.

Nagyon szimpatikusnak találtam Hugh McElroy karakterét, aki a történetben több szerepet is betöltött. Elsősorban apa volt, aki bármit megtett volna a lányáért, Wren-ért. Aztán testvér, hiszen Bex és ő többségben csak egymásra számíthattak. Majd végül, de nem utolsósorban túsztárgyaló. Nem is akármilyen. A regényt olvasva betekinthetünk a családi hátterébe, a munkája körülményeibe, megtudhatjuk, hogy lett belőle az, aki, s ezáltal szépen lassan megkedveljük őt.

A túsztárgyalóban és a túszszedőben két dolog volt közös. Az egyik, hogy mindketten egyedülálló szülők voltak, a másik pedig, hogy bármit megtettek volna a lányaikért, hogy megóvják őket.  A kérdés csak az volt, hogy milyen módszerekkel és milyen áron? Meddig mehet el az ember, hogy megóvja a szeretteit?
Felmerült bennem a kérdés, hogy ha Beth őszinte tudott volna lenni az édesapjával, elkerülhető lett volna az ámokfutás?
Vagy ha Hugh átadja az ügyet egy kollégájának, más lett volna a végkifejlet?
Olvasás közben folyamatosan jött a mi lett volna, ha… kérdés.

Ahogy haladtam visszafelé a történetben, úgy vált szimpatikussá Dr. Ward karaktere. Segítőkész volt, humoros, kedves. Végül elértem a tragédia reggelén történt beszélgetéséhez a magzatvédő aktivistával, és azt vettem észre, hogy jogos és igazán elgondolkodtató kérdéseket tett fel Allen-nek. Azóta is azon jár a fejem, hogy Allen helyében én mit válaszoltam volna.

Jodi Picoult célja nem az volt a könyv megírásával, hogy állást foglaljon a témában, inkább próbálja mindkét oldal indokait felsorakoztatni, s arra biztatni az olvasókat, hogy gondolják bele magukat a másik álláspontot képviselők helyzetébe is. Vita helyett beszélgetésre ösztönöz, észérveket vonultat fel, és erőteljesen érzelmi húrokat penget, így az olvasónak esélye sincs kívülállónak maradni. Azt hiszem, leginkább toleranciára buzdít, hogy ne bélyegezzünk meg valakit a döntése miatt, mert nem tudhatjuk, hogy végül miért hozta meg azt a döntést.

Ezt a könyvet olvasva az embernek rá kell jönnie, hogy nem minden fekete vagy fehér. Nem jó, ha az ember fanatikusan csak a saját igazát akarja érvényesíteni, minden észérvet félresöpörve.
Egyetértek a könyv végén található szerzői megjegyzésben foglaltakkal, miszerint mindkét tábornak le kellene ülnie, és figyelmesen végighallgatnia a másikat, s tiszteletben tartani akkor is, ha nem egyezik a véleményük.
Ahogy azzal is mélyen egyetértek, hogy rengeteg mindent át kellene gondolnia az emberiségnek, mert ha bizonyos élethelyzetekben több segítséget kapnának a nők, nem biztos, hogy annyian az abortuszra gondolnának.

A könyvet nemtől függetlenül ajánlom mindenkinek, hiszen a gyermekvállalás vagy épp a gyermek nem vállalása nem csak a nő döntésének kellene lennie, hanem közös döntésnek, bár a történet épp arra hoz többnyire példát, hogy a nő egyedül kénytelen megoldást keresni a helyzetre, és rákényszerül erre a nem éppen könnyű döntésre.

A történet felkavaró, néhol megrázó vagy épp meglepő, és kétségbeejtő, hogy ez mennyire valóságos. Bár Jodi Picoult regényének eseményei fiktívek, akár a mindennapokból kiragadott dokumentumregény is lehetne. A történet karaktereinek élethelyzetére a valóságból is könnyűszerrel lehetne példát hozni, ahogy azt a szerző meg is tette, hiszen rengeteg abortuszon átesett nővel beszélt, megismerve hátterüket, okaikat, lelki vívódásaikat.
Nem könnyű téma, de ahogy Picoult regényeivel kapcsolatban már egy párszor elmondtam, szükséges.

Pontozás: 10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése