Cecelia Ahern: A vétkes (A vétkes 1.)

Külföldi borító

„A skarlát betű és A beavatott izgalmas és gondolatébresztő ötvözete a bestsellerszerző, Cecelia Ahern lélegzetelállító regényében.

Celestine North minden szempontból tökéletes életet él. Példás testvér és gyermek, osztálytársai és tanárai kedvelik, és a barátja is lenyűgöző pasi. Egy nap azonban váratlan helyzetben találja magát, és ösztönösen dönt. Szabályt szeg, ez pedig hatással lehet egész életére. Akár börtönbe is kerülhet. Kiközösíthetik, megbélyegezhetik, billogot süthetnek rá. Lehet, hogy Vétkessé nyilvánítják.

Az ismert sikerszerző, Cecelia Ahern fiatal felnőtteknek írt első regényének társadalmában csak az engedelmeseknek van helye, a lázadást csírájában elfojtják. Egy fiatal lány, aki kiáll magáért, mindent elveszíthet.

A Vétkes és folytatása, a Perfect hamarosan a mozivásznon is látható lesz, filmes jogaikat nemrégiben megvásárolta a Warner Bros.”

Megjelent az Athenaeum kiadó gondozásában 2016.04.15-én.

Fordította: Bottka Sándor Mátyás

A fordítás alapjául szolgáló mű: Cecelia Ahern: Flawed

ISBN: 978-963-293-536-2

Oldalszám: 432 

Műfaját tekintve YA, disztópia.

Személy szerint én nagyon szeretem Cecelia Ahern írásait, mert tele vannak élettel, érzelemmel és nem utolsó sorban mondanivalóval. Ebben a regényében is megtalálhatóak az egyéni Ahern jegyek, ám egy teljesen új oldaláról mutatkozik meg az olvasóknak.

Cecelia Ahern az egyik legnépszerűbb, ír származású, kortárs regényíró. 1981. szeptember 30-án született Dublinban. Mielőtt nekivágott az írásnak és a filmrendezésnek, újságírásból diplomát szerzett.

Jelenleg férjével (David Keoghan) és gyermekeivel (lányával, Robinnal és Sonny nevű fiával) Dublin északi részén élnek.

Az írónő huszonhárom éves korában írta meg P.S. I Love You című első regényét, ami tizenkilenc hétig vezette az eladási listákat Írországban. Az Utóirat: Szeretlek azonnal tarolt mind a külföldi, mind pedig a hazai piacon, negyvenhét országban adták el. Meg is filmesítették 2007-ben, s ebben a filmben olyan filmcsillagokat vonultattak fel, mint Gerard Butler, Hilary Swank, Lisa Kudrow, Kathy Bates, Harry Connick Jr, Gina Gershon és Jeffrey Dean Morgan.

A karrier szempontjából viszont ez csak a kezdet volt. A második, Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End) című könyve is nemzetközi bestseller lett, majd 2014-ben megfilmesítették. Úgy hírlik, hogy a Bárcsak láthatnál, valamint a Bennem élsz című könyveiből is filmet szeretnének készíteni.

Eddig tizennégy regénye és öt novellája jelent meg szerte a világban, s mind nagy sikernek örvend.  

Az eddig megjelent könyveiből több mint 22 millió példányt adtak el.

A könyv az alábbi idézettel nyit:

Néha éppen az tesz szabaddá, amitől a legjobban félsz.Robert Tew

A könyv címe utal a történet szereplőire és a cselekmények fő szálára. Kik is azok a vétkesek?

„A Vétkesek átlagos állampolgárok, akik valamilyen erkölcsi vagy etikai vétséget követtek el a társadalom ellen.”

Amennyiben valakivel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy vétkes lehet, azonnal a vizsgálóbizottság előtt találja magát, és egy vizsgálattal nézhet szembe. Mi történik azokkal, akikről kiderül, hogy vétkesek?

„A vizsgálat igazságos, hiszen nem csak az adott eset tanúit hallgatják meg, de barátok és családtagok is vallanak a gyanúsított személyiségéről. Az Igazság Napján eldöntik a bírák, hogy a gyanúsított Vétkes-e. Ha annak találják, nyilvánosan kihirdetik a vétkét, a bőrébe pedig beleégetik a V jelet az öt lehetséges hely egyikére. A megjelölés helye attól függ, milyen hibát vétettek.A rossz döntésekért a halántékukra sütik a jelet.Hazugságért a nyelvüket égetik meg.Ha megkárosították a társadalmat, a jobb tenyerüket jelölik meg.Ha hűtlenek voltak a Vizsgálóbizottsághoz, a szívük tájékán a mellkasukat billogozzák meg.Ha nem illeszkedtek be a társadalomba, a jobb talpukra kerül az égetett V.A Vétkesek ezen kívül mindig kötelesek viselni a vörös V betűs karszalagot, hogy az emberek bármikor megismerjék őket, és hogy elrettentő példaként szolgáljanak mindenki számára. Nem kerülnek börtönbe, hiszen nem sértettek törvényt, tettük nem illegális, mégis károsnak bizonyul a társadalom számára. Köztünk járhatnak, de a közösség kitaszítja őket. Száműzetnek a társadalomból, és más szabályok vonatkoznak rájuk.”

Történetünk elején Celestine (17) a családjával és a barátaival a Föld napját akarta épp megünnepelni, amikor megszólalt a Vétkesekért kiszálló vizsgálóbizottsági katonák szirénája, s hirtelen mindenki elhűlten várta a kertben, szorosan a családtagjaikba kapaszkodva, hogy kiért mennek a katonák. Egy közeli barát, egy szomszéd esett a rendszer áldozatául. Mindenkit felkavartak az események, lázasan gondolkodtak, hogy mi lesz ezután. Celestine hálás volt Art-nak, a barátjának azért, mert a legfeszültebb pillanatokban poénkodott, ezzel oldva a feszültséget.

„Art az apjától örökölte megnyerő kinézetét, a zabolátlan, göndör, szőke fürtjeivel és pajkos koboldéhoz hasonlóan csillogó, kék szemével mindig úgy fest, mint aki valami csínytevésre készül – mert általában valóban arra készül.”

A történet negyedik fejezetéből kiderül, hogy tizenkét éves koruk óta voltak barátok Arttal, évekig csak barátok voltak, s ebből a barátságból lett szerelem évekkel később, miután Art anyukája meghalt rákban.

Celestine egy tökéletességet jelentő medált kapott bokalánccal Arttól, s a lány úgy érezte, ennél tökéletesebb napja már nem is lehetne.

Másnap a lányt különböző gondolatok foglalkoztatták, miközben a buszon utaztak Arttal, valamint Celestine testvérével Juniperrel. Elgondolkozott a vétkességről, a helyes és helytelen dolgokról, az Arthoz fűződő kapcsolatáról, illetve a testvérével összekötő kapocsról, s annak meglazulásáról.

„Én problémamegoldó vagyok, megvizsgálom a rendelkezésre álló tényeket, és levonom a következtetéseket. Juniper ennél sokkal okosabb, ô másként olvas a jelek között. Ô az embereket ismeri. Nem tudom, hogyan csinálja: csak figyel, hallgat, és végül olyan eredményre jut, amilyet én elképzelni sem tudtam volna. És általában igaza van.”

Az ötödik fejezet sokként ért. Egyszerűen nem tudom felfogni. Azért elvinni valakit, mert segíteni akar valakinek? Ez komoly? Döbbenet, harag, értetlenkedés, s megannyi más érzelem hullámzik végig rajtam. Belegondolva a helyzetbe, valószínűleg egy-két V betű valószínűleg rajtam is lenne, és még csak szégyellni se szégyellném magam miatta. Megkérdőjelezhetőek a szabályok, és megkérdőjelezhető maga a rendszer! Erősen lázadozik az igazságérzetem. Cecelia Ahern, ahogy már megszokott, kizökkentett a nyugalmi állapotomból, csak épp most teljesen másképp, mint ezelőtt.

Celestine élete egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll. Hirtelen a mindig tökéletesen viselkedő lány új oldaláról ismerhette meg az embereket, a szabályokat, a rendszert, s úgy egészében a világot. A mindig feketén vagy fehéren látó lány elkezdte érzékelni az árnyalatokat, s hogy nem minden fekete vagy fehér. Elkerülhette volna, ami rá várt, ha megtagadja a saját nézeteit, érzéseit. Ám példaértékű volt a tette, nem hazudott senkinek, sem a világnak, sem pedig önmagának.

Amikor a vizsgálóbizottság előtt elmondta, hogy mi történt azon a bizonyos napon, ami miatt bekerült a feltételezett vétkesek közé, büszke voltam rá. Örültem, hogy őszintén elmondta a történteket, s hogy végre ő is kezd tisztában lenni a dolgokkal.

Ebben a fejezetben a szívemhez nőtt a nagypapája, az édesapja, a testvére Juniper, ugyanakkor a szomszéd cellában tartózkodó korabeli fiú, Carrick is.

A tizenkettedik fejezetben nagyon tetszett, ahogy a bátorságról írtak:

„A bátorság nem tünteti el a rettegést, csak harcol, megküzd vele minden szó, minden lépés előtt. Csatázik vagy táncol vele, hogy kiderüljön, felül tud-e kerekedni rajta. Bátorság kell ahhoz, hogy legyőzd a félelmeidet, de ahhoz, hogy bátor lehess, kell a félelem is, amin felülkerekedsz aztán.”

Az ítélethirdetés egy újabb meglepetés volt, s nyugodtan elmondhatom, hogy nem az első és nem is az utolsó. Az írónő mesterien keveri a szálakat, a cselekmény észbontó, a karakterek összetettek, és nem tudhatod, hogy mit várhatsz a következő fejezetben. Aki az elején barátnak tűnt, ellenséggé vált, aki pedig ellenséges volt, végül baráttá. Ez is arra utal, hogy nem tudhatjuk, kik az igazi barátaink, és ki „barátkozik” velünk érdekből.

A tizenharmadik fejezetben már a könnyem potyogott az emberi kegyetlenség miatt. Olvastam már rengeteg szívfájdító történetet, de ez a fejezet túltett rajta. Az emberi kegyetlenség netovábbja, amire rámutat. Egy pszichopata vezető önkényes, kegyetlen tettéről olvashat az ember ennél a fejezetnél. Egy olyan ember, akit meg kell állítani!

A történet elején öt lehetséges helyről olvashattunk, ahová a billogokat süthetik. Ettől függetlenül a főszereplő lányra hat billogot égettek. Jobb halánték, jobb tenyér, szív fölé a mellkasra, a jobb talpára, a nyelvére és a gerincére. Az utolsóhoz érve már bennem is mérhetetlen düh és kétségbeesés váltakozott, s legszívesebben a bírót addig vertem volna egy baseball ütővel, míg mozog (pacifista létemre…).

A cselekmények magukkal sodorják az olvasót, nem hagyják leragadni az embert egy-egy részletnél, visz mindenkit tovább a lendület, s éri sorozatban az olvasót kisebb-nagyobb inger. Betekintést kaphat az olvasó egy olyan társadalomba, ahol együttérzés miatt megbillogoznak egy lányt, majd kiközösítik, megbélyegzik minden téren.

Amikor Celestine elvonult az iskola könyvtárába, az alábbi gondolat fogalmazódott meg benne:

„Eddig soha nem volt időm regényeket olvasni, a való világot részesítettem előnyben. A matematikát, bizonyos megoldásokat, olyan dolgokat, amik közvetlen hatással voltak az életemre, de most már értem, miért olvasnak az emberek kitalált történeteket, miért szeretnek belefeledkezni mások életébe. Némelyik mondatnál felkapom a fejem, mert olyan dologról szól, amit én is éreztem, de soha nem fogalmaztam meg magamnak. Bele akarok bújni a könyv oldalába, elmondani a szereplőnek, hogy megértem az érzéseit, hogy nincs egyedül, és én sem vagyok egyedül, hogy nem baj, ha ilyeneket gondol.”

Az utóbbi mondatával én is határozottan azonosulni tudok. Néha jó lenne, ha támogathatnánk az általunk kedvelt szereplőket.

Ahogy halad a történet, egyre nagyobb a zűrzavar az olvasóban. Nem tudni, hogy ki-kivel van, és mi a célja. Tipp van, de nem biztos, hogy helyes.

Szeretem, hogy nem kiszámítható, mindig tud meglepetést okozni.  

Amikor Celestine megkapta a hőn áhított mappát Carrick-ről (teljes neve Carrick Vane), nagyon megörültem. Szerettem azt, ahogy az írónő jellemzi a fiatalembert, s csak remélni tudtam, hogy vele kapcsolatban nem csalnak a megérzéseim.

„A kép tökéletesen visszaadja Carrick személyiségét, a fekete szemeit, széles vállát, izmoktól dagadó karját, éles állkapcsát. Úgy fest, mint egy katona.”

Minél jobban megismertem Celestine karakterét, annál jobban tudtam vele azonosulni. Örültem, hogy kiderült róla, erősebb és bátrabb, mint hinné. Nagyon összetett karakter, akire érdemes odafigyelni.

Szerettem azt, ahogy az írónő egyre jobban fokozta az izgalmat, fény derült bizonyos dolgokra, illetve kimutatták egyesek a foguk fehérjét. A karakterek sokszínűsége, a különböző megoldásra váró helyzetek, a vérpezsdítően izgalmas események mind-mind arra sarkalltak, hogy olvassak tovább. Aztán mikor végre tetőfokára hágnak az események, vége az első kötetnek. Legszívesebben felkiáltottam volna, hogy ne már! Ez gonosz dolog! Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy még csak most jelent meg a könyv, s ebből egyenes arányban következik, hogy még elég sokat kell várnunk a folytatásra. Imádtam a történetet, mert a lelkemig hatolt, rengeteg érzést ébresztett bennem, s alig tudtam letenni, amikor épp valami dolgom akadt, annyira vártam, hogy mi fog történni. Mindenképpen akarom a folytatást! Cecelia Ahern bebizonyította, hogy ki tud lépni a skatulyából, és más műfajban is maradandót tud alkotni. Egy újabb disztópia, amit imádok. Köszönöm az Athenaeum kiadónak!

Végszóul pedig álljon itt az írónő köszönetnyilvánításából két idézet, mely számomra sokat tett hozzá a történethez.

"Celestine North az életem része lett, és az is akart maradni. Soha nem töltött még el ennyi izgalom írás közben, soha nem dolgoztam még ennyire a torkomban dobogó szívvel, ennyire remegő kézzel, és ilyen gyorsan. Ki kellett adom magamból ezt a történetet, akár lesz, aki olvassa, akár nem. Hat héttel később be is fejeztem A Vétkest."

 S ami számomra a legfontosabb:

"Ezt a történetet haraggal, szeretettel és szenvedéllyel írtam, minden szava a szívemből szól. Remélem, sikerült átadnom vele legalább egy tanulságot: senki sem tökéletes. Ne tegyünk úgy, mintha azok lennénk, és ne féljünk attól, hogy nem vagyunk tökéletesek! Ne aggassunk címkéket az emberekre, és ne tegyünk úgy, mintha nem volnánk mind ugyanolyanok! Tartsuk észben, hogy hibázni emberi dolog, és tanuljunk minden hibánkból, hogy ugyanazt már ne kövessük el még egyszer."

Pontozás: 10/10

Jandácsik Pál: Állatok maszkabálja

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Újabb brutálisan meggyilkolt, bundájától megfosztott állat hullájára lelnek a rendőrök.

Cesar Darlington nyomozó tehetetlen az ügyben – egyetlen segítsége a pszichopata Dr. Lex Siegfried lenne, akit ő juttatott rácsok mögé. De vajon hihet-e a doktor meséinek?

Mindeközben Arthur és Christie, a nem mindennapi páros a barátaikkal készülnek szórakozni, de a város felé tartó viharfelhők a halloweeni maszkabált véres rémálommá változtatják mindenki számára.

„Ha fiatalabb lett volna, keresztüllövi az ajtót. A tapasztalat és az évek azonban megfontoltabbá tették – nem eshetett baja civileknek. Ráadásul, ha tényleg a Virágos Gyilkos van odakinn, akkor többet nyer azzal, ha élve kapja el azt a rohadékot.”

Jandácsik Pál első regénye egy sötét, ismeretlen, mégis hátborzongatóan ismerős univerzumot fest le. A karakterek, habár állatok, soha sem tűntek ennél emberibbnek, a gyilkos után folytatott hajsza pedig még soha nem volt ennél idegtépőbb. 

Az ország első furry regénye nem szűkölködik sem vérben, sem pedig erőszakban; a kérdések pedig megállíthatatlanul záporoznak, egészen a legutolsó oldalig.”

Megjelenik az Athenaeum kiadó gondozásában 2016. április 7-én.

Oldalszám: 224

ISBN: 978-963-293-155-5   

Ár: 2990 ft

Műfaj: Krimi, furry

Furry regény= emberi tulajdonságokkal felruházott, állatok köré épülő történet.

16-18 éven aluliaknak nem ajánlott.

Jandácsik Pál magyar író, 1989-ben született. A Debreceni Egyetemen szerzett bölcsész diplomát. Abonyban él, egy kisvárosban, amelynek civil szférája nagyon erős, kulturális élete pezsgő.

Először a helyi lapban, az Abonyi Naplóban jelentek meg kisebb írásai, amelyben jelenleg is folyamatosan közöl cikkeket a település rendezvényeiről. Próbálkozott szerzői kiadással, egy szürreális története antológiában jelent meg egy pályázat keretén belül. A külföldi könyvtémákat figyelve elhatározta, hogy új zsánereket próbál Magyarországon meghonosítani, hogy még színesebbé tegye az irodalmi palettát. Szereti a szokatlan témákat, az új ötleteket, feje tetejére állított, kifordított világokat, a thrillert, a drámát, a többértelmű történeteket.

Az írás mellett amatőr színészettel is foglalkozik a helyi amatőr társulat, a Bihari Színkör és Bihari Gyerekszínház tagjaként, többek között olyan érdekes szerepekben próbálva ki eddig magát, mint a Róka (Pinokkió), Ká (A dzsungel könyve), Fagin (Oliver) és Pilátus (Jézus Krisztus Szupersztár). A karakterek maszkját is saját maga készíti el. (forrás: Athenaeum kiadó honlapja)

A könyv előszavában magyarázatot kapunk a Furry szó jelentésére.

„A furry [ejtsd: förri] hallatán sokan összeráncolják a szemöldöküket, holott valószínűleg már találkoztak vele. A művészeti stílus alatt antropomorfizált, vagyis emberi gondolatokkal, viselkedéssel és fizikummal – emberi felsőtesttel, de állati fejjel, mancsokkal és farokkal – rendelkező állatokat értünk.”

„Az Állatok maszkabálja című alkotás egy állatszereplőkkel dolgozó krimi/thriller, a benne leírt szexuális tartalom és erőszak miatt erős idegzetű olvasóknak ajánlott!”

A regény szereplői és fajai

Al [ejtsd: El] – hím medve

Arthur [ejtsd: Artúr] – hím róka

Bernard [ejtsd: Bernárd] – vadkan

Bill – csődör

Boris [ejtsd: Borisz] – hím szervál

Cecil [ejtsd: Szeszil] – hím oroszlán

Cesar Darlington [ejtsd: Szezár Dárlington] – hím németjuhász

Christie [ejtsd: Kriszti] – nőstény fekete párduc

Cornie [ejtsd: Korni] – hím sakál

Diego Spot [ejsd: Diégó Szpot] – hím kopó

Doddie [ejtsd: Dodi] – hím dobermann

Dred Diablo [ejtsd: Dred Diáblo] – hím tigris

Dr. Elena Irwen [ejtsd: Dr. Elená Irven] – hiúzhölgy

Dr. Lex Siegfried [ejtsd: Dr. Leksz Zigfrid] – hím szfinx macska

Fangboy [ejtsd: Fengboj] – hím hiéna

Flynt [ejtsd: Flint] – hím mosómedve

Fred – hím tigris

Gretchen [ejtsd: Grecsen] – nőstény cica

Grillon [ejtsd: Grijo] – hím borz

Moer [ejtsd: Mór] – hím oroszgris

Mrs. Lukrécia – nőstény borz

Rita Rammington [ejtsd: Rita Remmington] – nőstény róka

Sir Thod Thomas [ejtsd: Szir Tod Tomász] – hím róka

Tim – hím albínó tigris

Will – hím puma

Már az első fejezet érdekesen indul. Adott egy autószerviz, ahol nem más kerül látókörünkbe, mint Cecil, az izmos, termetes oroszlán. Hozzá érkezik a veszélyes és vagány dobermann, Doddie, aki két igencsak lengén öltözött gepárd lánykával érkezett.

Őszintén szólva a regény elején elég nehezen sikerült az állatokat látnom, hisz’ eddig emberközpontú történeteket olvastam, tehát nem más jelent meg a szemem előtt, mint egy szerelőöltözékben feszítő fickó, akihez belép egy kigyúrt, gengszter kinézetű pasi két alulöltözött csajszival. Oké, a furry regény lényege, hogy emberi felsőtesthez állati fej tartozik, de ez attól még fura egy kicsit. Még akkor is, ha a Macskafogó című rajzfilmben már hozzászokhattunk a két lábon közlekedő, beszélő állatokhoz.

A második fejezetben megismerkedhetünk Timmel, a fiatal tigrissel. Fiatal korában albínó jellege miatt csúfolták, ám ez később visszájára fordult, és híressé vált. Autója beadni készült a kulcsot, elhatározta hát, hogy felkeresi Cecilt, az oroszlánt. Azonban arra nem számított, hogy egy bűntett helyére sétál be. Túl sokáig nincs is képben, csak amíg kihallgatják, megizzasztják a rend éber kopói.

Érdekes leírások, figyelemfelkeltés és tucatnyi más kép tárul az olvasó elé, ám amikor felbukkant Cesar, a németjuhász nyomozó, belőlem hirtelen  kitört a nevetés. A szürke ballonkabát után Columbo hadnagyra asszociáltam, pedig nem is szeretem. Itt kezdem egy kicsit aggódni, hogy vajon nekem való lesz ez a könyv? Hiszen már a bevezetőben szó esik arról, hogy a szexuális tartalom és erőszak miatt csak erős idegzetűeknek ajánlott, én meg már másodszor kuncogtam fel eme rövid két fejezet alatt. Azt hiszem a Szörny RT-ben elhangzó mondat rám is jellemzővé vált. A média orrba-szájba nyomatja a szörnyű híreket, így nem is csoda, hogy előbb-utóbb az ember immunissá válik rá. Még inkább ide illik a fent említett animációs film, mivel abban a szülők ugyanúgy győzködik a gyermekeiket, hogy szörnyek nem léteznek, ahogy ebben a könyvben Cesar nyomozó fennhangon győzködi a pszichopata gyilkost, hogy emberek nincsenek.

Sorozatgyilkosság, bűnüldözés, nyomozás, némi izgalommal és rejtéllyel fűszerezve. Találhatóak olyan nevek a történetben, amik kis átalakítás után ismerős személyre mutatnának rá. Pl. Eric von Dameon (Erich von Däniken)

A történet első fele mondhatni sétagalopp, aztán kezd igazán belelendülni. Egyre sűrűbb halálesetek, ijesztő bizonytalanság, a gyilkos utáni eszeveszett hajsza, a kiléte utáni kutatás. Kellően tud meglepetést okozni az olvasónak a történet.

Idézetek a könyvből:

„– Ha őszinte lenne a világ – vette elő a dohányát –, akkor nem tartana a társadalmunk itt.”

„Cesar tudta, hogy a munkája nem egy életbiztosítás. Ki akarna magának egy olyan férjet, akit a nap bármely percében fejbe lőhetnek? Így is szentül meg volt győződve arról, hogy nem sokan siratnák meg, ha a föld alá kerülne. A kollégái talán egy-két szál virágot vinnének a sírjára – amíg el nem felejtik őt, vagy melléje nem kerülnek. A lelke mélyén igazságtalanságnak találta. Elképzelte elfelejtett, földbe süllyedő, megrepedt sírkövét, amit belep a moha. Az ismeretlen hős sírját, aki százak életét mentette meg, mégsem látogatja senki.”

 Különösen nem viseltek meg az olvasottak, ám a mondanivalója nem talált „süket fülekre”. Szó esett arról, hogy mennyi baj van a világban, mennyire a külsőségek dominálnak, és hogy hazug világban élünk. Persze az író által ábrázolt világ egy kifordított világ, de úgy érzem Jandácsik Pál nem véletlenül pedzegette ezeket a témákat.

Mindenképpen ajánlanám a jövendőbeli olvasóknak, hogy olvasás előtt készüljenek fel, s hangolódjanak rá a történetre. Ne idegenkedjenek az állatszereplőktől, s inkább a mondanivalóra figyeljenek nagyon oda. Sokféleképp értelmezhetjük Jandácsik Pál eme regényét, ami tényleg szokatlan kissé, ám igen sok dologra rávilágít. A múlandóságra, valamint arra, hogy nem minden a pénz és a siker, ha egyedül vagyunk. Felhívja a figyelmet a világ problémáira, önzésre, nemtörődömségre, pénz és szenzációhajhászásra, lélektelenségre, kegyetlenkedésre, s megannyi másra.

Egy dolog amit hiányoltam: a szereplők igazi kidolgozottsága. Arthur és Christie karaktere körül volt némi körítés, de ezt leszámítva kissé hiányosnak éreztem. 

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/9 

Izolde Johannsen: A Lamarr-ház átka (A kobzos éneke 2. dal)

„Thuran városát rejtélyes halálesetek tartják rettegésben. Van egy ház, ahol nappal életnek semmi nyoma. A Vének Tanácsa odaküld egy utcakölyköt, derítse ki, mi folyik a három ember magas kőfalak mögött. A Lamarr-család nem jókedvében éli fordított életét. Fiaik éjjelente kilovagolnak, és álruhában elűzik az útonállókat, elengedik a csapdába esett vadakat. Csakhogy összekeverik őket a lápbéli gyilkosságok elkövetőivel. Az ifjabb testvér ráadásul beleszeret a rájuk vadászó helytartó húgába. 

A két fivértől egyszer már elvették a nappalokat. Most az életüket követelik….”

Kiadta az Underground kiadó 2015-ben.

Oldalszám: 314

ISBN: 978-963-123-256-1

Köszönöm a lehetőséget az írónőnek! :)

A Lamarr-ház átka a kobzos éneke sorozat második történetét meséli el nekünk. Ahogy azt az írónő honlapjáról is megtudhatja az olvasó, ez a sorozat tizenöt történetet ölel körül, amit nem feltétlenül kell sorban olvasnunk, mert nem függnek össze szorosan a történetek.

Izzie az egyik interjújában így nyilatkozott:

„A kalandregényekben minden főszereplő és történet más és más, a regények variálhatóak, egymás elé helyezhetőek, mindegy melyiket olvassa az ember elsőnek, mert csak nagyon laza szálakkal kötődnek egymáshoz adott esetben csak a városok vagy az épp soros uralkodó jelenti ezt a kapcsolatot. Így olvashatunk kalózokról, parasztlázadásról, tolvajokról, boszorkányokról, régészeti kalandról vagy éppen egy vándorcirkusz mindennapjairól. A titokzatos felcser a középkor nagy társadalmi problémáit is alaposan körüljárja példának okáért a hóhérdinasztiákat sújtó kiközösítést mutatja be.”

Már a negyedik oldalon kezdetét veszi az olvasó bekebelezése, az alábbi bevezető szöveggel:

„A nevem Florian. Vándorénekes vagyok.Dalaim régmúlt időkbe vezetnek el, a nagy háború utáni évszázadokba, amikor is a mindenkori herceg uralta Észak földjét és az egész nagy birodalmat. Népek százai éltek egymás mellett, a jó és a gonosz összecsapása megszokott dolog volt. A három tenger titokzatos vizei csalfa ártatlansággal csábították a vakmerő utazókat. Szállás és étel fejében akár egész éjszaka elszórakoztatlak történeteimmel. Minden ember egy külön dalt érdemel, és mivel épp elegen vannak, hát bízvást kijelenthetem, nem unatkozom.Hallgassátok második történetemet, a Lamarr-ház átkát.”

 A prológus figyelemfelkeltő. Tetszett a titokzatosság, ami körüllengte.

Főbb szereplők: 

Lothar Thatcher: Thuran helytartójának fia, a lovasság kapitánya

Billy: Tizenhat éves zsebtolvaj, a Lamarr-ház új "szolgája"/családtagja 

Vének tanácsa: egyetlen nőtag van, az összes többi férfi. Öncélú ítélő bizottság, feljebbvalónak tartják magukat a helytartónál és a katonaságnál.

Samuel: A Lamarr-ház egyik alkalmazottja. Kedves öreg, akit azonnal a szívembe zártam, ahogy Billy is.

Sofia: Billyvel egyidős lányka a Lamarr-házból. Aranyos, cserfes, kedves, segítőkész.

Birgit Lamarr: a ház úrnője. „Dús haját vékony aranypánt szorította le, sötétszőke hajzuhataga szebben ragyogott, mint az ékszerek, melyek finom ruháit csak még inkább kiemelték.”

Renard Lamarr: magas, széles vállú, sötétszőke hajú férfi, Birgit legidősebb fia. „Markáns vonásai, határozott álla, borostája vagány jóképűséget kölcsönzött számára, csupán arcának szokatlan fehérsége ütött el a városiak megszokott barnaságától.”

Renaud Lamarr: szakasztott a bátyja, csak alacsonyabb és öt évvel fiatalabb kiadásban. :D

Juliette Thatcher: Lothar kishúga, a helytartó lánya.

Wulgar herceg: A birodalom uralkodója.

A történet szövegezése megnyerő, jó volt olvasni. A leírások mesések, olvasás közben megelevenednek a szereplők és a tájak a szemünk előtt.

Magával ragad a történet cselekménye, ahogy a rejtélyekre is fény derül, úgy szövődik egyre szorosabb szál a könyv és olvasója között.

Juliette Thatcher és Renaud Lamarr találkozását imádtam.

„Virágillattól terhes, tavaszi éjszaka volt. Szelíden, nyugodtan várakozott a táj, egészen addig, amíg a hófehér paripa be nem robbant az alvó tisztásra…
   Renaud itt szeretett a legjobban időzni. Szabadjára engedte saját, fekete csődörét, ő maga elheveredett a fűben, onnan nézegette a vonuló felhőket. Sokszor megfestette otthon a mindig komor eget, és néha, ha búbánatnak eresztette szép szőke fejét sorsa miatt, az álmaiban élő színekkel ruházta fel kövér alakjukat. Festményei ott lógtak valamennyi szolga szobájában, de az ő képei díszítették a ház fehérre meszelt falait is. Ma éjjel a fivérek különváltak, ami egyébként nem túl gyakran fordult elő.A fehér mén tehát szétdúlta képzeletének nyugodt képeit, úgy ugrott át felette, akár egy nagyra nőtt griffmadár. Szerencséjére nem taposta halálra. Mire a fiatal gróf felpattant, a ló, szellemszerű lovasával eltűnt a fák között. Renaud odafutott izgatottan toporgó hátasához, azzal utánuk vetette magát.”

Juliette, bátyja kifejezett tiltása ellenére hófehér paripáján kilovagolt az éjszakába, ám egy farkas megtámadta.

Az izgalom a tetőfokára hágott, feszültség is volt bőven, mindez úgy ábrázolva, hogy az olvasó túlfűtött izgatottsággal várja, hogy mi fog történni.

Juliette kétségbeesett sikolyt hallatott, amelyet meghallott a nyomába eredő Renaud, aki a segítségére sietett. Végzett a fenevaddal, majd az eszméletlen lányt egy barlangba vitte. A lány eszméletének visszatérése után érdekes és mosolyfakasztó párbeszéd következett, amelyet körüllengett továbbra is a titokzatosság. Renaud úgy érezte, mindenkinek jobb, ha titok övezi kilétét.

Aztán jöttek az újabb találkozások, a meghitt pillanatok, a titkolózás, a veszély, a rejtély és megannyi más, amitől ez a történet valami csodás. A Lamarr-ház lakói a szívemhez nőttek, és mindvégig nagyon reméltem, hogy happy end lesz. Samuel miatt nagyon aggódtam, mert ő támogatta a fiúkat mindenben.

Az álarcosbál történése egyszerre késztetett mosolyra és szomorított el. Lotharban hatalmasat csalódtam, míg Juliette és Renaud párosát sajnáltam.

Az álarcosbál után felgyorsultak az események, fantomok, haramiák, árvíz, párbaj, emberrablás, gyilkosság, szeretet, szerelem, család, önfeláldozás, mind-mind szerepet kapott a regényben. Érzések örvénye kavargott bennem, miközben a sorokat faltam. Az utolsó harminc oldalon már könnyes szemmel haladtam végig. Imádtam a Lamarr családot, a ház minden lakójával együtt, legyen vérszerinti, vagy fogadott rokon. A szívem picit összetört a végkifejlet miatt, még ha Juliette és Renaud mégse értek oly véget, mint Rómeó és Júlia.  

Pontozás: 10/10

Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és kockafej – A fiam autista, de nem zseni

„A szerző életrajzi regényében fiával való kapcsolatát tárja elénk, a gyermek születésétől napjainkig, tinédzser koráig. Zsombi Asperger-szindrómás, és mint ahogy az alcím is írja, nem zseni. Nincs 130-as IQ-ja, nincsenek különleges képességei, legalábbis olyanok, amilyeneket a hollywoodi filmek vagy a média olykor hamis képei alapján képzelnénk róla.
Az autisták és Asperger-szindrómások közössége egy meg nem értett közösség. „Autista? Na és mit tud?” hangzik el rendre velük kapcsolatban, és Kartali Zsuzsanna hiánypótló könyvében megkísérli megválaszolni az unásig ismert kérdéseket, no meg a kimondatlanokat is. Bemutatni az értetlen, gunyoros, rosszindulatú vagy éppen kedvesen kíváncsi tekintetektől kísért „más” gyerekek mindennapjait, életét, lehetőségeit a bölcsődétől az iskoláig. 

Az Anyacsavar és Kockafej a megismerésről szól, arról, mennyire érthetsz meg egy másik embert, az anyaságról és a gyermeklétről, olyan életekről, melyek a külvilág számára különösnek, akár furcsának is tűnnek, de van, akinek ez a valóság.

Fontos könyv, irodalmi igényességgel megírt, humorral és empátiával átszőtt kis kötet egy nőről, aki szeretné, hogy gyermeke a „normális” társadalom részévé válhasson, és a fiúról, aki megtalálja a saját útját, legyen az mégoly kacskaringós. És nem utolsósorban: a toleranciáról.”

Megjelenés várható időpontja: 2016. március 24.

Kiadja: Athenaeum kiadó

ISBN: 978-963-293-527-0

Oldalszám: 280

Ára: 2990.-

20%-os kedvezménnyel megvásárolhatjátok az alábbi oldalon: 

http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/memoar-eletrajz-interju/anyacsavar-es-kockafej

Műfaját tekintve életrajzi regény.

A könyvet meg is nyerhetitek, ha 2016.03.21. – 2016.03.27. között játszotok a Líra könyv facebook-os oldalán:

https://www.facebook.com/lirakonyv/photos/a.148621438512916.24857.144599248915135/1065071096867941/?type=3&pnref=story

A szerzőről:

Kartali Zsuzsanna 1970-ben született Budapesten.

Tanári végzettségű, de dolgozott kutatóintézetben, volt köztisztviselő, és újságíróskodott is. Tizenöt évig egy magyar-kínai kulturális cserekapcsolatokkal foglalkozó alapítványt vezetett.

Két útikönyv társszerzője 2008-ban elhunyt férjével (Kína útikönyv, Pallas Stúdió, 2001. Úti cél: Kína, 2004 és 2008, Kalandor Könyvkiadó).

Öt éve megtalált új párja kedvéért 2014-ben költözött két gyermekével Keszthelyre. A KavicsBOGár című mesekönyve 2013-ban jelent meg (Prem-X Kft.).

(Forrás: http://kiadok.lira.hu/kiado/athenaeum/index.php)

S most lássuk a könyvet:

TARTALOM

Előhang 5

Kiment az eszem a fejemből

A gyermekvárás gyönyörei 17

Jön az Ivatar

Szülés, születés 21

Apróbaba-mutatvány

Mire jó az anyatej? 24

Nézd, Apu, mind a két láb mezít!

Kismama- és kispapa-neurózis 27

Méregbe gurul az autó

Az együtt játszás üröme 32

Sajnos tallér

Anyagcsere-mizériák 40

Az igazi Zsombi

Gyerekközösségek, elvárások, szakvélemények 44

Bugyog a szerviz

Mozgás, rajz, beszéd 52

Ormánylázam márpedig nincsen!

Kórházi kalandok 61

Köszönjük a névnapot!

Az első iskolánk 69

Egyetértesz? Nem egyet, kettőt!

Integrálódunk 77

Zacskócsücsök-csíptető

Tennivalók a háztartásban 90

Mi van a Papa kertjében?

Vetemény meg lyuk!

Élet a nagyszülőkkel 97

Anyu, dagadt vagy!

Testvérlét, rokonság, félárvaság 104

Ez itt egy hód? Nem, egérfóka!

Programok és kedvtelések 111

Pukedli a rózsabokron

A társas élet nehézségei 118

A pókhálóban pókok hálnak

Zsombi és az állatok 122

Bemegyek, mert mindjárt esik.

Anyu, te még homokozhatsz!

Nyaralás: kinyílik a világ 128

Nemes egyszerűséggel...

konkrét helyzet van

Családi változások 141

A begyulladt villanykörte

Továbbtanulás kérdőjelekkel 145

Csak Mr. Beant szereted?

Iskola, váltás 155

Utóhang 161

Már az előhangban több olyan gondolatsor is helyet kap, amin elgondolkodhat a kedves olvasó. Mennyire lehet valakit kiismerni? Mennyiben lényeges, hogy mi hogy látjuk a világot? Manapság mennyire toleránsak az emberek?

„Önmagunkat sem érthetjük meg teljesen soha, nemhogy valaki mást, akit csupán a saját szubjektivitásunk torzító lencséjén át láthatunk. A képben, amit róla alkotunk, mi magunk is benne vagyunk. A másik ember személyiségéből ráadásul csak annyit láthatunk, amennyit a szavai és a cselekedetei megmutatnak, sosem az egészet.”

„Sokszor az az érzésem, hogy manapság a tolerancia zászlaja alatt
egyen-emberek masíroznak, akik mind a tévé és az internet sugározta képhez akarnak hasonlítani, és ahhoz mérnek másokat is. Éljen a sokféleség, de azért mindennek van határa. Mégpedig elég szűk, média és oktatás szabta határa, ami Magyarországon még inkább szűkül. Éppen ezért egyre kisebb mértékű másság egyre könnyebben szúr szemet.”

Kartali Zsuzsanna már a könyv elején rengeteg információt megosztott az olvasókkal. Mesélt az Asperger-szindrómáról, különböző incidensekről, a babavárásról, szülésről, a kapcsolatáról a kisfiával még az anyaméhbeli időszakból, az információgyűjtésről, hogy minél felkészültebb legyen, mire Zsombor megszületik.

Mi is az az Asperger-szindróma?

„Az Asperger-szindróma (Asperger syndrome, gyakori rövidítése AS) neurobiológiai pervazív fejlődési zavar; az autizmus spektrum zavarok közé tartozó pszichiátriai kórkép.”

 „A súlyosabban autista egyénektől eltérően az Asperger-szindrómások nem vonulnak vissza az emberi kapcsolatoktól. Például hosszas beszédbe kezdenek egy általuk kedvelt témáról, és figyelmen kívül hagyják hallgatóik jelzéseit, hogy érdekli-e őket a téma, vagy távozni akarnak. Ez a viselkedés aktív, de furcsa. Ez úgy hat, mintha az Asperger-szindrómás egyén nem lenne tekintettel másokra, figyelmen kívül hagyná mások érzéseit, így érzéketlennek tűnhet.

A tesztek szerint az Asperger-szindrómás gyerekek elméletben értik mások érzelmi reakcióit, és a szociális normákat; az életben azonban nehézségeik vannak az alkalmazásukkal. Az Asperger-szindrómás emberek megfigyelik, elemzik és merev szabályokba foglalják ezeket a normákat, és közvetlenül alkalmazzák őket, ezáltal merevnek vagy szociálisan naivnak tűnnek. A sikertelen kapcsolatteremtési kísérletek miatt eltompulhat a gyermekkori vágy a társaságra.”

(forrás: wikipedia)

Pervazív = egész személyiségre kiterjedő

Az Aspergeres emberek érdeklődése gyakran beszűkült, korlátozott.

Aztán szépen sorban betekintést nyerhettünk a mindennapi életükbe. A fürdetésekbe; hogy apa nem vette ki a részét igazán a gyerek és a háztartás körüli teendőkből; aztán ott voltak a jelek, amiből következtetni lehetett egy idő után, hogy a gyerek viselkedése nem feltétlenül makacsság, hanem valami más…

Közben magunk előtt láthattuk, hogy az anyuka a már rutinná vált dolgokat is muszájból csinálta; a kétségbeesést, ami felütötte a fejét a jelek észlelésekor; valamint a bölcsi és az ovi, s úgy általában a közegváltás milyen hatással volt Zsombira. Ezek után szó volt az Autizmus ambulancián tett látogatásokról, vizsgálatokról, tesztekről, arról hogy Zsuzsanna a férjét, Zsombi és a testvére az apukáját veszítette el, valamint a többi nehézségről, ami egy „átlagos” családot is megvisel, hát, még ha egy különleges gyermek is van a családban. Kórházlátogatások, betegségek, beilleszkedési nehézségek, idegenek előítélete, tolerancia hiánya, s még sorolhatnám mennyi téma felmerült ebben a rövidke történetben.

Ebben a könyvben nincsenek szépítgetések. Nyílt, kendőzetlen és őszinte. Tele van érzéssel, szívszorító és mosolyfakasztó jelenetekkel egyaránt. Egyik kedvenc mosolygós részem a Klaudia nénis történet volt, amikor Zsombi elsős lett.

„Zsombi utána még évekig azt használta, abból élt, amit Klau nénitől tanult egyetlen tanév során. Szimpla, de fontos dolgok voltak ezek. Itthon is alkalmaztuk előtte, talán gyakrabban is, mint más családokban, mégsem kapták meg azt a jelentőséget, amit a tanító néni adni tudott nekik. Egyetlen köszönés, a „Jó napot!”, bárkinek és bármikor, de legalább valami. Egyetlen formula, a „Kérlek!”, ha valamit akart, és egy másik, a „Bocsánat!”, ha valami nem sikerült. A „Köszönöm!”, ha kapott valamit. És egyetlen varázsszó, amivel bárkinek és bármikor kifejezhette jóérzését, és amit soha nem mondott ki korábban: „Szeretlek!” Úgy gyakorolták ezeket napról napra, hogy egy pillanatig sem tűnt monotonnak, sem erőltetettnek. A tanító néni elemi erővel örült, és ezt ki is mutatta, amikor valamelyik gyerek jól alkalmazta valamelyik varázsigét. A faliújságon sorakozó piros és fekete pontok (illetve a pontként használt piros-kék számolókorongok két oldala) azáltal nyertek jelentést, hogy Klaudia néni boldog volt-e miattuk vagy szomorú. A név- és születésnapokat nagycsaládként ünnepelte meg az osztály, és a karácsonyi misztériumjátékon Zsombi pásztornak öltözve, mindenki előtt, életében először hangosan elszavalt egy versszakot.”

 Másik, amit még nagyon szerettem, az Zsombor számítógépek és egyéb mechanikus kütyük iránti érdeklődése. Jó volt olvasni, hogy a nagypapájával együtt szétszedtek ezt-azt, és azt javítgatták, illetve megbeszélték melyik alkatrész mire való. :)

Minél jobban megismertem Zsombi személyét a történetben, annál jobban a szívemhez nőtt, ahogy a családja is. Hihetetlen lélekereje van az anyukájának, hogy ennyi mindent, így képes megoldani, és bár fáradt, újra és újra felveszi a harcot, és kiáll a családjáért. Igazi anyuka. A gyerkőc pedig, bár Asperger szindrómás, vannak beilleszkedési, alkalmazkodási problémái néha, és makacs is, attól még egy szeretnivaló ember, aki megérdemel egy esélyt mindenkitől.

Imádtam a Zsombiságokat, amik igazi szívmelengetőként hatnak az olvasókra.

„A következő, szakállas viccnek számító párbeszéd Zsombi és énközöttem valóban lezajlott az egyik sétánk során:

– Nézd, a Minimax megy a templomban!

– Hogyhogy?

– Éppen mese van, csak hibásan írták ki.”

„– Anyu! A virágmintás autó vezetője szerinted kertész?

– Lehetséges.

– A csövekkel teli teherautóé vízvezeték-szerelő?

– Valószínűleg.

– Aki hűtőládákkal furikázik, az kajafutár?

– Gondolom, igen.

– Akkor az, amiben a csíkos sityak van, biztosan egy manó kocsija!”

„Zsombi számára, aki hamarabb megismerne az utcán egy manót, mint egy osztálytársat, én figyelem az iskolatársakat. Mint egy kém valamely kalandfilmből, megsúgom a neveket, elcsípem a beszélgetéseket, amelyek az ő ingerküszöbét el sem érik. Mintegy „kihangosítom” ezeket. Társas hallókészülék vagyok neki, messzelátós mikroszkóppal kombinálva. Lökhárítóval és villámhárítóval felszerelt, általában láthatatlan, nonstop szolgálatban álló házimanó vagyok, amíg még lehetek. Aztán majd meglátjuk.”

 Egy szó, mint száz, ez a könyv nem csak az olvasó érzelmi húrjait pengeti meg, de elég sok gondolatot is ébreszt az emberben. Arra tanít, hogy azért, mert valaki más, ne skatulyázzuk be őt rögtön, hanem adjunk neki esélyt, lehetőséget arra, hogy megmutassa a személyisége egy darabját. Csak azért, mert valaki nem olyan, mint az „átlag”, még nem rossz.

Egyszer egy tanárom mondta nekünk az órán, hogy „Nem minden arany, ami fénylik, ahogy a kagyló sem „csak” egy kagyló. Ha türelmesek vagyunk, megpillanthatjuk a benne rejlő igazgyöngyöt.” Ez a mondás az emberekre is igaz. Elvégre a könyveket sem a borítójuk alapján ítéljük meg. Ugye?

Köszönöm Kartali Zsuzsannának, hogy megírta a történetüket, s ezáltal megismerhettük Zsombit, aki a családjával együtt példaértékű. Ismeretlenül is a szívemhez nőtt az egész család. Szívből kívánok nagyon boldog életet nekik!

Az Athenaeum kiadónak pedig most is, mint mindig, nagyon szépen köszönöm a lehetőséget!

Pontozás: 10/10

Vavyan Fable: Holt volt, holt nem volt… (Banyamese)

„Antidepresszáns, immunerősítő. 

Adagolás: igény szerint.

Mellékhatások: gyakori röhögőgörcs, szívtáji felmelegedés, néha pityergés. 
Hatóanyagok: humor, szeretet, szerelem, akció, őszinteség, tisztaság.

Vigyázat, ez egy Banyamese! Humort, varázslatot, hamisítatlan Fable-t, nyomokban vasreszeléket tartalmaz.”

Megjelent a Fabyen kiadó gondozásában 2014-ben.

ISBN: 978-963-930-054-5

Oldalszám: 504

Megjelenés óta ott csücsült Meseanyó újabb fantasy regénye a polcomon, de eddig nem igazán jutott rá „idő”, bár a legújabb regényét a teljes Vis Major és Halkirálynő sorozattal már újraolvastam. Igazság szerint kicsit tartottam ettől a kötettől, mert a fantasy terén igen magas mércét állított saját magának, amikor megírta az Álomhajszát és a Tündértáncot. Nekem személyes kedvenceim, úgyhogy reméltem, újra nagyot alkotott.

Már az első oldalak bizonyították, hogy nem fogok unatkozni. Könnyesre nevettem magam, ráadásul mindezt egy parkoló autóban. Csendes magányomban várakoztam az anyósülésen, elővettem hát eme remek irományt, s bár számítottam arra, hogy jócskán fogok nevetni a történet folyamán – amire kellőképp fel is hívták a figyelmet a könyv hátoldalán – arra azért nem számítottam, hogy ez már a tizenegyedik oldalon kezdetét veszi.

Névalkotásban megint jeleskedett a mi igen nagyra tartott írónőnk, ugyanis a főszereplő úrnak bőven adott. Mire végig olvastam, ismét könnyeztem a nevetéstől.

Casablanca Biscaya Cavall Conamore Dharma El Aziz Gnoma Maha Nemesis Sangraall Vadzsra Glock, kinek beceneve csak Zsömönfu. Az isteni pasiról tudni kell még azon kívül, hogy rengeteg nevet kapott drága szülőanyjától – amit szerintem nem köszönt meg – az, hogy mogyorós csoki színű haja van, magas termetű, szolidan izmos, arcformája hosszúdad, borostás, szeme „zavarbaejtően kék vagy inkább kékesszürke, esetleg szürkészöld, zöldeskék, netán mindezek együtt; íriszén sötét szegély futott körbe, az esztétikai hatást fokozandó”. Álla széles és makacsságot sugallt, ám a szélességen finomítottak azok a bizonyos gödröcskék, amik annyira jól tudnak állni egy férfinak. Ráadásul, ahogy a történet elején megtudja az olvasó, a pacáknak erogénes hangja van.

„…fülbe-agyba, szoknya alá lopakodó, borzongatóan hajlékony, játszi hang”

Pár oldallal később:

„A férfi kuncogott. Ez a hangadása is gerincvelőig hatolt, ha nem is kéjes, de taglózóan pikáns érzést keltve. A szerelem első látásra frázis helyett a szexdüh első hallásra nevezet illett volna rá. A hang, amelynek gazdájával akár láthatatlanul is megérné ágyba zuhanni. Vagy kizárólag láthatatlanul.”

 Főhősnőnk Samira Empress csinos, hosszú „vörösbarna” hajú hölgy, zöld macskaszemmel, formás testtel. Vagány, profi a közelharcban és a szájkaratéban is. Szövegezésétől egyfolytában kacarásztam, mint aki valami bogyót szedett. Nagy valószínűséggel nem keltettem túlságosan épelméjű ember benyomását.

A cselekmények fordulatosak voltak, volt itt minden, amire csak az olvasó vágyhatott. Nevetés, sírás, sírva nevetés, romantikázás, akciók, gyilkosság, szellemek, anyósok, boszorkányok, állatok, állatorvos, agyturkász, pap, bolond násznép, házasulandó pár és még sorolhatnánk.

Voltak, akik megjegyezték, hogy túl hosszú és szövevényes volt, ám én ezt is szerettem benne. Rengeteg szereplő volt, furcsábbnál furcsább jelenetek, frappáns idézetek, odaillő képek, jó hangulat. Kellően kikapcsolt, ellazított. Más volt, mint az eddig általam olvasott Fable regények, de szerettem. Kedvenc karakterem Samira, Zsömönfu és Szenzor után Befana volt. Hatalmasat alakított a banya.

Pontozás: 10/10