„Néha előfordul, hogy nincs olyan biztonságos
hely, ahol elrejtőzhetünk.
Egy teljesen átlagos este
kezdődött a Portland Plázában. Három kamasz lány a film kezdetét várta a
moziban. Egy fiú flörtölt egy napszemüveget árusító lánnyal. Anyák és gyerekek
együtt járták a boltokat. Egy videojáték-üzlet vezetője a vevőivel
foglalkozott. Aztán három fegyveres érkezett a plázába.
A káosz és az öldöklés csak nyolc
percig tartott, mert a három ámokfutót gyorsan leterítették. De akik átélték
ezt a nyolc percet, örökre a hatása alatt maradtak. A következő években az
egyik túlélő a rendőrség kötelékében találja meg a hivatását. A másik magába
zárkózik, megpróbálja eltemetni az emléket, amikor a női mosdóban rejtőzködve
kétségbeesetten szorongatta a mobiltelefonját, míg végül rájön, hogy a
művészetben tudja kifejezni az érzelmeit.
De egyvalaki nem volt elégedett a
DownEast Mall-béli mészárlás halálos áldozatainak számával. És miközben a
túlélők lassan meggyógyulnak, menedéket találnak, és újjáépítik az életüket, rá
kell döbbenniük, hogy egy újabb merénylő les rájuk. És most már talán tényleg
nem lesz biztos menedék, ahol elrejtőzhetnek.”
Kiadta: GABO Kiadó
Megjelent: 2018
Fordította: Gondáné Kaul Éva
Fordítás alapjául szolgáló mű: Nora
Roberts: Shelter in Place
Oldalszám: 552
ISBN: 978-963-406-746-7
Nora Roberts eredeti nevén:
Eleanor Marie Robertson (Silver Spring, Maryland, USA, 1950. október 10. –)
amerikai írónő.
Karrierjét egy hóviharnak
köszönheti: 1979 februárjában egy nagy hóvihar volt Keedysville-ben, ahol az
írónő lakott, és mivel a vihar miatt nem tudott kimozdulni otthonából hasznosan
akarta tölteni az időt, ezért elkezdett történeteket írni.
Összesen 133 regényt írt, amelyek közül kilencet filmesítettek meg, ezek: Bukott angyal, A menedékhely, Csendes öböl, Holdfogyatkozás, Kék füst, Északi fény, Délidő, Azúrkék égbolt, A múlt titkai.
A könyvről:
Nagyon örültem, hogy egy újabb
Roberts regényhez jutottam, mert imádom az írónő stílusát, történeteit, és a
fantáziája szinte kiapadhatatlannak tűnik. Legyen krimi, thriller, fantasy vagy
romantikus, Nora Roberts mindegyik műfajban képes élvezhetőt alkotni.
Most sem volt ez másképp, egy
érdekes, jól kivitelezett regényt kaptam, bár akadtak apróbb bakik, ezek mégsem
vontak le az értékéből. Ugyanakkor hiányzott az az igazi, bizsergető,
borzongató érzés, mint amit annó a Megszállottság olvasásakor is éreztem.
Persze attól még nagyon jó regény volt, az eleje ütősre sikeredett, szó szerint
letaglózott a lövöldözésről szóló rész, és az írónő képes volt végig fenntartani
az izgalmat, de kár volt olyan korán elárulni, hogy ki áll a dolgok hátterében.
Szerintem lehetett volna még ezt picit fokozni, hogy mi is nyomozhassunk
Reed-ék csapatával.
A szereplőkről minden szükséges
információt megkap az olvasó egy kis körítéssel, így nincs hiányérzetünk.
Legyen fő vagy mellékszereplő, senki nem marad ki a bemutatásból.
Tetszett, hogy a lövöldözés után
arról is olvashattam, hogyan folytatták az életüket a túlélők. Betekintést
nyerhettem a főszereplők életébe, megismerhettem a fájdalmukat, vívódásaikat,
illetve azt, hogy ki milyen módon dolgozta fel a történteket.
Kedvenc szereplőm több is akadt.
Az elsőszámú kedvenc a bohókás, kissé különc, de igazán vagány nagymama, Cici,
aki igazi művész és talán kicsit boszi is. Fantasztikus karakter, humoros,
kedves, szeretetreméltó. Első olvasásra az ember szívébe lopja magát.
A második kedvencem Reed, akit
néhányan talán túl tökéletesnek találnának, de szerintem ő pont olyan főhős,
akire szükség volt ebben a történetben. Ráadásul imádtam a közös jeleneteiket
CiCi-vel, valamint Barney-val. A névválasztás miatt külön imádtam.
A harmadik kedvenc pedig Essie,
aki szerintem kulcsfontosságú szereplő a könyvben. Okos, bátor, kedves és
empatikus. Azon kívül, hogy kiváló nyomozó, szívén viseli az emberek sorsát és
igyekszik figyelemmel kísérni, segíteni és bátorítani mindenkit. Tetszett, hogy
a szárnyai alá vette Reed-et, és hogy szoros barátság alakult ki közöttük.
Ahogy az már lenni szokott, a
krimi és a romantikus szál egyaránt teret kapott, és a szerző igyekezett úgy
szőni a szálakat, hogy egyiket se érezzük túl soknak, ráadásul a téma miatt mélysége
is van a történetnek.
A tájleírások most is
meseszerűek, szinte láttam magam előtt a szigeti villákat, a szirteket és a partot nyaldosó hullámokat, melyeket megvilágított a holdfény.
Pontozás: 10/9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése