Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!
Fülszöveg:
„A világ megváltoztatható? Igen! Van megoldás!”
„Valóban paradigmaváltás küszöbén, egy új világszemlélet kezdetén vagyunk? Mi lenne, ha a világ tényleg megváltozna? Képzeljenek el egy olyan világot, ahol a jótett már nem is olyan nagy dolog. Ahol bárki odaadhatja a drága irhakabátját egy csavargónak, egy másik meg a kocsiját egy rászorulónak. Ahol az erőszak és a gyilkosság annyira megritkul, hogy a rendőröknek alig akad dolguk. Ahol egyetlen kisfiú ötlete az egész világot megváltoztathatja…
Egy kaliforniai iskolában nem mindennapi feladatot kapnak a gyerekek új tanáruktól. Váltsák meg a világot, vagy legalábbis álljanak elő valamivel, ami jobbá tehetné azt. A diákok többsége értelmetlennek találja a feladatot, a tizenegy éves Trevor azonban nagyon is komolyan veszi, és példátlan eltökéltséggel nekilát, hogy megvalósítsa, amit eltervezett…
Elgondolása pofonegyszerű: tégy jót három emberrel, és ahelyett hogy viszonzást várnál tőlük, kérd meg őket, adják tovább másik három valakinek. A kis Trevor szerint, ha mindenki átveszi az „add tovább” elvet, akkor előbb-utóbb a Föld minden emberéhez el kell, hogy jusson a segítségnyújtás.
Miközben a regényből megtudhatjuk, hogyan működik a kisfiú ötlete a saját életében és környezetében, az író kiválóan rávilágít arra, hogy manapság mennyire inkább a saját önző érdekeinkkel vagyunk elfoglalva, pedig mindnyájunkban ott van a jóság, a segítségnyújtás lehetősége.”
A regényből film is készült nagyszerű színészekkel, „A jövő kezdete” címmel.
Kiadó: Lazi
A mű eredeti címe: Pay It Forward
Kiadás éve: 2012
Fordította: Béresi Csilla
Oldalszám: 296
ISBN: 9789632671710
Előbb a filmet láttam, és nagyon tetszett. Sajnos a könyvet nem könnyű beszerezni. Sok könyvesboltban és antikváriumban kerestem, míg végül egy antikváriumban találtam rá.
Szívfájdító és nagyon szép történet, a nyelvtani hibák ellenére is. A téma nagyon jó. A kivitelezés lehetett volna jobb is. A rövid kis fejezetek más-más ember nézőpontját mutatják be. Nem mindig egyértelmű, hogy annak, akiről az adott fejezet szól, milyen szerepe van a történetben. A tartalma mély és elgondolkodtató. Ahogy számítani lehetett rá, a könyv sokkal jobb volt, mint a film. Szerintem többet adott. Talán, ha nem tértek volna el olyan sokban a könyvtől, akkor az is erősebben visszaadta volna azt a hangulatot, azt a reményt keltő eszmét, amiről szól. A történet jól szemlélteti, hogy bárki elkezdhet egy jó dolgot, akár egészen kicsiben is. Trevor fiatal, tapasztalatlan és talán túl optimista volt, és elhatározta, hogy élhetővé, otthonossá, jobbá teszi a világot. Inspirálta az embereket. Eleinte úgy tűnt, hogy a módszer kudarcra van ítélve. Azután valami megváltozott. Végül jóval túlnőtte a kezdeti szűk környezetét.
Az egész azzal kezdődött, hogy egy tanár, Reuben St. Clair a kaliforniai Atascaderóba költözött, és az új munkahelyén társadalomismeret órán szorgalmi feladatot adott a diákoknak. A feladat az volt, hogy gondolkodjanak egy ötleten, ami megváltoztatja a világot.
„Hamar hozzászokunk a változáshoz, még ha fennen hangoztatjuk is, hogy nem így van. Különben is, mindenki örül a változásnak, ha jobbra fordulnak a dolgok. A múltra meg senki nem szeret gondolni, ha ez a múlt csúnya, a jelenben viszont minden jól megy.”
A tanár úr negyvennégy éves, fekete, háborús veterán, jó iskolákkal. Súlyosan megsebesült Vietnámban. Adott az ápolt megjelenésére.
Trevor koraérett tizenkét éves fiú, aki az alkoholista anyjával él. Ennek ellenére kedves, őszinte gyerek. Nagyon megkedvelte Mr. St. Clair-t. A fiúnak fontos volt a tanár véleménye. Az volt a terve, hogy jót tesz három emberrel, és arra kéri őket, hogy adják tovább fejenként három másiknak. Az a kilenc ember is adja tovább fejenként három másiknak, és így tovább. A Jerry nevű drogos hajléktalannal nem úgy sült el a dolog, ahogy tervezte. De nem adta fel a tervét. Azt gondolta, hogy az anyja és Mr. St. Clair tetszenek egymásnak. Biztos volt abban, hogy a tanár jól bánna az anyjával. Szerette volna összehozni őket. A harmadik, akivel a tervei alapján foglalkozni kezdett, egy idős hölgy volt, Mrs. Greenberg. Elkezdte gondozni az öregasszony kertjét. Az özvegyasszonynak Trevor egy igazi csoda volt.
„Ez a csoda rámosolygott és átitatta, ő pedig visszamosolygott rá.”
A kedves idős asszonynak tetszett a kisfiú ötlete, és tovább akarta adni a segítséget. Viszont a férje halála óta megromlott az egészsége, és hamarosan eltávozott. Akkor még nem tudhatták, hogy az asszony a halála előtt gondoskodott a segítség továbbadásáról.
Trevor nem azért tett erőfeszítéseket, hogy jó jegyet kapjon. Azt akarta, hogy sikerüljön.
„Tényleg azt szerettem volna, ha jobb lesz a világ.”
Reuben azért zárkózott el Arlene elől, mert félt, hogy a sérülései miatt visszataszítónak találja. Arlene pedig azért viselkedett ugyanúgy, mert azt gondolta, hogy Reuben butának tartja. A nő azért nyitott a férfi felé, mert magányos volt, hiányzott neki a közelség. A férfinak szinte ismerős, kellemes érzés volt, amikor a nő mérgesen jelent meg nála. Ezzel a reakcióval legalább tudott kezdeni valamit. Pedig mindketten vágytak a másikra. Reuben már szinte „berendezkedett” a magányra, és most azt vette észre, hogy kell neki a társaság. Amikor kevesebbet találkoztak, akkor szembesültek azzal, hogy mennyire szükségük van egymásra. Olyankor egyre erősebben érezték a másik hiányát, és azt, hogy mennyire jól estek azok az apró, hétköznapi gesztusok, amiket a másiktól kaptak. Reuben előbb vette észre, hogy szerelmes, mint Arlene. A korábban csendesnek és nyugodtnak hitt magánya most már zavaróvá, nyomasztóvá vált. Ebből tudta, hogy mennyire fontossá vált számára a nő.
„Adjon az idejéből vagy az együttérzéséből. Pénze sok embernek van, effélékből annál kevesebbnek.”
Trevor és Reuben nagyon jól megértették egymást. A fiú könnyen eltudta képzelni, hogy apjaként tekint Reuben-re. A férfi is atyai szeretettel tekintett a gyerekre.
Arlene és Reuben sok időt töltöttek egymással. Otthonos, jóleső melegség járta át őket, amikor együtt voltak. Egy októberi napig minden rendben volt. Akkor Trevor apja visszatért. Nem értettem Arlene viselkedését. Miért nem küldte el Ricky-t? Miért nem becsülte meg jobban a kapcsolatát Reuben-nel? Miért nem volt tekintettel Trevor igényeire?
„Akinek nincs meg a magához való esze, az újra meg újra ugyanazokat a köröket rója, és közben más eredményt vár.”
Hónapok teltek el, mire Arlene észhez tért, és kitette azt a férget. Trevor pedig arra kérte Reuben-t, hogy adjon az anyjának még egy esélyt. A férfi úgy érezte, hogy nem megy ez neki. Nehéz időszak volt ez, mindannyiuknak. Arlene esetében később jelent meg a felismerés. Csak most kezdte el igazán érezni, amit már korábban is tudott. Reuben jóval kedvesebb, figyelmesebb, és több annál, mint azok a fickók, akikkel korábban dolga volt. Most ismét rajta volt a sor, hogy közeledni kezdjen Reuben-hez. Tudta, hogy tennie kell valamit, hogy visszanyerje a férfit. Mindketten szerettek volna elmondani valamit a másiknak. A történtek miatt ez nagyon nehéz volt.
Később Trevor egy újságírótól tudta meg, hogy az ötlete mégis működik. Sőt! Mozgalommá vált.
„A legnehezebb az egészben, hogy higgyünk az emberekben. Ez az, amin korábban mindenki elbukott.”
Arlene már egy éve nem ivott. Trevor bekerült egy országos műsorba. Beindultak a dolgok. Arlene és Reuben újra közel kerültek egymáshoz.
A Vietnám-emlékhely meglátogatása nagyon megható volt. Ott és akkor talán még nagyobb jelentőséget kapott a múlt, a jelen és a jövő. Ha nem úgy történtek volna a dolgok a múltban, ahogy történtek, akkor három ember életéből is kimaradt volna egy fontos találkozás. Ha Reuben nem sérült volna meg Vietnámban, akkor talán soha sem ismerte volna meg Arlene-t és Trevor-t. Egyszerre volt szomorú és boldog pillanat. Eldöntötték, hogy mit kezdenek az érzéseikkel, és vállalták a kapcsolatukat. A félreértéseiken, bizonytalanságaikon, és félelmeiken keresztül eljutottak egymáshoz. És ez is rávilágít Trevor „add tovább” elvére. Az a legigazibb, legnagyobb segítség, amikor nehéz, amikor kockáztatsz. Szerintem mindhárman tanultak egymástól. A kapcsolatuk formálta őket. Arlene, Trevor és Reuben egy családként álltak ott. Rövid ideig végre újra boldogok voltak.
„Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket, noha magam sem nagyon hiszek ebben. Kérdés, mennyi idő. Gondolom, egy örökkévalóság.”
„Igen, ez a mi világunk. Az egyetlen, amelyben részünk lehet. Amelyben átkozottul nehéz élni. Hogyne érdekelne hát minket, hogyan élünk?”
Az elbűvölő és szeretetre méltó fiú akkor is segíteni próbált, amikor halálos támadás érte. A halála utáni napon lett volna tizennégy éves. Megölték egy értelmetlen utcai verekedés során. Azonban az emléke, és az, amit kitalált, megmaradt. Reuben pedig felhívta arra az emberek figyelmét, hogy ha Trevor esete megérintette őket, akkor akár „tovább is adhatják”, amit tőle kaptak.
„Ne kérdezzék tőlem, más kiveszi-e a részét ebből az egészből, hogy továbbadja-e. A kérdés az, önök maguk hajlandók-e erre?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése