Egyszer régen, még a kezdet kezdetén, amikor írni kezdtem, megszületett az első mesém, az Angyalka Mikulása. Kezdő szárnypróbálgatásként beküldtem egy meseíró pályázatra, hogy visszajelzést, kritikát kapjak. 2008-ban, a Pataky művelődési ház meseíró pályázatának keretein belül, megjelent egy válogatás a beérkező mesékből, köztük az enyém is. Hatalmas megtiszteltetés volt. Négy évvel később, kellemes meglepetés ért, amikor az Anyakanyar oldal decemberi meseválogatásába beválasztották a mesémet, amit nem más olvasott fel, mint Farkasházi Réka, magyar színésznő, műsorvezető, színház- és drámapedagógus, szinkronszínész.
Ha van kedvetek, itt meghallgathatjátok: Tajti Bernadett - Angyalka Mikulása
Ha saját magatok olvasnátok fel, akkor pedig íme:
Tajti Bernadett: Angyalka Mikulása
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Annának hívtak.
Anna imádta az állatokat, és már nagyon régóta szeretett volna egy kiskutyát, de édesapja hallani se akart róla. Szerinte Anna túl kicsi még ahhoz, hogy kiskutyája legyen. A kislány írt egy levelet a Mikulásnak, hogy ő bizony, nem kér babát, nem kér kisvasutat, semmilyen drága ajándékra nem vágyik, csak egy kiskutyát szeretne. Sokat hallott róla, hogy a Mikulás karácsony éjjelén a jó gyerekeknek teljesíti a kívánságát, és megkapják azt, amit a szívük mélyén a legjobban szeretnének. Anna kitette az ablakba a csizmáját, mellé pedig egy dobozkát, amire egy papírt ragasztott azzal a felirattal, hogy Bruno. Azt gondolta, hogy a Mikulás, december hatodikán ott fogja hagyni neki a hőn áhított kutyust. Édesapja nem tudta mire vélni a dobozt, de nem kérdezte meg, gondolta biztos valami gyerekes dolog.
Eljött december hatodika, Mikulás napja. Anna reggel vidáman szaladt oda az ablakhoz, de a doboz üres maradt. Nem volt ott a kutyus. Nagyon szomorú volt, és senki nem tudta megvigasztalni. Így teltek a napok, egészen december 24-éig, amikor is a kislány elment szánkózni és eltévedt. Édesapja nagyon aggódott érte, és mikor esteledni kezdett, már csapatosan keresték a kislányt.
Nagyon hideg volt, fújt a szél, és nagy pelyhekben hullt a hó. A kislány dideregve kereste a hazafelé vezető utat. Nagyon fázott, és félt, mert még sose maradt egyedül a sötét erdőben. Ekkor furcsa neszre lett figyelmes. Valószínű, hogy a fáradtságtól, de egy angyalt látott távolodni az egyik ösvény irányában. Elindult felé, hátha eléri. S ekkor látta meg a barna kis gombócot a hóban. Nem akart hinni a szemének, mikor a barna gombóc mocorogni kezdett.
Mikor közelebb ért, látta, hogy egy kiskutya fekszik a hóban. Nem tudta, hogy mikor és miként került oda, de nagyon örült, hogy nincs egyedül. Karjába vette a kutyust, és elindult az ösvényen tovább.
Nem messze fényt pillantott meg, és hallotta, hogy a nevét kiáltják. Felismerte édesapját, és nagyon megörült. Mindenki boldogan tért haza a családjához. Otthon Anna kivette a kabátja alól az elszunyókált kutyust, és megkérdezte, hogy megtarthatja-e. Ekkor édesapja nem tudott neki nemet mondani, örült, hogy meglett a kislány, és igent mondott. Ezen az estén a kislány a kutyussal együtt tért nyugovóra. Másnap reggel, karácsony reggelén vette észre csak a kislány a kutyus nyakában lévő nyakörvet, rajta a feliratot, és egy kis üzenetet.
A nyakörvön ez állt: „Bruno”
Az üzenet pedig így szólt: „A karácsony Angyala átadta az üzeneted. Boldog karácsonyt kicsi lány. Mikulás”
Anna nem szólt az üzenetről a szüleinek, de utána minden évben gyújtott egy gyertyát a Karácsonyi angyalnak, és a jótevő Mikulásnak.
A mese szövege csak teljes egészében másolható, szerzővel és címmel, forrásmegjelöléssel. Az illusztrációt 2009-ben egy kezdő grafikus készítette gyakorlás gyanánt, majd nekem adta. Azóta is hálás szívvel gondolok rá, ha a képre nézek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése