Fülszöveg:
„Nagyapa és unoka
barátsága a halál árnyékában
Hartay
Csaba harmadik prózakötete egy érzékeny kisfiú szemszögéből láttatva, álmokkal
és látomásokkal kevert emlékekből építi fel a nikotinfüggő családfő
agóniatörténetét. Papa egyre nehezebben kap levegőt. És ebben a záródó
világban, a krónikus tüdőbetegség erősödő fojtásában mind élesebben rajzolódik
ki Papa és Olivér ragaszkodása az élethez, csökönyös ragaszkodásuk egymáshoz. A
kortárs magyar próza ott a legmegrázóbb, ahol a mi életünket meséli el.
A Holtág
egy mai vidéki család története, erős színekkel, csodaszép történetekkel, a
szeretet és az elmúlás egymás elleni harcának gyermekien tiszta ábrázolásával.”
Megjelent 2016. október 7-én
az Athenaeum kiadó gondozásában.
Oldalszám: 220
ISBN: 978-963-293-587-4
Keménykötéses, védőborítóval
A szerzőről:
 |
| Hartay Csaba |
1996-ban érettségizett a szeghalmi Péter András Gimnáziumban. 1997-ben jelent meg első verse a Sárkányfűben, azóta publikál rendszeresen irodalmi folyóiratokban. Verseit azóta többek közt a Kalligram, az Élet és Irodalom, a Népszabadság, az Alföld, a Bárka, a Prae, a Tiszatáj, a Műút, a Forrás, az Új Forrás, a Kortárs, a Palócföld, a Magyar Napló és az Irodalmi Jelen közölte. Tagja a Szépírók Társaságának és a József Attila Körnek. Családi vállalkozásban egy szarvasmarha telepen dolgozik.
A szerző kiadónál megjelent művei: Nem boci! Tejbe aprított irodalom (2015)
A könyvről:
A kötet harminc
hosszabb-rövidebb történetet tartalmaz, melyek érzelemben gazdagok és igen
sokat mesélnek. Bár a kötet „csak” kétszázhúsz oldalas, tartalmaz mindent,
amire szükség van egy jó könyvhöz. Mondhatnánk azt is, hogy igazi múltidéző,
mert sokunknak eszébe jut olvasás közben a saját nagypapánk, aki esetlegesen
már nincs velünk. Közös programok, beszélgetések, édes-bús érzések elevenednek
fel olvasás közben. Nem csak Olivér és a nagypapája történetének érzelemvilágát
kell megélnünk, hanem eközben még a saját emlékeink által előhozott múltbéli érzéseket
is. Igazi érzelemdömping ez a könyv. Többször eleredtek a könnyeim olvasás
közben, mert Hartay Csaba gondoskodott arról, hogy nagyon mélyen megmerüljünk
az érzelmek tengerében.
Szerintem határozottan tükrözi
a védőborító a könyv hangulatát. Aki volt már valaha horgászni, az tudja, hogy
bizony egy ilyen hely egyszerre áraszt békét és nyugalmat, ugyanakkor mindenki
tisztában van azzal, hogy a csendes felszín alatt bizony mozgolódások vannak.
Akárcsak az embereknél. Külsőleg nyugodtnak látszódhatnak, közben viszont a
felszín alatt, a lelkük mélyén életük nagy harcát vívhatják. Meglepetés érhet,
ha csak látszat alapján vonunk le következtetéseket.
Nézzétek meg ezt a borítót! A
lágy színek, a felszíni világ visszatükröződése a víz felszínén, mind-mind
hozzájárulnak, hogy elvarázsolódj. Aztán kezdetét veheti az utazás Olivér és
nagypapa világába, s egyúttal a saját érzelmeid és emlékeid is
felelevenítődnek.
Tetszett a nagypapa
mondandója, még ha néha a szemem keresztbe is állt egy-két nyers kifejezéstől.
Ilyenkor mindig eszembe jutott az én nagypapám, aki ha a közelben voltunk,
igyekezett csomót kötni a nyelvére, nehogy valami csúnya szó elhagyja a száját,
mert olyankor tudták már a többiek, hogy kitől is tanultuk el.
Minden gyereknek van papagáj
korszaka, amikor sűrűn ismétli a körülötte elhangzó, érdekesnek tűnő
kifejezéseket. Szóval erre tényleg érdemes odafigyelni. Persze mondhatjuk azt,
hogy ugyan már, a közösségben úgyis eltanulja majd a gyerek, sőt, különbet is, nem
feltétlenül otthon, de erre csak azt reagálnám, hogy ha a közvetlen közegben a
gyerek nem tapasztal olyat, hogy a szülők, nagyszülők, nagynénik és nagybácsik
csúnyán beszélnek, akkor nem feltétlenül fog ráragadni a nagyobb közösségekben
sem.
Olivér és nagypapa kapcsolata
szívmelengető volt. Tetszett, ahogy az öreg megpróbálta átadni az
élettapasztalatát, bölcsességét az unokájának, míg ő igyekezett néha kordában
tartani a nagyapót. Az együtt töltött pillanatok, a közös programok, az
elhangzott párbeszédek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy kerek egésszé váljon
a történet.
„– És amikor te is voltál gyerek, az milyen gyermekkor volt? Meddig tartott? Mikor lett vége a gyermekkorodnak?– Vége lett, mint a nyárnak. Nincs pontos perc vagy állomás, hogy akkor innentől. Ez egy átalakulás volt. Egy folyamat. De lehet, hogy egyes részeim még most is gyermekiek.”
Persze nagyon hamar jöttek azok
a részek is nagypapa történetének, amik szomorúsággal töltöttek el. Az elmúlás,
mint Damoklész kardja ott lebegett a feje felett, Olivér pedig a maga
módján próbált segíteni, illetve igyekezett feldolgozni magában a történéseket.
Ez a könyv történetek kis csokra,
ami magába foglalja a múltat, jelent, jövőt, az elmúlást, az emlékeket, a
család egységét, a szeretetet, törődést, aggódást, megannyi érzelmet és
élethelyzetet, amikről nem csak olvasni kell, hanem megélni is. Bár generációs
hasadék volt Olivér és nagypapa között, talán pont az unokája értette meg a
legjobban az öreget. Olykor aranyos, vicces, máskor viszont szomorú hangulat
lengte körül a történeteket. Egyszerre volt felkavaró és megnyugtató. Mindvégig
úgy éreztem, hogy ez a két érzés ki fog egyenlítődni, mint annak a bizonyos
mérlegnek a két nyelve. Igazam lett.
Köszönöm Hartay Csabának, hogy
ilyen formában tárta elénk gondolatait, s ezzel az olvasókat is édes-bús
nosztalgiára késztette. Számomra érdekes utazás volt, s nem bántam meg, hogy
elindultam az úton.
S köszönöm az Athenaeum
kiadónak is a lehetőséget.
Pontozás: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése