Meggyújtottuk a szeretet gyertyáját is, melynek fénye azt üzeni, hogy nyitott szívvel érkezhessünk meg karácsony ünnepéhez.
Hétről hétre erősebb a gyertyák fénye, hisz először egy, majd végül már négy ég, s általa a hit, remény, öröm, szeretet teljessége válik eggyé.
Negyedik is lángra lobban,
kiviláglik tiszta fénye.
Ott ragyog a csillagokban,
s éled az ember REMÉNYe.
A szívünkben BÉKE lángja,
HITünk ajtót nyit a jóra.
Aki ránk néz, máris látja:
– Elérkezett hát az óra.
S bizony, hol a SZERETET él,
ott gonosznak helye nincsen.
Hol a jóság jövőt remél,
ott megjelenik az Isten.
Eljön a mennynek országa,
tudom, itt lesz, lent a Földön.
Nyíljon ki szívünk virága,
aki remél, készülődjön!
Az első gyertya már lángol,
talán fényesebben, mint máskor,
beragyogja a hit fénye a szobát,
magadban, ne máshol keresd a csodát.
A második gyertya is ég,
lila ez is, mint a tavaszi ég,
arcunkon a két lángtól fény tündököl,
ki jól él a Földön, az megüdvözül.
A rózsaszín viasz kanóca is tűzre kap,
eltelt hát a harmadik vasárnap,
lassan vége hát a kis-böjtnek,
még egy láng – közeleg az úrjövet.
Négy adventi láng táncol a sötétben,
a hit egy pillanatra most nagyon törékeny.
A sok vendég este egymásnak kilincsel -
Hallgasd csak! – egy hópehely csilingel.
Az adventi koszorún négy gyertya égett. Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani, amit beszélgetnek. Azt mondta az első: „Én vagyok a béke. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni…” És néhány pillanat múlva már csak egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra.
Azt mondta a második: „Én vagyok a hit. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak, nincs értelme tovább égnem…” A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya: „Én a szeretet vagyok! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám…” – ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyermek a szobába, és mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott: „De hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!” – és elkeseredésében sírva fakadt.
Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: „Ne félj! Amíg nekem van lángom meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. Én vagyok a remény!”
A gyermek szeme felragyogott! Megragadta a még égő gyertyát és lángjával életre keltette vele a többit.
Forrás: Veress Hajnalka Andrea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése