"Juliet Trent tartja magát a szabályhoz, hogy sohasem keveri össze a munkát a magánélettel. Amikor azonban az észbontóan jóképű olasz mesterszakács, Carlo Falconi sajtófőnöke lesz, komolyan fontolóra kell vennie, hogy tartsa-e magát elhatározásához. Carlo ugyanis nemcsak a fakanállal bánik remekül, hanem a nők szívével is...
Nora Roberts talán attól a hóvihartól lett író, amely egy nap úgy betemette marylandi vidéki házában, hogy egy hétig az orrát sem tudta kidugni. A már-már őrültséggel határos helyzetben higgadtságának megőrzése érdekében ragadott tollat és papírt, s így született meg az első novella. Ezt később több más írás is követte, de hosszú ideig egyikük sem talált kiadóra. Az írónő ma 133 regény ünnepelt szerzője, akinek műveit több mint 106 millió példányban adták ki. Az ötgyermekes családanya büszke lehet arra, hogy minden negyedik percben megveszik valamelyik regényét, s ezzel népszerűsége meghaladja a hazánkban ismert Danielle Steelét."
Carlo egy igazán magával ragadó, vonzó, humoros, öntudatos és imádni való fickó. Tetszett a stílusa, és ahogy a helyzeteket kezelte. Rengeteg nevetéshez hozzásegített, amire az utóbbi napokban szükségem is volt.
Juliet karakterét alapjában véve kedveltem, de néha eléggé irritált, amikor egyfolytában azt az idióta noteszét nézte a programokkal, valamint az is idegesítő volt, hogy folyton folyvást telefonálgatott. Az, hogy vacillált azon, hogy belemerjen-e vágni a Carlo-val való kapcsolatban érthető volt, hiszen nagy nőcsábásznak tartották, és ezt ő sem igyekezett megcáfolni. A könyv könnyed hangvétele és sziporkázó párbeszédei kikapcsolják az olvasót. A Mézes puszedli című Roberts könyvből már ismert Summer szinten feltűnik a könyvben, ami nagyon is kedvemre való volt, hiszen színesítette a történetet. Ebben a könyvben jobban is szimpatizáltam vele, nem úgy, mint a Mézes puszedliben.
Az pedig, hogy a történet Happy Enddel zárult, csak hab volt a tortán.
Olvastam egy pár véleményt erről a könyvről mielőtt nekikezdtem, és be kell vallanom, hogy kellemeset csalódtam (örülök, hogy megvettem). Sokan írták, hogy eléggé nyálasra sikerült, és hogy ilyen történet a való életben tuti nem fordulhat elő. Ezzel viszont nem értek egyet. Egyáltalán nem volt szirupos (a nagyon nyálas könyveket én se olvasom el), és szerintem ha nem is mindegyik, de egy-két kapcsolat tuti végződhet így is. Most sem csalódtam Robertsben, és ez jó érzéssel tölt el. :)
Két idézet a könyvből egy kis kedvcsinálónak:
"Mély lélegzetet vett, és lassan fújta ki a levegőt. Meg kell nyugodnia. Na és ha lélegzetelállító jelenség? És gazdag… tehetséges… ráadásul hihetetlenül érzéki. Ezt már korábban is tudta, nem? A gond csak az, hogy fogalma sincs róla, mit csináljon most. Ez pedig nem vall vérbeli profira." (30. oldalon található)
"– Nem semmi ez a pasas, ugye? – súgta oda neki Lydia az első szünetben.
– Nem semmi.
– Carlóval a legutóbbi chicagói látogatása során találkoztam.
– Igen, már rájöttem. Örülök, hogy ráért ma reggel. Megkapta a sajtóanyagot, amelyet küldtem?
Nyugodt, és szenvtelen, gondolta Lydia, és mocorogni kezdett a székében.
– Igen. A cikk a hét vége táján kerül nyomtatásra. Majd küldök belőle másolatot.
– Hálásan köszönöm.
– Miss Trent…
– Kérlek, hívj csak Julietnek! – fordult oda most először a lány Lydiához, és rávillantotta lefegyverző mosolyát. – Fölösleges udvariaskodnunk egymással.
– Rendben, Juliet. Nos elég ostobán érzem magam.
– Sajnálom, de nem kellene.
– Nagyon kedvelem Carlót, de nem szokásom elhalászni a zsákmányt mások orra elől.
– Lydia, biztos vagyok benne, hogy nem létezik a földön olyan nő, aki ne kedvelné őt – mondta a lány, és miközben a rendező megkezdte a felvétel indítását jelző visszaszámlálást, keresztbe tette a lábát. – Egyébként pedig, ha azt gondolnám, hogy el akarod halászni előlem a zsákmányt, soha többé nem bírnád felemelni a tolladat.
Lydia egy pillanatra megdermedt, majd nevetve hátradőlt. Carló makrancos kis hölgyet választott magának. Úgy kell neki!"
Sziporkázó :D
Pontozás: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése