„Stella látszólag egy átlagos tinédzser, aki éli
felhőtlen hétköznapjait, amíg egy nap meg nem vádolják egy nála jóval idősebb
férfi meggyilkolásával. Mi köze lehet az üzletember halálához a kifogástalan
hírű családból származó lánynak?
Stella apja az egyházközösség
elismert lelkipásztora, aki odaadó férj és rajong egyetlen gyermekéért. Az
igazság és az őszinteség bajnokaként ismert Adam elvei ellenére hazudik is a
nyomozóknak, hogy alibit biztosítson a letartóztatott lányának, hiszen Stella
úgyis ártatlan – de visszapillantva később a gyerekkorára kiderül, hogy a
szeretett gyermek bonyolultabb eset, mint amilyennek az apja elsőre lefesti őt.
A nyomozás lélekölő terhe alatt Adam kezdi elveszíteni a kontrollt, és már nem
tudja leplezni személyiségének sötét oldalát.
A nyomozás során Stella szavaiból
kiderül, hogy közelről ismerte a meggyilkolt férfit, és nem ez az egyetlen
titok, amit a szülei előtt rejteget. A thriller legvégén Ulrika, az anya vall a
család életéről. A védőügyvédként praktizáló nő egyedülálló perspektívát tár a
nyomozók elé, és lassan felsejlik az a szövevényes terv, amivel a lányát akarja
megmenteni. Ám az elképzelése csaknem bajba sodorja, mert igen nagy kockázatot vállal…
A lebilincselő pszichothrillerben
Mattias Edvardsson olyan hálót sző, amely mindenkit csapdába ejt, és semmi sem
az, aminek látszik.”
Megjelent: 2019.03.20.
Fordította: Bándi Eszter
Eredeti mű: Mattias Edvardsson: En helt vanlig familj
Oldalszám: 432
ISBN: 978-615-578-345-6
Borító: Földi Andrea
Műfaja: skandináv thriller
A Partvonal kiadó égisze alatt új
sorozat látott napvilágot, mely a minőségi szórakozást hivatott szolgálni. A
sorozat első részéül Mattias Edvardsson regényét választották, majd ezt követi
októberben a dán Søren Sveistrup The Chestnut Man (Október) című regénye.
Örömmel fogadtam ezt a hírt,
mivel az utóbbi években egyre inkább elterjedtek a skandináv krimik,
thrillerek, s szerencsére több olyan szerző könyvével is találkoztam már, amik
végül a kedvenceim közé kerültek.
Mattias Edvardsson írói karrierje
mellett tanárként dolgozik egy svéd középiskolában. 2018-ban jelent meg a
Látszólag normális című regénye, aminek köszönhetően nemzetközi sikereket ért
el. A honlapján elég szűkszavú, keveset árul el magáról. Mi az, ami mégis
kiderült az oldalról? Szereti a zenét, a nyelvet, a népi kultúrát. Régen egy
punk zenekar énekese volt, és futballedzősködött is egy kis ideig.
Nem állítanám, hogy megszokott
thrillerrel van dolga az olvasóknak, hiszen inkább nyerünk betekintést a
főszereplő lánynak és családjának az életébe és érzelmi világába, mint a
nyomozásba. Közelebb áll a lélektani krimi műfajához, ahol a szerző mélyebben
belemerül a karakterei lelki világába. A fülszövegben olvasható „semmi sem az,
aminek látszik” mondattal egyetértek. Bár sejtéseim voltak, hogy miként is
alakulhattak így a dolgok, biztosat csak a könyv utolsó harmadában tudtam.
Adott egy tizenkilenc éves lány,
Stella, akinek az apja lelkész, az anyja ügyvéd, ő pedig egy kissé problémás
fiatal, akinek az élete nem egyszerű. A H&M-nél dolgozott egészen a
gyilkossággal vádolásig, hogy pénzt gyűjthessen az ázsiai útjához. Tervei
voltak, álmai, bár korántsem volt annyira összeszedett, mint barátnője Amina,
aki olyan számára, mint egy testvér. Óvodás koruk óta legjobb barátnők, egy iskolába
jártak, együtt sportoltak, szinte mindent együtt csináltak. Stella tizenöt
évesen egy traumán esett át, amit a családja is rosszul kezelt, s emiatt a későbbiekben
több problémája is akadt. A történetben így négyen a főszereplők szerintem.
A történetet több szemszögből is
megismerhetjük, először olvassuk az apa szemszögéből, majd a lányéból, végül
pedig az anyáéból. Különböző nézőpontok, mindenki másképp élte meg a helyzetet,
más dolgokra emlékszik, végül az epilógus ad teljes körű magyarázatot az
eseményekre.
Letaglózott ez a könyv. Az
események tálalása könnyednek tűnhet, néha talán kicsit vontatottnak is, ám a
végére minden értelmet nyer. Szükség volt arra, hogy ilyen tempóban haladjanak
az események, illetve arra is, hogy ennyire részletesen ismerjük meg Stella
Sandell életét. Szerettem, hogy több nézőpontból ismerhettem meg a történteket,
ahogy azt is, hogy a szerző nagy hangsúlyt fektetett a főszereplő lánynak és
családjának magánéletére, gondolataira. Szükséges volt, hogy minden oldalról
képet kapjunk Stelláról, mert talán így láthatjuk őt a legreálisabban. Meg kell
vallanom, a nézőpontok közül a lányé tetszett a legjobban, mert ezáltal
betekinthettünk az érzelemvilágába is. Megismerhettük az okokat, amik az életének
kisiklásához vezettek.
A könyv sok kérdést felvet, s nem
csak a könyvbéli eseményekkel kapcsolatban. Az olvasókban is megfogalmazódnak
kérdések és válaszok, s talán emiatt kerül közelebb a történet hozzánk.
Mi mit tettünk volna Stella
helyében? Vagy mit tennénk, ha a mi gyermekünk kerülne bajba? Bár lehet, hogy a
kérdés úgy lenne inkább helyes, hogy: Mit meg nem tennénk, hogy a gyermekünk
biztonságban legyen?
Eléggé jól ismerjük a
szeretteinket?
Az a jó ebben a könyvben, hogy
gondolkodásra és véleménycserére késztet. Ugyanis több oldalról is
megközelíthető a dolog. Felmerülhet, hogy helyesen cselekedett-e Stella? Alakulhatott-e
volna másképp az eseménylánc? Vagy épp a szülei jól tették-e ezt vagy azt…?
A könyv folyamatosan sugallja, hogy
tökéletes ember nincs. A Sandell családnak egy ekkora ütésre volt szüksége
ahhoz, hogy átértékelje az életét. A történet során a szülőkben
megkérdőjeleződött, hogy jó döntéseket hoztak-e, illetve jól nevelték-e a
lányukat. Mi mást tehettek volna, hogy ne alakuljon ki ez a helyzet? A karaktereknél
folyamatosan jelen van a belső vívódás. Mi lett volna, ha…?
Christopher Olsen halála nem csak
egy ember életére volt hatással, hiszen a Stella elleni gyilkossági vád miatt
az egész család élete felborult.
Érdekes és elgondolkodtató írás,
én személy szerint még szívesen olvastam volna arról az időszakról is, ami a
bírósági tárgyalás után zajlott. Jó lett volna, ha tudjuk, hogy milyen irányt
vett a család sorsa.
Pontozás: 10/9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése