Angela Marsons: Halálos játék (Kim Stone 4.)

„Egy ​megoldatlan ügy minden nyomozó rémálma. A Westerley orvostudományi kutatóintézet tudósai az emberi test bomlását tanulmányozzák, hogy pontosabban meghatározhatók legyenek a halál körülményei, ezzel is segítve a rendőrség munkáját. Kim Stone nyomozó épp egy frissen lezárt eset után látogat el a csapatával a jól őrzött intézménybe. Az unalmasnak ígérkező bemutató azonban hamar félbeszakad, amikor Kim egy, a helyi kutatók számára is ismeretlen női holttestet talál. A testen minden különösebb vizsgálat nélkül látszik, hogy az áldozat gyötrelmes halált halt: földet tömtek a szájába. Alig indul meg a nyomozás, amikor a felügyelőt máris újabb áldozathoz riasztják. A minta ugyanaz, de a tettest megzavarhatták, mert a nő ezúttal életben maradt…

Angela Marsons legújabb regényében Kim Stone és csapata nincs könnyű helyzetben; alig van nyom, amin elindulhatnának, és az idő is ellenük dolgozik. A segítség ezúttal onnan jön, ahonnan nem várnák – egy „döglött ügy” ugyanis hirtelen meglepően aktuálissá válik.”

Kiadta: General Press kiadó

Kiadás éve: 2018.

Fordította: Seregi Márton

Fordítás alapjául szolgáló mű: Angela Marsons: Play Dead

Oldalszám: 336

ISBN: 978-963-452-144-0

A borítót Kiss Gergely tervezte.

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában.

Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.

Például:

- Titokban fél a tűktől.

- A kedvenc tv műsora a Top Gear.

- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.

- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.

- Utál nyilvánosság előtt beszélni.

- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.

A szerző honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

A könyvről:

A történet egy prológussal indít, ami egy 1996-ban történt eseményre mutat rá. Az ember viszonylag hamar rájön, hogy melyik szereplő életének egy darabkájába nyertünk bepillantást. Aztán az első fejezetben rögtön a már jól ismert nyomozócsapat akcióját olvashatjuk.

A már jól ismert csapat újra visszatér, hogy Kim Stone felügyelővel közösen kiderítsék, ki áll a gyilkosságok háttérében, és megtudják, milyen okok vezérelték a gyilkost.

A történetben most is szerepet kapott a humor, aminek nagyon örültem, mert elég sok olyan történés volt, aminek kicsit el kellett venni az élét. Most is nagyon jól szórakoztam Kim és Bryant párbeszédein, a csapat viselkedésén, amivel igyekezték oldani magukban és egymásban a feszültséget és elsimítani az idegeiket egy nehéz nap után.

Örültem, hogy a szerző most is rengeteg figyelmet fordított arra, hogy Kim Stone-ról újabb információmorzsákat osszon meg az olvasókkal, így minden kötetben megtudhatunk valami újdonságot a felügyelőnőről.

Nagyon szeretem, hogy a regény történetvezetése sima és gördülékeny, nem akad fenn, és nem tartalmaz semmi olyat, ami az olvasót kizökkentené. Fokozatosan adagolja az információkat, s úgy építi fel a cselekményt, hogy lassan növekedjen az olvasóban a feszültségi szint.

Angela Marsons nagyon ért ahhoz, hogy érzékletesen ábrázoljon egy gyilkosságot. A hideg síelt a hátamon tőle, bár megvallom őszintén, egy picit azt éreztem a könyv elején, hogy a gyilkos öncélú igazságszolgáltatásba kezdett. Bosszút állt egy őt ért sérelemért. Elgondolkodtam azon, hogy ha nem történik vele az, ami, akkor is gyilkossá vált volna felnőtt korában? Tekintve, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni az emberek (testi erőszak nélkül is), valamilyen szinten megértettem a sorozatgyilkost, még ha az eszközeivel nem igazán értettem egyet. Ki ne vágyna arra, hogy törlesszen azért, mert megalázták, kigúnyolták, esetleg bántalmazták? Persze nem úgy, hogy megkínozza és megöli őket… Ha nem kap segítséget, hogy feldolgozhassa a történteket, csak gyűlik és gyűlik a keserűség benne, s előbb utóbb valamilyen pusztító dologhoz vezethet. Nem feltétlenül mások irányába kifejtett agresszióhoz, akár saját magát is büntetheti a történtek miatt, vagy különböző tudatmódosító szerekhez fordulhat a várt „segítség” reményében.  

A szerző hatalmas csavart tett a történetbe. Jó, lehet, hogy más olvasó sejtette, hogy itt valami nem stimmel, de én simán besétáltam volna a csapdába, pedig olvastam már pár hasonló könyvet.

Nagyon tetszett ez a kötet is. Fordulatokban gazdag, érdekes, izgalmas, néha borzongató, máskor mosolyogtató, mikor mire van épp szüksége az olvasónak. A könyv „eteti” magát, szinte le se lehet tenni. Éjszakába nyúlóan olvastam, mondván hogy „csak még egy fejezet”, aztán még egy, és még egy, míg végül elfogytak az oldalak. Nagyon kíváncsi voltam a végkifejletre. Nem viselt meg úgy, mint az előző kötet, de talán annyira ez nem is nagy baj. Mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet, elgondolkodtatott, szórakoztatott és kikapcsolt, szóval maximálisan teljesítette az elvártakat.

Pontozás: 10/10