Kóbor Barbara: Az utolsó nap éjszakája

Fülszöveg: „Séverine Bonheur, a harmincas évei közepén járó párizsi hobbiújságíró örömtelen házasságban, unalmas életet él. Gyáva ahhoz, hogy otthagyja politikai karrier előtt álló, brutális férjét. Hogy ne őrüljön meg, úgy lép ki a valóságából, hogy tökélyre fejleszti az ábrándozást. Aztán egy szilveszter éjszakán rejtélyes bűncselekmény áldozatává válik, és onnantól egyszerre lélegzetelállítóan izgalmas és veszélyes lesz az élete…

Kóbor Barbara első krimijében a kiszolgáltatottság és az öntudatra ébredés lélektanát festi le; szövevényesen felépített történetében egy olyan nő agyába pillanthatunk be, aki kalickába zárt madárkaként vergődik, egészen addig, amíg valóban foglyul nem ejtik. Az események felpörögnek, a szereplőgárda egyre színesebb lesz, a cselekmény szálai pedig egyre kuszábbak, egészen a bravúros végkifejletig.

A lélektani krimi rajongóinak különösen ajánljuk!”

Megjelent az Athenaeum kiadó gondozásában 2016. augusztus 12-én (a könyvesboltokban kapható augusztus 15-től).

Műfaja: krimi, azon belül is domestic noir, ami az utóbbi évek egyik legsikeresebb új műfaja.

Pontosan mit is takar ez? A kiadó ezt is megválaszolta nekünk a könyv bemutatásakor.

„A főként női szerzők tollából született alkotások a kapcsolati, családi diszfunkcionalitás talaján kicsírázó gyilkos konfliktusokat tárják fel. A műfaj egyik jellegzetessége, hogy a párkapcsolati játszmákból, bántalmazásból eredő, fokozatosan kibontakozó „magasfeszültség” váratlan megoldási módok felé sodorja a szereplőket. A domestic noir mindig lélektani dráma a nő vagy a pár mindkét szereplőjének szemszögéből felépítve, gyakran bűncselekménnyel ötvözve.”

Oldalszám: 224

ISBN: 978-963-293-577-5

Beleolvashattok a történetbe itt:

http://static2.lira.hu/upload/M_28/rek3/1236572.pdf

A könyvet megvásárolhatjátok 20% kedvezménnyel itt: http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/az-utolso-nap-ejszakaja

Itt pedig meghallgathatjátok az egyik interjút, amit az írónővel készítettek: https://soundcloud.com/user-144247339/kobor-barbara-interju-klubradio-2016

A szerző 1976-ban született Budapesten. Az ELTE pszichológia szakán végzett. Az írás mellett vállalati szervezetfejlesztési feladatokkal és fordítással foglalkozik. Nagyon érdekli a politika és a média működése. Van egy tizenéves fia.

Gyerekkora óta megszállott krimi rajongó, mindig is érdekelte őt a lélektani dráma, ezért volt szinte kézenfekvő számára, hogy ebben a műfajban, stílusban alkossa meg első regényét.

Történetünk nagyjából három hét eseményeit öleli körül. Nyitásként betekintést kapunk egy december 31-ei eseménybe, ám az első fejezet visszaugrik december 22-re, s innen már folyamatos cselekményábrázolást és viszonylag rendezett idővonalat kapunk. Történnek a kezdetekre visszautalások, ám ezt időben jelzi a szerző, emiatt egyáltalán nem is zavaró.

A könyv három fejezetre tagolódik.

I. Egy madár a marokban felér két szabaddal

II. A jó kislányok a mennybe jutnak, a rossz kislányok mindenhová

III. A jót könnyű megszokni? A rosszat sokkal könnyebb. Aztán várni, elvárni és megszeretni. A rosszat kerestem mindig? Déjá vu

Séverine Bonheur karaktere szöges ellentétben áll a nevének jelentésével. 

Séverine = bölcs

Bonheur = boldogság

Főszereplőnk híján van a bölcsességnek, és boldognak sem mondhatnánk az életét. Inkább csak azt szimbolizálja, ami szeretne lenni.

Megalkudott. Egyetlen örömforrás az életében a fia, Matthias volt, bár az idő előrehaladtával úgy érezte, vele is kezd a kapocs meggyengülni.  Így maradt csak az álmodozás.

Egyre többször gondolt arra, hogy miképp szabadulhatna meg a férjétől úgy, hogy a gyerek vele maradhasson. Egyrészt ez, másrészt az anyagi függőség is közrejátszott abban, hogy éveken át nem lépett semerre. Fásultan tűrte a férje mocsok húzásait, álmodozott egy jobb életről, de semmit nem tett, hogy megvalósítsa. Amikor rászánta magát arra, hogy kicsit kilépjen a megszokott életből, közbeszólt az élet és felborította a terveit. Súlyos önbizalomhiánya és testképzavara volt.

Az első fejezet egy hosszúra nyúlt felvezetője volt a történetnek, hogy valamennyire megismerhesse az olvasó a szereplőket. A második fejezetnél már érezhető volt az igazi feszültség, valamint megsuhintotta Séverine-t az igazán rossz időszak előszele, míg a harmadikban tetőfokára hágtak az indulatok és a cselekmények.

Bár a szerző úgy alkotta meg Séverine karakterét, hogy az olvasó azonosulni vagy legalább szimpatizálni tudjon vele, sajnos nekem ez nem igazán sikerült. A karakterek között nem igazán volt, akit igazán kedvelhettem volna. Na jó, talán Theó, a kertész ebbe a kategóriába tartozott.

 Viszont maga a történet, hogy mennyi mindenen ment keresztül a főszereplő, igazán elgondolkodtató volt. Rengeteg kérdést felvetettem olvasás közben. Hogyan lehetett volna mégis kiutat találni ebből a helyzetből? Mit csinált rosszul a főhősnő? Ilyenkor van jó döntés? Mennyi minden lappangott a mélyben? 

A könyv függővéggel zárult, gondoljon az olvasó, amit akar. :D Persze az írónő a fent belinkelt interjúban el is ismerte, direkt alakította így a szálakat, hogy az olvasók a saját kényük-kedvük szerint alakíthassák a történetet.

Az én változatomban Séverine elhagyja a férjét és végre elkezd élni, s nem csak az álomvilágban.

A könyv olvasása közben úgy döntöttem, kicsit hangolódom a környezethez. Ez annyit jelent, hogy mivel a történetünk főhőse egy párizsi hobbiújságíró, és a történet is Franciaországban játszódik, francia nyelven hallgattam dalokat.

A teljesség igénye nélkül, amiket hallgattam:

Pauline: Je vis ma vie

Lara Fabian: Je t’aime illetve Immortelle

Grégori Baquet – Extreme Limite vagy épp a francia Rómeó és Júliából a Comment Lui Dire

Pascal Obispo – Sous le Soleil

+ a könyv utolsó 80 oldalának elolvasásakor és a bejegyzés megírásakor két órás rock adást hallgattam, amit egy fantasztikus műsorvezető állított össze, neki köszönhetem, hogy még ma elkészültem. :)

Pontozás: 10/8

Összességében véve kaptam egy érdekes, elgondolkodtató írást, ami elég sok témát felvet, bár igazán nem merültünk a dolgok mélyére. Ha egy picit előbb fokozódott volna fel a könyv hangulata, még jobb lett volna, bár így is épp elég elgondokodnivalót ad az embernek. 

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

Izolde Johannsen: Anglia (A kárhozat éjjele 2.)

Fülszöveg: „Ahogy a történelmet még soha nem olvastad. Ókor, középkor, újkor egymást követő évszázadok, az idő forgatagában. Birodalmak, uralkodók, országok születnek és omlanak össze, miközben nem mindennapi hősünk átéli a letűnt idő feledhetetlen eseményeit. 
Anglia. A kényszerű száműzetés helyszíne. A tengeren ismeretlen erők közelednek. A békés napoknak vége. A keresztény világ megismeri a kard és a lánc fogalmát. Mi vár még az ezeréves vámpírra? Mi adhatja vissza létezése értelmét? A partmenti szél talán elfújja végre az örökös magányt.”

Kiadta az Underground kiadó 2014-ben.

Oldalszám: 568

ISBN: 978-963-120-751-4

A szereplőkről készített képek a szerző, Izolde Johannsen munkái, közzétételük a szerző jóváhagyásával történt.

Ahogy azt már Caspar első történetéről, a Róma című kötetről megfogalmaztam, nagyon tetszik, hogy a történelem keveredik a fantasy elemeivel, s olyan elegyet alkotnak, amiben mindkettő hangsúlyos részt kap, és szorosan együtt alkotják azt a kerek egészet, ami az olvasó kíváncsiságát kielégítheti.

„Senki nem gondolná, de tökéletesen belepasszol Caspar az események sorába. Mély és összetett személyiséget kapott, ugyanakkor „életét” a kettősség jellemezte.”

Ebben a kötetben pedig még többet tudhatunk meg Caspar személyiségéről, s talán kicsit jobban megértjük, hogy mit miért tesz.

Az első fejezet elején utalást találhatunk arra, hogy Caspar egy kelta törzsfő méltó utódaként látta meg a napvilágot, ám élete mégsem olyan fordulatot vett, amelyre bárki számíthatott volna. Azt hiszem, ez még enyhe kifejezés. Nővére Menase élete utolsó pillanatáig azon volt, hogy öccséről gondoskodjon, terelgesse őt a helyes irányba, tanítsa őt a népük szokásaira, valamint azokra a dolgokra, amiknek a későbbiekben hasznát veszik.

Menase

A fenti képen az írónő rajzát láthatjátok, hogy ő miként is képzeli el Menase karakterét. Ugye milyen jól sikerült? :) A szereplőkről készített rajzokat egy kiegészítő kötet fogja tartalmazni, melyben helyet kap egy személyes napló is, ami azt mutatja be, hogyan látta Caspar a 2000 éven átívelő történéseket.

Az előző kötetre több visszautalás is történt, s ezzel a szerző segített feleleveníteni az emlékeket. Még az elején megemlékezett Caspar második életének kezdetéről, a térítőről, akinek ezt az életet köszönhette, illetve a drága Rhiannon hercegnőről (Caspar vámpír nővéréről), s annak kegyetlen lemészárlásáról. :( Több olyan szereplő is újra előkerül emlékek formájában, akiket már elsirattam a Róma kötetében. Ugyanakkor imádtam, hogy a vérfarkasok szövetségesek maradtak, s akkor is jelen voltak, amikor Caspar bosszút állt Rhiannonért.

Rhiannon

Arról, hogy Caspar milyen hányatott életet élt, ez a mondat mindent elmond:

„Elvesztett mindent és mindenkit, akihez valaha is kötődött. Embert, félvért, vámpírt.”

Bár halhatatlan (legalábbis emberi betegségek nem végezhetnek vele), az élete egyáltalán nem tökéletes. Magányra kárhoztatott. Szembe kell néznie a tényekkel, egy tizenöt éves fiú testében ragadt, s hiába a több évszázados tapasztalat, a környezete csak egy serdülő fiúnak látja. Ami persze nem feltétlenül hátrány, ha épp be akar cserkészni valakit.

Izzy alapossága egy-egy jelenetnél igazi sokkot okozott. Amikor Caspar mesélt Tarzitius atyának a Sankt-galleni kolostorban történtekről, az mélyen megrendített. Bár Caspar sokak szerint egy szörnyeteg, rengeteg olyan tette volt, ami miatt kivívta a tiszteletemet, megbecsülésemet. Egyszerűen a háttértörténeteket ismerve nem tudom elítélni a tetteiért.

Szerettem a Tarzitius atyával való beszélgetésekről olvasni, mert Caspar olyankor felidézett emlékeiből rengeteg mindent megtudhattam.  S magát az atyát is kedveltem, mert olyan tisztelettel és szeretettel bánt Casparral, ahogy sokan nem.

A szerző elérte, hogy minél többet tudok, annál többet akarjak. Magával ragadt a történet, sokszor földbe is tiport egy-egy történés, megjártam az érzelmek hullámvasútját, kalandoztam, elvarázsolódtam.

Szerettem a karaktereket, akiket Izzy felvonultatott. Ralph karaktere a szívemhez nőtt, ahogy arra gondoltam, mennyire kötődtek egymáshoz Casparral. Pollux, mint Pollio leszármazottja is képbe került, aminek szintúgy örültem. Az előző kötetben ugyanis Pollio volt a kedvencem. Szerettem a karakterét, reméltem, hogy nem úgy végzi, ahogy végül mégis történt, de örültem a Casparral közös időszakának, szövetségének.

Ebben a kötetben rengeteg eseményen és időn átszáguldottunk, olvashattunk katolikus egyházfőkről, vámpírokról, vérfarkasokról, félvérekről, halandókról, bűnösökről és ártatlanokról, boszorkányüldözésről, királyokról, harcokról. Izgalmas volt, érdekes, magával ragadó. A szerző stílusa lehengerlő és megnyerő. Határozottan olvastatja magát a könyv, s újra és újra arra sarkallja az olvasót, hogy keresse a kérdésekre a választ. A válaszok pedig valószínűleg az új kötetben lesznek. :)

Köszönöm az írónőnek a lehetőséget.

Pontozás: 10/10

Eredményhirdetés

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki velem játszott a 2016.07.29-én meghirdetett játékon.

A sorsolást ezúttal a http://www.miniwebtool.com/random-name-picker/ „segítségével” hajtottam végre, az eredményt pedig itt láthatjátok: 

Gratulálok!

E-mail-ben jelentkezem a részletek miatt.

Katalin könyvajánlója pedig nem másról szólt, mint Jeffrey Archer Clifton-krónikák sorozatáról, amit lentebb el is olvashattok. Köszönöm Katalin. 

"Én Jeffrey Archer Clifton-krónikák c. könyvét ajánlanám. A krónika 6 kötetből áll, amelynek 6. kötete az idén jelent meg.A Clifton-krónikák lapjain Harry Clifton életét ismerhetjük meg 5-6 éves korától kezdve. Miként kerül ki a szegény hajóépítő családból, jótevők által iskolába járhat. Barátságot köt Giles Barringtonnal a Barrington hajótársaság tulajdonosának unokájával. Barátságuk egy életre szól. Harry feleségül veszi Giles húgát Emmát, családot alapítanak. Közben Harryből Angliában és Amerikában híres író lesz, Warwick felügyelő híres figurája megformálása révén.Természetesen ezt a regényt is átszövi a barátság, szerelem, bosszú,ármánykodás. Nekem nagyon tetszik, könnyű olvasmány, olvastatja magát nagyon, letenni is nagyon. Én az első öt kötetet olvastam és egy gondom volt vele, hogy nagyon rövid volt nekem, pedig kötetenként 300-400 o.Ezt a regényt nagyon ajánlom mindenkinek az első 40-50 oldal elolvasása után nagyon megragadja az embert.Jeffrey Archer Clifton-krónikája a Generel Press kiadó gondozásában jelent meg. A könyv Szépirodalom-Felnőttirodalom-regények kategóriában szerepel. Clifton-krónikák kötetei:1.kötet:majd az idő eldönt2.kötet:Apám bűne3.kötet:Féltve őrzött titkok4.kötet:Gondold meg  mit kívánsz5.kötet:Erősebb a kardnál6.kötet:Ütött az óra"

A könyvajánlások között szerepel Melissa Moretti, Vavyan Fable, Nora Roberts, Veronica Roth, George R. R. Martin,  Jo Nesbo, Leiner Laura, Marni Bates, Jodi Picoult, Jonas Jonnasson, Pittacus Lore könyvei, igen széles palettát vonultattatok fel, amit ezúton köszönök. :) 

Nyerj könyvet!

Sziasztok!

Amint azt már a facebook-os oldalon (https://www.facebook.com/ariadneolvasmanyai/) beharangoztam, a blog elérte a 40.000 megjelenítést. Ennek köszönhetően úgy döntöttem, játékot hirdetek.

Hogyan nyerhetsz könyvet nálam?

Könnyen. Írj egy könyvajánlást (bővebben arról, hogy mit várok el, lentebb olvashatsz), majd küldj egy e-mailt 2016. augusztus 6. éjfélig az ariadne0603@gmail.com vagy az ariadne87@citromail.hu email címre.

Az email-ben tüntesd fel azt is, hogy milyen néven szeretnél részt venni a sorsoláson.

A nyereményt csak belföldön postázom, mindenki ennek tudatában jelentkezzen. Amennyiben külföldi vagy, de Magyarországon van ismerősöd, akihez mehet a csomag, már meg is oldódott a dolog.  

Mi a nyeremény?

Emma Forrest: Visszhangzó szavak című könyve.

Aminek szerepelnie kell a könyvajánlásban:

- Melyik az a könyv, amelyikre szerinted mindenképpen érdemes időt szakítani, esetleg kihagyhatatlan (szerző, könyvcím, kiadó, műfaj)?

- Miért pont az?

- Mi fogott meg benne?

- Kinek ajánlod?

A sorsolás 2016. augusztus 7-én lesz, eredményhirdetés várhatóan ugyanezen a napon, az esti órákban várható.

Jó szerencsét mindenkinek! 

Rita Falk: Télikrumpligombóc (Franz Eberhofer 1.)

Fülszöveg: „Franz Eberhofert, a testestül-lelkestül bajor rendőrt fegyelmi okokból helyezték át a nyüzsgő nagyvárosból csendes kis szülőfalujába, az ugyancsak jellegzetesen bajor Niederkaltenkirchenbe. Élete itt néha túlságosan is nyugodt mederben folydogál, esti járőrözései általában Wolfi kocsmájának pultjánál érnek véget, napközben pedig kedvenc tartózkodási helye süket nagymamájának konyhája, ahol ínycsiklandó ételeket ehet reggeltől estig. Apja, a kiöregedett 68-as lázadó közben vadkendert termeszt a hátsó kertben és folyamatosan Beatlest hallgat, amivel kishíján az őrületbe kergeti a kemény rockot előnyben részesítő fiát. A békés hétköznapokba azonban időnként zavaró események tolakodnak be. Itt van mindjárt a Neuhofer család, amelynek tagjai a legkülönösebb módokat választják az elhalálozásra. Annyira különös módokat, hogy Franz nyomozói szimata feléled és elhatározza, hogy utánanéz egy kicsit a morbid haláleseteknek. Ahogy egyre több gyanús körülményt fedez fel, az ügy is egyre érdekesebbé, ugyanakkor hátborzongatóbbá is válik… 

A jó krimik, a jó ételek és a jó humor kedvelőinek – Nagyi hamisítatlan bajor receptjeivel.”

Kiadja a Művelt Nép kiadó.

Várható megjelenés: 2016. július 30.

Fordította: Balla Judit

Fordítás alapjául szolgáló mű: Rita Falk: Winterkartoffelknödel

ISBN: 978-615-561-787-4

Oldalszám: 300

Műfaja: krimi

Tetszik, hogy meghagyták az eredeti borítót. Illik a történethez. Szolid, és jó a színválasztás.

Rita Falk, német író, 1964. március 30-án Oberammergau-ban született. Nyolc éves koráig a szülővárosában élt, majd szüleivel egy évre München-be költöztek, onnan pedig Landshut-ba, ahol humanista gimnáziumba járt. Münchenben él második férjével, aki rendőr. Három felnőtt gyermeke van.

Úgy tudom, a könyvsorozatot elkezdték megfilmesíteni is. Sebastian Bezzel játssza Franz Eberhofer szerepét. Az első rész 96 perces lett, és 2014. október 7-én vetítették először. Kíváncsi lennék, hogy milyen részeket emeltek ki ebből a kötetből. :) Az biztos, hogy Sebastian Bezzel jó választás volt, mint főszereplő, nagyon is illik hozzá a karakter. Remélem, egyszer szinkronizálják, és mi is megnézhetjük. Garantáltan nagyokat nevetne a néző.

A könyvsorozatnak eddig külföldön hat része jelent meg, idén várható a hetedik kötet. Itthon pedig még idén ősszel, október közepén megjelenik a második kötet, ami a Gőzgombóc blues címet viseli.

Történetünk kezdetén Eberhofer felügyelő éppen a szokásos sétáját teszi Ludwig nevű kutyájával Simmerl hentesboltja felé, mert csábítja a keddenkénti szokásos disznótoros gondolata, amikor Simmerl ajtaja előtt egy prémsapkát fedez fel. Erről eszébe jut egy emlék, ami igencsak megmosolyogtatja az olvasót. Bár a könyv műfaját tekintve alapjában véve egy krimi, igencsak sűrűn fordul elő benne olyan rész, aminél a hasunkat foghatjuk a nevetéstől. Fontos szerepet kap a humor, valamint a bajor ételek és receptek.

Már rögtön a könyv elején ízelítőt kapunk a poénok tárházából.

„– Friss a hurka? – kérdezem szelíden.

– Frissebb már nem is lehetne. Ma hajnalban döglött bele a disznó a vérmérgezésbe, amit a májráktól kapott.

– Ma hajnalban? Akkor tényleg nem lehetne frissebb. Három szálat, mint mindig. Aztán ki vele, mit tudsz erről a nőről?”

Persze akadtak olyan jelenetek is a könyvben, aminél erőteljesen felhúztam az orrom. Az egyik ilyen eset akkor következett be, amikor Eberhofer arra utalt, hogy a Beatles rémséges, ugyanis én személy szerint imádom a dalaikat. Ezekért a részekért valamennyire kárpótoltak azok a jelenetek, amiken jókat derültem. Például amikor Eberhofer elmegy a teljesen süket nagyival vásárolni, de a nagyi a kocsiban marad, a központi zár leblokkol, a nagyi pedig elszunyókál, így a felügyelő az autón kívül reked több órára.

A film néhány szereplője és a könyv szerzője

A szereplőkkel az a helyzet, hogy vagy megkedveled őket még a legelején, amikor képbe kerülnek, vagy mindvégig utálni fogod őket. Köztes lehetőség nálam sajnos nem fordult elő ennél a történetnél. Akit kedveltem, azt nagyon, ám akit utáltam, azt a végletekig.

Kedvencem a végtelenül vicces és aranyos Nagyi. Persze, ha az enyém viselkedne így, valószínűleg annyira nem szórakoznék jól, mindenesetre szerintem ő volt a legjobb karakter a történetben.

Franz Eberhofer a kedvelt listán foglalt helyet, bár mint fentebb említettem, voltak olyan dolgai, amikkel nem értettem egyet, ám a bátyja, Leopold abszolút a nem kedvelt listára került, a fickó annyira irritált amennyire csak lehetséges.

Persze olyan karakter is volt, akik semlegesek voltak számomra, nem kedveltem őket különösebben, de az utált listát sem erősítették.

Eberhofernek macska allergiája van, imádja a kutyáját, de utálja a Beatles-t, a papa meg pont a Beatles-t imádja és hallgatja orrvérzésig. A nagyi süket, mint az ágyú, Leopold pedig, aki szegény Franznak a bátyja, egy idegesítő és arrogáns fickó. Érdekes család. S akkor még nem említettem Roxanát, Leopold nőjét, aki minden egyes alkalmat kihasznál, amikor az Eberhofer házban van, hogy Franz kegyeibe férkőzzön.

Franz Eberhofer gyilkossági ügyben nyomoz, mert gyanúsnak vélte, hogy egy család három tagja egymás után halálozott el „véletlen balesetben”. Az anya öngyilkos lett (állítólag), az apát megrázta az áram, az idősebbik fiúra pedig ráesett egy konténer.

A legtöbben bolondnak nézik, s megeshet, hogy valamicskét elgurult nála a gyógyszer, de alapjáraton egy rendes, okos, elhivatott fickót kapunk, aki csak a munkáját végzi teljes erőbedobással. Persze a rendőri intézkedéseiben is találtam olyan esetet, aminél csak a fejemet csóváltam.

Később újabb rejtélyes haláleset következett be, s folytatódott gőzerővel a nyomozás.

Én személy szerint azt vallom, egy krimi attól jó, ha nem csak rejtélyeket oldunk meg, de felpezsdül a vérünk olvasás közben és izgulunk a végkifejlet miatt. Sajnos ez ennél a könyvnél kimaradt. Rejtély és haláleset volt a könyvben, ám az izgalom kimaradt. Egész végig úgy lavíroztam át a történeten, mint egy egyszerű leíráson, az érzéseim kordában maradtak, nem izgultam, nem aggódtam, egyszerűen csak olvastam tovább nyugodt lélekkel a könyvet, míg a végére nem értem. Ami nagyot dobott a könyvön, az a humor szál volt. Inkább nevezném burleszk regénynek, mint kriminek, ha címkéznem kellene.

A könyv szereplői kissé elnagyoltak, néha olyan érzésem volt, mint ha az Addams family-be csöppentem volna vagy épp a Rém rendes családba. Az események leírása mindig tartalmazott valami mosolycsalogatót. Nagyi és a két kutya vitte a pálmát a szereplők terén, valamint Rudi, aki a legsűrűbben felelt a könyv második felében azért, hogy jó hangulatom legyen. Bár izgalmat nem kaptam, volt nyomozás, gyilkosság, csalás, hűtlenség, kapuzárási pánik, abszurdabbnál abszurdabb helyzetek, amin az olvasó jókat derülhetett. Részemről ez a könyv mindenképpen burleszk kategóriás.

A könyv végén megtalálhatóak Nagyi receptjei, valamint a szerző bemutatkozása.

Pontozásnál figyelembe vettem a borítót, a történetet, a cselekményvezetést, a szereplők jellemzését, a humort és a krimi szálat.

Pontozás: 10/7

B. A. Paris: Zárt ajtók mögött

Fülszöveg: „Mindenki ismer olyan párokat, mint Jack és Grace. Jack jóképű és gazdag, Grace bájos és elegáns. Kedveljük őket, még ha nem is áll szándékunkban. 

És szeretnénk Grace-t jobban is megismerni.

Csakhogy ez nem is olyan egyszerű, ugyanis Jack és Grace elválaszthatatlanok. 

Van, aki ezt igaz szerelemnek nevezné. Mások talán feltennék a kérdést, hogy Grace miért nem veszi fel soha a telefont. Vagy miért nem lehet vele beülni valahova egy kávéra, jóllehet nem dolgozik. És hogy marad olyan sovány, noha rafinált fogások sorát főzi? És vajon miért van rács az egyik hálószoba ablakon?

„ Briliáns, dermesztő, félelmetes és letehetetlen. "

Lesley Pearse”

A könyvet kiadja a Művelt Nép kiadó.
Várható megjelenés: 2016. július vége - augusztus eleje
Fordította: Gálvölgyi Judit
ISBN: 978-615-5617-645
Oldalszám: 400

A francia–ír származású B. A. Paris Angliában nevelkedett, majd Franciaországba költözött, és rövid ideig egy nemzetközi banknál dolgozott, majd felfrissítette tanári képesítését, és nyelviskolát nyitott a férjével. Változatlanul Franciaországban élnek, és öt lányuk van. Ez az első regénye. 

Már a történet legelején érezhető a feszültség a főszereplőink között, s ez megalapozza a hangulatot.

Grace és Jack alig egy éve házasok. A külsőségeket tekintve minden tökéletes, talán túlzottan tökéletes is.  

A cselekmények láncolata azzal indít, hogy Jack megismerkedik golfozás közben egy új lakóval, és úgy dönt, hogy mivel a férfi nem jelent veszélyt az ő golftudására, meghívja a párjával együtt vacsorára, segít a beilleszkedésben. Természetesen a vacsorára hivatalos a család egy régebbi ismerős párja, Adam és Diane is, így a három házaspár együtt költi el a tökéletes vacsorát, a tökéletes házaspárral, a tökéletes otthonban.

Jacknek volt egy mondata, amin hihetetlenül felháborodtam. Nos, nem magán a mondaton, inkább a képmutatáson, amit a férfi tanúsít.

„– Csak megvetni tudom a férfiakat, akik erőszakosan bánnak a feleségükkel – mondja határozottan Jack. – Mindent megérdemelnek, amit kapnak.”

Már rögtön itt leszögezhetjük, hogy szerintem erről a mondatról nem csak a testi erőszakra kellene asszociálnunk, hiszen létezik egy másfajta erőszak, a pszichikai, lelki terror, amikor az ember személyiségét vetik támadás alá.

A szóbeli-lelki bántalmazás sokkal alattomosabb, mint a fizikai bántalmazás. Akit ily módon bántalmaznak, folyamatosan pusztítják a lelkét. Megvonják tőle az életörömöt, s lassan már azt sem tudja az illető, hogy mi a valóság.

A bántalmazásnak többféle formája ismert. Gúnyolódás, megalázás, mások előtt becsmérlés, veréssel való fenyegetés, zsarolás, alapvető érzelmi igények és szükségletek megtagadása, barátoktól, munkától, családtól, kedvenc foglalatosságoktól való elszigetelés vagy eltiltás.

Előfordulhat még féltékenység, a nő önbizalmának módszeres lerombolása, a nő állandó hibáztatása,  félelmet keltő viselkedés (dühödt nézés, üvöltés), támadó faggatózás, különböző kommunikációs csatornák lezárása, telefonon való állandó ellenőrzés, nő zsebeinek/táskájának átkutatása, elzárkózás a problémák közös megbeszélésétől.

Történetünkben szerepet játszik Grace húga, Millie is, aki Down-kóros, bár én inkább a Down szindróma elnevezést kultiválom. Grace mindent, szó szerint MINDENT megtenne a húgáért, többek között azt hiszem ezért tűrt el annyi mindent a férjétől.

A regény eseményei váltakozva vetül az olvasók szeme elé. Jelennel indít, aztán visszarepíti az olvasót a múltba, majd ismét következik a jelen. 

A múlt eseményeiből sok minden kiderült. Minden azzal kezdődött, hogy Grace feladott mindent azért, hogy hozzámehessen Jackhez, s később Millie hozzájuk költözhessen.

Olvasás közben féktelen dühöt éreztem Jack iránt. Rettegésben tartotta Grace-t, teljesen beszűkítette a mozgásterét, nem mehetett ki egyedül, ellenőrizte van-e valami a zsebeiben vagy táskáiban, előírta, hogy mit vegyen fel, mit és mikor főzzön, süssön, kivel és hogy társalogjon, egyszóval mindent.  Grace-t más sem vezérli, mint az, hogy megfeleljen Jack elvárásainak, hogy még véletlenül se dühítse fel.

Jack amikor elmegy munkába bezárja, van hogy enni, inni se kap. Minden rendszertelenül megy, mert a rendszeresség megnyugtató, Jack pedig nem akarja, hogy Grace nyugodt legyen. Játszik az idegeivel, próbára teszi, azon dolgozik, hogy tönkre tegye. S a későbbiekben ezt tervezi Millie-vel is.

A könyv hihetetlen brutális. Első sokkom kb. arra az időszakra tehető, amikor a múltba révedve Grace felidézi, mit mondott Thaiföldön Jack neki. A múltjáról, a terveiről. A hideg síelt a hátamon. Ekkor fogalmazódott meg először bennem, hogy ez a férfi pszichopata. A külvilágnak kedves, okos, szellemes, de otthon, négy fal között, négyszemközt teljesen más. Kifordul magából. Gondosan mérlegel, tervez, és követi is a tervet mindvégig. Tönkreteszi Grace-t. Mivel a családon belüli erőszak a szakterülete ügyvédként, nagyon is jól tudja, hogyan védje be magát, s miképp állítsa be a feleségét őrültnek, labilisnak, ha épp nem úgy táncol, ahogy ő fütyül.

Minél jobban belemélyedtem a történetbe, annál jobban elborított az a mocsok, amit Jack készített elő Grace-nek. Nem tudom, milyen szó illene rá a legjobban. Rettenetes, borzalmas, szörnyű, elképesztő, sokkoló…

Egy nő megismerkedik egy jóképű, okos, szellemes férfival, fél év múlva hozzámegy és kezdődik a rémálom. Ez a mondat kellőképpen jellemezheti Grace Angel életét. Abból a helyzetből, amibe sikerült önként kerülnie, nem lát kiutat. Újra és újra elképzeli a lehetőségeket, mit és hogyan lehetne tenni, de nem adódik rá alkalom. Az idő pedig vészesen fogy. Grace élete versenyfutás az idővel. Megoldást kell találnia, hogy megszabaduljon Jack-től, vagy legalább megvédhesse tőle Millie-t.

Aztán Millie-nek akad egy ötlete. Hihetetlen, hogy ilyesmi nem jutott Grace eszébe, bár…ő nem bírta volna egyedül kivitelezni, tekintve hogy semmihez nem fér hozzá. Szorítottam, hogy Millie ötlete beváljon, vagy legalább Grace megpróbálkozzon vele. Gyűlöltem a férfit, és bár nem szép dolog, azt kívántam végig, hogy bár meghalna az a tetű, hogy Grace és Millie biztonságban legyen.

Brutális ez a regény. Az ember minél mélyebben merül a történetbe, annál rosszabbul érzi magát. Én személy szerint a beleélő típusba tartozom, általában valamelyik karakter szerepébe beleélem magam. Nos… most kivételesen azon igyekeztem, hogy még véletlenül se éljem át a történteket. Mivel nincs olyan beteges gondolkodásom, mint Jack-nek, így ezt megúsztam, de Millie és Grace helyébe sűrűn sikerült mégis beleélnem magam, vagy épp a kíváncsi „barátokéba”.

Hálás voltam Millie-nek az ötletéért, Grace-nek a kreativitásáért, és Esthernek, mert olyan volt, amilyen.

Kedvenc szereplőim abszolút Esther és Millie voltak.

Esther a kedves új barát, akinek feltűnt, hogy Grace-t sose látja Jack nélkül. Millie pedig, a drága jó Millie, akit alábecsültek, csak azért, mert Down-szindrómás.

Köszönöm a lehetőséget a Művelt Nép kiadónak!

A könyvet szigorúan 18 éven felülieknek ajánlom, mert határozottan megbolygatja az ember lelkét.

Pontozás: 10/10

Jamie McGuire: Maddox testvérek sorozata

Először is megjegyezném, hogy bár a fent említett sorozat egy trilógia (legalábbis így jelölik), egy nagyon kedves barátnőm, Erika (Nilla) sugalmazására én négy könyvet olvastam, tekintvén hogy bár két külön sorozatra bontották, az első általam olvasott könyvben is Maddox fiú szerepel.

Nilla azt is kikötötte, hogy ne olvassak előre fülszöveget, csak érezzem át a könyvek adta hangulatot. Nehéz volt nem kíváncsiskodni, de betartottam (ezért a sorrendnél linkeltem a könyv adatlapját, hogy a fülszöveget is megtudjátok nézni).

Először arra gondoltam, hogy külön-külön bejegyzést hozok a könyvekről, aztán meggondoltam magam, s ezért kapjátok a zanzásított jegyzeteimet. Remélem, elnézitek ezt nekem.

Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

https://moly.hu/konyvek/jamie-mcguire-gyonyoru-sorscsapas

Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés (Maddox testvérek 1.)

https://moly.hu/konyvek/jamie-mcguire-gyonyoru-tevedes

Jamie McGuire: Gyönyörű megváltás (Maddox testvérek 2.)

https://moly.hu/konyvek/jamie-mcguire-gyonyoru-megvaltas

Jamie McGuire: Gyönyörű áldozat (Maddox testvérek 3.)

https://moly.hu/konyvek/jamie-mcguire-gyonyoru-aldozat

A Gyönyörű sorscsapásban Travis „Veszett Kutya” Maddox történetét ismerhettem meg. Izmos, tetkós, tüsi hajú, barna szemű, dögös pasi, aki Harley-val jár és egy igazi zsivány. A Maddox fiúk közül ő a legfiatalabb. Még csak tizenkilenc éves.

Abby Abernathy visszafogott, nyugodt, okos, humoros, tartózkodó. Mivel mindig visszautasítja Travist, így a srác kihívásnak tekinti, majd szép lassan szerelem szövődik.

A könyv már csak azért is jó pontot érdemel, mert határozottan sokat nevettem olvasás közben. Majdnem minden oldalon akadt olyan megjegyzés, amin hangosan „felvinnyogtam”.

Szerettem a szereplőket, pont azért, mert olyanok voltak, amilyenek. Akit utáltam, azt rendesen (Chris és Parker), szóval nem lehetett ok panaszra.

Tetszett az America és Abby közötti mély és igaz barátság, s a közös történetük. Ugyanakkor örültem a Shepley és Travis közötti "kapcsolatnak" is, ők unokatestvérek, barátok, lakótársak egyben.  Jó volt, hogy tényleg ismerték a betyárbecsületet, és kiálltak egymásért. Bár imádtam Travis karakterét, valószínűleg Shep volt az, akit kicsit jobban kedveltem.

Persze ez a történet sem tökéletes, voltak olyan cselekmények, amiknél úgy voltam, hogy alaposan megcibálnám a szereplőket, vagy épp két nagy pofonban részesíteném, hogy észhez térjenek, de aztán megoldódtak a dolgok maguktól.

Ami idegesített, az az állandó Gal-ozás volt. Az ég szerelmére! Abby a neve, s nem elég, hogy ráaggatta Travis a Galamb becenevet a lányra, még mellé azt is rövidíti.

Ettől függetlenül a molyos értékelésemkor maximális csillagot adtam, mert egyszerűen nem tudtam kukacoskodni. A történet magával ragadt, megnevettetett, és kellőképp kikapcsoltam olvasás közben.

Gyönyörű tévedés: Hm. Mit is írhatnék? Trenton (Trent) Maddox hasonlóan az öccséhez tetovált nőcsábász, akit már ismerhet az olvasó, ha olvasta a Gyönyörű sorscsapást. Kedveltem abban a kötetben, bár túl sok mindent nem tudtam meg róla, s szerencsére ez most megváltozott annyiban, hogy megismertem a karakterét alaposan. Ennek következtében imádtam is ezt a kötet. Határozottan jobban kedveltem őt, mint Travist, pedig ő is szimpatikus volt. Szerettem, ahogy Trent Camival bánt, s viszont. Nagyon jó történet volt, mindvégig fennmaradt az érdeklődésem, voltak kellően jól ábrázolt szaftos jelenetek is, meg ugye ott volt Olive, aki a kedvenc karakterem volt Trent után.

Tetszett, hogy Trentet nem csak egy agyontetovált, csajozós pasinak ábrázolták, hanem megmutatták az értékeit is. Kedves, okos, humoros, elszánt. Imádtam, ahogy Olive-val bánt. Jó apa lesz belőle.

A tetoválószalonos részeken mindig jókat nevettem.

A mellékszereplők fontosak voltak a történetben, már-már annyi szerepet is kaptak, mint a főhőseink.

Volt egy olyan karakter is, akit hol szerettem, hol utáltam. Nilla ezért jól ki is nevetett. A végére már értettem miért. 

A történet lendületes volt, szórakoztató, humoros, olykor megható, vagy épp dühítő. Attól függ, épp melyik részhez értem. Bár sejtettem bizonyos dolgokat, azért azt meg kell vallanom, leesett a végén az állam.

Gyönyörű megváltás: Azta! Hűha, és hű a mindenit! Nem érdekel, hogy van még egy kötet, ez a kedvencem már most! Még az se érdekel, hogy sűrűn káromkodnak benne (meg úgy az egész sorozatban), pedig ezzel általában nem értek egyet, azt vallom, hogy trágár szöveg nélkül is lehet ilyen könyveket írni.

Forró, tüzes, vad, eszméletlen, vicces, lehengerlő, magával ragadó, fordulatos történet.

Úgy látszik Jamie McGuire könyvei elérik, hogy minden törlődjön a fejemből, s ne tudjam, hogy mit akarok írni. :D 
Thomas Maddox az etalon férfi. Rajongtam a karakteréért. Határozottan az a véleményem, hogy ha valós személy lenne, jókat tudnánk veszekedni, mégis tudom, hogy amilyen mufurc néha, garantáltan ő az egyik leggondoskodóbb ebben a sorozatban. Persze, ő is követett el hibákat, sűrűn elveszíti a fejét, de csupa szív fickó. 
Liis karaktere is tetszett, mert karakán, szókimondó, vagány és aranyos. 
Ők ketten igazán egymáshoz illettek. Ami a furcsa, hogy ebben a kötetben pont a főszereplő párosunk miatt egyre jobban haragudtam Camille-ra. 

Egy biztos. Ez a kötet mindenképpen újraolvasós. Bár a végét kicsit összecsapottnak érzem, hiányoltam a részleteket.

Gyönyörű Áldozat: Nagyon gondolkodtam, hogy mennyire vagyok szőrös szívű, ha levonok egy fél pontot. Hisz' mindegyik kötetben volt olyan, amitől a hajam az égnek állt, mégis maximális csillagot adtam. Aztán arra gondoltam, hogy most mégis egy fél pontot levonok. Az előző részek elvarázsoltak, imádtam minden pillanatát, amíg olvastam őket, de ennél a kötetnél néha bajban voltam, és legszívesebben megrángattam volna a szereplőket. Viszont összességében tényleg tetszett, ezért csak fél pontot vontam le. 

Taylor karakterét kedveltem, bár egyes jeleneteknél úgy viselkedett, mint egy hisztis gyerek, máskor meg ő volt a legelragadóbb és leggondoskodóbb fickó. Kicsit Thomas jutott az eszembe, az idősebb testvér. Talán ő volt mindegyik Maddox fiú közül a leggondoskodóbb, bár ő is követett el hibákat szép számmal. Ugyan ki nem? Taylor ebben rá hasonlított. Ráadásul a munkáját tekintve ő is határozottan felelősségteljes állást, hivatást talált. Tetszett, hogy ebben a kötetben is felbukkant Olive, és nem is akármilyen apropóból. Örültem ennek a fordulatnak, bár Felyn-nel kapcsolatban néha ellenérzéseim voltak. Nem tudom. A Maddox fiúk partnerei közül őt és Camit nem zártam annyira a szívembe. Illetve ez nem teljesen igaz, mert Camit a saját történetükben (Trenttel) szerettem többnyire (bár rá is orroltam), de Thomas és Liis történetében kifejezetten utáltam. 

Egyedül Abby, Liis és Ellison (bár őt még nem ismerem annyira) volt végig szimpatikus.

Összességét tekintve jó kis sorozat ez. A Maddox fiúk (Thomas, Taylor és Tyler, Trenton, Trevis) taroltak. Szerettem a fő és mellékszereplőket, az átfedéseket, hogy több nézőpontból olvashattam a történetet, és hogy az írónő mindvégig következetes maradt. Kikapcsolt, szórakoztatott, ellazított, megnevettetett. Örülök, hogy elolvastam.

Amivel bajban voltam: mindegyik nőnek volt valami kínja, gondja. A férfiakat úgy ábrázolták, mint valami csajozógépet, akiknek soha nem nő be a fejük lágya, a lányok meg a megmentendő személyek. 

Részemről a pontozás a teljes sorozatra: 10/9

Colleen Oakley: Nem hagylak egyedül

 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Daisy Richmond gyerekkora óta tudja, hogyan szervezze életét, és még a rák sem zökkentheti ki. Tennivalói listájára a heti bevásárlás, valamint a szakdolgozat megírása mellé újabb tétel kerül: új feleséget keresni férje, Jack számára – hogy a tehetséges állatorvos, de az élet gyakorlati dolgaiban gyermekien tehetetlen férfi boldogsága biztosítva legyen. Persze ez korántsem olyan egyszerű, és a húszas évei végén járó nő kénytelen újragondolni, mit is jelent az elengedés, és kinek a boldogsága a (leg)fontosabb. Versenyt fut az idővel: ultrahatékony személyiségének megfelelően, határidő előtt próbál teljesíteni egy lehetetlen feladatot.”

Kiadta: az Athenaeum kiadó

Megjelent: 2016 június 20-án.

Fordította: Szili Orsolya

Fordítás alapjául szolgáló mű: Colleen Oakley: Before I Go

ISBN: 978-963-293-544-7

Oldalszám: 440

Műfaja: romantikus

Hálásan köszönöm a lehetőséget és a könyvet az Athenaeum kiadónak!

A könyv megrendelhető 20% kedvezménnyel itt:

http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/nem-hagylak-egyedul

Nézzetek nyugodtan bolondnak, de a borító olyan volt első ránézésre, mint ha épp kinőne belőle rengeteg kis smarties cukorka. (Oké, bevallom, a Smarties a gyengém…, de nyugtassatok meg, hogy nem csak én láttam annak.)

Most is megállapítottam, hogy ez a borító nekem jobban tetszik, mint a külföldiek.

Az írónőről az alábbiakat tudhatod meg, ha megtekinted a könyv belső hátoldalát:

„Középiskolás koromban egyszer anyukámmal néztem a híreket, amikor hangosan szidni kezdte az interjút készítő riportert:

- Utálom az újságírókat!

Ekkor döntöttem el, hogy én is az leszek.

Azóta a cikkeimet és riportjaimat a New York Times, a Redbook és a Martha Stewart Weddings is közölte.

A Georgia állambeli Atlantában (USA) élek a férjemmel és két gyermekünkkel, akik a genetikának köszönhetően, szintén lázadók. Szeretek írni, olvasni és tequilát inni – nem feltétlenül ebben a sorrendben.”

A honlapján se árul ám el magáról többet, igazán titokzatos jelenség. :) Annyit azért megjegyzett tréfásan, hogy jelenleg a második regényén dolgozik, s ha valakinek van kedve ez idő alatt vigyázni a gyerekeire („babysit my child”), küldjön neki email-t. :D

Volt vele egy interjú a neten, ami arról szólt, hogy hat évvel azelőtt, mielőtt megjelent volna a könyve, az volt a feladata, hogy interjút készítsen egy rákban haldokló nővel. Napokkal később is az járt a fejében, hogy ő mit tenne ebben a helyzetben, illetve ami még fontosabb, a férje mit tenne. Újraházasodna? Milyen lenne a nő? Azután azon töprengett, hogy kedvelni akarná-e őt.

Meg kell hagyni, elgondolkodtató. Ez az interjúalany inspirálta és végül ezért született meg Daisy és Jack története.

Írás közben többször előfordult, hogy vérvörös szemmel ment ki az irodájából, a férje pedig megijedt, hogy valami rettenetes szörnyűség történt. Aztán persze kiderült, hogy maga a történet, amit ír viseli meg ennyire. Mivel ilyen hatással vannak rá a negatív vagy épp erős érzelmek, ő az a nő, aki valami viccel próbálja oldani a hangulatot. Ezért lett a könyv nem csak érzelmes, de sűrűn vicces is, bár egyes emberek ezt akasztófahumornak nevezik.

Legvadabb álma az, hogy a könyvet megfilmesítik, Daisy és Jack szerepét pedig Emma Stone és Ryan Gosling játssza, mivel a képernyőn bámulatosan átjön a játékuk által a kettőjük közötti kémia, és a szívet megérintő sebezhetőség. Ezzel mélyen egyetértek, Ryan Gosling abszolút alkalmas lenne a szerepre.

Az írónő következő könyve egy olyan nőről fog szólni, aki allergiás az emberekre. Bámulatos lesz, vagy épp szörnyű. Attól függ, hogy melyik napon kérdezik tőle. :)

Na, az biztos, hogy arra is kíváncsi leszek! :D

(A fenti információk, a teljesség igénye nélkül az alábbi oldalakról származnak, de csak a lényeg van kiemelve, nem tükörfordítás. Aki tud angolul és teheti, olvassa el a csatolt linkeken talált információkat, megéri. http://colleenoakley.com/bio/

http://www.atlantamagazine.com/news-culture-articles/atlanta-author-colleen-oakley-releases-debut-novel-before-i-go/

http://www.atlantamagazine.com/news-culture-articles/interview-author-colleen-oakley-before-i-go/

http://books.simonandschuster.com/Before-I-Go/Colleen-Oakley/9781476761671/reading_group_guide)

Már a könyv elolvasása előtt kijelentettem a családnak, hogy ez a könyv valószínűleg meg fog bőgetni, úgyhogy ne ijednek meg.

A szerző igyekezett úgy adagolni a dolgokat, hogy semmiből ne legyen túl sok, törekedett az egyensúlyra minden ponton. Már az elején beleszerettem a történetbe. Szerettem Daisy és Jack karakterét, a kapcsolatukat, s mindent, ami őket jellemezte. Már az alábbi idézettel sikerült könnyes mosolyt csalni az arcomra, pedig általában nem vagyok ennyire érzelgős.

„És ez a vigyor nem abból a felszabadultságból fakad, hogy az elfelejtett szó végre valahára beugrott. Jack az oka. A férjem, aki csütörtök reggel képes kontextus nélkül, csak úgy szavakat bedobni a konyha közepén. És én csak álmélkodom és elönt az elégedettség, amit a kettőnk közti kapcsolat miatt érzek. Gondolom, egy ponton minden pár érez így, hogy a köztük lévő érzelmi kapocs a legkülönlegesebb, a legerősebb, Minden Idők Legnagyobb Szereleme. Nem egyfolytában, persze, csak azokban a nagyon ritka és kivételes pillanatokban, amikor ránézel a másikra, és azt gondolod: Igen. Te vagy az igazi.Ez most egy ilyen pillanat.”

A könyv tele volt olyan jelenetekkel, amik megmelengetik az olvasó szívét, megnevettetik, vagy épp megbőgetik. Úgy éreztem magam olvasás közben, mint ha felültem volna egy hullámvasútra, ami emelkedik és süllyed, miközben a hangulatom utánozza a mozgását. Bár ennek a könyvnek a témáját csak ihlette a való életből egy személy, s a történet maga kitalált, mégis úgy éreztem magam, mint amikor Szentesi Éva könyvét olvastam. Olyan volt, mint ha épp a valóságban történne meg, te pedig kedves olvasó maga lennél a tehetetlenség. Pocsék érzés.

Adott egy huszonhét éves fiatal nő, akinél három év tünetmentesség után kiújul a rák. Mi jut először az eszedbe? Jönnek azok a gondolatok, hogy „de hiszen előtte még az élet…” vagy „te jó ég ennyire fiatalon…” mintha a ráknak köze lenne ténylegesen az életkorhoz. Pedig a rák bárkinél bármikor kialakulhat, nemtől, kortól, nemi irányultságtól, faji hovatartozástól függetlenül. Erre mondják azt az orvosok, hogy a rák (s a halál…) bizony nem válogat.

Daisy karaktere magával ragadó. Kedves, okos, gondoskodó, szerető szívvel rendelkező. Úgy érzed olvasás közben, mint ha már a legjobb barátnőd lenne. Jack pedig… (mély sóhaj), ő az a személy, aki a világon a legfontosabb Daisy-nek. Kissé bohókás, rendetlen, de csupa szív állatorvos, aki imádja a feleségét. Ők a tökéletes pár. Az ember olvasás közben szinte érzi, mekkora szeretet áramlik e között a két ember között. Nos, ha netán film készülne ebből a könyvből, csatlakozom a szerzőhöz, határozottan azt akarom, hogy Ryan Gosling játssza Jack-et.

Az ember már a könyv elején annyira megszereti ezt a fiatal párt a háromlábú kutyájukkal, hogy egyszerűen nem akarja elhinni, ennek vége lehet. Aztán egyre csak bekövetkeznek a dolgok, amiktől már te rettegtél a könyv kezdetén is, s nem tudsz mit csinálni. Tehetetlen külső szemlélőként látod, mi lesz velük, miként alakul tovább a sorsuk. Olvasás közben benned is végbemegy a változás, más lesz a hozzáállásod, a szemléletmódod. Úgy teszed majd le a könyvet, hogy végigjátszódott a fejedben kis ezer módszer és esemény, majd arra gondolsz, a szerző elérte a célját, sikerült kizökkentenie téged a megszokott világodból, új nézőpontok kerültek eléd, s úgy érzed majd, nem szabad egy percet sem vesztegetned az életedből, mert nem tudhatod, neked mit hoz a sors. Mindig megfogadjuk, hogy kiélvezzük az élet minden pillanatát, aztán végül csak halogatjuk. A kérdés csak az, meddig? Mikor eszmélünk fel? Mikor fogunk eljutni arra a pontra, hogy bizony egy életünk van, ami most van? MOST! Ebben a pillanatban, a jelenben létezünk. Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, a múlton pedig már hiába siránkozunk, azt kell kihasználni, amink jelenleg van.

Bármennyire is próbálta humorral átszőni a történetet a szerző, hogy ne legyen annyira megrázó, nem mindig sikerült. Amikor Daisy-vel közölte az orvosa, hogy mennyire előrehaladott az állapota, összetörtem. Bár tudtam, hogy miről fog szólni a könyv, és sejtéseim is voltak a végkifejletet illetően, mégis szíven ütött az egész.

Túl voltam százötven oldalon, s úgy éreztem nem megy tovább. Fájt a tudat, hogy egy fiatal, kedves, okos és aranyos nő életének vége. Hónapjai vannak csak hátra, és más nem is jár a fejében, csak az, hogy találjon valakit, aki gondoskodni tud Jack-ről.

Eközben ott motoszkált a fejemben, hogy mennyi minden várhatna még rájuk, és megannyi dologról lemaradnak. Mindkettőjüknek piszkosul nehéz időszakon kellett keresztülvergődniük. Daisynek, a drága, önzetlen, jószívű Daisynek el kellett fogadnia, hogy már csak hónapjai vannak hátra, s ezalatt úgy érezte, gondoskodnia kell arról a személyről, akit a világon a legjobban szeret. Jackről, a férjéről. Elfogadni, hogy nem lesz többé „mi”, Jacknek egyedül kell boldogulnia. Őrület…

Ahogy Daisy azon munkálkodik, hogy Jacknek új feleséget szerezzen, egyszerre aranyos és dühítő. Miért gondolja, hogy az ő elvesztése után más se fogja szerencsétlen Jack-et foglalkoztatni, mint hogy megtalálja az utódját? Ez az egész inkább arra megy ki, hogy ő megnyugodhasson, a szeretett férfi éli tovább az életét, ahogy eddig. Ebben viszont akkor sem lehet biztos, ha megtalálja azt a nőt, aki szerinte illene a férjéhez. Az emberi érzéseket nem lehet csak úgy ki-bekapcsolgatni, s hagyni kell időt arra is, hogy feldolgozza a szeretett nő elvesztését.

Aztán végül ő maga is rosszul érzi magát attól, hogy Jack beszél egy másik nőről, még ha szó sincs randizásról.

Düh, kétségbeesés, pánik, lelkiismeret-furdalás és rengeteg fájdalom jön át a sorok között. Az utolsó nyolcvan oldalt már könnyezve olvastam. Haragudtam Daisy-re, hogy igyekezett elmarni maga mellől Jack-et csak azért, mert az ő érdekeit nézte. Közben pedig nem fogta fel, hogy Jack-nek is az a jó, ha vele van, amíg csak teheti. Kellett idő, mire ő is rájött dolgokra, pedig pont ebből volt kevés. :(

Ez a könyv kifacsart. A történet végére már olyan vörös volt a szemem a sírástól, mint ha végigsírtam volna az éjszakát, s ezt megspékeltem volna egy kötőhártya gyulladással. Bár az írónő szerette volna oldani a feszültséget a történetben több humoros jelenettel is, a téma annyira komoly volt és megrázó, hogy bár elmosolyodtam többször, nem igazán sikerült könnyeden venni ezt a könyvet.

Sokan azt mondanák, hogy „Ó, már megint egy rákos könyv!”, de megkérek mindenkit, ne skatulyázzátok be! Ahogy Szentesi Éva könyve sem egy átlagos „rákos” könyv (én személy szerint nagyon hálás vagyok azért, hogy elolvashattam az ő könyvét is), John Green: Csillagainkban a hiba című könyve sem egy egyszerű rákos könyv (már magától a kifejezéstől a fejemet verném a falba…), s ez sem az. A közös bennük, hogy van mondanivalójuk. Éva a saját tapasztalatait foglalta könyvbe, amivel rengeteg embernek segített, és segít most is, tanácsot ad, s erőt ahhoz, hogy kibírd, kitarts, amíg csak szükséges (akár rákkal küzdesz, akár hozzátartozó vagy). Colleen Oakley könyvét is a való élet ihlette, elgondolkodtat és hat az érzelmekre, ahogy John Green könyve is, bár azt még nem olvastam (tervben van…), csak filmen láttam, de hatásos és elgondolkodtató, tehát szerintem arra sem lehet azt mondani, hogy „csak egy újabb rákos könyv”. Tegyétek meg magatoknak azt a szívességet, hogy skatulyák nélkül nézitek a könyvet, esélyt adva, hogy valamit adjon.

Ez az a könyv, ami napokkal az elolvasása után is benned fog motoszkálni. Akárcsak egy belső hang, ami nem engedi, hogy a figyelmed máshová összpontosuljon. Egyszer mindenképpen újraolvasós lesz ez a könyv, mert bár nehéz témát dolgoz fel, az írónő stílusa megnyerő és szívhez szóló.

Amikor befejeztem a könyvet, gyorsan írtam egy üzenetet az írónőnek a facebook-os oldalára, amelyben gratuláltam a könyvhöz, leírtam, hogy mit váltott ki belőlem, s azt, hogy várom a következő regényét. Nagyon kedvesen válaszolt, és azt is elárulta, hogy nagyon tetszik neki a magyar borító. ;)

Pontozás: 10/10