Izolde Johannsen: Anglia (A kárhozat éjjele 2.)

Fülszöveg: „Ahogy a történelmet még soha nem olvastad. Ókor, középkor, újkor egymást követő évszázadok, az idő forgatagában. Birodalmak, uralkodók, országok születnek és omlanak össze, miközben nem mindennapi hősünk átéli a letűnt idő feledhetetlen eseményeit. 
Anglia. A kényszerű száműzetés helyszíne. A tengeren ismeretlen erők közelednek. A békés napoknak vége. A keresztény világ megismeri a kard és a lánc fogalmát. Mi vár még az ezeréves vámpírra? Mi adhatja vissza létezése értelmét? A partmenti szél talán elfújja végre az örökös magányt.”

Kiadta az Underground kiadó 2014-ben.

Oldalszám: 568

ISBN: 978-963-120-751-4

A szereplőkről készített képek a szerző, Izolde Johannsen munkái, közzétételük a szerző jóváhagyásával történt.

Ahogy azt már Caspar első történetéről, a Róma című kötetről megfogalmaztam, nagyon tetszik, hogy a történelem keveredik a fantasy elemeivel, s olyan elegyet alkotnak, amiben mindkettő hangsúlyos részt kap, és szorosan együtt alkotják azt a kerek egészet, ami az olvasó kíváncsiságát kielégítheti.

„Senki nem gondolná, de tökéletesen belepasszol Caspar az események sorába. Mély és összetett személyiséget kapott, ugyanakkor „életét” a kettősség jellemezte.”

Ebben a kötetben pedig még többet tudhatunk meg Caspar személyiségéről, s talán kicsit jobban megértjük, hogy mit miért tesz.

Az első fejezet elején utalást találhatunk arra, hogy Caspar egy kelta törzsfő méltó utódaként látta meg a napvilágot, ám élete mégsem olyan fordulatot vett, amelyre bárki számíthatott volna. Azt hiszem, ez még enyhe kifejezés. Nővére Menase élete utolsó pillanatáig azon volt, hogy öccséről gondoskodjon, terelgesse őt a helyes irányba, tanítsa őt a népük szokásaira, valamint azokra a dolgokra, amiknek a későbbiekben hasznát veszik.

Menase

A fenti képen az írónő rajzát láthatjátok, hogy ő miként is képzeli el Menase karakterét. Ugye milyen jól sikerült? :) A szereplőkről készített rajzokat egy kiegészítő kötet fogja tartalmazni, melyben helyet kap egy személyes napló is, ami azt mutatja be, hogyan látta Caspar a 2000 éven átívelő történéseket.

Az előző kötetre több visszautalás is történt, s ezzel a szerző segített feleleveníteni az emlékeket. Még az elején megemlékezett Caspar második életének kezdetéről, a térítőről, akinek ezt az életet köszönhette, illetve a drága Rhiannon hercegnőről (Caspar vámpír nővéréről), s annak kegyetlen lemészárlásáról. :( Több olyan szereplő is újra előkerül emlékek formájában, akiket már elsirattam a Róma kötetében. Ugyanakkor imádtam, hogy a vérfarkasok szövetségesek maradtak, s akkor is jelen voltak, amikor Caspar bosszút állt Rhiannonért.

Rhiannon

Arról, hogy Caspar milyen hányatott életet élt, ez a mondat mindent elmond:

„Elvesztett mindent és mindenkit, akihez valaha is kötődött. Embert, félvért, vámpírt.”

Bár halhatatlan (legalábbis emberi betegségek nem végezhetnek vele), az élete egyáltalán nem tökéletes. Magányra kárhoztatott. Szembe kell néznie a tényekkel, egy tizenöt éves fiú testében ragadt, s hiába a több évszázados tapasztalat, a környezete csak egy serdülő fiúnak látja. Ami persze nem feltétlenül hátrány, ha épp be akar cserkészni valakit.

Izzy alapossága egy-egy jelenetnél igazi sokkot okozott. Amikor Caspar mesélt Tarzitius atyának a Sankt-galleni kolostorban történtekről, az mélyen megrendített. Bár Caspar sokak szerint egy szörnyeteg, rengeteg olyan tette volt, ami miatt kivívta a tiszteletemet, megbecsülésemet. Egyszerűen a háttértörténeteket ismerve nem tudom elítélni a tetteiért.

Szerettem a Tarzitius atyával való beszélgetésekről olvasni, mert Caspar olyankor felidézett emlékeiből rengeteg mindent megtudhattam.  S magát az atyát is kedveltem, mert olyan tisztelettel és szeretettel bánt Casparral, ahogy sokan nem.

A szerző elérte, hogy minél többet tudok, annál többet akarjak. Magával ragadt a történet, sokszor földbe is tiport egy-egy történés, megjártam az érzelmek hullámvasútját, kalandoztam, elvarázsolódtam.

Szerettem a karaktereket, akiket Izzy felvonultatott. Ralph karaktere a szívemhez nőtt, ahogy arra gondoltam, mennyire kötődtek egymáshoz Casparral. Pollux, mint Pollio leszármazottja is képbe került, aminek szintúgy örültem. Az előző kötetben ugyanis Pollio volt a kedvencem. Szerettem a karakterét, reméltem, hogy nem úgy végzi, ahogy végül mégis történt, de örültem a Casparral közös időszakának, szövetségének.

Ebben a kötetben rengeteg eseményen és időn átszáguldottunk, olvashattunk katolikus egyházfőkről, vámpírokról, vérfarkasokról, félvérekről, halandókról, bűnösökről és ártatlanokról, boszorkányüldözésről, királyokról, harcokról. Izgalmas volt, érdekes, magával ragadó. A szerző stílusa lehengerlő és megnyerő. Határozottan olvastatja magát a könyv, s újra és újra arra sarkallja az olvasót, hogy keresse a kérdésekre a választ. A válaszok pedig valószínűleg az új kötetben lesznek. :)

Köszönöm az írónőnek a lehetőséget.

Pontozás: 10/10