Vigyázat! Cselekményleírást
tartalmazhat!
Fülszöveg:
„Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív
Egy
házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is
születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves
koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe
sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó
riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb
módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár
összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese
pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője.
A világhírű amerikai
bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből
és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a
zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk.”
A szerzőről:
Jodi Lynn Picoult amerikai
írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston
egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek
többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett,
nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát
szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.
Tim Van Leerhez ment
feleségül, három gyermekük született. Családjával jelenleg Hanoverben élnek.
1992-ben jelent meg első
könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami
2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és
hatalmas olvasótábora lett.
Azért, hogy könyvei sikeresek
legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy
amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és
végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact)
című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.
Nem mellesleg az írónő honlapjáról az is kiderült (www.jodipicoult.com), hogy új könyvét a
lányával, Samantha Van Leer-el közösen írta, és az Off the Page címet viseli. Reméljük, hamarosan hazánkban is megjelenik. :)
Most pedig a könyvről:
Kiadta az Athenaeum kiadó
2010-ben, majd 2012-ben és idén, 2015-ben. Ez a harmadik, változatlan
utánnyomás, csak a borító más.
Fordította: Mallász Rita
Oldalszám: 512
ISBN: 978-963-293-458-7
A borító az előzőhöz képest
kicsit komorabb, komolyabb. Szerintem jobban idomul a történethez, mint az
előző színpompás, vidám hangulatot sejtető. Ti mit gondoltok erről?
Előző borító |
Új, 2015-ös borító |
Tetszett a könyv felépítése. A
füles kartonált borító belsején információkat találunk az írónőről. Aztán az
első két oldalon a könyv címe, egyéb adatai vannak feltüntetve, az azt
következőn egy ajánlás, majd a következő lapon egy Raymond Carver részlet. Ezt
követi a történet egészen az 508. oldalig, ahol már recept található, az
510-511 oldalakon köszönetnyilvánítás, az utolsó oldalon pedig a megjegyzés
olvasható.
A történet egy előszóból és négy
nagy fejezetből áll. Fejezetenként különböző szemszögekből ismerkedhetünk a
történettel, és minden fejezetkezdésnél található egy-egy idézet. A két nagy
kedvencem az első és a harmadik fejezet idézetei voltak. Íme:
2002. február 14-én, éppen
Valentin napkor indul a történetünk eseménye, és hét évvel később, 2009
márciusára mutat az utolsó fejezetrészlet.
Hét év, több mint ötszáz oldal, rengeteg érzelem, kiborulás, megdöbbenés,
kétségbeesés, aggódás, félmosoly, és könny.
Már az előszó olvasása közben
éreztem, hogy kemény ötszáz oldal vár rám, mert már ekkor is alig tudtam
visszatartani feltörő könnyeimet. Most valószínűleg néhányan azt gondoljátok,
hogy ugyan… csak túl érzékeny vagyok. Ám ez nem teljesen igaz. Persze, érzelgős
vagyok, szeretem, ha egy könyv, film, zene vagy bármi más érzelmeket vált ki
belőlem, mert akkor érzem igazán, hogy magával ragad és hogy élek, de ez a
könyv más. Határozottan az a véleményem, hogy egy erős lélekjelenléttel
rendelkező embert is megingatna ez a történet.
Adott egy újszülött pici
lányka, Willow (fűzfa) akinek már megszületnie sem volt egyszerű. Még születése
előtt kiderült, hogy Osteogenesis imperfecta-ban, azaz Csontanyagcsere zavarban,
vagy más néven csonttörékenységben, üvegcsontúságban szenved. Mikor
megszületett, tizenegy csontja volt eltörve, amiből hét már gyógyulásnak
indult, négy pedig friss törés volt, ami szülés után következett be. S ha
mindez nem lett volna elég, még az első éjszakát se vészelhette át gond nélkül.
Ahogy haladtam a történetben, egyre többször kellett mély levegőt vennem,
nehogy elsírjam magam. Az előszót elolvasva letettem a könyvet, és átmentem a
szomszéd szobába megszeretgetni a két és fél éves unokahúgomat. Kellett valami pozitív
inger, hogy folytatni tudjam a könyvet. Sejtettem, hogy az a pár oldal semmi
ahhoz képest, ami még vár rám.
A könyv témája alapvetően a
csonttörékenység körül forog, de rengeteg más is felmerül benne. Miken megy
keresztül egy család? Hol a határ? Felelőssé lehet-e tenni valakit azért, mert
esetleg valamit nem vett észre? Min megy keresztül a beteg gyermek, illetve ha
van testvére, akkor ő hol kap szerepet a szülők életében? Észreveszik-e a
szülők, hogy gond van az „egészséges” gyerekükkel? Az állandó terhek és
tehetetlenség mennyire képes megrongálni egy családot? Biztos, hogy a cél
szentesíti az eszközt? Ha elérjük azt, amiről úgy gondoljuk, szükségünk van rá, akkor elégedettek leszünk?
Nagyon komoly témákat feszeget
az írónő.
A második fejezet végén már komolyan aggódtam
Amelia miatt. Teljes mértékben úgy éreztem, hogy Sean és Charlotte felépítettek
egy kártyavárat, ami bármelyik pillanatban rázuhanhat a két lányra. Willow
korát meghazudtolóan bölcs, tüneményes kislány, akiről sokan példát vehetnénk.
Igazi harcos karakter ő. Amelia pedig az elhanyagolt gyerek, aki önértékelési
problémákkal küzd, és önmagát hibáztatja a családban kialakult viszonyok, és
hangulatok miatt. Imádja a húgát, még ha sokszor a helyzetet nem is tudja kezelni.
Minél jobban a vége felé
közeledtem, annál inkább azon a véleményen voltam, hogy a felnőtteknek kellett
volna két nagy pofon, hogy észhez térjenek. Pipert nagyon nem kedveltem, pedig
Willow-val mindig kedves volt. Amelia és Willow volt mindig is a két kedvencem,
Sean-t többnyire megértettem, ám néha rá is ráfért volna két anyai pofon.
Charlotte volt az, aki
mindvégig kétfelé szakított. Egyrészt megértettem az indokait, másrészt viszont
az eszközeivel nem értettem egyet. Itt egyáltalán nem volt igaz a mondás, miszerint
„A cél szentesíti az eszközt.” Willow és a nővére testileg és lelkileg is rengeteget
szenvedett, miközben a szülők nem csak a kisebbik lány gyógyíthatatlan
betegsége, a számlák, és a pénznélküliség miatt őrlődtek, hanem a kettejük
között megromlott viszony, az ellenségeskedés, s nem mellesleg a médiacirkusz
miatt is.
Aztán vége a bírósági ügynek,
Amelia is kezd rendben lenni, Willow is újra érzi hogy bár semmi nem lesz
ugyanaz, mégis jó ami épp van, erre így végződik.
A történet érdekes, a
karakterek sokrétűek és nem hibátlanok, a lányok imádnivalóak. A könyv hangulata
többnyire búskomor, ám voltak benne vidám jelenetek is. A végével nagyon nem
voltam kibékülve. Mikor végre azt hiszem, hogy megúszom a sírást, jön egy újabb
nem várt fordulat, és záporoznak a könnyek.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak az olvasóknak, akik
nem feltétlen vágynak a happy end-re, és nem bánják, ha a lelki egyensúlyuk
felborul, és megrendül a világba vetett hitük, még ha csak kis időre is. Akik
szeretik megélni az érzelmeket, és nem csak egy leíró, ismeretterjesztő könyvre
vágynak, hanem valami tartalmasabbra.
A könyv rengeteg gondolkodni
valót ad, feszültséget kelt, majd segít is a feszültség feloldásában. Kiragadja az olvasót a komfortzónájából, és gondolkodásra készteti. A
szereplők hihetőek, nincsenek túlmisztifikálva, megvannak a saját problémáik,
és egyáltalán nem tökéletesek. Az élet komoly kérdéseit boncolgatja, amire
talán nem létezik jó válasz. És nem létezik jó döntés sem. Ilyen könyvek olvasása közepette
ugyanis eszembe jut, hogy hatalmas súlya lehet a döntéseinknek,
amiknek vállalnunk kell a következményeit. Az ember nem tökéletes, hibázhat, ám
ezekből a „hibákból” akár valami jó is sikerülhet.
Köszönöm a könyvet az
Athenaeum kiadónak!
Pontozás: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése