„Zsarnok? Zseni? Vagy csak
zseniális üzletember? Végre kezünkben tarthatjuk az első minden részletre
kiterjedő és valóban alapos kutatómunka nyomán készült életrajzot a 20. század
egyik legbefolyásosabb, legtitokzatosabb szereplőjéről – Enzo Ferrariról.
Brock Yates bebocsátást nyert
Ferrari legbelső köreibe, és mindent felfed előttünk: törvénytelen fiával ápolt
furcsa kapcsolatától egészen a briliáns marketingfogásokig, melyek világszerte
híressé tették a nevét. Ez a fordulatos, élvezetes, botrányos és informatív
olvasmány minden tekintetben felér figyelemre méltó alanyához, Enzo Ferrarihoz.
A kötet alapján készülő film
Michael Mann rendezésében Hugh Jackman és Noomi Rapace főszereplésével 2019-től
látható a mozikban.”
Megjelent: 2017. 11. 07.
Fordította: Babits Péter
Fordítás alapjául szolgáló mű: Brock
Yates: Enzo Ferrari
A könyv aktualizálásában Méhes
Károly nyújtott segítséget.
Kötés: keménykötés
ISBN: 978-963-293-636-9
Oldal: 528
Megrendelheted 20% kedvezménnyel
itt:
Itt pedig beleolvashattok:
A szerzőről:
Brock Yates 1933. október 21-én
született a New York állambeli Lockportban. Író, újságíró, tv-s közvetítő,
forgatókönyvíró. Főszerkesztő volt egy autós magazinnál (Car and Driver),
valamint főkommentátor volt olyan neves sporteseményeknél a nyolcvanas években,
mint a Daytona500. Első cikke megjelenésekor még csak tizenhat éves volt. Az
Ágyúgolyó futam című film forgatókönyve, illetve a Smokey és a Bandita második
részének forgatókönyve is az ő nevéhez fűződik. Alzheimer-kórral küzdött. 2016.
október ötödikén, nyolcvankét éves korában hunyt el a New York állambeli
Bataviában.
Brock Yates |
Bár már gyerekkorában kapcsolatba
került az autóversenyzéssel, még tizenévesen sem lehetett biztosan állítani,
hogy az ő jövője az autóversenyzéshez lesz köthető. Egy ideig sportújságíró
akart lenni, tizenhét évesen már az országos La Gazzetta dello Sport újságban
jelentek meg cikkei, melyekből áradt a kivételes drámai érzék és a határozott
stílus. Fiatal fiúként három pálya izgatta: a sportújságírás, az operaéneklés
és az autóversenyzés.
Az első világháború alaposan
megváltoztatta az életét, mint oly sok emberét. Elveszítette édesapját, majd
nem sokra rá testvérét, Dinót is. A háború vége után mindent hátrahagyott
azért, hogy az autóiparnak szentelhesse minden figyelmét.
Első versenyén 1919. október 5-én
vett részt, amikor a CMN csapattal benevezték a regionális Parma-Poggio di
Berceto hegyi versenyre, ami ötvenhárom kilométeres távon zajlott. Ferrari egy
2,3 literes Tipo 15/20 CMN túragéppel indult.
Fiatalkori első jelentősebb
munkája az Alfa Romeo-hoz köthető.
1922-ben alapította meg első
vállalatát Modenában, egy Via Emilián álló kis bérelt műhelyben a Carrozzeria
Emilia, Enzo Ferrari & Társa vállalatot, ami többnyire az Alfák és egyéb
használt sportgépek értékesítésével foglalkozott, soha nem épített
karosszériákat. Agresszív üzletpolitikájának köszönhetően Emilia egész
területén kizárólagos joggal forgalmazta az Alfa Romeo modelljeit,
autóversenyzői ismeretségét pedig a márka imázsának erősítésére használta a
tehetős vásárlók körében.
Ahogy nőtt az autóforgalmazási
bevétele, úgy hanyatlott versenyzői karrierje. Ám ahogy olvastam, nem igazán
lehetett kifogni a szelet a vitorlájából, tudta, hogy merre induljon tovább és
hol keresse az újabb lehetőségeket. Versenyzői karrierje inkább egy
hullámvasúthoz hasonlított. Egyszer felfelé ívelt a pályája, máskor lefelé, de
mindig tudta, hogy merre billentse a mérleg nyelvét ahhoz, hogy jól jöjjön ki a
dolgokból.
1923-ban találkozott Mario
Lombardival, a Pirelli gumiabroncsgyártó brit képviselőjével, aki a
későbbiekben nagy hatással volt a gondolkodásmódjára és fontos szerepet töltött
be az életébe.
Örültem, hogy olvashattam arról
is, hogyan lett az ágaskodó ló a Ferrari emblémája. Nekem határozottan tetszett
a legenda, szívesen gondolok rá így.
Enzo Ferrari élete minden volt,
csak unalmas nem. Az autók iránti szenvedélye magával ragadó volt, üzleti
vénája korán megmutatkozott, s olyan embernek tűnt, aki a jég hátán is megélt
volna. Ez mindenképpen becsülni való tulajdonság, bár néha már úgy éreztem,
túlzásba vitt ezt-azt azért, hogy sikeres legyen. Ki akart törni a
szegénységből, élvezni akarta az életet. Hajszolta a sikert, mindig új célokat
tűzött ki. S amint azt láthattuk és láthatjuk a mai napig, megvalósította, amit
akart.
„1929. november 15-én megszületett a megállapodás, és 29‑én már be is nyújtották az alapító okiratokat. A teljes tőke 200 000 lírára (válság előtti értéken úgy 100 000 dollárra) rúgott. A Canito fivérek és Tadini 130 000 lírát állt; maga Ferrari korántsem csekély 50 000-et; Feruccio Testi 5000 lírával szállt be, az Alfa Romeo tízezerrel, míg a Pirelli ötezerrel. A szerződés aláírásával – ami december 1-én történt meg Enzo Levi modenai ügyvéd irodájában – hivatalosan is megalakult a Societa Anonima Scuderia Ferrari.”
Az autófejlesztések és versenyek
leírása nagyon érdekes volt. A történelem apró szelete megelevenedett a szemem
előtt.
Nagy nevek sorakoztak fel az évek folyamán Ferrari csapatában, akik
sikereikkel méltón öregbítették a Scuderia Ferrari hírnevét.
James Hunt és Niki Lauda |
Üzletemberként határozottan
megállíthatatlan volt, aki véghezvitte azt, amit eltervezett. Ám magánemberként
számomra sokszor ellenszenves volt. Néhány megnyilvánulása és bizonyos
helyzetekhez való hozzáállása érthetetlen, elfogadhatatlan. Enzo Ferrari
számomra kettős személyiség. Magánemberként nem biztos, hogy szívesen
megismerkedtem volna vele, ám az üzletembert szívesen megfigyeltem volna munka
közben. Maradandót alkotott, még ha olykor nagyon rögös is volt az út, amelyen
haladt.
A könyvet meleg szívvel ajánlom
mindazoknak, akik szívesen olvasnának az autóipar és az autóversenyzés rögös
útjáról, buktatóiról, illetve magáról Enzo Ferrari-ról, a Scuderia Ferrari
megálmodójáról és alapítójáról.
Pontozás: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése