Viola Judit: A fészek melege (Sasok a viharban IV.)

„Ez ​a könyv a negyedik Viola Judit történelmi regénysorozatában. Aki arra vágyik, hogy a mai Északkelet-Magyarország alig észrevehető várromjai, időtlenséget sugárzó hegyvonulatai, poros országútról rég aszfaltozott útra váltott völgyei, patakok kibetonozott partjai, az erdők mélyének hívogató csöndje benépesüljön 13. századi magyar életekkel, az jó helyen jár. Az Aba család fordulatos története, az édesanya aggódása, az apa fiaira néző büszkesége, majd szótlan fájdalma, magyarok, kunok egymás ellen vívott csatáinak kegyetlensége és lelkifurdalása, az egyszerű nép gyermekeinek egymásra hagyott bölcsessége, az uralkodás kísértései és felelőssége, a felnövekvő ifjak szilajsága, határozottsága és tanácstalansága, az igaz szerelem keresése, bőséges lakomák gyönyörűsége, országos gondok és kicsinyes intrikák szövevénye – mindez, s annyi minden más is elénk tárul e tetralógia lapjain. S a szerző, miközben egy idegen, rég elmúlt világ mindennapjaiban és ünnepnapjaiban részesít bennünket, nemcsak elhisszük neki, hogy ilyen lehetett az élet úgy hétszáz évvel ezelőtt Magyarországon, Göncön és Budán, meg a Nyulak szigetén, hanem részévé válunk Amádé, Finta és Péter, a három testvér országos gondjainak, családi és magánörömeinek, tragédiáinak.”

Van-e nagyobb dicséret, mint hogy egy könyvet nem lehet letenni? S már alig várja az ember, hogy megtudja, mi is lett a „meg is halt, meg nem is” Fintával.

Balog Zoltán

Református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetője

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2020. február 28.

Műfaja: történelmi regény

Borító: Földi Andrea

Oldalszám: 440

ISBN: 978-963-293-989-6

Itt olvashattok bele:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1832488.pdf

Viola Judit 1982-ben hittudományi főiskolát végzett, azóta lelkészként, kántorként, kórusvezetőként szolgált és szolgál. Debütáló regénye, a 2016-ban megjelent Sasok a viharban, egy családtörténet nyitó kötete volt, ami azonnal megnyerte magának a hazai olvasóközönséget. Ennek a családtörténetnek a következő, negyedik kötetét tarthatja jelenleg kezében az olvasó.

„A középkori történelem szereplőire ritkán gondolunk úgy, mint hús-vér emberekre. Az időbeli távolság mozdulatlan alakokká merevíti őket. Mint egy freskó alakjai, úgy tűnnek elő a múltból. Pedig ugyanazok az indulatok mozgatták őket is, mint ma minket: szeretet és gyűlölet, hűség és árulás, önzetlenség és érdek, pénz és hatalom. Ők is küszködtek, örültek, győztek és elbuktak. Csak a díszlet más, az ember ugyanaz maradt. Ha megismerjük és esendőségükben is szeretjük őket, önmagunkat is jobban megértjük és elfogadjuk.” Viola Judit

A gyűjteményem 

A borító most is szolid, igényes, ugyanakkor figyelemfelkeltő. Nagyon illik a történethez.

A szerző tájleírásainak, korhű ábrázolásának és nagyszerű karakterábrázolásainak köszönhetően magunk előtt láthatjuk a történéseket, filmszerűen peregve le a szemünk előtt. A könyv nyelvezete, illetve hogy betekintést nyerhettem az akkori szokásokba, s együtt ünnepelhettem az Aba nemzetség fiaival, visszarepített a XIII. századba.

Magam előtt láttam az éhező csapatok bevonulását Magyarországra, azt, ahogy Katarina asszony megmenti az ifjú Anna Jadvigának és néhány sorstársának az életét, Amádé hazatérését, illetve a nagy találkozást, amitől a hasamat fogtam a nevetéstől, ugyanakkor éreztem, hogy végre Amádé is révbe érhet.

A könyv most is bővelkedett eseményekben, jókban és rosszakban egyaránt. A könyv első felében főleg Amádé élete volt előtérben, aminek én örültem is, hiszen egyértelműen pozitív karakter volt, akinek a boldogulását a szívemen viseltem. A kötet második felében viszont előtérbe kerültek az országot fenyegető veszélyek, támadások, viszályok, veszteségek, amik teljesen más hangulatot adtak az olvasónak, mint az előző fejezetek.

Amádé most is abszolút kedvencem maradt, emberséges, jó szívű, okos és bátor lovag lett, ki végre társra is lelt. Ez nem is lepett meg, hiszen már az első kötetnél megjegyeztem, hogy a három Aba fiúból vele szimpatizálok a legjobban.

Lőrinc bátyó hozta a formáját, azt hiszem ő az, akiben sose csalódtam még. A csel, amit végrehajtott megmosolyogtatott, és örömmel töltött el, hogy a családja is úgy érezte, van még mit tanulni az öregtől. Ami a szívén az a száján, persze csak óvatosan. A beszólásaiért most is odáig voltam, közvetlen és szókimondó stílusának köszönhetően sűrűn mosolyt csalt az arcomra.

László király cselekedeteivel viszont nem igazán tudtam egyetérteni. Rettenetesen taszított a viselkedése és ellenszenvessé vált, pedig a kezdetekben még szimpatizáltam vele. Egy szerencséje, hogy Amádé hű támasza maradt, annak ellenére is, ami Fintával történt.

Elszomorított, hogy két olyan szereplőtől is búcsút kellett vennem, akik közel álltak hozzám. Mindkettő aranyszívű, másokat segítő ember volt, akik szebb sorsot érdemeltek volna.

A regény magával ragadó, olvastatja magát, egyszerre szórakoztat és informál. A kivitelezésbe sem csúszott hiba, igényes mind esztétikailag, mind pedig tartalmilag. Szerettem olvasni, s továbbra is várom a folytatást. Főleg, mert nem bánnám, ha kiderülne, hogy ki volt Dávid úr ágyánál az a rejtélyes alak, bár szerintem erre választ már nem fogok kapni.

Pontozás: 10/10