„Ez a könyv
a negyedik Viola Judit történelmi regénysorozatában.
Aki arra vágyik, hogy a mai Északkelet-Magyarország alig észrevehető várromjai, időtlenséget
sugárzó hegyvonulatai, poros országútról rég aszfaltozott útra
váltott völgyei, patakok kibetonozott
partjai, az erdők mélyének hívogató csöndje benépesüljön 13. századi magyar
életekkel, az jó helyen jár. Az Aba család fordulatos története, az édesanya
aggódása, az apa fiaira néző büszkesége, majd szótlan fájdalma, magyarok, kunok
egymás ellen vívott csatáinak kegyetlensége és lelkifurdalása, az egyszerű nép
gyermekeinek egymásra hagyott bölcsessége, az uralkodás kísértései és
felelőssége, a felnövekvő ifjak szilajsága, határozottsága és tanácstalansága,
az igaz szerelem keresése, bőséges lakomák gyönyörűsége, országos gondok és
kicsinyes intrikák szövevénye – mindez, s annyi minden más is elénk tárul e
tetralógia lapjain. S a szerző, miközben egy idegen, rég elmúlt világ
mindennapjaiban és ünnepnapjaiban részesít bennünket, nemcsak elhisszük neki,
hogy ilyen lehetett az élet úgy hétszáz évvel ezelőtt Magyarországon, Göncön és
Budán, meg a Nyulak szigetén, hanem részévé válunk Amádé, Finta és Péter, a
három testvér országos gondjainak, családi és magánörömeinek, tragédiáinak.”
Van-e nagyobb dicséret, mint hogy
egy könyvet nem lehet letenni? S már alig várja az ember, hogy megtudja, mi is
lett a „meg is halt, meg nem is” Fintával.
Balog Zoltán
Református lelkész, az Emberi
Erőforrások Minisztériumának volt vezetője
Megjelent: 2020. február 28.
Műfaja: történelmi regény
Borító: Földi Andrea
Oldalszám: 440
ISBN: 978-963-293-989-6
Itt olvashattok bele:
Viola Judit 1982-ben hittudományi
főiskolát végzett, azóta lelkészként, kántorként, kórusvezetőként szolgált és
szolgál. Debütáló regénye, a 2016-ban megjelent Sasok a viharban, egy
családtörténet nyitó kötete volt, ami azonnal megnyerte magának a hazai
olvasóközönséget. Ennek a családtörténetnek a következő, negyedik kötetét
tarthatja jelenleg kezében az olvasó.
„A középkori történelem szereplőire ritkán gondolunk úgy, mint hús-vér
emberekre. Az időbeli távolság mozdulatlan alakokká merevíti őket. Mint egy
freskó alakjai, úgy tűnnek elő a múltból. Pedig ugyanazok az indulatok
mozgatták őket is, mint ma minket: szeretet és gyűlölet, hűség és árulás,
önzetlenség és érdek, pénz és hatalom. Ők is küszködtek, örültek, győztek és
elbuktak. Csak a díszlet más, az ember ugyanaz maradt. Ha megismerjük és
esendőségükben is szeretjük őket, önmagunkat is jobban megértjük és
elfogadjuk.” Viola Judit
A gyűjteményem |
A borító most is szolid, igényes, ugyanakkor figyelemfelkeltő. Nagyon illik a történethez.
A szerző tájleírásainak, korhű
ábrázolásának és nagyszerű karakterábrázolásainak köszönhetően magunk előtt
láthatjuk a történéseket, filmszerűen peregve le a szemünk előtt. A könyv
nyelvezete, illetve hogy betekintést nyerhettem az akkori szokásokba, s együtt
ünnepelhettem az Aba nemzetség fiaival, visszarepített a XIII. századba.
Magam előtt láttam az éhező
csapatok bevonulását Magyarországra, azt, ahogy Katarina asszony megmenti az
ifjú Anna Jadvigának és néhány sorstársának az életét, Amádé hazatérését, illetve
a nagy találkozást, amitől a hasamat fogtam a nevetéstől, ugyanakkor éreztem,
hogy végre Amádé is révbe érhet.
A könyv most is bővelkedett
eseményekben, jókban és rosszakban egyaránt. A könyv első felében főleg Amádé
élete volt előtérben, aminek én örültem is, hiszen egyértelműen pozitív
karakter volt, akinek a boldogulását a szívemen viseltem. A kötet második
felében viszont előtérbe kerültek az országot fenyegető veszélyek, támadások,
viszályok, veszteségek, amik teljesen más hangulatot adtak az olvasónak, mint
az előző fejezetek.
Amádé most is abszolút kedvencem
maradt, emberséges, jó szívű, okos és bátor lovag lett, ki végre társra is
lelt. Ez nem is lepett meg, hiszen már az első kötetnél megjegyeztem, hogy a
három Aba fiúból vele szimpatizálok a legjobban.
Lőrinc bátyó hozta a formáját,
azt hiszem ő az, akiben sose csalódtam még. A csel, amit végrehajtott
megmosolyogtatott, és örömmel töltött el, hogy a családja is úgy érezte, van
még mit tanulni az öregtől. Ami a szívén az a száján, persze csak óvatosan. A
beszólásaiért most is odáig voltam, közvetlen és szókimondó stílusának
köszönhetően sűrűn mosolyt csalt az arcomra.
László király cselekedeteivel
viszont nem igazán tudtam egyetérteni. Rettenetesen taszított a viselkedése és ellenszenvessé vált, pedig a kezdetekben még szimpatizáltam vele. Egy szerencséje, hogy Amádé hű támasza
maradt, annak ellenére is, ami Fintával történt.
Elszomorított, hogy két olyan
szereplőtől is búcsút kellett vennem, akik közel álltak hozzám. Mindkettő
aranyszívű, másokat segítő ember volt, akik szebb sorsot érdemeltek volna.
A regény magával ragadó,
olvastatja magát, egyszerre szórakoztat és informál. A kivitelezésbe sem
csúszott hiba, igényes mind esztétikailag, mind pedig tartalmilag. Szerettem
olvasni, s továbbra is várom a folytatást. Főleg, mert nem bánnám, ha
kiderülne, hogy ki volt Dávid úr ágyánál az a rejtélyes alak, bár szerintem
erre választ már nem fogok kapni.
Pontozás: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése