Helene Flood: A terapeuta

Az emlékek változnak. De a vérfagyasztó igazság előbb-utóbb kiderül.
 
„Sara, a fiatal pszichológusnő egy nemrég megörökölt, régi oslói házban praktizál, amelyet közösen újít fel ambiciózus, építész férjével, Sigurddal. Azonban mind a munka, mind a felújítás nehézkesen halad, a férfi pedig egy nap furcsa üzenetet hagy Sara telefonján, majd eltűnik. A magányos Sara egyre kevésbé érzi otthonosnak és biztonságosnak a félkész házat. Furcsa dolgok történnek körülötte: tárgyak tűnnek el, majd bukkannak fel újra, éjszaka pedig mintha lépéseket hallana a padlásról – vagy csak kezdi elveszíteni a józan eszét?
 
Sara a fenyegetések hatására végül eljut arra a pontra, hogy úgy érzi, nem bízhat senkiben – legkevésbé a férjében, akiről igencsak titokzatos dolgok derülnek ki…”

Kiadó: Partvonal kiadó
Megjelent: 2020. november 18.
Fordította: Petrikovics Edit
Fordítás alapjául szolgáló mű: Helene Flood: Terapeuten
Oldalszám: 352
ISBN: 978-615-578-391-3
Borító: Földi Andrea munkája. Imádom. Minimalista, ugyanakkor borzongató. Amúgy az írónő büszkén mutatta meg a könyvének a különböző borítóit a facebook-os oldalán, én pedig gyorsan hozzászólásban elküldtem neki a hazait. Azt írta, hogy: „This one is so spooky – I love it! Thanks”, azaz „Ez annyira kísérteties – Imádom! Köszönöm”
 
Én is így gondoltam. Nagyon ígéretesnek tűnt a fülszöveg meg a borító alapján.

Az eddig olvasott skandináv krimikben egy dolog mindig egyezett, mégpedig a lendületesség. A szerzők rögtön belevágtak a történetbe, nem volt túl sok bevezetés, a hangulat pedig azonnal a tetőfokára hágott. Helene Flood ellenben szereti a bevezetőt és a körítést. Több hangsúlyt fektet a szereplők hátterére, mint magára a bűnesetre. A könyv felénél járva azon gondolkodtam, mikor jön már a jól ismert feszültség és izgalom, amit már az eddigi, általam olvasott krimiknél megszoktam. Nos, ez kimaradt.
 
A könyv inkább elgondolkodtató és nyomasztó volt, mint izgalmas. 

Különböző emberi sorsok tárulnak a szem elé. Egyik sem ragad igazán magával.
A főszereplő karakterben sok lehetőség volt, kár hogy nem igazán élt ezzel a szerző. Helyette kreált nekünk egy labilis pszichológust, aki sokszor életuntnak tűnt, előfordult, hogy összeszedett volt, máskor pedig ő is egy szakember segítségére szorult volna. A legpozitívabb benyomást akkor tette rám, amikor a nővére gyermekeivel volt, illetve a regény utolsó 80 oldalában. Ott éreztem, hogy mintha történne is valami. 
Az esemény lassú lefolyású, nem érződik igazi feszültség, hiányzik belőle a felfokozódó hangulathoz szükséges szál. Nevezhetném lélektani kriminek is, hiszen az kapott nagyobb hangsúlyt a történetben. Ehhez kellően komor is.
 
Az érdeklődést fenntartotta, hiszen érdekelt, hogy a szerző végül mire is akar kilyukadni, de nem sóvárogtam a végkifejlet után. Csendes megnyugvással olvastam végig. A könyv utolsó negyede vitte a hátán a történetet. A végkifejlettel kapcsolatban volt tippem, de örülök, hogy végül nem úgy alakult, mert így tudott végül egy apró meglepetést okozni.

Azoknak ajánlom, akik szeretnek elveszni a könyv lélektani útvesztőiben, s nem vágynak egetverő izgalomra és akcióra.