Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2016. április 27., szerda

Rebecca Chance: Luxus és csók (Bad Girls 1.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!
Korhatáros könyv!

„Amber, a gyógyszerfüggő szupermodell lassan kiöregszik a friss szépségek közül, de tényleg csak a szexipar az egyetlen út a számára? 
Skye egy éjszakai klub egzotikus táncosnője, aki bármilyen feladatot elvállal, csak hogy célt adjon kokainnal felpörgetett életének. 
Joe, a harmincas filmsztár jófiús hírnevét és újabb milliókat ígérő házasságát csak a szexfüggősége veszélyezteti. 
Petal, a világhírű rockzenész elkényeztetett lánya meg van győződve arról, hogy szupersztár lesz belőle, s bárkin átgázol céljai elérése érdekében. 
Vajon a 30 napos luxus elvonókúra alatt meg tudnak szabadulni függőségüktől, s képesek a saját kezükbe venni sorsuk irányítását?”


Tervezett megjelenés: 2016. 04. 28.
Fordításul szolgáló mű: Rebecca Chance: Bad Girls
Fordította: Szilágyiné Márton Andrea
ISBN: 978-963-293-154-8   
Ár: 2990 ft
Oldal: 600
Műfaj: női erotikus

Rebecca Chance Hampstead-ben született nemzetközi műkereskedő szülők gyermekeként. Olyan közegben nőtt fel, ahol természetesnek számított, hogy mindenki milliomos. Amikor megunta a gazdagok és kiváltságosok életét, elment Toszkánába (Toscana, Tuscany), hogy vad és bohém életet éljen egy borkészítő birtokon. Egy XIV. századi villában lakott, művészekkel bulizott, olaszul tanult, és szőlőt szedett. Azonban hívta őt a nagyvárosi élet, elutazott többek között Rómába is, ám továbbment Manhattan-be, mert csábította a ragyogó szingli lét és a folyamatos éjszakai élet. Végül egy jóképű amerikai férjjel visszatért Londonba, majd könyveiben megírta legizgalmasabb tapasztalatait.
Rebeccát érdekli a rúdtánc, a koktélozás és szereti nézni az Amerika következő topmodelljei műsort.  (életéről az írónő honlapján tájékozódhattok, fordításom a lényeget emelte ki)


Történetünk három részből áll. Egy rövid előszóból, s két nagyobb részből.
Az előszóban ízelítőt kapunk Amber Peters függőségének következményeiből, hogy minél jobban felkeltse a figyelmünket a történet iránt.
Az első részben aztán megismerhetjük az előzményeket és a főszereplőket, s megtudhatjuk hogyan jutottak el az elvonóig.

Amber
Félig angol, félig szlovák származású, mégis kinézete alapján ő a megtestesült amerikai álom.
Mandulavágású zöld szemét sűrű, festett szempillák keretezték, homokszőke haja lágyan göndörödve hullámokban omlott a hátára.
Álla szép és kerek volt, orra hosszú, egyenes és tökéletes, fogsora pedig csillogó fehér, ami csak egy tökéletes mosolyhoz kell.
Bőre lágy, ragyogó és kissé napbarnított volt, lába pedig végtelen hosszúságú, s ezzel elérte, hogy minden nő irigyelje őt és minden férfi rá vágyjon. Tizennégy éves kora óta maga volt a szexiség, ezzel is kereste a kenyerét. A testápolás olyan természetes volt neki, mint a levegővétel. Mindig kifogástalanul nézett ki.
Ebben a fejezetben Tonyval, az amerikai barátjával a jó öreg Angliában, egy vidéki vadászkúriába tartózkodott Devonshire közepén. Míg Tony vadászni, halászni járt, ő kihasználta az alkalmat, és kényeztette magát a fürdőrészlegben. Arckezelés után masszázs, manikűr és pedikűr, majd a hidromasszázs kádban való pihenés mind-mind hozzásegítette, hogy ellazuljon. Bár az is igaz, hogy a Tonyval elköltött reggeli után bevett „vitaminok” (gyógyszerek) is erőteljesen hozzájárultak az élményeihez. Később napfürdőzött egy keveset, majd visszatért a hétvégére kibérelt kőházhoz, újabb „vitaminokat” vett be.
Ha a fülszövegben és az előszóban nem írtak volna a gyógyszerfüggőségről, ennyiből már az elején rájött volna az olvasó.
Aztán az írónő részletesen leírta, hogy mennyi ideig szépítkezett, készülődött Amber, hogy már készen várja Tony-t mire visszatér a horgászatból.
Már ennél a résznél is fennakadtam picit. Alapjáraton is egy gyönyörű nőnek jellemezte őt az írónő, mégis órákat kell azzal töltenie, hogy fésülködjön, sminkeljen, csillámporral szórja be magát, majd testápolózzon és fehérneműbe bújjon?  
Aztán ott van az a rész is, amikor Tony megérkezik, megjegyzi, hogy milyen hihetetlenül gyönyörű is Amber, mégis amikor szexre kerül a sor, egy dvd-t kapcsol be, amin szintén Amber látható, és többnyire a videóval van elfoglalva az aktus közben. Ez nálam kiverte a biztosítékot. Ott fekszik alatta egy hihetetlenül dögös és élettel teli nő, mégis a nőről készült videót bámulja és nem a hús-vér nőt maga alatt…

Petal (teljes nevén Petal Serenity Dream Gold).
Híres rockzenész hírhedt kicsi lánya.
„Világos bőrével és vörösre festett, egyenetlenre vágott bubifrizurájával, sötétkék szem­ceruzával vastagon kiemelt szemével és matt pink rúzsával Petal olyan volt, mint a többi vékony, duzzogó londoni lány Camdenben. Csíkos póló, világos színek – mintha csak a szobájuk padlójáról kaptak volna fel valamit magukra –, lehajtott szárú csizma és művészien borzas haj.”
„Petal filmsztárokkal, rocklegendákkal és királyi sarjak­kal együtt nőtt fel, és bár az utóbbi években apja totálisan átadta magát a zen-érzésnek, túlságosan is jól emlékezett a tizenéves korában átélt vad partikra. Túl sok hírességet látott részegen és durván viselkedni ahhoz, hogy bárkit is tiszteljen.”
Ennyiből is látszik, hogy mennyit számít a neveltetés, illetve annak hiánya. Mit látott a lány éveken keresztül? Természetes, hogy az ő élete sem áll másból, mint bulikból, drogokból, és olyan „barátokból”, akik kiélvezik azt, hogy híres a barátnőjük. Hisz’ egész gyerekkorában mást sem látott, mint ezt a példát. A gazdagok és kiváltságosok életét, akik sajnos letértek a „jó ösvényről”, és torzult világnézettel és értékrenddel rendelkeznek.

Petal élete másról sem szólt, mint az őrült vad bulikról, az egyedi ruhákról, különböző partikról ahol lefotózzák és újra az újságokba kerül. Na meg persze arról, hogy kiélvezhesse az élet minden pillanatát, tehát drogozik (kokainozik), iszik, és lefekszik mindenkivel, akivel csak akar. Megkap mindent, amit csak szeretne. Legalábbis egy darabig. 

Joe Jeffreys
Ő a világ egyik legnagyobb filmsztárja. Mindent megkap, még kérnie sem kell. Már azelőtt a magáénak tudhatja, mielőtt rájönne, hogy tényleg szüksége van-e rá.
„Tizenhét éves korára már elképesztően jóképű volt, és csak egyre jobban nézett ki. Százkilencven centi magasan, akkora vállakkal, mint egy amerikai focis védőjátékos, maga volt a született mozisztár ritka példánya, az a fajta, akinek az életben még nagyobb a hatása, mint a filmvásznon. Hollywood Clint Eastwood óta nem látott ilyet. Szőke haja, kék szeme, töké­letesen, egyenletesen bronzbarna teste és kukoricán hizlalt, középnyugati tökéletessége elbűvölő volt.”
Úgy tartották, hogy aki Joe-val találkozott, azonnal a bűvkörébe került. Egy családi kirándulás alkalmával fedezték fel, először csak reklámokban szerepelt, majd kapott egy statisztaszerepet dögös pultosként. A mindent áttörő sikert azonban egy akciófilmben nyújtott szereplése jelentette, amiben egy kemény, fiatal zsarut játszott. Szerencséje volt, mert imádta a munkáját és tehetsége is volt hozzá.

Tetszett, ahogy a szerző írt róla:
„Imádta a munkáját és szinte mindent, ami vele járt.Emellett rendelkezett azzal a képességgel, hogy mindig boldog tudott lenni. Ilyesmivel csak a nagyon szerencsés emberek vannak megáldva. Általában úgy érezte, ő a leg­szerencsésebb pasas a földön, és miután megmászta L. A. csodálatos Runyon Canyonját, egyetlen felhőt sem látott az égen. Szó szerint és metaforikusan sem. Ott állt a csúcson, csípőre tett kézzel nézegette a drámai, napsütötte tájat, bol­dog mosollyal szívta be a szmogot, miközben két dán dogja, Hengist és Horsa a lábánál ugrált.”
Ám Joe sem volt a tökéletesség mintaképe, hiába a leírás, mert aki tovább halad a történettel (ami ajánlott), szembesül majd a botlásaival, amik miatt bajba került. Ő az a karakter a történetben, akit kicsit sajnáltam is azért, mert be kellett vonulnia a Cascabel nevű rehabilitációs intézetbe. Hozzáteszem, hogy csak azért, mert szerette az állatokat és volt humorérzéke.
Elképzeltem az arcát, ahogy döbbenten mered az ötletet kitaláló két nőre – a PR-os hölgyikére és a „menyasszonyára” – és azonnal elkezdtem nevetni. Szegény fickó, nem tudta mibe mászik bele, amikor ezzel a két nővel alkut kötött. :D

Skye
Skye Simmons, a manhattani, Éjféli Bár elnevezésű sztriptízbárban dolgozik egzotikus táncosként.
Szőke hajú, nagy kék szemű, angyalarcú nő, ruganyos és gömbölyű testtel, ami után minden férfi megfordul, és a nyálát csorgatja.
„Az iskolában nem csak a fiúk, a tanárok is beindultak rá. Nem tudott úgy végigmenni az utcán, hogy ne halljon füttyögéseket és beszólogatásokat, vagy ha mexikóiak lakta környéken járt, akkor elismerő sziszegéseket csípője minden egyes önkén­telen mozdulatát követően.”
A lány, a többiekkel ellentétben olyan közegben nőtt fel, ahol több volt a munkanélküli, mint a dolgozó ember.
 „Mindenhol bandába verődött srácok, mintha soha senki nem járna dolgozni, vagy legalábbis olyan állása lenne, aminek jövedelmére az adóhivatal úgysem tudná rátenni a kezét.”
Aztán úgy döntött, hogy elég volt ebből az életből, kamatoztatja, amije van, s beállt táncosnak a bárba. Sokféle lány megfordult ott, mind más és más típus, mégis megfelelő minőségű műsort nyújtottak az arra járóknak.
„Egy pillanatig bámulták magukat a tükörben.– Annyira más piacra dolgozunk – kuncogott Jada, aki barátnője fölé tornyosult.Skye az amerikai szőkeség archetípusa volt. Kerek arc és dacos, rózsaszín száj; egy kamasz telt, friss vonásaival, vagy egy porcelánbabáéval, ahogy Maria nevezte. De alka­ta színtiszta Barbi: valószínűtlen mellekkel és amolyan „a tej megalszik a számban”-féle, tágra nyílt szemű, ártatlan tekintettel, aminek láttán a klub törzsvendégei automati­kusan a pénztárcájuk után nyúltak.Jada minden szempontból az ellentéte volt: lélegzetelál­lító, magas és impozáns, keskeny csípővel és egy úszóhoz méltó vállakkal. Arccsontja szobrász-remekmű, és a szája olyan telt és széles, hogy nem szeretett sűrűn mosolyogni, s a mosolyát csak így hívta: „az arcomat felzabáló vigyor”.– Jobb is így – mondta Maria szenvtelenül. – Így nagyobb az esélyetek arra, hogy barátok maradjatok.”
 Talán a legjobb szó Skye-ra a megkeseredett. Úgy gondolja, az álmok hiábavalóak, s teljes mértékig utolérhetetlenek, ezért éri be azzal, ami jut. Régen olyan dolgokról álmodozott, mint a legtöbb korabeli. El is kezdte az egyetemet, kreatív írást és színjátszást tanult, de végül otthagyta és beállt a bárba táncolni. Voltak szabályai, amiket önmagával és vendégeivel egyaránt betartatott, s ettől nem is akart eltérni a későbbiekben sem.

Miután Amber, Petal, Joe és Skye is bemutatásra került, és az írónő utalásokat tett, újból Amber került sorra. Tetszett, hogy egyik főszereplőnél sem időzött el egyhuzamban túl sokáig, mert így nem ragadt le egy témánál, egy függőségnél, hanem váltakozva ábrázolta őket.

Ahogy azt Ambernél megszokhatta már az olvasó, természetesen a kedélyjavító bogyók ismét előkerültek, amit egy limuzinban ülve hazafelé szépen be is vett egy üveg drága pezsgővel. Alkohol és gyógyszer. Ügyes…
Édesanyjával élt együtt, akivel beszélgetés közben váltogatták az angolt és a szlovákot. Többnyire angolul beszéltek egymással, de a kedveskedéseket, megszólításokat szlovákul mondták.
Ebből a részletből sokkal többet megtudhat az olvasó Amberről. Többek között azt, hogy még kicsi volt, amikor az édesapja elhagyta őket, s az édesanyja éjszakánként dolgozott, hogy mindent megadhasson neki. Aztán tizennégy évesen elindult a modellkarrierje, amit édesanyja végigkísért, ahová a lány utazott, az anyja is ment vele és vigyázott rá, hogy elkerülhesse Amber mindazt, amin a legtöbb modellnek végig kell mennie. Most azonban már ott tartott, hogy hiába volt ő lélegzetelállító szépség, egy ideje már nem kérték fel divatfotózásra. Többnyire csak hétvégékre kapott felkéréseket, de azokat sem fotózásra, bár kétségtelen, hogy a hétvégékkel több pénzt keresett. Amit anyuka nem is bánt oly nagyon...

Ahogy váltakoztak az emberek és a sorsuk az ember szeme elé tárult, egyre jobban sikerült megismerni őket, s látni, ahogy harcot vívnak a világgal és önmagukkal, eközben pedig egyre lejjebb csúsznak minden téren. A világot már nem bírják elviselni józanon, csak ha valami kábulat van rajtuk. Lehet alkohol, gyógyszer, drog, a lényeg hogy stimulálja őket.  

Amikor újra Petal került a középpontba, a története újabb részéből kiderült, hogy bár a külvilágnak egy magabiztos, vagány, bulizni vágyó nő, a lelke legmélyén amiatt gyötrődik, hogy csak azért szeretik őt, mert az az apja, aki. S bármennyire is szomorú, ebben lehet valami. Mindig is léteztek érdekemberek, akik nem azt nézték, hogy ki vagy, hanem hogy mit is tudsz igazán nyújtani nekik. Amíg megkapják amit akarnak jó vagy, aztán szépen továbbállnak.
Aztán persze ott van az a tény is, hogy mennyi szeretetet kapott vajon gyerekkorában? Nem sokat. Az anyja elhagyta, az apja egy rocksztár volt, akit akkoriban a gyerekénél a bulik jobban érdekelték, a nevelőnők pedig egymásnak adták a kilincset. Problémás gyerekből, problémás felnőtt lett, aki drogokkal, alkohollal és férfiakkal próbálta csillapítani a háborgó lelkét. Aztán választás elé állították. Elvonó, vagy elzáródik a pénzcsap. Őszintén szólva még el is hittem volna, hogy aggódik az apja, ha az egész nem neki lett volna köszönhető, ráadásul elvárta, hogy a lánya ne apának hívja, hanem Goldnak (ennél a résznél mindig a szememet forgattam...). A barátjában Dan-ben viszont kellemeset csalódtam.

Négyük közül talán Skye volt az, aki leghamarabb rádöbbent, hogy nagyobb a baj, mint gondolta.
„Totál nem itt akarok tartani. De az igazán gázos dolog az, hogy fogalmam sincs, hol akarok tartani. Vagy hogy jussak el oda.”
Hihetetlen volt olvasni azokról a dolgokról, amiken keresztülmentek. A felszín mögött mindenkit bántott valami, de senkinek nem adtak esélyt arra, hogy betekintést nyerjenek. Inkább elnyomták saját magukban is a dolgokat, ami végül csendben emésztette őket legbelül.

A történések ott kezdtek igazán érdekesek lenni, amikor a második részben bekerültek a rehabra Skye-ék. Az első találkozása Joe-val meglepő és mulatságos volt.  
A rehabilitációs központba először Joe érkezett meg, aztán Skye, majd őt követte Petal, végül Amber. Egy helyen, egy időben, hasonló okokból négy különböző életet élő ember. A közös bennük a függőség, ami egyfajta pótcselekvés az életükben, ami elnyomja a sok kis titkot, amit rejtegetnek.
Tetszettek a csoportos beszélgetések, bár az utána lévő udvari társalgásokból sokkal több minden kiderül. Egyre jobban megismerjük a fő és mellékszereplőket, s lassan kialakulnak bennünk a kategóriák. Kedvelem, nem csípem, fura, aranyos, forró, és nem utolsó sorban az „ó, te jó ég” kategória, ami arra vonatkozik, amikor jócskán ledöbbenek valamin. Pl. Dr. Rafael Green-nel kapcsolatban.

Skye és Joe közös jelenetei vérpezsdítőek, és határozottan akad közöttük olyan is, amit a vad és forró jelzővel illetnék. Ők ketten teljes mértékben kiegészítik egymást, a reakcióikon rengeteget mosolyogtam.

Petal miatt viszont aggódni kezdtem, mert pár nap elteltével sem oldódott, sőt ha lehetséges, még ellenségesebbé vált a többiekkel szemben, teljesen magába fordult. Ám ez később megváltozott. Mondhatni felnőtt, és elkezdte élni a hozzá illő életet. Hogyan? Olvasd el, és megtudod. :)

Először előítéletes voltam, azonban olvasás közben rájöttem, hogy igenis van mélysége ennek a történetnek. Nem csak arról szól, hogy a gazdagok és kiváltságosok hogy próbálnak megbirkózni a problémáikkal, hanem valami sokkal mélyebb dologról. Arról, hogy lehet az ember gazdag vagy szegény, lehet modell, színész, sztriptíztáncosnő vagy épp egy rocksztár apa kicsi lánya, akkor is lehetnek olyan problémák, amik hasonló következményekhez vezetnek. Nem mondom, hogy nem értek kisebb nagyobb meglepetések olvasás közben. Voltak olyan dolgok, amiket előre megjósoltam, még mielőtt megtörténtek volna, ám voltak olyanok is, amiknél kikerekedett szemmel bámultam magam elé és csak annyit mondtam, hogy hoppá. :)
Amber és Dr. Rafe egyik négyszemközti terápiáján határozottan a döbbenet győzedelmeskedett. Ám ebből kizökkentett Amber alábbi gondolata, amitől hatalmasat kacagtam:
„Istenem – gondolta. – Ha mindenki ilyen rehab-kezelést kapna, nem léteznének a világon függők…”
A fantáziátokra bízom, hogy mire gondolhatott. ;)

A könyv elolvasása után biztosan állíthatom, hogy ismét tanultam valamit. Ne legyünk előítéletesek, még ha volt is néhány nagyon komoly csalódásunk (és most a könyvekre gondolok). Hisz’ a látszat néha csal, és okozhatnak még nekünk meglepetést, ahogy ezt tette Rebecca Chance is. Először azt hittem, hogy a történet nem fog másról szólni, mint a problémás gazdagok életéről, ám ez a könyv sokkal többet rejteget a belsejében. Amit az első kétszáz oldalnál hiányoltam, azt megkaptam a hátramaradt négyszázban. Volt mélység, őszinte és elgondolkodtató gondolatok, döbbenetes események, vicces és forró jelenetek, szóval minden, ami egy könyvhöz szükséges szerintem, ráadásul az olvasó a történet végén megkapja a happy end-et.

Pontozás: 10/9


Pontlevonás: voltak apróbb hibák, amik feltűntek olvasás közben, de igazán, ami a pontlevonáshoz vezetett, az a túlzott trágárság a könyvben. Értem én, hogy vannak olyan helyzetek, hogy kicsúszik, meg van, aki szerint „jól mutat” (bár ezzel én nem értek egyet), de számomra kicsit zavaró volt. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése