Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2016. január 1., péntek

Megemlékező – Évértékelő – összegző

Lezárult egy újabb év, de máris beköszöntött egy újabb. Vannak, akik fogadalmakkal lépnek át az újévbe, én maximum azt fogadom meg, hogy igyekszem idén több könyvet elolvasni majd, mint tavaly, mert ehhez kedvet is érzek. :)
  

Január elsején elég sok emlékezetes évforduló van, ezekből igyekeztem kiválogatni néhány, az irodalommal, kultúrával kapcsolatosat (a teljesség igénye nélkül).

- 193 évvel ezelőtt, 1823-ban született Petőfi Sándor híres költőnk. Munkásságával maradandót alkotott. Az 1848-as forradalom és szabadságharc egyik legkiemelkedőbb egyénisége, vezére. 1848. március 13-án megírta a Nemzeti dalt, majd társaival együtt március 14-én összeállították a 12 pontot.



- 165 éve, 1851-ben született ifj. Ábrányi Emil költő, műfordító, újságíró. Az alábbi versrészletet is ő írta:
„Fessétek bár sötétre a jövőt,
Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,
Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról,
Mély sűlyedésről, biztos pusztulásról:
Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!
Szentűl hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!”
Él a magyar részlet

- 137 éve, 1879-ben született Edward Morgan Forster, angol regényíró, novellaíró, illetve esszéíró. Legismertebb regénye a Szellem a házban, illetve a Szoba kilátással, melyet 1985-ben meg is filmesítettek.

- 97 éve, 1919-ben, New Yorkban született J. D. Salinger, amerikai prózaíró, aki az 1951-es Zabhegyező című regényével várt híressé.
J. D. Salinger
- 69 éve, 1947-ben született Polgár László operaénekes, aki rengeteg színdarabban játszott munkássága során.
Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas és Grammy-díjas magyar operaénekes, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Rengeteg híres darabban játszott, többek között Verdi Rigoletto című darabjában ő volt Ceprano gróf, Britten Koldusoperájában Jeremy, Puccini Bohéméletében Alcindor, Colline, Mozart Varázsfuvolájában Sarastro, a Szöktetés a szerájból című darabban Ozmin, a Figaro házasságában Bartolo, a Don Giovanni-ban Leporello, s nem meglepő, hogy Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című darabjában (ami személyesen nekem nagy kedvencem) pedig maga volt a Kékszakállú herceg.

- 1974-ben (42 éve) született Szabó P. (Péter) Szilveszter Jászai Mari-díjas magyar színész. 2003-ban és 2009-ben az Év Musical színésze lett, többször kapott Súgó Csiga-díjat, valamint Artisjus és Arany Kotta díjat is szerzett. A Rómeó és Júliában Tybalt szerepét kapta, a Szépség és a Szörnyetegben ő volt maga a szörnyeteg, az Oltári srácokban Isten volt, a Szentivánéji álomban Oberon, az Abigélben Kőnig tanár úr, a Nyomorultakban Javert és még sorolhatnám.

Most pedig lássuk az évértékelőt:
2015-ben sajnos csak 64 könyvet (25918 oldal) sikerült elolvasnom teljes egészében, egyet félbehagytam, mert nem igazán jött be a stílusa, és egyet elkezdtem év végén, amit reményeim szerint hamarosan befejezek, mert már nem sok van hátra, így ezt a könyvet is még 2015-höz számítom, tekintve hogy nagyobb részét tavaly olvastam el. Tehát 2015-ben 65 könyv. Az havi öt és fél könyv, ami nem rossz arány, bár az elosztás nem így volt nálam.
Sokféle könyvet volt szerencsém elolvasni, amik között volt fiatalabb korosztályoknak célzott, ám nem feltétlenül csak nekik való könyvek is.
A blogon 62 bejegyzés született, ezek között volt könyvvéleményezős és játékos is, valamint akadt olyan is, ahol nem is egy könyvet véleményeztem.
Összességében elmondhatom, hogy nagyon jó évet zártam, mert határozottan jó könyvekbe botlottam 2015-ben. Persze ez nagyban köszönhető azoknak az íróknak, költőknek, és kiadói munkatársaknak, akik reci könyvekkel is megleptek, mert az általuk küldött könyvekben rengeteg új kedvencet leltem. 

Először arra gondoltam, hogy Toplistát állítok fel, de azt hiszem, ez nem igazán lehetséges, mert annyi jó könyv volt, hogy kár lenne a többit kihagyni.
Viszont mindenképpen ajánlani szeretnék nektek párat, úgyhogy most felsorolom azokat, amik valamiért nagyon mélyen érintettek, és melegen ajánlom őket (időrendet követek, nem kedvenc sorrendet :D ).

- Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek: vicces, aranyos, romantikázós. (Athenaeum kiadó)
- Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek: nem csak tiniknek szól, és rabul ejti az olvasót, rengeteg kacagtató jelenettel. Éljen a zuhanykirály! :D (Móra kiadó)
- Nora Roberts: A gyűjtő: izgalmas, érdekes, fordulatokban gazdag, és mert Roberts könyvei nyerők. (Gabo kiadó)
- Dana Bate: Iránytű a szerelemhez és titkos lakáséttermekhez: fergeteges humor és kaja minden mennyiségben. (Erawan kiadó)
- A. O. Esther könyvei egytől egyig. Az Összetört glóriák sorozatát a jó és a rossz harca, valamint az angyalok miatt, a Gombnyomásra trilógiát azért, mert megszerettette velem a disztópiát és mert happy end lett, a Frigg rokkája első részét pedig azért, mert olvasás közben a fejedben is zenét hallasz, elvarázsol és életre kelt benned különböző érzéseket. Eszter könyvei, úgy ahogy vannak csodálatosak, és nagyon remélem, hogy hamarosan olvashatom az Összetört glóriák utolsó részét, valamint a Frigg rokkája folytatását is, mert már tűkön ülve várom őket, és lassan lyuk képződik az oldalamon. :) (Decens média magazin kiadó)
A. O. Esther eddig megjelent könyvei :)
- Helena Silence: Ezüsthíd című könyvét azért, mert az Enigma folytatását mindenképp el kell olvasni, a két kötet együtt kerek egész, ami varázslatos, romantikus, izgalmas. (Könyvmolyképző kiadó)
- Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai: mert egyszerűen többet ad, mint amire számítanál. Több generáció nőtagjairól olvashatsz, romantikus, vidám, ugyanakkor pityergős és elgondolkodtató is. Mélyebb, mint elsőre gondolnád. (Athenaeum kiadó)
- Julie Garwood: Teljes gázzal: mert IMÁDOM! Az FBI-os történetek egyik legkiemelkedőbbje. Aidan és Cordie története, amire már jó régen vártam. Bővelkedett akcióban, romantikában, vérpezsdítő eseményekben, fordulatokban, szeretni való karakterekben. (Gabo kiadó)
- Gwen Cooper: Homér: Állattartóknak, állatokat szeretőknek kötelező! Érzelmes, letehetetlen, elgondolkodtató, néha szívfacsaró, máskor kacagásra késztető. (K.u.K. kiadó)
- Móra kiadós LOL könyvek: Marni Bates, Miranda Kenneally, Lauren Morrill, Kelly Oram és társai mind-mind olyan tiniknek szóló könyveket írtak, amik szórakoztatják és elgondolkodtatják az olvasóközönséget. Nem csak fiataloknak!
- Jodi Picoult: Csodalány című könyve elgondolkodtat, kétségeket ébreszt vagy altat el. Mindenképpen érdekes olvasmány. (Athenaeum kiadó)
- Samantha Shannon: Csontszüret és Mímes rend (I-II rész): mert nagyszerűek a karakterek, egyedi a történet, a fordulatok, meglepetések, izgalmak sorozatosan érik az olvasót, néha megrémiszt, máskor megmosolyogtat. Fantasy (és disztópia) a javából, méghozzá olyan, amit bármikor szívesen a kezembe veszek. (Athenaeum kiadó)
- Gwenda Bond: Lány a kötélen: A könyv, ami miatt határozottan érdemes akár éjjel kettőig is fennmaradni, csak hogy befejezhesd. Könnyed, varázslatos stílussal egyedi hangulatot teremtett az írónő. Nem vagyok az a cirkuszba járó fajta, mégis sikerült a történetnek rabul ejtenie. (Athenaeum kiadó)


2015-ös Athenaeum kiadós kedvencek 
- Lana Millan: Átkozott Hannah Brown : Számomra az év legjobb chick lit regénye. Imádtam az elejétől a végéig, mert vicces, aranyos, életszerű, stílusos és magával ragadó. Olvastatja magát, magába szippant, és egyszerűen életre kelnek a szereplők, annyira jó. (Athenaeum kiadó)
- Neil Patrick Harris: Így jártam az életemmel: ha szereted a humoros köntösbe bújtatott, érdekesen kivitelezett, egyedi módon elkészített életrajzi könyveket, akkor jó könyv felé kacsintgatsz. (Athenaeum kiadó)
- Kati Hiekkapelto: Kolibri: Az első skandináv krimim (szerintem). Lebilincselő, izgalmas, bőven okoz meglepetéseket, a cselekménye rejtélyes és néha sokkoló, nem utolsó sorban pedig elgondolkodtató. (Athenaeum kiadó)
- Vavyan Fable: Szamurájszív: Igazi Fable regény, ami akció a javából. Nem űberelte az előző köteteket, de hozta a színvonalat. (Fabyen kiadó)

Szóval sok-sok jó könyvet olvastam, élményekkel gazdagodtam, és ugyanezt kívánom nektek is, magamnak is 2016-ra!


Amúgy ehhez a listához sorolnám még On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal? című könyvét is (2015.12.28-án kezdtem el, könyvmolyképzős), mert amikor olvasom, teljesen elvarázsolódom, sokat nevetek, és izgulok a szereplők miatt. Kiszakít a valóságból, ami néha nagyon jól jön. Pl. amikor éjjel kettőkor agyonvágnád a szomszédaidat a petárdázás, tűzijátékozás, rakétázás miatt. Életmentő könyv. 

Még egyszer nagyon boldog, békés, szeretetteljes, egészségben, örömökben, sikerekben és könyvekben gazdag új évet kívánok nektek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése