Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2016. január 5., kedd

Nora Roberts: A hazug

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Shelby Foxworth elvesztette a férjét. Aztán elvesztette az illúzióit… 
A férfi, akivel Tennessee-ből Philadelphia villanegyedének egy exkluzív részére költözött, nyomasztó adósságot hagyott maga után. Házasságtörő és hazug volt, s amikor Shelby kinyomozza a banki széfjét, több személyi igazolványt is talál, melyek mindegyike más-más névre szól. A férfi, akit szeretett, nem pusztán halott. Soha nem is létezett. 
Shelby hároméves lányával délnek indul, hogy a szülővárosában keressen megnyugvást, s ott új ismeretség vár rá, Griff Lott, a sikeres építkezési vállalkozó személyében. De halott férjének titkai még felderítésre várnak. A veszély közelebb van, mint Shelby sejtené, még ebben a kisvárosban is, ahol a szerettei veszik körül… s ez a veszély még Griffet is fenyegeti. A gyilkossági kísérlet csupán a kezdet…”


Kiadta: Gabo kiadó 2015-ben.
Fordította: Tóth Gizella
Oldalszám: 588
ISBN: 978-963-406-142-7

Először is nagyon örültem, hogy egy újabb Roberts regényhez jutottam, mert imádom az írónő stílusát, történeteit, a fantáziája szinte kiapadhatatlannak látszik, másodszor pedig Tóth Gizella fordításában soha nem csalódtam még.

A könyv műfaját tekintve a romantikus kategóriába sorolható, mert bár van benne némi akció, és gyilkosság, ezek paraszthajszálnyiak. 

Adott egy Shelby nevű fiatal hölgy, aki elveszítette a férjét, hatalmas adósságokat kapott a nyakába, majd kiderült, hogy az amúgy sem tökéletes élete csupa hazugságra épült. Most írjam, vagy ne írjam, hogy kiakadtam a kora miatt? S nem csak a kora miatt. Tizenkilenc évesen hozzámegy egy olyan fickóhoz, akit alig ismer, és hagyja, hogy a családjától távol tartsa? (Fejem a falba verem smiley)
Ettől az apróságtól eltekintve én személy szerint szerettem a történetet.
Méghozzá Callie miatt. A kislány volt a történet húzóereje. Ahány jelenetben benne volt, mindig mosolyt csalt az arcomra. Cserfes kis tündérke, akit simán magam előtt látok, ha behunyom a szemem. Aztán második kedvenc karakter Griff, de imádom Shelby családját is teljes egészében. Imádom az ilyen összetartó, dinasztiákat körülölelő családokat, nem beszélve a kisváros többi lakójáról, akik többnyire baráti viszonyt ápoltak a Pomeroy klánnal.  :)
A karakterek nem voltak tökéletesek (hála az égnek, pont ettől voltak életszerűek), bár egy-kettő igencsak hajazott rá, viszont abszolút szerethetőek lettek. Kivétel ugye a férgese, akiknek az volt a dolguk, hogy megutáltassák magukat, és ezt sikeresen el is érték.
A történet tele volt aranyos jelenetekkel, s bár kiszámítható volt többnyire, mégis tökéletesen felépített cselekményrendszert kaptam, ami miatt soha nem értem el arra a pontra, hogy unatkozzak. Sokat mosolyogtam, tervezgettem, s közben éreztem, hogy a lapok fogyásával egyenes arányban, közeledik majd a „vég”, s legyőzzük a rosszfiút. :D
Imádtam a happy end-et, azt, ahogy végződött a történet.
Bár nem izgultam halálra magam, hogy vajon mi fog történni (ahogy A tanú vagy épp a Nyomkövetők című könyveknél), de megvolt benne minden olyan elem, ami az olvasás élményét felfokozza, és az ember jó érzéssel zárja be a könyvet.


Pontozás: 10/9

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése