Lana Millan: Raziel

- Egy angyal az élet küszöbén -

„Ismered a viccet, amiben a bukott angyal, a KitKat-mániás démon és egy hősszerelmes bolti eladó a Tudás Könyvének keresésére indul? Nem? Nem csoda, hiszen ez nem vicc. Raziel a Tudás Könyvének őrzője, a legfelsőbb misztériumok és titkok angyala. Vagyis csak volt. Valami történt. Lélegzik és ver a szíve, miközben Nevada tűzforró sziklái között kinyitja a szemét. Emberré vált. Lehetne még ennél is rosszabb a helyzete? Lehet, és lesz is. Amikor eltűnik a Tudás Könyve üzletet ajánlanak neki: ha segít megtalálni, visszakaphatja a szárnyát. Segítőként egy pimasz démont varrnak a nyakába, hogy aztán együtt vágjanak neki Amerika vadregényes tájainak. Kalandos útjuk során Raziel felfedezi magában az elszánt harcost, a féltő barátot, és az esendő embert. Lana Millan második regénye egy izgalmas mese, ami akár igaz is lehetne.”

Kiadó: Athenaeum

Megjelenés dátuma: 2018. 03. 26. 

ISBN: 978-963-293-672-7

Kötés: füles, kartonált

Oldal: 300
Itt olvashatsz bele: 
https://mindennapkonyv.hu/mindennapi/beleolvaso/bennem-is-lakozik-egy-adag-gonosz-reszlet-lana-millan-raziel-cimu-konyvebol

A könyvet megrendelhetitek itt 20% kedvezménnyel, ha lementek a bejegyzés aljára:

https://mindennapkonyv.hu/szerintetek/ajanlo/lana-millan-raziel-egy-angyal-az-elet-kuszoben-

Mit tudhatunk a szerzőről?

„Lana Millan nem hisz az írói önéletrajzokban, ahogyan a véletlenekben sem, viszont elég jó meggyes csokitortát süt. Trónok Harca rajongó, de a Gyűrűk Urát is szereti, a kedvence Gollum.

Rendszeresen fogyókúrázik, amit csak az étkezések idejére függeszt fel. Megfelelő szerszámok híján egyszer kenőkések segítségével cserélt ki egy kerékpárbelsőt, miközben a YouTube-on az oktatóvideót nézte. Régen szerette a gumicukrot, de aztán olvasta valahol, hogy miből készül, így leszokott róla. Van egy szívecskés doboza, ha valamit nagyon szeretne, papírra veti és a dobozba teszi, mert azt hiszi, hogy akkor valóra válik.”

Forrás: http://kiadok.lira.hu/kiado/athenaeum/index.php?action=szerzo&id=354

2015-ben, első regényének megjelenésekor volt szerencsém interjút készíteni az írónővel, amit most meg is mutatok nektek. Igaz, főképp az előző könyvhöz kapcsolódtak a kérdések, ám megtudhatjátok belőle azt is, hogy honnan az írói neve, illetve pár apróságot az írással kapcsolatban. 

http://ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2015/10/interju-lana-millan-ironovel.html

A történet már az első fejezetnél mosolycsalogató és elgondolkodtató egyben, s ez jellemző egészen a könyv legvégéig. Tetszik ez a kettősség, mert egy pillanatra sem hagyja a figyelmet lankadni, szórakoztat és gondolatokat ébreszt.

Nagyon igaz, amit a könyv elején írt a szerző az emberek milyenségéről. Néha én is úgy érzem, mint Uriel és Raziel. Az emberek technikai fejlődése túl gyors, némely találmány túl korai. Ráadásul sokan nem is arra használják, amire a feltalálója tervezte.

Raziel karakterét már az első pillanatban megszerettem. Annyira esetlen volt az emberi testben, hogy az már aranyos. Egyszerre sajnáltam és szórakoztatott. A gondolatait néha a magaménak éreztem, és sűrűn egyet is értettem vele.

„Eleinte a járással is akadtak problémáim, és bár javult a helyzet, néhányszor még most is elvétem a lépést vagy nekimegyek a csukott ajtónak.” <- Ennél a mondatnál hangosan megjegyeztem, hogy ne aggódj, harminc éve élek ebben a testben, és még velem is előfordul. Aztán persze jót nevettem azon, hogy magamban beszélek. Szerintem akár ez is felkerülhetne arra a listára, amit Raziel fejben vezetett.

Szerettem, hogy a fantasy szálon kívül erős mondanivalóval is rendelkezik a történet. Megmutatja, milyen esendőek is az emberek, s hogy a mi fajtánknak semmi sem elég. Mindig többre és többre vágyunk, birtokolni és uralkodni akarunk, és sosem vesszük észre, hogy mikor elég.

A karakterek összetettek és szerethetőek voltak, egyszerre angyali, démoni és esendően emberi.

Hihetetlenül azonosulni tudtam Raziel karakterével, és imádtam Beladert, mint főszereplőt. Mindig akadt valami, ami miatt civakodhattak, én meg nevethettem. Minél többet olvastam róluk, annál közelebb éreztem magam mindkettőjükhöz. Határozottan megértettem Belader tetteit, bár volt amivel én sem értettem egyet. 

„– Kedvelsz? Ez mégis mit jelent? – nyögöm ki végül.

– Kedvellek. Ez azt jelenti, hogy a kezdeti tízből tíz helyett csak hétszer szeretném kitekerni a nyakad. Ebből egyszer most. – A hajamba túr. – Mondták már, hogy gyönyörű vagy dühösen?

– Ez nagyon nem jó – húzom el a fejem. – Ezt nem lehet.

– Ugyan, miért ne lehetne?”

Ilyen és ehhez hasonló párbeszédek tarkítják a történetet. Tetszik, hogy rejtve nem csak egy szálon fut a cselekmény, ott van mélyebben valami más is, ám a szerző nem akarja ledugni a torkunkon, kis adagokban juttatja el hozzánk, s hívja fel a figyelmet arra, hogy nem minden az, aminek látszik.

A huszonhetedik fejezet végén nagyon haragudtam az írónőre. Alaposan megbőgetett, amire már rég volt példa. Arra gondoltam, hogy ez nagyon nem fair pont most. Az események olyan irányt vettek, amire bár valamennyire felkészültem, igazán nem számíthattam. Főleg nem ilyen formán. Nem tudtam, hogy merjem-e tovább olvasni a könyvet, bár mindvégig reméltem, hogy a történet pozitív véggel zárul. 

Aztán újabb meglepetés ért. Elfogytak a lapok. Most ez komoly? Hogy lehet ilyen vége? Azonnal akarom a folytatást!

Imádtam minden egyes sorát, de kegyetlenség a függővég. Nem lehet így vége. Ezúton kérem a szerzőt, hogy ha lehetséges, nagyon gyorsan készítse el a folytatást, mert hatalmas lyuk tátong az oldalamon a kíváncsiságtól, ráadásul szomjazom a happy end-re.

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10