„Az átlagos férfi tovább keresi a kiutat abból a különös világból, melybe belecsöppent. Amint újra tudatára ébred, rájön, hogy hosszú ideje aludta álmát, és hogy mindeközben sok minden megváltozott. Régi baráti szétszéledtek, a hatalom új kezekbe került. Ahogyan ő, úgy tér vissza a végleg legyőzöttnek hitt Ménrót és Villő, és ha ez nem lenne elég, egy harmadik nagy erejű vetélytárs, Radakund is feltűnik a színen. Az első kötethez hasonlóan a sötét mese most is cselszövésekről, véres csatákról, bűbájról és szerelemről szól. A háború tovább folytatódik, a tét pedig még mindig nem más, mint a józan ész. CSAK FELNŐTTEKNEK!”
Kiadás éve: 2013
A szerzőről:
Gregus Gábor Budapesten született, s jelenleg is ott él. Elmondása szerint egyike azoknak az íróknak, akik hobbiból vetik papírra azt, ami kijön a fejükből. Másfél évvel ezelőtt keresett meg, hogy véleményezném-e az első regényét, melyre örömmel mondtam igent, tekintve hogy fantasy műfajú, amit nagyon szeretek, ráadásul szívesen ismerkedem magyar szerzők műveivel.
A napokban megkértem, hogy amennyiben lehetséges, pár sorban mutassa be magát, melynek eleget is tett. Ezt ezúton is köszönöm.
A szerző így mutatta be önmagát:
„A budapesti születésű Gregus Gábor életútja egy kissé kanyargós. Gyerekkorában a "mi leszel, ha nagy leszel" kérdésre rávágta, hogy filmrendező. Alsóbb osztályokban rajzolásban jeleskedett, még versenyekre is küldték, ám később az irodalom szeretete hatalmasodott el rajta. "Természetes" volt hát, hogy elektrotechnikai középiskolába menjen, utána pedig programozó képzésre. Annak végével, újabb kanyarral a Károli Gáspár Egyetem magyar szakán találta magát. Talán nem meglepő, hogy mindezek után szoftvertesztelőként foglalatoskodik, miközben hobbiból néha ír egy-egy regényt. Ezekben különös, vad világokban kalandozik, ahol szép, csúnya, helyenként varázslatos, olykor sokkoló dolgok egyaránt megesnek.”
A könyvről:
Az Elmezavar trilógia második kötetét tarthatja kezében az olvasó, melynek műfaja fantasy. Az első kötetben megismerhettük a főszereplőt, Dománt, megtudhattuk hogyan indult el élete legnagyobb kalandjára. Függővéggel zárult, ami nem meglepő, ha azt nézzük, hogy a történet egy trilógia első kötete. Számomra az első kötet élvezhető volt, bár kissé hiányos. Tetszett, hogy sokszínű volt és a történet folyamán megfigyelhető bizonyos jellemfejlődés. Összetett karaktereket kreált a szerző, érdekes helyszínekkel és cselekményekkel.
Erről a kötetről is elmondható, hogy a történet ötletes, alkalmanként bizarr és kicsit különc, néhol vicces (legalábbis nekem akadtak olyan jelenetek) és mindenképpen elgondolkodtató. A szereplők jellemfejlődése most is megfigyelhető, és a szerző mindvégig odafigyelt, hogy fenntartsa az olvasó érdeklődését. Helyszín és karakterábrázolása tetszetős, könnyen vizualizálhatja az olvasó.
Amivel még most sem vagyok kibékülve, az a borító. Sajnálom, de ha ez alapján választanék könyvet, bizony ott maradna a polcon. Nem feltétlenül ilyen figyelemfelkeltésre vágyik az ember. (A harmadik kötet borítója jobban tetszik, mint az előző kettőé.)
Valamint számomra néha már túl abszurd és morbid volt egy-egy jelenet. Olyan, mintha kicsit „túltolta volna” a fantasy szálat a szerző. Igaz a mondás, hogy a kevesebb néha több. Ne akarjunk egyszerre túl nagy falatot letolni az olvasó torkán, mert az bizony fennakad.
Az első kötethez képest már észlelhető volt, hogy az író tudatosan igyekszik beiktatni bizonyos hatásszünetet, amikor nincs lényegesebb esemény, hogy az olvasó ne érezze azt, hogy már túl sok. Ennek nagyon örültem, mert érezhető, hogy a szerző nem csak kiírja magából a történetet, de figyel a leendő olvasókra is. Ez mindenképpen pozitív.
Domán az a karakter, akit már az előző kötetben sem tudtam, hogy hova tegyek. Eleinte nagyon nem kedveltem, aztán az első kötet végére már kezdtem szimpatizálni vele, de most megint nagyon ellenszenves volt. Ellenben a mellékszereplők közül sokakat megkedveltem, így inkább arra voltam kíváncsi olvasás közben, hogy velük mi lesz. Talán inkább közülük kellene főszereplőt kinevezni.
A könyv utolsó harmada kötött le a legjobban. A Szada elnevezésű fejezetnél éreztem azt, hogy ott igazán magára talált a szerző. Izgalmas volt, érdekes, ráadásul visszatértek olyan mellékszereplők, akiket nagyon kedveltem.
Azt meg kell hagyni, hogy a szerző a maga stílusában egyedit alkotott. Magyar szerző, fantasy műfaj, nem mindennapi téma és érdekes elgondolás. Az, hogy a kivitelezésben még nem tökéletes… talán nem is kell annak lennie. Érezhetően fejlődött a főszereplő, a cselekményvezetés és a szerző is írás közben. Számomra még mindig van egy kis hiányérzet és elvárás a történettel kapcsolatban, de úgy gondolom a szerző bizonyította, képes a fejlődésre, csiszolódásra.
Pontozás: 10/8
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése