Ariadne olvasmányai: J. A. Redmerski: Az örökké határa

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg: „A fiú a hosszú utat választotta. A lány azt, amelyik sehová sem vezet. De a véletlen úgy hozta, hogy mind a kettő ugyanoda vitt…

Amikor minden darabokra hullik, a szerelem akkor is megmarad…

Camryn Bennett soha nem volt még boldogabb, mint most. Öt hónap telt el azóta, hogy egy távolsági buszon megismerkedett lelki társával, Andrew Parrish-sel – és nem az esküvő lesz az egyetlen különleges esemény az eljövendőkben. Camryn idegesen, mégis izgatottan várja, hogy leélhesse az életét Andrew-val – azzal a férfival, akiről a szíve mélyén tudja, hogy örökké szeretni fogja. Oly sok minden áll még előttük – mígnem váratlanul bekövetkezik a tragédia.

Andrew nem érti, hogyan történhetett velük ilyesmi. Próbál továbblépni, és azt hiszi, Camryn is ezt teszi. De amikor rájön, hogy Camryn titokban iszonyatosan szenved, és a fájdalmat önpusztító módszerekkel igyekszik elnyomni, kész bármit megtenni, hogy visszahozza a lányt az életbe. Be akarja bizonyítani, hogy a szerelmük mindent legyőz. Andrew úgy dönt, hogy újabb, reménnyel és szenvedéllyel teli utazásra viszi Camrynt. Már csak arról kell meggyőznie a lányt, hogy vágjanak bele…”

Kiadó: Ulpius-ház könyvkiadó

Kiadás éve: 2014.

Eredeti cím: The Edge of Always

A borítón Benjamin Fiege látható.

A 2013-as év emlékezetes volt a New-Adult rajongóknak, hiszen J. A. Redmerski elhozta nekünk A soha határa című könyvét, amely meghódította az egész világot. Egyszerre volt szórakoztató és lehangoló. Őszinte és mély szerelem alakult ki a szemünk láttára, majd veszélyeztette ezt a halál. Sok érzelmi húrt megpendített az emberben, kacagtatott, megdöbbentett, megríkatott. Mindezt úgy, hogy az ember elidőzött az érzelmi skála minden pontján egy ideig. Ahogy azt egy kedves barátom is kifejtette, ez egy érzelmi hullámvasút volt az olvasó számára, ettől függetlenül megérte elolvasni. Andrew és Camryn karaktere sikeresen a szívemhez nőtt, s a könyv bár befejezettnek hatott, számomra hiányzott a végéről egy kis plusz, ami megmagyarázta volna azt a két hónapot, ami kimaradt. Ezért is örültem, amikor megtudtam, hogy jön a második kötet.

Az örökké határa fülszövegének elolvasása után az olvasó már tisztában van vele, hogy valamilyen tragédia bekövetkezik, így nem árulok el túl nagy titkot, ha elmondom, hogy ez vezet végül oda, hogy Andrew és Camryn újra kalandos utazást kezdjen. Utazásaik során elég sokszor gondolnak a múltban történtekre, így velük együtt emlékezhetünk a jó és rossz dolgokra, amin keresztül mentek. Sajnos arról, hogy (A soha határa végén) mi történt a kórházban, ebben a kötetben sem kapunk választ. Engem zavar a két hónap kiesés, bár utalást azért kapunk.

A szenvedély ebben a kötetben is a tetőfokára hág, ám a történetet számomra végig beárnyékolta valami rejtett búskomorság, így nem sok humoros jelenetet fedeztem fel. A legviccesebb jelenet az volt, ahol egy idős házaspárt botránkoztattak meg Camrynék. A regény felépítése hasonló volt az előző részhez, ugyanis ennek a befejezése sem tetszett jobban. Lezárta az írónő a történetet, minden kérdésre kaptunk választ, ám a vége kissé erőltetettnek hat. Jó pár oldallal előbb befejeztem volna, mert így kissé szájbarágósra sikerült a lezárás. Túlságosan meg akart felelni az olvasóknak.
Ami a legjobban tetszett, az Andrew levele volt Camryn-nak. Az előző kötetben is írt neki, ezért amikor odaértem a leveles részhez, a lélegzetem elakadt egy pillanatra. Egyszerre vártam és rettegtem, hogy vajon mit fogok olvasni.

Összességét tekintve tetszett, szórakoztató volt, hisz' ez a kötet is bővelkedett érzelmekben, kalandokban és zeneszámokban. Azonban bevallom, hogy nálam A soha határa vitte a pálmát. Összetettebbnek, könnyedebbnek éreztem.

A pontozásnál most kicsit eltérek a megszokottól, mivel külön pontozom a történetet és a borítót.

A történet pontszámai: 10/8

A borító: 10/10

EXTRA:

A könyvborítón látható Benjamin életében, valamint a könyv főszereplőjének Andrew-nak a karakterében sok egybeesést felfedezhetünk. Mindkettőjük életében fontos szerepet játszik a zene szeretete, ráadásul mindketten énekelnek és gitároznak. Vajon ez véletlen?

Benjamin Lawrence Fiege a New York állambeli Beacon városában született, amely egy történelmi jelzőtűz után kapta a nevét. Jelenleg Astoriában él, ami New York egyik leghíresebb kerületének Queens-nek az egyik városnegyede.

A Beacon-i középiskolába járt, majd a Stony Brook egyetemen tanult.

Még középiskolában kezdett gitározni, majd emellé társult az éneklés, s nem sokkal később már saját dalokat írt. A zene iránti szeretete nőtt, és sikerült megvalósítania a hosszú távú célkitűzését: jelentős karriert futott be, mint zenész.

Körülbelül három éve kezdett modellként dolgozni, mivel önmaga akarta finanszírozni a zenei pályáját. Véleménye szerint jól megfér egymás mellett a zenész és a modell pálya. Az utóbbi időben inkább a zenei karrier volt előtérben, ám a következő hónapokban valószínűleg visszatér a modell világba is.

Szabadúszóként dolgozott Richard Tuschmannel egy fényképsorozaton, s az akkor elkészült képeket látva választották őt Az örökké határa című könyv borítójára. A könyvről szinte semmit nem tudott, így amikor a fotós e-mail-ben közölte vele, hogy őt választották a borítóra, nagyon meglepődött. Arra sem számított, hogy ennyi ember felismeri majd a borító miatt. Figyelmen kívül hagyta az írónő népszerűségét és azt, hogy mennyien várják a regény megjelenését. Megdöbbent, amikor a barátai közölték vele, hogy látták a képet a New York Times-ban. Az is tudatosult benne, hogy Andrew Parrish egy nagyon népszerű, fejlett és kiforrott karakter, akit most már ő testesít meg, s ezzel nagy rajongótáborra tett szert. :)