Paulo Coelho: Hippi

„Aki ​igazán meg akarja ismerni önmagát, annak először a világot kell megismernie.

Paulo, a lázadó brazil ifjú Amszterdamban összefut Karlával, a holland lánnyal, aki őt szemeli ki arra, hogy közösen Nepálba utazzanak.
Manapság, amikor minden arról szól, hogy fogyasztói igényeinket kielégítsük, talán nehéz elképzelni, hogy valaha fiatalok egy csoportja szembeszállt az anyagi javakat halmozó szülőkkel, és a régi normáktól elhatárolódva felépítette saját kis világát. Többen indultak el egy kemény, fapados buszon Ázsia ismeretlen tájaira. Kalandos útjuk során nemcsak a veszélyekkel, hanem az előítéletekkel is szembe kellett nézniük. Hiszen mindenki drogmámorban fetrengő léhűtőket látott bennük.
Paulo Coelho regényéből – mely a szerző élményekben gazdag élettörténetéből is jócskán merít – megtudhatjuk, hogy itt saját utat kereső fiatalokról volt szó, akik alapjaiban szerették volna megrengetni a világot, hogy visszatalálhassanak az ősi filozófiákhoz. 

A népszerű író ezúttal a hippik izgalmas zarándokútjáról, valamint egy rendhagyó szerelmi történetről mesél.”

Kiadó: Athenaeum

Megjelent: 2018.08.28.

Fordította: Nagy Viktória

Fordítás alapjául szolgáló mű: Paulo Coelho: Hippie

Oldalszám: 256

ISBN: 978-963-293-808-0

Borítóterv: Földi Andrea

Térkép: Christina Oiticica

A Biblia-idézetek Károli Gáspár fordításában szerepelnek.

A szerzőről:

Paulo Coelho 1947. augusztus 24-én született  Rio de Janeiróban, Brazíliában. Író, az ENSZ békenagykövete.

Pörgős életet élt, számos akadályt kellett leküzdenie, mielőtt világszerte ismert sikerkönyvek írójaként nemzetközi hírnévre tett szert.

Napjaink egyik legkedveltebb írója, amit jórészt mondanivalójával és gördülékeny stílusával ért el. Előszeretettel ír spirituális utazásokról, gyakran boncolgatja az emberi lelket, megpróbálja elemezni, miként juthat el az egyén a boldogsághoz.

Könyvei több mint 160 országban 81 nyelven jelentek meg, és több mint 215 millió példányban keltek el. A kritikusok gyakran dicsérik költői, realista és filozofikus stílusát, szimbolikus nyelvhasználatát, mely nem értelmünkhöz, hanem szívünkhöz szól. Az író 2002 óta a nagy presztízsű Brazil Irodalmi Akadémia tagja. Számos rangos nemzetközi elismerésben részesült: a Világgazdasági Fórum Kristály-díjával és a Francia Nemzeti Becsületrend Lovagi címével is kitüntették. 2005-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat is átvehette. 2007 óta az Egyesült Nemzetek békenagykövete. A legtöbb nyelvre lefordított könyv szerzőjeként 2009-ben bekerült a Guinness-világrekorderek közé. Ő a legnagyobb internetes rajongótáborral büszkélkedő szerző, több mint 29 millió követője van a közösségi média felületein.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:

Veronika meg akar halni (2001), 

Az alkimista (2002), 

Az ördög és Prym kisasszony (2002), 

A Piedra folyó partján ültem és sírtam(2003), 

Tizenegy perc (2004), 

Az alkimista - Díszkiadás (2004),

A Zahir (2005), 

A zarándoklat (2005), 

Az alkimista - Hangoskönyv(2005), 

A portobellói boszorkány (2007), 

A portobellói boszorkány-Hangoskönyv (2007), 

A zahir-Hangoskönyv (2007), 

Tizenegy perc - Hangoskönyv (2007), 

A fény harcosának kézikönyve (2008), 

A győztes egyedül van (2009), 

Brida (2010), 

Alef (2011), 

Mint az áradó folyó (2012), 

Az alkimista - évfordulós kiadvány (2012), 

Az accrai kézirat (2013),

Házasságtörés (2014),

A kém (2016),

Szabadság – Naptár 2018 (2017).

Az ötödik hegy (2017)

Utak - Naptár 2019 (2018) 

Coelho könyveiről a vélemények erőteljesen megosztóak. Vannak, akik nagyon szeretik, míg mások nagyon nem értik, s úgy gondolják értelmetlen, amit ír. Tény, volt már olyan könyve, ami a témája miatt nem állt hozzám közel és ezért az egyszer olvasós kategóriába soroltam, ám volt olyan is, amit érdekesnek, elgondolkodtatónak találtam. Az utóbbihoz sorolható a 2016-os év nagy megjelenése: A kém, ami Mata Hari életéről szólt. Imádtam, mert az első sortól az utolsóig lekötötte a figyelmem, szórakoztatott és valós információt is tartalmazott.

Jelen könyv, témáját tekintve olyan korszakot mutat be, amiről már rengeteget hallottam, illetve láttam a Miloš Forman által rendezett Hair (1979) című filmet, ami a hippi mozgalom idején játszódik, ezért nagy érdeklődéssel vártam, hogy a szerző mit tud még hozzátenni a hallottakhoz, látottakhoz.  

 Ahogy több helyen is olvasható, a hippi kultúra eredetileg ifjúsági mozgalom volt, ami az 1960-as évek elején bontakozott ki az Egyesült Államokban, és onnan terjedt el szerte a világban.  Elsődleges célja a társadalomból való kivonulás, a korábbi kötöttségek alól felszabadított életmód kialakítása volt.

A hippik saját közösséget alkottak és a szexuális forradalom követőivé váltak. Gyakran vettek részt háborúellenes demonstrációkon, a szabadelvű nézeteiket hirdetve.

Voltak, akik különböző tudatmódosító szereket is használtak, míg mások csak pszichedelikus rockot hallgattak, melyeket különböző tudatmódosító szerek (LSD, meszkalin, cannabis, stb.) inspiráltak, és a módosult tudatállapot hangulatát igyekeztek visszaadni.

„A hippi divatnak és értékeknek nagy hatása volt a kultúrában, befolyásolták a popzenét, televíziót, filmet, irodalmat és művészetet.A hippi divat friss, egyedi, színes és fantáziadús. Erre a divatra jellemző a hosszú haj, a trapéznadrág, a hímzett blúzok, a tölcsérujj, a virágmotívumok. A sok fonott, illetve békejellel díszített, esetleg saját kezűleg gyártott ékszer (pl. nyaklánc, karkötő, fülbevaló). A hippik öltözetének jellegzetessége volt a színkavalkád, illetve az össze nem illő vagy ellentétes színű ruhadarabok párosítása. A viseletekből sok alapult a hagyományos indiai, nepáli, közép-amerikai, bali népviseleten. A hippik nem engedhették meg maguknak a márkás, drága ruhák vásárlását, ezért használt, összefoltozott ruhákat hordtak. Legtöbbször maguk készítették a ruháikat rongyokból, régi ruhákból. Ezeket festették, díszítették, varrták kedvük szerint. Ezért is olyan egyediek ezek a ruhadarabok. A manapság divatos vintage és retro stílus is hasonlít ehhez.” /wikipédia/

Magával ragadott, ahogy a szerző mesélt. Szinte megelevenedett előttem a történet, láttam a szebbnél szebb helyeket, az embereket, akik igyekeztek kilógni a tömegből és megtalálni önmagukat. Élni akartak, és megismerni a világ minden csodáját, megtapasztalni az élet adta lehetőségeket, ismerkedni, szabadnak lenni. Nyitottak akartak lenni a világ felé, nem akartak beleragadni az örök taposómalomba. Iskola, munka, családalapítás, munka munka hátán, miközben elrohan mellettünk az élet. Ugye ismerős? Én személy szerint teljes mértékben megértem a mozgatórugójukat, hiszen kinek nincsenek vágyai, álmai? Ki ne szeretné megismerni a világot? Felfedezni, magáévá tenni, megtapasztalni?

Nagyon érdekes volt Paulo Coelho szemszögén át szemlélni az akkori világot, a kor eseményeit, bár ahogy a könyv elején el is hangzik, volt olyan rész, amit megváltoztatott, ám megtörtént eseményeket elevenít fel a könyv. Talán pont ezért kötött le annyira. Annyi mindent hallottam vagy épp olvastam a hippi korszakról, tudni akartam, hogy mennyi belőle az igaz, vagy épp mit tud még hozzátenni a szerző.

Néha elég kemény dolgokon kellett keresztülmennie, nem tudom, én hogyan reagáltam volna egy adott szituációra. Persze a világ felfedezése, a szabadság gyakorlása nem mindig jár pozitív élménnyel, hiszen rengeteg veszély fenyegeti az embert, főleg ha elhagyja a komfortzónáját és ismeretlen helyre megy, ahol nincs egy ismerős sem, akihez fordulhatna gond esetén.

Érdekes volt a Karlával való találkozása, a megismerkedésük napján tett látogatásaik, ismerkedéseik. Olyan zenészek, együttesek is említést kaptak a könyvben (Beatles, Santana, Carly Simon, Simon & Garfunkel), akiknek a zenéit még én is hallgattam kölyök koromban, vagy épp hallgatom mai napig. Ilyen volt a Beatles is, amiért a mai napig odáig vagyok.

Azt tudtam, hogy John Lennon vérbeli hippi volt, gyakran hangoztatta, hogy szeretkezz, ne háborúzz, és igyekezett minden lehetséges módon tiltakozni a háborúk ellen.

John Lennon és Yoko Ono

„A Beatles utolsó két évében Lennon legtöbb idejét Yokoval és a vietnámi háború ellen való tiltakozással töltötte. 1969. március 20-án John Lennon és Yoko Ono megesküdtek Gibraltáron. A mézesheteiket Amszterdamban tartották „Egy ágyban…” a békéért („Bed-In” for peace). Később ugyanezt megismételték Montréalban is. Ezen második performance alatt vették fel a „Give Peace a Chance” című dalt, ami a békemozgalmak nemzetközi himnusza lett. A média egyszerűen egy excentrikus párnak tekintette őket, de még mindig fontos szerepet játszottak a háborúellenes megmozdulásokban és a feminista mozgalomban.” /wikipédia/

Végül aztán Karla és Paulo elindultak egy hosszú úton az ismeretlenbe. Hajtotta őket a kalandvágy, a változni akarás, a boldogsághajszolás és még megannyi érzés és gondolat. Érdekes volt a velük történtekről olvasni. Ugyanakkor a társaikról is szerettem olvasni, akik velük tartottak az úton. Jó volt ennyi embert, ennyiféle életet megismerni. Rengeteget változtak a kalandozásaik során a szereplők. Egyfajta útikönyvet is kaptunk ezzel a regénnyel, ugyanakkor lélektani, önismereti dolgokat is feszegetett a szerző, azt hiszem, erre mondanánk azt, hogy mindent bele könyv, azaz mindenből csippentett és tett bele az író, gondolván mindenki szemezgesse ki belőle a neki valót.

Ez a könyv nekem is egy hatalmas utazás volt, megismertem embereket, célokat, motivációkat, kalandokat, különböző helyeket, vallásokat, a hippi létet. Mindenképpen érdekes volt, bár a drogok és egyéb tudatmódosító szerek használatának szükségességét nem igazán értettem. 

Pontozás: 10/10