Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2020. január 10., péntek

Viszlát 2019


Szép napot kívánok mindenkinek!

Először is engedjétek meg, hogy nagyon boldog új évet kívánjak nektek! Köszönöm, hogy a 2019-es évet velem töltöttétek, olvastatok, hozzászóltatok, játszottatok nálam. Nagyon sokat jelent számomra, hogy évről évre megtiszteltek a figyelmetekkel, bizalmatokkal, s néhányan a barátságotokkal is.

Mint minden évben, most sem felejtkeztem el az évértékelő bejegyzésről, bár kicsit csúsztam ezzel is, mint oly sok mással mostanság. Ez többek között egy jó kis betegségnek köszönhető, ami újév másnapján elkapott, de a lényeg, hogy nem lett elfelejtve, ahogy a blogszülinapi játék sem, amiről a következő bejegyzésben fogok írni.

Évértékelés:
2019-ben abszolút igaz volt, hogy nem a mennyiség dominált, hanem a minőség. Kevesebbet olvastam a szokásosnál, ugyanakkor szerencsére nem nagyon akadt olyan könyv, amiben nagyot csalódtam volna. Huszonnégy könyvet olvastam, ebből az utolsó olvasmányomat pontosan szilveszter éjjel fejeztem be. (Erről a bejegyzés hétvégén érkezik.)
A huszonnégy könyvből most csak kettőt emelnék ki, bár mind említésre méltó, ezért is írtam róluk korábban. Most is volt minden a palettán. Olvastam történelmi regényt, krimit/thrillert, disztópiát, romantikust, ifjúságit és gyermekkönyvet, valamint egy-egy tanácsadó illetve szakácskönyv is felkerült a palettára.

Az év legnagyobb meglepetése és egyúttal az év könyve számomra Charlie Higson: The Enemy – Felnőttek nélkül című könyve volt (Athenaeum kiadó, 2019). Félve kezdtem neki, mert a disztópiákkal óvatos vagyok, de nem csalódtam. Egyenesen imádtam. Charlie Higson nagyon jó munkát végzett, mert a történet eredeti, drámai, akciódús, kiszámíthatatlan, borzongató és lebilincselő. Magába szippantott, és nagyon remélem, hogy érkezni fog a sorozat többi része is, mert lassan kilyukad az oldalam a kíváncsiságtól, hogy hogyan tovább. :)

Az év legviccesebb olvasmánya díjat pedig Cindi Madsen: Hamupipőke, ​menj a búsba! – Hogy ne csókolj meg több békát?  című könyve kapta (Lettero kiadó, 2017). Határozottan igazat írtak a könyv bemutatószövegében, hiszen a regény hangosan röhögős, pimaszul őszinte és fergetegesen szórakoztató.

Köszönöm, ha idén is velem tartotok. Reméljük mindenkinek olvasmányokban és jó élményekben gazdag éve lesz!

„Aranyosi Ervin: Boldogabb új évet

Legyen olyan az új éved,
amilyet szeretnél!
Jó lenne, ha jövő évben
még többet nevetnél.
Vidámságban, szeretetben
bőven legyen részed!
Kívánok egy szebb világot,
s boldogabb új évet!"



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése