Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.
Fülszöveg:
„A 24 éves Kimina Kikuko kiégett. Hiába áldozza fel minden idejét és energiáját a munkája, a munkahelye, az érzéketlen és igazságtalan főnökei oltárán, nincsenek örömei, céljai, a jövő kietlenül, siváran tátong előtte. Ekkor a véletlen elsodorja a Kavarazaki Virágboltba, ebbe az aprócska, de mozgalmas üzletbe, amely a vasútállomás közelében várja a vásárlókat.
Kikuko megismerkedik Todzsima Ritával, a kedves és bohókás tulajdonossal és a munkatársaival, majd elfogadja a Rita által felkínált álláslehetőséget, és ezzel belép a virágok csendes csodavilágába.
Ebben a barátságos és inspiráló közegben Kikuko elkezdi figyelni és szavak nélkül is érteni azokat az érzéseket, amelyek a boltba látogató vagy virágot rendelő vásárlókat mozgatják. Minden csokorban ott lapul az a szépség, az az öröm, amely a legnehezebb pillanatokban is képes vigaszt nyújtani, begyógyítani a lélek sebeit. A méltóságot szimbolizáló kecses magnóliától a reményteljes napraforgón át a krizantém őszies, bölcs szépségéig minden fejezetben egy-egy újabb leheletfinom, a virágok titokzatos és illékony üzeneteivel átszőtt történetet tárul fel előttünk.
Kikuko lassan maga is a gyógyulás útjára lép, újra felfedezi a saját álmait és azokat az apró örömöket, amelyek széppé, tartalmassá tehetik az életet.
Az Egy kis tokiói virágbolt egy lefegyverzően bájos, szívhez szóló regény, amely a lélek tisztaságát, a vigaszt, a szelídséget, a virágok és a bennük örömöt lelő emberek csendes erejét ünnepli.”
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2025
Fordította: Slánicz Barlázs
Virágszakértő: Szűts Krisztina
Oldalszám: 348
ISBN: 978-615-106-167-1
Jamamoto Jukihisza (1966) Tokióban született. 2003-ban elnyerte az első kötetes szerzőknek odaítélt Sószecu Szubaru-díjat. Ez az első magyarul is megjelent műve.
Csak mostanában kezdtem el japán szerzők könyveit olvasni. Ennek a könyvnek a borítója és a fülszövege felkeltette az érdeklődésem. Szeretem a festői szépségű tájak részletes leírását, és a gyönyörű virágok bemutatását. Az sem titok, hogy szívesen olvasok olyan történeteket, amik tele vannak érzelmekkel, és amikben a főszereplő fejlődik, sikeresen túljut egy nehéz élethelyzeten, és rátalál a boldogságra, megtalálja a helyét.
Az Egy kis tokiói virágboltban egy szívmelengető, bájos regény. A stílusa könnyed és gördülékeny. Egy kicsit lassú folyású, mégis szinte magába szippant, olvastatja magát. Tele van sajátosan japán vonásokkal, amik a szereplők viselkedésében, a gondolkodásmódjukban, az ételekben, italokban nyilvánul meg. Az olvasó betekinthet a szereplők különböző élethelyzeteibe, egyéni problémáiba.
A történet középpontjában egy huszonnégy éves nő, Kimina Kikuko áll, aki nem bírja már lehangoló, kegyetlen, kizsákmányoló munkáját, így felmond a munkahelyén. Részmunkaidősként helyezkedik el egy virágboltban. Úgy tűnt, hogy Rita, a virágbolt tulajdonosa hamar felfigyelt rá, segítette, és hasznosnak találta, hogy Kiku tervezőgrafikát tanult.
Kikuko nevében a kiku krizantémot jelent.
A szerző finoman írt arról is, hogy fizikálisan milyen megterhelő a virágárusok munkája. A virágok részletes bemutatásán kívül versekkel, irodalmi utalásokkal is színesítette a történetet. Szépek és részletesek a leírások. Szerintem nagyon kedves gesztus, hogy szinte minden alkalomra virágot adnak egymásnak. A virágok segítségével szavak nélkül is el tudják mondani, hogy mit éreznek. Érdekes volt arról olvasni, hogy minden virág más és mást jelent virágnyelven.
A szereplőket könnyű megkedvelni.
Rita korábban jogi asszisztens volt egy ügyvédi irodában, majd átvette az édesanyja virágkereskedését. A kolléganőjük, Micujo korábban gimnáziumi irodalomtanár volt, és most részmunkaidőben dolgozik a virágboltban. Haga, a harmincesztendős férfi főállásban kutatóasszisztens az agráregyetemen, részmunkaidőben pedig a virágboltban dolgozik.
Kiku a virágboltban is hasznát vette a tervezőgrafikus képesítésének. Egyre több tervezői munkája volt. Rita és a virágboltban végzett munka Kiku eszébe juttatta a mindennapok apró örömeit. Újra érezte, hogy igazán él.
Kifejezetten tetszettek a novellaszerű fejezetek. A harmadik fejezet, a Krizantém szerintem nagyon különös és megindító volt. Kiku és Ifukube véletlen találkozása; a virág; meg a történet, amit a nő olvasott… és a kedves gondolat a barátságról. Egy kicsit sorsszerűnek tűnt. Újra és újra találkoztak. A lépcsőházban, ugyanott, ahol korábban. A nőt teljesen elbűvölte a férfi arca, amikor lelkesen mesélt a munkájáról, a kutatásról, az új virágfajták létrehozásáról. Szerintem nagyon aranyos volt, ahogy Kiku virágot választott Ifukube könyvjelzőjéhez. Az is nagyon tetszett, ahogy a férfi anyák napján felajánlotta a segítségét, és együtt szállították ki a virágokat. Meglepő volt, amikor a történet végén kiderült, hogy Kiku és Ifukube találkozásai nem is voltak véletlen egybeesések.
Bár alapvetően nem akciódús a cselekmény, mégis tartogatott egy kis izgalmat például a Fekete hunyor című fejezetben.
A könyvben hangsúlyos volt a kiégés és az újrakezdés témája, az emberi kapcsolatok ereje. Tetszett a finom szimbolika, a remény, a betekintés a japán kultúra szépségeibe. Jó lett volna, ha a szerelmi szálat kicsit részletesebben kidolgozta volna az író.
Erről a regényről is elmondható, hogy jellegzetesen japán. A cél maga az út. Sok dolog nincs leírva, de érzékelhető, csak a szavak mögé kell látni. Olyan történet, amiben a boldogság a röpke pillanatokban és a hétköznapi gesztusokban rejlik… Nagyon szívesen olvastam volna még tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése