Lindsey Kelk: Aki mer, az nyer

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Eleged van a saját életedből? Próbálj ki egy másikat! Sophie Kinsella rajongóknak kötelező olvasmány. A regény főhőse, Tess Brookes a kötelességtudat mintapéldánya. Évek óta szorgalmasan dolgozik a reklámügynökségen, és ezerrel húzza az igát. 

Amikor eljön a várva várt és megérdemelt előléptetés ideje, Tesst nem nevezik ki kreatív igazgatónak. Sőt, megszűntetik a munkakörét, és elbocsátják a reklámügynökségtől.

A történtek után Tess őrült elhatározásra jut. Véletlenül felveszi lakótársa telefonját, és elfogadja a Vanessának szóló felkérést. Úgy dönt, ha a becsületesség eddig nem vezetett eredményre, akkor kipróbálja, milyen Vanessának lenni. Hogy kicsoda Vanessa? Egy önző és lusta nőszemély, aki ennek ellenére mindig tele van jól fizető fotós megbízásokkal. 
Így alakul, hogy Tess profi fotósnak kiadva magát elutazik Hawaii-ra. Végül is régebben készített néhány jó amatőr képet 
Tessre rengeteg slamasztika és Nick személyében egy észbontóan szexi, megrögzött nőcsábász újságíró vár a gyönyörű szigeten. Csak győzzön bárkiből és bármiből kikecmeregni!”

 Kiadta a Kulinária kiadó 2014-ben.

Eredeti mű: Lindsey Kelk: About a Girl

Fordította: Molnár Júlia Dóra

Oldalszám: 364

Műfaját tekintve chick lit

A borítónál nagyon tetszik, hogy meghagyták az eredetit.

Lindsey Kelk 1980. október 3-án született Angliában. Eddig 12 könyve jelent meg, ebből kettő csak ebook-ban, tíz pedig nyomtatott kiadásban. 2015-ben Los Angeles-be, Californiába költözött, előtte pedig New Yorkban élt és dolgozott, gyermekkönyveket szerkesztett, amikor épp nem a saját könyvét írta. (Forrás wikipedia)

Az írónő egyszer azt nyilatkozta, hogy bár szereti a nyüzsgő és varázslatos New York-ot, nagyon hiányzik neki a szülőhelye.

Már az első fejezet magával ragadott. Rengeteget nevettem, a kínos és kevésbé kínos szituációkon, kissé idétlen szereplőkön. Sokan Sophie Kinsellához hasonlították, és azt hiszem, tényleg párhuzamot vonhatunk az két írónő stílusa között. A történet magával ragadja az olvasót, szórakoztatja mindvégig.

Tess élete fenekestül felfordul, hirtelen maga sem hiszi el, hogy egyszerre ennyi dolog éri. Előléptetésre számít, kirúgják. Aztán lefekszik az egyik legjobb barátjával, aki utána közli vele, hogy nem tudja hányadán állnak. Végül már az ágyból sem akar kimászni, teljes önsajnálat, önutálat, semmit sem ért, nem tudja, mit akar. Ekkor csörren meg a lakótársa telefonja, s hirtelen minden szebb megvilágítást kap. Hirtelen ötlettől vezérelve kiadja magát Vanessának, és elutazik Hawaii-ra, ahol kezdetét veszi az igazi kaland. Hazugság, intrika, rengeteg humoros jelenet, romantika, szex, barátság öleli körül az egész történetet. Túl sok meglepetést ugyan nem okoz a történet, mégis élvezhető formában tálalják elénk a dolgokat, ami elegendő egy kikapcsolódásra.

Tess karakterével nem igazán tudtam hányadán állok, mert igen fura volt a személyisége. Azonban a könyv egész információáradat, sok mindent megtudhatunk a nőről, és lassan megértjük őt magát is.

Nick az a tipikus pasi, aki jóképű, szexi, ám igazi énjét jól titkolja, s inkább egy felületes, bunkó férfinak állítja be magát. Szerencsére ez csak a látszat, mert nagyon sajnáltam volna, ha tényleg ennyi lett volna a karaktere.

Amy, Tess legjobb barátnője igazi szabad szellem, igyekszik élvezni az életet, s mindenben támogatni Tess-t.

Paige egy igen érdekes karakter, akit többnyire nem kedveltem, ugyanis bármennyire kedves is volt, irritált a viselkedése. Egyedül a könyv végén mondtam azt, hogy „na, végre kezd normális lenni”.

Kekipi a Bennett család alkalmazásában állt, és ő volt az egyik kedvenc karakterem a történetben. Humoros volt, összeszedett, segítőkész, nyíltszívű. Rengeteg mindenbe belerángatta Tesst a kalandja során, amiért az olvasó szerintem roppant hálás, mert a közös jeleneteik adják a könyv legjobb részeit.

Albert Bennett pedig a másik kedvenc. Udvarias és kedves öregúr, aki arra készül, hogy átadja a stafétát a fiának (aki egy unalmas, öntömjénező, igencsak unszimpatikus figura), ő pedig visszavonuljon végképp a divatvilágból. Sok olyan történetet mesél el a főszereplőnknek, ami bőven ellátja Tesst gondolkodnivalóval.

Ismét sikerült beletrafálnom, belekezdtem egy újabb sorozatba. Nem vagyok sorozatellenes, de annyi megkezdett sorozat van, amit szívesen olvasnék tovább, de nem folytatják a megjelentetést, hogy félve kezdek már neki egy újabbnak. Mindenesetre az írónő munkásságát érdemes figyelemmel kísérnie annak, aki szimplán csak egy könnyed, kikapcsolódásra vágyik.

Pontozás: 10/9

Samantha Shannon: Csontszüret

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Samantha az új J.K.Rowling 

The Sunday Times

Sötét bűbáj és gonosz varász a fantasy szerzők új generációjának legjobbjától. 
Booklist

A szindikátusnak dolgoztam. Ha úgy vesszük, hacker voltam. Nem gondolatolvasó, inkább elmeradar, aki az éterre hangolódva fogta annak minden rezdülését. Olyasmit is érzékeltem, ami nem a közvetlen közelemben történt: rögtön tudtam, ha kint, az utcán végigsétált egy látó, és megéreztem, amikor Covent Gardenben gyülekezni kezdtek a lelkek. Amint rákapcsoltak a létfenntartó gépekre, a Seven Dials egy mérföldes körzetében bármit kiszagoltam az éterben. Ha bárkinek kedve támadt a I-4 szennyesében turkálni, Jaxon záros határidőn belül már ugrasztott is. Meggyőződése szerint ennél sokkal többre is képes lehettem volna, de Nick minden kísérletezést megtiltott. Fogalmunk sem volt, milyen következményei lennének rám nézve.

2059. Scion London. 

Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába… beláthatatlan következményekkel 

Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát…

A The Bone Season trilógia, akár a Mátrix és Az éhezők viadala, korunk nagy sagája. A könyveket immár 24 országban magas előlegért vették meg a legjobb ifjúsági-fantasy kiadók, a történetből készülő filmet a Hobbit stábja készíti, akár az új Twilight is lehet belőle.”

 

Mit is tudhatunk Samantha Shannon-ról?

1991. november 8-án született Londonban. Tizenöt évesen kezdett el írni, első novelláját nem publikálta. Angol nyelv és irodalmat tanult, majd 2013-ban szerezte meg diplomáját Oxfordban. Még ebben az évben megjelent első regénye, a The Bone Season, azaz Csontszüret. Erről fogok most nektek bővebben írni. Az a hír járja, hogy ez a történet hét kötetet is körülölel majd, egyelőre azonban csak az első két rész jelent meg. A Csontszüretet huszonnégy országban a legjobb ifjúsági és fantasy kiadók adják ki, az első rész a megjelenést követően azonnal a sikerlisták élén landolt, a történetből készülő filmet pedig az Imagination studios forgatja.

Bár tartottam a disztópiáktól, mert általában a negatív jövőképet vetíti az olvasók elé, mégis belevágtam, mert ennek a könyvnek a fülszövege igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Nézzük, hogy jó döntés volt-e.

A könyvet kiadta az Athenaeum kiadó 2013-ban.

Fordította: Juhász Viktor

Oldalszám: 524

ISBN: 978-963-293-287-3

Először jöjjön a borító. Meg kell mondanom, határozottan tetszik, főleg a füles megoldás. Tényleg. Imádom a plusz információt, amit mindig találok az Athenaeum kiadó könyveinél. Aztán ott van a Charlotte Brontë idézet a könyv elején. Ismét teli találat. Végül pedig maga történet.

Amikor megvettem a könyvet, nem tudtam, hogy egy sorozat első részét sikerült kiválasztanom. A figyelemfelkeltő fülszöveg és a tetszetős borító viszont erősen hatott rám, ezért elhoztam. Most már határozottan az a véleményem, hogy jó ötlet volt. Amennyire féltem a disztópiától, annyira élveztem oldalról oldalra a cselekményeket, a szellemes párbeszédeket, az izgalmas történéseket, valamint a rengeteg információt, ami eljut az olvasóhoz az alatt az 524 oldal alatt, amíg ez a kötet tart. Rengeteg olyan rész volt a könyvben, ami kiérdemelte a kedvenc jelzőt. Az egyik ilyen az volt, amikor Paige visszagondolt arra, hogyan találkozott Nicklas Nygård doktorral. Az emlékei alapján azonnal megkedveltem, és Nick-ről akartam többet tudni.

Paige jelleme nagyon erős volt, határozottan a kedvelem kategóriát erősítette. Tetszett a pimaszsága, bátorsága, ereje, határozottsága. Szeretem, amikor ilyen erős személyiségeket teremtenek az írók. Nagyon jól bele tudtam élni magam a szerepébe, sokszor vele éreztem mindent. Tehetetlenséget, dühöt, félelmet, kétségbeesést, zavartságot, kíváncsiságot.

Arcturus Mesarthim karaktere viszont maga volt a megtestesült kérdőjel. Egyrészt szimpatizáltam vele, másrészt a hideg rázott tőle. Egyszerre volt hátborzongató, izgalmas, és delejesen vonzó a karaktere. Valamiért a mérleg nyelve pozitív irányba billent az irányába, és versenybe szállt a kedvenc titulusért.

Határozottan tehetsége van az írónőnek ahhoz, hogy kellő mennyiségben és időben adagolja a tudnivalókat a történetben. Ahogy haladtam az olvasással, úgy kaptam újabb és újabb információt a szereplőkről, az életükről, a régmúltat beárnyékoló történtekről.

Egészen végig, az utolsó mondatig izgalmas volt. Imádtam a történetet, bár sokszor hideglelést kaptam, ahogy elképzeltem mit műveltek egyes rephaiták, vagy épp emberek… :(

Imádtam. Vérpezsdítő, rejtélyes, borzongatós, izgulós, néha megható és elgondolkodtató. A szereplők összetettek, a párbeszédek sziporkázóak, a történet fantasztikusan izgalmas, én pedig határozottan várom a folytatást. Nagyon szeretném, ha a nagymester és Paige révbe érne, és valami nagyon pozitív sülne ki belőle, mert határozottan megkedveltem a karaktereiket. Voltak akiket az elején kedveltem, később már nem, s persze fordítva is akadt szép számmal. Sokan okoztak meglepetést, és jó páran voltak olyanok is, akikről már az elején sejtettem, hogy csalódást fognak okozni.

A könyv végeztével úgy éreztem, bár egy nap alatt sikerült volna elolvasnom. Minden nap úgy éreztem a könyv letételekor magam, mint akit beszippantott valami ismeretlen űr, amiből egyre nehezebben szabadulok. Rabul ejtett, és egyre többet akartam belőle. Kezdem belátni, hogy nem kell félnem annyira a disztópiától, bár az is lehet, hogy ez csak Shannon kisasszonynak az érdeme. Mindenesetre a folytatásra abszolút benevezek, mert kíváncsi vagyok, és olvasni akarok még ezekről a szereplőkről. Az írónő munkásságát pedig minden bizonnyal a jövőre nézve is figyelemmel fogom kísérni. 

Ó, hányszor megfogadtam, hogy újabb sorozatba már nem kezdek bele? Aztán újra és újra ugyanabba a „hibába” esem. Reménytelenül beleszeretek egy-egy történetbe, aztán a folytatást várva csak lyuk van az ember oldalán a kíváncsiságtól. Már csak azt remélem, hogy nem kell éveket várni a folytatásra (úgy értem a teljesre, ami végül lezárja). Tehát kívánok az írónőnek termékeny és ihletben gazdag időszakot, nekünk pedig türelmet, hogy kivárjuk a megjelenést. :) A csontjaimban érzem, hogy érdemes rá várni. 

Pontozás: 10/10

Reakció a konyvtenger.hu tippes bejegyzésre

2015. augusztus 31-én megjelent egy cikk a neten, aminek a címe: 10+1 tipp, ami segít, hogy többet olvass. 

Az Európa könyvkiadó facebook-os oldalán találkoztam vele először, és mélyen egyetértettem abban, hogy több pont is sántít.

Bizonyos pontokra a bődületes ostobaság jelzőt használnám személy szerint. 

Az eredeti cikket itt találjátok, bár a pontokat idézem a bejegyzésemben, a miheztartás végett: http://www.konyvtenger.hu/konyvek_kultura/40-10-1-tipp-ami-segit-hogy-tobbet-olvass

Sokáig emésztgettem a pontokba felvetett "tippeket", de nem igazán tudott néhányat bevenni a gyomrom, így most jöjjön a saját, egyéni véleményem. Kihangsúlyozom, hogy egyéni vélemény, nem kell ezzel egyetérteni, valószínűleg rajtam kívül sokan másképp látják, illetve más pontokon akadtak ki. 

Szóval jöjjenek is a pontok:

1. "Határozd meg, hogy mi az olvasásod célja! Mielőtt elkezdesz olvasni, határozd meg, hogy miért akarsz olvasni. A legtöbb ember két okból kifolyólag olvas: vagy az élvezet miatt, vagy pedig a tudás miatt. Ha olvasás előtt tisztázod magadban, hogy mi is a célod egy könyv elolvasásával, mindig emlékeztetni tudod erre magad, ez pedig motiválni fog téged, hogy mielőbb végezz vele!"

Miért kellene előbb végezni vele? Nem feltétlenül van az olvasás időhöz kötve. Ráadásul miért kellene kategorizálni, célt megadni? Talán ha tudásszerzés miatt olvasunk, akkor azt semmiképp nem élvezhetjük? Vagy ha élvezünk egy könyvet, akkor abból semmit nem tudhatunk meg, nem tanulhatunk belőle? Ugyan már... 

2. "Csak olyat olvass, ami tetszik neked! Akármit is olvasol, nagyon fontos, hogy örömöt lelj benne! Ne olvass egy könyvet csak azért, mert a barátaid mind ezt javasolták neked, vagy csak azért, hogy ezzel is végezz és kipipálhasd! Ehelyett inkább keresd meg azokat a könyveket, melyek érdekelhetnek, s meglátod, hogy így mennyivel gyorsabb és élvezetesebb lesz az olvasás!"

Ismét előkerült a "gyorsabb" olvasás. Miért kellene elkapkodni? Igen, rohanó világban élünk, kevés időnk jut azokra a dolgokra, amik kikapcsolnak minket, legyen az olvasás, varrás, festés, rajzolás, kerékpározás vagy bármely hobbi, de attól még nem kell kapkodni. Ráadásul sokan vagyunk úgy, hogy nem csak a barátaink, vagy épp bizonyos könyves bloggerek véleménye miatt olvasunk el egy könyvet, de az ő véleményük is közrejátszik a könyv választásában. Ha hasonló ízlésvilággal rendelkezik valaki, adok a véleményére. Ha elég figyelemfelkeltő a bejegyzése, adok a véleményére, és próbát teszek. Nem tudhatjuk előre, hogy melyik könyv fog tetszeni, és melyik nem. Nem mindig állapíthatjuk meg a fülszövegből, hogy az a könyv milyen hatással fog ránk lenni. Néha egyszerű lutri az egész. Ajánlanak egy könyvet, talán olyan témában is ami nem áll közel hozzád, aztán végül lehet hogy pont az fog bekerülni a kedvenc olvasmányaid közé. Ami biztos, hogy minden könyv, másképp fog rád hatni. Nem tudhatod előre, hogy miképp, csak ha kipróbálod. A tanácsom, hogy merjetek nyitottak lenni, mert bár érhet csalódás egy-egy könyv elolvasása után, még mindig jobb ha csalódsz, mint ha meg sem próbálod. Hisz' a csalódásnál sokszor rosszabb, ha kihagysz valami elképesztően jót. 

3. "Nyugodtan ugorj át pár oldalt! Ha saját magad szórakoztatására, vagy tudásod bővítése miatt kezdesz bele egy könyv olvasásába, te magad fekteted le az olvasás szabályait. Ha a történet olvasása közben elnehezülnek pilláid, vagy egyszerűen csak felgyorsítanád az eseményeket, nyugodtan lapozz előre! Ha kihagysz pár oldalt nem dől össze a világ, ne érezz emiatt lelkiismeretfurdalást, hiszen ez nem csalás! :)"

Ugorjunk át pár oldalt? Miért? Mi van, ha pont olyan információkat lapozunk át, ami nem tűnik fontosnak, de esetleg az író pont arra építette a könyv lényegét? Ne legyünk már ostobák. Talán ez az a pont, ahol a biztosíték először verődött ki nálam. Ez kb. olyan, hogy kötelező olvasmányoknál csak a rövidített részt olvassuk el. Nem tartalmaz minden lényegeset! Hahó! Ébresztő! 

4. "Ha egy könyv nem tetszik, ne olvasd tovább! Még ha igyekszel is könyveidet úgy kiválasztani, hogy azok első ránézésre tessenek, előfordulhat, hogy egy könyv mégis unalmasnak, vontatottnak bizonyul. Sokak szerint, ha egy könyv első 50 oldala kibírhatatlan, már nem lesz jobb és érdemes inkább abbahagyni. Ha egy könyvvel kapcsolatban így érzel, ne kényszerítsd magad, hogy végigszenvedd! Ezzel csak újabb, jobb könyveknek nyersz több időt!"

Ha nem tetszik az első 50 oldal, akkor hagyd annyiban? Miért? Saját tapasztalat, hogy egy 528 oldalas könyvben az első nyolcvan untatott, de kitartottam, és a hátralévő 342 oldal bőven kárpótolt érte. Ami untatott az elején, az a közepe táján már értelmet nyert, és tisztán láttam a történet cselekményét magam előtt. Ha abbahagytam volna az első ötven oldal után, kihagytam volna egy jó könyvet. Ha pedig átlapoztam volna, nem értettem volna semmit abból, amit az írónő ki akart fejezni. Ennyit arról, hogy hagyjuk abba vagy lapozzuk át az "uncsi" részeket. 

5. "Tűzz ki olvasási célokat! Ha valamiféle célt tűzöl ki magadnak és az lebeg majd szemed előtt, sokkal motiváltabb leszel terved végrehajtásában. Ha például az a terved, hogy a következő évben 100 könyvet olvass el, előre ki tudod számolni, hogy hány hét áll majd rendelkezésedre, s egy könyvre mennyi időd lesz majd."

Tűzhetsz ki célokat, készíthetsz várólistát, összebeszélhetsz a barátaiddal és olvashattok közösen könyvet (ugyanabban az időben ugyanazt, aztán megbeszélhetitek), vagy épp lehetsz spontán is. :) 

6. "Adj magadnak határidőt egy könyv befejezésére! Mielőtt kezedbe veszel egy könyvet és olvasni kezded, gondold át, hogy a következő napokban, hetekben milyen elfoglaltságaid lesznek, s próbálj magadnak egy betartható határidőt kijelölni a könyv befejezésére!Sok emer hajlamos a halogatásra és napok, akár hetek telhetnek el két fejezet között, ez pedig rontja az olvasás élményét."

Ha tetszik egy könyv, akkor napok múltán is emlékezni fogsz, hogy mit olvastál eddig el belőle. Nem feltétlenül kell határidő. Mindenki más tempóban olvas, és másképp éli meg a könyv által kiváltott érzelmeket. Van akinek egy megrázóbb témájú könyvnél több idő kell az olvasáshoz, meg kell emésztenie az olvasottakat. Ne akarjunk saját magunknak sem határokat szabni! Olvasson mindenki olyan tempóban, ahogy neki kellemes vagy épp szükséges. 

7. "Tedd az olvasást a napi rutinod részévé! Szoktasd magad arra, hogy minden napodnak része legyen az olvasás, akár mindig ugyanabban a napszakban, vagy órában. Szokj hozzá, hogy pl. ezzel kezded a napod, vagy ezzel zárod le fekvés előtt!"

Ez nem feltétlenül hozható össze. Talán egy utópisztikus világban igen, de a mai, rohanó tempójú világban, ahol bármi bármikor beüthet, nem igazán kivitelezhető. Jó, ha van az embernek bizonyos rutinja, de nem mindig jön össze amit tervezünk. Tudjátok hogy van a mondás: "Ha megakarod nevettetni Istent, meséld el neki a terveidet!" 

Tehát tervezhetsz, de ne riadj meg a spontán cselekedetektől sem. :)

8. "Készíts olvasási listát jó előre! Ha van egy kis szabad időd, ülj le, s készíts listát azokról a könyvekről, amiket már régóta el akartál olvasni, vagy olyanokról, amelyek még csak most jelentek meg, de már izgatottan várod őket!"

Na kérem, ezzel a ponttal nincs bajom. :) A lista jó ötlet. Nekem is van várólistám, amiből kedvemre válogathatok, ugyanakkor bármikor változtathatok a tervemen, és jöhet egy friss megjelenés. 

Ahogy az egyik kedvenc írónőm Vavyan Fable is mondta: "Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet."

9. "Használd a szabadidődet! Ha reggel indulás előtt van még egy kis időd, használd ki és olvass! Ha délután hazaértél és még nem zsong a ház, olvass! Ha este már mindenki ágyban, csönd van és nyugalom, ragadj könyvet és merülj el benne!"

Használd a szabadidődet! Na ez egy jó mondat. Ide is illene az előző ponthoz beillesztett idézet Fable-től. 

10. "Találj egy csendes zugot! Talád meg magadnak azt a kis, kényelmes helyet, ahol elvonulhatsz a világ zaja elől, s kávéscsészédet szorongatva, kényelmesen bevackolódva olvashatod kedvenc könyvedet!"

Ez sem rossz tanács, bár én határozottan emlékszem egy olyan esetre, hogy tömött helyiségben kuckóztam be magam egy székbe, körülöttem harsogó társalgás volt, ám semmit nem hallottam belőle, annyira belemerültem egy könyvbe. A szék mondjuk nem volt valami kényelmes, de az orvosi rendelőkben és más várótermekben nem pont a kényelem a cél. 

10+1. "Ne csak a szavakat olvasd, a jelentést is! Tapasztaltad már, hogy csak olvasod a szavakat, de nem állnak össze a szavak, nem érted meg a könyv mondanivalóját? Szóról szóra olvasni egy könyvet nem a leghatékonyabb, vagy legélvezetesebb módszer, hiszen a névelők, sok-sok kötőszó nem igazán tesz hozzá a mondat értelméhez. Az agyad viszont sokkal okosabb ennél, s ha csak szemeiddel átfutsz a szövegen, a legfontosabbnak tűnő szavakat elolvasva, agyad akkor is összerakja az egész értelmét."

Ez vicc? Sokszor egy-egy névelő hiánya teljesen értelmetlenné tesz egy mondatot. Magyartalan, és zavaró. A következő mi lenne? Ne foglalkozz az elütésekkel, mert az agyad úgyis tudja, hogy mit akart írni az író? Ne már! Legyünk már egy kicsit igényesek. Természetesen vannak véletlenül benne felejtett hibák, amit hatszor átolvasva se vesz észre az ember, főleg ha tudja hogy mit akart írni, de ez még nem jelenti azt, hogy csak fussuk át a szöveget figyelmetlenül. 

Szóval kedveseim, számomra igencsak tanulságos volt eme pár "tipp". Bár én inkább azt a címet adnám a cikknek, hogy "Hogyan akasszunk ki olvasni szerető embereket pár tippel..." Garantált a siker. 

Jodi Picoult: Csodalány - Recenzió -

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Mariah White életében másodszor kapja rajta férjét egy másik nővel, lányuk, a hétéves Faith pedig életének minden fájdalmas másodpercében vele van. A gyors válást követően Mariah depresszióval küzd, Faith azonban új barátra lel. Egy képzeletbeli barátra, aki lehet, hogy mégsem annyira képzeletbeli… 

Faith folyamatosan beszélget az „őrzőjével”, s hamarosan a Bibliából kezd idézni – a könyvből, amelyet sem ő, sem egyetlen rokona nem olvasott. Mariah pánikba esik, pszichiáterek hada vizsgálja a kislányt, de nem találnak nála semmit. 

Egy nap aztán Faith kezén stigmák jelennek meg, és csodás gyógyulások követik az útját. Mariah-nak szembe kell néznie a ténnyel, hogy Faith – a kislány, aki sosem kapott vallásos neveltetést – talán tényleg Istennel beszélget. 
Ahogy lenni szokott, Faith csodálatos gyógyító ereje nem marad titokban. A hívők és a médiacápák hordái ostromolják a házat, és ha ez nem lenne elég, a kislány apja, Colin gyermekelhelyezési pert indít volt felesége ellen. 
A Csodalány újra a legfontosabb kérdéseket feszegeti. Hol a határ csoda és valóság között? Összeegyeztethető-e az orvosi hivatás és a vallás? Lehet-e, kell-e választani az anyaság és az élet között?”

Kinek ajánlanám a könyvet? Azoknak az embereknek, akik nem félnek kilépni a komfortzónájukból, és szeretnek elgondolkodni az élet nagy kérdésein.

Kiadó: Athenaeum

Megjelenés ideje: 2015. augusztus 27.

A fordításul szolgáló mű: Keeping Faith

Fordította: Peiker Éva

ISBN: 978-963-293-451-8

Borító: Lágy, egyszerű, mégis nagyon szép és figyelemfelkeltő.

Történetünk a Prológussal nyit, ami 1999. augusztus 10-én történt eseményekre mutat. Már rögtön az elején több információt is megtudhattunk. Például azt, hogy Mariah (a feleség) szigorú napirendekhez szeret alkalmazkodni, és kicsit elveszettnek érzi magát, és persze idegesnek, ha ez valami miatt felborul. Építész végzettségű, ennek tulajdonítja azt a tényt, hogy listák szerint szeret élni, meglepetések nélkül. Colin a férj, üzletkötési menedzser, és a fülszövegből is kiderül, hogy nem épp az a férfi, akiről példát kellene venni. Kislányuk Faith (= hit) része anyja napirendjének, gondosan betáblázzák az idejét, megvan a pontos időpontja a balettórának, úszásnak és minden más elfoglaltságnak.

Aztán ott volt még a fura nagymama, Millie, aki koporsómániájával igencsak kilógott az átlagemberek közül, bár nekem a lánya sokkal furább volt.

A tizedik oldalon felmerült egy apró kérdés bennem, amikor Mariah figyelmeztette az anyját a gyógyszerek bevételének fontosságára.

„– Nemrég voltál dr. Feldmannál az éves vizsgálaton, tudod, mit mondott: ha vallásosan szeded a vérnyomásgyógyszereidet, nincs okunk kételkedni benne, hogy mindannyiunkat túlélsz.”

Hogy lehet vallásosan szedni egy gyógyszert? Az írónő itt a hitre utalt? Hogy ha hiszünk abban, hogy a gyógyszer szedése javít az állapotunkon, akkor úgy is lesz?

Aztán elindulnak a balettstúdióba, ám a kislány jelzi, hogy otthon hagyta a ruháját. Hazamennek, és hirtelen otthon találják a „mintaférjet”, akit tetten érnek. A kislány elrohan, Mariah szépen felépített világa pedig újra összeomlik.

Vége a prológusnak, bennem pedig már kialakultak az első érzések. Nagyon utáltam Colint, mert fájdalmat okozott a családjának. Mariah-t nem igazán értettem meg, a kislányt viszont már az elején megszerettem. A szivárványérintős rész nagyon tetszett.

Aztán pár oldallal később már nem csak, hogy nem értettem Mariah-t, hanem már rá is elkezdtem haragudni. Teljesen elhagyta magát, és önsajnálatba temetkezett. Rendben, megcsalta a férje. Pocsék érzés, ha hűtlen az, akiért bármit megtennénk, de az ég áldja meg, azért elhagyni nem kellene magát, hiszen ott van a kislányuk, aki a legvétlenebb a dologban. Főleg, hogy évekkel azelőtt, amikor még csak állapotos volt, már egyszer hűtlen volt az a nyomorult. Miből gondolta, hogy megváltozik? Az meg, hogy olyan dolgok jártak a fejében a nőnek, amilyenek… nos, ott jó erősen megráztam volna, hogy térjen már észhez. Ebben az egész helyzetben, a legjobban talán a habókos, koporsógyűjtő nagymama viselkedett a legésszerűbben. Talán itt vált ő, az egyik kedvenc szereplőmmé. :)

A cirkuszos rész a történetben igazán szíven ütött. Ott éreztem először, hogy talán Mariah nem menthetetlen, bár nem igazán jól sültek el a dolgok.

A második fejezet is egy idézettel indít, ami Ian Fletcher-től származik, s nem mellesleg ő az egyik karaktere ennek a történetnek is. Határozottan tetszettek a szövegei. Például az alábbi, a vezető producer és Ian között zajlott:

„– Tudod, James, az egyetlen dolog, ami miatt mégis el tudom képzelni, hogy létezik valamiféle magasabb hatalom, mert te mindig képes vagy a lehető legrosszabb pillanatban felbukkanni.

– E z nem isteni gondviselés, Ian, hanem Murphy törvénye.”

Ian Fletcher karaktere nagyképű, makacs, pofátlan és ördögien jóképű. Tény, hogy nagyon jó szövegkörnyezetet teremtett neki az írónő, és miután belépett a képbe, egyre jobban vártam, hogy mi fog kisülni az egészből. Nagymama és Faith után újabb kedvenc karakterre leltem, és úgy éreztem, már megvan az alapja annak, hogy pozitív élménnyel zárjam a könyvet.

Nagyon tetszettek azok a felvetések, amik megjelentek a könyvben. Érdekesek, és elgondolkodtatóak. Ha valaki igazán nyitott a világ felé, nem háborodik fel az ilyesmin, hanem legalább elgondolkodik rajtuk.

Az viszont nagyon nem tetszett, ahogy egyes karakterek viselkedtek. Ez sajnos a való életben is így van, ha valamiről úgy gondolják, hogy az érdeküket szolgálhatja, nem nézik, hogy kin vagy min gázolnak át, igyekeznek véghezvinni, amit elhatároztak.

Ahogy haladtam a történettel, szinte minden pillanatban ugrásra készen vártam, mi fog történni. Volt sok olyan, amit sejtettem ugyan, de mégse számítottam rá olyan kivitelezésben, ahogy az az olvasók elé tárult. Eleinte csak tetszett a történet kivitelezése, ám a kilencedik fejezetnél kezdtem igazán szeretni. Szívemhez nőtt a történet minden kérdésével, válaszával, találgatásával, szereplőivel és eseményével együtt.

A tizedik fejezet például egy William Shakespeare idézettel nyit, ami nekem nagyon tetszett.

„Midőn a szeretet

Kórrá lesz s fogyni kezd, erőltetett

Módot veszen fel. A nyílt, egyszerű

Hűség nem ismer áltatást.”

William Shakespeare: Julius Caesar (Fordította: Vörösmarty Mihály)

A bírósági tárgyaláson sok mindent megbolygattak, ami mélyen gyökerezett. Elhangzottak olyan vádak, amik ha igazak lettek volna, igazán szörnyű következményeket vonzottak volna be. Colin ügyvédjét rettentően utáltam, egy manipulatív féregnek mondanám, bár azt hiszem, határozottan nem vagyok pártatlan. Már az első pillanattól Millie nagyi és Faith volt a kedvencem, Metz úr pedig ártani akart nekik, még ha közvetetten, akkor is. Minden szereplő kiforrott, összeszedett volt, és az írónő igyekezett annyira élethűen ábrázolni mindenkit, hogy akár azt is hihetné az olvasó, hogy vele történt, csak épp átnevezte a szereplőket. Erről nincs szó, hisz’ az írónő a köszönetnyilvánításban utalt a fiktív szereplőkre, és megköszönte a segítőinek, hogy segítettek hitelessé, élettel telivé változtatni a könyvet.

Annyi kérdést felvet a könyv, és számtalanra talán választ sem kap az olvasó. Az is lehet, hogy mindenki más kérdésre kap választ. Emberek fordultak ki önmagukból vagy épp felfedték igaz valójukat? Csoda történt vagy humbug az egész? Létezik egy felsőbb hatalom, vagy csak tudatosan erre neveltek minket? Hány táborra oszthatja az embereket az, amiben hisznek? Feltétlenül rossz az, amit nem tudunk megmagyarázni?

A könyv vallási témájú, erősen taglalja a hit kérdést. Ezen felül azonban szó esik hűségről, kitartásról, aggódásról, szeretetről, kalandokról, útkeresésről és még megannyi másról. 

Az írónő nagyszerű köntösbe foglalta a világ azon kérdéseit, amik már sokszor, rengeteg emberben felmerültek. A történet elgondolkodtat, hat az érzelmekre, kétségeket ébreszt, vagy épp altat el.

Azt hiszem, én született szkeptikus vagyok, bár többnyire úgy vagyok vele, hogy nem azt kell bizonyítani, hogy létezik valami, hanem azt, hogy nem. A pohár nekem nem félig üres, hanem félig teli, és még sorolhatnám. Mondhatnánk, hogy minden csak hozzáállás kérdése, s talán erre próbált az írónő is utalni. Sokszor a karakterek hozzáállásán múlt, hogy merre haladt a cselekmény szála.

Hiszem, hogy van választása az embernek, és ez a könyv igazán jó választás volt a részemről. :)

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak! Nagyon megszerettem a történetet, és határozottan figyelemmel fogom kísérni az írónő munkásságát!

Pontozás: 10/10

Jodi Picoult: Törékeny

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív

Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője.

A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk.”

A szerzőről:

Jodi Lynn Picoult amerikai írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett, nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.

Tim Van Leerhez ment feleségül, három gyermekük született. Családjával jelenleg Hanoverben élnek.

1992-ben jelent meg első könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami 2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és hatalmas olvasótábora lett.

Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.

Nem mellesleg az írónő honlapjáról az is kiderült (www.jodipicoult.com), hogy új könyvét a 

lányával, Samantha Van Leer-el közösen írta, és az Off the Page címet viseli. Reméljük, hamarosan hazánkban is megjelenik. :)

Most pedig a könyvről:

Kiadta az Athenaeum kiadó 2010-ben, majd 2012-ben és idén, 2015-ben. Ez a harmadik, változatlan utánnyomás, csak a borító más.

Fordította: Mallász Rita

Oldalszám: 512

ISBN: 978-963-293-458-7

A borító az előzőhöz képest kicsit komorabb, komolyabb. Szerintem jobban idomul a történethez, mint az előző színpompás, vidám hangulatot sejtető. Ti mit gondoltok erről?

Előző borító

Új, 2015-ös borító

Tetszett a könyv felépítése. A füles kartonált borító belsején információkat találunk az írónőről. Aztán az első két oldalon a könyv címe, egyéb adatai vannak feltüntetve, az azt következőn egy ajánlás, majd a következő lapon egy Raymond Carver részlet. Ezt követi a történet egészen az 508. oldalig, ahol már recept található, az 510-511 oldalakon köszönetnyilvánítás, az utolsó oldalon pedig a megjegyzés olvasható.

A történet egy előszóból és négy nagy fejezetből áll. Fejezetenként különböző szemszögekből ismerkedhetünk a történettel, és minden fejezetkezdésnél található egy-egy idézet. A két nagy kedvencem az első és a harmadik fejezet idézetei voltak. Íme:

2002. február 14-én, éppen Valentin napkor indul a történetünk eseménye, és hét évvel később, 2009 márciusára mutat az utolsó fejezetrészlet.  Hét év, több mint ötszáz oldal, rengeteg érzelem, kiborulás, megdöbbenés, kétségbeesés, aggódás, félmosoly, és könny.

Már az előszó olvasása közben éreztem, hogy kemény ötszáz oldal vár rám, mert már ekkor is alig tudtam visszatartani feltörő könnyeimet. Most valószínűleg néhányan azt gondoljátok, hogy ugyan… csak túl érzékeny vagyok. Ám ez nem teljesen igaz. Persze, érzelgős vagyok, szeretem, ha egy könyv, film, zene vagy bármi más érzelmeket vált ki belőlem, mert akkor érzem igazán, hogy magával ragad és hogy élek, de ez a könyv más. Határozottan az a véleményem, hogy egy erős lélekjelenléttel rendelkező embert is megingatna ez a történet.

Adott egy újszülött pici lányka, Willow (fűzfa) akinek már megszületnie sem volt egyszerű. Még születése előtt kiderült, hogy Osteogenesis imperfecta-ban, azaz Csontanyagcsere zavarban, vagy más néven csonttörékenységben, üvegcsontúságban szenved. Mikor megszületett, tizenegy csontja volt eltörve, amiből hét már gyógyulásnak indult, négy pedig friss törés volt, ami szülés után következett be. S ha mindez nem lett volna elég, még az első éjszakát se vészelhette át gond nélkül. Ahogy haladtam a történetben, egyre többször kellett mély levegőt vennem, nehogy elsírjam magam. Az előszót elolvasva letettem a könyvet, és átmentem a szomszéd szobába megszeretgetni a két és fél éves unokahúgomat. Kellett valami pozitív inger, hogy folytatni tudjam a könyvet. Sejtettem, hogy az a pár oldal semmi ahhoz képest, ami még vár rám.  

A könyv témája alapvetően a csonttörékenység körül forog, de rengeteg más is felmerül benne. Miken megy keresztül egy család? Hol a határ? Felelőssé lehet-e tenni valakit azért, mert esetleg valamit nem vett észre? Min megy keresztül a beteg gyermek, illetve ha van testvére, akkor ő hol kap szerepet a szülők életében? Észreveszik-e a szülők, hogy gond van az „egészséges” gyerekükkel? Az állandó terhek és tehetetlenség mennyire képes megrongálni egy családot? Biztos, hogy a cél szentesíti az eszközt? Ha elérjük azt, amiről úgy gondoljuk, szükségünk van rá, akkor elégedettek leszünk?

Nagyon komoly témákat feszeget az írónő.

 A második fejezet végén már komolyan aggódtam Amelia miatt. Teljes mértékben úgy éreztem, hogy Sean és Charlotte felépítettek egy kártyavárat, ami bármelyik pillanatban rázuhanhat a két lányra. Willow korát meghazudtolóan bölcs, tüneményes kislány, akiről sokan példát vehetnénk. Igazi harcos karakter ő. Amelia pedig az elhanyagolt gyerek, aki önértékelési problémákkal küzd, és önmagát hibáztatja a családban kialakult viszonyok, és hangulatok miatt. Imádja a húgát, még ha sokszor a helyzetet nem is tudja kezelni. 

Minél jobban a vége felé közeledtem, annál inkább azon a véleményen voltam, hogy a felnőtteknek kellett volna két nagy pofon, hogy észhez térjenek. Pipert nagyon nem kedveltem, pedig Willow-val mindig kedves volt. Amelia és Willow volt mindig is a két kedvencem, Sean-t többnyire megértettem, ám néha rá is ráfért volna két anyai pofon.

Charlotte volt az, aki mindvégig kétfelé szakított. Egyrészt megértettem az indokait, másrészt viszont az eszközeivel nem értettem egyet. Itt egyáltalán nem volt igaz a mondás, miszerint „A cél szentesíti az eszközt.” Willow és a nővére testileg és lelkileg is rengeteget szenvedett, miközben a szülők nem csak a kisebbik lány gyógyíthatatlan betegsége, a számlák, és a pénznélküliség miatt őrlődtek, hanem a kettejük között megromlott viszony, az ellenségeskedés, s nem mellesleg a médiacirkusz miatt is.

Aztán vége a bírósági ügynek, Amelia is kezd rendben lenni, Willow is újra érzi hogy bár semmi nem lesz ugyanaz, mégis jó ami épp van, erre így végződik.

A történet érdekes, a karakterek sokrétűek és nem hibátlanok, a lányok imádnivalóak. A könyv hangulata többnyire búskomor, ám voltak benne vidám jelenetek is. A végével nagyon nem voltam kibékülve. Mikor végre azt hiszem, hogy megúszom a sírást, jön egy újabb nem várt fordulat, és záporoznak a könnyek.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak az olvasóknak, akik nem feltétlen vágynak a happy end-re, és nem bánják, ha a lelki egyensúlyuk felborul, és megrendül a világba vetett hitük, még ha csak kis időre is. Akik szeretik megélni az érzelmeket, és nem csak egy leíró, ismeretterjesztő könyvre vágynak, hanem valami tartalmasabbra.

A könyv rengeteg gondolkodni valót ad, feszültséget kelt, majd segít is a feszültség feloldásában. Kiragadja az olvasót a komfortzónájából, és gondolkodásra készteti. A szereplők hihetőek, nincsenek túlmisztifikálva, megvannak a saját problémáik, és egyáltalán nem tökéletesek. Az élet komoly kérdéseit boncolgatja, amire talán nem létezik jó válasz. És nem létezik jó döntés sem. Ilyen könyvek olvasása közepette ugyanis eszembe jut, hogy hatalmas súlya lehet a döntéseinknek, amiknek vállalnunk kell a következményeit. Az ember nem tökéletes, hibázhat, ám ezekből a „hibákból” akár valami jó is sikerülhet.

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10

LOL könyvek a Móra kiadótól

Egészen zsenge korom óta rajongva, dédelgetve imádom a Móra kiadó könyveit. Az ő könyveiken nőttem fel (többnyire). Tartsatok érzelgősnek, de úgy éreztem, hogy mindig tudták, hogy mire van szükségem.

Minőséget adtak ki a kezükből már régen is, és örömmel mondhatom, hogy ez a mai napig így van. 

A bejegyzés címéből már rájöhettetek, hogy a Móra kiadó egyik sorozatáról, a LOL könyvekről ejtenék most majd pár szót. Először is mik a LOL könyvek?

"Ugye tudod, minek a rövidítése a LOL? Ha valami nagyon tetszik, vicces, röhejes vagy éppen szánalmas, na az LOL. Ha unod már a vámpírokat meg az egyéb misztikus lényeket, új sorozatunkban belevaló, hétköznapi csajokról olvashatsz, akiknek az élete tele van ilyen vicces, időnként meg persze romantikus pillanatokkal. Válaszd ki a hangulatodhoz legjobban illő történetet, és a végén úgy érzed majd: ez tényleg LOL!"  Található ez a bemutató szöveg a Móra kiadó honlapján (http://www.mora.hu/sorozat/lol-konyvek).  Számomra azonban kicsit mást is nyújtott a könyv, mint nevetést. Talán tini fejjel nem feltétlenül veszi ezt észre az ember, de elég mélyenszántó gondolatokkal is rendelkezik némelyik, és egész jó tanácsot ad a mai tiniknek (kár hogy egyet-kettőt nem tini fejjel olvastam el, talán másképp álltam volna a világhoz).

Ezen kategórián belül jelenleg tíz könyvet lehet találni, amiből testvérek között is én már elolvastam legalább a felét. Itt az ideje, hogy ejtsek is róluk pár szót. 

Kelly Oram: Szívzűr terápia strébereknek című könyvéről már írtam egy bejegyzést (http://www.ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2015/02/kelly-oram-szivzurterapia-strebereknek.html) így erről különösebben nem ejtenék szót, esetleg annyit, hogy az eddig olvasottak közül azt hiszem ez volt az első, a kedvenc. Szerettem a stílus, a karakterek és a mondanivaló miatt. Ó, és ami még plusz jó, hogy a Móra kiadó honlapján vannak naplórészletek, amik kiegészítik a könyvet. Imádom :D (http://www.mora.hu/hirek/avery-es-grayson-naploja)

Aztán ott vannak a Marni Bates könyvek. Személy szerint először a Rocksztárt kaptam karácsonyra címűt olvastam, majd ezt követte a Smith gimi sorozat első  két része, a Segítség, YouTube-sztár lettem! majd a Láthatósági mellény lúzereknek. Bár a Rocksztárt kaptam karácsonyra címűt nem sorolják a sorozathoz, van közük egymáshoz. Ugyanis mindhárom általam olvasott kötetben feltűnik a ReadySet együttes, ráadásul nem is kis szerepben. Időben szerintem a történetek az alábbi időrendben következnének. Segítség, YouTube-sztár lettem! ezt követné a Rocksztárt kaptam karácsonyra, majd a Láthatósági mellény lúzereknek, majd a másik két rész, amihez nem volt még szerencsém, Menő-riadó Kambodzsában és az Itt a vége, lúzer véle!

A három általam olvasott kötet mind bővelkedett humorban, ám a lányok helyett inkább a főszereplő srácok voltak, akik a szívemhez nőttek. Eddig a sorozat 10 pontból egy erős 8, ami nem rossz, tekintve, hogy magasra tettem a lécet. 

A Rocksztárt kaptam karácsonyra című kötetből Dominic-et jobban megkedveltem a Segítség, YouTube-sztár lettem! című kötetben, mint a saját, róla szóló történetében, pedig utóbbiban csak apróbb szerepe volt. Timet viszont jobban kedveltem a rocksztárosban és a youtube-osban, mint a lúzeresben. Úgy látszik, ez így megy. A lányok közül azt hiszem Kenzie volt a kedvenc, őt követte Holly és Jane. A srácok között viszont abszolút Logan, Scott és a végén Dom jön, na meg ugye Tim. 

Önbizalomhiány, kiközösítés, klikkesedés, önmagunk elfogadása, stb. Elég sok témát felvetnek a könyvek, amin érdemes elgondolkodnia az embernek. Az írónő szórakoztató, színes és könnyed köntösbe burkolja a történeteket, ami élvezhetővé teszi az olvasást. 

És most jöjjön az az egy, ami nekem nagyon nem...

Jandy Nelson: Az ég a földig ér

A történet fő húzószála Joe és családja volt, akik kedvelhetőek voltak, ellenben a főszereplő lánnyal, Lennie-vel. Megértem én a gyászt, meg még elég sok mindent, de kicsit olyan volt, mint ha ezt a lányt a kedves írónő megpróbálta volna leszuszakolni a torkomon. Túl sok volt. Egyáltalán nem tudtam azonosulni a főszereplő lánnyal, irritált a karaktere, pedig tényleg igyekeztem megkedvelni. Voltak olyan megnyilvánulásai, amik tetszettek, de többnyire idegesített. A többi szereplő viszont kedvelhető volt, így a történetet ők vitték a hátukon. Kár, hogy Lenni körül forgott többnyire minden. Talán Joe szemszögéből jobb lett volna a történet. Esetleg nagyiéból. Őt nagyon szerettem, a virágoskertjével meg a titkaival együtt. 

Tehát mindent összevetve tíz könyvből eddig ötöt olvastam, ebből egy abszolút kedvenc, három nagyon tetszett, egy pedig nem az én világom. Ez azért egész jó arány. :) Mindenképpen megérdemel a maradék öt könyv is egy esélyt. :) A Smith gimi sorozat két fennmaradó részére abszolút kíváncsi vagyok, remélhetőleg hamarosan az a két könyv is górcső alá kerül. Addig pedig melegen ajánlom a Móra kiadó eddig olvasott könyveit, s kívánom, hogy mindannyian találjátok meg azt a könyvet, ami kikapcsol, ellazít, vagy épp felpörget egy olvasással töltött napon!