Egyre jobban élvezem az írónő stílusát. Szabadon szárnyal a fantáziám olvasás közben, és ilyenkor a külvilágot is kizárom. Nem látok és nem hallok, csak halványan érzékelem a valóságot. Teljes átéléssel élem meg a történeteket, és ez csak azért lehetséges, mert úgy írja meg Roberts a regényeit, hogy az minden kívülállónak is betekintést mutasson. Életem során ezt már nem először érzem, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy több író is kiváltja ezeket az érzéseket nálam.
Hold árnyéka I.
A könyv két történetre osztódik.
1. Éjszakai műszak:
Imádtam Boyd karakterét. Akaratos, humoros, nagyon jópofa férfi.
Ragaszkodott hozzá, hogy megkapja amit szeretne, és véghez vigye amit akar.
Nagyon jól eltalált karakter, de ez nem is meglepő Robertstől. Cilla néha
idegesített, viszont érthető volt az ellenkezése és a félelme. A vége nagyon
tetszett. :)
2. Oltalmazó árnyék:
Ebben a történetben Cilla "kicsi" húga
Deborah kapta a főszerepet, és egy "titokzatos idegen", aki Nemesis
néven próbálja elkapni a rossz fiúkat. Nem volt rossz a történet, de az már nem
tetszett, hogy pár oldal után rájöttem, hogy kit takar a Nemesis név. Ettől függetlenül
élvezetes történet volt ez a második is, és a karakterek is jól megformáltak. A
történet egyaránt volt izgalmas, és fordulatokkal teli. A legvégén kicsit
meglepődtem, mikor kiderült, hogy ki állt végig a háttérben. És ez így is volt
jól.
A hold árnyéka II.
A könyv két történetre osztódik.
Acélos rózsa:
Az Althea Grayson-ról szóló történet sziporkázó, szellemes, ugyanakkor
döbbenetes, szomorú, és igazságtalan. Mindig is utáltam, ha kisgyerekek
keverednek bajba. A happy end javított valamit a kedvemen. Maga a történet
megkapó, a szereplők pedig imádni valóak voltak. Colt igazi férfi, harcias,
ugyanakkor zsivány is egy kicsit. Jó volt az első kötet szereplőiről is újra
olvasni.
Tűznél forróbb:
Volt egy pár izgalmas jelenet, érdekes volt a történet, és imádtam a
szereplőket. A visszatérő szereplők újra és újra mosolyt csaltak az arcomra.
A hold árnyéka III.
A Fekete Sólyom
Ez a kötet Allison Fletcher saját kis történetét meséli el. Édesapja
Boyd, édesanyja Cilla, akikkel az első kötetben találkozhattunk. Nagyon örültem
neki, hogy rögtön az elején már feltűnt Boyd is a történetben, hiszen őt már az
előzőekben is kedveltem. A történet nagyon tetszett, izgalmas is volt, és a
szereplőket is nagyon eltalálta az írónő. Jonah karaktere sokszor megmosolyogtatott. És
ahogy Ally viselkedett, verhetetlen volt. Tiszta anyja. :D Azt hiszem,
hogy kijelenthetem, a Hold árnyéka trilógia minden kötete nagyszerű olvasmány
egy kikapcsolódásra vágyó fáradt elmének. :)
Össz pontozás: 10/9,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése