Recenzió: Natalie Babbitt - Örök kaland

Fülszöveg: „Winnie Fostert, a tízéves kislányt gazdag szülei még a széltől is óvják. Winnie unatkozik a kerítésekkel körbevett birtokon, és bosszantja a sok óvintézkedés, ezért kiszökik a közeli erdőbe. Itt ismerkedik meg Jessie Tuck-kal, aki nagyjából tizenhétnek néz ki, de elmondása szerint száznégy éves. A Tuck család ugyanis minden jel szerint megtalálta az örök élet forrását.

 Az öröklét misztériumát kutató regény izgalmas formában fogalmazza újra az emberiséggel egyidős kérdéseket: miért vagyunk halandók, és ha tehetnénk, választanánk-e az öregedés helyett az örökkévalóságot.

 Natalie Babbitt 1975-ös fantasyje több díjat elhódított, kétszer (1981-ben és 2002-ben) megfilmesítették, és több ízben beválogatták a gyermek- és ifjúsági irodalom legfontosabb száz kötetét összesítő listákra.”

Kiadó: Európa Könyvkiadó, Budapest 

Kiadás éve: 2013. 

Fordította: Pap Vera-Ágnes

Borító: Tabák Miklós munkája

A könyv mindössze 144 oldal, mégis tartalmilag sokat ad az olvasónak.

A prológus nagyon szép hasonlatokkal indít, s mélyenszántó gondolatokat ébreszt az emberben, amely a történet végéig jellemző is marad. Már az első bekezdés megfogott, és a későbbiekben sem kellett csalódnom. A könyvborító alapján először téves következtetést vontam le, ám az olvasás végeztével rájöttem, kiket ábrázolhat.

A történet helyszíne Odvasfalva, illetve a mellette elterülő erdő. A cselekmény érdekes, elgondolkodtató. Az írónő teremtett kedvelhető, illetve kevésbé kedvelhető karaktereket egyaránt. A jellemzésük részletes, ezeket olvasva az ember maga előtt látja a szereplőket.

Az erdő leírása megkapó.

„Az erdő ugyanis csupa ragyogás volt, csupa szokatlan, újfajta fény. Zölden és borostyánszínben, elevenen vibrált a párnás föld foltjain, merész, legyezőszerű csíkokkal vonta be a fatörzseket.” (26. oldal)

A könyvben szó esik emberrablásról, egy varangy különleges szerepéről egy kislány életében, örök életről, barátságról, első szerelemről, valamint az emberi ostobaságról, kapzsiságról is.  

A befejezéssel először nem voltam kibékülve, ám jobban belegondolva a dolgokba úgy döntöttem, méltó és tökéletes lezárása lett. Ezt mindenki döntse el saját maga.  

Szereplők:

Foster-ek: Tekintélyes, jó hírnévnek örvendő család, az ő tulajdonukban van az Odvasfalva mellett elterülő erdő. A családból Winnie, azaz Winifred kapta a főszerepet, a többiek csak néha-néha felbukkanó mellékszereplők. Mondhatnánk, hogy lényegtelenek, de nem teljesen így van. Winnie nagymamája egy kissé élénk fantáziájú asszony, aki az erdőben lakozó manókról mesél az unokájának. A szülei pedig eléggé földhözragadtak, és szinte megfojtják Winnie-t az állandó aggodalmukkal, ami egyrészt érthető, mivel egyedüli gyermek.

Winnie Foster okos, bájos, barátságos és érdeklődő kislány, aki az állandó megfigyeléstől besokallva úgy dönt, elszökik otthonról. Bár a dolgok nem a tervei szerint alakulnak, mégsem esik kétségbe, inkább félelemmel vegyült kíváncsisággal veti magát bele a kalandokba. A történet vége felé megbizonyosodhatunk arról is, hogy bátor és melegszívű.

Tuck család:

Angus és Mae Tuck. Számomra nagyon szimpatikus, jóságos, ugyanakkor védelmező karakterek. Két fiú (Miles és Jesse) büszke szülei.

Miles megfontolt, barátságos, ugyanakkor enyhén szomorú karakter is.

Jesse volt a fiatalabb és a lazább. Úgy gondolta, hogy ha már rendelkeznek valamivel, miért ne használnák ki? Itt meg is jegyezném, hogy elég sokáig vele értettem egyet. Az ő karakterét tudtam a legkönnyebben elképzelni. Vékony, napbarnított, fürtös barna hajú már-már felnőtt fiú. 

A történet számomra szép köntösbe burkolt fontos mondanivaló, amelyet minden korosztálynak meleg szívvel ajánlani tudok. Ami különösképp tetszett, hogy a könyv szövege gondosan megszerkesztett, helyesírási hibáktól, elütésektől mentes. Igényes kidolgozás. 

Az eredeti történet alapján 2002-ben film is készült, amely szintén az Örök kaland címet viseli. Sajnos ahogy azt már megszokhattuk a filmadaptációknál, eléggé kiforgatták a történetet. Azonban még így is élvezhető. Mindenképpen a könyv olvasását ajánlom először azoknak, akik még csak most ismerkednek a történettel. 

Az Európa kiadó az alábbi sorokkal mutatta be a könyvet:

„Natalie Babbitt amerikai írónő tollából finom, múlt századi mese született, amely gyönyörűen fogalmazott mondatokkal és könnyed játékossággal járja körül a mulandóság kérdését. Babbit nem kisebb feladatra vállalkozik, mint arra, hogy elgondolkozzon azon, mi az, amiért érdemes élni – akár örökké. Az olvasó Winnie-vel együtt érti meg, hogy nem az a legfontosabb, hogy az ember számtalan napot leéljen, hanem az, hogy gazdag legyen az élete, és idősebb korában legyen mire visszaemlékeznie.

Az Örök kaland több filozófiai műnél: felvillantja a vonzódás, az első, szinte gyermekien ártatlan szerelem finom képét, valamint magában rejt egy izgalmas küzdelmet is, hiszen hosszú-hosszú évtizedeken keresztül nem lehet eltitkolni mindenki elől azt, ha valaki sohasem betegszik meg, nem öregszik és nem várja a halál. Márpedig kevés olyan ember van, aki jó célokra akarná felhasználni az örök élet titkát…”

Pontozás: 10/10