Úgy gondolom,
fontos egy jó könyvvel indítani az évet, már csak azért is, hogy erőt gyűjthessünk
egy későbbi kevésbé jóhoz. Az elmúlt években megfigyeltem, hogy erőteljesen
befolyásolta az éves olvasott könyvmennyiségemet az, hogy mi volt az első amit
olvastam. 2012-ben jó könyvvel indítottam, és szép számú olvasással sikerült
zárnom az évet. Sajnos 2013-ban belenyúltam egy borzalmasba rögtön, és az évet
elég gyengének értékeltem. Szóval most örülök, hogy megint jó könyv került a
kezeim ügyébe. :) Mindenképpen szeretném beszerezni, ahogy a folytatását is.
Most pedig magáról a könyvről egy pár szót:
Ismertető: „Lena nem tudja, de rendkívüli képességgel rendelkezik: ő egy érző. Ha megérint valamit, zavaros képeket lát, furcsa álmok lepik meg, és megsúgnak múltat, jelent, jövőt. De nem hallgat az ösztöneire, így a szülei meghalnak. Túl lehet élni, ha a szeretteid miattad nincsenek? Lena sosem látott nagybátyjához költözik, miközben fuldoklik a bűntudattól. Mélyen magába zárja a fájdalmat, amely fokozatosan felemészti. Megtagadja magától az érintés melegét is, nehogy még több emberbe belelásson, és az őrületbe sodródjon, mint néhány őse. Csakhogy jön egy különös fiú. És egy még különösebb nagybáty. Lena ráébred, hogy rokona házában menedékre lel, és arra is, hogy a képessége nem átok, hanem áldás. De mit érez Alex iránt? A fiú folyton felkavarja, hol dühíti, hol vágyakozik utána. Lena nem tud mit kezdeni ezzel a kapcsolattal. Csakhogy történik valami: egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.”
Először is nagyon örülök annak, hogy egy
hihetetlenül tehetséges magyar írónő könyvét olvashattam. Ilyenkor úgy érzem,
van még remény, lehetőség a világban. Még most is felkavart vagyok, pedig már
egy pár órája befejeztem a könyvet. Hihetetlenül nagyon várom a folytatást, ami
elvileg 2014 tavaszán/nyarán megjelenik. Az Ezüsthíd címet fogja viselni, tehát
azt kell majd keresni észvesztve a boltokban legkésőbb nyáron, de azért mi
reménykedünk benne, hogy már tavasszal. :)
Tehát mit várhat az, aki kezébe veszi az
Enigmát?
Egy lebilincselő történetet, amely egyszerre érdekes,
izgalmas, szomorú, romantikus és vicces.
Az olvasás minden percét élveztem. Szinte minden
szereplő a szívembe lopta magát (természetesen Kramp-ot és Cillát kivéve, mert
őket rühelltem a végtelenségig), s szívesen olvasnék tovább róluk. Remélem,
hogy az Ezüsthíd felteszi az I-re a pontot, és az Enigmában már jól megismert
szereplők élete a megfelelő kerékvágásba kerül.
Zoe és Lena megismerkedése nagyon jól sikerült,
és ahogy kibontakozott a barátságuk, kifejezetten tetszett. Imádtam Lenát,
Zoe-t, Victort, Alexet és nem utolsó sorban Ethelt. Rajongtam a pacigolós
jelenetekért, az első csókért, ahogy az egész összeállt. Lena helyében
valószínűleg én megzakkantam volna már az elején a történtektől. Tartson
nyugodtan bárki hangyásnak, de egyik kedvencem az volt, amikor Victor elmesélte
a ház „titkát” Lenának. Sokszor már láttam Enigma falait, s láttam a szobákat,
a berendezéseket. A karakterek is fantasztikusak. Annyira azonosultam velük,
amennyire csak lehetett. Megéltem az érzelmeiket, beleéltem magam a helyzetekbe
(kivéve bizonyos részek, pl. raktárjelenet, azt inkább kihagynám :D), együtt
örültem, szomorkodtam, dühöngtem, aggódtam, sírtam és nevettem velük. Igazi
érzelemdömpinget él meg az olvasó, ami után kell egy pár óra nyugalom, hogy
megeméssze. Hiába fejeztem be délután négykor az olvasást, este tízkor még
ugyanúgy a hatása alatt álltam. És ez jó! Méghozzá nagyon. Szeretem azokat a jó
történeteket, amik az olvasás után is velem maradnak még egy ideig.
Egy szó mint száz, Helena Silence jól ír, s ezt
be is bizonyította mindenkinek. Az írásaival kapcsolatban megtalálhatjátok ám
őt a facebook-on is, ahol mutat néha egy kis betekintést a készülő könyvébe is.
:) Higgyétek el, megéri követni.
Pontozás:
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése