Cecelia Ahern: Nyomomban az életem

Cecelia Ahern: Nyomomban az életem (eredeti címe: The Time of My Life)

Kiadta: Athenaeum kiadó 2012-ben. (Eredeti megjelenés: 2011)

Fordította: Szili Orsolya

Oldalszám: 470.

Stílusa/műfaja: vicces, romantikus, chick lit (modern irodalmi műfaj, a női lét kérdéseivel foglalkozik szórakoztató, gyakran humoros formában)

Fülszöveg: „Mi történik, ha nem veszed komolyan az életed?

Lucy Silchester még a 30. születésnapja előtt megkapja a választ. Élete bekopogtat hozzá egy mókás idegen férfi képében, s szembesíti azzal, amit a szerelmével való szakítása óta nem volt hajlandó tudomásul venni: hogy nagy bánatában szinte megszűnt létezni. S elkezdődik egy megható és mulatságos kalandsorozat, mely során a kissé különc lány újra rátalál családjára, barátaira s bizony a szerelemre is.

Megható, vicces és tanulságos – Cecelia Ahern új regényében bemutatja, mi történik, ha nem figyelsz eléggé az életedre, és hogy sosem késő újrakezdeni.”

Az elején az idézet számomra teli találat volt.

„Nem olyan vagy, mint régen.

Lelkes voltál, mindez kiveszett belőled.”

ALICE CSODAORSZÁGBAN

Szereplők:

Lucy Silchester: A történet elején nagyon sajnáltam. Először azért, mert dobta őt a „csodálatos és tökéletes” Blake (aki szerintem egyáltalán nem az), másrészt szerintem, ha ilyen családom lenne, én se túl sűrűn szeretném őket látni. Lucy helyében valószínűleg nem egy garzonlakást veszek, hanem egy repülőjegyet valami távoli országba, aztán meglátjuk mi lesz. Bár főleg inkább az apjával voltak gondok, úgyhogy őt kellett volna száműzni. 

Riley Silchester: Lucy bátyja, sikeres ügyvéd, kedves, jó humorú, egyenes ember. Róla szívesebben olvastam volna többet. Mindig igyekezett támogatni a húgát, még ha sokszor piszkálták is egymást jó tesók módjára.

Mr Pan: Egy hermafrodita macska (igen, jól olvastad), aki fiú nevet kapott, de Lucy sokszor valami lány néven szólítja, amire dorombol erőteljesen, szóval lehet elhibázott volt a névválasztás. Lucy nagy Pán Péter rajongó, ezért lett Mr Pan.

Don Lockwood: Egy „véletlen” telefonhívásnak köszönhetően kapcsolódott a történetbe. Szimpatikus karakter, kedves, okos, humoros, ráadásul megértő is. Ő volt a második húzó ember a történetben.

Életem/Cosmo Brown: Érthető a mondanivalója, talán az ő karaktere volt a leghumorosabb, legszerethetőbb. 

Most pedig magáról a történetről:

Azt már az elején (a levél megérkezésekor, illetve olvasásakor) megállapítottam, hogy kedves írónőnk határozottan szeret a könyveibe beleírni egy-egy levelet, ami valahogy személyesebbé teszi az egészet. Az U.i: Szeretlek című könyvéből hiányoltam is volna a leveleket, mivel lényeges momentumai voltak a történetnek, ám ebben a kivitelezésben, ahogy itt szerepel kissé viccesen hatott.

Ahogy azt már a chick lit stílusnál megszokhattuk, az élet bizonyos nehézségeit, akadályait humoros köntösbe burkolva mutatja be.

Igazság szerint a főszereplő lányt elég sokáig nem tudtam megkedvelni, viszont az sms-es jelenet, amikor fotókat küldözgettek Donnal, mosolyt csalt az arcomra. Aztán jött rengeteg idióta szituáció, amin vagy hangosan nevettem, vagy a fejemet fogtam és az égre emeltem a szemem. Hangosan sóhajtoztam, hogy te jó ég, ezt nem hiszem el! :D

Ebben a történetben rengeteg téma górcső alá került, ami bár vicces körítést kapott, komolyan elgondolkodtatta az olvasóközönséget. Hiszen miről is volt itt szó? Volt szó gyász feldolgozásról, szakításról, hazugságokról, munkáról, boldogtalanságról, útkeresésről. Arról, hogy az ember örökösen meg akar felelni mindenkinek, s közben talán elveszíti az igazi önmagát. Az elején nem igazán tetszett a történet, de a végére összeállt a kép, és végre megértettem a mondandóját. Cecelia Ahern megint olyan könyvet írt, aminek mélyenszántó mondanivalója van.  

Kedvenc karakterem vagy inkább karaktereim: Életem/Cosmo Brown , Don Lockwood illetve Riley. 

Kedvenc jelenetem talán az volt, amikor Lucy kölcsönadta a telefonját Donnak, illvetve a Top 5-ben biztos benne volt az is, amikor Lucy anyukája kipukkadt, és elmondta végre a lányának, hogy mi nyomja a szívét. 

A történet sok mindenre rávilágít. Egyrészt arra, hogy a hazugság csak további hazugságot szül, s ebből semmi jó nem származik. Másrészt, hogy törődnünk kell önmagunkkal, tudnunk kell hogy mire vágyunk, és tennünk is érte, még ha hibásan döntünk is, mert azok a mi döntéseink, nem hagyhatjuk, hogy más hozza meg helyettünk őket. Harmadrészt pedig az egyik legfontosabb: Tudnunk kell kommunikálni a körülöttünk lévőkkel, legyen az a családunk tagja, barátunk, vagy egy szomszéd, hiszen ahogy más segíthet nekünk, úgy mi is másoknak. Ne csak éljünk egymás mellett, hanem figyeljünk is oda másokra. 

Pontozás: 10/8