A. O. Esther: Elveszett lelkek (Összetört glóriák 1.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Hiszel a végzetben? A sorsszerű szerelemben?

Az Univerzum végtelen csendjében különös fényben ragyogó üvegcsékről suttognak. Úgy tartják, az ezüstszállal lezárt parányi palackoknak közük van élethez s halálhoz, ezért angyalok ezrei szállnak alá, hogy megszerezzék a világmindenség titokzatos kincsét. Sophiel, a bájos fiatal angyal lány glóriája és szárnyai nélkül érkezik a Földre, hogy küldetését teljesítse, ám nem számol azzal, hogy a halandó léttel emberi érzéseket is kap odafentről. A félelem, a fájdalom, a kétely és a gyász ugyanúgy ismeretlen fogalom számára, mint az életre szóló barátság, a keserű féltékenység, vagy a mindent felemésztő szerelem – de vajon meg tud birkózni mindezzel az ellenséggel való küzdelem során? Képes lesz-e vakon hinni, s véghezvinni feladatát?

Elijah a Sötét Angyalok vezére, harcos katona, aki sajátosan gondolkozik a jó és a rossz fogalmáról, miközben önálló életet élő, nyolcágú lángoló ostora – szövetségesei sorait erősítve – teszi a dolgát. Kiátkozott angyalként ő a legidősebb idelent, s bár maga sem hisz benne, egy váratlan esemény folytán örökre megváltozik az élete, s ezzel létezésének értelme.

Két össze nem illő lélek – és egy elkerülhetetlen találkozás, amely alapjaiban rengeti meg a világot…”

Kiadta: Decens Magazin Média Kft. (először 2012-ben, majd 2013-ban)

Borító: Dobosy Anikó

ISBN: 978-963-08-4744-5

A legújabb olvasmányom nem más, mint egy nagyon kedves, közvetlen, és eszméletlen tehetséges magyar írónő első sorozatának első kötete. 2012-ben jelent meg először, s nem meglepő, hogy azonnal a hazai olvasóközönség egyik nagy kedvencévé vált. Bátran írhatom, hogy Eszter igen termékeny írónő, hiszen idén már a sorozat hetedik kötete várható, és nem csak ezen a sorozaton munkálkodott az elmúlt időszakban.

A honlapján (http://www.aoesther.com/) rengeteget olvashatunk a könyveiről, beleolvashatunk akár mindegyikbe, vagy eljuthatunk a webáruházba, illetve róla is rengeteg érdekes információt tudhatunk meg. 

S ha ez még nem volna nektek elég, az egyik nagyon kedves bloggertársam Adri készített 2013-ban egy interjút vele, amit itt olvashattok: 

http://adrikonyvmoly.blogspot.hu/2013/03/interju.html

Idéznék az Eszter honlapján lévő bemutatkozásából: „Egy napon ráébredtem, hogy a fantasy az én világom. Ez az a dimenzió, amelyben születésem óta otthonosan mozgok és amelyet rajongásig kedvelek. „

Nos, kedves Eszter, a könyvedet olvasva határozottan én is ezen a véleményen vagyok. Egy jó írót onnan ismerhetünk fel, hogy a könyveit szinte lehetetlen letenni. A te könyveddel pont így jártam. A fantasy a véredben van.

Először a csodálatos borító ragadott magával, gratulálok Dobosy Anikónak érte, nagyon kifejező. Majd ezt követte a tartalmi rész.

Nem volt mindig egyszerű dolgom, mert Eszter facebook oldalán van egy mappa, ahol a karakterekről láthatunk képeket, illetve arról, hogy a való életben hogy néznének ki. Emiatt már az elejétől diavetítésszerűen láttam a jeleneteket, gyakran elkalandoztam.

(https://www.facebook.com/media/set/?set=a.554119507969485.1073741844.436472609734176&type=3) 

A képek mellett bemutatások vannak, ami miatt a szereplőket már azelőtt közel érezhettem magamhoz, mielőtt még a könyvet a kezembe vettem. Leírta többek között a képek mellé azt is, hogyan alkotta meg az adott karaktert. Jó az ilyen „kulisszatitkokat” megtudni, és külön öröm, hogy az írónő úgy gondolta, ezt megosztja az olvasókkal, oldalkövetőkkel.

Én például a mappa miatt tudom azt is, hogy az Elveszett lelkek borítóján nem más látható, mint Sophiel.

A könyv elején egy Shakespeare idézet áll. Ezt követi a Vág Bernadett által írt ajánló, majd az előszó. Határozottan tetszik a könyv ilyen irányú felépítése.

Kedves olvasó, azt hiszem, nem túl meglepő, hogy már az első fejezetnél úgy éreztem, megvettek kilóra. Tényleg. Elemi erővel szippantott magába a történet, a vérem felforrósodott, a pulzusom úgy lüktetett, mint ha valami eszeveszett fogócskából csöppentem volna bele az ismeretlenbe, és ami a legfontosabb, hogy ez a könyv utolsó betűjéig így is maradt.  

Első perctől Elijah karaktere volt a kedvenc, és teljes mértékben megértettem a viselkedését, sőt… ennél több. Elég sűrűn azonosultam a nézeteivel, bár az erőszakot nem feltétlenül tartom a legjobb megoldásnak, néha tényleg nincs más kiút.

 „Évszázadok óta csak pusztították és kizsákmányolták a Földet, amit ajándékba kaptak. Nézd meg, ma is milyenek! A gazdagságot imádják mindenek felett, és a hatalmat. Ez életük legfőbb mozgatórugója. Mit lehet ezeken egyáltalán szeretni? Magad is láthattad, milyenek: önzők, irigyek, lusták és hitetlenek.” <-- Elijah monológja Sophielnek.

Nos, szerintem érthető az, hogy Elijah miért is vetette meg az embereket. S lássuk be, elég sok emberre jellemző a világunkban. 

A Sophielhez fűződő kapcsolatán rengeteget mosolyogtam. A második fejezetben az őszinte döbbenete Elijahnak azonnal kacagásra késztetett. Tetszett, hogy mindketten makacsak és kitartóak voltak. Először azt hinnéd, hogy ők ketten tűz és víz, majd elemi erővel tör rád a felismerés, hogy hoppá, ez nem is így van. A felszín alá nézve megláthatod az igazi énjüket, és minél előrébb jársz a könyvben, annál biztosabb lehetsz abban, hogy mi lehet a végzetük. 

Amikor a 34. oldalon megjelent Mitsuko, a jellemzés alapján azonnal bevillant a kép, amit a facebook karakteres albumában láttam. Igen, határozottan ő. Az otthonáért pedig irigyeltem. Csodálatos helyet alakítottak ki maguknak, varázslatos környezetben. Határozottan élnék én is Mitsuko házában (leszámítva a tériszonyomat). :) Sajnáltam, hogy Sophiel nem maradhatott velük, mert nagyon azonosulni tudtam a karakterével, és az ő szemével láttam minden csodát.

Miután újra útra kelt, felgyorsultak az események, és vészesen fogytak az oldalak. Izgultam nagyon, hogy mi lesz az angyallal, ugyanakkor nagyon gyorsan megkedveltem a fiút, akivel összehozta a sors. Joshua abszolút pozitív lénye igazán üdítő volt abban a közegben, ahová Sophiel csöppent a későbbiekben. Utána a cselekmények igazi meglepetést okoztak, voltak mulatságos és kevésbé mulatságos jelenetek, és felerősödött a romantika szál a történetben. A 327. oldalon már annyira túltengtek bennem is az érzelmek, hogy könnyezve olvastam tovább. Szeretem, ha egy könyv megmozgat bennem valamit, s erre a kötetre ez határozottan igaz.

Az alábbi „dalocskát” én is nagyon megszerettem, így gondoltam elhozom nektek:

„Élt egyszer egy fehér madár az erdőszéli kék tónál,
ám hiába szerették társai, szíve egyre csalta játszani.
Otthagyta őket, s ment a szellők szárnyán,
arra, amerre a titkot súgta a bölcs, erdei páfrány.
Kalandok sora várta, kétségek gyötörték,
majd az út végén felcsillant a fény.
Fekete madárra bukkant, ki magában élt,
olyan vidéken, hol mindenki csak félt.
Egymásra néztek, s más lett rögvest a világ,
a fekete s a fehér egyformán színessé vált.”
/A.O. Esther/

Amikor elolvastam az utolsó mondatát a résznek, csak annyit tudtam kinyögni: „Basszus”. Na igen, egy olvasni szerető és szókinccsel rendelkező egyén azért kifejezhette volna magát másként is, de aki még nem olvasta (de fogja), az megérti majd a későbbiekben hogy miért csak ennyi.

Őszintén szólva már nagyon régen nem éreztem magam így egy könyv elolvasása után. Igen, rengeteg könyv tetszett, szerettem, magával ragadt, de ez a könyv több volt. Mitől? A varázslattól, amit rám bocsátott. Nézzetek bolondnak, de nehéz szívvel tettem most le a könyvet, mert annyira jó volt, hogy most nagyon rossz, mert vége. A stílusa kifinomult, könnyed, lágy, varázslatos. Még ha akarnék se tudnék semmi negatívat írni rá, maximum azt, hogy bolond voltam hogy eddig nem mozgattam meg minden követ érte. Bélyegezzetek elfogultnak, elfogadom. Gyengéim az ilyen könyvek.

Ezúton is szeretném megköszönni Eszternek a dedikált példányt, bearanyozta vele a napomat. A fantasy történeteket különösen szeretem, mert ilyenkor olvasás közben szabadon szárnyalhat a fantázia. :)

Pontozás: 10/10***********

Mindenkinek melegen ajánlom! Még a felénél se jártam, de már ajánlottam az ismerőseimnek. :)