Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2015. április 22., szerda

A. O. Esther: A Mennyország Kulcsa (Összetört glóriák 4.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Míg az angyalok a Pokolban időztek, a földön húsz év telt el. Viking harcosok térhódításait rettegik halandók és halhatatlanok. A visszamaradt Sötét Angyalok kegyetlen, hataloméhes zsarnokokká váltak, velük kíván szövetkezni Gabriel képében Arshamon, akit testvérei és Sharanfer új testben követnek.
Hőseink a már felnőtt Joshua városának vendégei, ám nincs idő az ünneplésre, mert az Életfa felett megjelenik Vidfornir, az aranysas, aki az óriások eljöttét, s ezzel a világ pusztulását jelzi.
Csak egy módon lehet elkerülni a véget. Le kell győzni a mágikus erővel bíró aranyszarvasokat, mert csak az agancsukból készített varázspor tudja elpusztítani az óriásokat. Ám mindehhez a titokzatos, de annál zsugoribb törpéktől kell segítséget kérniük. Cserébe azok kristálykoponyákat követelnek, melyeknek megszerzése szinte lehetetlen… A csapat mégis elindul szent célja felé, ám máris Moro lidérceibe ütköznek. A túlerő reménytelen, hacsak az angyalok szövetségre nem lépnek a barbár vikingekkel…
De vajon Elijahé lesz-e végre Sophiel? Netán a viking vezér vagy Arshamon szerzi meg őt magának? Megmenthető-e még Gabriel lelke? Megesik-e Ariel szíve az iránta rajongó, nővé serdült Machielen? És vigaszra lel-e a hitevesztett Joshua?
A válaszért ezúttal is varázslatos helyszínekre kell repülnöd, kedves Olvasóm, de vigyázz! A mélyben rejlő kincs ragyogása, a hatalom íze és a szerelem mámora téged is megrészegíthet!”
  


Kiadta a Decens Magazin Média Kft. 2013-ban.
Szerkesztette és az ajánlót írta most is: Vág Bernadett
Tipográfiai felelős ismét Dobosy Anikó.
ISBN: 978-963-08-7804-3

Mielőtt belevágnék a történet véleményezésébe, szeretném elmondani, hogy mennyire örülök annak, hogy Eszter azokkal dolgozik, akikkel. Nagyszerű látni, megtapasztalni, hogy ezeknek a nagyszerű embereknek a segítségével, a már amúgy is tökéletes történet, zseniális kivitelezésben, borításban kerül az olyan mezei olvasók kezébe, mint amilyen én is vagyok. Hálásan köszönöm minden közreműködő félnek a hozzájárulását, ami elősegítette, hogy Eszter csodálatos történetei ilyen pazar köntösben láthassanak napvilágot. Nem véletlenül ajánlom minden ismerősömnek, és ismeretlen ismerősnek Eszter könyveit. A borítók szépsége, az ajánlók egyedi hangulata, a történetek varázslatos világa, csodálatos nyelvezete, kiforrott és szenzációs karakterei mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az a bizonyos csoda létrejöjjön, ami minden emberben megszületik, amikor egy igazán jó könyvet olvas. Hisz’ tulajdonképpen mi is történik velünk olvasáskor? Valószínűleg mindenkivel más. Én személy szerint Eszter könyveit olvasva éreztem a lágy szellőt az arcomon, a napsütés kellemes cirógatását, a finom ételek ízét, amelyeket Mitsuko tett Sophiel elé az Elveszett lelkekben, Machiel megnyugtató érintését a Hívogat a fényben, vagy épp a Pokol irtózatos bűzét az Életfában.  Ezúton szeretném megköszönni Eszternek és támogatóinak, hogy általuk én is részese lehetek a csodának. :) Nektek köszönhetően eszményi világ részesei lehetnek az olvasók, akkor is, ha csak rövid ideig tart ez az állapot.

Most pedig a könyvről:

Lassan megszokássá válik, de most is idéznék Vág Bernadett ajánlójából, mert nagyon tetszett a mondandója.

„Kedves Mi! Nem mondok újat azzal, hogy azért szeretjük Eszter könyvsorozatát, mert egy titokzatos, kalandos világba repít, messze a mosogatótól, a bankhitelektől, adóemeléstől, lefutott harisnyáktól. Egy varázsos világba, ahol minden olyan szép és angyali. De a fenébe is, miért ne lehetne ilyen a mi világunk is? Miért ne keresgélhetnénk meg az Itt és Most-ban ugyanazokat a szépségeket, emberi értékeket, érzéseket? Miért ne hihetnénk el a gonosz vízóra leolvasóról, hogy a szíve mélyén ő is jó ember, akárcsak Sahranfer? Miért ne bocsáthatnánk meg nagylelkűen Hélnek, a főnöknőnknek, amiért rosszindulatú és irigy, ha belátjuk, jeges szívvel, szeretetlenül, félig csontvázként nem könnyű Holle anyónak lenni? És miért lenne kevésbé jó arc a mi Pistink/Józsink/Ferink, csak mert nem pattogtat az ostorával? Hogy lejönne-e értünk a pokolba? Miért, a fogorvoshoz nem kísért el? A gázművekhez nem jött el velünk rimánkodni részletfizetési lehetőségért? Nem kergette el azt a megvadult pumit, a melyiktől annyira megijedtünk? És nem gyógyít meg – ha égi kristálya nincs is – a törődésével, mézes teával, szeretettel, öleléssel, mikor ledönt a lábunkról a nátha? (Ha az utóbbi kérdésekre NEM a válasz, akkor lapátra vele, és inkább keressünk egy Gabrielt.)
Szóval csak annyit akartam mondani, hogy jó Veletek dumcsizni, összesúgni, álmodozni már lassan egy kerek éve, jó összetalálkozni a sorsotokkal, szívetekkel egy-egy összetört glória alatt, és olyan jó, hogy Eszter új meg új partit rendez nekünk, ahová titokban érkezünk tökhintóban (vagy ezüst Merciben). Javaslom, ha a bulinak vége, pattanjunk fel mind, és shoppingoljunk egy új cipellőt, de olyat ám, ami életünk nagy keringőjében is a föld fölé repít.”

Vág Bernadett felé csak egy kérdésem lenne: Hol lehet ilyen cipellőt venni? Van nagy méretben is? :)

A könyv felépítése az előzőekhez hasonló. Egy szép (most épp) Petrarca szonettel indít, amelyet Képes Géza fordított, majd ezt követi az ajánló, amit már az előző kötetekben is szerettem, majd rövid emlékeztető az előző három részből. A könyv hátuljában a megszokott „Érdekességek a könyvsorozatban szereplő személyekről, helyszínekről” és a tartalom után kettő, az összetört glóriák verspályázaton helyezést elért írás jön (amikhez gratulálok, nagyon tetszett mindkettő), majd ezt követi a szintén már megszokott „Ezt írtátok Ti” rész, ahol az olvasói véleményekből csemegézhetünk. A könyvet a köszönetnyilvánítás zárja.
Terjedelmét tekintve 562 oldal, ebből maga a történet már az 536. oldalon véget ér, ám az utána lévő oldalak is értéket képviselnek.

A történetünk ott folytatódik, ahol az előző kötet zárult. Sophiel és társai visszatértek a pokolból, ahonnan elég sok nehézség árán sikerült csak kiverekedni magukat. Éppen Urd forrása mellett táboroznak le, amikor egy „ismeretlen” katona jelenik meg a seregével. Amikor Sophiel felismeri, hogy kit takar a katona öltözet, örömmel ugrik régi jó barátja karjaiba. Persze ezzel nem kis féltékenységet okozva Elijahnak, amin persze Bardo nagyon jól szórakozik.
Ez a kötet is bővelkedik izgalmakban, romantikában, és humorban. Mivel nem szeretném a bejegyzésemben lelőni az összes csattanót (mert az már nem bejegyzés lenne, hanem új regény), igyekeztem szemezgetni nektek ezekből, hogy egy kis kedvet csináljak, ha még nem lenne hozzá.

Íme például a Sophiel, Elijah és Bardo közötti szösszenet, ami Joshua városába menet hangzik el:
„ - Nem akarom, hogy mindig mindent megoldj helyettem!
-  Nem is fogok. Amint erősnek érezlek, farkasverembe löklek.
Sophiel meghökkenve nézett rá, mire Elijah elnevette magát, és megcirógatta az arcát.
- Képletesen értettem. Bardoékkal akarlak összeereszteni. Ha őket legyőzöd, magammal viszlek minden csatába.
Az előttük lovagoló szőke angyal meghallhatta vezére szavait.
- Esélyed sincs, kislány – vigyorgott rájuk kajánul. – Alaposan ellátom a bajodat, a holdsarlódból pedig kerti szerszámot csinálok.
Az angyallány elmosolyodott.
- Csak nehogy én csináljak a buzogányodból nyújtófát, miután a földbe döngöltelek.”

Ahogy haladunk a történetben, még sokat mosolyoghatunk hasonló szóváltásokon, vagy épp Elijah ok nélküli féltékenykedésén. Értelmetlen (mármint féltékenykedni), de egyre emberibb. :) Ám a sok humoros vagy épp romantikus jeleneten kívül sajnos szomorú eseményekről is hírt kapunk, amitől nem csak Sophiel, de én is kiborultam. Amikor Joshua Spero erdejét említette, egy pillanatig eszembe jutott, hogy gyorsan írok Eszternek, hogy ezt miért kellett?

A 61. oldalon felbukkan az immár felnőtt női testben lakozó Machiel, amire már azóta vártam, hogy Eszter beharangozta a facebook-on. Imádtam hogy erős, akaratos, határozott és kedves, ugyanakkor külsőleg is gyönyörű. Elég sok dolgon kellett keresztül mennie, azért én bízom a pozitív végkifejletben.

Amikor a 63. oldalon azt olvastam, hogy Ramodiel elismeri, hogy utál olvasni, egy világ omlott össze bennem. Komolyan. Az előző kötetben annyira megszerettem, nem gondoltam volna, hogy csalódhatok benne. Ám ez ügyesen megoldódott, mert amikor Sophiel elmeséli a valkűrök történetét, Ramodiel megjegyzi, hogy mégis ráveszi magát az olvasásra. Rezgett ám a léc rendesen.

Imádtam azt a részt is, ahogy Elijah megjegyezte Machielnek, hogy kicsiként kedvesebb volt. Nagyon derültem rajta. Valahogy az volt az érzésem, mint ha ebben a részben Elijah és Ramodiel picit helyet cserélt volna. Elijah volt az, aki mindig morgott. :D

Mivel fentebb már idéztem egy humoros részt, most jöjjön egy szerintem aranyos. Machiel megkérdezte Elijah-t (igen, jól látjátok), hogy mi a szerelem?
„Nehezet kérdezel, Machiel. A szerelem… a szerelem a bizonyosság érzése, amikor ráébredsz, hogy a másik feled nélkül nem tudsz, és nem is akarsz élni. Amikor találkozol valakivel, és a szíved kiugrik a helyéről. Fürödni akarsz a tekintetében, és elolvadni a szeretetében. Az érintése, az illata, a hangja, a nevetése után sóvárogsz, és minden percet vele akarsz tölteni. Aggódsz érte, ha nincs veled, és ha baja esik… nos, abba te is belehalsz.”

 Itt pedig egy megható rész a 119. oldalról. Egy haldokló öregember és Ariel között folyik a társalgás:
„ – Kérlek... – hörögte. – Mesélj… még… a… Mennyországról!
- Odaát mindig ezernyi színben ragyog a nap, hiszen nem egy, hanem nyolc napkorong van – kezdett bele Ariel lágy hangján. – Éjjelente csak néhány órára bukik le, ám olyankor nyolc ezüstösen csillogó hold jelenik meg az égen. A fák fehér levelei és virágai gyöngyház színben tündökölnek, és időnként hófehér, puha mannával árasztják el a vidéket. A Fehér Fák Ligetét övező rét szivárványszínű, akárcsak a vele szomszédos erdő, és ha a kézfejeddel megsimogatod a virágok fejét, mindegyik csilingelni kezd…
A férfi azonban már nem tudott beszélni, hallatszott, hogy fuldoklik.
Ariel hangja elhalkult egy pillanatra, de kitartóan mesélt tovább.
- A tenger végtelenül kék, és világító lények élnek benne. Apró halak, úszni és repülni egyaránt tudó fénylények. A szél dallama muzsikaszót rejt, mindig más és más dallamot, amelyek úgy kergetőznek a fák között, akárcsak a színpompás pillangók.”

 Ugye látjátok ti is a sok szépséget? Na, kérem így kell írni. Eszter nem csak betűket vagy mondatokat rakosgat szépen sorban egymás után, hanem történetet mesél. Méghozzá olyan részletességgel, hogy akár azt is képzelheted, épp akkor veled történik. Látod a Fehér Fák Ligetét, hallod a virágok csilingelését, vagy érzed a virágok illatát. Megelevenedik a történet, és teljesen kikapcsolsz olvasás közben. (Ez nem mellesleg a munkahelyen való olvasásnál veszélyes, mert akármikor rajtakaphat a főnök, úgyhogy csak óvatosan :D )

Joshua városában, Heliga Korsetben (Szent Kereszt) azonnal magával ragadott Rosie-nak és testvéreinek szertelen bája, ahogy az ujjuk köré csavarták a sötét angyalokat. Elijah-t és Bardot kenyérre kente a három lurkó, ami szívmelengető volt.
Amikor a könyvben a 142. oldalon Sophiel először edz Bardoval és Lamachaellel nagyon jól szórakoztam. Tetszett, hogy Sophiel rengeteget tanult Elijah-tól, és nem mellesleg saját képességeit figyelembe véve is feltalálta magát, az angyalok nem kis megdöbbenésére.
Fura volt, de Bardo és Uriel között elég sokszor párhuzamot tudtam vonni a történet során, mert Bardo ugratta Ramodielt, Uriel pedig Arielt. Nem csoda, hogy ilyen jól megértették egymást. Azonban nagyon tetszettek ezek a jelenetek, mert újra testvérekként, barátokként viselkedtek egymással, ami szívmelengető volt.
Ahogy haladt a történet, találkozhattunk törpékkel, sellőkkel, óriásokkal, és nem mellesleg egy farkassal is. Eszternek ezúton is köszönöm a hatalmas kacajt, ami a törpék névválasztásával van összefüggésben. Ennél jobban már csak Elijah megjegyzése volt, mikor véget ért a bemutatás.
A 220. oldalhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy hűha :) Esedékes volt már.

Nem sokkal később, amikor elértek Erik és Refill Björnson viking királyok birodalmába, felbukkan Fenrir, a farkas. A királyok előszeretettel hencegtek azzal, hogy Fenrirrel végeztették ki a halálra ítélteket, ám Erik hamar elámult, mert a farkas átpártolt Sophielhez, és minden lépését vigyázta. Ezzel persze nem kis bosszúságot okozott a viking uralkodónak. Nagyon tetszett még ezen kívül, hogy Sophiel végre megvédte magát, és varázslatos természetével sikerült mindenkit elbűvölnie. A szerelmi jelenetet külön öröm volt olvasni, mert Eszter nagyszerűen megfogalmazta azt is, amit szinte lehetetlen. Elijah utolsó mondata pedig a XIV. fejezet végén apró könnyeket csalt a szemembe, és feltette az I-re a pontot.

A vikingek könnyen megkedvelhetőek voltak, bár Erik iránt volt némi ellenérzésem, de ezt a későbbiekben kiküszöbölte. A temetkezési szokásaikkal azonban nem tudtam megbarátkozni, hátborzongató és barbár. Teljes mértékben azonosultam Sophiel és Ramodiel nézeteivel, ugyanakkor a többiek viselkedését is megértettem. Amikor Sophiel félreérthető helyzetbe kerül, a saját társai nem bíznak benne, amiért teljes mértékben jogosan megharagszik. Arielre és Bardora én is haragudtam volna a helyében, bármekkora bohóc is volt végig Bardo a történetben. Ám a hajón történt csínnyel azt hiszem méltó módon megtorolták Ramodiellel az őket ért sérelmeket, tehát visszatért a vigyor a képemre.

Astrid felbukkanása örömteli volt számomra, hisz’ ő a jó oldalt képviselte. Arra azért kíváncsi leszek, hogy a lánya és Joshua között fog-e valami alakulni. :)
Ami meglepett, az Sahranfer pálfordulása volt. Nem gondoltam volna, hogy valaha is megváltozik majd róla a véleményem, de kezdem megkedvelni. Remélem Azurával pozitív lesz a végkifejlet, hátha lenyugszik végre a vén csataló. Arshamonból viszont már nagyon elegem van. Gabriel nem ezt érdemli, úgyhogy kivonszolhatná a szottyadt, mocskos lelkét végre Gabriel testéből, és visszatérhetne a pokolba. Nem utolsó sorban pedig magával vihetné a sleppjét (Azura kivételével), Azrael és Mizariel pedig észhez térhetne a többiekkel együtt, amíg nem késő. 

Egy szó mint száz, ez a történet is izgalmakban bővelkedett, okozott meglepetést, lettek új, szerethető szereplők, szövevényes szálak, és kíváncsi vagyok, hogy alakul Sahranfer és Azura sorsa, illetve ami még jobban érdekel, az Machiel és Ariel, illetve Sophiel és Elijah további élete. S azt sem bánnám, ha végre a többiek is révbe érnének, Bardo is megérdemelne magának egy tüzes menyecskét, ha másért nem, hát azért, hogy jól megleckéztesse. :D Imádom a lökött fejét.

Ismét külön köszönet a skandináv mitológiai elemekért, amik tovább fokozták az amúgy is csodálatos történet érdekességét.

Pontozás: 10/10


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése