Fülszöveg: „Kétségbeesett
éjszakai segélykérés fut be a rendőrségi ügyeletre. Fiatal lány könyörög:
mentsék meg, a saját családja akarja megölni. Elrabolták. A lány kurd
bevándorlók gyermeke, kiskorában érkezett Finnországba a szüleivel és
testvérével. Sörétes puskával fejbe lőtt futó holtteste az erdős területet
átszelő futóösvényen. Egy lányé. Aztán egy férfié. És később egy harmadik
áldozat: ezt a kocogót már egészen brutálisan mészárolták le, mielőtt főbe
lőtték. A zsebükben egy medál a vérszomjas azték főisten, Huitzilopochtli
képmásával.
Hogyan fonódik össze a két idegborzoló esemény? Természetesen a magyar származású nyomozó, Fekete Anna tartja kezében a szálakat. Az egyik nyomozást eleinte szinte titokban, a saját erejéből folytatja, míg a másikat rendőr társaival. Idegengyűlölő kollégájának piszkálódásával éppúgy meg kell küzdenie, mint saját félelmeivel, emlékeivel. Mert ő is bevándorlóként érkezett mostani hazájába.
Hogyan fonódik össze a két idegborzoló esemény? Természetesen a magyar származású nyomozó, Fekete Anna tartja kezében a szálakat. Az egyik nyomozást eleinte szinte titokban, a saját erejéből folytatja, míg a másikat rendőr társaival. Idegengyűlölő kollégájának piszkálódásával éppúgy meg kell küzdenie, mint saját félelmeivel, emlékeivel. Mert ő is bevándorlóként érkezett mostani hazájába.
Akciódús, sokrétű, izgalmas
krimi a Kolibri. Különlegességei a finom megfigyelések, a társadalmi kérdések
iránti érzékenység. A könyvet több nyelvre lefordították, és szép sikert
aratott a nemzetközi könyvmustrákon.”
Kiadta: Athenaeum kiadó
2015-ben.
Fordította: Bába Laura
ISBN: 978-963-293-469-3
Oldalszám: 515
Ahogy azt már a kiadótól
megszokhattuk, a könyv belső borítóján információt kapunk a szerzőről is. Én
személy szerint nagyon szeretem az ilyen megoldást, mert így gyorsan és
egyszerűen kapok lényeges információkat.
Kati Hiekkapelto 1970-ben
született Ouluban, egy észak-finnországi nagyvárosban.
Egyetemi tanulmányai során (Jyväskylä-i
egyetem) speciális tanári képzettséget szerzett. Pedagógusként sokáig oktatott
menekülteket; diplomamunkájának témája is a bevándorlókat sújtó rasszizmus és
erőszak volt. Nagyon jól ismeri ezt a világot, és sodróan izgalmas krimijeiből
sem hiányoznak a komoly társadalmi, együttélési problémákat feszegető kérdések.
Az írónő első könyvét,
a Kolibrit már német és angol nyelven is olvashatják a krimirajongók,
rövidesen megjelenik Dániában és Hollandiában is.
A magyar olvasóközönségnek
viszont nemcsak ez a sokoldalú könyv lesz a meglepetés, hanem az is: Kati
Hiekkapelto egészen kitűnően beszél magyarul!
A honlapjáról (http://www.katihiekkapelto.com/)
pedig még az is kiderült, hogy tizenkét évesen már elolvasott minden Agatha
Christie történetet. (Ejha!) Most épp a Fekete Anna sorozat harmadik részén
dolgozik, ami 2016 tavaszán várható majd külföldön.
Egy kétszáz éves farmházban él
és ír Hailuotóban. Szabadidejében az együttesével próbál, vadászik, kertészkedik,
gombákat és bogyókat szed. A hosszú, téli hónapokban pedig fát vág, hogy
fűthesse a házat, havat lapátol, vagy épp síel. Szóval egy igazán érdekes
személyiséggel van dolgunk. :)
Most pedig lássuk a
szereplőket:
Virkkunen alezredes volt
Fekete Anna főhadnagy főnöke, alacsony, bajszos, ötvenes férfi. Többnyire
igyekszik segíteni Anna beilleszkedését.
Sari Jokikokko-Pennanen
kolléganő elsőre kedvesen fogadta Annát, mosolygós, karcsú, sportos, kedves és
laza teremtés. Házas, két kisgyermek anyukája. Annával jó kapcsolatban vannak,
együtt járnak edzeni is. A nevétől első olvasásra sokkot kaptam. Aztán a későbbiekben rájöttem, a többi név is hasonló hatást fog kelteni, kivételt képeznek persze azok, amik itthon is őshonosak, mint például az Anna és az Ákos.
Rauno Forsman harmincas férfi
kolléga, kék szemű, kíváncsi természetű. Nős, két kislány apja. Nem igazán
elégedett az életével. Bőven akadnak problémái, amikre bár keresi a megoldást,
túl sok mindent nem tesz ellenük.
Esko Niemi: Anna társa. Az
elején úgy gondoltam, hogy határozottan ő a sakktáblán a sötét paraszt. Már az
elején sikerült megutáltatnia magát. Akárhányszor megjegyzést tett Annára,
késztetést éreztem, hogy képen vágjam, bár tudom, hogy ő csak egy nagyon
idegesítő karakter egy határozottan érdekes és izgalmas regényben. Erősen
menekültellenes, aki nem finn származású, az már nem is lehet jó. Aztán a
négyszázadik oldal környékén elkezdett változni a hozzáállása, viselkedése, az
olvasó pedig elkezdte felfedezni azokat a jellemvonásokat is, amik
értékelhetőek a szereplőben. Az 502. oldalon már határozottan másképp láttam
őt, és picit kezdtem megkedvelni. Az utolsó oldalak miatt pedig abszolút a
megkedveltem kategóriát erősíti.
Sami: járőr. Anna első
gyilkossági ügyének helyszínén találkoztak, majd később randira hívta a nőt, amikor
pedig Anna nemet mondott, megsértődött.
Petri Ketola: tolószékes
férfi, Annával a 13. fejezetben ismerkednek meg. Egyéjszakás kaland, semmi
több.
Ádám: Anna bátyja. Alkoholproblémákkal
küzd, és az olyanok miatt, mint amilyen ő is, utálja annyira Esko a
bevándorlókat.
Bihar: Fiatal kurd lány, aki felhívja a segélyhívót, majd visszavonja a panaszt. Annában tüske marad az ügy után, és saját kezébe veszi a dolgokat, ezáltal két nyomozást végez egyszerre.
A történetről:
Történetünk egyszerre két cselekményszálon indul, s ez fennmarad a könyv végéig. Egyrészt Bihar történetét, sorsát követhetjük nyomon, a tehetetlenséggel, becsületbeli erőszakkal, másrészt pedig egy sorozatgyilkos ámokfutását, aki futókat gyilkol sörétes puskával. S nem mellesleg adott egy "bevándorló" főhadnagy, magyar-szerb származású, új munkahelyen, aki rögtön megkapja ezt a két ügyet. Még kiskorában elvándoroltak a hazájukból, egy jobb élet reményében. Tökéletesen beszél legalább hat nyelven, ezek közül finnül is, méghozzá akcentus nélkül. Származása miatt azonban nem fogadja mindenki tárt karokkal.
Tetszett az írónő könnyed
stílusa, amivel az amúgy nem éppen kellemes témát tálalta. Az információkat
folyamatosan áramoltatta, így minden fejezetben volt valami, ami felkelthette
az olvasó figyelmét. A cselekmények gördülékenyek voltak, az olvasó
akadálymentesen átlavírozhatott azon a bizonyos 514. oldalon.
Fekete Anna karaktere igen
összetett volt, életének bizonyos szakaszai pedig elgondolkodtatóak, megrázóak.
Körüllengte egyfajta titokzatosság, ami az egész könyvet végigkísérte. Elég
ellentmondásos személyiség. Erős jellem, ugyanakkor káros szenvedélyeitől nem
tud szabadulni, gyakran pedig szorongó. Volt néhány olyan cselekedete, ami
miatt nem igazán nőtt a szívemhez a kezdetekben, viszont a legvégén gyönyörűen
szépített.
Sari ellenben kedvenc volt a
kezdetektől.
A könyv az elejétől a végéig
tartogatott meglepetéseket, izgalmas volt, magával ragadó, érdekes, az utolsó
oldalakat olvasva pedig felkacagtam. Mesteri befejezése volt a regénynek. Imádtam.
A legjobb pedig az egészben az
volt, hogy bármennyit gondolkodtam és nyomoztam együtt Annáékkal, nem tudtam,
hogy ki a gyilkos. Egészen egy bizonyos idős hölgy meglátogatásáig nem is
sejtettem.
Az írónő által megálmodott
szereplőgárda olyan tagokból állt, akik semmiképp nem vehették magukra a
tökéletes jelzőt. Mindnek megvolt a maga hibája, ugyanakkor mindenkiben fel
lehetett fedezni valami jót is. Életszerűek voltak, ahogy az események is. Bár
az kicsit meglepett, hogy négyből három rendőr is erősen alkoholizált.
Határozottan kíváncsi vagyok a
folytatásra, és remélem, hogy Kati Hiekkapelto könyveivel még sűrűn
összeakadunk. :)
Pontozás: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése