„Holger Munch veterán nyomozó
különös üggyel találja szemben magát: Oslo mellett az erdőben egy felakasztott
kislányt találnak, babaruhákba öltöztetve, nyakában tábla: Magányos utazó. Már
önmagában a tábla is elég lett volna, de ki és miért öltöztette a holttestet
babaruhákba? Az oslói speciális gyilkossági csoport egyik nyomozója, Mia Krüger
felfigyel egy fontos részletre: a halott kislány körmébe egy egyes szám van
karcolva, amiből arra következtet, hogy nem ő az egyetlen áldozat. Mia
rendkívüli nyomozói képességének hála a rendőrség párhuzamot von a gyilkosság
és egy hat évvel korábban történt eset között, amelyben elraboltak egy
csecsemőt Honefoss városából. Az újszülöttet sosem találták meg. Mia szerint a
gyilkosnak köze van az eltűnt gyermekhez, és a jelen történései a rendőrség korábbi
kudarcát hivatottak megtorolni. Samuel Bjork krimijében vérfagyasztó titkok
nyomába ered, újabb és újabb szörnyűségeket feltárva a norvég múltból,
ugyanakkor megteremti napjaink antihősét: Munch nyomozó jó modorát szakmai
alázattal, simulékonyságát tökéletes szimattal helyettesíti.”
Kiadta az Athenaeum kiadó
2014-ben.
Fordította: Domsa Zsófia
Fordításul szolgáló mű: Samuel
Bjørk: Det henger en engel alene i skogen
ISBN: 978-963-293-367-2
Oldalszám: 488
Műfaja: krimi, thriller
Borító: Nekem most a magyar borító tetszik jobban. Bár a történet tényleg komor és beteg néha, számomra a külföldi borító semmi jóval nem kecsegtet, olyan, mint ha azt sugallná, hogy kudarccal zárul a történet.
Samuel Bjørk:
A norvég író, színdarabíró,
zeneszerző-énekes, Frode Sander Øien írói álneve. Øien első színdarabját
huszonegy évesen írta, azóta két nagy sikerű regény és öt színdarab fűződik a
nevéhez. A magába forduló, a médiától szinte teljesen elzárkózó művész hat
albumot adott ki eddig, emellett kortársművészeti kiállításokon szerepel és
Shakespeare-t fordít. Jelenleg Oslóban él.
(forrás: Athenaeum kiadó,
szerzők menü)
Személy szerint én még nem
igazán vagyok „felavatott” a skandináv krimik terén, hiszen ha minden igaz, akkor
Kati Hiekkapelto: Kolibri című könyvével debütáltam tavaly. Viszont úgy érzem,
kezdek rákapni az „ízére”. :) Néhány könyvmoly már ajánlott nekem skandináv
krimiket, – PRicsmond ajánlására fel is vettem várólistára többek között Jo
Nesbo: Vörösbegy című könyvét is – szóval biztos, hogy fogok még ilyen témában
olvasni.
Imádom a krimiket,
thrillereket, viszont a gyerekgyilkosság téma mindig nagyon megvisel, ehhez
mérten igyekeztem szakaszokban haladni, s hagytam időt magamnak arra, hogy
megemésszem az olvasottakat. Valószínűleg, ha több időm lett volna olvasni,
nehezebben iktatom be a szüneteket, mert a könyv egyszerűen olvastatta magát.
A regény egy 2006-os bevezető
történettel indít, amikor is egy huszonöt éves tanárnő világra hozza rendkívüli
szépségű kislányát, ám mivel vérzékeny, belehal a szülésbe. A gyermek apja
ismeretlen, így igyekeznek felkutatni a legközelebbi élő rokonát. Kiderül, hogy
a tanárnő édesanyja nem is tudott arról, hogy lánya állapotos, mire pedig a
kórházba ért a gyermekért, a kicsinek hűlt helyét találták. Két hónappal később
az egyik ápolót holtan találták, felakasztotta magát, s csak egy egyszavas
levelet találtak mellette, ami nem volt más, mint a sajnálom. A kislány sosem
került elő. Ahogy haladunk a történettel, az is kiderül, hogy ennek köze lesz
Mia és Holger új ügyéhez.
Az első fejezet elején egy
olyan férfi karakter tárul a szemünk elé, aki bár utálja azt, ami körülveszi,
elviseli, mert a felesége ezt szereti. Megette a reggelit, aminek már a
gondolatától is forgott a gyomra tekintvén, hogy másnapos volt, és elvitte
sétálni a kutyájukat, akire sokszor még ránézni se bírt, annyira nem szerette. A
kutya elszaladt az erdőben, nem reagált a hívásra, a gazdája némán feküdve
talált rá egy kis tisztáson. Nem sokkal később látta meg a fán lógó kislányt,
iskolatáskával a hátán, nyakában egy táblával, amire az volt írva: Magányos
utazó. A gyermek hat éves volt, még alig indult ez az élet ösvényén.
Az első pár fejezet a történet
megalapozása volt, hogy jobban megismerjük a főszereplőket, s csak utána indult
el több szálon az események láncolata.
Mia Krüger nyomozónő a
városból elköltözött egy szigetre, mert csendre és nyugalomra vágyott. Meg
gyógyszerekre és alkoholra. Sok-sok bogyóra és alkoholra. A történet folyamán
elég sok dolgot kideríthetünk róla. Például azt, hogy Sigrid nevű ikertestvére
meghalt heroin túladagolásban tíz évvel a fő történetünk eseményei előtt, ő
pedig mindenáron utána akart halni. Ki is tűzött erre egy dátumot. Április 18.
A testvére halálának évfordulója. Mia régen vékony, egészséges és erős volt,
szeme kékje mindig élénken csillogott. Ám ez már a múlté. Hollófekete haja
törékeny vállára omlott (régen rövidre vágta, amíg volt hozzá ereje), betegesen
sovány lett, minden bordája kilátszott, akár meg is számolhatta volna őket,
arca beesett, szeme fakó és tompa. Már csak árnyéka volt önmagának. Vele
kapcsolatban, legjobban talán a nagymamával kapcsolatos emlékei tetszettek.
Amikor még minden jó volt.
Holger Munch nem csak rendőr,
de hobbimatematikus is. Szereti a komolyzenét, s határozottan cigarettafüggő és
kajaholista. Túlsúlya feszélyezi, családi és munkahelyi helyzete szintén. Ötvennégy
éves, tíz éve elvált, de nem heverte még ki. Van egy lánya, Miriam – aki épp
férjhez készül menni –, és egy unokája, Marion.
„Elsősorban különc megszállott volt. Kövér és barátságos különc, aki sosem nyúlt alkoholhoz, imádta a matematikát, a klasszikus zenét, a keresztrejtvényt meg a sakkot. Embernek talán egy kicsit unalmas, de rendkívüli nyomozó volt. És igazságos főnök.”
Régi főnöke Mikkelson bízta
meg azzal, hogy vigyen el egy dossziét Miának, aki régi kollégája volt. Mindketten
szeretettel gondoltak a régi társra. Amikor újra találkoztak, az egy nagyon jó
fejezet volt. Akkor kezdtem igazán érezni, hogy valamerre haladunk a
történettel. A közös párbeszédeik mindig sziporkáztak, s néha még mosolyt is
csaltak az arcomra.
Ilyen párbeszéd volt még a
történet kezdetén az alábbi:
„– Óvatosan vezess befelé, oké?
– Én mindig óvatos vagyok, Holger.
– Mia, te sosem vagy óvatos.
– Menj a fenébe, Holger.
– Én is szeretlek, Mia. Örülök, hogy visszajössz. Holnap találkozunk.”
Miután megtalálták a második
kislányt, igazán beindultak az események. Több cselekmény futott párhuzamosan,
váltott szemszögből olvashattunk, így erőteljes koncentrációra volt szükség,
hogy nehogy elmulasszunk valamit. Szerettem Mia és Holger közös jeleneteit.
A könyv mindvégig izgalmas
volt, magával ragadó, lehengerlő és megrázó, s nem utolsó sorban beteges. A
hetvenkettedik fejezetnél, amikor megbizonyosodtam arról, hogy a sejtéseimnek
van alapja, egyszerűen rosszul voltam még a gondolattól is, milyen beteges
karaktereket ábrázolt az író. Persze korántsem ez a karakter volt a
legbetegebb. Sokszor éreztem olvasás közben, hogy tehetetlen és dühös vagyok.
Sorban halnak meg a lányok, a gyilkos játszik mindenkivel, a rendőrök egyre
kétségbeesettebben hajszolják a gyilkost, az olvasókat meg eközben a szerző
hajszolja az őrületbe egy kicsit. Mi az, amit tudunk? Mi az, amit csak sejtünk?
Vakvágányon járunk, vagy jó nyomot követünk? Most akkor jó fiú, vagy rossz fiú
épp az, aki előttünk van? Melyik végkifejletnek szurkoljunk jobban? Ki a
célpont és hol a vége az egésznek? Miért történik mindez tulajdonképpen?
Fordulatokban gazdag,
hihetetlen írás. Még a legbékésebb embert is ki tudná hozni a sodrából. A
karakterek összetettek, bár határozottan állíthatom, hogy a gyerekek
személyisége számomra megnyerőbb volt, mint a felnőtteké. Igaz, a felnőttek
között is találtam olyat, akit megszerettem. A két főszereplő nem lett
kedvencem, viszont azt elismerem, hogy jó párost alakítottak. Már alig várom,
hogy A bagoly röpte című folytatás is „bekebelezzen”.
Szerettem.
Ami zavart:
A hatodik fejezetben kicsit
sokalltam az „a férfi, akinek a nyakára egy sas volt tetoválva” kifejezés
gyakoriságát. Amikor már hatodszorra olvastam, halkan meg is jegyeztem, hogy
oké, elsőre is értettem.
Pontozás: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése