Fülszöveg:
„Úgy tűnik, az új szomszédomnak sínen van az élete. A kisváros kedvence? Pipa. Tökéletes egyedülálló apa? Pipa. Szexi pékalkarok? Nem is vettem észre, esküszöm.
Az én életem viszont minden, csak nem rendezett. Egy percig sem hittem, hogy anyám álompanziójának átvétele a vermonti Copper Runban könnyű lesz. Ideális helynek tűnt, ám bebizonyosodott, hogy pogácsát sütni éppoly kevéssé tudok, mint szellemesen társalogni. Ahogy azt maga Cliff hozta a tudomásomra.
Cliff elől nem lehet kitérni. Mindig pontosan tudja, mire van szükségük az embereknek.
A sármja, az, ahogy a flanelinget viseli, sőt még a süteményei is… szinte lehetetlenné teszik, hogy ne akarjak összebarátkozni vele és a lányaival.
Barátok lehetünk. A barátkozás biztonságos. Szóval, valaki igazán elmagyarázhatná, miért gondolkodom azon, hogy megcsókoljam a szexi szomszédomat.
Vedd elő a kedvenc őszi gyertyádat, kuckózz be egy kényelmes takaró alá, és utazz vissza az időben 1997-be ebben a hangulatos, lassan kibontakozó románcban, amely egy vermonti kisvárosban játszódik.”
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2026
Fordította: Palásthy Ágnes
Oldalszám: 542
A borító szinte azonnal magára vonja a figyelmet. Szép és hangulatos. A könyvhöz adott ajándék könyvjelzőn is megjelenik a borítón látható kép egy részlete.
A hetedik oldalon a szerző üzenete olvasható, ami szerintem kifejezetten figyelmes gesztus. Örülök annak, ha egy író felhívja a kényesebb tartalmakra az olvasók figyelmét.
Izgatottan vártam, hogy elolvashassam ezt a regényt, és összességében nagyon szépnek találtam. Vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Az első feléből mintha hiányzott volna valami, ami szerencsére a második felében már megvolt. Bár az évszaknak megfelelő dolgok (színek, illatok stb.) leírása lehetett volna egy kicsit részletesebb is. Érezhetően kidolgozott a cselekmény és érdekes a téma. Hangulatos a helyszínleírás. Copper Run kisvárosát egy festői, bájos kis helynek képzeltem el. A történet szereplői nagyon valóságosak, hitelesek. Vannak furcsaságaik, sebeik, bizonytalanságaik, belső viharaik. A kapcsolataik sem tökéletesek. Az egész nagyon eleven. A legtöbb regényben a női főszereplő a tündöklő napsugár, a boldogság megtestesülése, akinek többé-kevésbé rendben van az élete. Hát ebben nem így van. Ez a nő tele van szociális szorongással, és a bájos, kötetlen csevegéstől rosszul lesz (fizikai tünetei lesznek). Ezzel szemben a férfi vicces, barátságos és szüksége van az érintésre. A történetet szívmelengetővé tették azok a mindennapi apró örömök, amikbe kapaszkodtak (a sütizések, a csipkelődések egymással, az összemosolygások…). Lassú fejlődési folyamat volt a karaktereknél. A regényben feldolgozott témák nehezek, ezért az amúgy humoros-romantikus történet többször is szíven ütheti az olvasót. Vannak benne veszteségek, ki nem mondott fájdalmak, sérelmek. A szerző szemléletes módon írt az emberek sebezhetőségéről, a magány kínjáról, a szülő-gyerek kapcsolatról. A boldogságért küzdeni, tenni kellett. Egy hiteles élethelyzetet mutatott be az írónő. Fontos gondolatokat fogalmazott meg, mégis valahogy hiányzott az ereje (legalábbis a regény első felében). És itt nem a drámára gondolok, mert abból volt bőven a kapcsolatok kuszasága miatt. A szereplők kínlódtak az érzelmek feldolgozásával. Arra nagyon jól rávilágított az írónő, hogy mennyire meghatározó a személyiségünk alakulásában a gyerekkor, a családi háttér.
A szemszögeket folyamatosan váltogatta az írónő, így mindkét főszereplő érzéseit, gondolatait megismerheti az olvasó.
Michelle magabiztos, gyakorlatias, munkamániás, elvált nő. A nyugdíjas szülei egy vermonti kisvárosban vendégházat vezettek. Ez volt az anyukája szívügye. Michelle nagyvárosi nő, aki büszke arra, hogy ő volt az első női reklámfőnök a cégnél. A húga, Sara életvidám, optimista, rajong a művészetekért. A két lánynak más volt a kapcsolata az édesanyjával. Michelle és az anyja kapcsolatában voltak nehézségek. Mire Sara megszületett és Birdie segítséget kért, addigra Michelle eltávolodott tőle. Vele más volt, mint a húgával. Copper Run lakói is teljesen más arcát látták.
Cliff Burke elbűvölő, őszinte, magas, széles vállú, jóképű férfi. A saját pékségében dolgozik. Elvált, és egyedül neveli a két lányát. Emily tizenhat éves, Brittany hat. Cliff csodálatos apa.
A Burke család nagyon szerette Michelle édesanyját, Birdie Cadellt. Copper Run lakói segítették egymást, és szerették a Cadell házaspárt.
Michelle a történet nagy részében távolságtartó és kimért volt, sok volt benne a feszültség. Nehezen fogadott el segítséget, és még nehezebb volt kérnie. A vonzó szomszédjának, Cliffnek mégis sikerült elérnie. Próbált a nő védőfala mögé nézni. Eleinte kicsit fura volt, és nehezemre esett elképzelni, hogy a nem túl szórakoztató, komoly és távolságtartó nő, meg a humoros, kedves, figyelmes férfi, szóval két különböző (nem passzoló) ember közel kerül egymáshoz. Komplikált volt az életük. Tele voltak kételyekkel, aggodalommal. Egyikük sem tartotta lehetségesnek hosszú távra tervezni. A férfi elbűvölő mosolya és személyisége hatással volt a nőre.
„Érzem, milyen mélyen belém látnak ezek a szemek, és ez megrendít a legbensőbb lényemig, és odaszegezi a lábamat, ahol állok.”
Michelle szinte minden döntését, viselkedését az a gondolat határozta meg, hogy nem sokáig lesz Copper Runban, visszatér Seattle-be. Többnyire úgy tűnt, hogy túlnőtte őt a munkája, mintha szinte csak a munka határozta volna meg. Fokozatosan derült ki, hogy az anyjával való zaklatott kapcsolata bizonyos mértékben oka volt a magánélete nehézségeinek.
Volt hasonlóság Michelle és Emily közt. Az anya-lánya kapcsolatban Emily ugyanolyan fájdalmat cipelt, mint Michelle. A múlt emlékei is megidéződtek.
„De amikor kedvelsz valakit – akár mint barátot vagy mint annál többet –, a jót és a rosszat egyaránt elfogadod benne.”
Michelle és Cliff sok dolgon mentek keresztül, lassan szerettek egymásba. A nő ott volt, amikor a Burke család bármelyik tagjának szüksége volt rá. Emily is megbízott benne. Michelle-hez ment, amikor egy problémát / fontos dolgot meg akart beszélni.
Tetszett, ahogy Michelle és Cliff kapcsolatát a közvetlen környezetük is segített erősíteni. Bátorították őket, drukkoltak a boldogságukért.
Az utolsó fejezetek tele voltak felismerésekkel és érzelmekkel. Az epilógus pedig különösen aranyos volt.
A történet egyik lényeges mondandója, hogy fontos együtt a jelenben élni, és minden sokkal kezelhetőbb, jobb, ha együtt vagyunk azokkal, akiket szeretünk.
Van egy zenelista is a könyvben. Az alábbi zenék is szerepelnek rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése