Játék!

Amint azt már a facebook-os oldalon (https://www.facebook.com/ariadneolvasmanyai/) beharangoztam, a blog elérte a 45.000 oldalmegjelenítést. Ismét egy kerek szám. Úgy döntöttem, játékot hirdetek ennek örömére. 

Köszönöm, hogy velem tartotok. Másoknak valószínűleg nem olyan nagy dolog ennek a számnak az elérése, én viszont örülök, hogy ezt is megéltük. Egy hónap múlva pedig blogszülinap. Hihetetlen, mennyire rohan az idő. 

Ahogy azt már az előzőekben megszokhattátok, most is könyvnyereményért játszhattok.

A nyertes most Paul Hoffman: Isten ​Balkeze című fantasy könyvét kapja meg.

Ismertetője: “Idefigyeljenek. ​​A Shotover dűlőn található Megváltó Menedék neve egy átkozott hazugság, mert megváltásból egy fikarcnyit nem talál ott az ember, menedéket pedig még kevésbé.” A Megváltók Menedéke egy hatalmas, elszigetelt hely, ahonnan hiányzik az öröm és a remény. A legtöbb lakója még kisfiúkorában került oda, minden esetleges szándékuk és akaratuk ellenére, hogy hosszú évekig legyenek kénytelenek elviselni a Megváltó Lordok brutális zsarnokságát, akiknek a kegyetlensége és erőszakossága egyetlen célt szolgál – a Felakasztott Megváltó kiengesztelését. Senki nem ismeri ki magát tökéletesen a Menedékben, annyira végeérhetetlenek és kanyargósak a folyosói – amelyeket a vallási hevület évszázadainak bűze tölt be. Az egyik ilyen folyosón egy fiú áll és a sötét ablakon keresztül az éppen beérkező legújabb lakókat bámulja. Talán tizennégy-tizenöt éves lehet – nem tudja biztosan, ahogy senki más sem. Már rég elfeledte az igazi nevét, de itt Cale-nek hívják. Nem emlékszik semmire a múltjából. És nem tud semmit a jövőjéről… Üdvözöljük a Halál Angyalát.

Mivel elég sok könyvben említenek valamilyen zenét, arra gondoltam, hogy a kedvenceteket ajánlhatnátok, persze könyvcímmel és szerzővel együtt. Amennyiben mégse lenne ilyen könyv az általatok olvasottak között, akkor azt kérném, hogy írjátok meg nekem azt az előadót és dal címet, ami egy adott könyvről jutott eszetekbe.

Most is két helyre küldhetitek nekem a játékra való jelentkezést: ariadne0603@gmail.com vagy ariadne87@citromail.hu 

Az email-ben tüntesd fel azt is, hogy milyen néven szeretnél részt venni a sorsoláson.
Mindenkinek visszajelzek 48 órán belül, tehát aki nem kap választ, az küldje el újra, mert valószínűleg elveszett az éterben. 
A játék 2016.10.23. 23:59-ig tart, a sorsolás és eredményhirdetés pedig 10.24-én fog történni, amit a blogon és a blog facebook-os oldalán is közzéteszek. 

A nyereményt csak belföldön postázom, mindenki ennek tudatában jelentkezzen. Amennyiben külföldi vagy, de Magyarországon van ismerősöd, akihez mehet a csomag, már meg is oldódott a dolog.  

Tehát ahhoz, hogy részt vehessetek a sorsoláson, nem kell mást tennetek, mint: 

- hozni egy könyv címét és szerzőjét, amelyben megemlítenek egy dalt (kell az előadó és dalcím is)

VAGY

- hozni egy könyv szerzőjét és címét, amiről eszedbe jutott egy bizonyos dal (előadó+cím is szükséges)
Ezeket elküldeni nekem a megadott határidőig email-ben, azzal a névvel, amivel részt szeretnél venni a sorsoláson. 

A játék illetve az oldal megosztása nem kötelező, de köszönöm, ha megteszed. :) 
Szép napot és sok sikert!

Karácsonyról álmodók

Fülszöveg: „Tizenkét hangon elmesélt érzések és gondolatok azokról az ünnepi pillanatokról, amikor a fenyőfa mellett megszólal a csengettyű és a gyertyalángnál minden más színben játszik, az álmok pedig valóra válnak, ha igazán hiszünk bennük. Ám nem mindig csak a szépek – olykor a lidérces álmok is.

E sokszínű mozaikban a XX. és a XXI. századi magyar irodalom legnagyobb álmodóinak karácsonyi történeteit olvashatjuk: Benedek Elek, Bródy Sándor, Csáth Géza, Gárdonyi Géza, Jókai Mór, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán, valamint Garaczi László, Grecsó Krisztián, Háy János és Lackfi János műveit.”

A könyv megjelent az Athenaeum kiadó gondozásában 2016. szeptember 29-én.

Megrendelhetitek 20% kedvezménnyel itt:

http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/karacsonyrol-almodok

Először is szeretném kifejezni a könyvkiadó felé elismerésemet, csodaszép a könyv kívül-belül. Imádom. Már a kinézetével megteremtették az ünnepi hangulatot, az ember azonnal felvidul, ha meglátja ezt a könyvet. S ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy elsők között olvashattam.

Tartalomjegyzék:

Grecsó Krisztián: Az utolsó és az első angyal nálunk 5.

Krúdy Gyula: Disznóölés a Margitszigeten 17.

Móra Ferenc: Nekopogi Kovács 27.

Kosztolányi Dezső: Pesztra 39.

Gárdonyi Géza: Jancsi Dádé 51.

Háy János: Angyalok 69.

Csáth Géza: A gyertyák 81.

Jókai Mór: A szép muzsikáló óra 91.

Mikszáth Kálmán: A gyanú 99.

Lackfi János: A postás rajong 105.

Krúdy Gyula: December, öregember…  119.

Bródy Sándor: Két katonatiszt 135.

Jókai Mór: A koldusgyermek 147.

Benedek Elek: Csengővisszhang 157.

Garaczi László: Welness Tarzan 193.

Bár a könyv fülszövege beharangozta, hogy a szép mellé lidérces álmok is társulnak, nekem mégis kicsit hirtelen jött a tragédia. Grecsó Krisztián novellájában a negatív történés egyensúlyban volt a pozitívumokkal, ám Móra Ferenc írásánál úgy éreztem, eluralkodott az egész történeten a tragédia, mélabú lengte körül, ám a végére megérkezett a pozitív mondandó is.

Lackfi János történetének olvasása közben sokat mosolyogtam, megvolt a véleményem Gavallér Cipriánról, ám a végére teljesen más jelentést kapott a történet, én pedig egyszerre éreztem szomorúsággal vegyített örömöt. Igazi szívmelengető történet.

Azt hiszem, ahogy a történetek váltakoztak, úgy változott a hangulatom is.

A könyv tizenkét különböző hangulatú történetet tartalmaz.

Miről is szólnak ezek az írások? A szeretetről, a családi együttlétekről, a közös programok fontosságáról, az emlékek gyűjtéséről, a csoda és a hit erejéről, a veszteségekről, az idő rövidségéről, a bizonytalanságról. Arról, hogy sosem a külsőségek számítanak, a pénznél, drága ruháknál és ékszereknél százszor fontosabb, hogy mi lakik a szívünk mélyén. Rohanó világ ide vagy oda, figyeljünk a másikra, s ha megtehetjük, segítsünk. Sokszor elég egy jó szó, vagy egy mosoly, hogy szebbé tegyük valakinek a napját. Nekünk nem kerül semmibe, mégis sokat adhatunk.

A Karácsony keresztény ünnep, Jézus születésének napja. Manapság azonban már sok, nem vallásos illetve más vallást gyakorló is csatlakozott a karácsonyt ünneplők táborába. A Karácsony a szeretet, a béke, az összetartozás ünnepe. Vannak olyanok is, akiknek az ajándékokról szól, de aki ezt a könyvet elolvassa, talán visszatalál azok közé, akiknek sokkal inkább a családi együttlét, a szeretet, a béke és az együtt eltöltött idő fontosabb.

Ha mindenképpen választani kellene, mely történetek emelkedtek ki a többi közül, számomra mindenképpen az első helyen Grecsó Krisztián írása áll, amely megfogalmazása és mondanivalója miatt is közel áll hozzám. Tetszettek a költői képek, melyek megszínesítették a novelláját, s élettel telivé varázsolták a történetet. Láttam magam előtt a szorgoskodó családot, ahogy munka közben szeretetteljesen mosolyogtak egymásra, vagy épp nevettek egy-egy történésen.

Második helyre Lackfi János történetét helyezném, mert egyszerre szórakoztató és tanulságos. A történetet ugyan megmosolyogtam, ám a végén rájöttem, hogy kicsit félreismertem a főszereplőt. Úgy alkottam róla véleményt, hogy közben nem ismertem a háttértörténetét. Erre érdemes a való életben is odafigyelni.

A harmadik helyen pedig más nem állhat, mint Benedek Elek meséje. Az ő történeteit már egészen kicsi korom óta szeretem, így nem is kérdéses, hogy ha a fenti tizenkettőből hármat választani kell, az ő története bekerül. :) Mese kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Tanulságos és szerethető.

Voltak olyan írások, amelyek annyira nem álltak közel hozzám, de többségben a mondanivalójukkal azonosulni tudtam. Tizenkét történetből kettő olyan volt, ami számomra nem bírt akkora jelentéssel és nem is tudott annyira magával ragadni, ám a másik tíz bőven kárpótolt érte.

A fenti történetek felhívják arra a figyelmet, hogy mit ne feledjünk el soha, de azért én is hozom a két kedvenc idézetemet kis kiegészítőnek. :)

Müller Péter és Csitáry-Hock Tamás szívemből szólt.

„Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel.” Müller Péter

"Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája." 

Csitáry-Hock Tamás 

Pontozás: 10/9

Leitner Olga: Púder nélkül

Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmazhat!

(Elvétve trágárnak nevezhető kifejezés is található az idézett részekben.)

Fülszöveg: „Szingli vagy és valakinek ez nem tetszik? Anya vagy és úgy érzed, nem vehetsz fel egy normális ruhát, mert beszólnak? Néha az élet minden területén elvárják, hogy nő legyél, és ezt nem bírod? Fiatalnak érzed magad, de látva a tiniket úgy gondolod, hogy egy évezred választ el a mai trendektől? Nem mindig jó a szex? Egy kicsit mosd le a púdert, és kezeld lazán a dolgokat!

Leitner Olga legújabb könyvében eredeti, sőt néha meghökkentő válaszokat találsz többször feltett kérdésekre. Ha kell egy kis leitnerolgis sodrás, ha kíváncsi vagy egy valódi nő néha megalkuvást nem tűrő véleményére, akkor épp azt a könyvet tartod a kezedben, amit neked találtak ki.”

A könyv megjelent 2016.09.12-én az Athenaeum kiadó gondozásában.

ISBN: 978-963-293-603-1

Oldal: 256

Műfaj: lektűr

Az előszó most is Borsos-Kőszegi Erika pszichológusnő nevéhez köthető, aki már az elején felkészít minket arra, mi vár ránk Leitner Olga következő könyvében.

„Minden történetén, minden kis poénján és keserédes sztoriján túl Leitner Olga könyve azt mondja az olvasónak, hogy ideje végre elgondolkodni a női szerepeken. Ideje nem sablonként kezelni az anya – szexistennő – feleség – dolgozó ember körforgást, hanem ténylegesen belegondolni ezeknek a szerepeknek a nehézségeibe, nem csak a lózungok szintjén. Ideje azt a tiszteletet is megadni, amellyel a megalázó szexista megnyilvánulások a minimumra csökkenthetőek, és amivel ugyanannyit érhet egy nő a munkaerőpiacon, mint egy férfi. A nő ne lehessen megvetés tárgya! Akkor sem, ha nem szeretne szülni, és akkor sem, ha hat gyereket nevel. Ne jöjjön szembe mindennap egy olyan újsághír, amelyben bántalmazott, lelkileg összetört, megerőszakolt, legyőzött nőket kell látnunk! A gyengébb nemnek kijár a tisztelet ezekben a helyzetekben. A többiben pedig meg tudja védeni magát, köszöni szépen.” 

Szerencsére most is jelen van a nélkülözhetetlen humor, amit annyira szerettem már az előző, Bakker, azok a csodddálatos férfiak! című könyvében is.

 

A szerző a könyvével

Leitner Olga a könyv bevezetőjében az alábbi sorokkal indít:

„A nő! Kifürkészhetetlen, izgalmas, vonzó, titokzatos, ugyanakkor rém idegesítő, kiszámíthatatlan és olykor labilis.”

Valószínűleg, most a férfiak is hevesen bólogatnak, főleg a kiszámíthatatlan jelzőn. Ám lássuk be, igaz. Sokszor még mi magunk sem értjük teljes mértékben, hogy mi is a helyzet. A férfiak sokat panaszkodnak, hogy egyszerűen nem lehet rajtunk eligazodni, de vajon nekünk sikerül-e? Mi mennyire látjuk át akár a saját, akár más nőtársunk viselkedését?

Olvasás közben ugyanazt tapasztaltam, mint a szerző előző könyvénél. Megmosolyogtam egy-egy felvetést, hevesen bólogattam, vagy épp nagyokat hümmögtem és elgondolkoztam azon, vajon ez mennyire igaz rám? Tudjátok, hogy van a mondás: „Kinek nem inge, ne vegye magára…”

Senki ne higgye, hogy ez egy öntömjénező könyv, vagy, hogy azért jött létre, mert a nőket hivatott piedesztálra emelni, mert ez nem így van. Ahogy a szerző az előző kötetében a férfiak viselkedéstípusait soroltatta fel, kérdéseket tett fel nekik és górcső alá helyezte őket, ez a kötet azért jött létre, hogy a nőkkel ugyanezt tegye.

Szerettem, hogy a könyvnek van mondanivalója. Már a tizenharmadik oldalon úgy voltam vele, hogy rögtön ott egy kis elgondolkodni való, kortól, nemtől függetlenül mindenkinek.

„Egy személytelen világban, ahol mindenki csak kommentelget, ahol név nélkül osztjuk az észt vadidegen embereknek és törünk pálcát ismeretlenek felett, ott senki, de senki ne mondja meg, hogy én vagy te, hogyan éljünk, gondolkodjunk, miben higgyünk. Az irigy, rosszindulatú megjegyzéseket pedig tanuljuk meg kezelni. Mert tudom, hogy az egészséges egoizmus nem egyenlő a beképzeltséggel. A határozottság nem egyenlő a bunkósággal. És a céltudatos élet nem azt jelenti, hogy másokon átgázolok. A humor pedig… Hm. A humor a legfontosabb. Ha valakinek nincs, vagy nem érti, az szegény ember. Mert humor kell a tragédiában, a kétségbeesésben, a szürke hétköznapokban és a gyereknevelésben is. Na, ott kell aztán csak igazán. Mert a humor nem azt jelenti, hogy valaki nem tud felelősségteljesen gondolkodni, és nem tud komoly témákhoz kellő komolysággal viszonyulni. A humor olyan, mint a fűszer. Finom a kaja anélkül is, de ha azzal jobb lehet, miért ne legyen?. A humor akkor is élvezhetővé teszi az életet, amikor úgy gondoljuk, hogy baromira nem az. Amikor érezzük, megbántottak, becsaptak, hazudtak. Én ilyenkor felnézek az égre, és századjára, ezredjére is azt gondolom: Köszönöm! Mert minden úgy jó, ahogy van…"

Rengeteg olyan témát, élethelyzetet vet fel a szerző, amikor bizony csak nagyokat hümmögünk, bólogatunk vagy fejet csóválunk, ám biztos, hogy érezzük, van benne némi igazság. Láttunk már ilyet, vagy épp mi magunk is voltunk ebben a helyzetben.

Tetszett, hogy szó esett a nők elvárásairól, a világban való elhelyezkedésükről, a viselkedési szokásokról, a tényekről és a tévhitekről. Leitner Olga kendőzetlenül ír arról, hogy milyenek is a nők. Ahányan vagyunk, annyi félék, s talán ez így is van jól. Kivesézte a világhoz és egymáshoz való hozzáállásunkat, milyenek vagyunk párkapcsolatban vagy szingliként, esetleg családanyaként. Kell-e nekünk romantika, illetve milyen legyen a szex? Mi az, amit nem szeretünk? Mitől mászunk egyenesen a falra? Jó nekünk nőként, vagy inkább lennénk férfiak?

Az alábbi gondolat a könyvben fogalmazódott meg, amellyel én mélyen egyetértek:

„Tiszteletben kell tartani a másik személyiségét, nem megváltoztatni, nem szolgának vagy tulajdonnak tekinteni őt. Önálló, autonóm emberként kezelni, szövetségesként, akivel azért vagyunk, mert együtt jobb, szebb, teljesebb és nem utolsósorban könnyebb is.”

Az ötödik fejezetben, amikor kitér a szerző a feministákra, a feminizmus átalakulására, az elnőiesedett férfiakra, illetve a nőietlen nőkre bizony hevesen bólogattam. Leitner Olga vállalta, hogy a mondandójával nem lesz mindenkinél népszerű, de nem is ezért írta le a véleményét. Én pedig vállalom, hogy bizonyos pontokban határozottan egy véleményen vagyok vele.

„Már így is túl sok lányos pasi és nőietlen nő szaladgál… Mert ugye létezik az a pasi, aki férfinak érzi ugyan magát, a nőket szereti, de kurvára nem néz ki alfa-hímnek, de még egy ómegának sem. Vagyis szűk naci, boka kilóg, gizda, porcelánbabaarc… Szőr egy deka sincs rajta, mert mindenhol borotválja magát, kiszedi a szemöldökét, sőt manikűröshöz, pedikűröshöz, kozmetikushoz jár. Többször, mint én – és itt sem az a lényeg, hogy odajár, inkább az, hogy mi fontos számára, és mi nem. Felvesz simán lyukacsos topot, igen, topot, hasa kivan, mint nekem anno,tinikoromban a technóbuliban. Félreértés ne essék, nem a melegekről beszélek. Sőt! Ki tehet arról, hogy milyen a tesztoszteronszintje? Ellenben, ha valaki heteroszexuális férfinak vallja magát, háát…  Megnézném a nőjét. És természetesen csak a külsőről beszélek. Mert a haspólótól függetlenül lehet az illető teljesen normális fazon.”

Bár eddig még csak egy könyvet olvastam Leitner Olgától (ez a második), határozottan állíthatom, hogy bármikor szívesen olvasnék tőle. Méghozzá azért, mert kendőzetlenül és őszintén ír, olyan témákat boncolgat, amin érdemes lenne elgondolkozni mindenkinek, ráadásul olyan stílusban tárja mindezt elénk, ami magával ragadja az olvasót. Nem az a lényeg, hogy pro vagy kontra állást foglaljunk a felvetett témákban, sokkal inkább az, hogy elgondolkozzunk ezeken, mérlegeljünk, és ne hagyjuk, hogy a társadalmi konvenciók határozzák meg, mit gondoljunk.

A mai tinikről szóló gondolatokhoz is csak bólogatni tudtam. Sokszor engem is elborzaszt, hogy milyen értékrenddel rendelkeznek a mai tizenévesek. Egyiknek-másiknak semmi sem szent, vagánynak tartják, ha belemennek ész nélkül mindenbe, ráadásul nincs egy csöppnyi félelemérzetük sem.

Annó a mi időnkben (és most nem kell nagyon öregnek gondolni, 87-es évjárat vagyok) ha valaki így beszélt volna, mint a mai lányok többsége, visszakézből kaptunk volna egy nevelő célzatú pofont bármelyik felnőtt ismerőstől, legyen az tanár vagy hozzátartozó, nem feltétlenül kellett a szülőnek megtennie (nem, nem vertek a szüleim). A tanároknak sem mertünk visszaszájalni, mert ott akkoriban még volt tekintélyük, és ha panaszkodni mertél a szüleidnek, hogy xy tanár úr nyaklevest adott, nem estek a szülők a tanárnak, hogy azt miért is kellett, hanem kaptad a szüleidtől a következőt, mert biztos okkal történt.

Kevesebb dolgot engedtünk meg magunknak, megvolt még a felnőttek felé a tisztelet, bár mi is feszegettük a határainkat, azért tudtuk, hogy mennyi az elég. Nem lógtunk az elektromos bébiszitteren (nem is volt akkoriban), nálunk a nyári szünet a barátokkal meg családdal való közös programot jelentette, bringa, mozi, nyársalás, kirándulások, nagy beszélgetések vagy akár társasozás is szóba jöhetett, egyáltalán nem számított cikinek.

A mi korosztályunk még tudja, hogy pl. az alábbi képen látható két dolog milyen összefüggésben van egymással.

Azt is tudtuk, hogy ha nem érünk haza időben, az valami szankciót von maga után. Én például egyszer feszegettem a határaimat, a megszabott este nyolc helyett öt perccel később értem haza, aminek az volt a következménye, hogy egy hétig nem mehettem sehova, hiába volt nyári szünet, meg csak öt perc a késés. Nem ebben egyeztünk meg a szüleimmel, s bár akkoriban iszonyatosan igazságtalannak éreztem, mai fejjel beláttam, igazuk volt. Nem volt kegyelem, de ezáltal meg is tanultam a rendet, és igyekeztem alkalmazkodni a szabályokhoz. Hiába a sok lázadozás, bizonyos szabályok kellenek. Most is kellenének. Ahogy Leitner Olga írt azokról a régi szép időkről, bennem is felelevenedtek az emlékek. Ezt köszönöm, jó volt egy kicsit nosztalgiázni. Ráadásul nagyon okos dolgot vetett fel, jó lenne, ha a mai tinik is megfontolnák ezt:

„A lányok miért hívják ki maguk ellen a sorsot? Amióta világ a világ, a férfiak mindig kiszúrták maguknak a lengébb öltözetű nőket, és ez ma sincs másképp. Ezért kell legalább arra vigyázni és figyelni, hogy megfelelő társasággal legyünk egy szórakozóhelyen, ahol nem hagyunk magára senkit, nem megyünk el sehova vadidegenekkel és nem fogadunk el piát. Még a sajátunkat sem hagyjuk ott sehol. Ez elővigyázatosság.”

Bár humorral tűzdelt írásról van szó, ne tévesszen meg senkit a látszat, mert komoly témákat is boncolgat a szerző. Sőt… a témákat tekintve szerintem egyiket sem kellene elbagatellizálni. Szerencsére a szerző tudja, hogy mikor és hogyan fűzze bele a humoros megjegyzéseket, és mikor legyen teljesen komoly.  

Ahogy azt az előző kötetnél is tapasztaltuk, információt gyűjtött az adott nemtől (igen széles korosztályi palettáról válogatva). Nem csak úgy levegőbe dobálózva ír rólunk, nőkről. Nem bizony! Meginterjúvolt néhány hölgyet, a válaszaik pedig név nélkül be is kerültek a könyvbe, tehát nem csak a témákról olvashatunk, hanem nőtársaink reakcióival is találkozhatunk.

Miről is szól a könyv? Nőkről, női sorsokról, hozzáállásról, a nők szerepéről a társadalomban, az elvárásokról, a szingliségről, a kapcsolatokról, a családról, a romantikáról, a szexről, a feminizmusról, az abortuszról, a gyerekvállalásról, a mai tinikről, az anyaságról, karrierről, és még megannyi másról. Rengeteg téma, nézőpont, elgondolkodni való, kevesebb, mint háromszáz oldalon.  Ahogy az előző kötetben a férfiak viselkedése és élete került górcső alá, most a nőké. Azonban mindkét kötetben jócskán szerepet kapott a másik nem is, tehát duplán érdemes mindkét nem számára a könyv elolvasása. Esetleg mindkettő felfedezhet olyan dolgokat, amire szükség lehet a későbbiekben. Nekem személy szerint egyik kedvenc részem (bár minden téma kivesézése tetszett) az volt, amikor a könyv vége felé bekerült egy interjú, amit az egyik férfi ismerősével készített, aki véleményt alkotott a nőkről. Na, emberek, már azért érdemes elolvasni a könyvet! Komolyan mondom. Nagyon okos dolgokat vetett fel az úr, érdemes rajtuk elgondolkodni. Garantáltan lesznek olyan dolgok, amiket a könyv elolvasása után másképp fogtok látni.

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak, ezt a könyvet határozottan érdemes ajánlani mindenkinek nemtől függetlenül.

Pontozás: 10/10

Téma, kivitelezés, humor: mind maximális pont. 

Tímár Gábor: Isteni igazság

„A második világháború javában dúl, a Harmadik Birodalom egyre erősödik.

Paul egy kadétként tisztté avatott, tehetséges német katona, akinek a csatatéren kell nemcsak felnőtté, de háborús hőssé is válnia. Eszter a nácik, aztán a szovjetek elől menekülő, családjától elszakított magyar zsidó lány. Életük egy váratlan, sorsdöntő pillanatra összefonódik, majd attól kezdve a harcok megpróbáltatásai, a nehéz döntések és hitük megrendülése mellett még egy akadállyal kell szembenézniük: a távolsággal.

Vajon győzedelmeskedhet-e két megtört lélek a háború borzalmai felett?”

 

Kiadta az Athenaeum kiadó 2016. szeptember 5-én.

Oldalszám: 368

ISBN: 978-963-293-580-5

Műfaját tekintve történelmi regény, a történet a második világháború idején játszódik.

A könyv keménykötéses, külsejét tekintve szürke, egyszerű, mint a régi idők nagy könyvei, melyek külseje nem sokat árul el a könyv lapjain megbújó történetről, ám védőborítója figyelemfelkeltő és hatásos.

A szerzőről:

Tímár Gábor 1932-ben született Budapesten. Kadétiskolában tanult, a második világháború alatt látta a könyörtelen bombázásokat, a nyilas rémuralmat. Az 1956-os forradalomban fegyvert fogott a diktatúra ellen. A várható megtorlás elől Kanadába menekült. Mérnökként dolgozott, felvették a mérnöki kamarába; több helyen, még a sarkvidéken is vezetett munkálatokat, ám élete legizgalmasabb éveit Afrikában töltötte. Végül Kanadában, egy neves főiskolán tanított, és 1994-ben, tanszékvezetőként ment nyugdíjba.

Háromszor nősült; ahogy az író mondja: harmadik felesége, Ilona nemcsak a világ legszebb nője, hanem a múzsája, és írói pályájának menedzsere is.

Szabadidejében már korábban is írt regényeket, cikkeket és színdarabokat – angolul és magyarul egyaránt. A tudományos munkáin kívül eddig mintegy harminc önálló regénye jelent meg.

2011-ben végleg hazatelepült, azóta Budapesten él.

(forrás: könyv védőborítójának belő oldala)

Már a fülszöveget és az előszót olvasva tudhatja az olvasó, ez a történet felbolygatja majd minden idegszálunkat. A fejünkben pörgő film előtt megjelenik a már jól ismert mondat: „Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek”.

Az előszó utolsó bekezdése utal a könyv keletkezésének körülményeire.

„Ott, a sáros út mellett, 1945 márciusában, egy teherautó tetején fogalmazódott meg bennem ez a regény. Fogadják, mint fájó lelkem egy kis darabját.Tímár GáborBudapest, 2015. január”

A könyv tizennégy részre van tagolva; egy előszóra és tizenhárom fejezetre.

Főszereplőnk Paul Huber, szőke, göndör hajú, kék szemű fiatalember. Erős, makacs, intelligens. Kadétként a bécsújhelyi hadapródiskolába járt, majd tisztté avatása után hadnagyként került a hatodik bajor gárdaezred első zászlóaljához. Rengeteg helyet, csatát megélt, élete egyáltalán nem volt unalmasnak mondható.

Már az első pillanatban megkedveltem a karakterét. Megnyerő volt, szimpatikus. Elég sok olyan dolgon kellett keresztülmennie, amit mai fejjel azért elég nehéz elképzelni. Volt lelkiismerete, jó szíve, emellett igazságos és barátságos karakter volt.

Eszter, a zsidó lány szintén olyan karakter volt, akiről az ember példát vehetett volna. Céltudatos, okos, kedves, törődő, ugyanakkor makacs és elszánt. Egy véletlennek köszönhetően ismerte meg Pault, és ez a véletlen alaposan megváltoztatta mindkettejük életét.

A történet olvastatta magát, Paul és Eszter helyébe pedig az olvasó könnyen beleképzelheti magát. Így mondhatni harmadik fél szeme által szembesülhetünk a háború pusztításával, a szenvedéssel, fájdalommal, lemondással, csalódással, kétségbeeséssel, elszántsággal, és a reménnyel. A feszültség egyre fokozódik, az emberben egyre jobban növekszik a kétségbeesés, a kudarctól való félelem. Bár tanultunk a második világháborúról, ilyen köntösben még nem találkoztam a történtekkel. Olyan volt, mint ha a szerző elrepített volna minket abba a korba, azokra a helyszínekre a szereplői által, s ezáltal új nézőpontot ismertetett volna meg velünk. Külső szemlélőként ugyan, de részt vettünk a harcokban, a megaláztatásokban. Átéltük a fájdalmat, a megaláztatást, a szeretteink miatti aggódást, s a lelkünk lázadozott a kialakult helyzet ellen.

Tetszett, hogy Paul Huber és Kurt Strauss jó barátságban lett már az első közös napon, s vált vállnak vetve harcoltak. Nem csak bajtársak, de barátok is lettek. Védték egymást mindvégig, s ha el is szakadtak egymástól, mindig megtalálták a másikat és szívből örültek egymásnak. Strauss kérdés nélkül is rengeteget segített Paulnak, szinte bármit képes lett volna megtenni a barátjáért. 

A könyvet olvasva többször találkoztam olyan gondolattal, ami az én fejemben is megfogalmazódott olvasás közben, ahogy korábban a történelemórákon is, amikor a háborúkról tanultunk.

„Uram, miért kell nekünk ártatlan embereket lemészárolni? Csak azért, mert más egyenruhát viselnek, mint mi?”

Ahogy azt gondoltam, a könyv megbolygatta a lelkivilágomat. Ellenben nem teljesen úgy, ahogy azt először gondoltam. Másképp volt rám hatással. A háború történéseibe ilyen módon betekintést nyerni, egészen különleges volt. Olvashattunk értelmetlen gyilkosságokról, erőszakról, családok szétszakadásáról, harcról, árulásról, tengernyi rosszról, ami talán elkerülhető lett volna. Ezt már sosem tudjuk meg. Ugyanakkor a szerző megmutatta, hogy az ilyen körülmények között fogant szerelem nagy küzdelmek árán képes életben maradni. Határozottan érdekes élmény volt ezt a könyvet elolvasni. Mindenképpen szeretnék még Tímár Gábortól olvasni, mert az írásmódja magával ragadó, a történteket pedig olyan formában tárja az olvasók elé, hogy azok emészthetőek és elgondolkodtatóak legyenek.

Szerintem ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia.

Köszönöm az Athenaeum kiadónak a lehetőséget, Tímár úrnak pedig azt, hogy ilyen formán megírta ezt a történetet.

Pontozás: 10/10

Nora Roberts: Megszállottság

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg: „Naomi Bowes gyermekkorában egy éjjel titokban apja nyomába szegődik, és azon az éjszakán az ártatlanság számára örökre elvész. Iszonyú dolgokat fed fel azáltal, hogy kiszabadít egy erdei veremben fogva tartott lányt, ezzel hírhedtté téve apját, aki a borzalmas bűnöket elkövette.

Naomi Carson néven sikeres fotóssá válik, és utazásai során egyszer csak rátalál egy olyan helyre, amely rendkívüli módon vonzza – ez azonban több ezer mérföldre van mindentől és mindenkitől, amit és akit addig ismert.

A nő szeretné fenntartani magányos életformáját, Sunrise Cove lakói azonban valami módon folyton elérik, hogy megnyíljon előttük – különösképpen az eltökélt Xander Keaton.

Naomi érzékeli, ahogy sorra leomlanak a maga köré emelt falak, és annak is tudatában van, hogy titkon mindig is arra az életre vágyott, amit ez az új helyzet tálcán kínál neki. De már oly sokszor kellett rádöbbennie, hogy a múlt fenyegető árnya mindenhová követi…”

Megjelent a GABO kiadó gondozásában 2016-ban.

Fordította: Gázsity Mila

Fordítás alapjául szolgáló mű: Nora Roberts: The Obsession

Oldalszám: 596

ISBN: 978-963-406-318-6

Itt olvashattok a könyvből részletet:

http://gaboromantika.blogspot.hu/2016/07/nora-roberts-megszallottsag-reszlet.html

Itt pedig megrendelhetitek:

http://www.gabo.hu/hu/romantikus/2178-nora-roberts-megszallottsag-9789634063186.html

Aki régebb óta követi már a blogot, az tudja, hogy nagyon szeretem Nora Roberts könyveit, legyen az krimi, romantikus vagy akár fantasy. Eddig huszonegy bejegyzés született, ez lett a huszonkettedik. Bár van még olvasatlan könyvem tőle nem is kevés (pl. az újabbak közül a Boonsboro Inn trilógia vagy az O’Dwyer-örökség trilógia), úgy gondoltam most a legújabb könyve az, aminek engedem magam elcsábítani. Miért pont ennek? Mert imádom a borítóját és megkapó a fülszövege. Elég sok múlik azon, hogy mennyire figyelemfelkeltő a könyv bemutatása, szerencsére a GABO kiadó hasonlóan néhány másik kiadóhoz erre nagyon odafigyel.

Ahogy Nora Robertstől már megszokhattuk, egyből belevágott a dolgok közepébe. Az első három fejezetben megéltem az első sokkomat, éreztem, hogy ez jó kis történet lesz. Izgalmas, fordulatos, lendületes. Bár a romantikus kategóriába sorolták, a romantikus krimi a megfelelőbb kifejezés. Hangulatilag, felépítésileg kicsit A tanú című könyvre emlékeztet, amit szintén Roberts írt és egyik kedvencemmé vált (a nyomkövetőkön kívül persze). A krimi szál mindvégig jelen van a történetben, ám a történet magját / közepét a romantikus szál tölti meg. Olyan, mint ha keretbe foglalták volna. Az elején kapunk krimit, aztán átvált romantikusba, aminél azért érezhető a krimi szál miatti feszültség, majd újra lassacskán belecsúszunk a krimi részbe.

Naomi karakterét az első pillanatban megszereti az ember. Okos, aranyos, segítőkész kislány még, amikor először olvasunk róla, aki rengeteg kemény dolgon megy keresztül gyerekként. Erős, szívós, büszke és gondoskodó. A szemünk előtt változik felnőtté.

Mason, Naomi öccse szintén a kedvelt karakterek táborát erősítette, ahogy a család többi tagja is. Tetszett, hogy a durcás kisfiúból egy érett férfi lett. Tiszteletet ébresztett bennem azzal, amit tett már tiniként is. Igazán kíváncsi természet, elhivatott, gondoskodó.

Seth: az egyik kedvenc szereplőm a történetben. Igazi szuper nagybácsi illetve pótapa, aki teljes szívébe fogadta a két gyerkőcöt, amikor a legnagyobb szükségük volt rá.

Harry: Seth élettársa szintén kedvelt karakter, ő volt az, aki rávette Naomit, hogy mindig mindent mondjon el őszintén. Szakács, ezen felül pedig szeret gondoskodni a családjáról. Naomit és Masont saját gyermekeként szereti.

Kevin Banner építész: harmincas férfi, alkatra nem magas, viszont izmos. Állkapcsa erős, határozott vonalú. Házas, két gyermek (egy fiú Tyler és egy kislány Maddy) apja.

Jenny Banner: Kevin felesége, családanya. Humoros, kedves, aranyos, ráadásul hobbi restaurátor. Szereti helyrehozni a kissé rozzant bútorokat. Egy boltban dolgozik, ahol ő a főnöknő jobbkeze. 

Xander Keaton: sűrű, sötét haj, mélykék szem, csontos arcél, éles, szabályos vonalú arc, borosta. Jóképű, kemény legény. Hosszú láb, jelentős méretű kéz. Ezen felül a természete is megkapó. Humoros, kedves, intelligens, ugyanakkor makacs és erős akaratú férfi, aki igyekszik elérni mindig, amit akar. 

Történetünk 1998-ban kezdődik, amikor Naomi és családja élete teljesen megváltozik egy szörnyűségnek köszönhetően, majd éveket átugorva tanúi lehetünk a fontosabb változásoknak, amik bekövetkeztek az életükben. A 109. oldaltól napjaink eseményei tárulnak a szemünk elé, 2016-ot írunk, Naomi pedig önálló, felnőtt nő, aki nagy lépésre szánta el magát.

Imádom a szereplőket, akik körülveszik Naomit. Jó kis csapat, a karakterek szerethetőek. Xander igazi etalon férfi, mindig mosolyt tud csalni az arcomra.  Szerettem, ahogy pártfogásába fogta Tagot, akit elég sokáig névtelenként ismertünk, mert Naomi nem volt hajlandó elnevezni. :D Aztán végül csak rávette magát, és attól a pillanattól Tag otthonra talált. :)

A történet mindvégig feszültséggel volt tele, bár ahogy haladtunk a történettel, úgy váltotta fel a kínos és kellemetlen érzéseket valami jobb, több.

Szerettem Jenny-t és Kevint, ahogy Loot, és Xander együttesének tagjait is. A gyilkosságokat leszámítva tényleg eszményi kis városba költözött Naomi szirti házában én is eltudnám képzelni az életemet. Főleg ilyen emberekkel körülvéve. 

Imádtam, hogy a fotós téma a középpontban állt, rengeteget olvashattunk Naomi munkásságáról, az ábárzolásokról, fényviszonyokról.

Egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Mason és Xander megismerkedtek, majd Naomi beszélgetett Masonnel.

„ - Akkor talán elkezdem Xandernek szólítani. Egyébként pedig miféle név ez?

- Ezt a te neveddel még képes vagy komolyan kérdezni, Mason?

- Dugulj el –vágott vissza az öccse, és felállt az asztaltól, hogy segítsen leszedni.”

Ennél már csak Xander szerelmi vallomása volt, amin jobban kuncogtam. Tetszett, hogy Naomi megtalálta a párját makacsságban is. Xander bármilyen oldalát mutatta, az tetszett. Olyan karakter, akit lehetetlen utálni.

A másoló sorozatgyilkos személyét már az elején megtippeltem, minél jobban a történet mélységeiben jártunk, annál biztosabb voltam, majd az 559. oldalon kaptam egy újabb utalást, amiből azt mondtam, hogy „megvagy rohadék”. Igazam lett. Bár mindvégig sejtettem ki az, aki a sok szörnyűséget elköveti, ugyanúgy élveztem a történetet, a cselekményeket, azt hogy a romantikus és a krimi kellemes egyensúlyban volt, és hogy a családias kisváros lakói a szívemhez nőttek egy pillanat alatt.

Történet, szereplők, borító mind-mind tíz pontos nálam. Hamisítatlan Roberts. A Nyomkövetők és A tanú után újabb kedvenccel gazdagodtam.

A történet akkor kapott volna még + pontot, ha Seth, Harry és Mason is többet lett volna benne. Persze akkor már egy hétszáz oldalas könyvről beszélnénk. 

Apró megjegyzés: én is akarok egy saját Xandert magamnak. 

Pontozás: 10/10

Katherine Woodward Thomas: Boldogan élni – külön-külön – A tudatos elválás 5 lépése

Fülszöveg: „2014-ben nagy vihart kavart a médiában, amikor Gwyneth Paltrow hollywoodi színésznő bejelentette, hogy különválik férjétől, Chris Martintól, a Coldplay énekesétől, mégpedig harmonikusan és közös megegyezéssel: tudatos elválással. Az addig ismeretlen kifejezés még aznap éjjel bejárta a világot. A meghatározás, melyet Katherine Woodward Thomas házasság- és családterapeuta alkotott meg, az olyan válások szinonimája lett, melyekben mindkét fél elismeri a szerepét a szakításban, és különösen ügyelnek arra, hogy jól és egészségesen működjenek együtt a jövőben.

E hiánypótló kötetből, Anglia egyes számú társadalmi bestselleréből az olvasó megismerheti a békés válás titkát, ami ráadásul a szakítás utáni felhőtlen élet előfeltétele is.”

Megjelent 2016. augusztus 15-én az Athenaeum kiadó gondozásában.

Fordítás alapjául szolgáló mű: Katherine Woodward Thomas: 5 Steps to Living Happily Even After

Fordította: Szilágyiné Márton Andrea

ISBN: 978-963-293-576-8

Oldalszám: 384

Műfaja: népszerű tudomány

Olvass bele itt: http://www.static2.lira.hu/upload/M_28/rek3/1231549.pdf

A könyvet itt tudjátok megrendelni 20% kedvezménnyel:

http://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tarsadalomtudomany/boldogan-elni-kulon-kulon-a-tudatos-elvalas-5-lepese

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

A könyv 384 oldal, ám maga a tudatos elválás 5 lépésének bemutatása csak 330 oldalon történik. 

A 330-332. oldalon már a köszönetnyilvánítást olvashatjuk, aztán következnek az online források felsorolásai, majd 342-365ig Bibliográfia, 366-tól pedig jegyzetek kaptak teret.

Azt Athenaeum kiadó a sajtóközleményében így mutatta be a könyvet:

„Katherine Woodward Thomas házasság- és családterapeuta 2011-ben indította el Tudatos elválás című online kurzusát, mely több ezer embernek segített könnyebben feldolgozni a szakítás fájdalmát. Könyvéből megtudhatjuk, hogy a válást hogyan tehetjük kevésbé kellemetlen folyamattá, illetve olyan tapasztalattá, melyből a későbbiekben építkezhetünk.Mi a tudatos elválás?Egy ötlépéses folyamat, mely során megtudhatjuk, hogyan köszönhet el egymástól egy pár békében, úgy, hogy utána is egészséges, őszinte és kiegyensúlyozott emberi kapcsolatot őrizzenek meg egymással.Egy kijelölt útvonal, melyet követve a válás során mindkét fél a lehető legkevésbé sérül;Egy világos útmutató, mely segít továbblépni.”

A sajtóközleményben volt egy olyan rész is, ahol a szerző önmagáról és a könyvről beszélt. Többek között szó volt arról, hogy ő is megszenvedte a szülei csúnya szakítását, s felnőtté válása során is átélt rengeteg rossz érzést, amit elfojtott feszültségek okoztak még a gyermeki lelkében. Ezek a feszültségek és érzések elkísérték őt élete első harminc évében, majd később sikerült magára találnia, amikor elkezdődött tanítói karrierje.

„Bár végzett házasság- és családterapeuta vagyok, és bestsellerszerző, legnagyobb sikeremnek mégis azt tartom, hogy számtalan órát töltöttem elmélkedéssel és beszélgetéssel, hogy az egykori sérült nőből azzá az energikus, kreatív és emberszerető valakivé válhassak, aki ma vagyok. És boldogan jelenthetem ki, hogy e fejlődési folyamat egyik legnagyobb ajándéka ez az újfajta tanítási módszer. Hiszen miután a férjem és én tíz év után úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk tovább, képes voltam a válást másképp kezelni, mint anno a szüleim (akiket isten áldjon, mindketten nagyon jó emberek és nagyon szeretjük egymást, nincs harag a szívünkben.)
És a volt férjemmel közös utazásból született meg a tudatos elválás 5 lépése.”

Olvastam minap egy véleményt a könyvről (amit úgy írtak, hogy még csak nem is olvasta az illető a könyvet), ami miatt szeretnék egy dolgot kihangsúlyozni. Ez a könyv nem azért jött létre, hogy válásra buzdítson bárkit. Ezt a szerző is megemlítette a könyv 21-22. oldalán.

„Be kell vallanom, hogy elég sokáig haboztam, mielőtt megírtam ezt a könyvet. Húztam-halasztottam, hogy mindezt papírra vessem. Nagyrészt azért, mert nem akartam senkit arra bátorítani, hogy könnyedén vegyen egy olyan fontos döntést, hogy felbont egy hosszú ideje fennálló kapcsolatot.”

„Elkötelezett támogatója vagyok az odaadó, hosszú kapcsolatoknak, és mindent megteszek, hogy arra biztassam a párokat, maradjanak együtt, amíg lehetséges. Mi több, amikor a pácienseim azzal lépnek a rendelőbe, hogy a tudatos elválás mellett döntöttek, egy kicsit mindig megpiszkálom őket, és igyekszem rést ütni magabiztosságukon; megpróbálok rámutatni, hogy ez talán egy kicsit korai.”

„Fontos megérteni tehát, nem azért dolgoztam ki ezt a programot, hogy elbagatellizáljam a válás jelentőségét. Mi több, kicsivel később, a Hogyan és mikor csináld végig ezt a programot című részben komolyan megtárgyaljuk, hogy tulajdonképpen miért is jobb együtt maradni. Ám a következőt fontos megérteni. Egy olyan világban, ahol több ember válik el egy adott évben, mint ahányan új autót vesznek, vagy grépfrútot esznek reggelire, azt hiszem, ideje megtanulni, hogyan lehet ezt az egészet jobban csinálni. És ez az, amiről a könyvem szól.”

Régen a házasság szent volt és sérthetetlen, válásról pedig szó se eshetett, mert már-már szentségtörésnek számított. Ezzel csak az volt a „baj”, hogy attól még ugyanúgy léteztek olyan családok, akiknek jobb lett volna külön. Hiába dugják az érintettek homokba a fejüket, ha a probléma továbbra is fennáll. Hazudnak a külvilágnak, hazudnak egymásnak és hazudnak önmaguknak is. Persze, a legelső gondolat egy probléma esetén a megoldás keresése, de ne kövezzük már meg azokat, akik a próbálkozásaik után a válás mellett döntenek. Egyszer sem jártunk a cipőjükben, tehát ne ítélkezzünk. (Meg amúgy se… az ő életük, ő döntésük.)

Amikor a házastársak között javíthatatlan összeférhetetlenség alakul ki és már csak arra képesek, hogy öljék egymást, lelkileg vagy akár testileg bántsák a másikat, akkor igenis ki kell lépni ebből a kötelékből. A szerző ezzel a könyvvel arra próbált rámutatni, hogy ha már külön kell válniuk az embereknek (bármilyen okból!), akkor kerüljék el az egymás ellen vívott harcokat, próbáljanak meg békés megoldást találni. Főleg, ha egy (vagy akár több) gyermek is érintett.

A szerző a saját házasságának felbomlásáról is mesél. Elmondja, hogy az ő házasságában nem volt egetverő nagy probléma, mint pl. hűtlenség vagy bántalmazás, hanem inkább arról volt szó, hogy ő annyira megváltozott, hogy lassan már nem maradt közös témájuk a férjével. Két teljesen ellentétes ember élt együtt. Egyetlen téma volt, amiről bármikor szívesen beszéltek, az pedig nem más, mint a lányuk élete. Mindketten úgy vélték, hogy csak a gyermek miatt együtt maradni nem megoldás. A válási folyamat alatt mindvégig biztosították egymást és gyermeküket arról, hogy a jó kapcsolat fennmarad, s a lányuk sem fogja elveszíteni egyik szülőjét sem.

A könyv célközönsége nem pont a válni készülők csoportja. Ennél sokkal tágabb kört célzott meg a szerző. Minden olyan embernek ajánlja a könyvét, akinek „nehéz a szíve az elveszített szerelem miatti elmondhatatlan bánattól”. Ezzel a könyvvel a szerző segíteni próbál abban, hogy ne őrizgessünk tüskéket a múltból, lépjünk tovább és merjünk boldogok lenni. Lássuk be, a szakítás piszok fájdalmas tud lenni, ha az ember szívét-lelkét belevitte a kapcsolatba. Bánkódhatunk évekig a tönkrement kapcsolat miatt és közben elszalaszthatunk egy lehetőséget arra, hogy boldogok lehessünk, vagy kipróbálhatjuk azt a bizonyos ötlépéses módszert, aztán ha beválik jó, ha meg nem, akkor még mindig ráérünk keseregni. Nem? :) Mondom ezt persze úgy, hogy személy szerint engem jelenleg nem érint ez a helyzet, – tekintvén hogy sem házas, sem társas kapcsolatban nem élek – viszont határozottan állítom, a könyv témája érdekes, a felvetések elgondolkodtatóak, megfontolandóak. Szerettem a néha-néha felbukkanó idézeteket, amik egyes oldalakon keretbe voltak foglalva, s rögtön szemet szúrtak az olvasónak. Találhatunk idézetet olyan neves személyektől, mint J.R. Ward, Thomas A. Edison, William Shakespeare, Euripidész, Gandhi, Paulo Coelho, Elizabeth Gilbert, Emily Dickinson, Jeff Brown, ifj. Martin Luther King, Ernest Hemingway, Ralph Waldo Emerson, Rosa Parks és még sorolhatnám. Ilyen például az 55. oldalon található Gandhi idézet:

„A szemet szemért elv vége az lesz, hogy a világon mindenki vak lesz.” Mahatma Gandhi

Tetszett, hogy több élethelyzetet felvonultatott a szerző, s ezeken mutatta be a tudatos elválás lépéseit. Nem mindennel értettem igazán egyet, mert azért azt tudom, hogy a dühöt elengedni elég nehéz feladat, és jó sok idő kell hozzá, hogy ne munkálkodjon bennünk az a gonosz kismanó, viszont az tény, hogy semmi sem lehetetlen, maximum mi vagyunk tehetetlenek.

A könyvben a kedvenc részeim abszolút a „Tippek az önmagadról való gondoskodásra” részek voltak, hiszen olyan természetes dolgokat vonultatott fel ott az írónő, amiket akár napi szinten becsempészhetünk a mindennapjainkba.

Szerintem ez a könyv határozottan hasznos lehet az olvasónak, mert nem csak egy bizonyos társas kapcsolat felbomlásának feldolgozásához próbál segítséget nyújtani, hanem több féle érzelem kezeléséhez ad iránymutatást. Véleményem szerint a könyvben a hangsúly a pozitív gondolkodáson van és azon, hogy az ember ne dagonyázzon a negatív érzelmekben, hanem próbálja meg a pozitív érzéseket megragadni, élvezni, s abban kiteljesedni.

Pontozás: 10/10

Jodi Picoult – Samantha van Leer: Lapról lapra

 Vigyázat! Elvétve cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár.

A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje…

Delilának és Olivérnek közösen kell eldönteniük, mennyit hajlandóak kockáztatni az igaz szerelemért, hogy a történetük a való világban is boldog véget érjen. Hiszen a legnagyobb kalandok nem a tündérmesék lapjain történnek…”

Megjelenés várható időpontja: 2016. szeptember 5.

Megjelenik az Athenaeum kiadó gondozásában.

Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult és Samantha van Leer: Off the Page

Fordította: Babits Péter

Oldalszám: 392

ISBN: 978-963-293-547-8

Eredeti színes illusztrációk: Yvonne Gilbert

Fekete-fehér illusztrációk: Scott M. Fischer

Műfaját tekintve ifjúsági regény.

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak! Nagyon boldog vagyok, hogy elsők között olvashattam a történetet. 

A történet első kötetéről, a Sorok közöttről itt írtam:

http://ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2016/03/jodi-picoult-samantha-van-leer-sorok.html

Külön örülök, hogy a második kötetre nem kellett éveket várni. :)

Mielőtt maga a történet kerülne szóba, megjegyezném (amit már a Sorok közöttnél is), hogy imádom a borítót és az illusztrációkat. Szerintem eszméletlenül passzolnak a történethez, s ezekkel együtt lett kerek egész a könyv. Persze a történet önmagában is varázslatos, de az illusztrációk felteszik az I-re a pontot.

A történet eseményeit több szemszögből ismerhetjük meg, váltakozó nézőpontot alkalmaztak most is a szerzőink. Tetszett, hogy Jessamyn üzenetei is felbukkantak több helyen a könyvben. Sűrűn mosolyt csalt az arcomra egy-egy megjegyzése. Ahogy Delila alábbi megjegyzése is, ami most kifejezetten aktuális néhány személynek:

„Suliba járni kicsit olyan, mintha minden reggel azért kéne felkelned, hogy száz kilométeres sebességgel nekirohanj ugyanannak a téglafalnak.”

 Scott M. Fischer illusztrációja

Olivér első napja az iskolában határozottan versenybe szállhat a legviccesebb jelenet címért a könyvben. A kémia óra feledhetetlen jelenetein például kis híján visítottam a nevetéstől.

Természetesen sajnáltam a srácot, egyáltalán nem könnyű belecsöppenni egy ilyen helyzetbe (még ha én nem is vagyok könyvszereplő, azért tudom, mit szövegelek), hisz’ újnak lenni pocsék. Úgy érzed, mindenki téged bámul – feltehetőleg azért, mert a legtöbben tényleg bámulnak –, s esetlegesen azt várják, hogy mit fogsz bakizni. Kérem szépen, általában bedobnak a mély vízbe, hogy meglássák, tudsz-e úszni. Olivér még viszonylag jól vette az akadályokat, ahhoz képest, hogy három hónapja még azt se nagyon tudta, mi az az iskola, legalábbis ilyen formában nem.

Szerettem, hogy a történet olvastatta magát. Magával ragadó, lehengerlő, varázslatos, vicces, olykor szomorú, fordulatokban gazdag és néha bizony elgondolkodtató. Jules karaktere most is sziporkázott, szakadtam a nevetéstől, amikor ő is képbe került. Határozottan főnyeremény egy ilyen legjobb barátnő. :) Mellé meg ugye ott van még Chris és Edgar is. Hmm… Mit szépítsek, megkedveltem Edgart. Örülök, hogy hangsúlyos szerepet kapott a karaktere és lehetősége volt kiteljesedni. A kedvencem viszont maradt Delila és Olivér, na meg persze Jessamyn.

Szerzőpárosunk határozottan kitett magáért, ami a karakterek jellemét, leírását illeti. Hihetetlen, hogy mi mindent hoztak össze. Két kötet tele álmokkal, érzelmekkel, varázslattal, reménnyel, amit az olvasó is átél, amint kezébe veszi a könyvet.

Voltak olyan események, amelyeknek következtében elmorzsoltam néhány könnycseppet. Nem számítottam arra, hogy ilyen irányt fognak venni a történések. Hirtelen túl valóságosnak tűnt, én pedig nem akartam kizökkenni.

Jessamyn egyik legmegfontolandóbb „gondolatmenete”:

„Mit tennél, ha csak egyetlen napod lenne hátra?Azokkal töltenéd, akiket szeretsz?Elutaznál a föld távoli tájaira, hogy minél több csodát láss?Nem ennél mást, csak csokit?Bocsánatot kérnél az összes vétkedért? Odaállnál azok elé, akik elé eddig nem mertél? Elmondanád a titkos szerelmednek, hogy mindig is imádtad?Miért várjuk meg a legutolsó pillanatot, amikor mindvégig ezt kellene tennünk?”

Aztán jöttek sorozatban olyan események, amiknél úgy éreztem, nem igazság. Jodi és Sammy alaposan feladták a leckét, felültettek minket egy végtelennek tűnő érzelmi hullámvasútra, amiről bizony a könyv utolsó mondatáig nincs leszállás. Volt egy olyan pillanat a könyvben, amikor úgy éreztem ne tovább. Nagyon szomorú voltam, nem akartam, hogy így alakuljanak a dolgok, bár tudtam, hogy a könyv nem lehet csupán egy édes-nyálas romantikus mese, kellenek olyan dolgok, amik a valóságban tartanak minket, márpedig a mi valóságunkban bőven történnek rossz dolgok, nem csak jók. Aztán eszembe jutott, hogy ez mégis csak Jodi és Sammy története, szóval muszáj megkapnom a happy end-et.               

Yvonne Gilbert illusztrációja

Ezután jött egy újabb elgondolkodtató szövegrészlet Jessamyn-tól, ami ismét rátapintott a lényegre.

„Színház az egész világ, de nemcsak azok színészek, akik színpadon játszanak. Te is az lehetsz, még ha nem szövegkönyvből dolgozol is.Te is másképp viselkedsz mások előtt. Tudod, mit szeretnek hallani a barátaid, mi teszi büszkévé a szüleidet, mivel vívhatod ki a tanárok megbecsülését – hát mindnyájuknak más arcodat mutatod.Ennyi különféle szerep között honnan tudod, ki vagy igazából?Nos, ehhez meg kell találnod azt a különleges valakit, aki előtt nem játszol. Valakit, aki nem azért figyel rád, mert kiadod magad valakinek, akinek szeretne látni – csakis önmagadért.”

Hihetetlen, hogy ezek az apró gondolatok mennyi lényeges dologra felhívják a figyelmet. Bár szerettem magát a történetet, a fantasztikus karaktereket, az élet pozitív és negatív dolgaival átszőtt varázslatos mesét és a rengeteg jobbnál jobb illusztrációt, mégis Jessamyn „gondolatai” voltak számomra a legkedvesebbek.

Na és a végkifejlet? Hű a mindenit! Szerzőpárosunknak sikerült olyan történetet írnia, amiből úgy érzem, sose lenne elég. Igazi léleksimogató, s bárki bármit mond, szerintem nem csak az ifjúságot ragadja magával, minden korosztályban megtalálja majd a neki való olvasót. Szeretem ezt a történetet, valószínűleg örökkön örökké. :)

Pontozás: 10/10********

Kedvenc könyvekkel kapcsolatos idézetem a történetből:

„Ily módon, amit az egyik ember kivesz a meséből, alapvetően különbözhet attól, amit más ért meg – mintha a történet képes lenne az olvasó, a hely és az időpont függvényében változni. De talán minden könyv ilyen – kicsit más minden alkalommal, amikor kinyitjuk. Ezért az igazi kérdés inkább az, hogy ki változik: a sztori vagy az olvasó?”

Olvasás közben néha beiktattam egy kis zenehallgatást is, mert úgy gondolom, a zene és a könyv jól megférnek egymás mellett. Segítenek kikapcsolódni, ellazulni, megfeledkezni a valóságról pár órára.

Mivel a történet fantasy, erős romantikus szállal, tele érzelmekkel, szomorú és mosolyfakasztó jelenetekkel egyaránt, először lágy dallamokat hallgattam. Ilyen volt a Celtic Thunder formációból ismert Emmett Cahill és partnere, Rebecca Winckworth duettje, a Make you feel my love.

Egyszerűen elvarázsol ez a dal. Oké, kicsit elfogult vagyok, mert a Celtic Thunder az egyik nagy kedvencem (a rock, country, blues, pop mellé igen, az ír zenét is imádom), de úgy gondolom tényleg nagyszerű dolgot hoztak össze Cahill-ék.

Arra gondoltam, hogy a teljesség igénye nélkül megosztok veletek négy-öt előadót és dalcímet, hátha ti is kedvet éreztek majd egy zenehallgatással egybekötött olvasáshoz (van köztük lágyabb és zúzósabb is).

Emmett Cahill & Rebecca Winckworth: Make you feel my love

Michael Bolton: Close to You

Ed Sheeran: Thinking Out Loud 

Lawson: Where My Love Goes

The Calling: Wherever You Will Go

Creed: My Sacrifice

Valamint hallgattam az egyik kedvenc online rádióm péntek reggeli adását, amiben rengeteg olyan zene megfordult, amit szeretek.