Vigyázat! A
bejegyzés cselekményleírást tartalmazhat!
(Elvétve trágárnak nevezhető kifejezés is található az idézett részekben.)
Fülszöveg: „Szingli vagy és
valakinek ez nem tetszik? Anya vagy és úgy érzed, nem vehetsz fel egy normális
ruhát, mert beszólnak? Néha az élet minden területén elvárják, hogy nő legyél,
és ezt nem bírod? Fiatalnak érzed magad, de látva a tiniket úgy gondolod, hogy
egy évezred választ el a mai trendektől? Nem mindig jó a szex? Egy kicsit mosd
le a púdert, és kezeld lazán a dolgokat!
Leitner Olga legújabb
könyvében eredeti, sőt néha meghökkentő válaszokat találsz többször feltett kérdésekre.
Ha kell egy kis leitnerolgis sodrás, ha kíváncsi vagy egy valódi nő néha
megalkuvást nem tűrő véleményére, akkor épp azt a könyvet tartod a kezedben,
amit neked találtak ki.”
A könyv megjelent 2016.09.12-én
az Athenaeum kiadó gondozásában.
ISBN: 978-963-293-603-1
Oldal: 256
Műfaj: lektűr
Az előszó most is
Borsos-Kőszegi Erika pszichológusnő nevéhez köthető, aki már az elején
felkészít minket arra, mi vár ránk Leitner Olga következő könyvében.
„Minden történetén, minden kis poénján és keserédes sztoriján túl Leitner
Olga könyve azt mondja az olvasónak, hogy ideje végre elgondolkodni a női
szerepeken. Ideje nem sablonként kezelni az anya – szexistennő – feleség –
dolgozó ember körforgást, hanem ténylegesen belegondolni ezeknek a szerepeknek
a nehézségeibe, nem csak a lózungok szintjén. Ideje azt a tiszteletet is
megadni, amellyel a megalázó szexista megnyilvánulások a minimumra
csökkenthetőek, és amivel ugyanannyit érhet egy nő a munkaerőpiacon, mint egy
férfi. A nő ne lehessen megvetés tárgya! Akkor sem, ha nem szeretne szülni, és
akkor sem, ha hat gyereket nevel. Ne jöjjön szembe mindennap egy olyan
újsághír, amelyben bántalmazott, lelkileg összetört, megerőszakolt, legyőzött
nőket kell látnunk! A gyengébb nemnek kijár a tisztelet ezekben a helyzetekben.
A többiben pedig meg tudja védeni magát, köszöni szépen.”
Szerencsére most is jelen van
a nélkülözhetetlen humor, amit annyira szerettem már az előző,
Bakker, azok a csodddálatos férfiak! című könyvében is.
 |
A szerző a könyvével |
Leitner Olga a könyv
bevezetőjében az alábbi sorokkal indít:
„A nő! Kifürkészhetetlen, izgalmas, vonzó, titokzatos, ugyanakkor rém
idegesítő, kiszámíthatatlan és olykor labilis.”
Valószínűleg, most a férfiak is hevesen bólogatnak, főleg a
kiszámíthatatlan jelzőn. Ám lássuk be, igaz. Sokszor még mi magunk sem értjük
teljes mértékben, hogy mi is a helyzet. A férfiak sokat panaszkodnak, hogy
egyszerűen nem lehet rajtunk eligazodni, de vajon nekünk sikerül-e? Mi mennyire
látjuk át akár a saját, akár más nőtársunk viselkedését?
Olvasás közben ugyanazt tapasztaltam, mint a szerző előző könyvénél.
Megmosolyogtam egy-egy felvetést, hevesen bólogattam, vagy épp nagyokat
hümmögtem és elgondolkoztam azon, vajon ez mennyire igaz rám? Tudjátok, hogy
van a mondás: „Kinek nem inge, ne vegye magára…”
Senki ne higgye, hogy ez egy öntömjénező könyv, vagy, hogy azért jött
létre, mert a nőket hivatott piedesztálra emelni, mert ez nem így van. Ahogy a
szerző az előző kötetében a férfiak viselkedéstípusait soroltatta fel,
kérdéseket tett fel nekik és górcső alá helyezte őket, ez a kötet azért jött
létre, hogy a nőkkel ugyanezt tegye.
Szerettem, hogy a könyvnek van mondanivalója. Már a tizenharmadik oldalon
úgy voltam vele, hogy rögtön ott egy kis elgondolkodni való, kortól, nemtől
függetlenül mindenkinek.
„Egy személytelen világban,
ahol mindenki csak kommentelget, ahol név nélkül osztjuk az észt vadidegen
embereknek és törünk pálcát ismeretlenek felett, ott senki, de senki ne mondja
meg, hogy én vagy te, hogyan éljünk, gondolkodjunk, miben higgyünk. Az irigy,
rosszindulatú megjegyzéseket pedig tanuljuk meg kezelni. Mert tudom, hogy az
egészséges egoizmus nem egyenlő a beképzeltséggel. A határozottság nem egyenlő
a bunkósággal. És a céltudatos élet nem azt jelenti, hogy másokon átgázolok. A
humor pedig… Hm. A humor a legfontosabb. Ha valakinek nincs, vagy nem érti, az
szegény ember. Mert humor kell a tragédiában, a kétségbeesésben, a szürke
hétköznapokban és a gyereknevelésben is. Na, ott kell aztán csak igazán. Mert a
humor nem azt jelenti, hogy valaki nem tud felelősségteljesen gondolkodni, és
nem tud komoly témákhoz kellő komolysággal viszonyulni. A humor olyan, mint a
fűszer. Finom a kaja anélkül is, de ha azzal jobb lehet, miért ne legyen?. A
humor akkor is élvezhetővé teszi az életet, amikor úgy gondoljuk, hogy baromira
nem az. Amikor érezzük, megbántottak, becsaptak, hazudtak. Én ilyenkor felnézek
az égre, és századjára, ezredjére is azt gondolom: Köszönöm! Mert minden úgy
jó, ahogy van…"
Rengeteg olyan témát,
élethelyzetet vet fel a szerző, amikor bizony csak nagyokat hümmögünk,
bólogatunk vagy fejet csóválunk, ám biztos, hogy érezzük, van benne némi
igazság. Láttunk már ilyet, vagy épp mi magunk is voltunk ebben a helyzetben.
Tetszett, hogy szó esett a nők
elvárásairól, a világban való elhelyezkedésükről, a viselkedési szokásokról, a
tényekről és a tévhitekről. Leitner Olga kendőzetlenül ír arról, hogy milyenek
is a nők. Ahányan vagyunk, annyi félék, s talán ez így is van jól. Kivesézte a
világhoz és egymáshoz való hozzáállásunkat, milyenek vagyunk párkapcsolatban
vagy szingliként, esetleg családanyaként. Kell-e nekünk romantika, illetve
milyen legyen a szex? Mi az, amit nem szeretünk? Mitől mászunk egyenesen a
falra? Jó nekünk nőként, vagy inkább lennénk férfiak?
Az alábbi gondolat a könyvben
fogalmazódott meg, amellyel én mélyen egyetértek:
„Tiszteletben kell tartani a másik személyiségét, nem megváltoztatni, nem
szolgának vagy tulajdonnak tekinteni őt. Önálló, autonóm emberként kezelni,
szövetségesként, akivel azért vagyunk, mert együtt jobb, szebb, teljesebb és
nem utolsósorban könnyebb is.”
Az ötödik fejezetben, amikor
kitér a szerző a feministákra, a feminizmus átalakulására, az elnőiesedett
férfiakra, illetve a nőietlen nőkre bizony hevesen bólogattam. Leitner Olga
vállalta, hogy a mondandójával nem lesz mindenkinél népszerű, de nem is ezért
írta le a véleményét. Én pedig vállalom, hogy bizonyos pontokban határozottan
egy véleményen vagyok vele.
„Már így is túl sok lányos pasi és nőietlen nő szaladgál… Mert ugye létezik
az a pasi, aki férfinak érzi ugyan magát, a nőket szereti, de kurvára nem néz
ki alfa-hímnek, de még egy ómegának sem. Vagyis szűk naci, boka kilóg, gizda,
porcelánbabaarc… Szőr egy deka sincs rajta, mert mindenhol borotválja magát,
kiszedi a szemöldökét, sőt manikűröshöz, pedikűröshöz, kozmetikushoz jár.
Többször, mint én – és itt sem az a lényeg, hogy odajár, inkább az, hogy mi
fontos számára, és mi nem. Felvesz simán lyukacsos topot, igen, topot, hasa
kivan, mint nekem anno,tinikoromban a technóbuliban. Félreértés ne essék, nem a melegekről
beszélek. Sőt! Ki tehet arról, hogy milyen a tesztoszteronszintje? Ellenben, ha
valaki heteroszexuális férfinak vallja magát, háát… Megnézném a nőjét. És természetesen csak a
külsőről beszélek. Mert a haspólótól függetlenül lehet az illető teljesen
normális fazon.”
Bár eddig még csak egy könyvet olvastam Leitner Olgától (ez a második),
határozottan állíthatom, hogy bármikor szívesen olvasnék tőle. Méghozzá azért,
mert kendőzetlenül és őszintén ír, olyan témákat boncolgat, amin érdemes lenne
elgondolkozni mindenkinek, ráadásul olyan stílusban tárja mindezt elénk, ami
magával ragadja az olvasót. Nem az a lényeg, hogy pro vagy kontra állást
foglaljunk a felvetett témákban, sokkal inkább az, hogy elgondolkozzunk ezeken,
mérlegeljünk, és ne hagyjuk, hogy a társadalmi konvenciók határozzák meg, mit
gondoljunk.
A mai tinikről szóló
gondolatokhoz is csak bólogatni tudtam. Sokszor engem is elborzaszt, hogy
milyen értékrenddel rendelkeznek a mai tizenévesek. Egyiknek-másiknak semmi sem
szent, vagánynak tartják, ha belemennek ész nélkül mindenbe, ráadásul nincs egy
csöppnyi félelemérzetük sem.
Annó a mi időnkben (és most
nem kell nagyon öregnek gondolni, 87-es évjárat vagyok) ha valaki így beszélt
volna, mint a mai lányok többsége, visszakézből kaptunk volna egy nevelő
célzatú pofont bármelyik felnőtt ismerőstől, legyen az tanár vagy hozzátartozó,
nem feltétlenül kellett a szülőnek megtennie (nem, nem vertek a szüleim). A
tanároknak sem mertünk visszaszájalni, mert ott akkoriban még volt tekintélyük,
és ha panaszkodni mertél a szüleidnek, hogy xy tanár úr nyaklevest adott, nem
estek a szülők a tanárnak, hogy azt miért is kellett, hanem kaptad a szüleidtől
a következőt, mert biztos okkal történt.
Kevesebb dolgot engedtünk meg
magunknak, megvolt még a felnőttek felé a tisztelet, bár mi is feszegettük a
határainkat, azért tudtuk, hogy mennyi az elég. Nem lógtunk az elektromos
bébiszitteren (nem is volt akkoriban), nálunk a nyári szünet a barátokkal meg
családdal való közös programot jelentette, bringa, mozi, nyársalás,
kirándulások, nagy beszélgetések vagy akár társasozás is szóba jöhetett,
egyáltalán nem számított cikinek.
A mi korosztályunk még tudja,
hogy pl. az alábbi képen látható két dolog milyen összefüggésben van egymással.
Azt is tudtuk, hogy ha nem
érünk haza időben, az valami szankciót von maga után. Én például egyszer
feszegettem a határaimat, a megszabott este nyolc helyett öt perccel később
értem haza, aminek az volt a következménye, hogy egy hétig nem mehettem sehova,
hiába volt nyári szünet, meg csak öt perc a késés. Nem ebben egyeztünk meg a
szüleimmel, s bár akkoriban iszonyatosan igazságtalannak éreztem, mai fejjel
beláttam, igazuk volt. Nem volt kegyelem, de ezáltal meg is tanultam a rendet,
és igyekeztem alkalmazkodni a szabályokhoz. Hiába a sok lázadozás, bizonyos
szabályok kellenek. Most is kellenének. Ahogy Leitner Olga írt azokról a régi
szép időkről, bennem is felelevenedtek az emlékek. Ezt köszönöm, jó volt egy
kicsit nosztalgiázni. Ráadásul nagyon okos dolgot vetett fel, jó lenne, ha a
mai tinik is megfontolnák ezt:
„A lányok miért hívják ki maguk
ellen a sorsot? Amióta világ a világ, a férfiak mindig kiszúrták maguknak a
lengébb öltözetű nőket, és ez ma sincs másképp. Ezért kell legalább arra
vigyázni és figyelni, hogy megfelelő társasággal legyünk egy szórakozóhelyen,
ahol nem hagyunk magára senkit, nem megyünk el sehova vadidegenekkel és nem
fogadunk el piát. Még a sajátunkat sem hagyjuk ott sehol. Ez elővigyázatosság.”
Bár humorral tűzdelt írásról
van szó, ne tévesszen meg senkit a látszat, mert komoly témákat is boncolgat a
szerző. Sőt… a témákat tekintve szerintem egyiket sem kellene elbagatellizálni.
Szerencsére a szerző tudja, hogy mikor és hogyan fűzze bele a humoros
megjegyzéseket, és mikor legyen teljesen komoly.
Ahogy azt az előző kötetnél is
tapasztaltuk, információt gyűjtött az adott nemtől (igen széles korosztályi
palettáról válogatva). Nem csak úgy levegőbe dobálózva ír rólunk, nőkről. Nem
bizony! Meginterjúvolt néhány hölgyet, a válaszaik pedig név nélkül be is
kerültek a könyvbe, tehát nem csak a témákról olvashatunk, hanem nőtársaink
reakcióival is találkozhatunk.
Miről is szól a könyv? Nőkről,
női sorsokról, hozzáállásról, a nők szerepéről a társadalomban, az
elvárásokról, a szingliségről, a kapcsolatokról, a családról, a romantikáról, a
szexről, a feminizmusról, az abortuszról, a gyerekvállalásról, a mai tinikről, az
anyaságról, karrierről, és még megannyi másról. Rengeteg téma, nézőpont, elgondolkodni
való, kevesebb, mint háromszáz oldalon. Ahogy
az előző kötetben a férfiak viselkedése és élete került górcső alá, most a
nőké. Azonban mindkét kötetben jócskán szerepet kapott a másik nem is, tehát
duplán érdemes mindkét nem számára a könyv elolvasása. Esetleg mindkettő
felfedezhet olyan dolgokat, amire szükség lehet a későbbiekben. Nekem személy
szerint egyik kedvenc részem (bár minden téma kivesézése tetszett) az volt,
amikor a könyv vége felé bekerült egy interjú, amit az egyik férfi ismerősével
készített, aki véleményt alkotott a nőkről. Na, emberek, már azért érdemes
elolvasni a könyvet! Komolyan mondom. Nagyon okos dolgokat vetett fel az úr,
érdemes rajtuk elgondolkodni. Garantáltan lesznek olyan dolgok, amiket a könyv
elolvasása után másképp fogtok látni.
Köszönöm a könyvet az
Athenaeum kiadónak, ezt a könyvet határozottan érdemes ajánlani mindenkinek
nemtől függetlenül.
Pontozás: 10/10
Téma, kivitelezés, humor: mind
maximális pont.