Cecelia Ahern: Lantmadár

„Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek közt, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja. A háromfős kis csapat éppen következő filmjéhez keres témát, Laura pedig egyből felkelti az érdeklődésüket. A lány ugyanis lenyűgöző képességgel rendelkezik: úgy tudja utánozni a hangokat, mint senki más – senki, csak az ausztrál lantmadár.

Laura egy új élet reményében a stábbal tart Dublinba, ahol nem csupán a nagyváros zajos nyüzsgése robban be a mindennapjaiba egyik pillanatról a másikra, de a 21. század is, a közösségi média, a tévé és a tehetségkutató műsorok pozitívumaival és árnyoldalaival egyaránt.

Cecelia Ahern legújabb regénye elgondolkodtató, szívmelengető szerelmi történet a mindenkiben ott lakozó szabadságvágyról és a világ zaja mögött megbúvó a csendről.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018.05.31.

Fordította: Balassa Eszter

Fordítás alapjául szolgáló mű: Cecelia Ahern: Lyrebird

ISBN:978-963-293-751-9

Oldalszám: 408

Cecelia Ahern az egyik legnépszerűbb, ír származású, kortárs regényíró. 1981. szeptember 30-án született Dublinban. Mielőtt nekivágott az írásnak és a filmrendezésnek, újságírásból diplomát szerzett. Jelenleg férjével (David Keoghan) és gyermekeivel (lányával, Robinnal és Sonny nevű fiával) Dublin északi részén élnek.

Az írónő huszonhárom éves korában írta meg P.S. I Love You című első regényét, ami tizenkilenc hétig vezette az eladási listákat Írországban. Az Utóirat: Szeretlek azonnal tarolt mind a külföldi, mind pedig a hazai piacon, negyvenhét országban adták el. Meg is filmesítették 2007-ben, s ebben a filmben olyan filmcsillagokat vonultattak fel, mint Gerard Butler, Hilary Swank, Lisa Kudrow, Kathy Bates, Harry Connick Jr, Gina Gershon és Jeffrey Dean Morgan.

A karrier szempontjából viszont ez csak a kezdet volt. A második, Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End) című könyve is nemzetközi bestseller lett, majd 2014-ben megfilmesítették, a két főszerepet pedig Lily Collins és Sam Claflin játszotta.

Cecelia könyvei több mint 40 országban, 25 millió példányban keltek el világszerte.  

Bár én nem lehettem részese az eseménynek, úgy tudom, nagyszerű volt vele találkozni a 89. ünnepi könyvhéten, és hogy a valóságban is egy nagyon kedves, szeretetre méltó, szerény nő.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:

Bárcsak láthatnál

Ahol a szivárvány véget ér

Bennem élsz

Talált tárgyak országa

Ajándék

A holnap titkai

Lány a tükörben

Nyomomban az Életem

Életed regénye

Utóirat: Szeretlek!

A szerelem kézikönyve

Amikor megismertelek

Az üveggolyók titka

A Vétkes

A Tökéletes

Évről évre [eKönyv: epub, mobi]

A Cecilia Ahern "rajongóknak" az Athenaeum kiadó létrehozott egy csoportot is a facebook-on, ahol rengeteg érdekes információt találhattok, ráadásul van olyan, amiről ott értesülhetsz először. Természetesen én már tag vagyok. :) 

https://www.facebook.com/groups/ceceliaahern/

 

Egy kis érdekesség:

„Az Ausztráliában őshonos lantmadarak képesek megjegyezni és utánozni azokat a hangokat, melyek körülveszik őket, beleértve a láncfűrészeket, játék puskákat, fényképezőgépeket, légkalapácsot és az emberi hangot is. Nyaranta néha órákat dalolnak, vegyítve a különböző hangokat, így hozva létre egyedi hangzást.

(…)

Nagy, fácánszerű madarak, csüdjük magas, szárnyuk rövid. Farkuk hosszú, a hímeknél 16, a nőstényeknél 12 kormánytollal, melyek felfelé állnak és egyesek S alakban meggörbültek, és így együttvéve sajátságos lantalakot mutatnak. Párkereséskor legalább húszféle madárfaj hangját utánozza.”

Forrás: Lunardia blogja

 A könyvről:

Nagyon érdekes volt olvasni egy olyan nőről, aki úgy utánozta a hangokat, mint a Lantmadár. Ez néha vicces helyzetekhez vezetett. Egyszerre követheti nyomon az olvasó Laura életét, tekinthet be a múltjába, és ismerkedhet meg egy különleges madárral is.

A szereplők közül volt, akit azonnal megkedveltem, volt, akivel szemben voltak fenntartásaim, és volt olyan is, akit már az elején ellenszenvesnek találtam. Bo karaktere olyan volt, mint egy úthenger. Nem nézte min gázol át, csak az számított, hogy meglegyen a riport. A könyv nagy részében nem igazán kedveltem, nagyon irritált a személyisége majdnem a könyv háromnegyedéig.

A stáb tagjai közül Rachel és Solomon a kedvelt karakterek között volt, bár nem igazán tetszett, ahogy Solomon a helyzetet kezelte. Hagyta, hogy kicsússzon az irányítás a kezei közül, és magára hagyta a lányt egy ismeretlen világban a „cápák” fogságában.

Solomon családja többségben nagyon szeretni való, imádtam, hogy Írországban a kedvenc helyemen laktak, az anyukája azonnal a szívembe lopta magát, az öccsét viszont laposra vertem volna egy péklapáttal, ha olyanokat csinált volna az én ismerősömmel, mint Laurával.

Örültem a családlátogatós résznek, ugyanakkor nagyon hiányoltam az igazi Írországi jellemzést, amit már láthattunk a szerzőtől.

Ez a regény egy kivételes ember útkeresése, megismerkedése a világgal, küzdelem az emberiség negatív hatásai ellen, önmagunk megismerése és még sok más. Szerintem minden olvasó mást lát meg benne. Van, aki a romantikus szálat követi, míg mást a különleges személyiség, s egyúttal maga a Lantmadár ragad magával.

Számomra ez a könyv igen sokrétű. Belemerültem Laura és a lantmadár világába, a könyv olvasása közben volt, hogy a neten kutattam még információk után, bár a szerző is jócskán ellátott minket vele. Felélesztette bennem a mohó kíváncsiságot, az ismeretlen megtapasztalni akarását. Vágytam a romantikus happy end-re, arra, hogy végül minden jóra forduljon. Szomjaztam a történetre, mint a sivatagban ragadt ember a vízre.

A könyv utolsó negyedét már meghatódva olvastam, feltöltekezve pozitív energiával, reménnyel, hogy minden jóra fordulhat, majd végül meg is kaptam a várva várt happy end-et, amitől felkerült a hab a tortára, és picit nekem is sikerült visszanyernem a hitemet a világgal szemben, ami néha nagyon mostoha tud lenni.

Magába szippantott a történet, elgondolkodtatott, különböző érzéseket keltett bennem és végül jó érzéssel zártam be az utolsó sort is elolvasva. Hamisítatlan Ahern élmény egy picit más köntösben. 

Pontozás: 10/10

Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa (Anjouk 5.)

Fülszöveg: „1328. ​Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy Bátor Szilárd az apja nyomdokaiba lépve az udvar vitéze legyen, ami nem megy zökkenőmentesen – ám a sorsa elől senki sem menekülhet.
Időközben meghal Róbert nápolyi király fia, Anjou Károly pedig reménykedni kezd, hogy a magyar Szent Korona mellé megszerezheti szülővárosa trónját is – ha nem magának, hát legalább valamelyik örökösének. Mielőtt azonban ezt megtehetné, egészen más gondokkal kell szembenéznie. Virágzó birodalmában, akár egy hatalmas sakktáblán, számos figura áll fel az újabb játszmához. Egy áruló vajda, egy tébolyult bizalmas, egy buja rokon és egy gyönyörű udvarhölgy, aki nem is sejti, micsoda felfordulást okoz a puszta jelenlétével…

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának érzelmekkel és drámai fordulatokkal teli ötödik része egyben az Arany Visegrád-trilógia második kötete. Szerelem és háború, barátság és gyűlölet, élet és halál a középkori Magyar Királyságban.”

 

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018.05.28.

Oldalszám: 400

ISBN: 978-963-293-761-8

Borító: Földi Andrea

A keménykötéses borító szolid, egyszerű, a védőborító pedig igényes és stílusos, ahogy azt már az előző köteteknél megszokhattuk. Földi Andrea munkája abszolút elismerést érdemel. A kiadó a tartalomra és a kivitelezésre egyaránt odafigyel.

A szerzőről:

„Bíró Szabolcs 1988. július 29-én született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Az írói vénát minden bizonnyal édesapjától örökölte, és már kisgyermekként versikéket, rövid történeteket fabrikált. A versírással később felhagyott, a próza szerelmese lett. Tizenöt évesen kóstolt bele először a novellaírásba, eleinte főleg a fantasy műfajához és a kalóztörténetekhez vonzódott. Tizenhat évesen, gimnazistaként kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként, az iskolaújság főszerkesztőjeként és énekesként is bontogatta szárnyait. Prózai művei mellett 2006-tól több száz cikke jelent meg az Új Szó, a netBarátnő, az ekultura.hu, a Vasárnap, a Napvilág.Net, a PRESStige, a Penna Magazin és más internetes, illetve nyomtatott lapok hasábjain. 2010 októberétől 2012 januárjáig könyv- és filmkritikusként dolgozott a szlovákiai magyar Pátria Rádiónál. 2013-ban Vissza a középkorba! címmel önálló rovatot jegyzett a Csallóköz c. regionális hetilapban. Tizenegy éven keresztül folytatott aktív amatőrzenei pályát, ebből kilenc évig (2004 és 2013 között) a Csak Van zenekar énekeseként tevékenykedett: erről a korszakról tanúskodik többek között a zenekar első nagylemeze, a Mindennek a teteje.

(…)

Bíró Szabolcs 2007-ben debütált regényíróként, első öt könyve (és egy nem hivatalos e-novelláskötete) még Francis W. Scott álnéven jelent meg. 2010 első napjától kezdve kizárólag polgári nevén publikál, saját bevallása szerint székirodalmat ír, és egyre megszállottabban fordul a középkor felé. Első komolyabb sikerét Sub Rosa c. kalandregényének köszönheti, mely három különböző kiadást is megért, a szakmai hírnevet azonban a Non nobis, Domine c. történelmi regénye hozta meg számára. 2014-ben megjelent Ragnarök c. regényével rövid kitérőt tett a vikingek és az óskandináv mitológia világába, ám azután ismét visszatért a magyar középkorhoz: tizenöt részesre tervezett, Anjouk c. történelmi regénysorozatát az Athenaeum Kiadó gondozza.

Az író kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer, ezt a helyzetet pedig humorosan, ironikusan fogja fel. Innen ered a székirodalom kifejezés. Ez a kategória egyben azt is sejteti, hogy az író nem kíván egyetlen műfaj mellett lecövekelni: a székirodalomba bármilyen irodalmi kategória belefér. Emellett a székirodalomaz évek során egyfajta branddé erősödött: Bíró Szabolcs minden évben ún. székirodalmi könyvturné keretein belül indul előadó- és dedikálókörútra, 2015-től pedig havonta többször is jelentkezik a Székirodalom vlog címen futó videónaplója egyes epizódjaival.

Bíró Szabolcs jelenleg feleségével és fiával a Csallóközben él, főállású regényíróként dolgozik, folyamatosan álmodozik, és komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy ezek az álmok valóra váljanak.”

Forrás és teljes életrajz itt: http://biroszabolcs.eu/eletrajz

Bíró Szabolcsot 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütötték. 2017 nyarán pedig Eger Kulturális Nagykövete lett.

A tizenöt részesre tervezett, öt trilógiára felosztható Anjouk regénysorozat eddigi kötetei, melyek az Athenaeum kiadónál jelentek meg:

Bátor Attila bosszútrilógiája:

Anjouk I. - Liliom és vér (2015)

Anjouk II. - Lángmarta dél (2015)

Anjouk III. - Az utolsó tartományúrig (2016)

Arany Visegrád-trilógia:

Anjouk IV. - Szent György testvérei (2017.)

Anjouk V. – Ötvenezer lándzsa (2018)

Anjouk VI. – Királyok éneke (előkészületben)

A sorozat előzménykötete:

Non nobis Domine (2016)

Bíró Szabolcs könnyed és lehengerlő stílusa hozzájárul ahhoz, hogy az ötödik kötet története is magával ragadja az olvasót, s egészen a végéig ne is eressze el. Fordulatokban, eseményekben gazdag, sodor magával a lendület, egyfajta forgószélként száguldunk át a történelem eme kiragadott egységén.

A karakterek között könnyen találhatunk olyat, akivel szimpatizálhatunk, és aki a szívünkhöz közel kerülhet, legyen fő vagy akár mellékszereplő. Jellemábrázolásuk megnyerő, a karakterek szinte kilépnek a lapokról. A helyszínek leírása megkapó, korhű, szinte látom magam előtt a XIV. századi Magyarországot.

Harcok, árulások, belviszályok, vívódások és lelki tusák szövik keresztül a történetet, ám ezeken kívül ott a romantika, a szerelem, a család, a barátság, a bajtársiasság és a hazaszeretet is. Megannyi érzés és gondolat egy könyvben.

Az előző kötetből ismert szereplők közül most is felbukkan pár, akiket régi jó ismerősként üdvözölhetünk, a szívünkben pedig újra helyet kap az érzés, hogy velük együtt mi is újra a helyünkön vagyunk.

Egyik fő kedvencem, Lackfi István is jókora szerepet kapott ebben a kötetben is, a fehér sárkány újra megmutatta mekkora ereje van. Nem igazán irigyeltem a felesége meg az anyósa miatt, ám a történet elején, amikor a szerző a fiával töltött meghitt pár percről írt, az nagyon tetszett. Talán itt mutatkozott meg leginkább, hogy a kemény, szilárd és néha zord ember néha tud lágy és kedves is lenni. Ráadásul nagyon csavaros észjárása van, ügyesen megoldotta, hogy ne kelljen a csaták között még otthon is megvívnia a saját harcát.

Fegyvernökei rábukkantak Bátor Attila rég elveszett fiára, Szilárdra és magukkal vitték Visegrádra, ahol beteljesíthette sorsát. A fő fegyvernök Péter egykoron magának Bátor Attilának volt hű társa és jó barátja, ezért is viselte annyira a szívén Szilárd előkerülését.

Folytatódott hát hét év kimaradás után Szilárd lovaggá nevelése, ami nem mindig bizonyult egyszerű feladatnak. Lackfi István Pétert, az egykori fegyvernökét nevezte ki mesteréül, így hát rá hárult a feladat, hogy a fegyverhasználaton, víváson és lovagláson kívül tanítsa meg ifjú tanítványát a lovagi erényekre, a logikus gondolkodásra, és a józan ész használatára is.

Nagyon szerettem Szilárd és Palkó vetélkedéséről olvasni, hihetetlen mennyi mindenre képesek voltak, hogy borsot törjenek egymás orra alá, ugyanakkor mennyire mély és szoros barátság alakult ki közöttük.

Az évek alatt rengeteg esemény történt, amit a szerző úgy ábrázolt, hogy az olvasó garantáltan úgy érezheti, ő maga is ott van és nem csak nézője az eseményeknek, de át is éli azokat.

Jó volt tanúja lenni, hogyan is bontakozik ki Bátor Szilárd jelleme, fiatal kora ellenére. Rengeteg fájdalom érte, lobogott benne a bosszú lángja, ám Péter, a mestere igyekezett őt visszafogni és a helyes útra terelni.

Aztán egy napon a király hadba szólította, és bizonyíthatta, hogy érdemes Bátor Attila örökségére.

Molnár József: Hédervári Dezső lovag megmenti Károly Róbertet a posadai csatában

Véres harcok, rengeteget áldozat…

Sorozatban veszítették el a barátaikat, bajtársaikat, néha úgy éreztem, én magam is. Sajgott a szívem a veszteségek miatt, ugyanakkor éreztem, hogy még sok kaland és harc vár rám a következő kötetek folyamán, olyan szereplőkkel, akik már a szívemhez nőttek.

Számomra ez a kötet is bővelkedett kalandokban, izgalmakban, szívet tépő jelenetekben. Talán eddig ez a kötet volt a legvéresebb, legdurvább, ami a harcokat illeti.  

Kedvenc jelenetem több is volt, ám a Szilárdhoz fűződőek közül ami a legjobban lebilincselt, az a Hajnalfény elkészítése volt.  Hogy mi is a hajnalfény? Olvassátok el a könyvet, és megtudjátok :) 

Köszönöm a kiadónak és a szerzőnek az élményt. Remélem, még sokat olvashatok Bíró Szabolcstól.

A hatodik kötet úgy tudom, a jövő évi könyvhétre várható (legalábbis a szerző így nyilatkozott a facebook-os oldalán), úgyhogy addig próbáljunk meg türelmesek lenni. 

Pontozás: 10/10

Benyák Zoltán: Az utolsó emberig

„Esküdt ellenségek. Ők ketten. Akiket a halál sem ment meg attól, hogy egymásnak essenek. Minden időkben, újra és újra. 

A felfedezések korában, egy rozzant vitorláson hánykolódva az óceánon a régi és az újvilág közt. A nagy francia forradalom utáni évtizedben, de Sade márki meglepetésekkel teli, bizarr kastélyában. A viktoriánus London bűzös sikátoraiban, ahol Hasfelmetsző Jack szedi áldozatait. Háborúkban, végnapokban mindig szembetalálkoznak, és mindhalálig harcolnak önmagukért, a hitükért vagy a szeretett nőért.
Most pedig, végül, itt állnak egymással szemben, és ezúttal mindannyiunk sorsáért kell megküzdeniük. 

Benyák Zoltán, aki olykor vérfagyasztóbb, mint Stephen King, máskor merészebben mesél, mint Neil Gaiman, ezúttal a világ legkegyetlenebb küzdelméről ír, amely átível történelmünkön – a régmúltból az elképzelt, távoli jövőbe.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018. május 28.

ISBN: 978-963-293-210-1

Oldalszám: 351

Borító: Földi Andrea

Megnyerő, egyszerű, letisztult.

A könyvbe beleolvashattok itt:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1494000.pdf

A szerzőről:

Benyák Zoltán (Budapest, 1976. június 4.) magyar író. Leginkább fantasy és szürrealista témájú munkáiról ismert.

A 2000-es évek közepén kezdett publikálni. Főként regény és novella műfajában alkot. Emberközpontú, lélektani témái és fantasztikus hangulatai felismerhetővé teszik stílusát.

Tatabányán él, első novellája 1997-ben jelent meg a Solaria internetes magazinban. 2004-ben szerzett mérnöki diplomát, az ezután következő évektől rendszeresen publikál. Írásai az Újgalaxis jelenteti meg. 2006-ban megnyeri az Ankh egyház novellapályázatát. Ezekben az években végzi el a Magyar Író Akadémia szemináriumait. Álnéven 2007-ben jelenik meg első regénye a Veszett lelkek városa az Agenda Kiadó gondozásában. 2008-ban a Kvartett című regényért Zsoldos Péter díjra jelölik. 2011-ben más írókkal közösen jelenteti meg a Pokoli Szimfóniák című novelláskötetet. 2012-ben először publikál saját néven, egy történelmi művet, A háború gyermekét, amit a Historium kiadó jelentet meg. Ezt követi ebben az évben az Ars Fatalis című regénye, amiben a hétköznapokat ruházza fel csodával. A regényt jelölték KIMTE egyesület Magyar Fantasy díjára. 2013-ban Az idő bolondjai regény következik, ami abban az évben el is nyeri a Magyar Könyvek Viadalának Szépirodalmi díját. 2014 egy realista regényt hoz, a Csavargók dalát, amiben három hontalan talál egy szemétbe dobott csecsemőt.

2016-ban a másvilágra kalauzolja merészebb olvasóit egy rendhagyó történetben, A nagy Illúzióban!

A szerző kiadónál megjelent művei:

A nagy illúzió

Az utolsó emberig ÜKH 2018

A regényről:

Nagy elvárásokkal kezdtem neki ennek a regénynek, mert a szerző előző könyve, A nagy illúzió, számomra fantasztikus bemutatkozó regény volt. Egészen addig még nem olvastam Benyák Zoltántól, ám annak a végére érve úgy éreztem, az előtte lévő könyveket is be kell szereznem, és természetesen meg kell ismerkednem majd a szerző új regényeivel is. Mivel tudatában voltam annak, hogy ezzel a könyvvel teljesen más vizekre evez, igyekeztem csak arra hagyatkozni, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem. Nagyon vágytam arra, hogy hasonló érzésekkel tegyem le ezt a könyvet is, ahogy A nagy illúziót. Hiszen attól teljesen pozitív tapasztalatokkal búcsúztam, és felkerült a „mindenképpen érdemes újraolvasni” listámra.

Ez a regény azonban teljesen más világ.

Más érzések, tapasztalatok, más stílus és kivitelezés. Míg az előző regényében egy főszereplő „életútját” ismerhetjük meg és a többiek csak mellékszereplőként tevékenykednek a történetben, ebben a könyvben több főszereplő kapott szerepet, így nem mélyült el annyira, vagy legalábbis nem úgy, ahogy azt már megszokhattuk, ám most is megkaptuk a szükséges karakterábrázolást. Sokkal komorabb a hangvétele és nem érzed azt, hogy a „felhőkön túl vár egy szivárvány”, tehát hogy jobb is lehet. Míg az előző könyvet alig tudtam letenni, ennél többször kényszerültem szünetet tartani, mert meg kellett emésztenem az olvasottakat. Sorozatban jöttek olyan jelenetek, amiket nem vett be a gyomrom, de vitt előre a kíváncsiság és a remény, hogy jönni fog valami más jelenet, ami feledteti a fent említetteket.

A könyv öt részre van tagolva, különböző idők, helyszínek, karakterek.

Az első részben Mylod Jones seborvos szemszögéből ismerhetjük meg a történteket. Az ő karaktere többé-kevésbé szimpatikus volt, voltak elvei, melyekhez próbált ragaszkodni, bár a sors elég hányatott életet szánt neki.

Lowgroove matróz karakterétől undorodtam. Nagyon kevés karakter taszított ennyire, mint ő. Barbár, minden emberségtől mentes személy, de számomra rosszabb volt az állatoknál is. Sőt…

Nem csak az élelem miatt gyilkolt. Élvezte a gyilkolást, különösképp, ha előtte eljátszadozhatott az áldozatával. Már az elején azt kívántam, hogy törlesszen neki a természet, amiben ragadt, és ő is különös kegyetlenséggel legyen kivégezve. Nem egészen úgy teljesült a „kívánságom”, mint ahogy én gondoltam, de bevégeztetett, és egyáltalán nem tudtam sajnálni.

A második eseményei az 1799-beli Párizsba kalauzol el minket, a mesélő pedig egy Latour nevű férfi, aki úgy jellemezte magát, hogy „Jó ember egy nehéz korban”. Azt hinné az olvasó a kezdetekben, hogy ez a fejezet hoz valami olyat, amitől pozitív gondolatai lehetnek, de ez komoly tévedés lenne. Újabb mélymerülés a fertőbe, a bűnbe, a mélységes undorba. Ármánykodás, egy őrült ténykedése, emberek marionett figuraként való használata. Az egyetlen pozitívum Latour karaktere még a legelején.

A harmadik rész az 1888-as évek Londonjába repíti az olvasót, ahol Abberline felügyelő elbeszélése alapján ismerkedhetünk meg az események láncolatával. Számomra talán ez volt eddig a legérdekesebb, és kevésbé volt taszító, mint az előző kettő rész. Hasfelmetsző Jack, London leghírhedtebb negyedében, ahol minden ötödik ház bordély.

 

A negyedik rész a második világháborút illetve az azt követő éveket dolgozza fel, még végül az ötödik rész, az idők végezetéig következik, ami egyfajta lezárása a történetnek. Az utolsó oldalakon pedig Benyák Zoltán gondolataival találkozik egy olvasó, s talán megérti, miért is lett ilyen ez a regény.

Miről is szól igazán? A jó és a rossz örökös harcáról? Arról, hogy tudjunk embernek maradni minden körülményben? Hogy nem minden az, aminek látszik? Ami rossznak tűnik is lehet jó, illetve ami jónak tűnik is lehet rossz.

Ez a könyv rendkívül pesszimista. A komor hangulat mindvégig fennmarad, s a regény végére semmi reményünk nem marad, nem lesz happy end, csak az üresség. Őszintén szólva nem ezt vártam. Talán mondható, hogy ez a szerző legsötétebb műve.

A szókészlete választékos, érezhető hogy a szerző terjedelmes szókinccsel rendelkezik. Párbeszédeiben gyakran megjelenik az irónia vagy a szarkazmus. Stílusa erőteljes, néha soknak éreztem, ugyanakkor nem kétlem, hogy a szerző ezzel kívánta elérni a megfelelő hatást.

A regényben megjelent több, a történelemből kiragadott karakter, melyek nem feltétlenül hasonlítottak az egykoron élt személyekhez, de ez szerintem nem zavaró, ha az olvasó megérti, hogy csak eszközök a történet mondandójának közvetítésében.

A pontozással bajban vagyok. Kettős érzéseket váltott ki a regény, és most nem igazán tudom, hogy merre hajlik a mérleg nyelve. A borító abszolút nyerő, a téma is kedvemre való, a kivitelezés azonban néha sok(k) volt. Hiányzott az a bizonyos pozitív szál, ami egy kis reményt is nyújtott volna az olvasók számára. A történet elgondolkodtató volt ugyan, de túl komor és borúlátó, ráadásul tartalmazott néhány gyomorforgató elemet is, amit szívesen kihagytam volna (gondolok itt a Mylod Jones fejezete alatt történtekre). 

Pontozás: 

Borító: 10/10

Téma: 10/9

Kivitelezés: 10/7

Susanna Ernst: A lelked bennem

– A Madison Spring-i rejtély –

Fülszöveg: „Ne félj, Matty! Veled maradok, megígérem!” 
A kegyetlen gyilkosság áldozatává vált Amy utolsó gondolata ez volt. 
Matt, aki gyerekfejjel tehetetlenül szemlélte kis barátnője megerőszakolását és meggyilkolását, huszonegy év múltán is képtelen feldolgozni a traumát. Bár sikeres masszőrként dolgozik – gyógyító mentalistaként különleges képességekkel rendelkezik –, végtelenül magányos. Ám egy napon találkozik egyik betegének autista lányával, Julie-val, s a kettejük között kialakuló, megmagyarázhatatlan vonzalom nemcsak különös élményeket ad, de közös emlékeket is feltár. Emlékeket abból az időből, amikor még nem is ismerhették egymást. Matt lassan rádöbben: rég meghalt gyermekkori szerelme egy másik testben él tovább. S miközben együtt próbálnak megküzdeni családjukkal, környezetükkel, hogy elfogadtassák a lehetetlent, a múlt árnya kísért a metszőn kék szemű gyilkos személyében…

Kiadja: Athenaeum kiadó

Megjelenés időpontja: 2018.05.28.

Fordította: Szakál Gertrúd

Fordítás alapjául szolgáló mű: Susanna Ernst: Deine Seele in mir

Borító: Földi Andrea

ISBN 978-963-293-261-3

Oldalszám: 448

Susanna Ernst - A képet Octavia Oppermann készítette

A szerzőről:

Susanne Ernst 1980-ban, Bonnban született. Egy nagycsalád gyermekekénk a könyvek világába menekült, már gyermekkorában kis történeteket írt. Banki ügyintézőként dolgozott a középiskola után, a rajzolás mellett az írás volt a hobbija. Második gyermeke születése után kezdett komolyan foglalkozni a regényírással, az első kézirata 2009-ben, A lelked bennem pedig 2010-ben született. A téma egészen különös: a szerző rémálmából merített ihletet.

A könyvről:

Már a kezdés olyan volt, mint egy kemény balhorog, ami kiszámíthatatlanul a padlóra taszít. Persze, a fülszöveg alapján számítani lehetett arra, hogy miről fog szólni a regény, mégis elég rosszul érintett, hogy hirtelen a közepébe vágott a szerző, nem finomkodott, már az első oldalakon leverte az olvasót a lábáról. Tekintve, hogy kisgyermekről volt szó, elég rosszul érintett. Kellett pár mély egyenletes lélegzet, hogy helyrerázódjon a lelki egyensúlyom.

Aztán ugrott egy nagyot, és a történet huszonegy évvel később folytatódott.

Minden egyes oldalnál újra és újra rácsodálkoztam a történet mélységére. Hihetetlen, ahogy a szerző ábrázolja a dolgokat. Tudom, hogy egy rémálom adta az ötletet a könyvhöz, de még így sem igazán tudom, hogyan találta ki ezt a történetet. Hihetetlen. Egy biztos, hogy ehhez a könyvhöz szükség van egy jó nagy adag beleérző képességre és nyitottságra. Rengeteg nyitottságra.

Matthew Andrews karaktere fantasztikus, érdekes, magával ragadó, őszinte. Tetszik, hogy az ő szemén át látjuk a dolgokat, általa ismerhetjük meg a történteket. Hiába ellenkező nemű, mégis sikerült beleélnem magam a karakterébe, meg persze Amy-ébe is, aki egy hihetetlenül csodálatos és erős jellem. Szerettem, ahogy Matt karakterét ábrázolta a szerző, és azt is, amerre elvitte a történetet. Nagyon kellett egy ilyen történet. Különleges elgondolás és kivitelezés.

A szereplők azonnal a szívemhez nőttek, legyen szó Matt-ről, Amy-ről, Julie-ról, Kristin-ről vagy Tomról, vagy épp a Charles család tagjairól. Mindenki külön egyéniség, mégis a világuk egy személy körül forgott.

Rengeteg dolgot kell megtapasztalniuk, felfedezniük, újra átélniük a főhőseinknek, mi pedig mindvégig velük tartunk az úton. Tengernyi gondolat és érzelem, amit mindenkinek meg kell élnie. Néha nagyon nem könnyű.

Annyira megérinti az olvasó lelkét, amennyire csak lehetséges. Legalábbis az enyémet. Szinte megfogalmazni is képtelenség, mennyi érzelmet, gondolatot sűrített az írónő ebbe a regénybe. Mennyit ad, ugyanakkor van, amit el is vesz. Szenvedés és boldogság jár kéz a kézben, te pedig, kedves olvasó, nem tudsz felocsúdni a sokkból, mert a végén még egy utolsót odasóz neked a szerző, és újra padlóra kerülsz. Vissza a kiindulópontra, bár már egy új helyzetben. Újrakezdés…

Mélységesen megrendített ez a történet. Felkavart, magával ragadott, majd a földre dobott, akár egy tornádó, ami kérés nélkül magával sodor mindent, ami az útjába kerül, aztán meg valahol egészen máshol a ledobja őket, mint ha már nem lenne rájuk szükség. A könyv különböző szakaszaiban más és más érzelmek indultak útnak bennem, hogy aztán a végén mind kitörni készüljön. Meg kell vallanom, megkönnyeztem. Nem számítottam arra, hogy ilyen véget szán az írónő a főszereplőinknek. Azt hittem, másfajta happy end-et kapok, végül azonban be kellett látnom, ez sem rossz, csak rettenetesen más, mint amit én szerettem volna. Fájt így befejezni a könyvet. Aztán a könyv végén található köszönetnyilvánítás picit helyrebillentett. A szerző magyarázattal szolgált, amire szükségem is volt.

A könyvet azoknak ajánlom, akik tudnak nyitottak lenni, nem keresnek kákán is csomót, csak hagyják, hogy a történet magába szippantsa őket és elemi erővel megéljék az érzéseket, amiket a regény kivált. Én ezt tettem, s egyáltalán nem bántam meg.

Köszönöm a szerzőnek hogy megírta a könyvet, az Athenaeum kiadónak pedig, hogy lehetőséget adott arra, hogy elsők között olvashassam idehaza. Újabb érzelem gazdag könyvvel gazdagodtam, ezen felül pedig sok olyan gondolattal és érzéssel, melyek talán sosem bújtak volna elő, ha nem találkozom Susanna Ernst hihetetlen regényével. Szívesen olvasnék még a szerzőtől.

Pontozás: 10/10

Cecelia Ahern az ünnepi könyvhéten!

Minden szépet és jót mindenkinek! 

Gondolom már sokan várjátok, hogy elkezdődjön a 89. ünnepi könyvhét. Őszintén szólva én is így vagyok, bár legnagyobb sajnálatomra jelenleg úgy tűnik, kimaradok a "muriból". Pedig nagyszerű programok lesznek idén is, ráadásul Magyarországra látogat az egyik kedvenc szerzőm, akinek a könyvhéten lesz kapható először a legújabb könyve, a Lantmadár, az Athenaeum kiadó standjánál. 

Ki az a világhírű írónő, akivel júniusban személyesen is találkozhatunk Magyarországon? 

Cecelia Ahern az egyik legnépszerűbb, ír származású, kortárs regényíró. 1981. szeptember 30-án született Dublinban. Mielőtt nekivágott az írásnak és a filmrendezésnek, újságírásból diplomát szerzett. Jelenleg férjével (David Keoghan) és gyermekeivel (lányával, Robinnal és Sonny nevű fiával) Dublin északi részén élnek.

Az írónő huszonhárom éves korában írta meg P.S. I Love You című első regényét, ami tizenkilenc hétig vezette az eladási listákat Írországban. Az Utóirat: Szeretlek azonnal tarolt mind a külföldi, mind pedig a hazai piacon, negyvenhét országban adták el. Meg is filmesítették 2007-ben, s ebben a filmben olyan filmcsillagokat vonultattak fel, mint Gerard Butler, Hilary Swank, Lisa Kudrow, Kathy Bates, Harry Connick Jr, Gina Gershon és Jeffrey Dean Morgan.

A karrier szempontjából viszont ez csak a kezdet volt. A második, Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End) című könyve is nemzetközi bestseller lett, majd 2014-ben megfilmesítették, a két főszerepet pedig Lily Collins és Sam Claflin játszotta.

Cecelia könyvei több mint 40 országban, 25 millió példányban keltek el világszerte.  

Lenyűgöz és inspirál az emberi természet, az, hogy bármennyire is reménytelen a helyzetünk, megvan ahhoz a bátorságunk és erőnk, hogy mindig felálljunk a padlóról. Saját történeteink legnagyobb harcosai mi magunk vagyunk.Cecelia Ahern

Legújabb regénye, a Lantmadár június 1-jén jelenik meg, és a 89. Ünnepi Könyvhéten lesz először megvásárolható. Cecelia Ahernnel június 7-én 17 órától a Vörösmarty téren, a Nagyszínpadon Balázsy Panna beszélget majd, az írónő 18 órától dedikál a Dedikálószigetnél. a Vörösmarty szobor mellett.

Nagyon-nagyon szeretném dedikáltatni vele a Vétkest és A tökéletest. Igazság szerint minden nálam lévő könyvet dedikáltatnék, de maximum három könyv lehetséges egy embernél, úgyhogy nekem ez a kettő lenne a legfontosabb, harmadiknak meg elvinném az Utóirat: Szeretlek címűt, mert az volt az első szerzeményem tőle és azonnal szerelem lett. 

A Cecilia Ahern "rajongóknak" a kiadó létrehozott egy csoportot is a facebook-on, ahol rengeteg érdekes információt találhattok, ráadásul van olyan, amiről ott értesülhetsz először. Természetesen én már tag vagyok. :) 

https://www.facebook.com/groups/ceceliaahern/

Facebook-os esemény a jeles alkalomhoz: Cecelia Ahern Magyarországra látogat

Eddig több mint 80 ember jelezte az eseménynél részvételi szándékát, és 333 érdeklődő van jelenleg. Nagyon jó programnak ígérkezik. 

Ha van kedvetek, csatlakozzatok az eseményhez, illetve látogassatok el a Vörösmarty térre, garantáltan jól fogtok szórakozni! :) 

Urbánszki László: Ördöglovas (A magyarok nyilaitól... 3.)

„A ​Keleti Frank Királyság nem feledi csúfos pozsonyi kudarcát. Az öt germán törzs újra összeszedi minden erejét, hogy szétzúzza a fiatal mogyeri államot. A bajorok, élükön Arnulf herceggel és a mögötte álló egyházi hatalommal, királyságot építenének. Tarkacsu nagyfejedelem széthúzó mogyeri nemzetségfőkkel vitázik, saját hatalmának korlátai ellen küzd. 

Agacs, az ifjú felderítő a nagyfejedelem utasítására hírszerzőként érkezett bajorföldre, hogy segítséget nyújtson Kadosa ott rekedt sebesültjeinek. Szemtelen ötlettel eléri, hogy Arnulf bajor herceg nemessé tegye fogadott húgát, Ingét, ha a lány harminc harcost küld a seregébe. A mogyeri katonák gyepűvidéki gyilkosoknak álcázva, Kadosa vezetésével indulnak az augsburgi táborba. Kadosa megalázó beosztást vállalva keresi az ellenség gyengéit. Mulatságos és életveszélyes kalandokat átélve gyűjti a szükséges tudást…

Urbánszki László lebilincselően fordulatos, kalandozás kori regényciklusának harmadik kötetében a 10. századi magyar történelem első évtizede elevenedik meg.”

Kiadta: Helikon kiadó - Szenzár könyvek

Megjelent: 2018. május 15.

Oldalszám: 384

ISBN: 978-963-227-943-5

Borítóterv: Oláh Gábor

Borítókép, grafika: Kertai Zalán

A könyv vonzza a tekintetet. Igényes, precíz munka, jó ránézni.

Kertai Zalánról itt olvashattok érdekességeket:

http://www.magyarvagyok.hu/kultura/hiressegek/kepzomuveszek/festomuveszek/10354-Kertai-Zalan.html

Itt egy interjút készítettek vele:

http://www.nemzetikonyvesblog.hu/beszelgettunk-kertai-zalan-festomuvesszel/

A képeit pedig itt tekinthetitek meg:

https://www.facebook.com/KertaiZalanFestmenyei

Urbánszki László

A szerzőről:

„Urbánszki László 1954. augusztus 7-én született Alberttelepen, egy bányászcsalád második gyermekeként.

Kazincbarcikán a Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett. Sokat köszön irodalomtanárának (és osztályfőnökének) Hunyady Józsefnének, akinek jókora része volt abban, hogy Urbánszki László olvasásszeretete irodalomírássá nemesedett.

Tíz évet hajózott a Dunán, közben hajózó üzemmérnöki diplomát szerzett.

Kisiskolás korától olvasott szenvedélyesen, de az írással csak 2008-tól kezdett el komolyabban foglalkozni a Karcolat Műhelyben, akkor még De Profundis Clamavi írói néven.

2010 elején jelent meg először nyomtatásban, azóta több, mint harminc novellája, elbeszélése került kiadásra különféle kiadványokban. 2011-ben Bíró Szabolcs és a Historium Kiadó támogatásával jelent meg első önálló kötete.

2014 és 2017 között a Gold Book Kiadó jelentette meg a műveit, 2017-ben a Helikon Kiadóval kötött szerződést.

Elkötelezett író, céljait így fogalmazza meg: „az emberről akarok írni, úgy ahogy van. Nem hazudozni nagy tettekről, célokról, hanem megkeresni az apró valóságok szépségét és mocskát. Ha, ez utóbbit ki tudom rángatni a fényre, kevésbé lesz büdös.”

Közel áll a természethez, élete során volt dunai hajós és batikoló, jelenleg faművesként dolgozik. Tatárszentgyörgy közelében él, egy erdei tanyán három gyermekével.”

Forrás: Wikipedia

Számomra ezek csak adatok. Persze, sok minden kiderül az életéről, de a honlapján található bemutatkozása nekem sokkal jobban tetszik. Szerény, közvetlen, nyílt és egyenes.

Hogy mire gondolok pontosan? Itt megnézhetitek:

https://urbanszkilaszlo.freewb.hu/ki-is-vagyok-en/

https://urbanszkilaszlo.freewb.hu/

Amikor felkérnek egy könyv recenziójának megírására, mindig picit szárnyra kap a lelkem, mert azon felül, hogy szenvedélyesen szeretek olvasni és véleményezni könyveket, ez is egyfajta visszajelzés számomra, hogy jó az, amit csinálok. Az a megtiszteltetés ért, hogy maga a szerző keresett meg az ajánlatával, melyet ezúton is köszönök. A történelmi regények a gyengéim, kisiskolás korom óta érdekelnek a régmúlt eseményei, s külön öröm, hogy újabb magyar szerzővel ismerkedhettem meg.

Bár fentebb már megjegyeztem, úgy érzem muszáj hangsúlyoznom, mennyire imádom a könyv kivitelezését. A könyv keménykötéses, meseszép védőborítóval, belső borítóján grafikával.

A történet egy előhanggal indít, majd harminckilenc fejezet következik, zárásképp pedig jön az epilógus, utószó, bibliográfia és a tartalomjegyzék.

A tájleírások és szereplőjellemzések részletesek, ennek köszönhetően az olvasó úgy érezheti, hogy ott van a szereplőkkel az adott helyszínen, és megéli velük a különböző cselekményeket. A szerző annyira részletesen taglalja néhol a dolgok milyenségét, hogy szinte már éreztem a bűzt vagy hallottam a pengék surrogását.

Nagyon szeretem a történelmi regényeket, mert egyaránt részünk van kalandban, harcokban, és bonyodalmakban, mégis ami számomra a legtöbbet adta ebben a könyvben, az a humor szál volt.

Nagyon sok szereplő a szívemhez nőtt, egyik talán Anica volt. Merész, bátor, okosabb, mint sok férfi, még ha a kora nem is erre utalt. Az apja Halim értelmes, intelligens férfi volt, aki bár harcos volt, igyekezett gyermekét a helyes beszédre és a jó modorra tanítani.

Aztán ott volt Álmus, aki bátran kimondta, amit gondolt, és elég sok mosolyt csalt az arcomra olvasás közben.

Agacs éles eszű, leleményes, jó szívű ember volt, bár a viselkedésében akadtak olyan dolgok, amiket nem néztem jó szemmel, és valószínűleg nagy gondban lettem volna abban a korban. Ettől függetlenül szerettem a hozzá fűződő részeket, ahogy Kadasa századosékét is, mert nagyon kedvemre való társaság volt. A csapat humormestere szerintem Makár volt, rengetegszer könnyesre nevettem magam azokon a helyzeteken és párbeszédeken, amelyeknek részese volt.

A könyv olvastatja magát, mindvégig fenntartja az érdeklődést, s azon kívül, hogy a történelem berkeibe kalauzol minket, izgalmas csatákkal, furfangos tervekkel köti le a figyelmünket, még humoros párbeszédekkel is szórakoztat. A szerző korhű ábrázolása, részletes karakterjellemzése, valósághű tájleírása mind hozzájárul ahhoz, hogy mi is ott találjuk magunkat főhőseinkkel és kalandozzunk egy nagyot.

Bár ez volt Urbánszki Lászlótól az első regényem, valószínűleg nem az utolsó. Minden történelemkedvelőnek meleg szívvel ajánlom.

Pontozás: 10/10

Angela Marsons: Halálos játék (Kim Stone 4.)

„Egy ​megoldatlan ügy minden nyomozó rémálma. A Westerley orvostudományi kutatóintézet tudósai az emberi test bomlását tanulmányozzák, hogy pontosabban meghatározhatók legyenek a halál körülményei, ezzel is segítve a rendőrség munkáját. Kim Stone nyomozó épp egy frissen lezárt eset után látogat el a csapatával a jól őrzött intézménybe. Az unalmasnak ígérkező bemutató azonban hamar félbeszakad, amikor Kim egy, a helyi kutatók számára is ismeretlen női holttestet talál. A testen minden különösebb vizsgálat nélkül látszik, hogy az áldozat gyötrelmes halált halt: földet tömtek a szájába. Alig indul meg a nyomozás, amikor a felügyelőt máris újabb áldozathoz riasztják. A minta ugyanaz, de a tettest megzavarhatták, mert a nő ezúttal életben maradt…

Angela Marsons legújabb regényében Kim Stone és csapata nincs könnyű helyzetben; alig van nyom, amin elindulhatnának, és az idő is ellenük dolgozik. A segítség ezúttal onnan jön, ahonnan nem várnák – egy „döglött ügy” ugyanis hirtelen meglepően aktuálissá válik.”

Kiadta: General Press kiadó

Kiadás éve: 2018.

Fordította: Seregi Márton

Fordítás alapjául szolgáló mű: Angela Marsons: Play Dead

Oldalszám: 336

ISBN: 978-963-452-144-0

A borítót Kiss Gergely tervezte.

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában.

Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.

Például:

- Titokban fél a tűktől.

- A kedvenc tv műsora a Top Gear.

- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.

- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.

- Utál nyilvánosság előtt beszélni.

- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.

A szerző honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

A könyvről:

A történet egy prológussal indít, ami egy 1996-ban történt eseményre mutat rá. Az ember viszonylag hamar rájön, hogy melyik szereplő életének egy darabkájába nyertünk bepillantást. Aztán az első fejezetben rögtön a már jól ismert nyomozócsapat akcióját olvashatjuk.

A már jól ismert csapat újra visszatér, hogy Kim Stone felügyelővel közösen kiderítsék, ki áll a gyilkosságok háttérében, és megtudják, milyen okok vezérelték a gyilkost.

A történetben most is szerepet kapott a humor, aminek nagyon örültem, mert elég sok olyan történés volt, aminek kicsit el kellett venni az élét. Most is nagyon jól szórakoztam Kim és Bryant párbeszédein, a csapat viselkedésén, amivel igyekezték oldani magukban és egymásban a feszültséget és elsimítani az idegeiket egy nehéz nap után.

Örültem, hogy a szerző most is rengeteg figyelmet fordított arra, hogy Kim Stone-ról újabb információmorzsákat osszon meg az olvasókkal, így minden kötetben megtudhatunk valami újdonságot a felügyelőnőről.

Nagyon szeretem, hogy a regény történetvezetése sima és gördülékeny, nem akad fenn, és nem tartalmaz semmi olyat, ami az olvasót kizökkentené. Fokozatosan adagolja az információkat, s úgy építi fel a cselekményt, hogy lassan növekedjen az olvasóban a feszültségi szint.

Angela Marsons nagyon ért ahhoz, hogy érzékletesen ábrázoljon egy gyilkosságot. A hideg síelt a hátamon tőle, bár megvallom őszintén, egy picit azt éreztem a könyv elején, hogy a gyilkos öncélú igazságszolgáltatásba kezdett. Bosszút állt egy őt ért sérelemért. Elgondolkodtam azon, hogy ha nem történik vele az, ami, akkor is gyilkossá vált volna felnőtt korában? Tekintve, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni az emberek (testi erőszak nélkül is), valamilyen szinten megértettem a sorozatgyilkost, még ha az eszközeivel nem igazán értettem egyet. Ki ne vágyna arra, hogy törlesszen azért, mert megalázták, kigúnyolták, esetleg bántalmazták? Persze nem úgy, hogy megkínozza és megöli őket… Ha nem kap segítséget, hogy feldolgozhassa a történteket, csak gyűlik és gyűlik a keserűség benne, s előbb utóbb valamilyen pusztító dologhoz vezethet. Nem feltétlenül mások irányába kifejtett agresszióhoz, akár saját magát is büntetheti a történtek miatt, vagy különböző tudatmódosító szerekhez fordulhat a várt „segítség” reményében.  

A szerző hatalmas csavart tett a történetbe. Jó, lehet, hogy más olvasó sejtette, hogy itt valami nem stimmel, de én simán besétáltam volna a csapdába, pedig olvastam már pár hasonló könyvet.

Nagyon tetszett ez a kötet is. Fordulatokban gazdag, érdekes, izgalmas, néha borzongató, máskor mosolyogtató, mikor mire van épp szüksége az olvasónak. A könyv „eteti” magát, szinte le se lehet tenni. Éjszakába nyúlóan olvastam, mondván hogy „csak még egy fejezet”, aztán még egy, és még egy, míg végül elfogytak az oldalak. Nagyon kíváncsi voltam a végkifejletre. Nem viselt meg úgy, mint az előző kötet, de talán annyira ez nem is nagy baj. Mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet, elgondolkodtatott, szórakoztatott és kikapcsolt, szóval maximálisan teljesítette az elvártakat.

Pontozás: 10/10