A kiskamasz Milo önként
vállalt küldetése éppen egy nehéz időszakra esik: apja új családot alapít,
kilép Milo életéből; anyja depressziós lesz; az iskolában kudarcok és
megaláztatások érik, így a gondok fojtogatóvá válnak. Lassacskán azonban –
ahogy Milo kezdi elveszteni a szeme világát – feldereng a fény az alagút
mélyén…”
Fordította: Kocsis Anikó és
Kelemen Dávid
Fordításul szolgáló mű:
Virginia Macgregor: What Milo Saw
Oldalszám: 392
ISBN: 978-963-293-474-7
Műfaját tekintve ifjúsági regény, bár határozottan minden korosztálynak ajánlom.
Köszönöm a lehetőséget az
Athenaeum kiadónak! :)
Mit is tudhatunk az írónőről?
Németországban,
Franciaországban és Angliában nevelkedett egy olyan édesanya mellett, aki soha
ki nem fogyott a történetekből. Virginia kora gyermekkorától írt: éjjel az
ágyban, nappal a matekóra alatt. Nevét Virginia Wade és Virginia Woolf után
kapta abban a reményben, hogy egyszer majd híres író és nagy teniszező lesz. A
kislány azonban csak az egyik irány felé húzott: az esős időt szerette, és
azért imádkozott, hogy a teniszedzőbe csapjon bele a villám. Oxfordi
tanulmányai után Virginia MacGregor angol irodalom tanítás és házvezetés
mellett kezdett rendszeresen írni. Férjével és lányával Berskhire-ben él. A
What Milo Saw az első regénye.
Ezt a könyvet többek között
Graeme Simsion: A Rosie projekt – Ésszerű szerelem – (Don Tillman sorozat 1.)
kedvelőinek, rajongóinak ajánlják.
Mi is az a retinitis pigmentosa?
A retinitis pigmentosa (festékes szemideghártya-gyulladás,
degeneratio pigmentosa retinae) olyan örökletes betegség, mely során az
ideghártya sejtjeinek korai öregedése és pusztulása a jellemző. A csapok és
pálcikák egyaránt pusztulnak, de a sötétben látásért felelős pálcikák
kifejezettebben.
A pálcikák fokozatos pusztulása farkasvakságban, szürkületi vakságban
nyilvánulnak meg. A betegek szürkületben, rosszul megvilágított
helyiségekben látásromlást tapasztalnak. A tünetek bizonytalan mozgással,
rossz tájékozódással társulnak.
További tünetek: A látótér körkörös beszűkülése, végül csőlátótér
kialakulása – mintha kulcslyukon át kémlelnék a világot. Látásvesztés, az éles
látás helyének megbetegedése. Szemlencsében homályok alakulnak ki, a
szürkehályog műtét csak átmeneti látásjavulást eredményez.
Az A-vitamin adása lassítja a retinitis pigmentosát. A
maradék látás napszemüveggel védhető. Kísérletek folynak az őssejt- és a
génterápiára. A retina pótlására már létezik egy eszköz, amivel újra
lehetséges a látás.
(Forrás: http://www.webbeteg.hu )
Történetünk egy lakástűzzel
kezdődik, amit Lou nagyi okozott. Lou nagyi Milo dédmamája volt apai ágon, de
mindenki nagyinak hívta, ezért Milo is. A tűz során a konyhában keletkeztek
károk, amin Sandy, Milo anyukája nagyon kiakadt, s ezért ragaszkodott ahhoz,
hogy nagyi otthonba menjen.
Milo nagyon kedves, okos,
aranyos karakter, aki szeretne továbbra is gondoskodni nagyiról, hogy ne
kelljen a Nefelejcs otthonban laknia. Korához képest nagyon érett
gondolkodásmód jellemzi, és igyekszik a betegségének a pozitív oldalát
meglátni, alkalmazkodni hozzá, bár dr. Nolan részletesen elmagyarázta neki,
hogy mivel jár a betegség. Hatalmas lélekjelenléttel rendelkezik, a világhoz
való hozzáállását pedig sokan példaként állíthatnák maguk elé.
Amikor a kis Milo Moon
felfedezi, hogy a Nefelejcs otthonban furcsa dolgok vannak, és hogy rosszul
bánnak az öregekkel, azonnal elhatározza, hogy ő majd rendet tesz. Stubbs
őrmesterhez indul, amikor felfedezi, hogy nincs meg a nagymamája tárcája, ám az
őrmester Thornhill nővérről azt mondta, hogy megbecsült és fontos tagja a
városuknak, aki sokat tett az öregekért. Úgy vélte, hogy Milo csak azért
vádolta meg a nővért lopással és rossz bánásmóddal, mert hiányzott neki a
nagymamája. Szerencsére azonban a szír menekült Tripi – aki az otthonban
dolgozott szakácsként, s nem mellesleg a tizenkét éves húgát, Ajsát keresi – megígérte a kisfiúnak, hogy segít neki kimenekíteni
onnan Lou nagyit, és a történet előrehaladtával egyre többen álltak a kisfiú pártjára. :)
Nagyon szívmelengető
történetet sikerült Virginia Macgregornak megírnia. Imádtam a nyomozást, ahogy
Milo szépen lassan meggyőzte a környezetét arról, hogy tenni kell valamit a
Nefelejcs otthon lakóiért.
A könyv egyaránt volt aranyos,
megható, elgondolkodtató, humoros és szórakoztató.
Vicces volt például az alábbi
hasonlat is (298. oldal):
„Milónak már lefagyott az
arca, és a szeme is el-elhomályosult, mire Nagy Mike végre elindult Lalanával
felfelé a lépcsőn a hálószobába. Milo tudta, mi következik ezután: Nagy Mike
ráfekszik Lalanára, összedörzsölik a testüket, és olyan nyögésszerű hangokat
adnak ki, mint Hamlet szokott, amikor kakilnia kell. Milót kicsit aggasztotta,
hogy Lalana összenyomódik Nagy Mike alatt, de ezen most nem akart túl sokat töprengeni,
hiszen inkább azzal kellett foglalkoznia, hogy gyorsan bejusson a házba, majd
ki is jusson onnan, mielőtt Nagy Mike észrevenné.”
Na kérem egy példa arra, hogy
egy kilenc éves fiúcska fejében mik fordulnak meg. :D
Imádom a történetvezetést, a
cselekményeket, a szereplőket (akik egy pillanat alatt az ember szívébe lopják
magukat) valamint az érzelmek sokszínűségét, amik úgy söpörtek végig rajtam,
mint a hullámok vihar idején, a tengereken.
Tetszett, hogy a szereplők nem
tökéletesek, sem elnagyoltak, teljesen életszerűek voltak, talán ezért is
szerettem őket annyira. Volt olyan, akit az elején nem igazán kedveltem, a
végére viszont megértettem az okait, és ezáltal teljesen új nézőpontból tudtam
rá tekintetni. Rajongtam Hamlet malacért, aki színt vitt egy idős hölgy és egy
különleges kisfiú életébe. Szerettem Milo, Tripi, és az öregotthon idős
lakóinak karaktereit, a kacagtató elnevezéseket, mint például Mrs. Bundásé, az
apró rejtélyeket, titkokat, amiket megtudva hirtelen teljesen másként látsz
mindent, amit eddig. Utáltam Thornhill főnővért, és amit képviselt.
A történet végkifejlete egyszerre
volt szomorú és megható. Mondhatni a 70. fejezetet végigbőgtem. Szép lezárása
volt a történetnek, de az igazságérzetem lázadozott a 65. fejezet miatt. Aki
szeretné tudni, hogy mit nem tartottam fair-nek, az olvassa el a regényt! ;)
Meg amúgy is. Hogy miért? Egyszerű a válasz, mert a könyv megszólít, magával
ragad, elgondolkodtat, és kicsit te is „más szemén át” láthatod a világot. Szeretet, önzetlenség, időskor, ragaszkodás, hit, remény, összefogás, barátság, szerelem és még megannyi más miatt érdemes elolvasni.
Pontozás: 10/10***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése