Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2017. november 23., csütörtök

Brock Yates: Enzo Ferrari – A birodalom és ami mögötte van

„Zsarnok? Zseni? Vagy csak zseniális üzletember? Végre kezünkben tarthatjuk az első minden részletre kiterjedő és valóban alapos kutatómunka nyomán készült életrajzot a 20. század egyik legbefolyásosabb, legtitokzatosabb szereplőjéről – Enzo Ferrariról.
Brock Yates bebocsátást nyert Ferrari legbelső köreibe, és mindent felfed előttünk: törvénytelen fiával ápolt furcsa kapcsolatától egészen a briliáns marketingfogásokig, melyek világszerte híressé tették a nevét. Ez a fordulatos, élvezetes, botrányos és informatív olvasmány minden tekintetben felér figyelemre méltó alanyához, Enzo Ferrarihoz.

A kötet alapján készülő film Michael Mann rendezésében Hugh Jackman és Noomi Rapace főszereplésével 2019-től látható a mozikban.”
Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2017. 11. 07.
Fordította: Babits Péter
Fordítás alapjául szolgáló mű: Brock Yates: Enzo Ferrari
A könyv aktualizálásában Méhes Károly nyújtott segítséget.
Kötés: keménykötés
ISBN: 978-963-293-636-9
Oldal: 528
Megrendelheted 20% kedvezménnyel itt:
Itt pedig beleolvashattok:

A szerzőről:
Brock Yates 1933. október 21-én született a New York állambeli Lockportban. Író, újságíró, tv-s közvetítő, forgatókönyvíró. Főszerkesztő volt egy autós magazinnál (Car and Driver), valamint főkommentátor volt olyan neves sporteseményeknél a nyolcvanas években, mint a Daytona500. Első cikke megjelenésekor még csak tizenhat éves volt. Az Ágyúgolyó futam című film forgatókönyve, illetve a Smokey és a Bandita második részének forgatókönyve is az ő nevéhez fűződik. Alzheimer-kórral küzdött. 2016. október ötödikén, nyolcvankét éves korában hunyt el a New York állambeli Bataviában.
Brock Yates
 Enzo Ferrari (teljes nevén: Enzo Anselmo Ferrari) (Modena, 1898. február 18. – Modena, 1988. augusztus 14.) olasz versenyautó-tervező, a Ferrari autógyár alapítója. Amióta az eszemet tudom Ferrari rajongó vagyok, így külön öröm volt, hogy betekinthettem annak az embernek az élettörténetébe, aki az egészet megálmodta.
Bár már gyerekkorában kapcsolatba került az autóversenyzéssel, még tizenévesen sem lehetett biztosan állítani, hogy az ő jövője az autóversenyzéshez lesz köthető. Egy ideig sportújságíró akart lenni, tizenhét évesen már az országos La Gazzetta dello Sport újságban jelentek meg cikkei, melyekből áradt a kivételes drámai érzék és a határozott stílus. Fiatal fiúként három pálya izgatta: a sportújságírás, az operaéneklés és az autóversenyzés.
Az első világháború alaposan megváltoztatta az életét, mint oly sok emberét. Elveszítette édesapját, majd nem sokra rá testvérét, Dinót is. A háború vége után mindent hátrahagyott azért, hogy az autóiparnak szentelhesse minden figyelmét.
Első versenyén 1919. október 5-én vett részt, amikor a CMN csapattal benevezték a regionális Parma-Poggio di Berceto hegyi versenyre, ami ötvenhárom kilométeres távon zajlott. Ferrari egy 2,3 literes Tipo 15/20 CMN túragéppel indult.
Fiatalkori első jelentősebb munkája az Alfa Romeo-hoz köthető.
1922-ben alapította meg első vállalatát Modenában, egy Via Emilián álló kis bérelt műhelyben a Carrozzeria Emilia, Enzo Ferrari & Társa vállalatot, ami többnyire az Alfák és egyéb használt sportgépek értékesítésével foglalkozott, soha nem épített karosszériákat. Agresszív üzletpolitikájának köszönhetően Emilia egész területén kizárólagos joggal forgalmazta az Alfa Romeo modelljeit, autóversenyzői ismeretségét pedig a márka imázsának erősítésére használta a tehetős vásárlók körében.
Ahogy nőtt az autóforgalmazási bevétele, úgy hanyatlott versenyzői karrierje. Ám ahogy olvastam, nem igazán lehetett kifogni a szelet a vitorlájából, tudta, hogy merre induljon tovább és hol keresse az újabb lehetőségeket. Versenyzői karrierje inkább egy hullámvasúthoz hasonlított. Egyszer felfelé ívelt a pályája, máskor lefelé, de mindig tudta, hogy merre billentse a mérleg nyelvét ahhoz, hogy jól jöjjön ki a dolgokból.
1923-ban találkozott Mario Lombardival, a Pirelli gumiabroncsgyártó brit képviselőjével, aki a későbbiekben nagy hatással volt a gondolkodásmódjára és fontos szerepet töltött be az életébe.

Örültem, hogy olvashattam arról is, hogyan lett az ágaskodó ló a Ferrari emblémája. Nekem határozottan tetszett a legenda, szívesen gondolok rá így.

Enzo Ferrari élete minden volt, csak unalmas nem. Az autók iránti szenvedélye magával ragadó volt, üzleti vénája korán megmutatkozott, s olyan embernek tűnt, aki a jég hátán is megélt volna. Ez mindenképpen becsülni való tulajdonság, bár néha már úgy éreztem, túlzásba vitt ezt-azt azért, hogy sikeres legyen. Ki akart törni a szegénységből, élvezni akarta az életet. Hajszolta a sikert, mindig új célokat tűzött ki. S amint azt láthattuk és láthatjuk a mai napig, megvalósította, amit akart.
 „1929. november 15-én megszületett a megállapodás, és 29én már be is nyújtották az alapító okiratokat. A teljes tőke 200 000 lírára (válság előtti értéken úgy 100 000 dollárra) rúgott. A Canito fivérek és Tadini 130 000 lírát állt; maga Ferrari korántsem csekély 50 000-et; Feruccio Testi 5000 lírával szállt be, az Alfa Romeo tízezerrel, míg a Pirelli ötezerrel. A szerződés aláírásával – ami december 1-én történt meg Enzo Levi modenai ügyvéd irodájában – hivatalosan is megalakult a Societa Anonima Scuderia Ferrari.”

Az autófejlesztések és versenyek leírása nagyon érdekes volt. A történelem apró szelete megelevenedett a szemem előtt. 
Nagy nevek sorakoztak fel az évek folyamán Ferrari csapatában, akik sikereikkel méltón öregbítették a Scuderia Ferrari hírnevét. 
James Hunt és Niki Lauda
Üzletemberként határozottan megállíthatatlan volt, aki véghezvitte azt, amit eltervezett. Ám magánemberként számomra sokszor ellenszenves volt. Néhány megnyilvánulása és bizonyos helyzetekhez való hozzáállása érthetetlen, elfogadhatatlan. Enzo Ferrari számomra kettős személyiség. Magánemberként nem biztos, hogy szívesen megismerkedtem volna vele, ám az üzletembert szívesen megfigyeltem volna munka közben. Maradandót alkotott, még ha olykor nagyon rögös is volt az út, amelyen haladt.

A könyvet meleg szívvel ajánlom mindazoknak, akik szívesen olvasnának az autóipar és az autóversenyzés rögös útjáról, buktatóiról, illetve magáról Enzo Ferrari-ról, a Scuderia Ferrari megálmodójáról és alapítójáról.


Pontozás: 10/10


2017. november 9., csütörtök

M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv

„Tudták, ​hogy Magyarország Alaptörvényének szövegében nincs benne a boldogság szó? 
Őszintén szólva, fogalmam sincs, más országokéban benne van-e, de hát mire lehet menni egy boldogtalan nemzettel? 
A magyar alaptörvényben elég hosszan sorolódik, mihez van joga a polgároknak, de konkrétan a boldogsághoz nincs. Pedig, ugye közhely, de – mint általában a közhelyek – igaz, hogy boldogság mindenkinek jár. Járni jár, mondják erre a cinikusok, csak nem jut. 
Dehogynem! – állítom én. És veszem magamnak a bátorságot, hogy azt is kijelentsem: pont annyi jut, amennyit megteremtesz magadnak. És másoknak. Írhattam volna korszellemhez talán jobban illő módon, hogy annyi boldogságod lesz, amennyit elintézel, kikavarsz, kijársz, szerzel, lemutyizol magadnak. De nem akartam azt írni. 
Szóval a boldogság mindenkinek jár, csak senki nem tudja garantálni. A hatalom sem. Mert senkinek nincs tuti boldogságreceptje. Viszont talán hasznos tudni, hogyan csinálják mások!
Ez a kötet nagyjából kétszáz rövid sztorit tartalmaz a boldogságról. Férfiak és nők, idősebbek és fiatalabbak, hívők és ateisták, gazdagok és szegények mesélnek, anekdotáznak saját boldogságélményeikről. Arról, hogyan csinálják ők.”
Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2017. október 24-én.
ISBN: 978-963-293-699-4
Oldalszám: 328
A borító egyszerű, de nagyszerű. A védőborító szolidan szép. Igazi kedvcsináló.
A könyvet megrendelhetitek 20%-al olcsóbban itt:
E-book formában pedig itt:

M. Kiss Csaba Boldogságkönyv című kötetének bemutató beszélgetése
2017. 11.20-án 18 órától lesz a KONYHA Étterembe (1075 Budapest, Madách Imre út 8.). A szerzővel Veiszer Alinda beszélget.
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Aki szeretne részt venni a rendezvényen, regisztráljon a szpisjak.blanka@lira.hu email címen! Regisztrálni november 10-ig lehetséges.

Mi a boldogság? Talán az egyetlen, amiben mindenki egyetért, hogy a boldogság egy érzés. Vannak, akik szerint, ha megvan mindenünk, amit pénzen megkaphatunk, akkor már boldogok lehetünk. Mások szerint elég, ha együtt vagyunk a szeretteinkkel. Szintén mások azt vallják, hogy ha van egészség és szeretet, akkor a nehézségeken is könnyen átlendülhetünk és boldogok lehetünk.

Wigner Jenő mondta egyszer: „Nagy tévedés azt hinni, hogy az anyagi javak a legfontosabbak az emberi életben. Az emberi boldogsághoz szellemi javakra is szükség van. Ha az ember egy szép kertben sétálhat, ha nézheti a csodaszép napvilágot, ha együtt lehet azzal, amit szeret, ha a gyermekei örömet adnak neki, ha a szüleit tisztelheti, ezek legalább olyan fontosak a boldogsághoz.”

Sonja Lyubomirsky is hasonlóan vélekedett: „Nem kell a gazdagságot túlbecsülni, mert azok, akik kizárólag az anyagi javakra összepontosítanak, csak ideig-óráig találnak boldogságot abban, hogy mindent megvásárolhatnak. Ám ha valaki "csak" normális színvonalon él, közben jók és szorosak a családi, baráti kapcsolatai, van lehetősége a személyes fejlődésre, tanulásra, élvezi a munkáját, kihívásokkal szembesül, közben hasznosnak is érzi magát a környezete számára, és van módja arra, hogy segítsen másokon, könnyebben talál tartós boldogságra.”

M. Kiss Csaba tizenöt népszerű emberrel készített interjút, akik meséltek szomorúságról, boldogságról, vágyról és célokról. Nagyon jó, hogy hagyta kibontakozni a beszélgetőpartnereit, mert így érezhető volt, hogy szívesen meséltek arról, hogy milyen utat is jártak be. 
„Átkozottul szerencsés fickónak érzem magam. És boldog vagyok.
53 évesen megértem, hogy közönség – és kritikai sikerrel játszották a mozik első játékfilmemet, a Brazilokat. Dolgozhatok a következő forgatókönyvön.
Most jelenik meg harmadik kötetem – bízom benne, hogy megismétli az első kettő sikerét, emellett készülőben a negyedik. Pedig alapvetően tévés újságíró és szerkesztő vagyok már vagy huszonöt éve, és egy kisebb szünet után most újra. Szóval lett átjárásom a szeretett szakmai területek között, ami már csak azért is jó, mert soha nem szerettem sokáig egy helyben lenni.
Feleségből a másodiknál tartok, gyerekből az ötödiknél. Jó így.” - Áll M. Kiss Csaba bemutatkozása a könyv belső borítóján. Személy szerint úgy vélem, nagyon jó, hogy így gondolkodik az életéről, s hogy annyi mindent sikerült már elérnie. Ez a könyv is egy mérföldkőnek számít szerintem, mert tartalmilag és külsőleg egyaránt minőséget kap az olvasó.

A könyv előszavában volt egy rész, ami abszolút megfogott, és amivel mélyen egyetértettem.
„Az olvasó embernek nem kell mondanom, mert tudja, hogy végső soron a klasszikus nagy drámáktól kezdve a legmodernebb szabadversig az irodalom – és egyébként feltételezhetően minden művészet alkotóit – ugyanazok az alapérzelmek mozgatják, mint amelyek minket, befogadókat is: a boldogság, a szomorúság és a vágyak. Így az olvasás örömét általában az adja, hogy a kitalált szereplők tulajdonságaiban, sorsában a magunkéra ismerhetünk. Vagy a szomszédunkéra, vagy a főnökünkére, és így tovább, attól függően, hogy épp egy pozitív vagy negatív karakterrel találkozunk-e. De szerencsés esetben mindenképpen magával ragad minket a történet, és vagy meggyűlöljük, vagy megszeretjük, elutasítjuk, vagy megértjük a fiktív hősöket. Gondoltam, ez az egész kaland még érdekesebb lehet, ha ezt az élményt nem kitalált, hanem köztünk élő, valódi emberek sorsát megismerve élhetjük át.” 
 Tetszett, hogy a szerző mindenkit bemutatott pár sorsban és hogy a rövid történeteken keresztül megismerhetjük az akkori gondolataikat, érzéseiket, esetleges gondjaikat. Hétköznapi problémák, élethelyzetek és megoldásaik kerülnek terítékre, megtudhatjuk, hogy ki hogyan éli meg a boldogságot, illetve kinek mit jelent maga az a szó, hogy boldogság. Ahány ember, annyi sors és annyi vélemény.
Betekintést nyerhetünk az emberek életútjába, s megtudhatjuk, hogy lett belőlük az, aki. Tizenöt népszerű ember nyílt meg a riportok alatt, és mesélt gyerekkorról, fiatalkori baklövésekről, diákcsínyekről, családról, munkásságról, nehéz pillanatokról, örömről és bánatról egyaránt.

Minden történetben találtam olyan gondolatot, amit magaménak érezhettem, egyetérthettem vele, de voltak, amik kiemelkedtek.
Nagyon tetszett a mondanivalója Bojár Gábor történeteinek, ugyanakkor, Nyáry Krisztián történetei álltak a legközelebb hozzám. Voltak szomorú, elgondolkodtató történetek vele kapcsolatban, és voltak vidámak, amiken rengeteget derültem. Láttam magam előtt gimnazistaként, egyetemistaként, vizsgáztatóként és kiadó igazgatóként is. Nagyot kacagtam a bérgyerekes részen, elgondolkodtató volt az Esterházy Péterrel való ismeretségéről olvasni, ami pedig a legmélyebben érintett, az a felesége haláláról szólt. Az ő történeteit olvasva úgy éreztem, egy érzelmi hullámvasútra váltottam jegyet.

Egerszegi Krisztina elbeszélése az úszásról és a családról szintén érdekesre sikerült. Gyerekként imádtam nézni, ahogy úszik, mert látszott, hogy szívét-lelkét beleadja. Siklott a vízen és akkoriban még gyerekfejjel úgy gondoltam, erre csak ő lehet képes. Ennyi koncentrációval, energiával, érzéssel úszni. Őt nem csak a siker iránti motiváltság mozgatta. Persze felnőtt fejjel már másabb, tisztában vagyok azzal, mennyi munka van abban, hogy ennyire jó legyen valaki. Persze mondhatjuk azt, hogy jó volt valamiben, ám ő váltott valami másra, amiben még jobb is lehet. Családot alapított, s a három gyermekének szenteli az életét. Az úszás már nem jelent akkora örömet neki, mint az, hogy a családjával részese lehet valami csodának.
Egyetértek vele abban, hogy a világ már túlságosan gyors. Kicsit lassítanunk kellene. Meglátni az élet apró örömeit és csodáit, örülni a napsütésnek, a lágy szellőnek, ami simogatja az arcunkat, a szeretetnek, a családnak, barátoknak, a közösen eltöltött időnek és a szenvedélynek, ami valaki vagy valami iránt táplált általunk és megmozgat bennünk valamit. Ha nem így teszünk, akkor a rohanó életben sikeresen elhaladunk a lehetőségeink és a boldogságunk mellett is.

Köszönöm M. Kiss Csabának, hogy megírta a könyvet, az interjúalanyoknak, hogy válaszoltak Csaba kérdéseire és meséltek az életükről, az Athenaeum kiadónak pedig azt, hogy kiadta és lehetőséget adtak az elolvasására!
Mindenkinek szívből ajánlom ezt a történetgyűjteményt, mely örök igazságokat, megszívlelendő tanácsokat, tanulságokat sorakoztat fel az olvasók elé.


Pontozás: 10/10

2017. október 27., péntek

Karin Tidbeck: Amatka

„Vanját, a fiatal tájékoztatási asszisztenst hazájából, Essre városából Amatka zord és fagyos kolóniájába küldik, hogy adatokat gyűjtsön a kormány számára. Vanja azonnal megérzi, hogy valami nincs rendben: Amatka lakói furcsán viselkednek, miközben a hatalom mindenütt a felforgató tevékenység nyomait kutatja. 
Bár a kiküldetése csak rövid időre szól, Vanja beleszeret lakótársába, Ninába, ezért meghosszabbítja látogatását. Eközben akaratlanul is tudomást szerez az egész kolóniát érintő, növekvő fenyegetésről. Minden erejével igyekszik eltitkolni, és önhatalmúlag olyan vizsgálódásba kezd, amivel önmagát is bajba sodorja. 
Karin Tidbeck világában mindenki gyanús, senki nincs biztonságban, és semmi nem egyértelmű – még az írott és beszélt nyelv, vagy éppen a valóság szövete sem. Az Amatka lenyűgöző és végtelenül eredeti mű, óda a szabadságról, a szeretetről és a művészi teremtőerőről.
„Javaslom, hogy ragadj meg egy példányt!” – Ann Leckie 
„Született klasszikus.” – Jeff VanderMeer 
Szürreális bemutatkozó regény Margaret Atwood és Ursula K. Le Guin stílusában, egy olyan idegen világról, ahol a nyelv valóban élő és ható.”

Kiadta az Athenaeum kiadó 2017 októberében.
Fordította: Babits Péter
A fordítás alapjául szolgáló mű: Karin Tidbeck: Amatka
ISBN: 978-963-293-700-7
Oldalszám: 250
A könyvet megrendelhetitek 20% kedvezménnyel itt:
Bele is olvashattok:

Karin Tidbeck Stockholmból származik. Jelenleg Malmöben él és dolgozik, szabadúszó író, műfordító és kreatívírás-tanácsadó. Svéd és angol nyelven egyaránt alkot. Íróként 2010-ben mutatkozott be Vem är Arvid Pekon? című svéd nyelvű novellagyűjteményével. Angol nyelven 2012-ben debütált a Jagannath címet viselő válogatásával, melyet 2013-ban Crawford-díjjal jutalmaztak, és World Fantasy Awardra jelöltek. Az Amatka az első regénye.
Karin Tidbeck - fotót készítette Andreas Ingefjord
A fülszöveg alapján Vanja és Nina története tele lesz érdekességekkel, rejtélyekkel és izgalommal. Milyen titokra bukkanhat Vanja ami miatt életveszélybe kerül? Megoldást talál a fenyegető problémára? Megússza ép bőrrel ezt a kalandot? Hogy alakul a Nina iránt táplált szerelme? Rengeteg kérdés felmerül már a könyv bemutató szövegének elolvasása közben. Vajon megtaláljuk minden kérdésre a választ?

Elég szomorú képet kapunk a világról, amiben főhősünk él. Olyan, mint ha a boldogság nem is lenne jelen az emberek életében. Napi rutin, szabályok és skatulyák rendszere, amiből nem lehet kitörni. Az emberek napestig robotolnak, fáradtak, életkedvük teljes mértékben lecsökkent. A felnőttek kolóniákban laknak, ahol a környezet minimalista, szűkös, egyhangú és rideg, míg a gyermekek gyerekotthonokban nevelkednek, de hétvégén hazalátogathatnak. A családi kapcsolat felszínes, a kötöttség szülő és gyermek között nem alakul ki nagymértékben, ezért a későbbiekben a gyermekek érzelemszegény életet folytatnak.
„A bizottság szerint a túlzott közelség nem tett jót sem a szülőknek, sem a gyerekeknek, ezért csak hetente egyszer találkozhattak. Ilyenkor élték ki érzelmi szükségleteiket, melyek sajnálatos módon még mindig sokakat megfertőztek, és ez megfelelő kezelés híján neurózishoz vezethetett. A túlzottan erős kötődés ráadásul függővé tette a gyermeket, aki így kevésbé hajlott arra, hogy szolidaritást vállaljon a közösség tagjaival.”
A könyv első fele ismerkedés Amatka lakóival, illetve az ottani helyzet bemutatása. A feszültség lassan növekszik, ahogy egyre több furcsaság kerül előtérbe. Aztán ott van Vanja személyisége, ami határozottan furcsa. Meg kell vallanom, eleinte (főleg a fülszöveg elolvasása után) meg voltam győződve arról, hogy Vanja férfi. Szóval ért egy kis meglepetés, amikor kiderült az ellenkezője. 
Néhány alkalommal kellőképp ledöbbentem, megrökönyödtem, vagy épp értetlenül néztem magam elé, hogy „ez most mi?”. Visszaolvastam, mert azt hittem elvesztettem a fonalat, aztán kiderült, hogy amit olvastam, az tényleg úgy van leírva, ahogy én értelmeztem. Tényleg igaz, amit a fülszövegben olvasni. Semmi sem egyértelmű.
A könyv felénél lendült be igazán a cselekmény, s ez volt az a pont, amikor már hajszolt a kíváncsiság, hogy kiderítsem, mi történik Amatkában.
Kedvenc szereplőm abszolút a könyvtáros volt, Saminék Evgenje. Az ő karakterével tudtam a legjobban azonosulni. S talán ennek is köszönhető, hogy a kedvenc jeleneteim a könyvtárhoz köthetőek. 
A két főszereplő Brilarék Vanja Essre Kettese és Ulltorék Nina Négyese számomra sokszor a meg nem értett kategóriába volt sorolható. Nem igazán álltak közel hozzám, Ninát pedig nem is igazán sikerült megkedvelnem. Vanja tetteit megértettem, egyet is értettem sűrűn vele, hajtotta a kíváncsiság és a vágy egy boldog életre, Nina tettei mögött azonban a félelem lapult meg és sokszor rossz döntésre késztette. A többi szereplő pedig megmaradt semlegesnek, igazság szerint nem sok vizet zavartak. Talán még Ullát és Ivart tudnám a kedvelem kategóriába sorolni. 

A regény magában hordozza a tipikus disztópikus jegyeket. Szegényes életkörülmények, szenvedés, erőszak, elnyomás, árulás és negatív jövőkép mind-mind megtalálható a történetvezetés folyamán. Tehát mindenképpen ajánlom a disztópia kedvelőinek. Érdekes volt, bár néha kicsit zavaros. 

Pontozás: 10/9
Indoklás: számomra kicsit lassan indult be a cselekmény, a végét pedig függővégnek érzem. 

2017. október 14., szombat

Viola Judit: Sasok a viharban II. - Sűrűsödnek a fellegek

"V. Istvánt halála után a Nyulak szigetén helyezik végső nyugalomra. A gyászolók közt szörnyű hír terjed: a királyt talán meggyilkolták. A megüresedett trónra sokan vágynak, az Aba család nemes ifjai azonban mindössze egyvalamiben biztosak: figyelmeztetni kell a néhai uralkodó fiát, aki azonban merész tervet eszel ki, hogy kiderítse az igazságot, és már annak birtokában kerüljön fejére a korona. Ilyen helyzetben nem könnyű megmaradni igaz embernek…
A Sasok a viharban hősei előtt kalandokban bővelkedő, sorsdöntő idők állnak. Magánéleti konfliktusok és diplomáciai gondok nehezítik a család helyzetét. Ünnepek és hétköznapok, halál és születés váltja egymást, és egyikük életébe beköszönt a szerelem is. 
Végleg megpecsételődhet az Aba család sorsa…"
Megjelent: 2017.10.09.
Kiadta: Athenaeum kiadó
ISBN: 978-963-293-717-5
Kötés: tábla, védő
Oldal: 368
Műfaj: történelmi regény
A könyv megvásárolható 20% kedvezménnyel itt:

Viola Judit 1982-ben hittudományi főiskolát végzett, azóta lelkészként, kántorként, kórusvezetőként szolgált és szolgál. Debütáló regénye, a Sasok a viharban egy családtörténet nyitó kötete volt, ami azonnal megnyerte magának a hazai olvasóközönséget. Ennek a családtörténetnek a következő kötetét tarthatja jelenleg kezében az olvasó.

A borítóért most is odáig vagyok. Szeretem, hogy egyszerű ugyanakkor pedig figyelemfelkeltő. Nagyon illik a történethez.

Mindenképpen ajánlanám a fiatalabb korosztályoknak is, mert azon kívül, hogy érdekes kalandozásokon vehetünk részt a szereplőkkel, betekintést nyerhetünk a történelembe is. A szerző stílusa könnyed és élvezhető. Nagyon könnyen lebilincseli az olvasót és nagyszerű kalandozásra csábítja. Számomra kihagyhatatlan ez a történelmi sorozat. 

Már az elején megnyeri az olvasót a csodás tájleírás, amelynek köszönhetően megelevenedik előttünk filmszerűen a cselekmény. Láthatjuk gyülekezni az Aba nembéli urakat, akik megtanácskozzák István király halálának mibenlétét. 
Szerettem, hogy azonnal a lényegre tért a szerző, s a kötet cselekménye átlátható volt, hisz’ részletesen ismertette azt. A kivitelezésbe sem csúszott hiba, igényes mind esztétikailag, mind pedig tartalmilag. 
 Aba házi Lőrinc úr megnyilvánulásai most is sűrűn mosolyt csaltak az arcomra, ahogy azt az előző kötetnél már megszokhattam. Bár kissé szabatos a nyelvjárása, határozottan pozitív karakter, aki erősíti a történetet. Jó volt újra olvasni Dávid úrról és fiairól, akik az előző kötetben a kedvenceimmé váltak, ahogy Dávid úr hű szolgája, Karacs is. Igazán bölcs és jóravaló személynek ismerhettem meg a történet alapján, akire érdemes volt hallgatniuk a főszereplőknek. A főbb karaktereket megismerhettük már az előző kötetben, ugyanakkor ebben a részben is épp elég információt kapunk róluk ahhoz, hogy kerek egésszé váljon a történet.
Ármány, árulás, viszály, veszély, harcok, becsület, hűség, család, barátok, szeretet és összetartás mind-mind felbukkan a történet során. Azt hiszem minden, ami kellhet egy jó történelmi regényhez megtalálható a könyvben. Kalandoztam a főhőseinkkel és nyomoztam a rejtélyek után. Ki a felelős István király haláláért? Elnyeri-e méltó büntetését az illető? Hány élet árán lesz végre újra béke és nyugalom? Nem minden kérdésre kaptam meg a választ, ám a történelmi kalandozásainknak nincs még vége. 
A regény olvastatja magát, visszarepít a régmúltba és kalandozásra csábít. Közelebb hozza hozzánk a történelmi eseményeket és személyeket, szinte úgy érezzük magunkat, mint ha mi is ott ülnénk László király és Béla herceg mellett a trónon, vagy épp Fintával és Amádéval próbálnánk támogatni barátainkat és uralkodóinkat. Amikor Amádé hazalátogat, sugárzik a lapokról az otthon melege és a tengernyi szeretet, amivel körülveszik a legifjabb Aba fiút. 

Árnyék karaktere kedvemre való volt, hisz’ neki hasonló jó megfigyelőképessége volt, mint Karacsnak, s legalább annyira jó szíve is. Fegyverforgatásban és információszerzésben aligha akadt párja. Tetszett, ahogy felkarolta Mónust. 

Egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Aba nembéli Dávid úrék vendégül látták László királyt Füzéren, a két ifjabb Aba fiú (Péter és Amádé) pedig megviccelte Lőrinc urat.
„– De fel is vihetjük, ha úgy gondolja – tréfálkozott Amadé.– Bele is törne a bicskátok! – hergelte őket Lőrinc.Amadé és Péter egymásra nézett, aztán közrekapták nagybátyjukat, és a hóna alatt megragadva olyan szépen megemelték, mint sólyom a zsákmányát, még a lába hegye sem érte a földet.– Hő, hő! Tesztek le rögvest, beste kölykei atyátoknak! Még megszédülök! Rosszabbak vagytok, mint gondoltam. A sivatagi szentek ama testrészire mondom, ölbéli gyermekségem óta nem kalimpázott a lábam a levegőben! – méltatlankodott Lőrinc, de mosolygott hozzá.Nagy nevetés közepette szép óvatosan leeresztették a bajnokot, aki rögvest egy második kupa borral öblítette le az ijedtséget.”
Füzéri vár
A történet végig kalandos és tanulságos volt. Voltak szereplők, akiket szerettem, s olyanok is, akikben elég nagyot csalódtam. Péter az előző részhez képest közelebb került hozzám, ám Finta egyre csak távolodott. Amádé maradt a nagy kedvencem a három Aba ifjúból. 
Jó volt ennyire alaposan betekinteni a történelem eme szegletébe, felfedezni és megismerni a helyszíneket, népeket, valamint a szokásokat. Remélem, hogy még sokat olvashatok az Aba nemzetségről Viola Judit írásai által. Köszönöm az élményt.


Pontozás: 10/10

2017. szeptember 22., péntek

Lylia Bloom: Csillagfény - Az élet forgatókönyve

Fülszöveg: „Ha újrakezdhetném, akkor sem döntenék másként. Charlotte kedvéért egyeztem bele, és őérte bármit megtennék, hiszen ő a családom. Gondolkodás nélkül aláírtam a szerződést, amivel három évre elköteleztem magam a Starline Filmstúdiónak, és ezzel minden szabadidőmet feláldoztam”. 
A nyugtalanító és néha frusztráló események lavinája magával ragadja Vickyt, de a sok negatív tapasztalat mellett jó dolgok is történnek vele: új élményeket és barátokat szerez. Viszont valami egyre inkább hiányzik az életéből: a szerelem. 
Ebben az ámítással és hazugsággal teli világban léteznek vajon őszinte érzelmek? Találhat bárkit, aki tényleg őt látja a smink és a jelmezek mögött, vagy még a boldogság gondolatáról is le kell mondania, amíg a szerződése le nem jár?
Kiadta az Underground kiadó.
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 294
A történet ténylegesen a 286. oldalon fejeződik be.
ISBN: 978-963-12-2066-7
A borító Németh Balázs fantasztikus munkája. Igazán figyelemfelkeltő, ugyanakkor szolid és szép. 
Műfaját tekintve New Adult (18-26 éves korosztály áll a főszerepben) és romantikus. 

Mit tudhatunk Lylia Bloom-ról?

Tizenhat éves korától ír, addig csak fejben alkotta meg a történeteit. Az első Aranymosásra beküldte a Csillagfényt, de sajnos a lektorok nem választották ki. Következő évben az Ellopott életek című regényét küldte el, de az sem hozta meg a kívánt sikert az Aranymosáson. Annál inkább a magánkiadásnál, amivel eleinte próbálkozott. Később sikerült bekerülnie a Könyvmolyképző kiadó szerzői közé. Könyvei nagy sikernek örvendenek, s nyugodtan kijelenthető, hogy korosztálytól függetlenül képes elvarázsolni az olvasóit. Nem csak egyféle témáról képes írni, sokrétű személyiség, és hiszem, hogy rengeteg történet lakozik még a fejében, ami reményeim szerint sorban napvilágot látnak majd. Boncolgatott már kemény témákat, mint drogok, prostitúció, erőszak, kegyetlenség és ilyen volt a gyász is, ugyanakkor a Csillagfénynél az is kiderült, hogy képes a lágyabb oldalt is képviseltetni, egy szívmelengető és mosolycsalogató romantikus new adult regénnyel. Azon kívül, hogy nagyszerű író, például szolgálhat mindenki számára, hiszen nem adta fel az álmait, és kitartóan küzdött azért, hogy nyomtatásban lássa írásait. Természetesen nem csak az írás az élete, magánemberként két csodaszép kisfiú anyukája, ami azt hiszem, az életben a legfontosabb „állás”. :) 
Nem utolsó sorban pedig szeretnék megmutatni nektek egy interjút a szerzővel, amit Spirit Bliss készített. Szerintem rengeteg érdekességet megtudhatunk belőle.  
http://spiritblissinterjublog.blogspot.hu/2016/11/szeretek-olyan-temakrol-irni-amik.html

Közel egy éve, hogy a szerzővel való levélváltásom következtében megérkezett hozzám a saját dedikált példányom a Csillagfényből, amiért azóta is hálás vagyok. Már akkor el szerettem volna olvasni, ám mindig közbejött valami, így csak most sikerült sort kerítenem rá. Épp a polcomon szemezgettem a könyvek között, hogy vajon melyiket is vigyem magammal az orvosi rendelőbe, amikor megakadt a szemem Lylia könyvén. Azonnal tudtam, hogy megvan a kiválasztott. 

Már az első fejezetnél éreztem, hogy ez teli találat volt. Magával ragadott a cselekmény, a karaktereket azonnal megkedveltem, s éreztem, több van a háttérben, mint ahogy azt előre sejteni. Tetszett, hogy az írónő lassan adagolja az információt, van időnk belebújni a főszereplő bőrébe, és megélni az adott pillanatot. Bár gyanítottam a végkifejletet, tudott meglepetést okozni. Gördülékeny, könnyed romantikus, csipetnyi humorral. Imádtam a főszereplőket, Vicky és Chris nagyszerű páros voltak, s külön tetszett, hogy mind a magánéletükbe, mind pedig a munkásságukba kellőképp betekintést nyerhettünk. Amikor a filmbéli történések kerültek sorra, eszembe jutott Vavyan Fable: Álomhajsza című könyve, amiben a főszereplők szintén színészek voltak és váltakozva olvashattunk a valós életükről és a filmbéli szerepükről. 

Kedvenc pillanatom azt hiszem az volt, amikor Chris megvette a nagyi házát és kis időt kettesben töltöttek Vicky-vel. Kellett már. Persze ez csak egy a sok közül, hiszen az egész könyv hatással volt rám. Sokszor arra eszméltem, hogy fülig ér a szám olvasás közben, annyira megörültem a dolgok alakulásának. Nagyon megkedveltem Charlotte „néni” karakterét, akinek mindenkihez volt egy kedves szava, s aki rajongásig imádta az unokahúgát. Jó párt alkottak Timmel, az Elbűvölt királyság megálmodójával. A stáb tagjai is a szívemhez nőttek, kiváltképp Todd, Britta és Nita. A forgatás ideje alatt nem csak kollégák és barátok lettek, de már-már családias hangulat is uralkodott a szűkebb összejöveteleken. 

Ez a regény egy édes, szívmelengető romantikus történet, ami mosolyt csal az arcunkra olvasás közben. Bemutatja, mennyire nehéz elviselni azt az életet, ami a hírnévvel jár, ugyanakkor láthatjuk a pozitív oldalát is, amikor mi magunk is elvarázsolódunk attól, amit alkottunk. 
Szívesen olvasnék többet a könyv szereplőiről, és magáról az Elbűvölt Királyságról is. 

Kedvenc idézet: "Harcolni csak tiszta szívből, őszintén érdemes. Ahogyan szeretni is."

Pontozás: 10/10

2017. szeptember 15., péntek

Cecelia Ahern: A Tökéletes (A Vétkes 2.)

„A társadalom, melyben Celestine North él, tökéletességet vár el tagjaitól. Azzal, hogy az erkölcsi vizsgálóbizottság Vétkesnek ítélte a lányt, megfosztotta őt alapvető jogaitól, és darabjaira zúzta szét egész eddigi életét. Amióta pedig Crevan bíró úr első számú közellenségnek nyilvánította, Celestine menekülni kényszerül egyetlen bizalmasával, Carrickkel. Óva őrzi nagy titkát, amellyel talán romba dönthetné az egész Vétkes-rendszert, és amely miatt már így is számtalan ember tűnt el nyomtalanul.
A csatában Crevan bíró úr áll nyerésre, és Celestine-nek fogytán az ideje, egyre nagyobb nyomás nehezedik rá. Döntenie kell, hogy magát menti-e, vagy önmagát feláldozva az összes Vétkest. Vajon be tudja-e bizonyítani, hogy az ember nem tökéletes lény, és olykor tévedhet?”
 
Megjelenés időpontja: 2017. 08. 28.
Kiadó: Athenaeum kiadó
Fordította: Bottka Sándor Mátyás
Fordítás alapjául szolgáló mű: Cecelia Ahern: Perfect
ISBN: 978-963-293-659-8
Kötés: füles, kartonált
Oldal: 383
Műfaját tekintve YA, disztópia.
A könyv 20% kedvezménnyel megvásárolható itt:
Már epub és mobi formátumban is kapható:

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!
Cecelia Ahern az egyik legnépszerűbb, ír származású, kortárs regényíró. 1981. szeptember 30-án született Dublinban. Mielőtt nekivágott az írásnak és a filmrendezésnek, újságírásból diplomát szerzett.
Jelenleg férjével (David Keoghan) és gyermekeivel (lányával, Robinnal és Sonny nevű fiával) Dublin északi részén élnek.
Huszonegy éves korában írta meg P.S. I Love You (Utóirat: Szeretlek) című első regényét, melynek megjelenésekor huszonhárom éves volt, s ami tizenkilenc hétig vezette az eladási listákat Írországban, azonnal tarolt mind a külföldi, mind pedig a hazai piacon, negyvenhét országban adták el. Meg is filmesítették 2007-ben. A második, Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End) című könyve is nemzetközi bestseller lett, majd 2014-ben megfilmesítették. Úgy hírlik, hogy a Bárcsak láthatnál, valamint a Bennem élsz című könyveiből is filmet szeretnének készíteni.
Az eddig megjelent könyveiből több mint 25 millió példányt adtak el világszerte.
A Vétkes volt az első fiataloknak szóló regénye, amely hatalmas sikert aratott. Az írónő bebizonyította, hogy korosztálytól függetlenül képes lebilincselni az olvasóit, s képes minden műfajban maradandót alkotni.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Celestine North-t az előző kötetben vétkesnek nyilvánították, s a lehető legnagyobb büntetéssel sújtották, mind az öt lehetséges helyre beleégették a V jelet. Halánték, nyelv, jobb tenyér, mellkas, jobb talp. Majd még egyet (gerinc), amiről szinte senki nem tudott. Akik az említett billogozáskor jelen voltak, mind eltűntek. A lány pedig üldözötté vált, mert nem tagadta meg a saját nézeteit, érzéseit és nem hazudott senkinek, sem a világnak, sem önmagának. Példaértékű tettével felhívta magára a figyelmet, egyfajta követendő mintává, példaképpé vált sokak számára, amivel kellőképp kivívta Crevan bíró és a kormány haragját. Celestine tette alapjaiban rengette meg az addig biztosnak látszó rendszert, ezért el akarták tüntetni örökre.

Az írónő a Vétkes című könyvet haraggal, szeretettel, szenvedéllyel írta, minden szó a szívéből jött. Szerette volna azt a tanulságot közvetíteni az olvasók felé, hogy senki sem tökéletes.
"Ne aggassunk címkéket az emberekre, és ne tegyünk úgy, mintha nem volnánk mind ugyanolyanok! Tartsuk észben, hogy hibázni emberi dolog, és tanuljunk minden hibánkból, hogy ugyanazt már ne kövessük el még egyszer." – írta az előző kötet köszönetnyilvánításában.

Hatalmas elvárásokkal kezdtem neki a második könyvnek, hiszen az első lebilincselt, imádtam minden sorát, mert a lelkemig hatolt, rengeteg érzést ébresztett bennem, s alig tudtam letenni. Hónapok óta tűkön ülve vártam, hogy folytathassam a történetet és belemerülhessek a szerző által kreált világba. A szerző túlteljesített, ez a kötet is a kedvenceim között landol. 

Az előző kötetben lettek kedvenc szereplőim, s csak remélni tudtam, hogy Celestine-en és Carrick Vane-en kívül újra szerepet kap majd a nagypapa is, akit a szívembe zártam örökre. Ők voltak a hármas fogat, akik garantálták, hogy nem fogok csalódni.

Már az első fejezetnél éreztem, hogy igen nehéz lesz letenni a könyvet, ha eljön a távozás, netalántán az alvás ideje.
Magába szippant a történet, s ez által te magad is szereplővé válsz. A cselekmények magukkal sodornak, nem hagynak leragadni egy-egy részletnél, visz tovább a lendület, s kapjuk sorozatban a kisebb-nagyobb ingereket.  
Hevesen dobogó szívvel menekültem a főhősnőnkkel az őrszemek elől, vagy épp egy egészen más, pozitívabb történés dobogtatta meg a pici szívemet. A kedvenc karaktereim felbukkanásának nagyon örültem, s reméltem, hogy nem esik bántódásuk. A cselekmények sorozata izgalmas volt, magával ragadó, lendületes és sokszor meglepetést is tartogatott. Olvasás közben alig érzékeltem az idő múlását, mire az első rész végére értem, már minden nesz elhalkult körülöttem. Nehéz volt a könyv által elképzelt világból visszatérni a valóságba. Igazság szerint nem is nagyon akartam. Cecelia Ahern rendelkezik azzal a képességgel, hogy történeteivel odaszegezze az olvasót a könyvhöz. Mindvégig mesterien keveri a szálakat, a cselekmény észbontó, a karakterek összetettek, és nem tudhatod, hogy mit várhatsz a következő fejezetben.
Azt hiszem, a legjobban akkor néztem fel Celestine-re, amikor a történet háromnegyedénél kiállt annyi ember elé, és felsorolta, hogy szerinte mi az, amit Crevan bíró vétségnek tekint. Büszke voltam rá, mert megtalálta a hangját és véleményt mert nyilvánítani ott és abban a helyzetben. Ahhoz képest, hogy mennyire nem kedveltem őt az első kötet elején, hatalmasat nőtt a szememben. Érezhető volt a karakterének fejlődése.
 Annyira szerettem ezt a történetet, hogy a végén könnyekkel a szememben zártam be a könyvet. Vége. Nincs tovább, eddig tartott a kalandozásom a Vétkesek világában. Határozottan igaz a mondás, miszerint azok a könyvek, amelyeket megszeretünk, határozottan túl rövidre sikerültek.
Rengeteg kérdés felmerül. Jó vagy rossz, amit teszünk? Mindenképp elítélendő, ha valaki egyszer az életben „rosszul” dönt?  Mi a rossz? Ki dönti el, hogy mi számít rossznak? Joga van az embereknek ítéletet mondani mások felett? Hiszen ők is csak emberek.
Imádtam, ahogy az írónő kifejezte magát a könyvben. Azon kívül, hogy egy fiatalok számára is közérthető, szórakoztató regényt írt, arra is gondot fordított, hogy hangsúlyozza, senki sem tökéletes. Minden ember felelős a cselekedeteiért, ugyanakkor nagyon kevés olyan dolog van, ami megváltoztathatatlan.
„Az ember soha nem egyetlen személy. Egyrészt azaz ember, akivé válnia kell, másrészt az, aki legbelül valójában. Én még nem tudom biztosan, milyen emberré kell válnom, de azt már tudom, ki vagyok. Szerintem tökéletes kiindulópont az újrakezdéshez.”
Kiknek ajánlom ezt a könyvet? Mindenkinek korosztálytól függetlenül. Egyetlen percet sem tartok elpazaroltnak, amit erre a történetre szántam. Én is több lettem általa. Köszönöm a szerzőnek és a kiadónak, hogy részese lehettem ennek az élménynek. Garantáltan újraolvasós lesz. 

Pontozás: 10/10*****

2017. szeptember 10., vasárnap

Thomas Cullinan: Csábítás


Fülszöveg: Javában dúl az amerikai polgárháború. John McBurney-re, az északi hadsereg súlyos sebet kapott, fiatal tizedesére félholtan bukkannak rá a virginiai erdőben. A közeli iskolába, Miss Martha Farnsworth Leánynevelő Intézetébe viszik, ahol szinte azonnal szédíteni kezdi a három nőt és az öt tizenéves lányt, akik a kifinomult déli előkelőség eme előretolt bástyáján rekedtek. Szerelmet, félelmet, szánalmat, rajongást egyaránt kivált belőlük, és a szabadságvágytól vezérelve egymás ellen uszítja őket.
De miután fény derül az ifjú és kevésbé ifjú hölgyek valódi énjére, a katonát baljós előérzet fogja el, és attól kezdve a kérdés így szól:
Kit is szédítettek meg valójában?

Thomas Cullinan regényéből Sofia Coppola rendezett nagyjátékfilmet Nicole Kidman, Colin Farrell, Kirsten Dunst és Elle Fanning főszereplésével.
 „Őrült pszichothriller… Az olvasót szinte megbabonázza az ifjú hölgyek világtól elzárt, elfeledett iskolájában történtek iszonyata.” – Stephen King a Danse Macabre-ban”

Kiadó: Athenaeum
Megjelenés: 2017. 08. 28.
Fordította: Szieberth Ádám
Fordítás alapjául szolgáló mű: Thomas Cullinan: The Beguiled
ISBN: 978-963-293-146-3
Kötés: kartonált
Oldalszám: 512

Thomas P. Cullinan 1919. november 4-én született az Ohio állambeli Cleveland-ben, egy ír katolikus családban. Amerikai regény és drámaíró. Írt a televíziónak is. Négy könyve és számos színdarabja jelent meg. Színdarabjai többségét a mai napig játsszák. 1964-ben Ford Foundation ösztöndíjban részesült, egy berlini irodalmi konferencián képviselte az Egyesült Államokat. Heti tévéműsort írt szülővárosában, Clevelandben a WKYC nevű helyi tévétársaságnak és a Case Western Reserve Universitynek. Feleségével és fiával Cleveland-ben élt 1995-ben bekövetkezett haláláig (szívrohamot kapott).
Legismertebb könyve az 1966-ban megjelent The Beguiled / Csábítás, melyet kétszer is megfilmesítettek. Először 1971-ben, Don Siegel rendezésével, Clint Eastwood és Geraldine Page főszereplésével, majd negyvenhat év elteltével, 2017-ben újra, amit Sofia Coppola rendezett, s a főszerepekben Nicole Kidman, Colin Farrell, Kirsten Dunst és Elle Fanning látható. Bár hazánkban még friss a mozis megjelenés, azt olvastam, hogy míg Siegel filmjén erősen érezhető volt, hogy a rendező hímsoviniszta nézeteket vallott, addig Coppola női nézőpontja nem mutat harcos feminizmust, inkább csak árnyaltabbá teszi a történetet. Szó esett egy-egy kritikában arról is, hogy bár érdekes a film, csak kapargatja a felszínt, nem igazán mélyül el, ami viszont a könyvről nem mondható. Én személy szerint úgy döntöttem, hogy először elolvasom a könyvet, aztán sort kerítek a filmekre, mert érdekel, hogy mely részleteket ragadták meg akkor és most.
Elle Fanning, Nicole Kidman, Colin Farrell, Kirsten Dunst
 Érdekességképp:
Az Egyesült Államok történelmében az egyik legjelentősebb konfliktust és a legpusztítóbb háborút a huszonnégy északi és a tizenegy déli állam közt zajló amerikai polgárháború jelentette (1861 és 1865 közt). Az Amerikai Egyesült Államok legmagasabb vesztesége, a lakosság 3%-a (970.000 fő veszteség, ebből 620.000 halálos áldozat), magasabb, mint bármely más háborújában, hiszen ekkor amerikai harcolt amerikai ellen (észak és dél). A polgárháború okai és maga az elnevezés is vita tárgyát képezik, ugyanis egyesek szerint a polgárháború elnevezés téves, inkább államszövetségek közötti konfliktusnak kellene nevezni. Sokak szerint több ellentét együttes megjelenése volt a kiváltó ok. Egyrészt maga az is konfliktusforrást jelentett, hogy a déli államok kikiáltották függetlenségüket és az Uniótól való elszakadáshoz való jogukat. Másrészt ott voltak a rabszolgaság körüli véleménykülönbségek (észak ellenezte a rabszolgatartást). Harmadrészt pedig észak és dél viszonyában az újonnan kialakuló államok is problémát jelentettek, ugyanis a versengésben egy-egy új állam egyik vagy másik oldalhoz való csatlakozása az erőviszonyok eltolódását okozhatta.
Az eseményeket több nézőpontból ismerhetjük meg, mondhatni egyfajta visszatekintésként olvashatjuk a történteket. A szerző a „Lassan, de biztosan” elvet vallja. Nyugodt tempót diktál, engedi az olvasót elmerülni az adott korba, megismerni a polgárháború okozta problémákat, s rámutat, milyen könnyű megszokni a rosszat és beletörődni a megváltoztathatatlanba. Megismerhetjük a leánynevelő intézet ottmaradt diákjait és nevelőit. Levonhatjuk az első következtetéseket, majd egészen lassan kibontakozik a cselekmény. Számomra ez a rész vontatott volt, talán azért, mert az „In medias res” (= a dolgok közepébe vágva) cselekményvezetéshez vagyok szokva.
A könyv nyelvezete könnyed, egyedül Matilda Farnswort részeinél akadtak minimális gondjaim, akkor is főleg a fogalmazásbeli különbségek miatt, ám ezek könnyen áthidalhatóak voltak.
Betekintést nyerhetünk az intézményben tartózkodók életébe, megtudhatjuk, hogy ki és miért került oda, illetve miért maradtak ott úgy, hogy már hozzájuk is elért a háború szele. Alicia Simms példának okáért 1861-ben, a polgárháború kitörése után nem sokkal került be a leánynevelő intézet biztonságos falai közé. Akkoriban még huszonöt lány tartózkodott ott, történetünk idejére azonban már csak öten maradtak.

Az olvasónak résen kell lennie, ha figyelemmel akarja kísérni, ki és mit mond, ugyanis sűrűn váltakoznak a nézőpontok, ráadásul nyolc különböző. Persze ahány személy, annyi verzió. Ki így, ki úgy látta, tapasztalta.
Mindenesetre én úgy látom, hogy a történetben mindkét nem megérte a pénzét. Ahogy megismerkedésük második napján McBurney körbeudvarolta külön-külön a lányokat, az mesteri volt. Tudta, hogy hogyan hízelegje be magát a kegyeikbe. Őszintén szólva, amikor már ötödszörre adta elő az „Aki magácskának lesz majd odaadó híve, az szerencsés ember lesz” lemezét, már határozottan nevettem. Alig tudtam elhinni, hogy ennyire bedőltek a szövegének. Ahogy olvastam, igen sármos személy volt a maga húsz évével, ráadásul a tiltott gyümölcs édesebb is, de szerintem akkoriban sem ez számított mindenkinek.
A regény maga egy óriási visszatekintés, egy leírás arról, ami történt McBurney tizedes megérkezésétől a történetben leírt utolsó napig. Több szemszög, váltakozva, néha megkeverve. Ki és mikor hibázott? Hol lehetett volna elejét venni a dolgoknak? Mi volt a hibás döntés? Ki a jó és ki a rossz?

Minél tovább haladtam a történettel, annál inkább tűkön ülve vártam, mikor is jön el az „őrült pszichotriller” rész, de nem igazán akart jönni. Ármány, acsarkodás, viszályszítás, hazugság, és megannyi más jelen volt, de a thriller rész pont nem. Azt a következtetést viszont levontam, hogy mindkét fél egyformán felelős a dolgok alakulásáért, s igazság szerint egyikük feje felett sem tudnék pálcát törni, vagy ha kellene, akkor mindannyiuk hibás volt azért, amik bekövetkeztek.

Emberi sorsok, tévedések, hazugságok, intrikák tarkították a történetet, ám számomra az izgalom valahol elveszett félúton, s maradt egy egyszerű polgárháborús regény, ami inkább a szereplők lelkivilágát avatott kiemelni. Inkább nevezném lélektani regénynek, hiszen garantáltan többet kellett volna foglalkozni az intézményben élők lelki világával, akkor talán nem történtek volna olyan események meg, amik végül bekövetkeztek. Ha kiemelnénk a szereplőket a mai világba, akár csoportos pszichoterápián is részt vehetnének, mert garantáltan szükségük lenne rá. Tetszett a történet, mert érdekes volt, a karakterábrázolás megfelelő, a cselekmények felépítése követhető, ám hiányoltam a vérpezsdítő izgalmat, s ez a hiányérzet a könyv befejeztével is fennmaradt. Ettől eltekintve nem bántam meg, hogy elolvastam.

Kiknek ajánlom? Mindazoknak, akik nem vágynak őrült izgalomra, s inkább az ok-okozati összefüggések keresését részesítik előnyben, illetve azoknak, akik szeretik a lélektani regényeket, mert abba a kategóriába is besorolható szerintem.   


Pontozás: 10/8